Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. november (1. évfolyam, 180-203. szám)
1875-11-03 / 180. szám
IX. évfolyam. Előfizetési dl]: Vidékre postán vajjy helyben házhoz hordva Egy évre.... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési dl]: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 80 krajczár. 180. szám Szerda, 187S. november 8. Szerkesztői Iroda: Budapesten I?. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el, Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó Hivatal: Budapest, IV., Megyeháztér 9. sz. Wodidner F. nyomdájában Felhívás: Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejár, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS is MAGYAR DJSIG"-ra. Az előfizetési pénzek s utalványok az »Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivatalának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Évnegyedre..................................5 írt. — kr. Félévre........................................10 frt. — kr. Egy hóra...........................................1 frt. 80 kr. „A kontinentális hadsereg reduktiójáról.“ Fischhof tudor czikkei mind nagyobb hullámokat vetnek. Európa figyelemre méltatja. Az ítélet persze nem lehet összhangzó. Amennyire a tudor úr kiindulási érveit osztom, konklusióját annyira nem tartom kivihetőnek. Az átalános felfegyverkezés nyomorának leküzdése végett tett javaslatai két pontban foglalhatók össze: 1-szer a redukczió; 2-szer az arányosítás. S ezek kivitelének lenne orgánuma egy európai nemzeti képviselet. A redukczió kétféle lehet: a hadilétszámé és az aktív létszámé. A hadilétszám, mely magában foglalja mindazokat, kik a hadsereg kötelékében vannak és háborúba vezethetők. A tényleges állomány pedig csupán azokból áll, kik fegyverben állanak és tényleges szolgálatot teljesítenek. S a kettő közt nagy a különbség már azért is, mert a tényleges létszám ellenőrizhető, anélkül, hogy a hadi létszámot kitudni lehetne. Legtalálóbb erre a nagy Napóleon esete, ki Jena után Poroszországnak nem engedi, hogy 40,000 embernél többet tartson fegyverben. Poroszország behozza a mi honvédképzésünkhöz igen hasonlító „krumpersystemet“ és Moskva után több mint kétszázezer harczost képes kiállítani. Ha egy Napoleon nem bírta ellenőrizni, hogy ki ne játszassák, kétségtelenül a nemzetek képviselete sem fog szerencsésebb lenni. A hadseregek redukcziója már azért sem fogna sikerülni, mert a történelem tanúsítja, hogy minden eszmének előbb ki kell fejteni a fejlődés mindazon stádiumait, melyekre képesítve van, hogy elveszve egy újnak engedjen tért. Vagyis ki kell merítenie élete erejét, hogy meghalhasson. Az újkori állandó hadseregek a zsoldosokkal kezdődtek. Aztán a kötéllel fogottak töltötték be keretét. A franczia forradalom a konskriptiót hozza be és győz. A poroszok kényszerhelyzete az olasz eszmét tovább fejti s az átalános hadkötelezettséget proklamálja. Proklamálja csak, mert nem valósítja azt. — Egyedül Svájcz bír az átalános kötelezettség alapján szervezett néphadsereggel. A magyar honvédség a porosz rendszer alapelveit fejleszti, de Svájczot nem éri utól. Hogy az állandó hadsereg megszüntessék előbb néphadsereggé kell átalakulnia, mert ez a fejlődés még le nem élt stádiuma, tehát a felfegyverkezés anyagi nyomorán úgy lesz segítve, ha a felfegyverkezés átalánosabb lesz és a néphadsereget, a milíciát megteremtjük. Aki konventió útján akarja a lefegyverzést, gátat akar emelni a történelem folyama elébe s hiú munkát végez. Az arányosítás müve kivihetetlen az életben, bár az ész elvont okoskodásában lehetséges. Mi legyen az arányosítás kulcsa? A lélekszám nem lehet, mert egyik nemzet kevésbé művelt, mint a másik, egyik nemzet vitézebb, mint a másik. S a morális erőket nem lehet arányosítani, még kevésbé az anyagiakat melyek igen döntők és a lappangó áldozatkészség kezében vannak letéve. Ugyan mi lesz a bölcsészileg felállított és talán gyakorlatilag is kivitt arányok biztonságából, ha a szövetségek ördögei oly számokat hoznak egy táborba, hogy az arányok a veszélykiáltásra össze is omlottak már ? Az érdekek kombinácziói pedig, melyek a szövetségeket fonják a dolgok természetében és nem a tanácskozók akaratán pihennek. