Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1971 (13. évfolyam, 1-17. szám)
1971-10-04 / 12. szám
KiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMELYIK TÁNCDAL A JOBB? (Késői reflexiók a táncdalfesztivál ürügyén) A táncdalfesztivál megszületése óta kedvenc csemegéje a kritikusoknak. Én most néhány hét késéssel egyetlen, de talán a legtanulságosabb kérdést szeretném feliszegetni: a pontozást, a zsűrizést, vagyis azt, hogy mi t től jobb az egyik dal, mint a másik. A zsűri munkáját figyelve (és itt csak az elődöntőkről beszélhetünk, hiszen a döntő során csak a végeredmény jelezte, hogy pontozásra is sor került) észrevehettük, hogy a zsűri fiatal tagjai a beat számokra adtak maximális (18—20 pontos) szavazatokat, míg a slágerszerű, | vagy operett elemeket tartalmazó dalokat a zsűri más | ilyen irányban elkötelezett tagjai (előadók, zeneszerzők, | szerkesztők) részesítettek előnyben. Tehát az ítélkezés- | ben nemcsak az előadó énekesek (állandóan emlegetett | kérdés) jelentenek szubjektív motívumot, a zsűritagok | | személyes rokonszenve egy-egy műfaj irányában is tor- | | zítja a dalok értékének tárgyilagos mérlegelését. | Megfigyelhettük, hogy egyes zsűritagok a számukra | | kedves (tehát jól ismert) műfajoknál nemegyszer több | | dalra is azonos pontszámot adtak. Ez még bizonytalanabb | | bá teszi az ítéletet, pedig ha valahol, éppen az azonos | | műfajú daloknál a legkönnyebb az összevetés. | Tehát már három szubjektív elem nehezíti az értéke- | | lést, amit tovább bonyolítanak a szintén erősen szemé- | | lyes jellegű szimpátiákra alapozott közönségszavazatok. § | Hol itt a megoldás? Lehet-e tudatosan is megragadni val | |lamit? Mérni valamivel? | | Ne feledjük: a táncdal is művészi produktum, mégha |s nem is a legmagvasabb mondanivalójú műfaj. Tehát | § ezekre a kis darabokra is érvényesek a zene és az iroda- filom elemi aranyszabályai. Talán a legfontosabbakat ezek | | közül: 1. milyen ötleteket alkalmaz a szerző (nem stí- 1 | lusról van szó, hanem éppen arról, hogy egy adott stí- 1 | luson belül mennyire szürke vagy friss motívumokból — I | négy—nyolc hangból álló figurákból vagy dallamsorok- § | ból — építkezik a komponista —, illetve milyen témát | | választ, mennyire mellbevágó, érzékeny költői képeket | | használ a szövegíró stb., 2. hogyan építkezik, tehát mi- I | képpen rajzolja meg a dallamot ötletei alapján a zene | | szerző —, van-e valamilyen folyamata, kerek története | | a szövegnek? 3. milyen akkordokkal kíséri darabját a | | zeneszerző, és végül Ahogyan feszíti rá a dallamot a | | szövegre, összeesnek-e a zenei hangsúlyok a szövegével. | | Álljon itt két rövid elemzés e szempontok tükrében: | | a) Koncz—Szenes: A pesti férfi (Kovács Kati előadásé- | | ban). Az alapgondolat, régi slágerek figuráinak felidéző- | | se szellemes, még kifejezetten újkeletű ötletnek számít. | | A dallam első 2—3 sora jól illeszkedik egymáshoz, azon- | | ban ezután a zeneszerző elejti a fonalat és egy szürke sor- | | ral szinte agyonüti mindazt, amit az elején összehozott. | | A dal akkordikája nem túl jelentős, amelyet az ilyen | | stílusú daloknál kötelező semlegesen egyforma és unal- | | más ritmuskíséret csak méginkább súlyosít. Szövege | | ügyes. A dallam és szöveg egyeztetése megfelelő. b) Má- I | tér Huszár Lélegző furcsa hajnalon (Non-stop együttes | | előadásában) Érdekes, eredetinek tűnő zenei figurák. A | | bevezető és közjátékok szinte bartókos zenei anyaga mind I | dallamilag, mind akkordikusan mellbevágó, atmoszféra- is teremtő. Az építkezés azonban itt-ott szintén megtörik. 