Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1982 (24. évfolyam, 1-17. szám)
1982-03-01 / 2. szám
Gerecs Árpád búcsúja (2. oldal) Polgári jog franciául (3. oldal) Rózsaszínű pesszimizmus (4. oldal) Mitől döglik a légy (4. oldal) A másfélszakosságról (5. oldal) Tanáraink könyveikről (6. oldal) Mindannyiunk körében köztudott tény, hogy a felsőbb pártszervek időről időre beszámoltatják a különféle intézmények pártbizottságait, a teljes párttagság részvételével készülő beszámolók alapján számba veszik az elért eredményeket és a hiányosságokat, s határozatba foglalják az elkövetkezendő évek legfontosabb feladatait, megoldandó kérdéseit. A budapesti pártbizottság 1976-ban foglalkozott az ELTE pártmunkájával, így az elmúlt év folyamára időszerűvé vált az ELTE pb beszámoltatása, munkájának áttekintése, az előttünk álló legfontosabb feladatok, irányvonalak kijelölése. A budapesti pb végrehajtó bizottsága múlt év december 2- án hozott határozatot „az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkájának néhány kérdéséről, az ELTE Pártbizottságának jelentése” alapján, amelyet Király Andrásné, a budapesti pb titkára az egyetemi pártbizottság február 8-i ülésén ismertetett. Az egyetemi párttevékenység, illetőleg általában az oktató-nevelő és közéleti-ideológiai munka közeljövőjét meghatározó nagy fontosságú dokumentumról Pusztai Ferencet, az ELTE pb-titkárát kérdezzük: — Az intézményi pártbizottságok tevékenységének időszakonkénti áttekintése a pártélet természetes mozzanata, de ugyanakkor kiemelkedő jelentőségű eseménye is. A jó háromnegyed éves előkészítés után a teljes párttagság véleménye alapján készült jelentésünk, majd az azt követő budapesti vb-határozat a következő esztendők dokumentuma. A jelenlegi határozatnak különleges fontosságot kölcsönöz az a tény, hogy napjainkban a felsőoktatáspolitika „váltásának” a felsőoktatás új helyzetének vagyunk felelős részesei, résztvevői. A felsőoktatást érintő sok éves elemzések eredményei éppen mostanára formálódtak ki, a rövidebb vagy hosszabb távú döntések részben meg is születtek. Ez a körülmény az eddig sok irányú, szétszóródó , nem egy esetben széttartó elképzelések összefogására ösztönöz, sőt kényszerít bennünket. A felsőoktatás fejlesztésére hozott múlt évi politikai bizottsági határozatot, ill. a rövid távú minisztériumi intézkedési tervet illetően így a legfőbb feladatunk az, hogy belső egyetemi törekvéseinket az általános politikai lehetőségekhez és következményeikhez igazítsuk. Emeljük ki, olyan igazodási lehetőségről van szó, amely nem korlátozást, akadályt, hanem éppen biztatást jelent az égetően szükséges újítások, korszerűsítések véghezviteléhez. Az ELTE pártbizottsága 1980 elején, munkája kezdetén kidolgozott és elfogadott egy ötéves tervet, egy „ciklusprogramot”. Nyilvánvaló, hogy a Politikai Bizottság határozata és a budapesti párt-vb határozata után nem arra kell törekednünk, hogy saját, korábbi ciklusprogramunkhoz betű szerint ragaszkodjunk: nem kell, nem szabad külön dokumentumként kezelnünk. Már csak azért sem, mert munkaprogramunk — örömünkre — szemléletileg, de a feladatok rangsorolását tekintve is számos ponton egybevág a Politikai Bizottság határozatával. — Mielőtt „Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jelentése a budapesti párt-végrehajtó bizottság 1976. december 14-i határozata végrehajtásáról” c. beszámoló főbb témaköreiről kérdeznék az ELTE pártbizottságának titkárát, hadd idézzünk két rövid, de lényeges bekezdést a jelentés szövegéből, amely egyrészt az egyetemi pártmunka stílusát jellemzi, másrészt viszont a feladatok felismerésének, vállalásának