Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1971 (13. évfolyam, 1-17. szám)

1971-10-04 / 12. szám

KiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMELYIK TÁNCDAL A JOBB? (Késői reflexiók a táncdalfesztivál ürügyén)­ ­ A táncdalfesztivál megszületése óta kedvenc csemegé­­­­je a kritikusoknak. Én most néhány hét késéssel egyet­­­­len, de talán a legtanulságosabb kérdést szeretném fe­li­szegetni: a pontozást, a zsűrizést, vagyis azt, hogy mi­ t től jobb az egyik dal, mint a másik.­­ A zsűri munkáját figyelve (és itt csak az elődöntőkről­­ beszélhetünk, hiszen a döntő során csak a végeredmény­­ jelezte, hogy pontozásra is sor került) észrevehettük,­­ hogy a zsűri fiatal tagjai a beat számokra adtak maxi­­­­mális (18—20 pontos) szavazatokat, míg a slágerszerű, | vagy operett elemeket tartalmazó dalokat a zsűri más | ilyen irányban elkötelezett tagjai (előadók, zeneszerzők, | szerkesztők) részesítettek előnyben. Tehát az ítélkezés- | ben nemcsak az előadó énekesek (állandóan emlegetett | kérdés) jelentenek szubjektív motívumot, a zsűritagok | | személyes rokonszenve egy-egy műfaj irányában is tor- | | zítja a dalok értékének tárgyilagos mérlegelését. | Megfigyelhettük, hogy egyes zsűritagok a számukra | | kedves (tehát jól ismert) műfajoknál nemegyszer több | | dalra is azonos pontszámot adtak. Ez még bizonytalanabb | | bá teszi az ítéletet, pedig ha valahol, éppen az azonos | | műfajú daloknál a legkönnyebb az összevetés. | Tehát már három szubjektív elem nehezíti az értéke- | | lést, amit tovább bonyolítanak a szintén erősen szemé- | | lyes jellegű szimpátiákra alapozott közönségszavazatok. § | Hol itt a megoldás? Lehet-e tudatosan is megragadni val | |­lamit? Mérni valamivel? | | Ne feledjük: a táncdal is művészi produktum, mégha |­s nem is a legmagvasabb mondanivalójú műfaj. Tehát | § ezekre a kis darabokra is érvényesek a zene és az iroda- f­i­lom elemi aranyszabályai. Talán a legfontosabbakat ezek | | közül: 1. milyen ötleteket alkalmaz a szerző (nem stí- 1 | lusról van szó, hanem éppen arról, hogy egy adott stí- 1 | luson belül mennyire szürke vagy friss motívumokból — I | négy—nyolc hangból álló figurákból vagy dallamsorok- § | ból — építkezik a komponista —, illetve milyen témát | | választ, mennyire mellbevágó, érzékeny költői képeket | | használ a szövegíró stb., 2. hogyan építkezik, tehát mi- I | képpen rajzolja meg a dallamot ötletei alapján a zene­ | | szerző —, van-e valamilyen folyamata, kerek története | | a szövegnek? 3. milyen akkordokkal kíséri darabját a | | zeneszerző, és végül Ahogyan feszíti rá a dallamot a | | szövegre, összeesnek-e a zenei hangsúlyok a szövegével. | | Álljon itt két rövid elemzés e szempontok tükrében: | | a) Koncz—Szenes: A pesti férfi (Kovács Kati előadásé- | | ban). Az alapgondolat, régi slágerek figuráinak felidéző- | | se szellemes, még kifejezetten újkeletű ötletnek számít. | | A dallam első 2—3 sora jól illeszkedik egymáshoz, azon- | | ban ezután a zeneszerző elejti a fonalat és egy szürke sor- | | ral szinte agyonüti mindazt, amit az elején összehozott. | | A dal akkordikája nem túl jelentős, amelyet az ilyen | | stílusú daloknál kötelező semlegesen egyforma és unal- | | más ritmuskíséret csak méginkább súlyosít. Szövege | | ügyes. A dallam és szöveg egyeztetése megfelelő. b) Má- I | tér Huszár Lélegző furcsa hajnalon (Non-stop együttes | | előadásában) Érdekes, eredetinek tűnő zenei figurák. A | | bevezető és közjátékok szinte bartókos zenei anyaga mind I | dallamilag, mind akkordikusan mellbevágó, atmoszféra- i­s teremtő. Az építkezés azonban itt-ott szintén megtörik. 