1 . Ihletett, izgalmas költői képekben, kis túlzással azt is mondhatnánk: szinte Juhász Ferenc-i fordulatokban bő- n | velkedik a szöveg, amelynek dallami feldolgozása jelleg- fs zetesen beates, sok díszítéssel. | | Tény, hogy az ilyen elemzés elkészítése nem könnyű § | egy-két meghallgatás után, különösen annak, aki nem ze- | | női szakember. Mégis e fogódzkodók nélkül — úgy ér- s | zem — nem lehet teljes a zsűritag, sőt a közönség be- | | nyomása sem. Ezért nehéz ítélkezni. És ezért eshetett | | meg, hogy szinte valamennyi fesztiválon kiestek jó da | | lók és döntőbe kerültek harmatgyenge művecskék. | Az ilyen jellegű megközelítés — érzésem szerint — | | nemcsak a táncdalok, hanem valamennyi műfaj, alkotás | | értékelése esetében szükséges. Persze éppen a táncdal a | § legnehezebb eset, hiszen hol van olyan 20 népszerű sze- | | mély, aki egyben irodalmár, képzett muzsikus, némi kri- § | tikai vénával, gyors áttekintő és értékelő képességgel — | | és mindezt még fáradhatatlanul latba is veti??? Bár... | | talán azért lehetne tenni valamit. B. Sz. 7iMiii'iiiiimtimiimiiiiiimiiiiiiiiMimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiimmimiiiHiiiiiiiiiiiimiiim= I Zenei élet Japánban Japán egyik ázsiai „perotaton-rokonainknak”. Különleges ipari termékeiről sok szó esik napjainkban. Vajmi keveset tudunk azonban arról, hogyan él a muzsika e távoli országban. Felkerestük tehát Yvaki Hadzsima fiatal japán zeneszerzőt, aki két évvel ezelőtt érkezett Budapestre: vajon ő hogyan jellemezné hazája zenei életét? — Országom valamennyi nagyvárosában működik szimfonikus zenekar, Tokióban 8—7 is. A színházak pedig bemutatnak operákat japán és európai szerzőktől egyaránt. Az utóbbiak közül természetesen a romantikus alkotók, Rossini, Verdi, Wagner művei a népszerűek, de az elmúlt években színre került Beethoven Fideliója, Weber Bűvös vadásza, sőt Berg Wozzeck-je, Lulu-ja és Schönberg Mózes és Áron című operája is. — Bartók színpadi alkotásait előadták már japán színházban? — Sajnos, amíg én otthon voltam (1968-ig), erre nem került sor, és a számomra rendszeresen érkező japán zenei folyóiratok sem értesítettek erről. Azonban annál többet játszák e kiváló komponista szimfonikus műveit, kamarazenéjét. Elmondhatom, hogy számos fiatal japán zeneszerző példaképe éppen Bartók Béla, ald egy nép zenei örökségét az emberiség egyetemes zeneművészetébe emelte fel. De éppen Bartók az, aki a japán zenei élet egyik legfájóbb kérdését juttatja eszembe. Ugyanis hazámban az 1868 után meginduló modernizálással egyidőben az európai zenét is meghonosították. Az új szellem az ipari fejlődésnek kedvezett, azonban az ország hagyományainak jelentős viszszaszorításával járt együtt. — Úgy tudom, a II. világháború után hatalmas arányú munka indult meg a japán népzene felkutatására: hallottam néhány szép felvételt és a Bartók Archívumban néhány remek kiállítású népzenei gyűjteménybe is belelapozhattam ... — A japán zene sokkal szerteágazóbb, mint gondolná. Mindenekelőtt el kell