Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1982 (24. évfolyam, 1-17. szám)
1982-03-01 / 2. szám
LEHET Aki valaha is járt, vagy jár ma is egyetemre, az tudja, hogy az elsajátított tananyagot igen sokféleképpen lehet számonkérni. Nemrégiben szereztem tudomást a Jövő Mérnöke c. lapból egy több szempontból is igen érdekes, eltérően értékelhető, de véleményem szerint mindenképpen elgondolkodtató számonkérési rendszerről, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetemen alkalmaznak a tudományos szocializmus ismereteinek elsajátításának felmérésére. A tankör év elején választhat, hogy két 45 perces zárthelyű, vagy 6-7 évközi, kisdolgozatot írnak. Az előbbi alapján év végi jegymegajánlás, az utóbbi alapján „féljegy-szerzés” történik. A „féljegy-szerzés” után ismét két alternatíva kínálkozik. Vagy vizsgázik a hallgató, vagy referátumot ír, amire még egy fél jegyet kapnak, és a két szerzett jegy alapján kerül az indexbe egy újabb jegy. Tulajdonképpen ez addig rém is különleges, azonban a dolog érdekessége, hogy a félévközi dolgozat megválaszolására tankönyv használható (!), így ezután a dolgozatok többsége —a „szorgalmas évközi tanulás eredményeképpen” — közepes vagy négyes. A másik „fáljegyet” vizsgán lehet megszerezni. Így mindenki két kérdéssel ellátott tétellapot húz, amelyek közül választhat a hallgató, hogy melyikből kíván vizsgázni. Nem vitás, hogy leendő ÍGY IS! mérnökeinknek nem elsőrendű feladata a tud. szoc. ismereteinek elsajátítása, de ha így vesszük, akkor nem feladata senkinek sem, így egy teljesen fölösleges, saját létét megkérdőjelező diszciplínává degradálnánk. Egy mérnök az egyetemen nemcsak mérnöknek, egy tanár nemcsak tanárnak, egy jogász nemcsak jogásznak, hanem a jövő értelmiségijének készül. Az egyetemnek a társadalom ezirányú elvárásait nemigen tudatosítják, így az ehhez kapcsolódó politikai, világnézeti ismeretek is elmaradnak a kívánt mértéktől. Mindezek mellett nem vitatom el az e szisztéma szerint számonkérő vizsgáztató jószándékát. Ő azt szerette volna elérni, hogy a hallgatók év közben is olvassák a , könyvet és év végén nyugodt vizsgáztatást biztosítson. E törekvései sémiképpen sem lebecsülendők, de mégis hibás valahol ez a rendszer. Megtörtént eset, hogy valaki a permanens forradalomról szóló feleletét ezzel kezdte: „Lenin Marxszal szemben tagadta ezt az elméletet”. A felelet többi része jó volt, s ezért a hallgató „csak” közepest kapott. Persze lehetősége lett volna javítani még egy-két kérdés megválaszolásával, de erről a jogáról lemondott. Vajon miért? A hallgató megszabadult a rohamszerű év végi hajrás tanulástól, cserébe nyugodt vizsgáztatást kapott. De mit nyújtott ő? Persze ez már igazán nem a vizsgáztatón múlott. Mitől döglik a légy, avagy Borkancsó Magyarországon Az Egyetemi Lapok (EL) jelenti: Cs. Antalt sorozatosan elkövetett komolytalan írásaiért B. Szilárd ítélőtanácsa halmazati büntetésként egy legújabb magyar film megtekintése szabadságvesztés büntetésre, az erre szóló jegy kifizetése pénzbüntetésre, valamint egy erről szóló cikk megírása kényszermunka büntetésre ítélte. Az ítélet január .. -án délelőtt a Puskin moziban végrehajtatott, Cs. Antal megbánást nem tanúsító magatartással a következőket jelenti. Jelentem: megcselekedtem amit megkövetelt az EL a filmet megnéztem, mégsem pusztultam el! Részletes tudósításaim: Mielőtt bárminemű mélyreható elemzésekbe kezdenék, felidézem a Nagy Mohácsi Nemzetközi Filmfesztivál eseményeit. A versenyzők két kategóriába nevezhették csiluloidszalagjaikat. Az „A” kategóriában a „csináld (össze) magad mozgalom amatőrfilmesei, a „B” kategóriában a profi filmesek indultak. A mi számunkra a „B” kategória volt érdekes, ugyanis az első hat díjat senki sem nyerte el. A hetedik film viszont fölényesen verte