Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1988 (30. évfolyam, 1-13. szám)
1988-02-08 / 1. szám
Gorbacsov Bolgakovról, — pult alól ?! Bulgakovról 2. old. 4. old. Amerikai anzix 5. old. EGYES LAPOK XXX. ÉVFOLYAM, 1I. SZÁM FEBRUÁR 1. ARAI FORINT AZ EÖTVÖS LOSÁND TUDOMÁN VEGYÍTEM LAPJA Sinka és Erdélyi 6. old. VITÁK A TÍZESEKRŐL HATÁROZOTT IDEOLÓGIAI, ERKÖLCSI ARCULATOT! Több hullámban szűkebb és szélesebb nyilvánosság előtt folynak az egyetemi pártélet vitái az országot és a tagságot érintő létfontosságú társadalmi, politikai és ideológiai kérdésekről. A tankönyvcsere előkészítését szolgáló egyéni elbeszélgetések anyagait már legtöbb helyen összesítették. Ezekből messzemenő következtetéseket lehet levonni az ország és a párt életének majd minden lényeges kérdésével kapcsolatban. A különböző pártfórumok megvitatták az időközben napvilágot látott téziseket, amelyeket a Politikai Bizottság adott ki az ideológiai munka időszerű kérdéseiről, illetve a KB által megbízott munkabizottság publikált a párt vezető szerepének értelmezéséről. Az ELTE kommunistái — a szűk időhatár ellenére is — pozitívan fogadták a tézisek nyújtotta vita lehetőségét. Általánosnak mondható az a vélemény, hogy a tézisekben számos előrelépés mutatható ki a korábbi dokumentumokhoz képest, a megfogalmazások árnyaltabbá, reálisabbá váltak. Ilyen pozitív jel, az érték-problematika megjelenése, annak tudatosítása, hogy a reformok konfliktusokkal járnak; az önigazgatás gondolatának megjelenése; szembenézés az érdek-pluarizmus kérdésével; annak megfogalmazása, hogy a demokratizmus fejlesztése a szocializmus jövőjének sine qua non-ja, s hogy ez a demokrácia tartalmában nem lehet kevesebb, mint a polgári demokrácia által elért legfontosabb eredmények. A viták alapján kritika illette a pártvezetésnek azt a gyakorlatát, hogy a Tézisek vitára bocsátása eleve nem adott időt a széles körű, alapos vita kibontakozására; még mindig túl sok a megfoghatatlan általánosítás, az eklektikus, „egyrészt-másrészt” fogalmazás. Többen kifogásolták, hogy az utóbbi években készült belső elemző tanulmányok, a tudományos kutató műhelyek tényfeltáró munkái és alternatív fejlesztési javaslatai nem épültek be kellő mértékben a Tézisekbe. A viták során elhangzott vélemények egyöntetűen bírálták a Téziseknek az oktatással foglalkozó megállapításait, mivel azok túlhangsúlyozták az oktatásnak a társadalom ideológiai állapot alakításában játszott szerepét, s ugyanakkor nem veszik kellő mértékben figyelembe az oktatásnak, a kutatásnak a termelésben játszott növekvő szerepét. Az MSZMP ELTE PB legutóbbi ülése is napirendre tűzte a két Tézis vitáját. A napirend előadója Izsák Lajos (PB ideológiai titkár) részletes tájékoztatást adott az ELTE-n már korábban lezajlott viták tapasztalatairól. A vitában részt vevők közül Körmendi Sándor (TTK) kifejtette azt a véleményét, mely szerint a tagkönyvcserét megelőző részletes, személyes elbeszélgetések igen gazdag és kimerítő anyaga nem szabad, hogy háttérbe szoruljon a Tézisek vitaanyagával szemben. Kívánatos, hogy az országos pártértekezlet konkrétan vesse föl a viták során megfogalmazódott kérdéseket. Ennek érdekében gondoskodni kell a megfelelő színvonalú elemző munka megindításáról, s arról, hogy a párttagságban kialakult várakozással senki se élhessen vissza, ne történhessen meg a gondok „továbbgörgetése” úgy, ahogy az a XIII. kongresszuson