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a hadsereg néphadsereg legyen, akkor más nem is lehet a hadsereg mint nemzeti sereg. Ha a jövőt a néphadseregben látom, a jövőben a nemzeti hadsereget mint katonai kényszerűséget találom. Néphadseregnek lenni kell, mert a felfegyverkezés jelen vetélykedése közepette a sikeres önvédelem — anyagi romlás nélkül, mi nagy katonai baj is, mivel a csatatereken nem csak a durva fegyverek, hanem a nemzeti életerők vívnak harczot, — a hadszervezet más formájával pénzügyi lehetetlenség. A népfegyverben pedig nem lehet áthatva más érzület, más szellem, más gondolat által, mint a mit a nemzet szive, lelke s agya magáénak vallómért a sokaságban elvesz a méreg-tanok hatása; mert az idő rövidsége nem engedi meg, hogy a polgár minden érzelmét kiöljék az egyenruhából. Mig a nemzeti és néphadsereget valósíthatnék egy uj katonai oktatással, melyet a község keretébe s terhére óhajtanék beosztani, s mely egyúttal a népfelkelés béke organizmusát is magában foglalná, addig mindnyájunknak nagy munkája van: meg kell szüntetnünk a haza gyermekeinek fegyveres rabszolgaságát a hadseregben. Jogot kell biztosítanunk a szegényeknek, tanulatlanabbaknak és az alattvalónak a felebbvalókkal szemben, hogy ne legyen tovább is az önkény védtelen objektuma, hogy ne legyen a hiában való, az emberi szervezetet megtámadó s életgyilkos elcsigázásoknak béke idején csupa gyakorlatból kitéve. Vigyáznunk kell, hogy a barbár büntetéseket, melyek már 68-ban eltörültettek, újból kiküszöbölhessük minek az oszlophoz való kikötés, a kurta vas, és a többi. Fischof tudor művében az európai nemzeti képviselet a legérdekesebb, mert annak jelzőjeként tekinthetjük, hogy az „európai egyesült államok“ eszméje nem oly népszerűtlen, hogy az európai békét, ha még a „N. fr. Pr.“ eszes emberei keresik is csak az államok bármily laza egyesülésében bírják feltalálni. Ezen eszmetalálkozás a lausannei béke-kongressus alapelveivel nem épen tanulság nélkül való. Ugron Gábor: Ma minisztertanács tartatott, melyen a jövő országgyűlés tárgyalásainak sorrendje állapíttatott meg, illetőleg azon előterjesztések szemeltettek ki, melyek a nagy számmal készen levő törvényjavaslatok közül mindenekelőtt a ház elé lesznek terjesztendők. Mint hírlik a m. kir. pénzügyi ügyészséget is fel fogják oszlatni, s ennek eddigi teendőivel a királyi ügyek igazgatósága bízatnék meg. A pénzügyi bizottság f. é. november 4-én d. e. 10 órakor ülést tart. — Erdődy Pál a p. 11. bizottság jegyzője. Tisza Kálmán miniszterelnök vasárnap reggel Bécsbe ment, hogy magát a főherczegeknek, nagyköveteknek stb. bemutassa és a magasabb osztrák tisztviselőket, kikkel a magyar miniszterelnök gyakori hivatalos érintkezésben áll, személyesen megismerje. Ehez képest felkereste Tisza Kálmán az említett nap folyamában az összes osztrák minisztereket s fogadta azoknak látogatásait. Nógrád megye múlt hó 28-án tartott közgyűlésén Szontágh Pál azon indítványával szemben, hogy a kormányban történt közelebbi változás folytán, a megye közönsége feltétlen támogatásáról biztosítsa a kormányt — Huszár László következőleg nyilatkozott: „Tisztelt megyei bizottmány ! nagyon sajnálom, hogy ez indítvány megtétetett, midőn ezt a jelen minisztérium alakulásakor több megyében