Egyetértés, 1876. március (10. évfolyam, 49-74. szám)

1876-03-01 / 49. szám

49. szám. X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . . .................................20.— Félévre..........................................10.— Negyedévre............................................5.— Egy hóra............................................1.80 Egy szám 10 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Szerda, 1876. márczius 1. Szerkesztői iroda­i Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bál-mentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyeháztér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Előfizetési föltételek az EG­TETÍ3ETÉS politikai és közgazdászati­ napilapra. Egész évre ....... 20 frt. — kr. Fél évre ..................................10 frt. — kr. Negyed évre...............................5 frt. — kr. Egy hóra...................................1 frt. 80 kr. IPH?“ Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Budapest, február 29. Európának figyelme az elmúlt héten is­mét Francziaország felé fordult, úgy látszott újra, hogy a világ színpadának valóban csak a francziák cselekvő urai, kiket a többi népek a néző­közönségnek feszültségével és érdekével vesznek körül. Nem volt ez a puszta részvét, melyet egy nagy dicső és bámult nemzet sor­sának minden változatában fölkelt. Sőt inkább, mintha mindenütt felfogták volna, hogy a rész­vét és érdekben, mel­lyel Francziaország nagy eseményeinek adózunk, sok játszik közbe abból a legtermészetesebb érdekből, melyet minden nemzetnek saját jövője minden emberbarátnak a haladás és polgárisultság átalános ügye iránt éreznie kell. A szaunapart hívei megannyi visz­­hangjai lettek Hugo Viktor dicsekvésének,­­ hogy Francziaország képezi a világ szivét. Fi­gyeltünk, mintha saját vérünk találta volna meg keringési központját. És ezt az érzést nem szoktuk volt meg az utolsó időben. Fran­cziaország történelmét circulus vitiosusnak te­kinthetjük, hol az egészen el lesz szigetelve, hol a nemzet ügye távol attól, hogy az egész emberiség ügyévé­­ váljék, csak néhány fondor politikus és önös cotteriák érdekhálózatává alakul. Intrigua, tehetetlenség és bárgyú vak­hit mint kormányhatalom akarták vezetni azt a Francziaországot, mely traditiójának tekin­tette, hogy a haladás élén vezesse Európát. Európa azonban elfordult s rajta volt, hogy mentől inkább tompítsa el az érintkezési pontokat, melyek vezető ereje Francziaország politikai életével hozta összeköttetésbe. De ez a törekvés csak a látszatra alapult, csak az esetlegből merítette indokát. A tényekben és eszmékben, melyek a korábbi nemzetgyűlés alatt Francziaország uralkodó politikáját alkot­ták, ha ki is volt fejezve a kormány iránya, a parlamentnek joga és mindaz mi ideiglenesen az alkotmányt és a törvényt jelentheti: nem volt bennök kifejezve a nemzetnek akarata, ha azt nem láttuk is nyilvánulni. Francziaország­­nak valódi haladása és politikai érettsége épen a nagy önuralomban és feltétlen törvénytiszte­­letben nyilatkozott, melyekkel mindvégig a szenvedőleges szerepet tudta megóvni. De most Francziaország újra szólott. A régi nemzetgyűlés helyébe, mely múmia volt és a feloszlás szagát terjesztette zsarnok éle­tének teljében is, a franczia nemzet most vá­lasztotta meg akaratának újabb és igazabb képviselőit. És Európa újra