és megvalósításának szerves összefüggését húzza alá: „... a párttagság a vezetőségek munkáját általában jónak, elismerésre méltónak tartja. Javult a vb és a kari vezetőségek munkakapcsolata. A taggyűlések elé egyre gyakrabban kerülnek olyan egyetemi, oktatási témák, amelyek közvetlenül érintik, élénken foglalkoztatják a tagságot. A pártegység erősödése irányába hatott annak a szemléletnek a háttérbe szorulása, amely a pártegységet viták nélküli egységnek fogta fel. Párttagságunk számára egyre nyilvánvalóbb az is, hogy a pártegység megteremtésére minden egyes konkrét kérdésben újra és újra szükség van. Ennek a politikai követelménynek megfelelő politikai gyakorlat különösen fontossá válik a most előttünk sokasodó feladatok megoldásában ... Sok esetben egy-egy kérdés körültekintő vitájával és határozat meghozatalával a problémát elintézettnek tekintjük, azaz a politikai elemzést és döntést nem követi politikai cselekvés. Esetenként nincs elég erőnk a meghozott határozatok végrehajtásának körültekintő megszervezésére, a végrehajtás ellenőrzésére. Csak a legutóbbi időben ügyelünk kellő súllyal arra, hogy egy-egy határozat végrehajtásáról konkrétan adjunk, illetve adassunk számot.” Két esztendő elég nagy idő ahhoz, hogy a tapasztalatok alapján tendenciáról beszélhessünk. Például: 1. Az egyetemi pártmunka stílusában — és ezt a határozat is megállapítja — bizonyos javulást regisztrálhatunk. 2. Az egyetemi pártszervezet alapvető törekvése veti és marad, hogy a szocialista demokrácia tartalmának és formáinak gazdagításában aktív szerepet vállaljon. Úgy véljük, elsősorban a pártszervezeten belül, de az egyetemi élet más közéleti fórumain elértünk megbecsülendő eredményeket. Nemcsak a pártmunka központi feladatának tekintettük, de tevékenységünk élére is állítottuk az egyetem ifjúságpolitikáját, az egyetemi KISZ-szervezet tevékenységét, hiszen itt felelősségünk különösen nagy. Egyetemi és kari szinten egyaránt igyekeztünk kezdeményezőek lenni a szorosabb kapcsolatok kiépítésében, új fórumok, együttműködési alkalmak megteremtésében. Létrehoztuk az egyetemi pb új munkabizottságaként az ifjúsági bizottságot is. Amennyire csak lehetséges volt, a politikai munka eszközeivel és módszereivel igyekeztünk segítséget nyújtani az ifjúsági szervezet számára a vitatott kérdések eldöntésében, a politikai feladatok megvalósításában. Nem a viták elfojtására, hanem éppen ezek ösztönzésére törekedtünk többek között azzal is, hogy számos, az ifjúságot foglalkoztató kérdésben a különböző szintű egyetemi pártfórumokon kezdeményeztünk párbeszédet. Aligha kétséges persze, hogy a most következő munkaperiódusban változatlanul az ifjúságpolitikai teendők állnak majd tevékenységünk középpontjában. A beszámolójelentés kiemelten foglalkozik az egyetemi oktató-nevelő munka tartalmi kérdéseivel és körülményeivel. Milyen lényeges szempontok játszanak szerepet ennek a sok év óta az egyetemi köztudat középpontjában álló kérdéskomplexumnak megoldásában a következő évek folyamán? — Az egyetemi oktató-nevelő munkának számos tartalmi feltétele van. A megfelelő információk biztosítása, a testületi munka felelős végzése, a döntések érdemi előkészítése, a vélemények megismerése és politikai értékelése e tekintetben is alapvető fontosságú. A pártszervezetnek azonban mindenekelőtt az oktatási anyag és módszerek korszerűsítésében, a célszerű, hatékony egyetemi struktúra és igazgatás kialakításában kell nagy felelősséggel, folyamatos részvétellel, nagy aktivitással és lankadatlan kezdeményezőkészséggel, erővel jelen lennie, politikai hatást kifejtenie. A politikai, szakmai követelmények mellett