történt. Berényi Sándor (ÁJTK) kifejtette: igen nagy szükség van arra, hogy a párttagság és az ország a jelenlegi politikai helyzetről alapos elemzést kapjon. Konkrét problémákat kell felvetni, és a megoldás alternatív módjait kell javasolni. Véleménye szerint tipikus jelensége ideológiai életünknek az, hogy ma már sikké vált a nem-marxista megközelítésű művek publikálása. A Téziseket érintve kijelentette, hogy bennük a nemzetközi problematika megközelítése még mindig sematikus. A piacgazdaság növekvő szerepével kapcsolatban pedig aggodalmát fejezte ki a magántulajdon dominanciájával kapcsolatban. A demokrácia továbbfejlesztését szorgalmazva kiemelte a marxista értelemben vett önigazgatás fontosságát. A tanácsok esetében pl. fokozatosan be kell vezetni a helyi önigazgatási egységek önfinanszírozását. A Tézisek — véleménye szerint — a társadalmi szervezetek vonatkozásában jó és egyértelmű állásfoglalást tartalmaznak az egyesületekről. Ugyanakkor a nem egyesületi jogállású szervezetek ügye (pl. társadalmi-politikai tömegszervezetek) homályban marad. A Téziseknek állást kell foglalniuk az egy-, illetve a többpártrendszer kérdésében, konkrét és alapos indoklással, és az egypártrendszer melletti döntés esetén meg kell világítani, hogyan ítéljük meg a politikai pluralizmust. Kovács Margit (ELTE Számítóközpont) szerint a Tézisek arról tanúskodnak, hogy nem sokat változik a párt kétszintű működése: fent a hatalmi, irányító, lent pedig az alárendelt, kiszolgáló funkció teljesül. Az eltorzult demokratikus centralizmust a demokratizmus hatékony kiteljesítésével kell működőképessé tenni, s így az időszakos és esetleges reformokkal szemben biztosított lesz a folyamatos megújulás. Samu Mihály (ÁJTK) kifogásolta, hogy a Tézisek kimunkálói nem fordítottak elég figyelmet a mai valóság elmélyült történelmi elemzésére. Ennek híján pl. meg sem említődik, hogy a sztálini struktúra és gyakorlat milyen szerepet játszik mai viszonyaink között. A szövegből az derül ki, hogy a Tézisek készítői a válság megoldását a gazdasági szférára redukálták. Ugyanakkor — sajátos ellentmondásként — az ideológiai-politikai tézisek nem foglalkoznak az erkölcsi megtisztulás kérdéseivel, illetve a társadalom olyan alapértékeivel, amelyek a közösségek létét lehetővé teszik, a kollektivizmussal. Véleménye szerint a szocialista demokrácia kérdése nem a többpártrendszer ügye, hanem a párton belüli teljes demokrácia biztosítása, s ehhez tisztázandó a központi szervek felelősségének a megítélése, s a vezető testületekbe delegáltak visszahívásának gyakorlata. Kívánatos lenne, hogy a hazai elméleti konferenciákon felmerült javaslatok most már valóban kerüljenek bele a napi politikába. Ágoston Klára (TTK) egyetlen kérdéssel foglalkozott Véleménye szerint megérett az idő a politikai intézményrendszer radikális átalakítására. Hiszen a jelenlegi pártstruktúra a sztálini szervezési elvek 30-as években született gyakorlatának átvétele. Rózsa Zoltán (ELTE PB-titkár) véleménye szerint a más folyó viták azt bizonyítják, hogy jelenlegi politizálásunkjellemzője az alapszervezetek és a párt irányító felső szerve között kialakuló és folyó párbeszéd, ami nem anarchikus, hanem demokratikus jelenség. Az ELTE kommunistáinak reagálásait a komolyság, a várakozás, valamint az elkötelezet kritikai szellem jellemzi. Madarász Tibor (ÁJTK) álláspontja az, hogy a mostan vitaidőszakban megfogalmazott