felfedezi Franczia­­országban a mágnest, mely cselekedeteire foly­tonos hatást gyakorol és eszméinek vonzódá­sát meghatározza. Újra írva látjuk az erkölcsi világ törvényét, mely a népek gondolkozásának természetes irányát szabja elő. A választások a köztársaság ügyének leg­fényesebb diadalával végződtek. Az a párt, mely Thiers és Gambetta vezérlete alatt a tü­relemnek és mérsékletnek oly sok megpróbálta­tásait állotta ki, csakhogy biztos alapra he­lyezze a köztársaságot s vele együtt az állandó szabadságnak, a folytonos haladásnak ügyét, oly tekintélyes és döntő számban jelenik meg Francziaországnak kettős törvényhozó testüle­tében, hogy irányának és gondolkodásának most már hamisítatlanul, akadály és gyengeség nélkül kell az egész kormányzatban érvényre jutnia. A kérdés, melyet Francziaország öt év előtt e században harmadszor föltett, mely nyolczvanöt évvel ezelőtt először merült föl mint egy iszonyú Sphinx, mint kimondhatlan küzdelmeknek, patakokban kiöntött vérnek szülője, most megtalálta végleges megoldását. A körülmények, melyek között a köztársaság békés győzelmét kivívta, ellenállhatlan erővel vezetik be a történelem maradandó eredmé­nyei közé. Egy a köztársaságnak ellenséges kormány­­hatalom a franczia közigazgatási gépezetnek óriási terjedelmét, az örökölt romlottságnak egész arzenálját használta fel, hogy a népnek akarata újra hamis kinyomatot nyerjen. S mégis a hivatalos pressio, az erkölcstelen szö­vetségek, a rendszeres hazugságok, mindezek a régi, folyton tökéletesbitett s mindenkor si­keresnek bizonyult „kormányzati“ eszközök most annyira sem tették meg a kívánt szolgá­latot, hogy Buffet kormány­elnöknek, a reactio­­nárius pártok utolsó védszentjének valamennyi kerületben, hová kétségbeesett jelöltségével merészkedett, meg kellett buknia. „Nyolczvan év óta, mióta csak Francziaország képviselőket választ, ilyen eset még nem történt“ kiáltanak a régi kormányformák levert bajnokai a bu­kott vezér után, ki mint valami mélységből került gonosz szellem hirtelenül tűnik el a magánélet homályába. S valóban nyolczvan év óta nem történt, hogy­ a franczia nép annyi függetlenséget, annyi éretséget, annyi biztos erőt tanúsított volna, oly mentnek mutatkozott volna egyfelől az államhatalom jár­szalagától, másfelől az üres jelszavak uralmától. Mert Francziaországban igenis csináltak eddig kisebb, nagyobb forradalmakat, de a franczia nép soha önállóságot a rákényszerí­­tett kormányzatok ellenében nem bizonyított. S most bámulatos látvány, a városok és falvak népe, az iparos és a földmivelő, a tőkepénzes és a munkás a társadalomnak valamennyi számbavehető osztálya és rétege mind egye­sülnek, hogy pusztán a szívós kitartásnak és ingatlatlan törvénytiszteletnek segedelmével a köztársaságot még annyi akadály daczára is tel­jesen biztosítsák. Keserves, Buffet kormányel­nök valamennyi kerületben megbukik. A republicanus hit pártja mint valódi triumphator, bevégzett diadalok érzetével vonul be Versaillesba; neki nem megalkotni, csak megpecsételnie kell a köztársaságot. Mert a köztársasági eszmének valódi ellenállhatlan­­sága ott tűnt ki, hogy már előbb épen azok valósították meg, kik legnagyobb ellenségei voltak. A dolgok kérlelhetlen ereje szólott mellette, az rendelt neki alá minden eszmét és erőt, az kényszeritette irányában szolgálatra a barátokkal együtt az