Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. április (1. évfolyam, 2-27. szám)
1875-04-01 / 2. szám
nek szaporítása s a kormány, ha ez ügyben szintén előterjeszti most javaslatát, épen harmad ízben sürgeti e calamitás orvoslását az országgyűlés előtt.“ Köztudomás szerint az „Északkeleti“ pálya az, melynek építői számításukban nagyon csalatkoztak s most az „Union-bank“ lép fel követeléseivel kárpótlásért azon állítólagos túlkiadásokért, melyek méryéről eddigelé csak a miniszteri bizottság szerezhetett némi tájékozást. Az „Alföldi“ pályának már meg van ígérve 1V4 millió kárpótlás. Továbbá az 1-ső „Magy. Gácsországi“ (Przemysel-Lupkow-Legenye mihályi közötti) vonal építői is tetemes összeg pénzt elveszítettek. Ez s az osztrák határokkal kapcsolatba hozott más két pálya kamatgarantia-felemelést kérelmez, mit az osztrák urak megadni hajlandók s igy ezek követelése morális pressióval nehezedik Magyarország törvényhozására. Az „Erdélyi“ pálya ínséges állapota s a „Keleti vasút“ botrányos helyzete szintén köztudomású dolog s nem bírjuk érteni a „Hon“ közelebbi számában „Húsvéti piros tojások“ czime alatt világba dobott ama szép ígéretet, miszerint mondja: „A keleti vasút zilált ügyeinek tisztázása s a romániai vasutakkal kapcsolatba hozása“ bizonyos hitelmiveletek alapján közel kilátásba van téve, és pedig oly egyének által, kiknek : „ajánlatait ismerjük s kik ez ajánlatok keresztül vitelére szükséges erővel is rendelkeznek.“ Nagy szó ám ez Uram! Mert itt több mint 20 millió forint kidobott, elveszett pénzről van szó, melyet ingyen jókedvéből senki sem pótolhat ki. Átalában 80—100 millióért kellene ahhoz, hogy annak a sok „kárvallott“ vagy „ínséges“ vasútépítő pénzkírálynak s valóban kárvallott részvényeseiknek száját bedugjuk és hogy az ország minden vasutainál nélkülözhessen befektetéseket, t. i. a forgalmi eszközök szaporítását, kivált ha egy jó termés lesz, kellő mérvben kielégítsük. Szorgalmazza a „P. N.“ a magyar kormányt és törvényhozást; legyen szigorú a felmerült követelések megítélésében s biztassa másrészről hogy : „az állam ne odázza el az őt valóban megillető teher elvállalását.“ De hát mely terhek azok, melyek „valóban megilletik“ az államot? Ezt tisztába hozni 6—8 rendbeli vasútra nézve akkor, midőn maga a keleti vasút ügye sincs még tisztában, mely pedig legjelentékenyebb követésekkel lépett fel: nem olyan feladat, mit a képviselőház szétoszlása előtt megoldani lehetne. Ínséges vasutaink ügyében most a képviselőház eloszlása előtt csak vaktában lehetne törvényeket hozni. Eme vasutak életkérdései egyenként olyannyira bonyolodottak és homályosak, hogy azokat a törvényhozás elé tisztázva beterjeszteni a mostani ülésszak alatt lehessen. „Kétséget nem szenved, — mondja a „P. N.“ — hogy az állam maga sok helyütt oka annak, hogy egyik és másik társulat nem győzte eredeti építési tőkéjével a teljesített munkát. Az állami közegek akárhány vasútnál az építés folyamán oly munkákat is követeltek, melyekre az engedélyokmányban és az eredetileg helybenhagyott tervek szerint kötelezve nem volt; a kormány orgánumainak késlekedése folytán, különösen a tervek felülvizsgálásánál nagy veszteséget okozott a vállalkozóknak; a kormány sok helyt nem teljesítette elvállalt kötelezettségét, mint p. o. sínek utáni vámkedvezmény tekintetében.“ Ugyan kérdjük: hogyan lehetne ezen homályos tényeket most rögtön kideríteni? Nem is áll az, amit a „Pesti Napló“ mond, illetőleg követel, hogy t. i. „mindezeknél és hasonló ügyekben, ahol jog és méltányosság szerint az állam kárpótlással tartozik, mi az ország becsülete s a jog épsége érdekében, készek vagyunk a közlekedési vállalatok követeléseit szavunkkal támogatni.“ Nem tartozik az állam jogszerűn semmiféle utólagos kárpótlásokkal sem javadalmazásokkal. Nem „tartozik“ felemelni az állambiztosítékot, habár megteheti is méltányossági szempontokból. És épen nem tartozik szavatossággal, kárpótlással azon hibákért vagy túlkiadásokért, melyeket közegei téves számítások vagy más tájékozatlanság miatt elkövettek. Ínséges vasutaink kérdései tehát bármily égetők legyenek, a mostani törvényhozás által nem intéztethetnek el s nem is volna helyes eljárás, hogy ezek elintézésében döntő szavazatokat gyakorolhassanak talán épen azok, kik évek előtt egyrészt önmaguk voltak okozói a károknak s tulkiadásoknak. —y.