Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1987 (29. évfolyam, 1-18. szám)
1987-02-02 / 1. szám
LAPOK • • •• AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA 1987 xxix. évfolyam, X. SZÁM 1987. FEBRUÁR 2. ÁRA: 1,80 FORINT DIALÓGUSOK Vendégeink voltak 1986-ban 1985-ben többek közt Willy Brandt és Mieczyslaw Rakowski volt az ElTE vendége. Ez a szép hagyomány folytatódott, az elmúlt esztendőben is rangos politikusok jártak egyetemünkön. Cikkünkben röviden visszatekintünk ezekre a találkozásokra. '86 TAVASZ Tavasszal három ismert honi politikussal találkozhattak az érdeklődő oktatók és hallgatók. Február 26-án a nyitott pártnapon BERECZ JÁNOS, az MSZMP KB titkára tartott előadást a magyar gazdaság főbb feladatairól. A tájékoztatást követően Berecz János interjút adott az EL-nek. A KB titkára elmondta, hogy „a társadalomnak meg kell teremtenie a lehetőséget a fiatalokban felhalmozott korszerű tudás alkalmazására”. Annak a meggyőződésének adott hangot, miszerint „elengedhetetlen a társadalom segítsége az egyik alapvető létfeltétel, a lakáskérdés megoldásában”. Egy kérdésre válaszolva így fogalmazott: „Ma a társadalmi-gazdasági továbblépés lehetőségeinek kutatása és kimunkálása folyik. A holnapot kell megalapozni, s a holnap a fiataloké. Tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalmi újratermelési folyamatban a szellemi munka aránya egyre nő. A szellemi munkásokat — legyen szabad így mondanom — az egyetemek, főiskolák képzik. Úgy gondolom, hogy az ott tanuló fiatalok életét még jobban meg kell ismernünk, rájuk folyamatosan figyelnünk kell és segíteni őket az eligazodás érdekében.” Ennek a megismerési folyamatnak volt része a Budapesti Pártbizottság első titkárának április 25-i látogatása is. GRÓSZ KÁROLY részletesen elemezte hazánk gazdasági helyzetét. A kudarcok lényeges okát a „vezetés gyengekezűségében” látta, és úgy ítélte meg, hogy „az irányítási rendszer következetes szigorítása szükséges”. Határozottan leszögezte: „A megoldást pedig nem a bérek megszorításában, hanem a szervezőmunka hatékonyságának emelésében, konkrétan pedig a vgmk-k tapasztalatainak felhasználásával kell keresnünk!” Berecz János és Grósz Károly az útkeresésről beszélt 1986 tavaszán. Azóta tudjuk, hogy sajnos a bérek megszorítását a vezetés nem tudta megkerülni, és a lakáskérdés sem kapott megnyugtató választ az elmúlt hónapokban. Ezeket a „mulasztásokat” elsősorban az ország második félévi gyönge gazdasági teljesítményével lehet magyarázni. Mindezektől függetlenül egyetemünkön általánosnak mondható az a vélemény, hogy a hasonló nyílt és őszinte beszélgetések a problémák, az esetleges félreértések tisztázásában jelentősen segíthetnek, így lehet értékelni a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának májusi vendégeskedését is a Jogász Szakkollégiumban. POZSGAY IMRE a Ménesi úti eszmecserén nyomatékosan húzta alá, hogy a mai magyar társadalom létfontosságú problémái csakis a demokrácia intenzívebb fejlesztésével oldhatók meg. A demokratikus politikai kultúra bázisaként az önkormányzatok hatáskörének kiterjesztését, a helyi szervek demokratizmusának megteremtését, az öntevékeny és a valódi közéleti felelősség kialakításának szükségességét említette. Találó megjegyzése egyöntetű tetszést váltott ki a hallgatóságban: „Óva intek minden forrófejű fiatalt! Ne legyünk még oly akceptálható indulataink rabjai sem.” '86 ŐSZ Az ősz eseményeiből három külföldi politikusnak (köztük két nagykövetnek) alátogatását lehet kiemelni. Október 14-én RICHARD VON WEIZSÄCKER, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi elnöke volt egyetemünk vendége. Az ünnepélyes fogadtatás után az államelnök