Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1979 (21. évfolyam, 1-21. szám)

1979-01-24 / 1-2. szám

Báli László emlékére Az elmúlt évben súlyos veszteségek érték társadalmi és tudományos életünket, egyetemünket kiváló tudósok, oktatók, hagytak itt bennünket mint Ortutay Gyula, Weltner Andor és Kiss István. Az Egyetemi Lapoknak szinte minden száma gyászkeretes fényképpel jelent meg és mindennapjainkban is folyton érezzük a bennünket ért veszteségeket A múlt év őszén hunyt el Báli László, az Angol Tanszék nyugalmazott vezetője. Mozgalmas életútjáról, kiváló pedagógus munkájáról már többen megemlékeztek, a tanítványok és tanártársak nevében, a Nagyvilágban Egri Péter, az Élet és Irodalomban Szentmihályi Szabó Péter búcsúzott tőle. Lapunkban ezidáig nem jelent meg megemlékezés róla, most ennek a mulasztásunknak szeretnénk eleget tenni, amikor a sokak által szeretett „Báti Laci bácsira” emlékezve közöljük, Lányi Ildikó tanárnő beszédét, melyet Báti László temetésén mondott el. Ez a viszszaemlékezés nem méltatás, inkább szubjektív „felidézés”. Érthetően, hiszen Lányi Ildikó, évtizedeken át Báti László, munkatársa volt, és igen jól ismerte Báti Lászlót, nemcsak mint tanárt, hanem mint embert is. „Mély megrendüléssel és fájdalommal búcsúzunk Báti László professzortól, aki tudós tanítómesterünk és sok éven át bölcs tanszékvezetőnk volt. Most, a hirtelen jött gyászban még nem is lehet igazán felmérni, hogy mit jelent elvesztése. Olyan sokfelé kellene tekintenünk, ha számot akarnánk adni gazdag életéről, de a felmérés nem is lehetne teljes, hiszen az ő munkásságának eredményei a jelenben is hatnak és a jövőre is kisugároznak. A gondolatok, melyeket leírt vagy élőszóval adott át tanítványainak, sok nemzedék számára jelentenek el nem múló szellemi értéket, és további munkánk friss forrásai, irányfényei maradnak. Sokszínű tevékenysége a nemzeti határokat is átlépte; egyike volt azoknak, akik legtöbbet tettek azért, hogy a magyar kultúrával más nemzeten is megismerkedhessenek, és az idegen kultúrák értékeit hozzánk átültessék. Amit a legnemesebb célok, a haladás, a tudás és a béke érdekében tett, az maradandó emléket állít nevének Báti Lászlóra, az emberre pedig mindig szeretettel és tisztelettel fog emlékezni mindenki, aki személyesen is ismerte. Jóindulat, igazságosság, bölcs meggondoltság, magas etikai és elvi szilárdság jellemezte. Példamutató volt a közösségi életben és a magánéletben egyaránt. Báti László és Klári otthonát a szeretet és az egymás megbecsülése tette harmonikussá. A jól megérdemelt pihenés, de még inkább az alkotómunka hajléka volt az, ahol könyvek, jegyzetek íródtak. Egyben gyermekeik ünnepi találkozóhelye is, és négy unoka vidám, boldog, második otthona. Báti profeszszor úr rajongásig szerette családját, de nagyon szerette népes „fogadott” családját is, az Angol Tanszék hallgatóit és munkatársait. Ismerte örömeinket és gondjainkat, érdeklődési területünket és terveinket. A hivatalos beszélgetések során mindig talált időt, hogy érdeklődjék mindennapi életünk felől, és ez nagyon jól esett nekünk. — Mint vezető, lelkiismeretes és színvonalas munkát kívánt meg, de segített, hogy jól dolgozhassunk —, segített példamutatással, értékes tanácsokkal, ösztönző dicsérettel. , Szivén viselte, a pályakezdő fiatalok sorsát és fáradságot nem kímélve foglalkozott a régi tanítványokkal is, akik azért