— Nagy Szebenben Román Miron gör. kel. érseknél, mint a „K. E.“ értesül, a napokban szükebb körű, bizalmas jellegű értekezletek fognak tartatni a románok által követendő politik _____ a. Még a XVIII. században tisztelték Veronában a „szamarat“. Egy szent rege azt mondja ugyan, hogy a megváltó jeruzsálemi bevonulása után, azon szamarat mely őt vitte szabadon bocsátá azon engedéllyel, hogy mehet a mese akar anélkül, hogy valaha többé embert szolgálna- A szamár bejárta Palesztinát, azután átment a tengeren Cyprusba Szciliába és végre Veronába, ahol megmaradt és meg is halt. A veronaiak megsiratták, kitömték és tiszteletére minden évben nagy ünnepélyt rendeztek. Eddig egynéhány példát hoztam fel a szamár egyházi szerepléséről, de a csacsi más tekintetben is híressé vált, sőt van példa reá, hogy a művészetet és tudományt megkedvelé.A történetből tudjuk, hogy Ammonius görög ítésznek volt egy tudós szamara, mely a költészetet jobban szerette mint, a fris csalányt, és mindig a legfigyelmesb hallgató volt ha verseket olvastak fel; igy áll följegyezve egy előttem fekvő régi foliansban. No itt nem tudom, hogy nincs e egy kis maliczia a dologban, legalább gyanús előttem az hogy az a poeticus szmár épen egy Ítészé volt, másrészt meg czélzásnak nem vehetem, mert mikor az a német chronica íratott akkor még Gyulai Pált nem ismerték......... Meglehet, hogy Amnonius szamara lebegett Kaulbach előtt, midőn „Reinecke Fuchs“-hoz rajzolá gyönyörű illustrátióit és épen a szamarat ruházta fel az udvari költő hivatalával. Till Eulenspiegel okos szamaráról hallotta már mindenki, hogy az még az olvasást is megtanulta. Kevésbé ismeretes alkalmasint az a tény, hogy van oly szamár — vagy legalább volt — amely olyasmit tud, amire az ember hiába vállalkozik, ámbár szidők óta iparkodik azt feltalálni, tudniillik repülni! Igen, hallgass ide kedves olvasóm és bájos olvasónőm: van repülő szamár, lakik pedig ez a ritka faj szép Olaszhonban Empoli városában, Toskanában a florenczi vaspálya mellett. Esett pedig a dolog következőkép: Volt egyszer egy Empoli gróf igen okos és vitéz úri ember, ki hadi lábon élt egy részakaratu vitézzel nem messze onnan, mely vitéz de San Miniato volt. A gróf ostromolta az utóbbi vitéz várát, de nem lirta bevenni, erre kigyúladt nagy haragja annál is inkább, mert a vitéz a vár tornyának ormára váltig csufolá őt. 1 így egy nap azt kiáltá le a grófnak és embereinek: „Ti gyávák nem fogjátok San Miniator tárgyában. Ez értekezletben részt vesznek, mint halljuk, az érseki megye legbefolyásosabb főpapjai s nehány befolyásos román születésű egyéniség. Az uj érsek, az uj aradi püspök Metianu, s a püspöki kar határozottan activista, s remélni lehet, hogy a legközelebbi választásoknál a románok is aktiv részt vesznek. A király Liszt Ferenczet a Budapesten felállítandó magyar országos zeneakadémia elnökévé nevezte ki. A „Hon“ úgy hallja, hogy Liszt már két hete tett fölterjesztést az oktatási minisztériumhoz, ennek fölhívása folytán, a felállítandó intézet tanerőire nézve. E szerint Liszt az akadémiát az első évben még nem szándékoznék teljességében életbeléptetni. Egyelőre csak négy tanszék állittttanék fel és ezek ellátására felszólittatnának: Bülow a zongora tanszékre, Devitte lipcsei tanár a zeneelméletes összhangra, Erkel Ferencz a magyar népdal elemzésére és Richter János a hangszerelés tanítására. Úgy látszik tehát, hogy a zene valóságos felső tanodáját kivánja Liszt megalkotni nálunk, mely egy színvonalon állna a hasonló külföldi intézetekkel. Zilah városának tanácsa talán már hoppot is mondott azt híven, hogy túl van az árkon és meg lesz törvényszéke, ha nagy „szabadelvűn“ neki vágtat a kormány iránti bizalomnak. Pedig, dehogy van, dehogy van. Lesz ahoz még szava Nagysomkutnak is, mely túllicitálja elv dolgában. Íme hogy folyott a világ: Perczel Béla igen tisztelt igazságügyminiszter úr talán életében sem volt Nagy-Somkuton, hanem azért az ottani polgárság jó hajlamait tökéletesen bírja. Legalább azt kell következtetni az egyik félhivatalos lap azon híréből, hogy képviselőjelöltnek kérte fel az elhunyt Buda helyére, s egyhangú megválasztással akarták elcsábítani a hü Bonyhádiét. Vannak azonban pessimisták, kik Nagy