1 . Ihletett, izgalmas költői képekben, kis túlzással azt i­s mondhatnánk: szinte Juhász Ferenc-i fordulatokban bő- n | velkedik a szöveg, amelynek dallami feldolgozása jelleg- f­s zetesen beates, sok díszítéssel. | | Tény, hogy az ilyen elemzés elkészítése nem könnyű § | egy-két meghallgatás után, különösen annak, aki nem ze- | | női szakember. Mégis e fogódzkodók nélkül — úgy ér- s | zem — nem lehet teljes a zsűritag, sőt a közönség be- | | nyomása sem. Ezért nehéz ítélkezni. És ezért eshetett | | meg, hogy szinte valamennyi fesztiválon kiestek jó da­ | | lók és döntőbe kerültek harmatgyenge művecskék. | Az ilyen jellegű megközelítés — érzésem szerint — | | nemcsak a táncdalok, hanem valamennyi műfaj, alkotás | | értékelése esetében szükséges. Persze éppen a táncdal a | § legnehezebb eset, hiszen hol van olyan 20 népszerű sze- | | mély, aki egyben irodalmár, képzett muzsikus, némi kri- § | tikai vénával, gyors áttekintő és értékelő képességgel — | | és mindezt még fáradhatatlanul latba is veti??? Bár... | | talán azért lehetne tenni valamit. B. Sz. 7iMiii'iiiiimtimiimiiiiiimiiiiiiiiMimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiimmimiiiHiiiiiiiiiiiimiiim= I Zenei élet Japánban Japán egyik ázsiai „perota­­ton-rokonainknak”. Különle­ges ipari termékeiről sok szó esik napjainkban. Vajmi keve­set tudunk azonban arról, ho­gyan él a muzsika e távoli or­szágban. Felkerestük tehát Yvaki Hadzsima fiatal japán zeneszerzőt, aki két évvel eze­lőtt érkezett Budapestre: va­jon ő hogyan jellemezné hazá­ja zenei életét? — Országom valamennyi nagyvárosában működik szimfonikus zenekar, Tokióban 8—7 is. A színházak pedig bemutatnak operákat japán és európai szerzőktől egyaránt. Az utóbbiak közül természete­sen a romantikus alkotók, Ros­sini, Verdi, Wagner művei a népszerűek, de az elmúlt évek­ben színre került Beethoven Fideliója, Weber Bűvös vadá­sza, sőt Berg Wozzeck-je, Lu­­lu-ja és Schönberg Mózes és Áron című operája is. — Bartók színpadi alkotá­sait előadták már japán szín­házban? — Sajnos, amíg én otthon voltam (1968-ig), erre nem ke­rült sor, és a számomra rend­szeresen érkező japán zenei folyóiratok sem értesítettek er­ről. Azonban annál többet ját­­szák e kiváló komponista szimfonikus műveit, kamara­zenéjét. Elmondhatom, hogy számos fiatal japán zeneszer­ző példaképe éppen Bartók Béla, ald egy nép zenei örök­ségét az emberiség egyetemes zeneművészetébe emelte fel. De éppen Bartók az, aki a japán zenei élet egyik legfá­jóbb kérdését juttatja eszem­be. Ugyanis hazámban az 1868 után meginduló modernizálás­sal egyidőben az európai ze­nét is meghonosították. Az új szellem az ipari fejlődésnek kedvezett, azonban az ország hagyományainak jelentős visz­­szaszorításával járt együtt. — Úgy tudom, a II. világ­háború után hatalmas arányú munka indult meg a japán népzene felkutatására: hallot­tam néhány szép felvételt és a Bartók Archívumban néhány remek kiállítású népzenei gyűjteménybe is belelapoz­hattam ... — A japán zene sokkal szerteágazóbb, mint gondolná. Mindenekelőtt el kell válasz­tani országom hagyományos