találkozott az egyetem hallgatóival. A beszélgetés során szóba kerültek a hivatalos kapcsolatok, a külföldi tanulmányok és nyelvi kurzusok problémái. Felmerült az a kérdés is, hogy az NSZK önfenntartás céljából esetleg legális munkalehetőséget biztosíthatna a kint tanuló magyar diákok számára. Von Weizsäcker szerint ezt az egész Európában uralkodó munkanélküliség miatt nem lehet megoldani. Amíg felnőtt, családos embereknek nem tudnak munkát adni, addig nem legalizálhatják a külföldi hallgatók munkavállalását. Novemberben tovább folytatódott a politikus vendégek látogatásának sorozata. 25-én BORISZ IVANOVICS SZTUKALIN, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tartott előadást az aulában. A nagykövet részletesen beszélt a szovjetunióbeli változásokról. Kiemelte a szocialista demokrácia fejlesztésének szoros összefügését az önigazgatás kiszélesítésével. Sztukalin hangsúlyozta, hogy a jövőben bátrabban kell építeni az emberek kezdeményezőkészségére és felelősségvállalására. Arról is szólt, hogy az országban dolgozó 4,5 millió tudományos kutató munkája nem eléggé hatékony, és ezért a dolgozókat érdekeltebbé kell tenni a hatékonyság növelésében. Élénk visszhangot váltott ki a hallgatóság soraiban a nagykövetnek az a megállapítása is, miszerint a KGST-országok közötti közvetlen árucseréről szükséges lesz áttérni a multilaterális elszámolásra. Sztukalin derűlátóan jegyezte meg: „Reméljük, hogy a közös kooperációk segítségével Magyarország képes lesz megbirkózni számos, ma még komolynak látszó nehézségével.” Decemberben pedig a finn nagykövet tett eleget az ELTE Finnugor Nyelvtudományi Tanszék Kalevala Baráti Köre meghívásának. ARTO MANSALA „Finnország a mai világban” címmel tartott előadást a bölcsészkar tanácstermében. A nagykövet kiemelte, hogy „a finn gazdasági siker nem kis mértékben a különböző állampolgári körök egymás közti viszonyában érvényesülő konszenzuselvnek köszönheti létét”. Arto Mansala szerint „a finn politikai gyakorlatot a lehetséges művészetének — Kunst des Mögliches — igen előrehaladott válfajaként jellemezhetjük”. Sereg András ). SZÁZÉVES NYELV, HÚSZÉVES SZAK Eszperantó az ELTE-n Dr. Szerdahelyi István docens, az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén tanít. Kutatási területe az alkalmazott nyelvészet, az idegennyelv-oktatás módszertana, az interlingvisztika és az eszperantológia. Az Eszperantista Tanárok Nemzetközi Szövetségének (ILES) elnöke, a Magyar Eszperantó Szövetség alelnöke, az Eszperantó Akadémia tagja, az egész világon használt tankönyvek szerzője, akinek neve száznál is több tanulmánya révén széles körben ismert az eszperantó világban. Mi most mint az eszperantó nyelv és irodalom szak vezetőjét kerestük meg. — Beszélgetésünk aktualitását két évforduló adja: az eszperantó szak , idén lett húszéves, a nyelv maga pedig jövőre ünnepli centenáriumát. Az eszperantó tehát nyelvnek, egyetemi szaknak egyaránt fiatal. — Valóban, a nyelvek életében száz év általában nem nagy idő. Figyelembe véve azonban az eszperantónak azt a sajátosságát, hogy ez az egyetlen ún. „mesterséges” nyelv, amely megérte a századik születésnapját, azt kell mondanunk, hogy fiatalságán times semmi szégyellni való. A nyelv fiatalos dinamikájára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy míg más nyelvek esetében a közösség nyelvteremtő erejéről beszélünk, addig az eszperantó a nyelv erejével teremtett közösséget és kultúrát, olyan „mikrotársadalmat”, mely, ha csak diaszpóraként is, de az egész világra kiterjed. Ennek ellenére mi az egyetemen kísérleti stádiumban lévőnek tekintjük a nyelvet. Ez azonban — ha már így fogalmaztam — rendkívül elterjedt kísérlet, s az