Egyetértés, 1876. március (10. évfolyam, 49-74. szám)
1876-03-01 / 49. szám
49. szám. X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . . .................................20.— Félévre..........................................10.— Negyedévre............................................5.— Egy hóra............................................1.80 Egy szám 10 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Szerda, 1876. márczius 1. Szerkesztői irodai Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bál-mentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyeháztér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Előfizetési föltételek az EGTETÍ3ETÉS politikai és közgazdászati napilapra. Egész évre ....... 20 frt. — kr. Fél évre ..................................10 frt. — kr. Negyed évre...............................5 frt. — kr. Egy hóra...................................1 frt. 80 kr. IPH?“ Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Budapest, február 29. Európának figyelme az elmúlt héten ismét Francziaország felé fordult, úgy látszott újra, hogy a világ színpadának valóban csak a francziák cselekvő urai, kiket a többi népek a nézőközönségnek feszültségével és érdekével vesznek körül. Nem volt ez a puszta részvét, melyet egy nagy dicső és bámult nemzet sorsának minden változatában fölkelt. Sőt inkább, mintha mindenütt felfogták volna, hogy a részvét és érdekben, mellyel Francziaország nagy eseményeinek adózunk, sok játszik közbe abból a legtermészetesebb érdekből, melyet minden nemzetnek saját jövője minden emberbarátnak a haladás és polgárisultság átalános ügye iránt éreznie kell. A szaunapart hívei megannyi viszhangjai lettek Hugo Viktor dicsekvésének, hogy Francziaország képezi a világ szivét. Figyeltünk, mintha saját vérünk találta volna meg keringési központját. És ezt az érzést nem szoktuk volt meg az utolsó időben. Francziaország történelmét circulus vitiosusnak tekinthetjük, hol az egészen el lesz szigetelve, hol a nemzet ügye távol attól, hogy az egész emberiség ügyévé váljék, csak néhány fondor politikus és önös cotteriák érdekhálózatává alakul. Intrigua, tehetetlenség és bárgyú vakhit mint kormányhatalom akarták vezetni azt a Francziaországot, mely traditiójának tekintette, hogy a haladás élén vezesse Európát. Európa azonban elfordult s rajta volt, hogy mentől inkább tompítsa el az érintkezési pontokat, melyek vezető ereje Francziaország politikai életével hozta összeköttetésbe. De ez a törekvés csak a látszatra alapult, csak az esetlegből merítette indokát. A tényekben és eszmékben, melyek a korábbi nemzetgyűlés alatt Francziaország uralkodó politikáját alkották, ha ki is volt fejezve a kormány iránya, a parlamentnek joga és mindaz mi ideiglenesen az alkotmányt és a törvényt jelentheti: nem volt bennök kifejezve a nemzetnek akarata, ha azt nem láttuk is nyilvánulni. Francziaországnak valódi haladása és politikai érettsége épen a nagy önuralomban és feltétlen törvénytiszteletben nyilatkozott, melyekkel mindvégig a szenvedőleges szerepet tudta megóvni. De most Francziaország újra szólott. A régi nemzetgyűlés helyébe, mely múmia volt és a feloszlás szagát terjesztette zsarnok életének teljében is, a franczia nemzet most választotta meg akaratának újabb és igazabb képviselőit. És Európa újra felfedezi Francziaországban a mágnest, mely cselekedeteire folytonos hatást gyakorol és eszméinek vonzódását meghatározza. Újra írva látjuk az erkölcsi világ törvényét, mely a népek gondolkozásának természetes irányát szabja elő. A választások a köztársaság ügyének legfényesebb diadalával végződtek. Az a párt, mely Thiers és Gambetta vezérlete alatt a türelemnek és mérsékletnek oly sok megpróbáltatásait állotta ki, csakhogy biztos alapra helyezze a köztársaságot