zenéjét, „műzenéjét” — ha szabad ezt a kifejezést hasz­nálnom — a népdaltól. Az előbbinek legősibb rétege a Gagaku, amely a 8. században keletkezett ősi japán, illetve indiai és kínai buddhista ele­mekből. Ez ma a császári pa­lotában és az ősi japán val­lás, a Shinto templomaiban hallható. A hagyományos ja­pán zene másik két csoportja viszont elválaszthatatlanul a színjátszáshoz kapcsolódott. Előbbi a Noh, amely a 14. szá­zadban született, míg a Kabu­ki a 17. században, pontosab­ban 1603-ban egy jellegzetes színi előadással vette kezdetét. — William P. Maimnak a japán hagyományos és népze­néről írott könyvében találó hasonlatra lelhetünk: a Noh-t az európai misztériumjáték­kal, a Kabukit pedig a barokk kor operájával, pontosabban melodrámájával veti össze. Igaz megemlíti, hogy a Kabu­ki szóló­ kórusos megoldása a görög színház típusához is kö­zel áll. És a népzene? ... — A népdal Japánban épp­úgy az egyszerű vidéki embe­rek között rejtőzött, mint a vi­lág számtalan más országában. Az ötvenes években megindult a kutatás, tudósok egész cso­portja fogott hozzá a gyűjtési munkához, amatőr és hivatá­sos együttesek alakultak a népdal felelevenítésére és népszerűsítésére. Mindez­ per­sze a hivatalos irányvonal el­lenében történt. Bár a hábo­rú után a közvélemény nyo­mására hagyományos zenei tanszék alakult a tokiói zene­­akadémián, a zenei tananyag­ban még ma is csak tíz szá­zalék a japán pentatonikus népdal, a többi európai, ame­rikai nép- és műzene. — Gondolom, ha az iskola még ellen is áll, számos for­mában és helyen máris újjá­született és elevenen él a ja­pán „műzene” és népdal. — Természetesen. Az utób­bi időben a rádió rendszere­sen sugároz hagyományos ze­nét. 1950 óta minden évben megrendezik a nemzeti zene országos fesztiválját, ezen kí­vül a helyi és országos ünne­pek is jó alkalmat adnak be­lefeledkezni az elmúlt évezre­dekbe ... sőt, újabban néhány fiatal zeneszerző az avantgarde módszerek és a japán nép- és műzene összeötvözésén kísér­letezik. — Beszélgetésünket tehát zárhatjuk azzal a gondolattal, hogy az európai mintájú kon­certélet mögött mindinkább kivirágzik Japán ősi zenéje, ha megszólalnak Beethoven szimfóniái, és a Gagaku és a Noh is,­­ ha a fiatalok közt hódít a pop music, más fiata­lok ajkán viszont felcsendül­nek azok az ősi népdalok, amelyek Ázsia közös zenei any­any­elvéről, a pentatóniáról vallanak. Biernaczky Szilárd (A képen a Noh zenekara: fuvola és ütőhangszerek). 3-án, vasárnap este 7/s8 órakor FIATAL ELŐADÓMÜVÉSZEK FESZTIVÁLJA IV. „Kétféle boldogság". Papp János, a Madách Színház tagja elő­adóestje 5-én, kedden este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMÜVÉSZEK FESZTIVÁLJA V. ,Ha egy kürtöm lehetne” Ujlaky Károly, a Szegedi Nemzeti Színház tagja előadóestje 7- én, csütörtökön este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA VI. „Hogyan fedezte fel Istent Ábrahám” Vallai Péter, a Thália Színház tagja, előadóestje 8- án, pénteken este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA VII. „Magyarország messzire van” Bálint András, a Madách Szín­ház tagja, előadóestje 9- én­, szombaton este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMÜVÉSZEK FESZTIVÁLJA VIII. „Jelentés a versről”, Bürös Gyöngyi, a Debreceni Csokonai Színház tagja, előadóestje 10- án, vasárnap este 128 órakor FIATAL ELŐADÓMÜVÉSZEK FESZTIVÁLJA