megpendítették, akkor csak időszerűtlennek, ma már motiválhatatlannak is tartom; de megtétetvén az indítvány, én azt mint egy felhívást tekintem, melyre jelen helyzetünkben honpolgári kötelességemnek tartom egész őszinteséggel válaszolni. — Én olyan kormánynak, melynek vezére, valahányszor eldődei alatt a delegationális költségek megszavaztattak, azoknak kíméletlen szemrehányásokat tett, s most oly magas delegationális költségeket szavazott meg, minőket Magyarország még soha sem fizetett, és ezt teszi akkor, midőn köztudomású, hogy Európa minden államai között Magyarország fizeti aránylagosan a legnagyobb direct adót; olyan kormánynak, mely ahelyett, hogy a költségeket ha bátran ki merem mondani még az institutiók változtatásával is apasztaná, ehelyett mondom csak is az adóemelést, mint egyedüli mentő eszközt tudja zászlójára írni. „Olyan kormánynak, mely szemére vettetvén kényszerülve lett bevallani, hogy a csak nehezen befolyt adótól sok ezer meg ezer forint jutalom osztaték ki azon adószedőknek, kik ezt hivatalos kötelességüknél fogva úgy is beszedni tartoznának, és aminek köztudomás szerint számíthatlan visszaéléseiken kívül, semmi más eredménye nincsen: olyan kormánynak, mely cserébe egy reménysugárt sem tud feltüntetni, amely egy jobb jövőt világítana be; amely kormánynak eddigi intézkedéseiben én legalább legkisebb bizalomra gerjesztőt felfedezni nem tudok, én annak a bizodalmát meg nem szavazhatom és meg vagyok győződve, hogy én vagyok hű tolmácsa a nagy közönség érzületének, melyet mi e teremben képviselünk. — Adja Isten hogy a jövő engem fogjon megczáfolni, de fájdalmas érzettel kell kimondanom, nem hiszem.“ — A loyális többség Pulszky Ágost felszólalása után természetesen Szontágh indítványát fogadta el. Vasutainkon az államkincstár nagy hátrányára növekedő mérvben űletvén a dohánycsempészet ennek meggátlása végett a pénzügyminiszter — egyetértőleg a közlekedési miniszterrel — mint a „N. H.“ értesül, erélyes rendszabályokat léptetett életbe. Nevezetesen a hazai vasúti vállalatokat utasitá, illetőleg értesité, hogy a) az eljáró pénzügyi hatóság által megbízott pénzügyőrségi közegeknek a jelentési ivtt, mint igazoló okmány előmutatása mellett, melyben a kiindulási s rendeltetési állomás megjelölve leend, a vasúti vonatok szabad használata — az engedély okmány erre vonatkozó határozmánya szerint — mindenkor akadálytalanul megengedendő; b) a vasútvonalakon alkalmazásban levő összes személyzet figyelmeztetendő, hogy a pénzügyőri közegeknek jogában áll a vasúti raktárakban levő s gyanút ébresztett gyors- vagy teherszállítmányokat, málhákat s árutartályokat az illető tulajdonos jelenlétében, annak távolléte esetén pedig egy törvényhatósági vagy községi közeg közreműködése mellett felbontani, megvizsgálni, s illetőleg — ha a szállítmány tilos árukat vagy dohányanyagot tartalmaz — a tényleírás felvétele mellett elkobozni, a gyanú alaptalanságának kiderülte esetén természetesen a felbontott málhák s tartályok hivatalos zárral ellátva, a tulajdonosnak visszaszolgáltatandók lévén ; — c) a pénzügyőri közegeknek jogában áll ezen eljárást a vasúti állomásokon megérkezett vonatokkal is követni, de csak akkor, ha ez nem akadályozza a vonatok rendes menetét, vagy nem veszélyezteti a forgalom biztonságát; — végül d) a pénzügyőri biztosoknak az illető pénzügyigazgatóságok által a vasúti igazgatóságokhoz intézendő megkeresésekhez képest, s az e megkeresésekhez kijelölendő vonalokra érvényes s oly átalános szabad menetjegyek adandók, melyekkel a pénzügyőri szakaszok ellenőrzése, a vasúti szállítmányok megvizsgálása vagy másnemű jövedéki szolgálati ügyben egyenruhában vagy polgári öltönyben utazó biztosok minden vonatra s vasúti helyiségbe bármikor