s vele együtt az állandó szabadságnak, a folytonos haladásnak ügyét, oly tekintélyes és döntő számban jelenik meg Francziaországnak kettős törvényhozó testületében, hogy irányának és gondolkodásának most már hamisítatlanul, akadály és gyengeség nélkül kell az egész kormányzatban érvényre jutnia. A kérdés, melyet Francziaország öt év előtt e században harmadszor föltett, mely nyolczvanöt évvel ezelőtt először merült föl mint egy iszonyú Sphinx, mint kimondhatlan küzdelmeknek, patakokban kiöntött vérnek szülője, most megtalálta végleges megoldását. A körülmények, melyek között a köztársaság békés győzelmét kivívta, ellenállhatlan erővel vezetik be a történelem maradandó eredményei közé. Egy a köztársaságnak ellenséges kormányhatalom a franczia közigazgatási gépezetnek óriási terjedelmét, az örökölt romlottságnak egész arzenálját használta fel, hogy a népnek akarata újra hamis kinyomatot nyerjen. S mégis a hivatalos pressio, az erkölcstelen szövetségek, a rendszeres hazugságok, mindezek a régi, folyton tökéletesbitett s mindenkor sikeresnek bizonyult „kormányzati“ eszközök most annyira sem tették meg a kívánt szolgálatot, hogy Buffet kormányelnöknek, a reactionárius pártok utolsó védszentjének valamennyi kerületben, hová kétségbeesett jelöltségével merészkedett, meg kellett buknia. „Nyolczvan év óta, mióta csak Francziaország képviselőket választ, ilyen eset még nem történt“ kiáltanak a régi kormányformák levert bajnokai a bukott vezér után, ki mint valami mélységből került gonosz szellem hirtelenül tűnik el a magánélet homályába. S valóban nyolczvan év óta nem történt, hogy a franczia nép annyi függetlenséget, annyi éretséget, annyi biztos erőt tanúsított volna, oly mentnek mutatkozott volna egyfelől az államhatalom járszalagától, másfelől az üres jelszavak uralmától. Mert Francziaországban igenis csináltak eddig kisebb, nagyobb forradalmakat, de a franczia nép soha önállóságot a rákényszerített kormányzatok ellenében nem bizonyított. S most bámulatos látvány, a városok és falvak népe, az iparos és a földmivelő, a tőkepénzes és a munkás a társadalomnak valamennyi számbavehető osztálya és rétege mind egyesülnek, hogy pusztán a szívós kitartásnak és ingatlatlan törvénytiszteletnek segedelmével a köztársaságot még annyi akadály daczára is teljesen biztosítsák. Keserves, Buffet kormányelnök valamennyi kerületben megbukik. A republicanus hit pártja mint valódi triumphator, bevégzett diadalok érzetével vonul be Versaillesba; neki nem megalkotni, csak megpecsételnie kell a köztársaságot. Mert a köztársasági eszmének valódi ellenállhatlansága ott tűnt ki, hogy már előbb épen azok valósították meg, kik legnagyobb ellenségei voltak. A dolgok kérlelhetlen ereje szólott mellette, az rendelt neki alá minden eszmét és erőt, az kényszeritette irányában szolgálatra a barátokkal együtt az ellenségeket s egyesitette javára a bel- és külpolitikának minden szükségét. Az ilyen dolgokról mondja Toqueville, hogy kétségtelenül bizonyítják egy eszmének isteni rendeltetését. A köztársaság legyőzte a legnagyobb összeesküvést, mely valaha a világon létezett. Egy összeesküvést, mely magába egyesítette mindazokat, kiknek épen az ő összes tényleges hatalmát, az államnak minden tekintélyét, a törvényt, a jogot, az erkölcsi és anyagi erőt kelle képviselniök. Benn volt minden hivatalszobában, felhasználhatott minden rendőri botot, rendelkezhetett minden tábornoki karddal. Ne legyünk scepticusok azért, mert a köztársaság alkotása már harmadszor van megkísérelve. Ez bizonyít a biztos siker mellett, melyet az eszmének végső fejlésében elérnie kell. Mily óriási változást jelez úgy a politikai viszonyokban mint a francziák erkölcseiben az eltérő mód, ahogyan a korábbi köztársaságok, és ahogyan a jelenlegi létrejöttek. Akkor