Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)

1960-01-16 / 3. szám

Alberto Moravia: A megalkuvó A NYÁRON JELENT MEG ez a regény magyarul (Füst József fordításában), és azóta már sokan elolvasták. íróját, Alberto Moraviát az egyik legnagyobb élő olasz írónak tartják, s ha írói sajátosságai­ról, módszeréről beszélünk, azonnal szembetűnik, hogy regényeinek lényege a lélek­elemzés, a lélekábrázolás. A magyar közönség ugyanezt könyvelhette el róla másik magyarul megjelent regénye, a „Római lány” alapján is. ..A megalkuvó” története is úgynevezett lelki téma, egy öröklött lelki serdülés törté­nete a főhős életének három epizódján keresztül. A második, a középső epi­zód a legterjedelmesebb. Cse­lekménye igen gyors, izgal­mas, akár egy detektív-histó­­ria cselekménye is lehetne. Politikai gyilkosságról van szó, amibe a főhős, Marcello Clerici élete minden ellent­mondása és kilátástalansága belesűrűsödik, így itt kapja a legerősebb hangsúlyt a köny­vön végigvonuló lélekrajz, de a történet eddigi politikai hát­tere is ezen a ponton lép hirtelen előtérbe, érzékelhető­vé válik, a lélektani és poli­tikai kérdés egy pontba fut össze. S így a tétel általános­ságának erejével fogalmazó­dik meg a könyv politikai mondanivalója: a fasiszta funkcionáriusok lelkileg el­ferdült emberek voltak, a fa­sizmus szándékosan ezeket kereste ki magának, NINCS KIÚT, nincs más választás — ezt elemzi részle­tesen a könyv. Marcello tu­lajdonképpen heroikus küz­delmet folytat önmagával. Ko­ra gyermekkorától tudatában van annak, hogy nem normá­lis, s ha környezete is iga­zolná ezt előtte, akkor a tu­dat biztonsága, a normalitás és abnormitás pontos ismere­te elég lenne neki ahhoz, hogy megmentse önm­agát. Nem normális voltára való rá­­döbbenés rányitja szemét a külvilágra, s abban ugyanazt a borzalmas elferdü­lést látja, mint önmagában. Természet­­ellenes hajlamait szüleitől örökölte, így tőlük hiába vár­ja, hogy eligazítsák. Egész if­júságában arra törekszik, hogy átlagember módjára átlagé­letet éljen, mint a töb­bi normális ember. S mikor mindent felépített magának, ami élete normális menetét biztosítaná, akkor­­ kiderül, hogy ezek a körülmények át­lagosak ugyan, de nem nor­málisak. Az sem segít, ha va­laki igényeit, vágyai körét a lehető legszűkebben vonja meg, mert nem tudja kivonni magát az őt körülvevő világ fertőzőte alól. Ezt bizonyítja a főhős feleségének, Giuliá­­nak példája. De Marcello ekkor már a fasiszták szolgálatában áll, mert úgy képzeli, hogy a kö­telességteljesítés is a normá­lis átlagemberek sajátja. Mi­ért gondolhatja ezt? Amikor apját, aki már dü­höngő őrült, meglátogatja az elmegyógyintézetben, az or­vos kimondja, hogy a fasiz­mus maga az őrület. De az orvos azt is megfogalmazza, hogy az őrület mindenkire rá­ragadt, a fertőzöt mindenkit elért. Ez az általános. Mar­cello apja Mussolini minisz­terének képzeli magát, s az orvos azt mondja kedélyesen: „Kérem, mindnyájan az ő bo­londjai vagyunk.” Aztán egy pillanatra felme­rül előtte a nagy szerelem­ben a szépség és a humánum. De perceken belül eltorzul ez is, megmutatva igazi arcát: az is velejéig perverz. Mar­cello egészen eddig a percig