természetesen szükséges a megfelelő tárgyi feltételek biztosítása is, hiszen — tapasztaljuk — ez az egyetemi tevékenység nélkülözhetetlen eleme. A pártszervezet nemcsak osztja azt a nézetet, hogy az ELTE-n halaszthatatlanná váltak a felújítási igények kielégítésén túl a rekonstrukciós munkálatok is, hanem a rekonstrukció sikeres megvalósításához szükséges politikai-gazdasági-pénzügyi döntések meghozatalát saját eszközeivel is ösztönzi. — Hogyan foglalható össze az ELTE pb jelentésére támaszkodó és a budapesti pb végrehajtó bizottságának dec. 2-i ülésén született határozat lényege? — A budapesti pb végrehajtó bizottságának határozata megerősítette pártszervezetünk politikai törekvéseit, jóváhagyta helyzetelemzésünket, további munkára sarkallva méltányolta az eredményeket és kritikai elemzés alapján meghatározta a legfontosabb feladatokat. Középpontba állította a Politikai Bizottság felsőoktatási határozatának végrehajtását. Továbbra is kiemelten fontosnak tartja a pártegység javítását, megerősítését, a hallgatók és a fiatal oktatók körében a pártépítő munkát. Hangsúlyozottan emelte ki az oktatási struktúra korszerűsítésének és ezzel kapcsolatban a rekonstrukció megvalósításának elősegítését, ezzel szoros összefüggésben pedig az oktatónevelő munka, illetve a hallgatói tanulmányi tevékenység színvonalának emelését, az erre irányuló politikai munkát. Jövendő feladataink középpontjába — az egyetem általános feladataihoz és mostani helyzetéhez igazítva — az ifjúságpolitikai, a politikaiideológiai nevelőmunkát állította. EGYETEMI LAPOK XXIV. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1982. MÁRCIUS 1. Ára: 1,40 FORINT A BUDAPESTI PUB HATÁROZATA AZ ELTE TEVÉKENYSÉGÉRŐL Beszélgetés Pusztai Ferenccel, az egyetemi pártbizottság titkárával PÁLYÁZATI A Fiatal Művészek Klubja (Budapest, VI., Népköztársaság útja 112., T.: 318-858, 322-959) pályázatot hirdet, kötet nélküli, pályakezdők számára műfaji, tematikai, terjedelmi megkötés nélkül A pályázat célja: az arra érdemes alkotások nyilvánossághoz segítése. A pályázat anyagából az FMK kiad FELHÍVÁS ványt is kíván szerkeszteni. Díjalap: 22 000 Ft, amelyet a zsűri a beérkezett pályaművek színvonala alapján ad ki. Beküldési határidő: 1982. május 10. — a klub címére, valamint kérünk egy jeligével ellátott lezárt borítékot mellékelni, amelyben név- és lakcímmegjelölés van. A medikus (7. oldal) Bankett (7. oldal) Jókai-kódex (8. oldal) A NEMZETKÖZI NŐNAP ALKALMÁBÓL SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK AZ EGYETEMÜNKÖN DOLGOZÓ ÉS TANULÓ LÁNYOKAT, ASSZONYOKAT! AZ EL A FILM ÉS A KÍSÉRLET A film körül — még nem is egészen évszázadnyi létezése óta — „pozitív” és „negatív” mítoszok kusza hálója szövődött; történelmi fejlettségtől, társadalmi rendszertől, rétegtől, szubjektumtól függ ma is minden ítélet (és előítélet) a „mágikus mozgóképpel” (vagy mások, így például Latinovits véleménye szerint: a „gépművészeti ágazattal”) szemben. Napjainkban is körbegubancolja a filmet — „mint társadalmi jelenséget” — az eltérő, ellentmondó, gyakorta vagdalkozó, túláltalánosító, innen vagy onnan elfogult vélekedések folyton változó hálója; ennek szorítása olyan erős is lehet, hogy megfojthatja a filmezés valamely „fajtáját”, metódusát (legalábbis kifelé). A befogadói kényszer, a közvéleménynek vagy közízlésnek való kiszolgáltatottság merev tagadása, semmibe vevése ugyanúgy előidézheti ezt, mint egy tartós vagy ismételt kritikai összetűzés; ilyenkor az adott filmágazat prófétái fedezékbe vonulnak, s állóháborúra rendezkednek be. Különösen így van ez, ha a művek tagadják a „tradicionális filmfunkciót”: a minél