a mezőny társadalmat kíméletlenül ostorosó, önkritikus mindennapi kínfilmjeit, s így nyerte el immár harmadszor a Bábolnai Állami Gazdaság ciánkalinnal töltött vándorserlegét. De most már nem titkolódtam tovább. A film címe: Mitől döglik a légy, avagy Borkancsó Magyarországon. Készítői a hálánkban (is) igen jól ismert és népszerű Vancsó Miklós- Szancsó Panza, de egymás közt nevezhetjük őket az „áru-e a kultúra” vitaduónak. A vetítések utáni sajtóértekezleten a rendező a következőt nyilatkozta: a filmnek álláspontja, véleménye van a világról. Ezzel mindenki egyetértett, csak azt nem sikerült kideríteniük, hogy melyik világról van szó. Persze emiatt nem lesz kevesebb néző a mozikban. A film csak 16 éven felülieknek ajánlott, tekintettel arra, hogy a rendező a kabaláit is filmre vette és köztudott, hogy ezekkel a kabalákkal már az olasz erkölcsrendészetnek is meggyűlt a baja... Nálunk viszont a közönség nem megbostránkozni megy moziba, hanem tanulni, ismereteit bővíteni. A szereplőket élő példaként állíthatnánk a minduntalan megújhodásra vágyó magyar gazdaság elé. A hialhatatlanság, az életbe iimaradás ösztöne bennük oly erős, hogy egy szívbénulás, egy vízbefojtás és egy szívenszúrás után is felélednek és a múlt nyomai nélkül folytatják életüket. Persze mindez csak színház, s az előadás nem sikerült. Ezt mi (nézők) is éreztük és csak egyet nem értettünk. Mikor lett vége a komédiának és mi volt a lényege? Ez a munka tán a vágó kezemunkáját dicséri? Úgy hiszem, csak a lényegesebb összefüggéseket vágta ki. Ez akár pozitívumként is felfogható, hiszen minden filmnek az emberi „hol van, hol nincs, de kell, hogy legyen” logikára kell épülni és szakítani kell a hagyományos szájbarágós tartalmakkal. Nos, jeles rendezőnk már a ló túloldaláról néz le ránk, s kalauzol minket egy erotikus és perverzszerű elvarázsolt kastélyba (persze nem a budapestibe, hiszen az porrá égett). Itt minden torz, noszensz, meglepő, de roppant látványos, hatásvadász, így lenyűgöző. Megismerhetjük az embert a sa natúr a maga teljességében testileg és megismerhetjük lelkileg a maga vágyaival, kielégíthetetlen ösztöneivel. Elgondolkodtató, hogy ez görbe tükör-e vagy sem. Arra semmiképp sem mernék vállalkozni, hogy elmondjam a film tartalmát. Leginkább talán a főszereplőre hasonlítok, aki szintén nem értett az egészből semmit. De talán így jobb is. Többet tudok elmélkedni rajta, s esetleg eszembe jut egy-két jó gondolat. Ezek után a film megtekintését azoknak javaslom, akik jó idegállapottal rendelkeznek, úgy érzik, hogy már szellemileg is elmúltak 16 évesek és ráérnek akár többször is megnézni. A Mitől döglik a légy új távlatokat nyitott a magyar filmtörténelemben. A minduntalan legyilkoltak feltámasztásával az emberi érzések primátusává a végtelen humanizmust helyezi, s ez az emberi idealisztikus érzés olyan, akár az iskolatej: nem lehet megunni... Csevár A. filmszatír RÓZSASZÍNŰ pesszimizmus Tisztújító közgyűlés az Eötvös Kollégiumban Ha egy vezető testület számot ad végzett munkájáról, beszámolójának elmaradhatatlan kellékei közé szokott tartozni az önkritikus alaphang is. Ez párosulhat őszinte és felelősségteljes önanalízissel, amely a jövőre nézve biztató változásokkal és az elért eredmények továbbfejlesztésével is kecsegtet. De társítható olyasféle látványos meakulpázással is, amely az önelemzést önsajnálatra, a végzett munka közben felmerült külső nehézségeket pedig önfelmentésre, önigazolásra használja fel. E két szélsőség között lapul meg a leginkább alkalmazott megoldás: a formális, a kötelező beszámolópontként értelmezett önkritika. E nagy népszerűségnek örvendő formulának éppen névlegessége miatt önmagában nincs az elhangzáskor különösebb jelentősége, a reális testületi önjellemzés lejáratásával azonban komoly nehézségeket