ellenségeket s egyesitette javára a bel- és külpolitikának minden szük­ségét. Az ilyen dolgokról mondja Toqueville, hogy kétségtelenül bizonyítják egy eszmének isteni rendeltetését. A köztársaság legyőzte a legnagyobb össze­esküvést, mely valaha a világon létezett. Egy összeesküvést, mely magába egyesítette mind­azokat, kiknek épen az ő összes tényleges ha­talmát, az államnak minden tekintélyét, a tör­vényt, a jogot, az erkölcsi és anyagi erőt kelle képviselniök. Benn volt minden hivatalszobá­ban, felhasználhatott minden rendőri botot, rendelkezhetett minden tábornoki karddal. Ne legyünk scepticusok azért, mert a köztársaság alkotása már harmadszor van megkísérelve. Ez bizonyít a biztos siker mellett, melyet az eszmének végső fejlésében elérnie kell. Mily óriási változást jelez úgy a politikai viszonyok­ban mint a francziák erkölcseiben az eltérő mód, a­hogyan a korábbi köztársaságok, és a­hogyan a jelenlegi létrejöttek. Akkor a fran­cziák többsége elfogadta a forradalmakból ke­letkezett köztársaságot, mert épen mindent el szokott fogadni, mit a forradalmak vagy állam­­csínyek reá kény­szerítettek és az első forra­dalmi tragoedia véres leczkékkel véste emlé­kezetébe, mily rémületes alakot ölthet a kény­­szerűség. Most a francziák úgy alkották meg a köztársaságot, mint még egyetlen kormány­formát sem, a­mikor hajthatlan ellenállással győztek le minden kényszerítést és erőszakot, felülemelkedtek az esélyek minden változásán, az idők minden hatalmán. Csodálatos­ ez a köztársaság, melyet el­lenségei teremtettek, kárhoztatói őrzőitek és melyet kormányozni annyit jelentett mint min­den pillanatban megrontásán működni, már életének hatodik évében van és hosszabb időt ért, mint amaz elődje, melyet az utczák lelke­sedése, a népies tömegek hősies önfeláldozása teremtett és mely rajongó híveit látta a hata­lom birtokában. Ez a köztársaság a hóhérkezeli kormányzó gondozása alatt túl is élte ellenségeit és időközben Thiers bukásakor nagyobb baj és kihatóbb következmények nélkül állott ki egy oly változást, mely mindenütt a világon, a legren­­dezettebb állami és legbiztosabb nemzetközi viszonyok között roppant rázkódásokkal jár­hatott volna. Üdvözöljük ezt a köztársaságot, mely ezentúl olyan lesz, minőnek igaz barátai akar­ják. Bélyege lesz az a programm, melyet Gam­betta fáradhatlan erélye hirdetett az ország­nak minden pontján. Békés és haladó, mérsé­kelt és szabadelvű lesz minden kérdésben és minden szükségre nézve. Francziaország meg­értette a helyzetnek minden követelményét, midőn Gambettával szemben törpe kisebbség­ben hagyta a merev intransigenseket, kikre nézve mindig oly megfejthetlen tudomány ma­rad a fölvetett kérdések megoldása, kik akarják a köztársaságot, de kiknek módjuk a legbizto­sabb itt volna gyorsan elveszteni a köztársa­ságot. Francziaország a választásokban bebi­zonyította, hogy akarja a valódi és szabad­elvű köztársaságot és ezt a köztársaságot állandóan meg is akarja tartani. — Min­den reményünkkel fogadjuk a republicaniz­­mus nagy és végleges diadalát, mint a sza­badság, a felvilágosodás és emberiség biz­tosítékát. — Mi a franczia köztársaságban nem látjuk egyedül azt, hogy az Fran­­cziaországra nézve most a legjobb kormány­forma, hogy ott a békét, haladást és rendet leginkább biztosítja. Még nagy út van a sza­badság és felvilágosodás végső