eszperantó mindenképpen megérdemli, hogy a nyelvtudomány komolyan foglalkozzék vele. — Ezt más nyelvészek is így gondolják? — Bár a nyelvet alapjában egy laikus, Zamenhof lengyelországi szemorvos alkotta meg, tíz-húsz év kellett csak, hogy a hivatásos nyelvészek is felfigyeljenek rá. A húszas években Meillet ezt írta A világ nyelvei c. híres munkájában „Minden elméleti vita fölösleges, az eszperantó működik” A nyelvészek viszonyulását persze mindig a kor uralkodó tudományos iskolái szabták meg: míg az újgrammatikusok, akik ragaszkodtak a nyelv „természetes” fejlődésének elméletéhez, vajmi kevés rokonszenvet mutattak iránta, addig az ő bírálóik — mint Meillet, Bréal, Baudouin de Courtenay, majd Jespersen és Sapir — már korántsem tartották életképtelen „homuncu (Folytatás a 3. oldalon) LL „KÖTELESSÉGÜNKET TELJESÍTETTÜK, bár mások is ezt cselekedték volna!” Dobó István Dr. Földesi Tamás, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja röviden tájékoztatta szerkesztőségünket a felvételikkel kapcsolatos visszaélések ügyének újabb — kari — fejleményeiről. A PKKB-hoz benyújtott vádirat ténymegállapításaira támaszkodva az egyetem vezetése saját hatáskörben — fegyelmi eljárás keretében — úgy határozott, hogy tizenhárom (hét előfelvételis katona, négy elsős és két másodéves) jogellenes úton a jogi karra bejutott személy felvételijét visszamenőleges hatállyal semmisnek tekinti, illetve a beiratkozott hallgatókat a karról elbocsátja. Az érintettek maguk is méltányosnak és enyhének tartják helytelen magatartásuk ilyetén szankcióját, mivel továbbra sincs akadálya annak, hogy akár már ’87 nyarán újra felvételizzenek bármely hazai felsőoktatási intézménybe. Egyetemünk a művelődési miniszter támogatásával — a méltányosság elvének szem előtt tartásával — eljárt a Honvédelmi Minisztérium illetékeseinél, annak érdekében, hogy a jelenleg katonai szolgálatot teljesítők is kellően felkészülhessenek az újabb felvételi erőspróbákra. Dr. Földesi Tamás aláhúzta, hogy fiatalemberekről lévén szó, mindenekelőtt a nevelési szempontok érvényesülését tartották szem előtt, és — adott viszonyok között — nem lett volna célszerű — a megtévedt vétkesek sorsának megpecsételése. Dékánunk elmondta, hogy Köpeczi Béla miniszter is helyeselte az ELTE eljárását, és úgy nyilatkozott, a többi egyetem és főiskola számára is precedensül szolgálhat az eljárás. Egyetemünk, mely példamutató következetességgel — és sajnos követők nélkül — működött közre a visszaélések leleplezésében, a Legfőbb Ügyészség szignalizációja alapján öt jogász oktató ellen indított fegyelmi eljárást, akik többszöri, kifejezett tilalom ellenére tartottak felvételi előkészítő magántanfolyamot saját karukra jelentkezők számára. (Rektori határozat már 1980-ban, majd 1983-ban is állást foglalt az ellen, hogy egyetemi oktatók felkészítést vállaljanak az összeférhetetlenség szabályának áthágásával. A minisztériumban épp most készül egy olyan ajánlás, mely szerint az említett etikai norma szolgáljon zsinórmértékül a többi felsőoktatási intézmény számára is.) Az alábbiakban közöljük a kari vezetőség levelét, melyet a vizsgálat lezárultával intéztek a Képes 7 című hetilap szerkesztőségéhez. A Képes 7 1986. szeptember 20-án megjelent számában „Megvételi” címen egy cikket közölt az ELTE jogi karán feltárt korrupciós jelenségekről, amely, noha zömmel a valóban megtörtént visszásságokról írt, az egyetemen és különösen a Jogi Karon ellenérzéseket váltott ki. Szeretnénk a lap hasábjain kifejezni azt a véleményünket, hogy miért tartjuk jogosnak a megütközést, és ennek kapcsán szeretnénk egy-két sajtóetikai problémát is érinteni. Ennek megvilágításához abból kell kiindulni, hogy