IX. „Lányok a Húsvét múlik”, Márai Enikő, és a KALÁKA együt­tes előadóestje 11- én, hétfőn este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA X. „Talpig verítékben, itthon”, Fodor Tamás az Irodalmi Színpad tagja, előadóestje 13- án, szerdán este 7 órakor FIATAL ELŐADÓMŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA Xn. .......... elutazni önmagunkhoz", Markaly Gábor, a Miskolci Nem­zeti Színház tagja, előadóestje 16- án, szombaton este 7 órakor PASSIÓ MAGYAR VERSEKBEN Az Universitas Együttes bemutató előadása 17- én, vasárnap du. */14 órakor „Próza a pódiumon” HERNÁDI GYULA szerzői estje 17-én, vasárnap este */18 órakor PASSIÓ MAGYAR VERSEKBEN Az Universitas Együttes előadása ­ EGYFÉLE HARC (A KOSSUTH KÖNYVKIADÓ ÚJ KÖTETEIBŐL) Az Egyesült Államok köz­véleményformáló apparátusa — a sajtó, a rádió és a tele­vízió — évek óta támadja a Fekete Párduc Pártot, amely a néger lakosság mindeddig legöntudatosabb és legforra­dalmibb csoportja. A rágal­mak és a hazugságok főként az Egyesült Államokban nem veszítik céljukat. Azonban a magyar sajtó és hírközlés mu­lasztásai következtében nálunk is sokakban téves elképzelé­sek alakultak ki a Fekete Párducokról. Éppen ezért különösképpen jelentősnek tűnik Phillip S. Fonier A Fekete Párducoké a szó című kötetének megjelen­tetése. Foner, a neves egyete­mi tanár, a haladó szellemű történész évtizedek óta foglal­kozik az amerikai munkás­­mozgalom történetével és több, jelentős kötetet szentelt az amerikai feketék forradal­mi mozgalmának is. A Fekete Párducokról szóló könyvének első részében rész­letesen leírja a néger polgár­jogi mozgalom eddig talán legszervezettebb osztagának történetét a­­megalakulás kez­deteitől (1967) egészen 1970 végéig (a kötet szerkesztői utószavában értesülhettünk a pánt elmúlt félévéről, vagyis arról, hogy a forradalmi cso­port válságba került, frak­ciókra bomlott a rendőrterror és a beépített FBI-ügynökök tevékenysége következtében­. A kötet zömét a párt doku­mentumai alkotják. E progra­mok, nyilatkozatok, célkitűzé­sek, vitairatok nyilvánvalóan ellentmondanak a rágalom­­hadjárat ostoba vádjainak, megmutatják a Fekete Párduc Párt valóban országos nép­szerűségének titkát, az alap­elvek és a konkrét harci fel­adatok egységét. Foner könyve szakember és érdeklődő számára egyaránt érdekes: a szerteágazó forra­dalmi mozgalmak teljesebb megismerésének fontos mo­zaikja. Zalka Miklós Rizs és bam­busz című kötete más világ­ba, a vietnami emberek közé vezeti el az olvasót. Az el­beszélések valóságos hősei nem riportalanyként nyilat­koznak, hanem megszokott, mindennapi életüket élik. Be­lülről, emberközelből ismer­jük meg életüket, amelyet ők egy cseppet sem tartanak hő­siesnek — egyszerűen csak természetesnek. Küzdelmük, amelyet a maroknyi rizsért, a francia erődök vagy az amerikai bombázók ellen vív­­nak, éppen pátoszmentes em­berségével válik szinte em­berfelettivé. Ezek az embe­rek rendíthetetlenül hisznek, hisznek az életben, az igaz­ság erejében. Szimbólumokká magasodó emberekkel találko­zunk e könyvben: az „elát­kozott asszonnyal”, a „mun­kás herceggel”, az „aranyket­rec” lakóival”, a „mandarin­nal” s mindazokkal, akik biz­tos lépésekkel haladnak az új világ elébe. Ma még „fan­tomokkal” — ellenséges re­pülőkkel és múltbéli árnyak­kal — hadakoznak, de tudják, hogy a bambusznyélre tűzött dzsungel balta