habozott. De az egész világ lelke beteg részét ismeri el, fogadja el valódinak és ter­mészetesnek. Nem is saját örökölt lelkiferdesége, hanem a világnak ez a magatartása az az ellenállhatatlan erő, ami a fasiszta merényletben való részvételbe löki. EGYETLEN EGÉSZSÉGES, normális ember nincs a könyvben; semmi nincs, ami Marcellót megválthatná. Mar­cello azért nem tud kilépni saj­át természetellenes voltá­ból, mert az azonos, az őt kö­rülvevő világgal, s lényének igaz részét megöli. S ha lé­lekben azonosulnia kell evvel a világgal, a fasizmus világá­val, törvényszerű, hogy sorsá­ban is azonosul és elpusztul. Hosszan sorolhatnánk a leg­nagyobb írók neveit Thomas Manntől kezdve, akiknek fő f/lVWJIO m­e­rt fyrr ferdülése volt. Szinte azt mondhatnánk, a minket köz­vetlenül megelőző kor álta­lános nagy témáját dolgozza fel Moravia is — legszélső végleteiben. Mert nincs a könyvben egyetlen pont sem, ami, ha csak apró részletében is, a mi bensőnkből fakadna, amivel egy pillanatra is tel­jes szívvel rezonálni tudnánk. Semmi egészséges, semmi em­beri. A kor az ember legele­mibb ösztöneit, is eltorzítja, megkeseríti. Egyedül azt a küzdelmet kísérjük rokon­­szenvel, amit Marcello ma­gával és a világgal vív hasz­talan, s amelynek Giulia is részese. De hogy az író a té­mát tökéletesen feldolgozta, azt talán semmi sem igazolja jobban, mint hogy valójában nem érezzük a regényt ma­gunkénak. Tudjuk, hogy a re­gény tökéletes, de a hatás egészen más: szenvedélyesen várnánk az emberséget, az egészséget, valami csekély je­lét a megszabadulásnak. De ilyen nincs. Nagy mű, mert éppen ezt az egészséges élet­érzést kelti fel, még a saját légkörével, témájával ellentét­ben is ezt tudatosítja ben­nünk. A három epizód három drámai csomópont — ebből áll a könyv. És a drámai szer­kesztés mellett ezt a különös katharzist is eléri az író. Rihlanszky Edit sabb tettet hajt végre, mintha nem menne, hiszen isten tud­ja hány honfitársát válthatja meg a haláltól, nyomorékság­­tól. Lássa be... 7-IBBEN A PILLAN­AT- B BAN a szolgálatvezető altiszt lépett be a sátorba. — Őrnagy úr jelentem, a közvetlen vonalon keresik. Az őrnagy felugrott. Ki­sietett, de előbb hangosan utasította az altisztet, hogy távolléte alatt őrizze az al­gériai fiút. Nem Algírból, hanem Pá­rizsból keresték. — Halló, itt Vincent tábor­nok. Ön az, Laubnier őr­nagy? Jól hall engem? — Igen tábornok úr, paran­csoljon velem. — Közölték velem, hogy ön irányítja a kulcsfontosságú Gorbeck-hegység elleni tá­madást ... — Igenis tábornok úr. — No, akkor helyben va­gyunk. Ma délelőtt felkere­sett a mi ultráink egyik be­folyásos személyisége. Kö­zölte velem, hogy holnap es­tére a párt nagy tüntetésre készül a pacifisták és a bal­oldal ellen. Kellene valami nagyobb győzelmi jelentés. El tudná foglalni holnap délig a Gorbeck-hegyet? ... Mondanom sem kell, hogy tudnánk értékelni szolgála­tait. Különben ön tagja volt a közügy-bizottságnak is, ugye? — Igen tábornok úr... Ami az egész ügyet illeti, bizto­sat nem mondhatok. Egyál­talán nem reménytelen a do­log ... Természetesen min­den tőlem telhetőt meg fo­gok tenni, de ez még nem ígéret. — Helyes ... ennyi nekem elég. Tudtam, hogy