tértek vissza a tanszékre, hogyi kutatómunkájuk irányítását kérjék tőle. Báti tanár úr ajtaján nem kopogtathatunk többé, ha tanácsra, útmutatásra van szükségünk ... nem látjuk kedves mosolyát, barátságos tekintetét... nem találkozhatunk vele az Akadémiai Könyvtárban, az egyetem gyakorlóiskoláiban, tudományos konferenciákon, sok intézményben, ahol a kultúrát és a jövőt építik. „ De velünk marad a tudás, amit adott nekünk, a sok szép, nemes gondolat, melyre tanított bennünket, és amit szívből köszönünk Neki.” AZ ELTE KISZ-BIZOTTSÁG ÜLÉSÉRŐL Az ELTE KISZ-bizottsága 1979. január 10-án ülést tartott. A bizottság határozatot hozott a testület 1978—79-es mozgalmi év második felére érvényes üléstervéről. Januárban kerül megvitatásra az Ifjúsági Parlamentek anyaga és az a kérdés, hogyan vesz részt a KISZ-szervezet a pártépítésben. Februárban az ELTE KISZ-bizottsága a három kari vezetőséggel együttes ülést tart. Márciusban kerül sor a TTK KISZ-vezetőség beszámolójára az eszmei-politikai nevelési tervvel kapcsolatos munkálatokról. Április elején a BTK KISZ-vezetősége számol be munkájáról, még ugyanebben a hónapban vitatja meg a bizottság az ELTE KISZ tömegsport munkáját és a közművelődési jellegű építőtáborok helyzetét. Április végére készül el a küldöttgyűlés beszámolója, a küldöttgyűlés előreláthatólag május elején lesz. Folyamatosan foglalkozik a bizottság az Országos KISZ-értekezlettel kapcsolatos feladatainkkal, a káderképzéssel A továbbiakban a bizottság határozatot hozott a mozgalmi év zárásának feladatairól. Az ülés harmadik napirendi pontjaként megvitatták az ELTE PVB elé kerülő jelentését a hallgatói képviselet továbbfejlesztéséről. ★ Az ELTE KISZ-bizottsága 1979. január 18-án titkári értekezletet tartott. A titkári értekezlet elfogadta a soron következő értekezletek napirendjét és szó volt az autóbusz-igénylések kérdéséről. Január 19-én az ELTE KISZ-bizottság titkára megbessélést folytatott egyetemi tanács képviselőivel arról, hogyan vehet részt még aktívabban a KISZ-szervezet az egyetem soron következő feladatainak végrehajtásában, milyen feladatok várnak a KISZ- szervezetre a közeljövőben a hallgatói képviseleti rendszer munkájában. A DÍSZDOKTOR LÁTOGATÁSA A közelmúltban osztrák vendéget kísérhettem egyetemünk rektorához. A kezében gondos csomagolásból egy könyvet bontott ki, amelynek első oldalán kézírással ez volt olvasható: „Köszönetül a magas kitüntetésért és az 1976. decemberében megrendezett szép ünnepségért átnyújtom ezt a könyvet az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorának.” A könyv szerzője Herbert Seidler, egyetemünknek egyik 1976-os díszdoktora, a bécsi egyetem Germanisztikai Intézetének nyugalmazott igazgatóprofesszora; címe: A nyelvművészetről szóló tudomány alapkérdései (Grundfragen einer Wissenschaft von der Sprachkunst, 1978.) Eörsi Gyula rektor elvtárs lapozva a könyvet, a cím hátlapján újabb meglepetést fedez fel; ünnepélyesnek ható, dőlt betűs szedésben ez áll: Der Eötvös-Loránd—Universität Budapest als Dank für die Verleihung der Ehrendoktorwürde (Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek köszönettel a díszdoktorság adományozásáért.) Seidler professzor átnyújtva a könyvet elmondta, hogy amikor 1976-ban értesült arról, hogy egyetemünk díszdoktori kitüntetésben kívánja részesíteni, elhatározta, hogy az akkor készülő könyvét a budapesti egyetemnek fogja