Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXVI. évfolyam – 1912.

VI. Vegyesek - A tokaji bor német „dicséreti”. Gálos Rezső

borítva állíták fel; a tatárok ezeket sisakos hősöknek nézvén, megrettenve futamodtak a rétnek, itt lovaik lábai a csuprokba szorulván, felbuktak, halomra estek, a résen álló gyergyóiak pedig ekkor rájok rontván, leka­szabolták őket» (II. k. 116. 1.). Kár, hogy Orbán nem egészen a nép esze járása szerint meséli el a történetecskét. Elmondhatjuk róla, a­mit Arany János mondott Merényi Lászlóról, hogy folklore-közleményeit «irodalmi czifrával színezte ki», így is becses anyagot nyújt, mert a hagyomány lényegét megőrizte. (Arad.) ELEK OSZKÁR: — A tokaji bor német «dicséreti». A Brünner Patr. Tageblatt egy régi czikke nyomán Gragger Róbert megemlékezett Közlönyünkben (1910. 431. 1.) CLAUDIUS Pfiänweinl­ed­enek egy paródiájáról, mely a tokajit a rajnai bor fölé dicsőíti. — A rajnait és a tokajit együtt emlegeti STOL­BERG Frigyes Lipót gróf is Die Bussende cz. költeményében, másutt pedig (An Jünglinge) vígan hirdeti: Ich schöpfe die Freud' aus der Quelle Im alten hungarischen Wein ! Magyar és pedig részben politikai vonatkozásai miatt megérdemli a megemlítést egy másik, a tokajit s vele (de nem érte) nemzetünket is magasztaló német költemény, melynek ma már elfeledett szerzője (Kluge sem tud róla!) EBERHARD Ágost Gottlieb (szül. Belzigben 1769-ben) egyéb­ként annyira szerette a Rajna vidékét, hogy első műveinek tiszteletdíjait egy rajnamenti utazásra kuporgatta össze. Claudius tisztelői tokajunkat a rajnai borral, Eberhard a champagnei pezsgővel méri össze Die beiden Flaschen czímű, a magyar nemességnek — Den Edlen Ungarns — aján­lott versében. Két tele üveg áll előtte az asztalon. Az egyikből habzó pezsgőt önt egy hamar hangos társaság magas poharakba; de a költő a másik után nyúl: Da winkt zur höhern Festesfeier, Vom schönsten Rebenberg gezollt, Der edle, köstliche Tokayer, Das stille, hoch gedieg'ne Gold. Verlieli'n sind ihm die schönern Gaben Der Nektarwürz' und geist'gen Kraft; Nicht blos erheitern, trösten, laben — Uns stärken will der Nektarsaft. Er zaubert von der Todespforte Den schwachen Kranken noch zurück, Und mahnet, ohne Schwindelworte. An ächter [sie!] Freiheit hohes Glück. Trinkt, alter Helden edle Söhne Den vaterländ'sehen Götterwein, Und hört der Völker Jammertöne, Die laut um Hülf' und Rache schrei'n! Beschützen muss ein edler Streiter Nicht blos den eignen theuren Heerd; Der wahre Heldengeist ringt weiter, Und fernhin reicht ein tapfres Schwert.

Next