Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. november (1. évfolyam, 180-203. szám)

1875-11-03 / 180. szám

IX. évfolyam. Előfizetési dl]: Vidékre postán vajjy hely­­ben házhoz hordva Egy évre.... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési dl]: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hirde­­tésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 80 krajczár. 180. szám Szerda, 187S. november 8. Szerkesztői Iroda: Budapesten I?. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el, Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­­tér 9. sz. Wodidner F. nyomdájában F­elhívás: Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejár, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS is MAGYAR DJSIG"-ra. Az előfizetési pénzek s utalványok az »Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Évnegyedre..................................5 írt. — kr. Félévre........................................10 frt. — kr. Egy hóra...........................................1 frt. 80 kr. „A kontinentális hadsereg reduktió­­járól.“ Fischhof tudor czikkei mind nagyobb hul­lámokat vetnek. Európa figyelemre méltatja. Az ítélet persze nem lehet összhangzó. A­mennyire a tudor úr kiindulási érveit osztom, konklusióját annyira nem tartom ki­vihetőnek. Az átalános felfegyverkezés nyo­morának leküzdése végett tett javaslatai két pontban foglalhatók össze: 1-szer a redukczió; 2-szer az arányosítás. S ezek kivitelének lenne orgánuma egy európai nemzeti kép­viselet. A redukczió kétféle lehet: a hadilétszámé és az aktív létszámé. A hadilétszám, mely ma­gában foglalja mindazokat, kik a hadsereg kö­telékében vannak és háborúba vezethetők. A tényleges állomány pedig csupán azokból áll, kik fegyverben állanak és tényleges szolgála­tot teljesítenek. S a kettő közt nagy a különb­ség már azért is, mert a tényleges létszám el­lenőrizhető, anélkül, hogy a hadi létszámot ki­tudni lehetne. Legtalálóbb erre a nagy Napó­leon esete, ki Jena után Poroszországnak nem engedi, hogy 40,000 embernél többet tartson fegyverben. Poroszország behozza a mi honvédkép­zésünkhöz igen hasonlító „krumpersystemet“ és Moskva után több mint kétszázezer harczost képes kiállítani. Ha egy Napoleon nem bírta ellenőrizni, hogy ki ne játszassák, kétségtele­nül a nemzetek képviselete sem fog szerencsé­sebb lenni. A hadseregek redukcziója már azért sem fogna sikerülni, mert a történelem tanúsítja, hogy minden eszmének előbb ki kell fejteni a fejlődés mindazon stádiumait, melyekre képe­sítve van, hogy elveszve egy újnak engedjen tért. Vagyis ki kell merítenie élete erejét, hogy meghalhasson. Az újkori állandó hadseregek a zsoldosok­kal kezdődtek. Aztán a kötéllel fogottak töl­tötték be keretét. A franczia forradalom a konskriptiót hozza be és győz. A poroszok kényszerhelyzete az olasz eszmét tovább fejti s az átalános hadkötelezettséget proklamálja. Proklamálja csak, mert nem valósítja azt. — Egyedül Svájcz bír az átalános kötelezettség alapján szervezett néphadsereggel. A magyar honvédség a porosz rendszer alapelveit fej­leszti, de Svájczot nem éri utól. Hogy az ál­landó hadsereg megszüntessék előbb néphadse­reggé kell átalakulnia, mert ez a fejlődés még le nem élt stádiuma, tehát a felfegyverkezés anyagi nyomorán úgy lesz segítve, ha a