Somkut városának önzetlen bizalmában egy kis naiv turpisságot látnak. Nagy-Somkutnak nevezetesen nincs törvényszéke, és régóta versengik e miatt Zilah városával; s a somkutiak valószínüleg azt hiszik, hogy azzal a sakkhúzással, ha egy igazságügyminisztert megnyernek képviselőjüknek — mattot mondanak Zilahnak. — Nota bene ezt nem mi írtuk, hanem azért bátran oda illeszthető ahoz, mit az elvek esztergomi vasmegyei és zilahi piaczáról írtunk. Aki hazudik, annak erős legyen emlékező tehetsége, különben torkára forr füllentése. A „Pesti Napló“ sarkadi levelezőjének szól ez a tanács ezúttal. Ez az ur ugyanis bolygónak csapván fel Simonyi Lajos b. kereskedelmi miniszter mint nap mellett, ő nagyméltóságának legutóbbi járásátkelését ismerteti, a midőn is ő excellencziája a szalontai kerületet szerencséltette Budapesten uj fejelést nyert elveinek bemutatásával. A levelező ur ez alkalommal aztán leirja a nagy hatást, melyet ő excellencziájának beszéde a hallgatóságra gyakorolt, mely hatásnak függetlenség-irtó nyomása alatt „csak egy polgár látta jónak felkiáltani, hogy „Éljen a függetlenség!“ Hanem, hogy ez a hatás mégis milyen volt a valóságban nemcsak a levelező fusionális confusus agyában, azt tudósításának végsorai bizonyítják, amelyek szerint a vasúti indóháznál bucsuzáskor folyt társalgásból győzettetett meg a miniszter, hogy „több elvbarátja van e helyen, mint egyelőre, főleg hallgatóinak magatartásából gondolhattam. Lám, lám! Hát mégsem volt megelégedve hallgatóinak magatartásával? Hiszen csak egy ember kiáltotta, hogy : éljen a függetlenség ! Hazudni hát mindenesetre hazudott a levelező ur. Csak az a kérdés, mely beszéd alkalmából. Azért ajánljuk figyelmébe a föllebbi tanácsot. Az osztrák bíróságokhoz és hatóságokhoz intézett beadványok osztrák bélyegjegyekkel és megfordítva lévén ellátandók, a magyar pénzügyminisztérium intézkedett, hogy f. évi május 1-jétől kezdve a budapesti központi bélyegjegytárnál osztrák bélyegjegyek és viszont a bécs közp. bélyegjegytárnál magyar bélyegjegyek legyenek szerezhetők. A fővárosi javadalmi díjak ügyében a fővároshoz intézett belügyminiszteri leiratot, melyet ma reggeli lapunkban közöltünk, a tanács tegnap tárgyalta, s a közgyűlés elé azon véleményt fogja a maga részéről terjeszteni, hogy a főváros fogadja el a miniszter véleményét. Az ügy felől a tanács ugyanazon véleményben van, hogy itt a fővárosi törvénynek nem 4-ik, de 10-dik § a az irányadó az ügy természeténél fogva is. De mivel a kérdésnek a főváros érdekében való megoldása a belügyminiszter e második rendelete folytán az ő részéről semmi esetre, a törvényhozás részéről is kétségesen eszközölhető, azért a törvény több ilyfélekép előbb bevenni, mig az empoli szamarak nem tudnak röpülni“. Mikor a gróf ezt hallá, felvillant agyában egy nagy gondolat és elhatározó azt véghez is vinni. Néhány nap múlva összegyűjtő a gróf hadfiait és a népet az empolii templom előtti gyepen. Míg a harangok megkonduláuak és zene szólalt meg, mindenki szemei felfelé irányultak, ott a torony ablakából vezettek ki egy színes kendőkbe burkolt és díszített szamarat a párkányra, és annak széléről lelökték. Mikor szegény csacsi érzé, hogy nincs föld a lábba alatt keservesen ordított, mely orditás a nép ijedségi kiáltásába vegyült----------de lám a szamár eviczgélő lába között széjjel terültek a hozzá kötött kendők, és igy oly ernyőt képeztek, mely a szamarat szép lassan földnek ereszté. „A szamár repül“ kiálta az örvendő nép, a gróf pedig így szólott: „Kedves alattvalóim, ti ismeritek Sanminiato lovag szemtelen kérkedéseit és sértéseit, ő azt hivé, hogy ami győzelmünk és az ő sülyedése lehetetlen, mig az empolii szamarak nem röpülnek. A lehetetlen ma megtörtént amint magatok láthattátok, tehát előre San Miniatot be kell venni még ma.Lelkesedve sietett a sereg az ellenséges vár felé, annak őrségét meglepő és a kérkedő vitézt magával vitte fogva. Diszmenetben tértek azután vissza Empoliba elől a megkoszorúzott szamár. Azóta minden évben ama nap emlékezetére maiglan ünnepélyt rendeznek az empoliak, mint akkor most is a templom tornyáról repítenek le egy szamarat, mely azután zenekisérettel vezettetik végig a városon. (?!) Ezt a kérdő és kikiáltó jelt nem én tettem ide, hanem valami skeptikus ember pingálja