szabadon felszállhassanak, illetőleg beléphessenek. fogja indokolni ezen kérdéses törvényjavaslatot, azt úgy hiszem nem sokára megérjük. Vajjon a belügyi és közigazgatási reformok keresztülvitelében és az e téren nyolcz évig vallott elveinek megvalósításában szintén a „haza megmentése“ akadályozza? K. A megyei közigazgatás reformjáról. A napi sajtót élénken foglalkoztatja a belügyminiszter megyei közigazgatásra vonatkozó törvényjavaslata, melyről annyit tudunk, hogy a megyei gyűlést évi két összejövetelre akarja szorítani, egy tizennyolcz tagú állandó bizottságra ruházza a teendőket, és a fegyelmi hatóságot a közönség kezéből a legfőbb kormánytisztviselő kezébe adja. Ennyit tudunk az új törvényjavaslatról, és ennyi egyelőre kóstolónak elég. Elég arra, hogy határozottan kimondhassuk, hogy Tisza Kálmán megtagadta azon elveket, melyeket 1870 julius elsején a képviselőházban tartott beszédében vallott, mert e törvényjavaslat nem hogy kiterjesztené a megyei önkormányzatot, de határozottan megszorítja. A „Hon“ a belügyminiszter ezen törvényjavaslatát égre földre pártolja, de annyit mégis koczkáztatott ő is, hogy kimondotta: „Mi is érezzük hiányos voltát megyei életünknek“. De nem tette utánna, hogy az ilyen alapon megindult közigazgatási reform e hiányokat ki nem egészíti, sebeit orvosolni nem fogja. Megyei közéletünket gyökeresen át kell alakítani, itt foltozás nem használ, a foltozás által csak annyit érhetünk el, hogy míg az egyik lyuk befoltoztatik addig a másik fog kiszakadni, s így a czél nem lesz elérve. „Mi is érezzük hiányos voltát megyei életünknek“, melyet Tisza Kálmánnak kettős kötelessége reformálni, kötelessége először mint belügyminiszternek és kötelessége másodszor azért, mert Tisza Kálmán volt az aki 1872-dik év julius 1-én, midőn „a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyaltatott, szóról szóra ezt monda: „Én egész lelki meggyőződésből mondom, hogy bár voltak azon törvények között, melyeket e ház hozott, olyanok, melyek egyéni meggyőződésem szerint nem voltak jók, de olyat, mely ily veszélyes lenne a hazára mint ez, még nem hozott.“ Sajátságos, hogy a virilis jog megváltoztatásáról illetőleg eltörléséről, egyetlen egy kormánypárti lap sem beszél. Pedig az ellen küzdött „A Hon“ „Ellenőr“ és mindazon kormánypárti lapok, melyek egykor ellenzékiek voltak. És az ellen küzdött főleg Tisza Kálmán, ő volt az aki ezen intézményt erkölcstelennek mondó és olyannak jellemzé, mely megteremti az osztályok közötti gyűlölséget. És most, midőn a közigazgatás reformjáról szóló törvényjavaslat maholnap a ház asztalára kerül, erről hallgatnak tisztelt laptársaink és hallgat a belügyminiszter törvényjavaslata, pedig épen ezen pont volt az, melyet Tisza Kálmán az egész törvényben legjobban elítélt, legroszabbnak tartott, tehát helyes lett volna az orvoslást, a tervezett reformot, elsősorban ennek eltörlésével kezdeni. Vagy talán ami akkor rész volt az mai nap jó ? Ami akkor az erkölcstelenséget növelte, az mai nap az erkölcsöket emeli ? De nem akarunk ezúttal a fenforgó törvényjavaslat tárgyalásába bocsátkozni, nem pedig azért, mert azt még részleteiben nem ismerjük. Észrevételeink és nézeteinket akkor fejtendjük ki bővebben ha a törvényjavaslat a ház asztalára kerül. Megvárjuk mig kibúvik a szög a zsákból, noha az eddig tudvalevők után nem sok reményt kötünk hozzá, mert a régi baloldal a most uralkodó kormánypárt, napról napra jobban látszik megczáfolni múlt törekvéseit és Programm. úgy látszik, hogy náluk az volt a fő czél, hogy kormányra jussanak, de nem egyszersmind az is, hogy programmjukat keresztül vigyék. Mint ellenzék programmal küdött határozott czélokat tűzött ki maga elé, megvalósítandó elveket írt zászlójára, mint