a francziák többsége elfogadta a forradalmakból keletkezett köztársaságot, mert épen mindent el szokott fogadni, mit a forradalmak vagy államcsínyek reá kényszerítettek és az első forradalmi tragoedia véres leczkékkel véste emlékezetébe, mily rémületes alakot ölthet a kényszerűség. Most a francziák úgy alkották meg a köztársaságot, mint még egyetlen kormányformát sem, amikor hajthatlan ellenállással győztek le minden kényszerítést és erőszakot, felülemelkedtek az esélyek minden változásán, az idők minden hatalmán. Csodálatos ez a köztársaság, melyet ellenségei teremtettek, kárhoztatói őrzőitek és melyet kormányozni annyit jelentett mint minden pillanatban megrontásán működni, már életének hatodik évében van és hosszabb időt ért, mint amaz elődje, melyet az utczák lelkesedése, a népies tömegek hősies önfeláldozása teremtett és mely rajongó híveit látta a hatalom birtokában. Ez a köztársaság a hóhérkezeli kormányzó gondozása alatt túl is élte ellenségeit és időközben Thiers bukásakor nagyobb baj és kihatóbb következmények nélkül állott ki egy oly változást, mely mindenütt a világon, a legrendezettebb állami és legbiztosabb nemzetközi viszonyok között roppant rázkódásokkal járhatott volna. Üdvözöljük ezt a köztársaságot, mely ezentúl olyan lesz, minőnek igaz barátai akarják. Bélyege lesz az a programm, melyet Gambetta fáradhatlan erélye hirdetett az országnak minden pontján. Békés és haladó, mérsékelt és szabadelvű lesz minden kérdésben és minden szükségre nézve. Francziaország megértette a helyzetnek minden követelményét, midőn Gambettával szemben törpe kisebbségben hagyta a merev intransigenseket, kikre nézve mindig oly megfejthetlen tudomány marad a fölvetett kérdések megoldása, kik akarják a köztársaságot, de kiknek módjuk a legbiztosabb itt volna gyorsan elveszteni a köztársaságot. Francziaország a választásokban bebizonyította, hogy akarja a valódi és szabadelvű köztársaságot és ezt a köztársaságot állandóan meg is akarja tartani. — Minden reményünkkel fogadjuk a republicanizmus nagy és végleges diadalát, mint a szabadság, a felvilágosodás és emberiség biztosítékát. — Mi a franczia köztársaságban nem látjuk egyedül azt, hogy az Francziaországra nézve most a legjobb kormányforma, hogy ott a békét, haladást és rendet leginkább biztosítja. Még nagy út van a szabadság és felvilágosodás végső győzelméhez Európának minden államában. Még sok bilincset kell összetörni, sok nyomort kell legyőzni, a jogtalanság és bitorlás uralmát sok helyütt kell megsemmisíteni. De a népek küzdelme a tespedés állapotába jutott. Csüggedés fogja el az elméket és ámításra hajlanak a szivek. Ám a jövő alakulásának vannak oly góczpontjai, hol uj sorsnak és uj erőnek kell kigyuladnia. Mi hisszük, hogy a franczia köztársaság a népek küzdelmének egy reményteljesebb, bátrabb és sikeresebb prazisát fogja bevezetni. Halljuk a csatakiáltást, mely előre hív bennünket. És megéljenezzük a szabadságnak, a jognak és a felvilágosodásnak átalános diadalát, mikor szivünk mélyéből éljent kiáltunk a franczia köztársaságnak. Mezei Ernő: A képviselőház igazságügyi bizottsága ma délelőtt 10 órakor tartott ülésében folytatta a jelzálog intézetek által kibocsátott záloglevelek biztosításáról szóló tvjavaslat tárgyalását. A bizottság, a Hodossy Imre által szerkesztett tvjavaslatot vette tárgyalás alapjául s abban a 19. §-tól a 23. §-ig haladt, végleges megállapodásra azonban ezekre nézve nem jutott. A tárgyaláson Perczel Béla igazságügyminiszter és a kereskedelmi minisztérium részéről Schnierer Gyula oszt. tanácsos volt jelen. A déli vasút Párisban tartott közgyűlése vita nélkül jóváhagyta az egyezményt, mely az olasz kormány és Rothschild között létrejött; ez egyezmény abból indul ki, hogy a lombardiai hálózatra költött tőke 752 millióval téríttetik meg és pedig 613 millió annuitásokban 291/2 millió 1954-ig és 123/4 millió 1968-ig; a kormány 20 millió erejéig átveszi a milánói takarékpénztári adósságot, végül 119 millióért 5%-os járadékkötvényeket ad tőkekiegészítésül a társulatnak. A lombardiai hálózat július 1-én az olasz kormány birtokába megy át. A pénzügyminiszter a következő rendeleteket bocsátotta ki: I. Körendelet 1876. 