győzelméhez Európának minden államában. Még sok bilin­cset kell összetörni, sok nyomort kell legyőzni, a jogtalanság és bitorlás uralmát sok helyütt kell megsemmisíteni. De a népek küzdelme a tespedés állapotába jutott. Csüggedés fogja­ el az elméket és ámításra hajlanak a szivek. Ám a jövő alakulásának vannak oly góczpontjai, hol uj sorsnak és uj erőnek kell kigyuladnia. Mi hisszük, hogy a franczia köztársaság a né­pek küzdelmének egy reményteljesebb, bátrabb és sikeresebb prazisát fogja bevezetni. Halljuk a­ csatakiáltást, mely előre hív bennünket. És megéljenezzük a szabadságnak, a jognak és a felvilágosodásnak átalános diadalát, mikor szivünk mélyéből éljent kiáltunk a franczia köztársaságnak. Mezei Ernő: A képviselőház igazságügyi bizott­sága ma délelőtt 10 órakor tartott ülésében foly­tatta a jelzálog intézetek által kibocsátott záloglevelek biztosításáról szóló tvjavaslat tárgya­lását. A bizottság, a Hodossy Imre által szerkesz­tett tvjavaslatot vette tárgyalás alapjául s abban a 19. §-tól a 23. §-ig haladt, végleges megállapodásra azonban ezekre nézve nem jutott. A tárgyaláson Perczel Béla igazságügyminiszter és a kereskedelmi minisztérium részéről Schnierer Gyula oszt. taná­csos volt jelen. A déli vasút Párisban tartott közgyűlése vita nélkül jóváhagyta az egyezményt, mely az olasz kormány és Rothschild között létrejött; ez egyez­mény abból indul ki, hogy a lombardiai hálózatra költött tőke 752 millióval téríttetik meg és pedig 613 millió annuitásokban 291/2 millió 1954-ig és 123/4 millió 1968-ig; a kormány 20 millió erejéig átveszi a milánói takarékpénztári adósságot, végül 119 millióért 5%-os járadékkötvényeket ad tőkeki­­egészítésül a társulatnak.­­ A lombardiai hálózat július 1-én az olasz kormány birtokába megy át. A pénzügyminiszter a következő ren­deleteket bocsátotta ki: I. Körendelet 1876. 4776.sz. A kifogásolt dohánygyártmányok felterjesztése iránt. Fordulnak elő esetek, hogy a dohánygyárt­mányok rész minősége, — azok rész csomagolása — vagy pedig az ellen emeltetnek panaszok, hogy va­lamely gyártmányban idegenszerü tárgyak találtat­tak. Hogy tehát ilyen panasz egyrészt alaposan megvizsgáltathassék, másrészt pedig a valódi tény­állásnak megfelelő intézkedés tétezhessék, utasítta­­tik az igazgatóság, hogy jövőre az illető jelentés kíséretében egyszersmind a kifogásolt gyártmányt is terjes­sze fel. Azon esetre, ha egész gyártmány­részletek iránt emeltetnék panasz, abból egy cso­mag eredeti göngyben mutatandó be. II. Körrendelet 1876. 5974 sz. A beh­ajt­­hatlan dohánytermel­ési előlegek le­írása tárgyában. Miután a dohány­levelek bevásárlása költségeihez a cs. kir. osztrák dohány­­kezelőség is hozzájárul, és a fenálló egyezmények folytán az egyes termelőknek adott és bevehetet­­lenné vált minden dohánytermelési előleghátralék törlése iránt a magyar királyi és a cs. kir. osztrák dohánykezelőség közt létesítendő előzetes egyezkedés szükséges: figyelmeztetnek a m. kir. pénzügyi igaz­gatóságok előfordult esetek alkalmából, hogy ily­nemű bevehetetlenné vált kincstári követelések törlésére a hivatásuk s hatáskörük iránti utasítás 16. §-ának 59. pontja alapján nincsenek jogosítva, hanem minden egyes ilynemű hátralék iránt min­dig a kir. pénzügyminisztériumnál kérjenek utasí­tást, a vonatkozó ügyiratok felterjesztése mellett. A korszakalkotó mű­. A