kormánypárt pedig nem csak hogy kitűzött czél nélkül kormányoz, nem csak hogy programmja megvalósításától távol van,de egyenként — egész czinizmussal — tagadja meg azon elveket, melyeket egykor vallott. Tisza Kálmán és a balközép a közjogi alapot feladta, mely eljárását azzal indokolja, hogy az ma, napirenden nem lehet, de mivel A budapesti ügyvédi kamara utolsó bizottsági ülésében feliratot határozott intézni az igazságügyi miniszterhez, a budapesti törvényszék fenyítő osztályának Budavárába való áthelyezése ellen. Indokoltatik e felirat azzal, miszerint nem csak a legtöbb kerületbeli felekre nézve terhes, sőt sokszor lehetetlen lesz a tárgyalások és kihallgatásokhoz pontosan megjelenni, hanem, hogy az államkincstár is évenkint legalább 100.000 frtnyi tanudíj-költséggel terheltetik, miután a budai várban félnapig marasztalt tanukat díjazni kellene. Ezen indokokon kívül kiemeltetik a czélba vett áthelyezés ellen szóló azon érv is, miszerint törvényszéki tárgyalásoknak nyilvánosságán érzékeny csorba ejtetik egy oly rendszabály által, mely a tárgyalásokat messzire fekvő és nem könnyen hozzáférhető helyre, mint a budai várba teszi. A „Nógrádi Lapok“ okt. 31-ki számában olvassuk : A nógrádmegyei alispán-választás érdeke nagy számmal gyűjté egybe a bizottmányi tagokat, kik már a gyűlést megelőző este pártonkint tanácskoztak. A Niczky párt a Zichy szálloda termében gyűlt egybe, hol Niczky Pál — mint sokan tudni vélik, bizonyos presszók következtében, — a jelöltségről lemondott, noha nagy és tekintélyes párt támogatta, mely sajnálattal vette e kijelentést s helyébe mindenáron Huszár Istvánt, majd Huszár Lászlót kívánta fölléptetni, kik azonban e bizalmat megköszönték, minek folytán a párt legnagyobb része Török Sándor mellé állott, ki e szerint már biztos többségben volt. A főispán azonban magához hivatván a tiszti kart, s a bizottmányba beválasztott jegyzőket, kiadta a jelszót azonban, mi átalános indignatiot keltett, a többség az utolsó pillanatig Török Sándor részén látszott lenni, miután a kandidationális bizottságba is e párt jelöltjei választattak be 10 szavazattöbbséggel. — A névszerinti szavazás azonban Madách javára dönté el a kérdést. — A tisztviselők, sőt a jegyzők közül is néhányan nem hajlottak a főispáni akaratra s meggyőződésöket követték. A gyűlést, mint már szokás — főispáni ebéd követte, a szokatlanul rakva terített asztalok egy része azonban ezúttal üres marad, ha a tátongó ür betöltésére nem szólítják be a hivatalok kezelő személyzetét. Szóval egy idő óta már unottak kezdenek lenni a főispáni ebédek, mert a bizottmányi tagok megsokalván az örökös pressziókat, feszélyezve érzik magukat a kárpótló ebédeken megjelenni. Pohárköszöntések nagyon gyérek voltak s a közönség azokat is türelmetlenül hallgata végig, még az oly közkedvességű szónokok is, mint Szontágh Pál és Plachy Tamás csak nehezen tudták a figyelmet lekötni, míg Pulszky Ágost és Pajor István toasztjai a nagy zajban végkép elhangzottak. Sokakat ezen gyűlésen szerzett tapasztalatok arról győztek meg, hogy mégsem lehet Nógrádban pezsgővel kormányozni. Torontál megye közgyűlése több oldalról érkezett felszólalás következtében feliratot intézett a megye területén űzött túl szigoru adóbehajtások tárgyában a pénzügyminiszterhez, melyben kiemeli, hogy igen sok községben oly kíméletlenül foganatosíttatnak az adóvégrehajtások, hogy a midőn az adóhátralékosoknak adójuk lerovása fejében már minden gabnakészletük, ide értve még a vetőmagot is lefoglaltattak s igy ez évre az illetők a szó teljes értelmében további fizetésekre már képtelenekké váltak, a végrehajtás az 1868. évi XXI. törvényczikk 40-ik §. világos rendelete ellenére, még a nélkülözhetlen igavonó marhára, sőt az illetőknek