számít­hatok a mi ejtőernyőseinkre. Hát akkor isten vezérelje. És holnap déli egy óráig feltét­lenül keressen meg! — Igenis tábornok úr... L­ASSAN LETETTE a Aj kagylót és egy percre mélyen elgondolkodott. Aztán — mint aki határozott — felpattant és visszasietett a sátorba. — Köszönöm törzsőrmester, elmehet! Leült szembe a diákkal, aki tenyerébe hajtott fej­jel töprengett. — Algírból hívtak — mond­ta jelentős hangsúllyal. — Hol­nap délutánra ígérték a füst­bombákat. Ember, értse meg, hogy én nem akarok ötven ember oktalan mészárosa len­ni! Menjen fel!... Az algériai mélyet sóhaj­tott, de még mindig hallga­tott. — Nézze, ha nem akar az ellenséggel együttműködni, kereshetnénk valami közbe­vető megoldást... például felvihetne egy rádióadót és érintkezésbe léphetnénk hon­fitársaival ... A fogoly ekkor felemelte a fejét: — Ne próbáljon­ tovább rábeszélni, uram. Már akkor döntöttem, amikor kihívták a telefonhoz... Fölmegyek hozzájuk. Hogy miért? Azért mert igaza van. Ha ön félti az emberei életét, én is fél­tem az enyémeket. Most vé­letlenül találkoztak az érde­keink. Holnap már könyör­tel­enül füstbe fojtaná őket. Nincsenek illúzióim... Mond­ja meg mit kell tennem. Az őrnagy alig tudta lep­lezni örömét. — Meglátja, megegyezünk velük. Most megyek a rádió­ért ... Otthagyta a diákot őrizet nélkül. TÍZ PERC MÚLVA jött vissza. Hátizsákot, hozott, amely egy négyszögletes tár­gyat rejtett. — Tessék, itt a készülék.. Különben el is felejtettem megkérdezni: ért valamit az elektrotechnikához? — Sajnos egyáltalán nem. Filozófia szakos voltam. — Hát akkor... na mindegy. Nézze, itt lóg két oldalon ez a drót, meg ez a dugó. Ha fel­ér hozzájuk, először is dugja be a drótot a dugóba, aztán húzzák ki az antennát és utá­na már menni fog a­ dolog. Csak két gomb van rajta, a kereső, meg az erősítő és ol­dalt az adás-vétel kapcsoló. — Majd csak kiigazodunk rajta ... Akkor most menjek? — Nem adok kísérőt, meg­bízom magában, hiszen most egy a célunk ... így mondta, ugye? Az őrnagy a tábor széléig kísérte a fiatal algériait, majd izgatottan sietett vissza. A sátrába ment. A lőszeres tiszt keserves ábrázattal né­zett rá. Már szólni akart, amikor a háta mögöt meg­kérdezte a rádiós: — Milyen hullámhosszra ál­lítsam a vevőt, őrnagy úr? — Várjon. Kár idegesked­ni. Még fel sem érhetett a barlanghoz. A lőszeres tisztről elfeled­kezve kilépett a sátor elé és járkálni kezdett. Percenként nézte az óráját. A barlang irányába figyelt, mintha va­lami éteri üzenetet várna. T­­úsz perc múlhatott el,­­­z amikor hatalmas dörre­nés hallatszott. Mély volt a hangja és valahogy alulról jött, tompán, mint a földren­gés. A tisztek értetlenül siet­tek hozzá. — A hátizsákban tizenkét kiló dinamit volt — mondta kurtán. — Rögtön fölrobbant, amint beledugta a drótot a dugóba... Telefonon utasítást küldött és az ejtőernyősök hét perc múlva elfoglalták a barlan­got. Egyetlen élő embert sem találtak. FÉNYEK ÉS ÁRNY­AK Egyre jobban neonosodó fő­városunk ragyogó, villódzó, pislogó reklámai rengeteg kel­lemes meglepetést szereznek az utcán szemlélődő egyetemi polgárnak. Régen elmúlt már az az idő, amikor a Dohány ut­cáig kellett zarándokolni, hogy