oda a régi kézirat oldalára hozzátévén: váljon minden szamár épen jött-e le a toronyról — vagy hány törte ki a lábát ezen emlékezeti procedúránál — én pedig megint csak azt mondom, hogy a mögött a röpülő szamár mögött is lappang valami allegória, végre hiányos is a chronica, mert nincs mondva a sanminiatói győzelem után micsoda hivatalt nyert a hosszúfülű állat. A mondottakból pedig ki lehet venni, hogy a jó régi időben egy valóságos szamár erkölcseit ügyességeit még meg tudták becsülni és meghálálni, mig a mi materialista (kérem nem fűszeres boltos) századunk elvesztette oly annyira az e tekintetbeni pietást — hogy még a városi főispánságokat is eltörli. _________ Haruspes. értelmezhető szakaszaiból soken másként kiván segíteni, ugyanis, hogy sürgesse a közgyűlés egy állandó országos bizottság fölállítását, mely a hasonló kétes értelmű törvények értelmezését eszközölje, s a milyen a Lajthán túl és most állíttatik föl. Ami a belügyminszteri leirat egyes pontjait illeti, minthogy azok a javadalmi díjjegyzékeken lényeges változtatást nem tesznek, a tanács elfogadandónak véli. A kő- és téglavámszerződésre vonatkozólag , minthogy a miniszter ezeket ismételve megszüntetni akarja, a tanács a szerződést nem kötötte meg, hanem e tárgyat a jogügyi bizottsághoz véli utasítandónak. A hely- és álláspot javadalmak iránt, minthogy ezekre vonatkozólag a különbségek kiegyenlíttettek és a tarifa változatlanul maradt, a szerződéseket a tanács megkötötte. A leirat a tanács e véleményével együtt a legközelebbi közgyűlés elé fog kerülni. Hisszük, hogy e közgyűlés, mely oly erélyes hangon utasította vissza a törvénysértő leiratot, most sem fog megelégedni a belügyminiszter csűrcsavarásával, s a törvényhozás elé fogja az ügyet terjeszteni. Egyébiránt jellemző a tanács véleményében azon passus, melyben kimondatik, hogy hiszen úgy sincs remény, hogy a képviselőház többsége excellentiájával ellenkező véleményben merjen lenni, s igy ámbátor nekünk van igazunk, azért csak nyugodjunk bele abba, amit odafent határoznak. — Ezt nevezik a fővárosnál autonómiának. Budapest, márczius 31. Azon átalános nyomor, melybe hazánkat az újabb kor állam bölcsei ülyesztették, méltó aggodalmat kelt minden honfikebelben, s akarva nem akarva azon kérdések merülnek fel abban, voltak-e más nemzetek hasonló körülmények közt? —Shol kereshetne már egyebütt tájékozást, mint a történetek lapjain, az a „testis temporum, lux veritatis, vitae magistra.“ Forgassuk tehát azokat. Maradjunk meg azonban egyelőre azon főtényeknél, melyek államférfiaink szereplését állítják kellő világosságba ; s miután ez az 1860 — 7-iki alkotmányrevisióval kezdődik, keressünk ahoz analog eseteket. Nem kell ezeket nagyon hosszasan keresnünk; az alkotmány-revisiónak két hasonló esetére csak hamar reá bukkanunk, az egyikre Franczia-, a másikra Angolországban. Az első korunkban úgyszólván szemünk láttára játszatott le 1851-ben, s mi lesz az eredménye ? az amit a nemzetgyűlés julius 16-ki ülésében Hugo Viktor hatalmas lángeszével élve megjósolt. A hatalmas harczias birodalom tanácsosai, vezérszónokai, midőn a „szabadság, haladás, demokráczia, humanitás“ szavakat (nálunk Magyarhon független államiságát) hallották említtetni, hasra feküdtek s füleiket a földre szegezve figyeltek, nem hallják-e a muszka ágyuk dörgését, s a republikánus Francziaország egy szép reggelen egy császár birtokában — mint hazánk a közösügy polyp karjai közt, — találta magát. Emlékezetünkben vannak, mik azóta történtek. — Angolhonban Monk factiója segélyével 1660-ban visszaállíttatván a királyság s visszahivatván II Károly, a mint Macaulay mondja: Cromwell was no more and those who had fled before him were forced to content themselves with miserable satisfaction of digging up hanging quartering and burning the remains of the greatest prince that has ever ruled England, már az 16GI választások alkalmával megkezdődött a reactionáriusok hatalmaskodása (violence of cavaliers) a szabadelvűek üldözése, felülkerekedtek azok, kik azt tartják, hogy a politika nem az a tudomány, melynek tárgya az embernem bodogsága, hanem változó szerencsével járó csábjáték, melyben az ügyes és szerencsés játékos nyerhet vagyont, babért, talán koronát is, de melyben egy hirtelen fordulat vezethet vagyonos