választani országom hagyományos zenéjét, „műzenéjét” — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a népdaltól. Az előbbinek legősibb rétege a Gagaku, amely a 8. században keletkezett ősi japán, illetve indiai és kínai buddhista elemekből. Ez ma a császári palotában és az ősi japán vallás, a Shinto templomaiban hallható. A hagyományos japán zene másik két csoportja viszont elválaszthatatlanul a színjátszáshoz kapcsolódott. Előbbi a Noh, amely a 14. században született, míg a Kabuki a 17. században, pontosabban 1603-ban egy jellegzetes színi előadással vette kezdetét. — William P. Maimnak a japán hagyományos és népzenéről írott könyvében találó hasonlatra lelhetünk: a Noh-t az európai misztériumjátékkal, a Kabukit pedig a barokk kor operájával, pontosabban melodrámájával veti össze. Igaz megemlíti, hogy a Kabuki szóló kórusos megoldása a görög színház típusához is közel áll. És a népzene? ... — A népdal Japánban éppúgy az egyszerű vidéki emberek között rejtőzött, mint a világ számtalan más országában. Az ötvenes években megindult a kutatás, tudósok egész csoportja fogott hozzá a gyűjtési munkához, amatőr és hivatásos együttesek alakultak a népdal felelevenítésére és népszerűsítésére. Mindez persze a hivatalos irányvonal ellenében történt. Bár a háború után a közvélemény nyomására hagyományos zenei tanszék alakult a tokiói zeneakadémián, a zenei tananyagban még ma is csak tíz százalék a japán pentatonikus népdal, a többi európai, amerikai nép- és műzene. — Gondolom, ha az iskola még ellen is áll, számos formában és helyen máris újjászületett és elevenen él a japán „műzene” és népdal. — Természetesen. Az utóbbi időben a rádió rendszeresen sugároz hagyományos zenét. 1950 óta minden évben megrendezik a nemzeti zene országos fesztiválját, ezen kívül a helyi és országos ünnepek is jó alkalmat adnak belefeledkezni az elmúlt évezredekbe ... sőt, újabban néhány fiatal zeneszerző az avantgarde módszerek és a japán nép- és műzene összeötvözésén kísérletezik. — Beszélgetésünket tehát zárhatjuk azzal a gondolattal, hogy az európai mintájú koncertélet mögött mindinkább kivirágzik Japán ősi zenéje, ha megszólalnak Beethoven szimfóniái, és a Gagaku és a Noh is, ha a fiatalok közt hódít a pop music, más fiatalok ajkán viszont felcsendülnek azok az ősi népdalok, amelyek Ázsia közös zenei anyanyelvéről, a pentatóniáról vallanak. Biernaczky Szilárd (A képen a Noh zenekara: fuvola és ütőhangszerek). 3-án, vasárnap este 7/s8 órakor FIATAL ELŐADÓMÜVÉSZEK FESZTIVÁLJA IV. „Kétféle boldogság". Papp János, a Madách Színház tagja előadóestje 5-én, kedden este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMÜVÉSZEK FESZTIVÁLJA V. ,Ha egy kürtöm lehetne” Ujlaky Károly, a Szegedi Nemzeti Színház tagja előadóestje 7- én, csütörtökön este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA VI. „Hogyan fedezte fel Istent Ábrahám” Vallai Péter, a Thália Színház tagja, előadóestje 8- án, pénteken este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA VII. „Magyarország messzire van” Bálint András, a Madách Színház tagja, előadóestje 9- én, szombaton este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMÜVÉSZEK FESZTIVÁLJA VIII. „Jelentés a versről”, Bürös Gyöngyi, a Debreceni Csokonai Színház tagja, előadóestje 10- án, vasárnap este 