okozhat a helyes bizottsági önmegítélések felismerésében. Vagy azzal, hogy a hitelvesztés miatt már senki sem figyel az önminősítésekre, vagy pedig azzal, hogy az emberek nagy többsége (a kedvezőtlen tapasztalatok miatt) mechanikusan a formálisok közé sorolja az azoktól eltérőket is. Ez utóbbi jelenségben lelhetők fel a forrásai annak a furcsa visszhangnak is, amelyet az Eötvös Kollégium leköszönő Diákbizottságának febr. 11-i közgyűlési referátuma keltett a nem túl nagy számú hallgatóságban. Hajdú Zsigmond DB-titkár — miután ismertette a 150 fős, de két részre osztott és két kollégiumban (Ménesi út, Szentháromság tér) elhelyezett diákközösség továbbra is kielégítő szintű tanulmányi és tudományos munkáját — programról -programra haladva elemezte azt, hogy a nagy hagyományú intézmény közösségépítő tevékenységének színvonalcsökkenésében mekkora szerepe volt a kedvezőtlen külső körülményeknek , a Ménesi úti épület múlt évi 800/6 -os kiürítésének, a költözési bonyodalmaknak, valamint a jelenlegi átmeneti helyzetnek — és mekkora annak, hogy a kollégiumi önkormányzat hallgatói szerve nem tudott a vezetésben a megváltozott körülményekhez aklimatizálódni. Hajdu Zsigmond — egy-egy kevésbé sikerült kollektív megmozdulás megemlítése kapcsán — konkrétan foglalkozott azokkal a szervezési és főként tájékoztatási feladatokkal, amelyeket az általa irányított kollégiumigazgatási teamnek a rendezvények sikere érdekében tökéletesebben kellett volna elvégeznie. Hangsúlyozta, hogy a mostoha körülmények mellett ezek a kiküszöbölhető hiányosságok játszottak nagy szerepet abban, hogy szemben az előző évekkel a szakkollégiumok működésében most nem a korábbi magas nívó túlszárnyalását, hanem a szintcsökkenés elkerülését, a kollektívateremtésben pedig a továbblépés helyett a közösségként való továbbélés elemi feltételei biztosítását kell eredményként elkönyvelni. Bár a titkári vitaindító végkövetkeztetése az volt, hogy az együttesen végzett kollégiumi munkának végül is sikerült továbbra is perspektívát teremteni, az a kép, amit a múlt év februártól eltelt időről a DB-állásfoglalás a diákok elé tárt — olykor szinte érthetetlenül — mély pesszimista hangulatról árulkodott. Ennek ellenére már az első felszólaló azt kifogásolta a tájékoztatóban, hogy az nem volt elég önkritikus, nem emelte ki a problémákban az irányító kollégista csoport felelősségét, elkendőzte a valós nehézségeket és a borúlátás ellenére lényegében rózsaszínűre festett, a helyzetet. Valóban, annyira mélypontra jutott volna az Eötvös Kollégium, hogy már a diákvezetősége szkepticizmusának hangot adó helyzetelemzés is rózsaszínű lenne? Azért fontos ezt a kérdést felvetni, mert akik vitába szálltak az első hozzászólóval, azok megvédték ugyan a DB vezetőjét, de csak az önbírálatot ért kifogások ellen, a szócsata hevében azonban megfeledkeztek véleményt nyilvánítani arról, hogy a jelenlegi állapotokat és a kilátásokat valóban csak sötét szemüvegen át lehet-e megítélni, vagy vannak esetleg nem említett biztató tendenciák is. A hallgatók se meg nem erősítették, se meg nem cáfolták az általánosító titkári hangulatfestést, így nem lehetett eldönteni, hogy a tagság osztozott-e a vezetőség pesszimista alapérzésében, avagy a búcsúzó vezetőség szolgálta-e ki az általa uralkodónak vélt közhangulatot ahelyett, hogy annak fölébe helyezkedett volna. A kérdés eldöntésében célszerű az évi munkaösszesítés tartalmát több oldalról is szemügyre venni, és nem is szükséges ezen túltekinteni, mert az abban foglaltak maguk is adnak elegendő okot a derűlátásra. Hajdú Zsigmond aláhúzta azt, hogy ha a lakhatási feltételek nem is érik el az előző évekre jellemző (idálisnak korántsem nevezhető) állapotokat sem, a tanulmányi és egyéb jellegű feladatok elvégzésének nincsenek