fejvesztéshez is, — mégis 1670-ben napvilágot kellett látni a Habeas corpus Actanak, hogy annak az árán a trónöröklési törvény revisiója megkiséreltethessék. Tudjuk, hogy a siker biztosítása végett uj választások rendeltettek, az alsóházban mégis megbukott, sőt bár a felsőház megszavazta ezt s 1681-ben Oxfordba hivatott össze a parliament, ott sem sikerült keresztülvitele. Tudjuk, hogy ennek folytán a Whig-k üldözése erősebb mérvben megkezdetett, hütlenségi pörökkel zaklattattak, javaik elkoboztattak, elannyira hogy,kik éltenet megtartani óhajtották, kényteleneknek látták magukat külföldön keresni menedéket, mégis a nélkül hajtotta II. Károly fejét sírba, hogy törekvését érvényesíthette volna. Tudjuk, hogy amint II. Jakab párthívei által királlyá kikiáltatott 1685 ben összehitt oly parliamentet, melyről írva van, hogy olyanok ültek benne, kiknek megválasztatása vesztegetés által volt szennyezve, vagy kik megválasztatásukat erőszaknak köszönhették, végre olyanok, kiknek megválasztatásánál a hivatalnokok az udvar lelkiismeretlen ügynökei voltak. Tudjuk végre, hogy midőn a boszutól vezetett menekültek által támasztott lázadási kísérlet kínzások, kegyetlen kivégzések vagyon s kiváltság-kobzások és zsarolások által elnyomatott, s az ellenzék minden árnyalata megsemmisíttetett, már ekkor Jakab hatalmának tetőpontját érte el, és épen ezen időben a kormány túlkapásai ellen a monarchia leghűbb emberei a legitimitás legelőkelőbb bajnokai Cavendish William devonshirei gróf Henry Compton londoni érsek, kinek atyja nothamptoni gróf I.Károly védelmében a csatatéren hullott el, Mordaunt Charles Viscount, Fox sat. a legnagyobb elszántsággal emelték szavukat fel, pedig belátták a mi következett reájuk, hogy t. i. hivatalaikból eleresztettek, a londoni érsek megszünt a kir. kápolna dékánja lenni, s a titkos tanácsosok sorából kitörölt tett. És most azon ponthoz értünk, melyről államférfiainkat teljes mekkoraságukban mérlegelhetjük. — Ha ők úgy voltak meggyőződve, — hogy — azon nivellirozó bomlasztó műtét után, — melyet Bach az uralkodóház s az összbirodalom jólétéért hazánk testére alkalmazni szükségesnek tartott, hazánkat csak úgy lehet megmenteni az enyészetből, ha azt az osztrák örökös tartományokkal szorosabb összeköttetésbe hozzák, ha ők azt hitték, hogy hazánk az európai államok nagy tanácsába csak Ausztria szárnyai alatt csempésztethetik be, ha ők azt hiszik, hogy az uralkodó ház régi fénye és dicsősége csak egy Gesammtmonarchia eszményképe által tartathatik fel, s ezen előnyök azon aranypor, melyben ezen eszme kiviteléül reánk háruló terhek keserű labdacsai elnyelhetőkké tétethetnek, megbocsátjuk nekik, meg még azt is, hogy nemzetünk ezégül tűzött consolidatioja érdekében ezen állapot mellett lehetséges alkalmakat és eszközöket — hihetőleg művük iránti féltékenységből — fel nem használták, hanem hogy miután 7 évi tapasztalás megtaníthatta őket arra, hogy a miben talán hazánk üdvét is keresték saját hiúságuk s hatalmasságuk kielégítése mellett, az azt mindig közelebb viszi a megsemmisülés felé, hogy csak pár évi rész termés mellett is minden hítet megingatva, az adók felfokozva, a kisebb földbirtokos osztály tönkre téve, a vég elszegényedés és mivel a szegénynek, — kivált a meghonosított fényűzés kíséretében — nincs vallása, nincs erkölcse, a corruptio és servilismus posványába sülyedt a haza, s akkor, mikor nekünk jóakarata s lovagias fejedelemmel van dolgunk, nem csak hogy ők maguk fanatismussal ragaszkodnak müvükhöz, s nem értesítik a fejedelmet a vele is közös veszélyről, mert hiszen tisztelet, becsület, igazság is, ők állanak trónjához legközelebb, nekik van erre legtöbb alkalmuk, és legtöbb jogosultságuk. Az ellenzék eleitől kárhoztatta, vészesnek hirdette ezen állapotot, az ő közbejöttükkel e kísérlet meg nem tétetett volna, ők mondhatnák és joggal, hogy ők készek voltak ezen meggyőződésükért nemzetüket minden áldozatnak kitenni, de a következés mutatja, hogy e gyógyszer veszélyesebb a kórnál, itt az ideje, hogy a gyógyszeren változás tétessék. Nemcsak nem teszik ezt, hanem a corruptiónak azon legcsattanósabb nyilvánulatában, mely az úgynevezett fusióban tetézte magát, s mely tévútra vezethető úgy a nemzet nagy részét, mint magát a fejedelmet is, eszméjük diadalát