kormánypárti lapok, ezek között első­sor­ban a volt Deák-pártiak, s maga a „Kelet Népe“ is Kossuth Lajos levele alkalmából, nagy garral kel­nek védelmére Deák alkotásainak. Ha ez urak a vakok intézetéből kerültek volna is ki, a látás hiá­nyában, legalább l­allérzékeik épségét megüthette volna az irtóztató pusztulás és nyomor, mely tíz rövid békeév után, a háború szerencsétlenségeinél sokkal nagyobb mértékben sújtották a hazát. De nem, ők nem látnak és nem hallanak: va­kok és siketek egyszerre. A jajszó, az árverező do­bok pörgése, az átalános erkölcsi és anyagi kárho­zat, mely a nemzetnek osztályrészül jutott, elfut szemeik előtt, kikerüli érzékeiket. Azaz, hogy hall­ják és látják ők mindazt, nincs az a rózsás szem­üveg, melyen át ne törne a katastrop­ák felé vezető ez óriási csapás-förgeteg. Ám az önzés rútsága, az érdekek gonoszsága, s mi­re a nagy katastrófákat előkészítő erkölcstelenség kényszeríti őket lehazudni a tényeket a földről, a minthogy ha kell, letagad­ják a­ napot is. A „Pesti Napló“ épenséggel elég botor oly képben festeni Magyarország helyzetét, mintha ez a boldogság tejfelében fürödnék állig. így ír a többi között : „Ha a magyar nemzet csakugyan olyanná fa­jult volna, minőnek Kossuth hiszi és levelében festi, akkor az ősz patriótának csakugyan volna oka két­ségbe esni. Hála Istennek, hogy nincs igaza. A sok baj közt, mely 48 után a magyart érte és a pártvi­szály daczára, mely leginkább rontá a nép erköl­csét, egészséges nép él Magyarországon és akar is élni. Mint független nép, mely feltámadott a holtak véréből. S fel lön támasztva a nagy ember által, ki­nek halálát Kossuth is kesergi.“ rEs nem elég, hogy igy ir, de még elég nevet­séges oda biggeszteni, hogy mind arról a gyönyör­ről, melyben a Deák-korszak aegise alatt a tönkre­­jutás felé siet az ország, talán nem is értesitették l­iven barátai. Már hiszen, mikép értesitették Kossuthot ba­rátai, s hogy jól van-e értesülve egyátalán, arra megfelel az elfogulatlan nép, mely az alkotások gyümölcseit a keserű öngyilkosságig élvezi. De fe­lelnek ám mások is, felelnek olyanok, a kik kinn a vidéken tapasztalatból ismerik a „független Ma­gyarország“ népének küzdelmeit s az ő pártjukhoz tartoztak mindig. Felel az „Alföld“, mielőtt a la­pok Kossuth levelére e szépséges dolgokat megír­ták volna; felel mintegy aproposza ép a „Pesti Napló“-nak, melynek munkatársai közül látja el egyik-másik állandóul közleményekkel. Ám itt a felelet csattanós czáfolatul, melynek érdekességét nagyban növeli az, hogy február 26-án kelt és „Magyarország helyzete“ czimen lá­tott napvilágot. Egyetlen szót sem hagyunk ki be­lőle, adjuk úgy a mint megjelent a következőkben: „Mindazon jelenségek, melyek egy sülyedő ország végpusztulásának előhírnökeiül ismeretesek a történelemben, nálunk bőven megvannak. A vi­szonyok, az elemek s minden ellenünk fordul. Nem­zetünk két osztályból: a már bukottak s tönkre­mentek, s a bukófélben levőkből áll; néhány ezer ember biztosított anyagi jóléte mellett milliók ínség és koldusbotra jutottak. IV. Béla s Kun László ideje borul rá ismét Magyarországra; egy részében farkasok marczangolják szét az embereket, másik nagy részét árvizek pusztítják el, országszerte pedig az uzsora és adóexecutiók pestise dühöng. Rémhí­rek érkeznek Dunán-innen — Dunán-túl, az éhezők s nyomorgók vészkiáltása