4776.sz. A kifogásolt dohánygyártmányok felterjesztése iránt. Fordulnak elő esetek, hogy a dohánygyártmányok rész minősége, — azok rész csomagolása — vagy pedig az ellen emeltetnek panaszok, hogy valamely gyártmányban idegenszerü tárgyak találtattak. Hogy tehát ilyen panasz egyrészt alaposan megvizsgáltathassék, másrészt pedig a valódi tényállásnak megfelelő intézkedés tétezhessék, utasíttatik az igazgatóság, hogy jövőre az illető jelentés kíséretében egyszersmind a kifogásolt gyártmányt is terjessze fel. Azon esetre, ha egész gyártmányrészletek iránt emeltetnék panasz, abból egy csomag eredeti göngyben mutatandó be. II. Körrendelet 1876. 5974 sz. A behajthatlan dohánytermelési előlegek leírása tárgyában. Miután a dohánylevelek bevásárlása költségeihez a cs. kir. osztrák dohánykezelőség is hozzájárul, és a fenálló egyezmények folytán az egyes termelőknek adott és bevehetetlenné vált minden dohánytermelési előleghátralék törlése iránt a magyar királyi és a cs. kir. osztrák dohánykezelőség közt létesítendő előzetes egyezkedés szükséges: figyelmeztetnek a m. kir. pénzügyi igazgatóságok előfordult esetek alkalmából, hogy ilynemű bevehetetlenné vált kincstári követelések törlésére a hivatásuk s hatáskörük iránti utasítás 16. §-ának 59. pontja alapján nincsenek jogosítva, hanem minden egyes ilynemű hátralék iránt mindig a kir. pénzügyminisztériumnál kérjenek utasítást, a vonatkozó ügyiratok felterjesztése mellett. A korszakalkotó mű. A kormánypárti lapok, ezek között elsősorban a volt Deák-pártiak, s maga a „Kelet Népe“ is Kossuth Lajos levele alkalmából, nagy garral kelnek védelmére Deák alkotásainak. Ha ez urak a vakok intézetéből kerültek volna is ki, a látás hiányában, legalább lallérzékeik épségét megüthette volna az irtóztató pusztulás és nyomor, mely tíz rövid békeév után, a háború szerencsétlenségeinél sokkal nagyobb mértékben sújtották a hazát. De nem, ők nem látnak és nem hallanak: vakok és siketek egyszerre. A jajszó, az árverező dobok pörgése, az átalános erkölcsi és anyagi kárhozat, mely a nemzetnek osztályrészül jutott, elfut szemeik előtt, kikerüli érzékeiket. Azaz, hogy hallják és látják ők mindazt, nincs az a rózsás szemüveg, melyen át ne törne a katastropák felé vezető ez óriási csapás-förgeteg. Ám az önzés rútsága, az érdekek gonoszsága, s mire a nagy katastrófákat előkészítő erkölcstelenség kényszeríti őket lehazudni a tényeket a földről, a minthogy ha kell, letagadják a napot is. A „Pesti Napló“ épenséggel elég botor oly képben festeni Magyarország helyzetét, mintha ez a boldogság tejfelében fürödnék állig. így ír a többi között : „Ha a magyar nemzet csakugyan olyanná fajult volna, minőnek Kossuth hiszi és levelében festi, akkor az ősz patriótának csakugyan volna oka kétségbe esni. Hála Istennek, hogy nincs igaza. A sok baj közt, mely 48 után a magyart érte és a pártviszály daczára, mely leginkább rontá a nép erkölcsét, egészséges nép él Magyarországon és akar is élni. Mint független nép, mely feltámadott a holtak véréből. S fel lön támasztva a nagy ember által, kinek halálát Kossuth is kesergi.