akadályai. Mint ahogy nem csökkent számottevően a kötelező és szabadon választott szakszemináriumok, irodalmi és politikai előadások, valamint a nyelvtanfolyamok látogatottsága sem. Az elmúlt év mérleg készítői szinte csak azokat a lehetőségeket emelték ki, amelyek némileg csökkentek, a továbbra is megmaradókat és a keletkező újakat pedig zárójelben említették meg. A Kollégium baráti körének a jelentős anyagi támogatásától, vagy a 7000 forintos, évente kiosztásra kerülő „Nagyenyedi Diák” alapítványt, továbbá az intézmény nemzetközi kapcsolatainak kiterjesztését a drezdai, helsinki, turkui és pisai egyetemekre. Még ugyanebben a sorban lehetne szólni a tavaszi erdélyi nagy körutazás folyamatban levő szervezéséről is. Figyelemre méltó az is, hogy most már rendelkezésre állnak az eszközök a régóta tervezett komolyzenei klub beindítására is, a teremhiány miatt szünetelő népszerű házimozi újjászervezése pedig pusztán annak a függvénye, hogy valakinek (?) vetítőhelyiség után kellene néznie a vári épületben. Mindezek hátterében megnyugtató ütemben folyik a Ménesi úti eladott épület belső rekonstrukciója, amely előreláthatólag 1983 augusztusának végére lesz kész. Ezt Tóth Gábor igazgató ígérte meg a hitetlenkedő diákoknak rácáfolva a DB általa is bíráltpesszimizmusára. Úgy tűnik, tehát hogy a passzivitásba süllyedő kollégiumi közösség újra összekovácsolódására lesz bőven alkalom a jövőben is. Ezek kiaknázásához azonban a diákönkormányzatnak le kell küzdenie a bénító borúlátást és a kollektívát is magával ragadó optimista lendületre kell szert tennie. Mert azt, hogy erre milyen elementáris szükség van, mutatja az is, hogy már a tisztújításra sem gyűltek össze a kollégisták annyian, hogy a közgyűlés határozatképes lehetett volna, így az új irányító diákgárda megválasztására új időpontot kellett kitűzni. Cser István 111. éves bölcsész Tények és értékek Filozófiai könyvkiadásunk mindmáig kevés teret adott a XX. század etikai irodalmának. A válogatás ezt a hiányt igyekszik csökkenteni a legnevesebb angolszász etikai szaktekintélyek írásainak felsorakoztatásával, amelyekből világosan kitűnik a modern polgári etika néhány jellegzetes vonása. Kötetünk egyrészt ennek az etikai irodalomnak a három legfontosabb irányzatát, az intuicionizmust, az emotivizmust és a preskriptivizmust veszi sorra, másrészt megismerteti az olvasót azokkal a központi kérdésekkel, amelyeket az angolszász etikusok különböző nézőpontokból, elsősorban a három említett irányzat alapján közelítenek meg. Az álláspontok sokfélesége vitákban nyilvánul meg: a szerzők kimutatják egymás fogyatékosságait, vitapartnerük relativizmusát. Ennek az általános relativizmusát. Ennek az általános relativizmusnak a gyökere abyan rejlik, hogy valamennyien szélsőségesen individualista szemszögből, a magánember minden konkrét társadalmi indítéktól elválasztott magáncselekvésein keresztül, a logikai és nyelvelemzés formai eljárásaival mérlegelik az etika amúgy is elvont, hagyományos kérdéseit: a „jó” és a „helyes” fogalmát, a „van” és a „kell” viszonyát. Az olvasó, aki megismerkedik megoldásaikkal vagy inkább a megoldások hiányával, szemléletes képet kap e modern etika kiúttalannak tűnő útkereséseiről. (Gondolat Könyvkiadó) Jegyzetek vizsgák után Examenitis A téma szakértői a lappangási időt különbözőképpen határozzák meg. Abban azonban egyetértenek, hogy alkat szerint más-más módon jelentkezik. Függ a páciens idegrendszerének stabilitásától, valamint gyomrának befogadóképességétől, pontosabban attól, hogy a vizsgáztatók egyre nagyobb dózisban adagolt elrettentéseit, gyomruk milyen mennyiségben veszi be. A lappangási idő legkorábban az ún. szorgalmi időszak (tempus strebericum) elején kezdődhet, fertőzni azonban csak a fenti idő kb. utolsó két hetében fog. Az