ajánlani. Ennek az ajándéknak, egyetemünk a díszdoktorság fejében kapott, különös értéket ad, hogy egy tanulságos és éppen napjainkban nagy érdeklődésre számot tartó témával foglalkozik. A díszdoktorságra történő javaslat Seidler professzor egyéb érdemei mellett az irodalomtudomány, különösen a poétika, stilisztika és a nyelvművészet elméleti kérdései terén kifejtett több évtizedes munkáját hangsúlyozza. Ez a könyv pedig ennek a kutatási körnek az összegezését adja. A szerző korábbi kutatási eredményeit is újra értékelve tesz kísérletet arra, hogy az irodalom nyelvművészi kérdéseiben újat mondjon. Stilisztikai és poétikai könyvei, amelyek ma a világ számos egyetemén az irodalomoktatás nékülözhetetlen kézikönyvei, elkerülhetetlenül reflektorfénybe helyeződtek az elmúlt két évtized különböző nyelvtudományi (és részben irodalomtudományi) elméleteinek európai elterjedése során. A szerző ezeket a szakterületén szerzett hatalmas anyagismerete és kiérlelt rendszerezése birtokában nemcsak egyszerűen nyomon követte, hanem kereste azt a lehetőséget, hol és hogyan lehet belőlük további ösztönzést meríteni a nyelvművészet jobb megközelítésére. Ennek során szükségszerűen arra is rá kellett döbbennie , hiszen az irodalmi nyelv, a nyelvművészet lényegének megközelítése során jelentkező nehézségeket sok más szakembernél jobban ismerik, hogy a Nyugatról hazáján és egyetemen is végighömpölygő áramlatok a matematikai gondolkodást és módszert követve, miközben egzaktságra törekedtek, gyakran éppen a speciális irodalom- és nyelvművészetet tévesztették szemük elől. Az ilyen formán érezhetővé vált űr ösztönözte az idős tudóst arra, hogy visszanyúlvakorábbi stilisztikai stúdiumaira és kimagasló publikációira, kísérletet tegyen — régebbi önmagát is bátran korrigálva — megközelíteni a nyelv művészi sajátosságait, jellemzőit és sok irányú lehetőségeit. Műve így nem a modern nyelv- és irodalomtudományi áramlatok előtti, egyfajta „konzervatív” állapot leírását tükrözi, hanem ezen áramlatok hasznosítható elemeinek az integrálásával — de egyben lehetőségeiket és korlátaikat el nem hallgatva a továbblép és az irodalomtudomány legsajátosabb és legrejtettebb titkait fürkészi, visszavezetve az irodalom- és a nyelvtudományt ahhoz a közös forráshoz, a nyelv művészetéhez, amely mindkettőnek éltető eleme. Seidler professzor nemcsak azért jött Magyarországra, hogy ezt a könyvét átnyújtsa egyetemünknek. Kapcsolatai hazánkkal, a magyar irodalomtudománnyal és egyetemünk germanistáival már a hatvanas évek óta igen szorosak. Ekkor kezdett el magyarul tanulni, hogy a kibontakozó magyar összehasonlító irodalomtudományi kutatásokat figyelemmel kísérhesse, és ugyancsak ekkortól foglalkoztatta az a gondolat, hogy a bécsi egyetemen meg kell teremteni a magyar irodalom- és nyelvtudomány oktatásának és tudományos művelésének az alapjait. Éppen az ő fáradozásai nyomán jöhetett létre azóta a bécsi Finnugor Intézet, amely ennek az oktatói tevékenységnek és kutatásnak méltó helyet és keretet biztosít. Mostani útja pedig egy másik célkitűzésének megvalósítását hozta véglegesen tető alá: kezdeményezésére sor került ugyanis az Osztrák Tudományos Akadémia és hazánk akadémiája közötti Irodalomtudományi Vegyesbizottság megalakítására, amelynek osztrák részről elnöke Seidler professzor lett Mádl Antal Új kandidátusaink „Több ezer oldal xeroxot...” Süveges Márta, a Mezőgazdasági Jogi Tanszék docense. 