hallatszik a Tiszán-innen és túl... . A kétségbeesés sötét képei vonulnak a nem­zete sorsán tűnődő hazafi szemei elé mindenfelől. A kormány és a képviselőház nagy szorgalommal dol­gozik Archimedesként körzőjével, mialatt a sok ezerfejű ellenség létünk korhadt kapuit döngeti. — Papíron már számtalan törvényünk van; codifikál­­nak revideálnak, recipiálnak, de a lopás, rablás és számtalan, kellő forma és czég alatt űzött csalást nincs ki büntesse. A hitel és bizalom megszűnik a polgári becsület és jellemesség a ritka kivételes tünemények közé kezd tartozni, a jó erkölcsök na­­gyobbára elbúcsúztak, s képződik rettentő szapora módon az országos proletariátus, mely nem ismer hazát, nem istent és törvényt. Az iparos már nem tud ez országban megélni, a kereskedő sem, ma holnap a földbirtokos sem; az anyagi jólét eltűnt, a megélhetés eszközei rémítően fogynak csak az adó­s katonai létszám emelkedik. Nincs békénk, nincs háborúnk, harczolunk, de nem nyílt becsületes ellennel, nyílt csatatéren, hol meg­halni is dicsőség; de fölemésztjük életerőinket lát­­hatlan hatalmak ellen, kicsinyes aprólékosságokban, lelkesedés, kedv s pályabér nélkül, hol a győzelem is a kérész élet tartama és értékével bír, hol már az is szerencse, ha huszonnégy órára ismét sikerült családunkat az anyagi s erkölcsi nyomortól meg­óvni .... Nemzetünk siralomházba van kitéve, s ha itt­­ott vigság s fényűzés mutatkozik, az a halálra ítélt keserű humora, mely még egyszer s utóljára akarja fenékig üritni, mi még az életöröm serlegében fenn­maradt. Az irodalom, a művészet, az eszményiség pusztulnak körünkből, mert azok is csak ott élhet­nek meg, ahol kenyér van. Tacitus sülyedő Romájá­nak jelenségeit látjuk ez országban aránylagos mér­vekben feltűnni, de reményt egy jó jövőre, a biztos menekvésre már alig táplálunk. Egy ország agonizál s Hunnia nemzője méltán gyászba borul.... Legjobbjaink már elhaltak, az epigonok kö­réből nem igen magasuilt ki uj nagyság; a bizony­talanság határtalan pusztájában tévelygő nemzet­nek nincs istentől küldött prófétája nincs ihletett vezére; az események ránk torlódnak, s ellentállni nem bírunk. Byzanczi okoskodások az i pontjának érvénye fölött képezi országbölcseink vitáinak lé­nyegét, a kormány mint a rkodusi colossus egyik lábával Bécsben, másikkal Magyarországon áll, s közben az elégületlenség, a nyomor s minden Tosz­nak árvize egymásután elsepri a nemzet legértéke­sebb kincseit. Mire egy önálló bank megszületik, nem lesz már kinek hitelezni, mire a vámkérdést kellően rendezik, nem lesz mit kivinni, s nem lesz kinek behozni. Ily hangulat és helyzetben bátran hozzáfog­hatnak a keleti kérdés megoldásához. Veszteni már alig van mit. Többet vesztettünk néhány év alatt anyagilag s erkölcsileg békében, mint vesztett egy borzasztó nagy háborúban Francziaország. Reánk nézve nincs már veszélyesebb háború a jelenlegi bé­kénél. A nemzet fiatalsága úgyis kaszárnyákban sanyarog, a véradó kegyetlenül beszedetik, a hadi­­sarc­ot meg az adóvégrehajtók tekintet és irga­lom nélkül begyűjtik, hogy megélhessen az állam, miután annak sok ezer polgára úgysem bírhat már megélni. Azért nem félünk, nem rettegünk már egy nagy háború esélyeitől sem. Dőljön el jobbra vagy balra sorsunk, de mentsenek meg bennünket e szé­gyenletes vergődés és rothadástól, mely sem élet, sem halál. Vagy nyújtsanak