felfegy­verkezés átalánosabb lesz és a néphadsereget, a milíciát megteremtjük. A­ki konventió útján akarja a lefegyver­zést, gátat akar emelni a történelem folyama elébe s hiú munkát végez. Az arányosítás müve kivihetetlen az élet­ben, bár az ész elvont okoskodásában lehet­séges. Mi legyen az arányosítás kulcsa? A lélekszám nem lehet, mert egyik nemzet ke­vésbé művelt, mint a másik, egyik nemzet vitézebb, mint a másik. S a morális erőket nem lehet arányosítani, még kevésbé az anyagiakat melyek igen döntők és a lappangó áldozatkész­ség kezében vannak letéve. Ugyan mi lesz a bölcsészileg felállított és talán gyakorlatilag is kivitt arányok biztonságából, ha a szövetségek ördögei oly számokat hoznak egy táborba, hogy az arányok a veszélykiáltásra össze is omlot­tak már ? Az érdekek kombinácziói pedig, me­lyek a szövetségeket fonják a dolgok természeté­ben és nem a tanácskozók akaratán pihennek. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a hadsereg néphadsereg legyen, akkor más nem is lehet a hadsereg mint nemzeti sereg. Ha a jövőt a néphadseregben látom, a jövőben a nemzeti hadsereget mint katonai kényszerűsé­get találom. Néphadseregnek lenni kell, mert a felfegyverkezés jelen vetélykedése közepette a sikeres önvédelem — anyagi romlás nélkül, mi nagy katonai baj is, mivel a csatatereken nem csak a durva fegyverek, hanem a nemzeti életerők vívnak harczot, — a hadszervezet más formájával pénzügyi lehetetlenség. A nép­fegy­verben pedig nem lehet áthatva más érzület, más szellem, más gondolat által, mint a mit a nemzet szive, lelke s agya magáénak vallómért a sokaságban elvesz a méreg-tanok hatása; mert az idő rövidsége nem engedi meg, hogy a polgár minden érzelmét kiöljék az egyenru­hából. Mig a nemzeti és néphadsereget valósít­hatnék egy uj katonai oktatással, melyet a köz­ség keretébe s terhére óhajtanék beosztani, s mely egyúttal a népfelkelés béke organizmusát is magában foglalná, addig mindnyájunknak nagy munkája van: meg kell szüntetnünk a haza gyermekeinek fegyveres rabszolgaságát a hadseregben. Jogot kell biztosítanunk a szegé­nyeknek, tanulatlanabbaknak és az alattvalónak a felebbvalókkal szemben, hogy ne legyen tovább is az önkény védtelen objektuma, hogy ne legyen a hiában való, az emberi szervezetet megtámadó s életgyilkos elcsigázásoknak béke idején csupa gyakorlatból kitéve. Vigyáznunk kell, hogy a barbár büntetéseket, melyek már 68-ban eltörültettek, újból kiküszöbölhessük minek az oszlophoz való kikötés, a kurta vas, és a többi. Fischof tudor művében az európai nem­zeti képviselet a legérdekesebb, mert annak jelzőjeként tekinthetjük, hogy az „európai egye­sült államok“ eszméje nem oly népszerűtlen, hogy az európai békét, ha még a „N. fr. Pr.“ eszes emberei keresik is csak az államok bár­mily laza egyesülésében bírják feltalálni. Ezen eszmetalálkozás a lausannei béke-kongressus alapelveivel nem épen tanulság nélkül való. Ugron G­ábor: Ma minisztertanács tartatott, melyen a jövő országgyűlés tárgyalásainak sorrendje állapíttatott meg, illetőleg azon előterjesztések szemeltettek ki, melyek a nagy számmal készen levő törvényja­vaslatok közül mindenekelőtt a ház elé lesznek ter­­j­esztendők. Mint hírlik a m. kir. pénzügyi ügyész­sége­t is fel fogják oszlatni, s ennek eddigi teen­dőivel a királyi ügyek