1962. óta dolgozik a tanszéken, a múlt évben védte meg kandiidátusii disszertációját — Mindenekelőtt hadd kérdezzem meg, milyen témát dolgozott fel disszertációjában? — A tanszékünk profilját két nagy diszciplina adja: A földjog, és a mezőgazdasági termelőszövetkezeti jog. Az én disszertációm címe: A Szövetkezeti tulajdon és a szocialista árutulajdonjog. Vagyis ez esetiben polgári jogi témáról van szó. Az eredeti elképzelésem ugyanis az anyag feldolgozása során nagyobb átalakuláson ment keresztül, s végül be kellett látnom, hogy mondanivalóm csak ebben a tematikai , kategoriális keretben fejthető ró maradéktalanul Egyébként a jogi témák alapvetően politikai témák is, és nagyon változatosan közelíthetők meg. Én sem nélkülözhettem a politikai, politikai gazdaságtani szempontokat. Ha valaki egy jogi témát tartalmasam akar tárgyalni, nem szorítkozhat kizárólag jogi vonatkozásokra. Külön érdekessége témám átalakulásának, hogy lényegében a módszer is tárggyá vált a dolgozatban. Ez azért van így, mert egy problémakör megközelítésének módszere, nem adható meg előre, maga is a konkrét kutatások eredményeként áll elő. — Mi okozott még nehézségeket önnek a tudományos kutatás során? — Talán meglepően hangzik, de az anyaggyűjtéssel volt a legtöbb gondom. A Szovjetunióiban, elsősorban Moszkvában, négyszer egy hónapot töltöttem anyaggyűjtéssel, több ezer oldal xerox másolatot kellett beszereznem, s ez nem ment könnyen. Különösen a 20-as és 30-as évek anyagaihoz jutottam hozzá nehezen. A disszertációmhoz azonban elengedhetetlen volt, hogy eredetiben tanulmányozzam a szocialista szövetkezetelméletet. Időközben több cikket publikáltam e témakörön belül, részben a Jogtudományi Közlönyben, részben a Jogi Kar Adájában. Külön nehézségeket jelentett a népi demokratikus országok vonatkozó anyagainak vizsgálata, egyrészt az anyag földrajzi szétszórtsága, másrészt pedig anyelvi nehézségek miatt. Legutóbb pedig Franciaországban töltöttem egy hónapot tanulmányúton, de ez már nem a dolgozatom kérdése... — Hogyan függ össze az oktatás és a kutatás az ön tanszéki munkájában? — Gondot számomra az jelent, hogy kutatómunkám eredményeit nem tudom közvetlenül hasznosítani az oktatásiban. Maga az oktatás — legalábbis a karon — túlságosan vizsgacentrikus, s ez a körülmény a hallgatók részéről meghiúsítja az „öncélú” tudományos búvárkodáshoz szükséges elmélyülést. Vannak persze kiváló hallgatók is, én itt az átlagról beszélek. A tudományok fejlődésének sohasem kedvezett a vizsgák mennyiségi szemlélete, az egyetemi oktatás tisztán pragmatikus felfogása. Veszelák Ferenc BIOLÓGUS DIÁKKÖR KONFERENCIA A TTK-N 1978. december 12-én tartották szokásos évi TDK konferenciájukat az ELTE biológus- és biokémikus hallgatói. Az előadók között egy fizikust is üdvözölhettünk. A beadott dolgozatok, illetve az elhangzott magas szintű előadások a biológiai kutatások legmodernebb határterületeivel, így pl. az ökológia, etológia, immunológia, élettan és humánbiológia időszerű problémáival foglalkoztak. Sok előadó már nem először állt a pulpituson, előző konferenciákon tartott beszámolóik óta elért újabb eredményeiket adták elő és bocsátották építő vitára. Egyetemi kereteken belül az Állatszervezettani Tanszék, az Embertani Tanszék, a Genetika Tanszék, a Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék, az Alsógödi Biológiai Állomás