vélemények kötelezőek a Központi Bizottságra nézve. Véleménye szerint nem lehet tovább várni az országos pártértekezlet megtartásával. Olyan határozott ideológiai, erkölcsi arculatú programot kell adnia a pártnak, amely mögé a párttagság fölsorakozhat. E programnak tolerálnia kell azokat a határozott nézetkülönbségeket is amelyek a párton belül, az egyes kérdések megítélésében felmerülnek. Ezt a nyíltság vállalásával kell megtenni. — sz — „Nos, igen, átlapoztam az anyagot” VIZSGATIPOLÓGIA Vizsgaidőszak után kíséreljük meg számba venni, miképp viselkedünk a kívülálló számára komikus, az átélő számára tragikus percekben: a vizsgákon ! Típusok: 1. A kishitű, aki, bár bent a vizsgán a legnagyobb precizitással felel, kint a folyosón szorongó aggályoskodással faggatja társait az anyagról (Tán azt akarja bemérni, mennyit tudnak a többiek.) De ha nem, akkor szerencséje van ha megtalálja párját, aki a folyosói elővizsgába beleélve magát, szívesen válaszolgat neki, egyrészt, hogy segítsen, másrészt azért, hogy megnyugtassa önmagát: ő mindent tud. 3. Aki angol hidegvérrel és magabiztossággal az aznapi Magyar Nemzetet olvasgatja. 4. Van, aki meg utoljára lázasan lapozza át összes jegyzetét, eszeveszett módon mindent ott, és akkor akar megtanulni. 5. Ez legyen, mondjuk a fásult típusa, akinek a helyzet semmiféle bizsergető lázat nem okoz, csak annyiban zökkenti ki mindennapjaiból, hogy korábban kellett felkelnie, ráadásul még várakoznia is kell, és délutántól már másféle anyagot tanul . Az abszolút magabiztosak, akik semleges dolgokról csevegnek, vagy azok, 7, akik önmaguk mítoszának megteremtésén fáradoznak. Ez abból áll, hogy csoporttagjaiknak (persze csak akkor, ha a többiek is belemennek ebbe a játszmába) olyan vizsgasztorikat mesélnek, amelyek korábban történtek meg velük Ezek a történetek akkor a leghatásosabbak, ha olyan vizsgáról szólnak, melynek vizsgáztatósát ismeri a hallgatóság is Az adomák arra jók, hogy megteremtsük önmagunk image-ét vagy nem utolsósorban arra hogy kárpótolva magunkat a rossz légyért, a többiekkel együtt nevessünk a tanáron „Lám müven nagyszám dolgok történtek meg velem akkor amikor...” Erre természetesen a másik is válaszol egy saját példával, majd egy harmadik is. Valójában ez egy igen jó játék, egyrészt, mert múlatja az időt, másrészt pedig „lelkiekben” is felkészíti az embert arra, ha esetleg most is majd blöffölnie kell. Jellemző lehet az is, hogy ki hogyan nyilatkozik magáról a tananyagról, annak szükségességéről, mennyiségéről, minőségéről, befogadhatóságáról A diákokat jellemeztük most néhány tanártípus következik : A laza tanár típusa, aki mindent megadna azért, hogy diákjai azt mondják róla: „ez egy jó fej”. Pl. a tételek ki(Folytatás a 3. oldalon) A „HAZA-PUFFOGATÁSTÓL" A HAZAFISÁGIG Kétszáz éve született Kisfaludy Károly Nagy és példaszerű utat tett meg a kerek két évszázaddal ezelőtt, 1788. február 5-én született Kisfaludy Károly, a régi nemesi Magyarország konzervatív szemléletű és hangú dalnokából a magyar reformkor haladó szellemű klasszikus költőjévé emelkedett. Országos hírnevét a nemesség „ősi dicsőségét’’ magasztalva — visszasíró szomorújátékaival — ILKA, A TATÁROK MAGYARORSZÁGBAN, stb. — alapozta meg. Ezeket a nemzetet, a nemesi virtust naív-kritikátlanul és dagályos retorikával tömjénező színműveket a közönség hasonlóan kritikátlan lelkesedéssel fogadta. Kisfaludy azonban kiábrándult