“ rEs nem elég, hogy igy ir, de még elég nevetséges oda biggeszteni, hogy mind arról a gyönyörről, melyben a Deák-korszak aegise alatt a tönkrejutás felé siet az ország, talán nem is értesitették liven barátai. Már hiszen, mikép értesitették Kossuthot barátai, s hogy jól van-e értesülve egyátalán, arra megfelel az elfogulatlan nép, mely az alkotások gyümölcseit a keserű öngyilkosságig élvezi. De felelnek ám mások is, felelnek olyanok, a kik kinn a vidéken tapasztalatból ismerik a „független Magyarország“ népének küzdelmeit s az ő pártjukhoz tartoztak mindig. Felel az „Alföld“, mielőtt a lapok Kossuth levelére e szépséges dolgokat megírták volna; felel mintegy aproposza ép a „Pesti Napló“-nak, melynek munkatársai közül látja el egyik-másik állandóul közleményekkel. Ám itt a felelet csattanós czáfolatul, melynek érdekességét nagyban növeli az, hogy február 26-án kelt és „Magyarország helyzete“ czimen látott napvilágot. Egyetlen szót sem hagyunk ki belőle, adjuk úgy a mint megjelent a következőkben: „Mindazon jelenségek, melyek egy sülyedő ország végpusztulásának előhírnökeiül ismeretesek a történelemben, nálunk bőven megvannak. A viszonyok, az elemek s minden ellenünk fordul. Nemzetünk két osztályból: a már bukottak s tönkrementek, s a bukófélben levőkből áll; néhány ezer ember biztosított anyagi jóléte mellett milliók ínség és koldusbotra jutottak. IV. Béla s Kun László ideje borul rá ismét Magyarországra; egy részében farkasok marczangolják szét az embereket, másik nagy részét árvizek pusztítják el, országszerte pedig az uzsora és adóexecutiók pestise dühöng. Rémhírek érkeznek Dunán-innen — Dunán-túl, az éhezők s nyomorgók vészkiáltása hallatszik a Tiszán-innen és túl... . A kétségbeesés sötét képei vonulnak a nemzete sorsán tűnődő hazafi szemei elé mindenfelől. A kormány és a képviselőház nagy szorgalommal dolgozik Archimedesként körzőjével, mialatt a sok ezerfejű ellenség létünk korhadt kapuit döngeti. — Papíron már számtalan törvényünk van; codifikálnak revideálnak, recipiálnak, de a lopás, rablás és számtalan, kellő forma és czég alatt űzött csalást nincs ki büntesse. A hitel és bizalom megszűnik a polgári becsület és jellemesség a ritka kivételes tünemények közé kezd tartozni, a jó erkölcsök nagyobbára elbúcsúztak, s képződik rettentő szapora módon az országos proletariátus, mely nem ismer hazát, nem istent és törvényt. Az iparos már nem tud ez országban megélni, a kereskedő sem, ma holnap a földbirtokos sem; az anyagi jólét eltűnt, a megélhetés eszközei rémítően fogynak csak az adós katonai létszám emelkedik. Nincs békénk, nincs háborúnk, harczolunk, de nem nyílt becsületes ellennel, nyílt csatatéren, hol meghalni is dicsőség; de fölemésztjük életerőinket láthatlan hatalmak ellen, kicsinyes aprólékosságokban, lelkesedés, kedv s pályabér nélkül, hol a győzelem is a kérész élet tartama és értékével bír, hol már az is szerencse, ha huszonnégy órára ismét sikerült családunkat az anyagi s erkölcsi nyomortól megóvni .... Nemzetünk siralomházba van kitéve, s ha ittott vigság s fényűzés mutatkozik, az a halálra ítélt keserű humora, mely még egyszer s utóljára akarja fenékig üritni, mi még az életöröm serlegében fennmaradt. Az irodalom, a művészet, az eszményiség pusztulnak körünkből, mert azok is csak ott élhetnek meg, ahol kenyér van. Tacitus sülyedő Romájának jelenségeit látjuk ez országban aránylagos mérvekben feltűnni, de reményt egy jó jövőre, a biztos menekvésre már alig táplálunk. Egy ország agonizál s Hunnia nemzője méltán gyászba borul.... Legjobbjaink már elhaltak, az epigonok köréből nem igen magasuilt ki uj nagyság; a bizonytalanság határtalan pusztájában tévelygő nemzetnek nincs istentől küldött prófétája nincs ihletett vezére; az események ránk torlódnak, s ellentállni nem bírunk. Byzanczi okoskodások az i pontjának érvénye fölött képezi országbölcseink vitáinak lényegét, a kormány mint a rkodusi colossus egyik lábával Bécsben, másikkal Magyarországon áll, s közben az elégületlenség, a nyomor s minden Tosznak árvize egymásután