találják s ünnepük még a nemzet további megkisértetésének árán is, maguk mondják ki maguk felett az ítéletet. Mi már láttunk magas kői utazásokat, láttunk szemlére hivataloan beöltözött és kiállított tisztelgő népet, olvastunk kormányzást dicsőítő bulletineket, mi valamint előre jósoltunk egy bekövetkezett Sadowát, most sem titkolhatjuk el aggodalmunkat. Mert utoljára is „vulgus amicitias militate probat“, ha a „mindent megnyertünk“ alkotmányosságnak csak mindig növekvő terheit kell érezni és várni, mikor jómódú községben is alig van egy két gazda, ki nem tőkéje fogyasztásával tengődik, nagyon megsokasodik azok száma, kik már most is azt mondják „quid mea interest, cui serviam clitelias, dum portem mens.“ Azonban az idő kétségtelenül megszünteti ez átmeneti állapotot, ha a haza polgárai őrködnek a haza fölött. L ehez elsősorban szükséges, hogy a polgárok átérezzék az önállóság fontosságát, mely nélkül nemzeti jólét nem jöhet létre. Kovács Károly: A nemzet független nemzet vala, mert a dispositiók nagyon mámoritók. A dispositiók elméleténél fogva a szabadság lehetetlen fogalom, hiszen a függetlenség az erkölcsi újjászületés eredménye, mely a dispositiók ellenére történik, még a vallásos mythosok is ezt tanítják. Sámi azt mondja „egyéneknél és nemzeteknél legelső törvény az élhetés, csak aki él, képes nőni, erősödni és fejlődni.“ A mely politikus megbénítja nemzete öntudatát, aláássa aspiráczióit, az nem segíti a nemzetet élni, erősödni, fejlődni, ha még javakkal halmozhatná is el. Mert a világ minden gazdagsága sem pótolhatja a nemzet történelmi tudatát, és ennek alkotmányát; az alkotmány nem számtételek összegezése, mik helyébe másokat is lehet becsusztatni, nem is az Idők rakhalmaza mint Sámi állítja, hanem nemzeti egységes szellem, sajátosság, önállóság, nemzeti akarat, nemzeti titok, mely titokban gyökerezik öntudata, kimeríthetlen teremtő képessége, alkotmányában bizonyítja a nemzet, hogy öntudatával bír őstehetségeinek, személyiségének, alkotmányában mutatja ki a nemzet, hogy szabadságára nézve valami olyant tud, akar, és olyant tehet, mint amilyent más helyette nem tud, nem akar és nem tehet, azaz eredeti legalább szellemének egy sugarában, mit nem kölcsönzött, és kölcsön sem adhat. A nemzet épen e pontban független az idő csapásaitól, ez eredetilég tudata képezi örömét, büszkeségét és életerejének, történetének forrását. Ezen eredetiség élénk érzete, színe bizonyára teljesen elhalaványult politikai compromissumok által. Érdeme Sáminak az, hogy a radikális pártnak jogosultságát szép világításba helyezi, és ha ő el is fordul ama fényképétől, melyet szerinte a függetlenségi párt kezében tart, mi követjük, mert in hoc signo vinces! Zöld Ferencz. A kolozsvári fusionalis értekezlet. Márczius 22 -én itt is megtartották a lelkiismeret feloldásának nagy ünnepét, és hiszem, hogy a húsvéti bárányból könnyebbült lélekkel fognak falatozni; noha a szellemkisértés némi nyomását vitték magukkal a párthivek, midőn egyik-másik szószólójuk az utógondolatok eloszlatását hangsúlyozza. Emez értekezlet megtartásánál szükséges vola a nagy zaj, hogy miután az egyetlen világító fáklyát kioltották, mivel a nemzet létének törvényeit olvasható, a sötétben meg ne ijedjenek. Most már boldogok lehetnek, nem kell többé törni fejüket a függetlenség eszméjének érvényesítésén, az élet könyvében ezt a lapot igen nehéznek találták, és mondván ez bolond embernek való, fordítsunk egyet, talán ez a lap megmondja, hogyan lehet hason fekve független lenni, nem is ez, csak gazdaggá lenni. Betévednek ez urak, ha a nemzeti öntudat gyökerét megmetszik, és mielőtt gyümölcsöt hozva szüretelni akarnak. Egyébaránt a pártértekezletnek nem is tulajdonítanánk jelentőséget, ha Sámi László nem tartja a feloldozás formuláját mert bizonyz ember nélkül, szellemes beszéde nélkül, futásnak néz valaki az egész szabadelvű párt bűnbánó processiója. Azért tehát elsősorban kötelességünk a beszéd egyes tételeit szemle alá venni. E beszéd a sokoldalú érzékenység mintaképe, egy elegicus repkedés a legellentétesebb fogalmak és elvek elszáradt mezején, melyen a múlandóság érzetével altatja el tettvágyát, jól is esik ez a kolozsváriaknak, hogy van egy emberük, ki sensualis lomhaságukban őket mozaik gondolatokkal mulattatja; ez a