életfentartására szükséglő gabnára és élelmi czikkekre is kiterjesztetik. Ehez képest kéri a minisztert, utasítsa oda közegeit, hogy ott, hol már a nélkülözhető volt gabnanemüek, marhák s egyéb czikkek lezálogoltattak s elárvereztelek, legalább a vetőmag, különösen pedig az élelemre szükséglő gabnanemek és igavonó marha meghagyassék, s hogy ott, hol már előre láthatólag csakis a költség szaporítását előidéző adóvégrehajtás eredményre úgysem vezetne, az állami czél elérve nem lenne, a kényszer után való behajtást beszüntessék. Iszonyú állapotok. Alexandria, (Egyptom) 1876. őszhó 25. A szabadelvű kormány dicsőséges mámorában nem lehetett volna érzékenyebb (ha ugyan tudna érzékeny lenni) hir, mint épen a delegatió ülései közben a barnakönyv előterjesztése alatt „Buenos Ayres“ ből a „P. Lloydshoz irt levél tartalma, a melyben a leányvásárról tudósítják. Igaz ugyan, hogy nem uj, és én még 1871-ben s legutóbb az egyptomi törvényszabályozás (Riforma Giudiziaria) címü czikksorozatomban is felemlítem, hogy ha a külügyőrség erélyesen nem intézkedik gátat vetni ennek a világ ama részében, úgy el fogja érni amit itt Egyptomban kivivőit a leánykereskedéssel, hogy t. i. az arabs nép arról nevezte el képviselőhivatalát, sőt megkülönböztetési okból legfőbb személyét is úgy mutatta be egyik arabs a másiknak, a midőn az kérdezte : hogy ki az, a ki erre kocsiz ? — És igy hurczolják be a világ minden részét magyar leányainkkal, a nemzet szégyenére. Azt fogják némely szabadelvűek mondani, hogy ők s a kormány nem tehet mit sem arról! Hát itt Egyptomban nem tehetett ? — Nem elég, hogy a hatóság szeme előtt történt, de azon kívül mind saját alattvalói voltak e nemtelen üzelmek vezetői, és hozzá a híres „Lloyd“-társaság hozta némelykor 15 éves hajóján, de eszébe sem jutott senkinek, hogy csak egy szót vagy tiltakozást tett volna a helybeli hatóságnál, a helybeli osztrákmagyar!ügynökség, hogy az útlevelek vizsgálásánál szigorúan járjon el. De nem is volt arra szüksége sem. — Mert: 1- ör, a „Lloyd“ hajózási társulatnak elég lett volna szigorúan megtiltani ama leányok szállítását. 2- or, minden osztrák-magyar „Lloyd” hajó érkeztekor az itteni osztrák-magyar ügynökségi tengerészeti osztály biztos a hajóra megyen, valamint indulásakor is, de hát eszükben sincs a fele, de többet mondok, — a múlt hó közepén érkezett ide Triesztből a „Vénus“ hajón, osztrák „Lloyd” hajón egy özvegy asszony két leányával, egyik 17 éves csinos, és a másik idősebb és Korfuban egy fiatal ember beszállt, és uram isten! a siktengeren Korfutól idáig, a leány eltűnt, a szó szoros értelmében a hajón elveszett, azaz elbújtatták! S midőn a kétségbe esett anya záporként folyó kényeitől áztatva rimánkodott leánya holléte után, még a legdurvább szavakkal illették. — Ide megérkezve a városon végig egész az ügynökségi épülethez és ott is az őrüléshez közelitő jajgatással panaszló szívszaggató fájdalmát, és kérte a hatóságot, hogy segítse. Eszébe sem jutott. Semmit, de semmit sem tett, még csak meg sem hivatta a hajóvezénylőt, azután a nő is eltűnt, bujában-e? vagy más okból, nem tudhatom, hanem az útlevél az eltűnt leánytól ott van Belantu Karolina 17 éves stb. Ilyenek az igazságot fitogtató osztrák-magyar ügynökök! És az a jó még, hogy elég együgyű egyén találkozik a hazában, aki a külföldi képviselőtől reményű hazai kereskedelmünk elősegítését külföldön!! szegény közösügyes osztrák-magyar! !! Mennyire vak és jóhiszemű, de erről majd máskor, tüzetesen fogok írni, főleg a borkereskedést illetőleg. Végül még csak azt említem meg, hogy jelenben báró Schreiner Brasiliában követ, és azelőtt egyptomi vezérügynök volt, s az ő ideje alatt virágzott az ágra való leánykereskedőknek itt Egyptomban, és milyen kegyetlen