examenitis lezajlása három szakaszra osztható. Tünetei: az idült examenitis a vizsgát megelőző nyugodt és jókedvű, de már a laikusnak is felismerhető az examinitásban szenvedő heveny könyviszonya (undor kinyigi). A kórt csak elmélyíti, hogy az idő előrehaladtával mégis könyv megfogásához folyamodik. A betegség e szakasza a vizsga előtti éjszakán tetőzik. A krízist a következő nap reggelén éli át. Ekkor azonban már akut formájában a kifejlett examenitissel találkozhatunk, melyben több, máshonnan már ismert betegség szimptómáit vélhetjük felfedezni. A zárt fehér ajtók, valamint a sötét és fehér kombinációjú ruha látványa krónikus neuraszténiás rohamokat válthat ki a betegből. Ez fertőző és szinte pillanatokon belül átragad a környezetében levőkre. Akik azonban még e baktériumok elpusztításához kellő immunanyaggal rendelkeznek is, azok is azonnal neurotikussá válnak, mihelyt a fehér ajtók mögül a sápadt arcok bukkannak elő. Majd a már pszichikailag károsult szervezetben fiziológiai rendellenességek is fellépnek. Jellemző panasz a paroxizmus tachikardia, a rohamosan jelentkező szapora szívdobogás. Van akinél a vizsga előtt lép fel, többnyire azonban a tétel kihúzása utáni percek jellemző tünete az arcszín elváltozása (hullazöld, püspöklila), melyben a hipertónia kórisméit vélhetjük felfedezni. A szakember számára külön érdekesség, hogy a krónikus szakaszban fellépett heveny könyviszonyt, a tétel kihúzása után, hogyan váltja fel a beteg könyvhöz való kóros affinitása. Tárgyi elemek hiányában pedig a specialista szinte vizsgálat nélkül azonnal diagnosztizálhatja a hirtelen, szinte átmenet nélkül fellépő távollátást. A retinára vetített kép gyújtópontjának az ideghártya mögé esése a páciensből kellemes közérzetet vált ki. Szemtengelyének mesterséges megrövidítésével próbálja bevonni látószögébe a mellette ülő vizsgázó jegyzetét, amiből azonban nem túl etikus módon a forrásanyag ismertetése nélkül szeretne adatokat gyűjteni. Az orvos tehát már a legteljesebb nyugalommal írhatja fel a távollátás korrigálására rendelt dombormű nagyítólencsét. Öröme azonban csak akkor lesz teljes, ha egy szép, kifejlett esettel találkozva a távollátás kísérőjelenségét, a kancsalságot is megállapíthatja. Nem ritka eset a hallójáratok kóros megkárosulása sem. Ezt azonban nem az orvos, hanem a többi vizsgázó szokta felfedezni az examenitisben szenvedőnél, amikor is bizonyos közlésre szánt fontos ismeretanyagok nem jutnak el a vizsgázó agyába; ez csak a vizsgáztató figyelmének elvonásával kezelhető. A vizsgáztatóval való szemtől szembe kerülés nyugalmas arckifejezést erőltet a beteg arcára. A szakértőt azonban nem téveszti meg ez a látszat, amely csak a krízis előtti ideiglenes állapot. Nagyon ritka esetekben konstanssá válhat, de nem ez a jellemző. Nyomós okunk lehet az examenitis szövődményétől tartani, amelyet a szakirodalom II. és V. betűjelzéssel emleget. Az examenitis 3. szakaszában felismerhetjük a depreszszió jeleit, amely vizsga utáni endogén eredetű idegrendszeri megbetegedés, általános lehangoltsággal és levertséggel, remegéssel jár. A vizsga után fellépő idegrendszeri elváltozások másik formája a hisztéria. Jellegzetes szimptómái az elmúlt éjszakák felemlegetése, valamint a vizsgáztató családjának és jövőbeli helyeinek részletes ismertetése. Megelőzés pusztán az egyetemi tanulmányok megkezdésének teljes mellőzésével lehetséges. Gyógyítás: a szakirodalom négy lehetőséget ismertet. 1. Ráolvasás: napjainkban már korszerűtlen, helyette elveink fenntartásával még materialista körökben is az imádság használatos. 2. Penetráns tanulás. Kevéssé népszerű. 3. Művi beavatkozás („Kirúgtak’). Kényszermegoldás, de hatásos. 4. Spontán gyógyulás. Márciusra várható. (Ki kell heverni!) Lugosi Viktória 11 éves jogász HALLGATÓINK ÍRJÁK