Immunológiai- és Magatartásgenetikai Részlegeinek diákkörösei készítettek dolgozatokat és tartottak igényes előadásokat. A konferencia igazolta, hogy a hallgatók a tanszéki lehetőségeken kívül a külső intézetek nyújtotta lehetőségeket is jól kihasználják, „odakint” is jól megállják a helyüket, hiszen magas színvonalú, szép diákköri dolgozatok születtek a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben, a Gyógyszerkutató Intézetben, az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Kutatóintézetben és a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben is. A konferenciát követő héten összeülő öttagú zsűri (Gyenis Gyula, Hegyi György, Juhász Nagy Pál, Kiss János, Vida Gábor) az írásos dolgozatok és az előadások alapján még 1978 utolsó hetében megállapította a díjazás sorrendjét is. A következő munkáik részesültek díjazásban: ELSŐ DÍJASOK: G. Tóth László, Hahn István, Tomka Márta, Uher Ferenc; MÁSODIK DÍJASOK: Kemenes György, Kocsis Zsuzsa, Somlyó Bálint, Végh Zsuzsa; HARMADIK DÍJASOK: Nagyné Molnár Zsuzsa, Kardos Ildikó, Kovács Krisztina, Vidos Tibor. Az új esztendő fontos év lesz az ELTE biológus diákköröseinek is, hiszen az idén kerül megrendezésre a XIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. A Biológus TDK összesen 19 dolgozattal nevez be a hazai legmagasabb diákköri fórumra. Mint ismeretes, a két éve lezajlott XIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián hallgatóink nagyon szép sikereket értek el, nagyban öregbítették az ELTE diákkör mozgalmának hírnevét. E rang kötelez. Az azóta lezajlott kétkari konferencián előadott munkák alapján megvan a reményünk, hogy a hírnevet megőrizzük. Ennek értelmében kíván jó tanulmányi eredményeket és eredményes diákköri munkát az 1979-es esztendőre is minden hallgatónak a Biológus Tudományos Diákkör Vezetősége! G. Tóth László ötödéves biológus Bevezetés a kriminálinformatorikába A jogi informatorika fontos fejezetének, a kriminálinformatorikának elméleti alapjait tisztázó könyv bemutatja azokat a szerző által kidolgozott módszereket, amelyek a kriminálstatisztika által felvetett problémákra adnak egzakt, informatorikailag megalapozott választ. Kovacsicsné Nagy Katalin könyvének főbb fejezetei a bűnözés konstruktúrájának mérésével és az erre alapuló bűnözési prognózis-készítéssel, a bűnözés társadalmi veszélyességének Index útján történő mérésével és a büntetőeljárás modellezésével foglalkoznak. A konstruktúra vizsgálatában kiemelkedő a kriminalitási tábla megszerkesztése és alkalmazása. Az indexmódszer jelentősége, hogy a bűnözést társadalmi veszélyességének súlyával méri, emellett eszközt jelenthet a nemzetközi összehasonlításhoz is. A büntetőeljárási törvényre épülő modellek lehetőséget nyújtanak a büntetőeljárás teljes keresztmetszetének, illetve az egyes eljárási mozzanatoknak a mérésére is. A könyv a jogi informatorika és a modern kriminálstatisztika gazdag bibliográfiával zárul. (Akadémiai Kiadó) Pszichológiai tanulmányok XV. Színes tematikájú, gazdag válogatást kap kézhez az olvasó. A Hunyady György szerkesztette kötet négy témacsoportban tárgyalja a pszichológiai kutatások új eredményeit, a korábbiaktól eltérően nagyobb terjedelmű, az értekezés irányába fejlesztett dolgozatokkal. Ez a terjedelmi növekedés a vizsgált kérdések alaposabb tárgyalását, tágabb összefüggéseinek elemzését teszi lehetővé. (Akadémiai Kiadó)