nemcsak fegy­­ver, hanem munkaeszköz is. Nagy jazz-előadók Supraphon lemezen: Duke El­ington A magyarországi jazz az utóbbi években egészséges pezsgésnek indult. Azonban még mindig csekély az „ere­deti művek”, a klasszikus jazz­művészek propagandája, hiszen tudtommal jazz-disk jockey­­klub nem létezik hazánkban, a rádió ilyen jellegű műsorai pedig vitatható válogatásban eléggé kevés anyagot mutat­nak be. Pedig a jazz klasszi­kusainak „öntevékeny” meg­ismerésére rendelkezésünkre állnak a Supraphon csehszlo­vák hanglemezcég által for­galomba hozott és nálunk is korlátlan mennyiségben be­szerezhető másolatok. Talán nem felesleges ezek közül rö­vid ismertetés formájában be­mutatnunk egyet s mást.. Stílusrendben először Duke Ellington, a Columbia le­meztársaság felvételéről ké­szített másolatát kell előre­vennünk. A felvétel ugyan 1957-ben készült, de Elling­ton az ötvenes években újra játszotta egész repertoár­ját, lényegében változtatás, stílusváltás nélkül, vagyis úgy, ahogy, mint a színes szwing talán legkiválóbb képviselője, a harmincas években előadta. A szwing rosszízű szó a jazz­­történetben, de éppen Elling­ton példázza, hogy az igazán nagy művészek ebben a stílus­ban is valódi, mégpedig fejlő­dést jelentő jazzt játszottak és legjobb felvételeikben nem alkudtak meg a kor kommersz igényével. Nem véletlen, hogy nem Ellington vol­t a szving­­király (hanem a fehér Benny Goodman), és hogy zenéjét so­kan vadnak, nyersnek, egyes kritikusok egyenesen alacsony­rendűnek tartották. Üdítően szép muzsikáját hallgatva, ma ez furcsának tűnik, de még ra­jongói is a „jungle” hangot imádták műveiben. Mint Gon­­da János rámutat, ez feltehe­tőleg a szaxofonszólaimok kö­zé „bújtatott” klarinétszólam­nak tulajdonítható, vagyis­ ez az egzotikus hangzás abból a mesteri kórusjátékból ered, melynek lényege, hogy a kla­rinét nem vezető szólamot ját­szik, hanem a szaxofonszóla­­mok közé „bújik”. Olyan, már slágerként is­mert számokból áll a lemez, mint a Mood indigo, a Pre­lude to a Kiss, a Tenderly, vagy az „1934-es év legszebb dala” díjat nyert Solitude, meg az Autumn Leaves egy érdekes feldolgozása. A címek a lemez hangulatát is elárulják: fáj­dalmas hangvételű, finoman árnyalt, izgalmas zenét hall­hatunk. Ellington a swing óta nem hozott újat a jazzbe, de ma is megcsodáljuk zenekar­­vezetői képességét. Nagyzene­­kara sohasem tűnik merevnek, de a nagy egyéniségek gyako­ri hibájába sem esik: az össz­hatás rovására nem tör szóló­­játékra. Zenéje a hangszeres jazz legalapvetőbb törvényé­nek, a kollektív improvizáció­nak engedelmeskedik. Talán ezért is, hogy zongoristaként is még mindig az élvonalban van, mint zenekarvezető, hangszerelő és komponista pe­dig, legalábbis a Down­beat szavazólistája szerint, a leg­elsők között. Ezek az erényei nemcsak a felsorolt számok­ban lelhetők fel, de még ta­lán „legszvingesebb” Where or whenben is lényegében tisztán megőrződnek. Magyar vonat­kozású érdekességet is tarto­gat a híres Kosma szám fel­dolgozása, mert azt vonós, ma­gyar cigányzenei elemekkel dí­szíti, ugyanúgy, ahogy például Broll Garner a maga Autumn leaves feldolgozásában zongo­rajátékkal cimbalommuzsikát idéz. Kellemes újrafelfedezést je­lent a jazz-t kedvelő hallgató­nak Ellington lemeze, de jó le­hetőséget nyújt a kóstolgatók­­nak is arra, hogy megszeres­sék ezt a műfajt. Dés Mihály

Next