érzékletesebb, hatékonyabb sztori- vagy tárgyillusztrációt. Ehhez a néző eleve csak passzív, székhez bűvölt, „elvarázsolt” módon viszonyulhat; az „édes vizuális terror” alkotásai épp ezért kelendőek: nem kívánnak különösebb indulati és intellektuális energiabefektetést. Ezzel szemben, ha a képek önmagukban is értéket képviselnek, nem pusztán hordozói, rezonátorai annak, a befogadó kénytelen mozgósítani szellemi energiáit, különben lemarad, követhetetlenné válik számára a kép. Ha a film lemond a direkt vagy burkolt, de mindenképpen verbális mankókról, csak az ehhez képest tekintett „másság” jórészt ismeretlen szféráiban mozoghat, ott lelheti meg reális öntudatát, ott tapogathatja ki relatív határait, lehetőségeit, esélyeit. A „steril vizualitás” nézőpontjából viszont a történést csak egészen másképp lehet értelmezni (az ,,illusztratív” filmekhez képest) ; a képi logika szabályait kell ehhez föllelni és megismerni. Csak ennek birtokában ítélhető meg a ,,filmi” film, s ezért a technikai, esztétikai etc. „öntudat” vizsgálata, továbbteremtése minden filmkészítő, -értő, -szerető morális kötelessége — de legalább ajánlott feladata. Természetesen a kép lehetőségeinek a földerítése csak keserves, hosszadalmas kísérletek útján mehet végbe, s eközben töméntelen a zsákutca, a tévút, a buktató; de mindig akad egy-egy ösvény, mely az egyre nehezebben megközelíthető magaslatokra (vagy mélyekbe!) vezet. Ilyen próbálkozásoknak kameratanulmányoknak, objektív experimentumoknak adott helyt az Egyetemi Színpad és az Eötvös Klub február 19—24. között (lapzártáig az ESZ műsora futott le). A „kísérleti” film meglehetősen gyúrható, elasztikus, „ösztövér" kategória; ha akarom ez, ha akarom az tartozik alá. Az ESZ programjából efféle „megengedő” válogatási „koncepció” szűrhető le; az Állami Áruház című opus éppúgy „kísérletinek” minősül, mint Tóth János vagy Bódy Gábor filmjei, noha az „előszöriség” teljesen mást jelent történelmileg, és mást esztétikailag. Ettől függetlenül rendkívül érdekes, és épp a „fedezékbe kényszerítettség” miatt igen ritkán látható rövidfilmeket (elsősorban a BBS produkcióit) vetítettek. A várakozásnak megfelelően Huszárik Zoltán, Bódy Gábor, Tóth János, Szirtes András, Fábri Péter és Novák Márk régi és esetenként új (1980-as) filmjei arattak osztatlan tetszést; bár a „kísérleti” jelző, mondjuk az Elégiához (Huszárik) annyira illik, mint a Szindbádhoz (s ilyen alapon bármely új értéket teremteni képes műalkotás .,kísérleti” — ami voltaképpen igaz, de fölösleges minősítés). Igaz, a kísérlet szolgálhat egy későbbi produktum alapjául; efelől igen tanulságos lehet akár Huszárik, akár Bódy (Négy bagatelle; Privát történelem) „rövidfilmjeinek” elemzése. Természetesen a ..negatív pólus” is kialakult:megítélésem szerint Erdély Miklós Álommásolat című produkciója tartozik elsősorban ide, mely visszaélés a filmmel (s a néző bizalmával és idegeivel): erőltetett, keresett ön- és álomagyonideologizálás, nézhetetlenül. (De: a csőd ez esetben ugyanolyan jelentős lehet, mint a diadal; egy zsákutcával kevesebb !) Végül is az Egyetemi Színpad vetítéssorozatán sokat okulhatott az okulni vágyó, hátborzongató, szürreális burleszktől (Kedd), a „fény természetrajzától” (Study, Attention), a „Privát történelem” lebilincselően szellemes analízisén át az egzisztenciális, intellektuális emocionális nyomorúság fojtogató jeleneteiig (A kis Valentino), vagy Huszárik mementóként is megrázó Elégiájáig, vagy az „ontologikus vizualitás” entronikus gyötrelmeivel viaskodó Hajnalig igen széles spektrumot láthatott az így vagy úgy, de „kísérleti” filmek magyar színképéről. Farkas András