módot nemzetünknek, hogy munkája után a polgár becsülettel megélhes­sen, vagy pedig jöjjön el mielőbb a nagy catastropba „hol egy nemzet vérben áll“ s legalább egy dicstel­jes halál emlékét hagyjuk hátra a nemzetek törté­nete írójának .. . Normális után úgy sincs már menekvés az örvényből, melybe sodortattunk. Ide rendkívüli esz­közök, de rendkívüli ész és erélylyel megáldott fér­fiak is kellenek. Ha ilyenek nem találkoznak, ádáz sorsunk beteljesedik, s nyomorultan lépünk le a vi­lág színpadáról. A segíthetés, a mentés idejének legnagyobb részét ismét elszalasztottuk, az óra ti­zenkettőre jár ... a sötét éjfél áthatlan fátyla terül állami s nemzeti létünkre, a virradat messze van, s talán el sem érjük, ha az illetékes körökben még tovább haboznak s fontolgatnak, s merész elhatárzás­­sal nem történik meg a megmentés döntő lépése... Nagyobb a veszély, mint volt Mohács és Vilá­gosnál. Miért? nem kell bővebben fejtegetni. Tud­ják azt a gondolkodó hazafiak igen jól. Érzik, hogy a hajó sülyed, a vész egyre növekszik, a vihar tom­bol, a helyzet parazsos lehe t érhetlen, .. . menek­vést keres mindenki,. . . segélyért kiált a nemzet nyomora ... a víz nyakunkig ér . .. de a mentő eszközök alkalmazását még sehol sem látjuk . . . „Rész időket élünk, rosz csillagok járnak. Is­ten óvja nagy csapástól mi szegény hazánkat!...“ A reichsrat­ti jövő szombaton, márcz. 4-én zárja be üléseit. Az uj horvát miniszter kinevezése alkalmából eme királyi kéziratokat hozza a hivata­los lap: I. Kedves gróf Fejacsevich! Midőn önt egészségi állapotára való tekintetből horvát-szla­­von-dalmát miniszteri állásától saját kérelmére ezennel felmentem; fogadja odaadással teljesített hit szolgálataiért fejedelmi elismerésemet. — Kelt Bécsben, 1876. évi február hó 25-én. Ferencz Jó­zsef, s. k. Tisza Kálmán s. k. II. Kedves B­e­d­e­k­o­v­i­c­h ! Magyar minisz­terelnököm előterjesztésére Önt a Budapesten szé­kelő központi kormányhoz tárczanélküli horvát-szla­­von-dalmát miniszterré nevezem ki. — Kelt Bécs­ben, 1876. évi február hó 25-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. (—) Kossuth Lajos levele alkalmából minden egyes lapnak volt annyi becsületérzete, hogy méltó hangon szólott az államférfiuról, ki az 1848-iki tör­vény­alkotásban örök hálára kötelezte le nemzetét. Egyetlen egy lap, a „Nemzeti Hírlap“ tesz ezen általános becsülettudás alól kivételt, midőn elég alávaló és vakmerő bevezető soraiban a többi között így szólani: „Deák halála után is interpellálták a szél­balok Kossuth Lajost az iránt, hogy „mit érez és és mit gondol“, hogy tudják érzelmeikben és gon­dolataikban mihez tartani magukat. És Kossuth felelt nekik forduló postával. Válasza azonban nem elégítette ki az urakat. Kossuth levele nem volt politikai tőkéül felhasznál­ható. Visszaírtak tehát neki s kértek tőle oly leve­let, mely „Deák politikáját elitéli.“ És Kossuth le­ült triposzára és irt nekik egy hosszú epistolát, melyben tegnap óta a be nem avatott szélbalok is gyönyörködhetnek. Igaz-e az egész történet ? nem állunk jót róla. Talán igaz, talán nem. Annyi azonban tény, hogy a politikai pletyka beszéli, s hogy ha nem is való, de — jellemző.