mi jellemezte a helyzetet a jogi karon, szeptember közepén a cikk megjelenésekor. Ebben az időszakban az oktatói közvélemény igen felzaklatott állapotban volt, és igen érzékenyen reagált minden új mozzanatra. Az oktatói gárda megdöbbenésére kiderült, hogy két oktatót súlyos felvételi visszaélések miatt letartóztattak, és egyikük, aki saját lábán távozott a karról a nyomozókkal, néhány nap múlva váratlanul meghalt. Súlyos árnyék borult a jogi karra, azokra a túlnyomó többséget kitevő oktatókra is, akik éveken, sőt évtizedeken keresztül tisztességesen felvételiztettek és vizsgáztattak, nem voltak megvásárolhatók, akik meghallgatták ugyan a protekciós kéréseket — hiszen Magyarországon élünk —, de utána ugyanolyan eredménnyel vizsgáztattak, mintha semmi sem történt volna. A városban, sőt a város határain túl szivárgó hírek nyomán kérdésessé vált, hogy mekkorák ennek a korrupciónak méretei, bizonyos fokig maga a kar és oktatói stábja is gyanússá vált. Ha ehhez hozzávesszük, hogy olyan karon történt ez meg, amely az átlagosnál nagyobb gondot fordított a felvételi vizsgák tisztaságára, amelyen nyilvános volt a sorsolás a szóbeli vizsga reggelén, s így egyik bizottság tagjai sem tudhatták, kik kerülnek a bizottsághoz, és fordítva, a jelöltek sem tudták a sorsolásig, melyik bizottsághoz jutnak, ahol a bizottságok zöménél a vizsga idején ki volt húzva a telefondrót, ahol a ponthatár felett mindenkit felvettek, és a ponthatár alatt senkit (amíg voltak olyan karok, ahol a felvételi bizottságok a ponthatár felett is differenciáltak, alacsonyabb pontszámmal felvettek egyeseket, míg magasabbal nem), akkor még érthetőbbé válik, miért volt szinte általános a megdöbbenés. Ilyen körülmények között rendkívül szükséges lett volna a higgadt, tényszerű, objektív, az igazság viszonylagos teljességét tartalmazó tájékoztatásra, amely már az ügy feltárásának viszonylag korai stádiumában is „helyére teszi a dolat”, amely valóságos képet tükröz a jogi kari oktatók és a korrupció viszonyáról. Sajnos, egy ilyen tájékoztatónak a kiadására a Képes 7 cikkének megjelenése előtt nem, kerülhetett, és nem is került sor. Ennek alapvető oka az volt, hogy itt két lényeges érdek ütközött össze, egyrészt a szűkebb és szélesebb közvélemény jogos igénye, hogy kellő időben jussanak hozzá a szükséges információkhoz, másrészt a nyomozás érdeke, amely viszont az igazság felderítése céljából éppen az ellenkezőjét igényelte: a teljes hírzárlatot. Az utóbbival kapcsolatban tudnunk kell, hogy a korrupciós bűncselekmények nyomozástechnikailag a legnehezebben feltárható bűnesetek közé tartoznak, itt rendszerint nincsenek tárgyi bizonyítékok, ujjlenyomatok és külsérelmi nyomok, itt szinte mindenki és mindig tagad, itt rendkívül nagy az összejátszás veszélye. Ezért az egyetem vezetése méltányolta a Legfőbb Ügyészség kérését, nem adott senkinek se interjút. És ezt az érdeket méltányolták a többi tömegkommunikációs intézmény munkatársai; megértették, hogy az egyetem, amely maga tárta fel a korrupciót, vállalva ezzel a jó hírének átmeneti megcsorbulását, nem azért zárkózik el, mert el akarja tussolni az ügyet — hanem éppen azért, mert abban érdekelt, hogy az ügy minél teljesebb feltárásával meg lehessen szüntetni a korrupciós folyamatokat. (Folytatás a 2. oldalon.) GRATULÁLUNK! AZ ELNÖKI TANÁCS DR. FÜLÖP JÓZSEFNEK, AZ ELTE REKTORÁNAK — 1978. JANUÁR 76-ÁN EREDMÉNYES TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI MUNKÁSSÁGÁNAK ELISMERÉSEKÉNT, 60. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL A SZOCIALISTA MAGYARORSZÁGÉRT ÉRDEMRENDET ADOMÁNYOZTA. A KITÜNTETÉST CSIKAI GYULA MŰVELŐDÉSI MINISZTERHELYETTES NYÚJTOTTA ÁT REKTORUNKNAK.