Kolozsvár egy olyan társadalmi kép, melyben mindennemű régi h romok, nyugton egymás mellett hevernek, és e kép alvajártató holdvilága Sámi László, a szabadság napjának ábrándos retl xiója, mely fényes, de nem érlel. Nem tudom, hogy ütött volna ki ez értekezlet Sámi nélkül, ki nemes egyénisége által némi szint tud kölcsönözni ez áltatásnak, mert nála az a lemondó hang őszinte, az ő sensibilis lelkében a legkülönbözőbb társadalmi eszmék, bizonyos vallásos contemplatioba folytak ősze és elveszték gyújtótüzüket, mely az önzők szemeit zavarná, ezért esik a kolozsváriaknak oly jól az oly politikai bölcseséget beszívni, mely nem kötelez, hanem feloldoz. Minálunk Magyarországon eddig csak politikai és társadalmilag kötelező elveket ismertek, és ezeknek megfelelő modort; ma már dualismus állott ebben is be, a modor mint taktika társadalmi és politikai elvében, az elv képzeleti tárgy, mely ha zavar elfojtható. Az állami és társadalmi élet oly erkölcsi egész, mely eszmei felfogást és eljárást követel, hol a modor nem választható külön az eszmétől, mert ebből merité éltető erejét. Sámi beszédének főbb pontjai oly módon érvelnek Kolozsvárt, mint Budapesten a Jókay Mór beszédei és czikkeit: ők minden iszonyú határozatlanságnak és érzelgésnek esztetikus politikusai, csak hogy Sámi többet árt a jó ügynek mert hangulata szilárdabb társadalmi bölcseleté mélyebb tanulmányokon alapszik. Beszédének főbb pontjai csak vélelmeken alapulnak, már nem elveken; az eszmétlen pártalakulástól azt reménye, hogy jó eredményű lesz, de ha lenne is, nem lesz erkölcsi szilárdságuk eredménye ; e párt a transigálások véletlen esélyeinek dobta oda gyeplőjét, hol cselekedeteinek sem okát, sem irányát sem czélját a nemzeti függetlenségnek eszméje nem korlátozza. Helytelen állítás az, hogy az emberi dolgoknak nagyobb része a véletlen, a szerencse, utalom és körülmények befolyásától függ, ezek mind negatív tényezői erkölcsi politikai létünknek, melyek dacára és ellenére kell érvényesülni nemzeti sajátosságunknak, nemzeti eredetiségünknek, hanem e törvényt követi nemzeti szellemünk, régen halál ér vala. Azt mondja, képviselőink nem akarák a sikertelenség, tehetetlenség rendszerét tovább fentartani és transigáltak; igen ám erkölcsi megújulás helyett, a sikertelenség rendszerének karjaiba dőlt a balpárt, ereje korai kimerültségében, és szereplési epekedésében tudni való dolgokká sülyezte azt, mi azelőtt életelvök vala, ha egyszer az akarat functioja megszűnt, az emlékezet lomtárába visszük eszméinket, történelmi érzelmeinket, és ekkor igaz már nem zavarnak, de nem is éltetnek ; azért Sámi félre látszik ismerni a változás indokait, midőn a pártot az elvmegtagadás lehetségétől következőleg menti fel: „Egy olyan politikai párt, melynek traditiója hazánk történelmében alapszik, és elveinek, vágyainak gyökere messze elágazik ,réges-régen elmúlt időkbe, egy olyan párt miféle törvény szerint mondhatná azt: éveken át hazug volt bennem az emlékezet, hazug volt bennem a reménység ? Miféle törvény szerint fosztaná meg magát élete gyökerétől, nedvétől és szaggatná önmagát darabokká, hogy a hazáért ne éljen többé soha!“hhez nem kell bizonyíték, hiszen elvek és vágyak régen meg lenek tagadva, és jelenleg ezek ellenében van kötelezve az uj sói disant szabadelvű párt. Sámi ugyan az elvtagadást felteszi egyesekről, de egész pártról lehetetlennek tartja; mintha bizony az önzés kielégítése nem volna könnyebb egész pártra nézve, solidáris egységben, mint az egyesre nézve. Az értelmi, erkölcsi politikai magatartást a dispositiótól feltételezettnek tartja, e szerint egészen külbefolyásoktól függene, ha ez állana, soha A budapesti ügyvédi kamara rendkívüli közgyűlése. — márczius 31. A budapesti ügyvédi kamara ma délután 3 órakor Ghiczy Gyula elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. Mielőtt a közgyűlés a napirendre tért volna felolvastatik ^Helyi jelentés, melyből kiemeljük a következőket: Az ügyvédi kamrába való bejegyzésért folyamodott eddig 653 ügyvéd, bejegyeztetett 568, függőben maradt 55, elutasíttatott 30. Ügyvédjelölt bejegyzés végett folyamodott 140, bejegyeztetett lű, függőben maradt 125, pótlásra utasittatott 2, visszavettetett 3. Vizsga letétel végett folyamodott 10 ügyvédjelölt, ezek közül átbocsáttatott 