az elfásult szem egy üdítően humoros feliratot pillanthasson meg ... (Ebben az utcában mű­ködött ugyanis az a kézikocsi­kölcsönző, aki a következő fel­irattal buzdította a járókelőket üzlete támogatására: A legol­csóbb szórakozás! Három fo­rintért egy óráig húzhatja a kiskocsit!) Ma már a techni­ka legújabb vívmányai, a többszínű fényreklámok el­jutottak a legeldugottabb ut­cácskába is, hogy mosolyra fa­kasszák a jámbor sétálókat. A Madách Kamaraszínház rek­lámja például rövid tőmondat­ban közli, hogy a Tragédia halhatatlan szerzője a meny­asszony. A felirat ugyanis eny­­nyi: Madách .. .ara. A Sirály vendéglő cégéréből eltűnt a sir szócska — lehet, hogy pesszi­mista tartalma miatt törölték — és jelenleg, igaz, hogy egy kicsit egyéni helyesírással, megállásra szólítja fel az arra menőket. A legváratlanabb meglepetés azonban tegnap ért. Mit sem sejtve bandukoltam a Madách téri pampákon, ami­kor teljesen váratlanul, valaki rámkacsintott. Egy nő. Meg­­hökkenten torpantam meg. De nem, semmi kétség: csak rám kacsinthatott! A nő. Egy cuk­rászda cégéréről... Ugyanis pont az a neoncső pislogott a reklámból, amelyik a hölgy szemét képviselte. Véletlenül pont az ... Vagy talán nem is véletlenül? (s ik) A NAGY PILLANAT — Most pedig felolvasom a legújabb versem ... BUDAPEST FELFEDEZÉSE Hídjaink Hídjainkban okozta a legna­gyobb pusztítást a háború. A megvert fasiszták vad rombo­lási dühe nem ismert kegyel­met: most tizenöt éve, hogy egy hideg, szeles januári na­pon egymás után robbantak fel, zuhantak a Dunába a ma­gyar főváros büszkeségei. Ami­kor elhallgattak a fegyverek és Budapest felszabadult, hét hídja helyén csak üszkös, ki­égett roncsok meredtek az ég­re... A felszabadult városnak fel­tétlenül szüksége volt az ösz­­szeköttetés megteremtésére a két városrész­ között. Ponton­­hidakon, ladikokon bonyolítot­ták le, úgy-ahogy, a forgalmat, de fenyegetően közeledett a tél ... Megindult a hősies, em­berfeletti munka: állandó hi­dat teremteni a fővárosnak! Kevesen hittek benne, hogy si­kerülni fog. A „jólértesültek” gúnyosan vonogatták a vállu­­kat, a fiatal népi hatalom el­lenségei a kezüket dörzsölték... De a munkások megvalósítot­ták a lehetetlent: mire beállt a tél, a Kossuth-hídon már megindult a forgalom. A Kossuth-híd ideiglenesen, tíz évre épült, ma már nem vesz részt a for­galomban. Nagy hirtelenjében összeállított, egyszerű szerke­zete már nem illik bele a fej­lődő városképbe, nemsokára lebontásra is kerül, de egy pil­lére megmarad, hogy hirdesse az újjáépítés hősies erőfeszíté­seit, a munka dicsőségét. A legrégibb híd Budapesten a Széchenyi kezdeményezésére épült ♦ Lánchíd.­ ­ Hosszú viták előzték meg az felső állandó összekötő kapocs ♦ megépítését Pest és Buda kö­♦ zött, mert — óh szörnyűség! — s ezen a hídon az adómentes ♦ kutyabőrös nemesnek is adót­­ kellett volna fizetni. A Clark ♦ Vilmos tervezte, Clark Ádám­­vezetése alatt épülő híd sok ♦ viszontagságot élt át: 1849-ben j Hentzi tábornok, a fasiszta ♦ pusztítók méltó előde fel akar­­tta robbantani, szerencsére, si­♦ kertelenül. 