a sors! Jelenben Brasilában találkoznak ! Bizony, bizony, kibúj a szög a zsákból. Kiváló tisztelettel maradtam, őszinte tisztelő honfi s elvtársa: Óváry Pető. Kormányzati nyomorúságok. Tehát újból van minden hegyen völgyön lakadalom, van hűhös kukullárium több mint kellene, vannak hivatalból sugalmazott dicstüntetések az ujöntetü Tisza kormány részére, mely önmagát és a kormányzottakat azzal ámilgatja, hogy a boldogtalan közösügyes alapon Magyarországot rendezni, főleg pedig a zilált pénzügyi egyensúlyt belreformokkal helyreállítani sikerülhet. Mindhiában hasztalan erő és időpazarlás a szerecsent fehérre mosni akarni, ha a mosdó és mosdatott mindig ugyanaz marad, ha az illetők nem képesek gyökeres szereket feltalálni, melyek a vérrendszert változtassák meg, mert csak erős testben lakhatik erős lélek, és a palliatív kísérletek által maga a kór még veszélyesebbé válik, főleg ha a gyógyszer még roszabb lenne a betegségnél, amelyet vagy egészen kiirtani, vagy legalább továbbterjedését gátolni kellene. A sok ígéretek, ámítások kora lejárt, ma már tetteket várunk, hogy a 8 évi bűnös mulasztásokat és cselekvényeket épen azok hozzák helyre, kiknek élén Tisza folytonosan ostromolta volt azon Deákpártot, mellyel ma szent szövetségbe fényelegni akar, eljött már az ideje, hogy legfontosb életkérdésünk az önálló jegybankkal és vámterülettel férfiasan szembe álljunk, és hogy állami önállóságunk visszaszerzése végett a kedvező alkalmat el ne szakasszuk, mely hazánkra nézve áldást vagy átkot hozhat. A kormány úgy látszik fokozni akarja a nemzet áldozatkészségét az által, hogy minduntalan újabb meg újabb adónemekkel hiszi az egyensúlyt helyreállíthatni, úgy de nem ismeri az e körül tényező viszonyokat, midőn a túlcsigázás által a vagyonosb osztályt keresetképtelenségre, a szegényebbet pedig épen koldusbotra juttatni nem irtózik anélkül, hogy az ipar, kereskedés és gazdászat lendítésére valami czélszerű intézkedésekről gondoskodnék, adókat kiírni mind a véletlenig lehet, de azoknak behajtása a vagyontalanság zátonyán megakad, és a pénzügyér vérmes reményei elpárolognak, az idegen Moloch pénzszomjának elsősorban leendő kielégítésére utalt pénztárak üresen maradnak, és ekkor megállván a gépezet sétálhatnak fel s alá az éhes finánczok, és kergetheti a miniszter a szelet, mely elsodorhat. A közigazgatás a felelősség leple alatt annyira megbénítva, hogy annak szabadelvűbb rendezése az önkormányzat érdekében sürgős, hogy legalább a sok adó mellett jobb, olcsóbb és biztosabb eljárásnak örvendhessünk és ne borzankodhassunk oly jelenetekért, midőn tapasztaljuk, hogy némely országrészben azon rész szokás divik, miként a halottakat minden orvosi bizonyitvány nélkül temetik el és anyakönyvezik, minek legkirívóbb következései nemcsak a véderői kötelezettség kijátszása, hanem igen gyakran felmerülhető mérgezési gyanúk miatt a hullák költséges kiásatása és felbonczolása, mi az állam terhére esik. Az igazságszolgáltatás a kasulbakkal keresztülvitt rendezéssel nem nyert, sőt inkább az elégületlenséget és bizalmatlanságot növeli, midőn látjuk, hogy a bűntettesek iránt imitt amott nem járnak el kellő szigorral, és az igazság gyakran az izgalomnak esik áldozatul, miről a miniszter meggyőződhetnék, ha a kit. ügyészek által és fölött nagyobb ellenőrzést gyakorolna, mert akkor nem történnék meg, hogy az ellopott pénzből a tolvaj által vásárolt ruhaczikkek a károsnak azon túl emberies tévnézetből kiindulva ne adassanak vissza, hiszen csak nem lehet a tolvajt mesztelen hagyni. Ily és hasonló nyomorúságok közepette méltán kiálthatunk föl: Tisza-kormány rendezd a dolgokat jobban, vagy adj tért más rendszernek és eszélyesb férfiaknak, kik önállólag tudjanak és akarjanak tenni. L.