igazgatósága bízatnék meg. A pénzügyi bizottság f. é. november 4-én d. e. 10 órakor ülést tart. — E­r­d­ő­d­y P­á­l a p. 11. bi­zottság jegyzője. Tisza Kálmán miniszterelnök vasárnap reggel Bécsbe ment, hogy magát a főherczegeknek, nagyköveteknek stb. bemutassa és a magasabb osztrák tisztviselőket, kikkel a m­­agyar miniszter­elnök gyakori hivatalos érintkezésben áll, szemé­lyesen megismerje. Ehez képest felkereste Tisza Kálmán az említett nap folyamában az összes osztrák minisztereket s fogadta azoknak látoga­tásait. Nógrád megye múlt hó 28-án tartott köz­gyűlésén Szontágh Pál azon indítványával szemben, hogy a kormányban történt közelebbi változás folytán, a megye közönsége feltétlen támogatásá­ról biztosítsa a kormányt — Huszár László következőleg nyilatkozott: „Tisztelt megyei bizott­mány ! nagyon sajnálom, hogy ez indítvány megté­tetett, midőn ezt a jelen minisztérium alakulásakor több megyében megpendítették, akkor csak idősze­rűtlennek, ma már motiválhatatlannak is tartom; de megtétetvén az indítvány, én azt mint egy fel­hívást tekintem, melyre jelen helyzetünkben hon­polgári kötelességemnek tartom egész őszinteség­gel válaszolni. — Én olyan kormánynak, melynek vezére, valahányszor eldődei alatt a delegationális költségek megszavaztattak, azoknak kíméletlen szemrehányásokat tett, s most oly magas delega­­tionális költségeket szavazott meg, minőket Ma­gyarország még soha sem fizetett, és ezt teszi ak­kor, midőn köztudomású, hogy Európa minden ál­lamai között Magyarország fizeti aránylagosan a­ legnagyobb direct adót; olyan kormánynak, mely ahelyett, hogy a költségeket ha bátran ki merem mondani még az institutiók változtatásával is apasz­taná, ehelyett mondom csak is az adó­emelést, mint egyedüli mentő eszközt tudja zászlójára írni. „Olyan kormánynak, mely szemére vettetvén kényszerülve lett bevallani, hogy a csak nehezen be­folyt adótól sok ezer meg ez­er forint jutalom osz­­taték ki azon adószedőknek, kik ezt hivatalos kö­telességüknél fogva úgy is beszedni tartoznának, és aminek köztudomás szerint számíthatlan vissza­éléseiken kívül, semmi más eredménye nincsen: olyan kormánynak, mely cserébe egy remény­su­­gárt sem tud feltüntetni, amely egy jobb jövőt vi­lágítana be; amely kormánynak eddigi intézkedé­seiben én legalább legkisebb bizalomra gerjesztőt felfedezni nem tudok, én annak a bizodalmát meg nem szavazhatom és meg vagyok győződve, hogy én vagyok hű tolmácsa a nagy közönség érzületé­nek, melyet mi e teremben képviselünk. — Adja Isten hogy a jövő engem fogjon megczáfolni, de fájdalmas érzettel kell kimondanom, nem hiszem.“ — A loyális többség Pulszky Ágost felszólalása után természetesen Szontágh indítványát fo­gadta el. Vasutainkon az államkincstár nagy hátrányá­ra növekedő mérvben űletvén a dohánycs­empészet ennek meggátlása végett a pénzügyminiszter — egyetértőleg a közlekedési miniszterrel — mint a „N. H.