elsepri a nemzet legértékesebb kincseit. Mire egy önálló bank megszületik, nem lesz már kinek hitelezni, mire a vámkérdést kellően rendezik, nem lesz mit kivinni, s nem lesz kinek behozni. Ily hangulat és helyzetben bátran hozzáfoghatnak a keleti kérdés megoldásához. Veszteni már alig van mit. Többet vesztettünk néhány év alatt anyagilag s erkölcsileg békében, mint vesztett egy borzasztó nagy háborúban Francziaország. Reánk nézve nincs már veszélyesebb háború a jelenlegi békénél. A nemzet fiatalsága úgyis kaszárnyákban sanyarog, a véradó kegyetlenül beszedetik, a hadisarcot meg az adóvégrehajtók tekintet és irgalom nélkül begyűjtik, hogy megélhessen az állam, miután annak sok ezer polgára úgysem bírhat már megélni. Azért nem félünk, nem rettegünk már egy nagy háború esélyeitől sem. Dőljön el jobbra vagy balra sorsunk, de mentsenek meg bennünket e szégyenletes vergődés és rothadástól, mely sem élet, sem halál. Vagy nyújtsanak módot nemzetünknek, hogy munkája után a polgár becsülettel megélhessen, vagy pedig jöjjön el mielőbb a nagy catastropba „hol egy nemzet vérben áll“ s legalább egy dicsteljes halál emlékét hagyjuk hátra a nemzetek története írójának .. . Normális után úgy sincs már menekvés az örvényből, melybe sodortattunk. Ide rendkívüli eszközök, de rendkívüli ész és erélylyel megáldott férfiak is kellenek. Ha ilyenek nem találkoznak, ádáz sorsunk beteljesedik, s nyomorultan lépünk le a világ színpadáról. A segíthetés, a mentés idejének legnagyobb részét ismét elszalasztottuk, az óra tizenkettőre jár ... a sötét éjfél áthatlan fátyla terül állami s nemzeti létünkre, a virradat messze van, s talán el sem érjük, ha az illetékes körökben még tovább haboznak s fontolgatnak, s merész elhatárzással nem történik meg a megmentés döntő lépése... Nagyobb a veszély, mint volt Mohács és Világosnál. Miért? nem kell bővebben fejtegetni. Tudják azt a gondolkodó hazafiak igen jól. Érzik, hogy a hajó sülyed, a vész egyre növekszik, a vihar tombol, a helyzet parazsos lehe t érhetlen, .. . menekvést keres mindenki,. . . segélyért kiált a nemzet nyomora ... a víz nyakunkig ér . .. de a mentő eszközök alkalmazását még sehol sem látjuk . . . „Rész időket élünk, rosz csillagok járnak. Isten óvja nagy csapástól mi szegény hazánkat!...“ A reichsratti jövő szombaton, márcz. 4-én zárja be üléseit. Az uj horvát miniszter kinevezése alkalmából eme királyi kéziratokat hozza a hivatalos lap: I. Kedves gróf Fejacsevich! Midőn önt egészségi állapotára való tekintetből horvát-szlavon-dalmát miniszteri állásától saját kérelmére ezennel felmentem; fogadja odaadással teljesített hit szolgálataiért fejedelmi elismerésemet. — Kelt Bécsben, 1876. évi február hó 25-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán s. k. II. Kedves Bedekovich ! Magyar miniszterelnököm előterjesztésére Önt a Budapesten székelő központi kormányhoz tárczanélküli horvát-szlavon-dalmát miniszterré nevezem ki. — Kelt Bécsben, 1876. évi február hó 25-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. (—) Kossuth Lajos levele alkalmából minden egyes lapnak volt annyi becsületérzete, hogy méltó hangon szólott az államférfiuról, ki az 1848-iki törvényalkotásban örök hálára kötelezte le nemzetét. Egyetlen egy lap, a „Nemzeti Hírlap“ tesz ezen általános becsülettudás alól kivételt, midőn elég alávaló és vakmerő bevezető soraiban a többi között így szólani: „Deák halála után is interpellálták a szélbalok Kossuth Lajost az iránt, hogy „mit érez és és mit gondol“, hogy tudják érzelmeikben és gondolataikban mihez tartani magukat. És Kossuth felelt nekik forduló postával. Válasza azonban nem elégítette ki az urakat. Kossuth levele nem volt politikai tőkéül felhasználható. Visszaírtak tehát neki s kértek tőle oly levelet, mely „Deák politikáját elitéli.