128 órakor FIATAL ELŐADÓMÜVÉSZEK FESZTIVÁLJA IX. „Lányok a Húsvét múlik”, Márai Enikő, és a KALÁKA együttes előadóestje 11- én, hétfőn este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA X. „Talpig verítékben, itthon”, Fodor Tamás az Irodalmi Színpad tagja, előadóestje 13- án, szerdán este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA Xn. .......... elutazni önmagunkhoz", Markaly Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, előadóestje 16- án, szombaton este 7 órakor PASSIÓ MAGYAR VERSEKBEN Az Universitas Együttes bemutató előadása 17- én, vasárnap du. */14 órakor „Próza a pódiumon” HERNÁDI GYULA szerzői estje 17-én, vasárnap este */18 órakor PASSIÓ MAGYAR VERSEKBEN Az Universitas Együttes előadása EGYFÉLE HARC (A KOSSUTH KÖNYVKIADÓ ÚJ KÖTETEIBŐL) Az Egyesült Államok közvéleményformáló apparátusa — a sajtó, a rádió és a televízió — évek óta támadja a Fekete Párduc Pártot, amely a néger lakosság mindeddig legöntudatosabb és legforradalmibb csoportja. A rágalmak és a hazugságok főként az Egyesült Államokban nem veszítik céljukat. Azonban a magyar sajtó és hírközlés mulasztásai következtében nálunk is sokakban téves elképzelések alakultak ki a Fekete Párducokról. Éppen ezért különösképpen jelentősnek tűnik Phillip S. Fonier A Fekete Párducoké a szó című kötetének megjelentetése. Foner, a neves egyetemi tanár, a haladó szellemű történész évtizedek óta foglalkozik az amerikai munkásmozgalom történetével és több, jelentős kötetet szentelt az amerikai feketék forradalmi mozgalmának is. A Fekete Párducokról szóló könyvének első részében részletesen leírja a néger polgárjogi mozgalom eddig talán legszervezettebb osztagának történetét amegalakulás kezdeteitől (1967) egészen 1970 végéig (a kötet szerkesztői utószavában értesülhettünk a pánt elmúlt félévéről, vagyis arról, hogy a forradalmi csoport válságba került, frakciókra bomlott a rendőrterror és a beépített FBI-ügynökök tevékenysége következtében. A kötet zömét a párt dokumentumai alkotják. E programok, nyilatkozatok, célkitűzések, vitairatok nyilvánvalóan ellentmondanak a rágalomhadjárat ostoba vádjainak, megmutatják a Fekete Párduc Párt valóban országos népszerűségének titkát, az alapelvek és a konkrét harci feladatok egységét. Foner könyve szakember és érdeklődő számára egyaránt érdekes: a szerteágazó forradalmi mozgalmak teljesebb megismerésének fontos mozaikja. Zalka Miklós Rizs és bambusz című kötete más világba, a vietnami emberek közé vezeti el az olvasót. Az elbeszélések valóságos hősei nem riportalanyként nyilatkoznak, hanem megszokott, mindennapi életüket élik. Belülről, emberközelből ismerjük meg életüket, amelyet ők egy cseppet sem tartanak hősiesnek — egyszerűen csak természetesnek. Küzdelmük, amelyet a maroknyi rizsért, a francia erődök vagy az amerikai bombázók ellen vívnak, éppen pátoszmentes emberségével válik szinte emberfelettivé. Ezek az emberek rendíthetetlenül hisznek, hisznek az életben, az igazság erejében. Szimbólumokká magasodó emberekkel találkozunk e könyvben: az „elátkozott asszonnyal”, a „munkás herceggel”, az „aranyketrec” lakóival”, a „mandarinnal” s mindazokkal, akik biztos lépésekkel haladnak az új világ elébe. Ma még „fantomokkal” — ellenséges repülőkkel és múltbéli árnyakkal — hadakoznak, de tudják, hogy a