5, elutasittatott 1, függőben hagyatott 4, ügyvéd a váltó vizsga letétel végett folyamodott 1. A választmány eddig 8 rendes és 1 fegyelmi ülést tartott. Mártonffy ügyvéd kérdést intéz a választmányhoz, hogy mi okon vett ez fel az ügyvédek névsorába állami hivatalnokokat is, holott a törvény világosan elrendeli, hogy oly foglalkozású egyének, kik üzletük által az ügyvédi gyakorlattól elvonatnak, a kamara tagjai közé nem vétethetnek fel. Az interpellációra felvilágosításul adja az elnök és Győry Elek előadó, hogy a törvény szellemében az állami hivatalnokok nem tekinthetők olyan egyéneknek, kik az ügyvédi kamarába be nem vehetők. A közgyűlés e választ tudomásul veszi. Napirendre térvén a közgyűlés tárgyalás alá vétetik az ügyvédi kamara ügyrendi tervezete. A tervezetet lényegtelen módosításokkal a közgyűlés egész terjedelmében elfogadja. Az ügyvédi kamara I. évi költségvetése a következőkben terjesztetik elő. Rendes szükséglet: lakbér 2060 frt, világítás és fűtés 500 frt, irodai szükséglet 400 frt, fegyelmi eljárások előleges költségei 500 frt, nyomtatványokra 300 frt, szolga fizetése 500 frt. Írnok fizetése 600 frt, két díjnok fizetése 400 frtjával 800 frt, titkár fizetése 2000 frt, ügyész fizetése 1200 frt, irodai általány 500 frt, pénztárnok fizetése 500 frt, a lakás felszerelésére 400 frt, előre nem látott kiadások 260 frt. Rendkívüli szükséglet:A kamara helyiségének bebútorozására 3000 frt. Az összes szükséglet tehát 13.520 frt. Rendes fedezet: Évi tagdijakból 20 frtjával 520 tag után 10.400 frt. felvételi dijak 5 írtjával 520 tag után 2600 frt. Ügvédjelöltek felvételi dija 520 frt. Összesen tehát 13.520 frt. F tételekből csak az ügyész fizetését változtatja meg a közgyűlés, felemelvén azt 1200 írtról 1500-ra. A lakás és fűtés rovatára a választmánynak virement jog adatik. Említésre méltó vita támad a fölött, hogy a költségvetésbe vétessék föl könyvtár alakítására is egy bizonyos összeg. Dr. Kovács Gyula indítványozza, hogy e czélra vétessék föl a költségvetésbe, ha csekélység is, de legalább ad eorum kedvéért valami. Ezt azonban a gyűlésen többen ellenezik, mert máris a kiadások az ügyész fizetésének felemelése folytán túlhágják a bevételeket. Polonyi azt hiszi, hogy a könyvtár költsége bizvást kimaradhat a költségvetésből ha a nyugdíjalapra nem vétetett föl semmi. —01 áig Károly azon véleményben van, hogy ha a közgyűlés a külső felszerelésről gondoskodott, szégyen volna, ha a szellemi képzés alapjául szolgáló könyvtár felállításának eszméjét elvetné. E czélra tehát, ha többet nem 300 frtot kiván az idei költségvetésben is megszavaztatni, s azonkívül utasittatni kivánja a választmányt, hogy a könyvtár megalapítására a legközelebbi közgyűlésnek nyújtson be tervezetet. Erre a közgyűlés elhatározza, hogy a könyvtár és nyugdíjalap felállításának kívánatos voltát jegyzőkönyvileg ki fogja fejezni, s a választmányt utasítja a tervezet elkészítésére. Ezután még a költségvetés fedezeti részét a szükségletben történt változtatásnak megfelelőleg az által növesztik, hogy az eredetileg 520-ra tervezett tagszámot a 300 frtnyi többlethez képest felemelik. A közgyűlés ezután 7 órakor feloszlik. Külföld. A konstantinápolyi konfliktus mint tudjuk, Zichy gróf osztrák és magyar nagykövetnek folyó hó 16-án nyert második kihallgatása által végleg elintéztetett. E kihallgatáson a szultán kijelentette, hogy gróf Zichy helyesen értelmezte szavait; ő (a szultán) teljesen beleegyezett volt, ami személyét illeti a gróf Zichy által jelzett vasúti összeköttetésbe. Hanem e beleegyezés még nem bir firman erejével , s miután a miniszterek más véleményben vannak, a szultán indíttatva érzi magát a miniszterek véleményét megfontolni, és aztán Törökország érdekeinek megfelelőleg véglegesen határozni az ügyben. E nyilatkozat által a szultán mind a nagyvezérnek, mind gróf Zichynek elégtételt adott. Avai pasa állítása, hogy gróf Zichy nem jól értette a szultán szavait, ugyan dementíráztatott, de a nagyvezér mint politikus győzelmet aratott. Gróf Zichy ellenben mint „gentleman“ kapott elégtételt, bárha meggyőződött, hogy tervei sok nehézségre találnak. Különben nem való, hogy gróf Zichy pártolná báró Hirsch terveit. Az osztrák-magyar internuntius Sahn őrgróf mellett lépett fel, ki az osztrák déli vasúti