“ értesül, erélyes­ rendszabályokat léptetett életbe. Nevezetesen a hazai vasúti vállalatokat utasitá, illetőleg értesité, hogy a) az eljár­ó pénz­ügyi hatóság által megbízott pénzügyőrségi köze­geknek a jelentési ivtt, mint igazoló okmány elő­­mutatása mellett, melyben a kiindulási s rendelte­tési állomás megjelölve leend, a vasúti vonatok szabad használata — az engedély okmány erre vo­natkozó határozmánya szerint — mindenkor aka­dálytalanul megengedendő; b) a vasútvonalakon alkalmazásban levő összes személyzet figyelmezte­tendő, hogy a pénzügyőri közegeknek jogában áll a vasúti raktárakban levő s gyanút ébresztett gyors- vagy teherszállítmány­okat, málhákat s áru­tartályokat az illető tulajdonos jelenlétében, annak távolléte esetén pedig egy törvényhatósági vagy községi közeg közreműködése mellett felbontani, megvizsgálni, s illetőleg — ha a szállítmány tilos árukat vagy dohányanyagot tartalmaz — a tény­­leírás felvétele mellett elkobozni, a gyanú alapta­lanságának kiderülte esetén természetesen a fel­bontott málhák s tartályok hivatalos zárral ellátva, a tulajdonosnak visszaszolgáltatandók lévén ; — c) a pénzügyőri közegeknek jogában áll ezen eljárást a vasúti állomásokon megérkezett vonatokkal is követni, de csak akkor, ha ez nem akadályozza a vonatok rendes menetét, vagy nem veszélyezteti a forgalom biztonságát; — végül d) a pénzügyőri biztosoknak az illető pénzügyigazgatóságok által a vasúti igazgatóságokhoz intézendő megkeresések­hez képest, s az e megkeresésekhez kijelölendő vonalokra érvényes s oly átalános szabad menetje­gyek adandók, melyekkel a pénzügyőri szakaszok ellenőrzése, a vasúti szállítmányok megvizsgálása vagy másnemű jövedéki szolgálati ügyben egyen­ruhában vagy polgári öltönyben utazó biztosok minden vonatra s vasúti helyiségbe bármikor sza­badon felszállhassanak, illetőleg beléphessenek. fogja indokolni ezen kérdéses törvényjavasla­tot, azt úgy hiszem nem sokára megérjük. Vajjon a belügyi és közigazgatási refor­mok keresztülvitelében és az e téren nyolcz évig vallott elveinek megvalósításában szintén a „haza megmentése“ akadályozza? K. A megyei közigazgatás reformjáról. A napi sajtót élénken foglalkoztatja a bel­ügyminiszter megyei közigazgatásra vonatkozó törvényjavaslata, melyről annyit tudunk, hogy a megyei gyűlést évi két összejövetelre akarja szorítani, egy tizennyolcz tagú állandó bi­zottságra ruházza a teendőket, és a fegyelmi hatóságot a közönség kezéből a legfőbb kor­mány­tisztviselő kezébe adja. Ennyit tudunk az új törvényjavaslatról, és ennyi egyelőre kóstolónak elég. Elég arra, hogy határozottan kimondhassuk, hogy Tisza Kálmán megtagadta azon elveket, melyeket 1870 julius elsején a képviselőházban tartott beszédében vallott, mert e törvényjavaslat nem hogy kiterjesztené a megyei önkormányzatot, de határozottan megszorítja. A „Hon“ a belügyminiszter ezen törvény­­javaslatát égre földre pártolja, de annyit még­is koczkáztatott ő is, hogy kimondotta: „Mi is érezzük hiányos voltát megyei életünknek“. De nem tette utánna, hogy az ilyen alapon megindult közigazgatási reform e hiányokat ki nem egészíti, sebeit orvosolni nem fogja. Megyei közéletünket gyökeresen át kell alakítani, itt foltozás nem használ, a foltozás által csak annyit érhetünk el, hogy míg az egyik lyuk be­foltoztatik addig a másik fog ki­szakadni, s így a czél nem lesz elérve. „Mi is érezzük hiányos voltát megyei életünknek“, melyet Tisza Kálmánnak kettős kötelessége reformálni, kötelessége először mint belügyminiszternek és kötelessége má­sodszor azért, mert Tisza Kálmán volt az a­ki 1872-dik év julius 1-én, midőn „a tör­vényhatóságok rendezéséről szóló törvény­­javaslat tárgyaltatott, szóról szóra ezt mon­da: „Én egész lelki meggyőző­désből mondom, hogy bár voltak azon törvények között, melyeket e ház hozott, olyanok, melyek egyéni meggyőződésem szerint nem vol­tak jók, de olyat, mely ily veszé­lyes lenne a hazára mint ez, még nem hozott.