“ Jellemző bizony! Jellemző pedig azon állító­lagos pletykagyártókra; jellemző a pletykaközve­­títő hírlapra, melyet „nemzeti“ epithetona sem tu­dott megóvni, hogy a nemzeti nagyság és nemzeti lét leghatalmasabb képviselőjét, a tősgyökeres ma­gyarság szemefényét a legutczaibb gúnyolódás tár­gyául ne szemelje ki. Mert hát mégis csak túlmegy a tisztességtudás minden korlátain, a­mit jónak vél magának megengedni az örök gyalázatul magyarul megjelenő lap, a­mikor Kossuthot saját, alacsony lelkületének szinvonaláról méri meg és elég czudar feltenni, hogy Kossuth megrendelésre írja és vál­toztatja leveleinek tartalmát, hosszát, nagyságát, czélzatosságát. Jellemző bizony e mérték nagyon azon embe­rekre, a­kik szolgalelkűségek érzetében nem képe­sek még a legnagyobbról is máskép gondolkozni, mint magukról, a­kiknél forintokban fejezhető ki a meggyőződés és pénzért rendelik meg a czik­­kek irányát. Ily szempontból csak oly lapnál ítélhetik meg Kossuthot, melynek szerkesztője kéjjel vette fel a kormány által neki juttatott irodalmi bérruhát. Csak annak szerkesztése alatt jelenhet meg ily pletyka, a­ki jellemét a sajtó bureau küszöbének po­rában köszörülte, hogy a lelketlenség jól fizető posi­­turájában szolgálhassa a volt kormányok corrum­­páló és pusztító rendszerét — megrendelésre. Kossuth levele: A közvéleményben Kossuth levele által támasztott forrongás egyre tágabb körökben gyűrűzik. Ez képezi a napi eseményt, és ere­jén nem bír győzedelmeskedni a Dunának újabb áradása, nem a fel- és alvidékről jövő szerencsétlenségi hírek. A lapok kénytelen-kelletlen vezérczikket szentelnek a nagyhatású nyilatkozatnak, s többé-kevésbé ítélik meg azt a pártönzés elfo­gultságának rideg tollával. Annyit azonban már most is lehet constatálni, hogy szenvedé­lyüket és érdekeiket a megítélés körül nagyban fékezte a közönség osztatlan figyelme. Az a sajtó, mely azelőtt egymást igyekezett túlliczi­­tálni Kossuth nyilatkozatainak, sőt személyé­nek nyers megtámadásával, ma ugyancsak­ la­tolja a szót, melyet a nyilvánosság elé Kossuth felől bocsát. Emlékezetesek még nagyon a közönség előtt ama durvaságokban az aljasságig foko­zódott sértő czikkek, melyekkel Kossuth enun­­ciatióit fogadta a Deák-párti sajtó. Emlékeze­tesek különösen a „Pesti Napló“ támadásai, melyek határt nem ismertek sem a gyanúsítás­ban, sem a piszkolásban, csakhogy Kossuthot „kisebbítsék“ a magyar nép szemeiben. Semmi eszközt nem kíméltek. Oldalról és egyenesen vakmerőleg és orvgyilkos módjára tajtékozták a mérget. Hazudozással és hamissággal rontot­tak neki a magyar történelem e legkiválóbb alakjának, kinél jobban senkit nem tisztelt és tisztel és senkit nem bálványzott és bálványoz a nép romlatlan része. Most Kossuth legújabb levelére, el kellett dobniok megszokott fegyvereiket. Érezték ön­­kénytelenül, hogy az eseményekkel szemben, melyek Kossuth minden szavát igazolták, isten­­kisértés és a népharag felzúdítása volna, meg­újítani ocsmány hetzeket. Változtak az idők és ezeknek súlya ránehézkedett tollukra, ott lebegett lelkiismeretük felett. Innen a kíméle­tesebb hang és modor, melyet mindenikök kö­vet, midőn a bonczkés eszközeit felszedegeti a bírálat megsemmisülő vállalatára. Tisztában vannak immár, hogy a ténye­ket tagadni lehet, de ez a munka nem fizeti ki magát, csak árt lapjaik hitelének, ha Kossuth féktelen megtámadásával karöltve jelenik meg a közönség előtt. Pusztán tagadni a tényeket csak egy nevetséges kísérlete a tapasztalás megtagadásának. Ezen is fenakadhat, de nem

Next