az olcsón szerzett talmi dicsőségből: értékesebb, maradandóbb babérokra pályázott. Volt ereje önbírálatot gyakorolni és új utat keresni. Nem véletlenül írta ő maga a legszigorúbb kritikákat munkássága első szakaszáról. Az ILKÁt például még az első kritikusánál, Katona Józsefnél is keményebben dorongolta le egyik XÉNIÁjában: „Jambus-e, próza-e, vagy micsodás mű? — dráma pedig szép! / Szép? — Hm! Győz a magyar, s tapsra az otthon elég.” Még szigorúbban tört pálcát A TATÁROK MAGYARORSZÁGBAN fölött másik epigrammájában: „Sok haza-puffogatás, ok semmi, de szörnyű magyarság, / Bundás indulatok, oh be tatári műv ez!” STIBOR VAJDA című tragédiáját már a felvilágosodás eszméi hatják át, melyek a reformkort készítik elő: „palota és kunyhó”, úr és jobbágy témáját, az egyenetlenség kérdését feszegeti benne. Maradandóbbnak bizonyultak vígjátékai: a legsikeresebb. A KÉRŐK máig élvezetes szatíráját a liberális társadalombírálat táplálja. Az érett Kisfaludy, bátyjával, Sándorral egyetemben, a nemzeti romantikát készítette elő, ám fivérével ellentétben, a romanticizmus művészi fegyvertárát a (mérsékelt nemesi) progresszív-reformer patriotizmus szolgálatába állította. A „hazapuffogtatás” után az igazi hazafiságéba. „Fegyvernemei” igen változatosak, sokfélék voltak. Az „eredetiség” és „nemzetiség" programjának jegyében szerkesztette haláláig az AUR.ORA szépirodalmi „almanachot”, tömörítve-támogatva, fórumhoz juttatva olyan óriásokat, mint Katona, Kölcsey, Vörösmarty ... Elbeszélései kritikai-szatirikus realizmusukkal Eötvösig mutatnak előre. (Például a SULYOSDI SIMON, afféle „magyar Oblomov”.) Költőként egyfelől Kazinczyék „fentebb stílusát” folytatta, másfelől a népdalos hangvétellel hozott újat. Kisepikáját, balladáit, románcait, műnépdalait, sőt epigrammáit és szerelmes verseit is felülmúlja hazafias lírája, különösen a költészete csúcsának, s egyben élete főművének tekinthető MOHÁCS, mely a fájdalmas elégiából az óda pátoszába ívelve már a Kölcseyt idéző erkölcsi-progresszív reformhazafiság imperatívuszát fogalmazza meg: „Elti komoly képek! ti sötétség rajzait, félre! Tíz nap fényle reánk annyi veszélyek után. És magyar, áll Buda még! a múlt csak példa legyen most, S égve honért bizton nézzen előre szemünk.” Pályája végén visszatért a komédia múzsájához (Csalódások, Három egyszerre, etc.). Horváth Jánossal szólva, „tréfálkozva és nevettetve Széchenyi számára törte az utat”. Nemzeti költőfejedelemként, Kazinczy „trónörököseként” búcsúztatta hívei tömege 1830-ban: „Ily népes temetést, — írta Toldy Ferenc — ily gyászt városunk még nem látott.” ★ A nevét viselő Kisfaludy Társaság 1836-tól töltötte be fontos funkcióját a hazai irodalmi kultúra támogatásában, az olvasói közízlés europeizálásában. A Társaság századunkban egyre inkább a konzervatív akadémizmus jegyében tevékenykedett, olykor úgy tűnt, mintha ihletője nem a „második”, a progresszív hazafi Kisfaludy, hanem az „első”, a „hazapuffogató” konzervatív lett volna... Napjainkban Kisfaludy szoborrá merevedett klasszikusaink egyikének számít , még azok között is hátrányos sors jutott neki Műveit a közönség nemigen olvassa és az „illetékesek” sem tesznek eleget az ellen Jó példa erre, hogy a gimnáziumi irodalomtankönyv a Kisfaludy-fivérek közül csak Sándorral foglalkozik, ami művelődéspolitikailag is elgondolkodtató... Ne feledjük, klasszikusaiban is él — ha él — egy nemzet. Madarász Imre i