“ Sajátságos, hogy a virilis jog megváltoz­tatásáról illetőleg eltörléséről, egyetlen egy kormánypárti lap sem beszél. Pedig az ellen küzdött „A Hon“ „Ellenőr“ és mindazon kor­mánypárti lapok, melyek egykor ellenzékiek voltak. És az ellen küzdött főleg Tisza Kál­mán, ő volt az a­ki ezen intézményt erkölcste­lennek mondó és olyannak jellemzé, mely meg­teremti az osztályok közötti gyűlölséget. És most, midőn a közigazgatás reformjáról szóló törvényjavaslat maholnap a ház asztalára ke­rül, erről hallgatnak tisztelt laptársaink és hallgat a belügyminiszter törvényjavaslata, pe­dig épen ezen pont volt az, melyet Tisza Kál­mán az egész törvényben legjobban elítélt, leg­­roszabbnak tartott, tehát helyes lett volna az orvoslást, a tervezett reformot, első­sorban ennek eltörlésével kezdeni. Vagy talán a­mi akkor rész volt az mai nap jó ? A­mi akkor az erkölcstelenséget növelte, az mai nap az er­kölcsöket emeli ? De nem akarunk ezúttal a fenforgó tör­­vényj­avaslat tárgyalásába bocsátkozni, nem pedig azért, mert azt még részleteiben nem ismerjük. Észrevételeink és nézeteinket akkor fej­­tendjük ki bővebben ha a törvényjavaslat a ház asztalára kerül. Megvárjuk mig kibúvik a szög a zsákból, noha az eddig tudvalevők után nem sok reményt kötünk hozzá, mert a régi balol­dal a most uralkodó kormánypárt, napról napra jobban látszik megczáfolni múlt törekvéseit és Programm. úgy látszik, hogy náluk az volt a fő czél, hogy kormányra jussanak, de nem egyszers­mind az is, hogy programmjukat keresztül vigyék. Mint ellenzék programmal küdött határo­zott czélokat tűzött ki maga elé, megvalósí­tandó elveket írt zászlójára, mint kormánypárt pedig nem csak hogy kitűzött czél nélkül kor­mányoz, nem csak hogy programmja megvalósí­tásától távol van,de egyenként — egész cziniz­­mussal — tagadja meg azon elveket, melyeket egykor vallott. Tisza Kálmán és a balközép a közjogi alapot feladta, mely eljárását azzal indokolja, hogy az ma, napi­renden nem lehet, de mivel A budapesti ügyvédi kamara utolsó bizott­sági ülésében feliratot határozott intézni az igaz­ságügyi miniszterhez, a budapesti törvény­szék fenyítő osztályának Budavárába való áthelyezése ellen. Indokoltatik e felirat azzal, miszerint nem csak a legtöbb kerületbeli felekre nézve terhes, sőt sokszor lehetetlen lesz a tárgya­lások és kihallgatásokhoz pontosan megjelenni, hanem, hogy az államkincstár is évenkint legalább 100.000 frtnyi tanudíj-költséggel terheltetik, mi­után a budai várban félnapig marasztalt tanukat díjazni kellene. Ezen indokokon kívül kiemeltetik a czélba vett áthelyezés ellen szóló azon érv is, miszerint törvényszéki tárgyalásoknak nyilvános­ságán érzékeny csorba ejtetik egy oly rendszabály által, mely a tárgyalásokat messzire fekvő és nem könnyen hozzáférhető helyre, mint a budai várba teszi. A „Nógrádi Lapok“ okt. 31-ki számában ol­vassuk : A nógrádmegyei alispán-választás érdeke nagy számmal gyűjté egybe a bizottmányi tagokat, kik már a gyűlést megelőző este pártonkint tanács­koztak. A Niczky párt a Zichy szálloda termében gyűlt egybe, hol Niczky Pál — mint sokan tudni vélik, bizonyos presszók következtében, — a jelölt­ségről lemondott, noha nagy és tekintélyes párt támogatta, mely sajnálattal vette e kijelentést s helyébe mindenáron Huszár Istvánt, majd Huszár Lászlót kívánta fölléptetni, kik azonban e bizalmat megköszönték, minek folytán a párt legnagyobb része Török Sándor mellé állott, ki e szerint már biztos többségben volt. A főispán azonban magához hivatván a tiszti kart, s a bizottmányba beválasz­tott jegyzőket, kiadta a jelszót azonban, mi áta­lános indignatiot keltett, a többség az utolsó pilla­natig Török Sándor részén látszott lenni, miután a kandidationális bizottságba is e párt jelöltjei vá­lasztattak be 10 szavazattöbbséggel. — A név­szerinti szavazás azonban Madách javára dönté el a kérdést. — A tisztviselők, sőt a jegyzők közül is néhányan nem hajlottak a főispáni akaratra s meg­­győződésöket követték. A gyűlést, mint már szokás — főispáni ebéd követte, a szokatlanul rakva terí­tett asztalok egy része azonban ezúttal üres marad, ha a tátongó ür betöltésére nem szólítják be a hivatalok kezelő személyzetét. Szóval egy idő óta már unottak kezdenek lenni a főispáni ebédek, mert a bizottmányi tagok megsokalván az örökös pressziókat, feszélyezve érzik magukat a kárpótló ebédeken megjelenni. Pohárköszöntések nagyon gyérek voltak s a közönség azokat is türelmetlenül hallgata végig, még az oly közkedvességű szónokok is, mint Szontágh Pál és Plachy Tamás csak nehezen tudták a figyelmet lekötni, míg Pulszky Ágost és Pajor István toasztjai a nagy zajban végkép elhang­zottak.­­ Sokakat ezen gyűlésen szerzett tapasz­talatok arról győztek meg, hogy mégsem lehet Nógrádban pezsgővel kormányozni. Torontál megye közgyűlése több oldal­ról érkezett felszólalás következtében feliratot intézett a megye területén űzött túl szigoru adóbehajtások tárgyában a pénzügyminiszterhez, melyben kiemeli, hogy igen sok községben oly kíméletlenül foganatosíttatnak az adóvégrehajtá­sok, hogy a midőn az adóhátralékosoknak adójuk lerovása fejében már minden gabnakészletük, ide értve még a vetőmagot is lefoglaltattak s igy ez évre az illetők a szó teljes értelmében további fizeté­sekre már képtelenekké váltak, a végrehajtás az 1868. évi XXI. törvényczikk 40-ik §. világos ren­delete ellenére, még a nélkülözhetlen igavonó marhára, sőt az illetőknek életfentartására szük­séglő gabnára és élelmi czikkekre is kiterjesztetik. Ehez képest kéri a minisztert, utasítsa oda köze­geit, hogy ott, hol már a nélkülözhető volt gabna­­nemüek, marhák s egyéb czikkek lezálogoltattak s elárvereztelek, legalább a vetőmag, különösen pedig az élelemre szükséglő gabnanemek és iga­vonó marha meghagyassék, s hogy ott, hol már előre láthatólag csakis a költség szaporítását elő­idéző adóvégrehajtás eredményre úgysem vezetne, az állami czél elérve nem lenne, a kényszer után való behajtást beszüntessék. Iszonyú állapotok. Alexandria, (Egyptom) 1876. őszhó 25. A szabadelvű kormány dicsőséges mámorá­ban nem lehetett volna érzékenyebb (ha ugyan tudna érzékeny lenni) hir, mint épen a delegatió ülései közben a barnakönyv előterjesztése alatt „Buenos Ayres“ ből a „P. Lloydshoz irt levél tar­talma, a melyben a leányvásárról tudósítják. Igaz ugyan, hogy nem uj, és én még 1871-ben s legutóbb az egyptomi törvényszabályozás (Riforma Giudizi­­aria) cí­mü czikk­sorozatomban is felemlítem, hogy ha a külügyőrség erélyesen nem intézkedik gátat vetni ennek a világ ama részében, úgy el fogja érni a­mit itt Egyptomban kivivőit a leány­kereskedéssel, hogy t. i. az arabs nép arról nevezte el képviselő­hivatalát, sőt megkülönböztetési okból legfőbb személyét is úgy mutatta be egyik arabs a másik­nak, a midőn az kérdezte : hogy ki az, a ki erre kocsiz ? — És igy hurczolják be a világ minden ré­szét magyar leányainkkal, a nemzet szégyenére. Azt fogják némely szabadelvűek mondani, hogy ők s a kormány nem tehet mit sem arról! Hát itt Egyptomban nem tehetett ? — Nem elég, hogy a hatóság szeme előtt történt, de azon kívül mind saját alattvalói voltak e nemtelen üzel­mek vezetői, és hozzá a híres „Lloyd“-társaság hozta némelykor 15­ éves hajóján, de eszébe sem ju­tott senkinek, hogy csak egy szót vagy tiltakozást tett volna a helybeli hatóságnál, a helybeli osztrák­magyar­­!­ügynökség, hogy az útlevelek vizsgálá­­sánál szigorúan járjon el.­­ De nem is volt arra szüksége sem. — Mert: 1- ör, a „Lloyd“ hajózási­ társulatnak elég lett volna szigorúan megtiltani ama leányok szállítását. 2- or, minden osztrák-magyar „Lloyd” hajó érkeztekor az itteni osztrák-magyar ügynökségi tengerészeti osztály­ biztos a hajóra megyen, vala­mint indulásakor is, de hát eszükben sincs a fele, de többet mondok, — a múlt hó közepén érkezett ide Triesztből a „Vénus“ hajón, osztrák „Lloyd” hajón egy özvegy asszony két leányával, egyik 17 éves csinos, és a másik idősebb és Korfuban egy fiatal ember beszállt, és uram isten! a siktenge­­ren Korfutól idáig, a leány eltűnt, a szó­ szoros ér­telmében a hajón elveszett, azaz elbújtatták! S mi­dőn a kétségbe esett anya záporként folyó kényei­­től áztatva rimánkodott leánya holléte után, még a legdurvább szavakkal illették. — Ide meg­érkezve a városon végig egész az ügynökségi épü­lethez és ott is az őrüléshez közelitő jajgatással panaszló szívszaggató fájdalmát, és kérte a ható­ságot, hogy segítse. Eszébe sem jutott.­­ Semmit, de semmit sem tett, még csak meg sem hivatta a hajó­vezénylőt, azután a nő is eltűnt, bujában-e? vagy más okból, nem tudhatom, hanem az útlevél az eltűnt leánytól ott van Belantu Karolina 17 éves stb. Ilyenek az igazságot fitogtató osztrák-magyar ügynökök! És az a jó még, hogy elég együgyű egyén találkozik a hazában, a­ki a külföldi képvi­selőtől reményű hazai kereskedelmünk elősegíté­sét külföldön!! szegény közösügyes osztrák-ma­gyar! !! Mennyire vak és jóhiszemű, de erről majd máskor, tüzetesen fogok írni, főleg a borkereske­dést illetőleg. Végül még csak azt említem meg, hogy je­lenben báró Schreiner Brasiliában követ, és azelőtt egyptomi vezér­ügynök volt, s az ő ideje alatt vi­rágzott az ágra való leány­kereskedőknek itt Egyp­tomban, és milyen kegyetlen a sors! Jelenben Bra­­silában találkoznak ! Bizony, bizony, ki­búj a szög a zsákból. Kiváló tisztelettel maradtam, őszinte tisztelő honfi s elvtársa: Óváry Pető. Kormányzati nyomorúságok. Tehát újból van minden hegyen völgyön laka­­dalom, van hűhös kukullárium több mint kellene, vannak hivatalból sugalmazott dicstüntetések az ujöntetü Tisza kormány részére, mely önmagát és a kormányzottakat azzal ámilgatja, hogy a boldog­talan közösügyes alapon Magyarországot