bambusznyélre tűzött dzsungel balta nemcsak fegyver, hanem munkaeszköz is. Nagy jazz-előadók Supraphon lemezen: Duke Elington A magyarországi jazz az utóbbi években egészséges pezsgésnek indult. Azonban még mindig csekély az „eredeti művek”, a klasszikus jazzművészek propagandája, hiszen tudtommal jazz-disk jockeyklub nem létezik hazánkban, a rádió ilyen jellegű műsorai pedig vitatható válogatásban eléggé kevés anyagot mutatnak be. Pedig a jazz klasszikusainak „öntevékeny” megismerésére rendelkezésünkre állnak a Supraphon csehszlovák hanglemezcég által forgalomba hozott és nálunk is korlátlan mennyiségben beszerezhető másolatok. Talán nem felesleges ezek közül rövid ismertetés formájában bemutatnunk egyet s mást.. Stílusrendben először Duke Ellington, a Columbia lemeztársaság felvételéről készített másolatát kell előrevennünk. A felvétel ugyan 1957-ben készült, de Ellington az ötvenes években újra játszotta egész repertoárját, lényegében változtatás, stílusváltás nélkül, vagyis úgy, ahogy, mint a színes szwing talán legkiválóbb képviselője, a harmincas években előadta. A szwing rosszízű szó a jazztörténetben, de éppen Ellington példázza, hogy az igazán nagy művészek ebben a stílusban is valódi, mégpedig fejlődést jelentő jazzt játszottak és legjobb felvételeikben nem alkudtak meg a kor kommersz igényével. Nem véletlen, hogy nem Ellington volt a szvingkirály (hanem a fehér Benny Goodman), és hogy zenéjét sokan vadnak, nyersnek, egyes kritikusok egyenesen alacsonyrendűnek tartották. Üdítően szép muzsikáját hallgatva, ma ez furcsának tűnik, de még rajongói is a „jungle” hangot imádták műveiben. Mint Gonda János rámutat, ez feltehetőleg a szaxofonszólaimok közé „bújtatott” klarinétszólamnak tulajdonítható, vagyis ez az egzotikus hangzás abból a mesteri kórusjátékból ered, melynek lényege, hogy a klarinét nem vezető szólamot játszik, hanem a szaxofonszólamok közé „bújik”. Olyan, már slágerként ismert számokból áll a lemez, mint a Mood indigo, a Prelude to a Kiss, a Tenderly, vagy az „1934-es év legszebb dala” díjat nyert Solitude, meg az Autumn Leaves egy érdekes feldolgozása. A címek a lemez hangulatát is elárulják: fájdalmas hangvételű, finoman árnyalt, izgalmas zenét hallhatunk. Ellington a swing óta nem hozott újat a jazzbe, de ma is megcsodáljuk zenekarvezetői képességét. Nagyzenekara sohasem tűnik merevnek, de a nagy egyéniségek gyakori hibájába sem esik: az összhatás rovására nem tör szólójátékra. Zenéje a hangszeres jazz legalapvetőbb törvényének, a kollektív improvizációnak engedelmeskedik. Talán ezért is, hogy zongoristaként is még mindig az élvonalban van, mint zenekarvezető, hangszerelő és komponista pedig, legalábbis a Downbeat szavazólistája szerint, a legelsők között. Ezek az erényei nemcsak a felsorolt számokban lelhetők fel, de még talán „legszvingesebb” Where or whenben is lényegében tisztán megőrződnek. Magyar vonatkozású érdekességet is tartogat a híres Kosma szám feldolgozása, mert azt vonós, magyar cigányzenei elemekkel díszíti, ugyanúgy, ahogy például Broll Garner a maga Autumn leaves feldolgozásában zongorajátékkal cimbalommuzsikát idéz. Kellemes újrafelfedezést jelent a jazz-t kedvelő hallgatónak Ellington lemeze, de jó lehetőséget nyújt a kóstolgatóknak is arra, hogy megszeressék ezt a műfajt. Dés Mihály