“ És Kossuth leült triposzára és irt nekik egy hosszú epistolát, melyben tegnap óta a be nem avatott szélbalok is gyönyörködhetnek. Igaz-e az egész történet ? nem állunk jót róla. Talán igaz, talán nem. Annyi azonban tény, hogy a politikai pletyka beszéli, s hogy ha nem is való, de — jellemző.“ Jellemző bizony! Jellemző pedig azon állítólagos pletykagyártókra; jellemző a pletykaközvetítő hírlapra, melyet „nemzeti“ epithetona sem tudott megóvni, hogy a nemzeti nagyság és nemzeti lét leghatalmasabb képviselőjét, a tősgyökeres magyarság szemefényét a legutczaibb gúnyolódás tárgyául ne szemelje ki. Mert hát mégis csak túlmegy a tisztességtudás minden korlátain, amit jónak vél magának megengedni az örök gyalázatul magyarul megjelenő lap, amikor Kossuthot saját, alacsony lelkületének szinvonaláról méri meg és elég czudar feltenni, hogy Kossuth megrendelésre írja és változtatja leveleinek tartalmát, hosszát, nagyságát, czélzatosságát. Jellemző bizony e mérték nagyon azon emberekre, akik szolgalelkűségek érzetében nem képesek még a legnagyobbról is máskép gondolkozni, mint magukról, akiknél forintokban fejezhető ki a meggyőződés és pénzért rendelik meg a czikkek irányát. Ily szempontból csak oly lapnál ítélhetik meg Kossuthot, melynek szerkesztője kéjjel vette fel a kormány által neki juttatott irodalmi bérruhát. Csak annak szerkesztése alatt jelenhet meg ily pletyka, aki jellemét a sajtó bureau küszöbének porában köszörülte, hogy a lelketlenség jól fizető positurájában szolgálhassa a volt kormányok corrumpáló és pusztító rendszerét — megrendelésre. Kossuth levele: A közvéleményben Kossuth levele által támasztott forrongás egyre tágabb körökben gyűrűzik. Ez képezi a napi eseményt, és erején nem bír győzedelmeskedni a Dunának újabb áradása, nem a fel- és alvidékről jövő szerencsétlenségi hírek. A lapok kénytelen-kelletlen vezérczikket szentelnek a nagyhatású nyilatkozatnak, s többé-kevésbé ítélik meg azt a pártönzés elfogultságának rideg tollával. Annyit azonban már most is lehet constatálni, hogy szenvedélyüket és érdekeiket a megítélés körül nagyban fékezte a közönség osztatlan figyelme. Az a sajtó, mely azelőtt egymást igyekezett túlliczitálni Kossuth nyilatkozatainak, sőt személyének nyers megtámadásával, ma ugyancsak latolja a szót, melyet a nyilvánosság elé Kossuth felől bocsát. Emlékezetesek még nagyon a közönség előtt ama durvaságokban az aljasságig fokozódott sértő czikkek, melyekkel Kossuth enunciatióit fogadta a Deák-párti sajtó. Emlékezetesek különösen a „Pesti Napló“ támadásai, melyek határt nem ismertek sem a gyanúsításban, sem a piszkolásban, csakhogy Kossuthot „kisebbítsék“ a magyar nép szemeiben. Semmi eszközt nem kíméltek. Oldalról és egyenesen vakmerőleg és orvgyilkos módjára tajtékozták a mérget. Hazudozással és hamissággal rontottak neki a magyar történelem e legkiválóbb alakjának, kinél jobban senkit nem tisztelt és tisztel és senkit nem bálványzott és bálványoz a nép romlatlan része. Most Kossuth legújabb levelére, el kellett dobniok megszokott fegyvereiket. Érezték önkénytelenül, hogy az eseményekkel szemben, melyek Kossuth minden szavát igazolták, istenkisértés és a népharag felzúdítása volna, megújítani ocsmány hetzeket. Változtak az idők és ezeknek súlya ránehézkedett tollukra, ott lebegett lelkiismeretük felett. Innen a kíméletesebb hang és modor, melyet mindenikök követ, midőn a bonczkés eszközeit felszedegeti a bírálat megsemmisülő vállalatára. Tisztában vannak immár, hogy a tényeket tagadni lehet, de ez a munka nem fizeti ki magát, csak árt lapjaik hitelének, ha Kossuth féktelen megtámadásával karöltve jelenik meg a közönség előtt. Pusztán tagadni a tényeket csak egy nevetséges kísérlete a tapasztalás megtagadásának. Ezen is fenakadhat, de nem