rendezni, főleg pedig a zilált pénzügyi egyensúlyt belrefor­­mokkal helyreállítani sikerülhet. Mind­hiában hasztalan erő és időpazarlás a szerecsent fehérre mosni akarni, ha a mosdó és mosdatott mindig ugyanaz marad, ha az illetők nem képesek gyökeres szereket feltalálni, melyek a vérrendszert változtassák meg, mert csak erős testben lakhatik erős lélek, és a palliatív kísér­letek által maga a kór még veszélyesebbé válik, főleg ha a gyógyszer még roszabb lenne a beteg­ségnél, a­melyet vagy egészen kiirtani, vagy leg­alább továbbterjedését gátolni kellene. A sok ígéretek, ámítások kora lejárt, ma már tetteket várunk, hogy a 8 évi bűnös mulasztásokat és cselekvényeket épen azok hozzák helyre, kiknek élén Tisza folytonosan ostromolta volt azon Deák­pártot, mel­lyel ma szent szövetségbe fényelegni akar, eljött már az ideje, hogy legfontosb életkér­désünk az önálló jegybankkal és vámterülettel férfiasan szembe álljunk, és hogy állami önálló­ságunk visszaszerzése végett a kedvező alkalmat el ne szakasszuk, mely hazánkra nézve áldást vagy átkot hozhat. A kormány úgy látszik fokozni akarja a nem­zet áldozatkészségét az által, hogy minduntalan újabb meg újabb adónemekkel hiszi az egyensúlyt helyreállíthatni, úgy de nem ismeri az e körül tényező viszonyokat, midőn a túlcsigázás által a vagyonosb osztályt keresetképtelenségre, a sze­gényebbet pedig épen koldusbotra juttatni nem irtózik a­nélkül, hogy az ipar, kereskedés és gaz­­dászat lendítésére valami czélszerű intézkedésekről gondoskodnék, adókat kiírni mind a véletlenig lehet, de azoknak behajtása a vagyontalanság zátonyán megakad, és a pénzügyér vérmes reményei elpárolognak, az idegen Moloch pénzszomjának első­sorban leendő kielégítésére utalt pénztárak üresen maradnak, és ekkor megállván a gépezet sétál­hatnak fel s alá az éhes finánczok, és kergetheti a miniszter a szelet, mely elsodorhat. A közigazgatás a felelősség leple alatt annyira megbénítva, hogy annak szabadelvűbb rendezése az önkormányzat érdekében sürgős, hogy legalább a sok adó mellett jobb, olcsóbb és biztosabb el­járásnak örvendhessünk és ne borzankodhassunk oly jelenetekért, midőn tapasztaljuk, hogy némely országrészben azon rész szokás divik, miként a halottakat minden orvosi bizonyitvány nélkül teme­tik el és anyakönyvezik, minek legkirívóbb követ­kezései nemcsak a véderői kötelezettség kijátszása, hanem igen gyakran felmerülhető mérgezési gyanúk miatt a hullák költséges kiásatása és felbonczolása, mi az állam terhére esik. Az igazságszolgáltatás a kasulbakkal keresz­tülvitt rendezéssel nem nyert, sőt inkább az elé­­gületlenséget és bizalmatlanságot növeli, midőn látjuk, hogy a bűntettesek iránt imitt amott nem járnak el kellő szigorral, és az igazság gyakran az izgalomnak esik áldozatul, miről a miniszter meg­győződhetnék, ha a kit. ügyészek által és fölött nagyobb ellenőrzést gyakorolna, mert akkor nem történnék meg, hogy az ellopott pénzből a tolvaj által vásárolt ruhaczikkek a károsnak azon túl em­­beries tévnézetből kiindulva ne adassanak vissza, hiszen csak nem lehet a tolvajt mesztelen hagyni. Ily és hasonló nyomorúságok közepette mél­tán kiálthatunk föl: Tisza-kormány rendezd a dol­gokat jobban, vagy adj tért más rendszernek és eszélyesb férfiaknak, kik önállólag tudjanak és akar­janak tenni. L.

Next