1849 novemberében ♦ adták át végül a forgalomnak­­ városunk legszebb hídját, és ♦száz évvel a megnyitás után, a­­fasiszta pusztítást követő ne­♦ gyedik évben újra a közönség­­ szolgálatába állt. ♦ ♦ ♦ * 1 külseje szintén lánchidat sej­♦ tét, pedig technikailag rács- J szerkezetre épül, ugyanolyan ♦ szerkezetre, mint például a­­ Kossuth-híd ... A modern épí­♦ tészet tagadja az ilyen rejtett ♦ megoldásokat, feltétlen őszin­­t­­eséget követel, de ha ennek ♦az elvnek nem is felel meg a ♦ Szabadság-híd, ha be is „csap­­ja” a nézőt, azt nem lehet le­­tagadni, hogy szép. A Margit-hídhoz♦ ♦ ♦­­ a fejlődő magyar kapitalizmus ♦alkotásához, amelynek terveit­­a párizsi Eiffel-cég készítette ♦ el, szinte hozzá tartozik a ma-­­gyar kapitalizmust bíráló­­ „Hídavatás”, Arany János cso­­♦dálatos balladája. Az elesett, ♦ elnyomorodott, szerencsétlen­­ öngyilkosokat idézi a vers, a ♦ pénz korlátlan uralmának ál­♦ dozatait, akik minden új híd­­ avatásán megjelennek ... A kapitalizmus kegyetlen ki- t zsákmányolása sok embert jut­♦ hatott olyan helyzetbe, hogy J egyetlen kiutat tudott csak el­♦ képzelni, a Dunát... Sok em­♦­bernek nyújtott ebben szomo­rú segítséget a legtöbb buda­pesti híd. Különösen a régi, Fe­renc József nevét viselő, mai Szabadság-híd turul madaráról vetették magukat sokan a víz­be. Az öngyilkosságról cikkez­tek az újságok, beszéltek róla a parlamentben, de az okokat senki sem kereste ... Egy meg­oldást tudtak csak: őrszemet állítani a hídra. Dunai hídon dobta el magától az életet Cholnoky László, a fiatal, te­hetséges író, mert nem búja tovább a nyomorgást. A Margit-híddal kapcsolat­ban még egy szomorú emlék tódul az emlékezetbe: 1944 őszén „idő előtt ", a csúcsforga­lom alatt felrobbant a híd egyik szárnya. Ekkor vesztette életét Kabos Endre olimpiai bajnokunk, és rajta kívül még nagyon sokan ... A német had­vezetőség „sajnálatos baleset­ről” beszélt. Felszabadulás előtt hét híd szelte át a Dunát; jelenleg, a hivatását betöltött Kossuth-hi­dat leszámítva, ugyanennyi. Megépült a háború előtt csak tervekben, elképzelésekben lé­tező Árpád-híd, amely Óbudát és Angyalföldet köti össze, újjászületett a Budát és Angy­a, újjászületett Petőfi-híd, bekapcsolva Lágymányost a nagyváros életébe, a vasúti forgalmat két összekötő híd bonyolítja le ... És a második ötéves tervben eltűnik az utol­só roncs is a főváros területé­ről, már épül az Erzsébet-híd. (m­esik) A Szabadság-híd is A Szabadság-híd. A Lánchíd. SZERKESZTŐI ÜZENET Ötven éve a politechnikai oktatás szolgálatában címmel megjelent cikkünkkel kapcso­latban B. A. olvasónk kéri, hogy ismertessük dr. Orel Gé­za eddig megjelent munkáit. Kérésének az alábbiakban te­szünk eleget: Könyvei: Műhelynevelés Pá­rizs iskoláiban és középiskolái­ban (1914). Pályaválasztásról — mezőgazdasági oktatásról (1936). Ipari és mezőgazdasági szakoktatás köréből (1937). Gazdasági szellemre nevelés (1940). Egy szó a felsőkereske­delmi iskolák reformjához (1926). Februárban és márciusban megkezdődik egyetemünk minden karán az MSZMP VII. kongresszusa anyagának is­mertetése és feldolgozása elő­adásokon és konzultációkon. ★ Hétfőn, január 11-én ülést tartott az ELTE pártbizottsá­gának végrehajtó bizottsága. Az ülésen az alapszervezeti titkárok is részt vettek.

Next