Egyetértés, 1876. március (10. évfolyam, 49-74. szám)

1876-03-22 / 67. szám

négy polgár — két magyar, egy román, egy német kérte az orvoslást — s midőn sérelmeiket előadták, a miniszter úgy nyilatkozott: „neki sok dolga van, minden apróságos bajt meg nem orvosolhat.“ Ennek eredményéül a szász képviselőket a parlament igazolta, Brassó és vidéke 60,000 román és magyar lakossága képviseletlen maradt, a kül­döttek Pestről a vereségnek még fokozásával tér­tek vissza, bizalmuk elveszett a kormányban, a két magyar hű Deák­-párti küldöttből ellenzéki lett, a román küldött és párthívei, a­kik az aktivista párt­hoz tartoztak és kezet fogtak a magyarokkal, látva, hogy a kormány a szászok kedvéért még a magya­rokat is cserben hagyja, s az ő üldözőiket pártolja, a magyarokkal kötött szövetségtől elhültek, a kor­mánytól nem várnak semmit, s nem remélhető többé közöttünk bármily fontos közügyben az egyhamar való kézfogás. És ez nagy fontosságú tény a brassói magyar és román közállapotokra nézve. Mert a kormány­nak tudnia kell azt, hogy az úgynevezett aktivista román mozgalom legelsőben innen indult meg. Az erdély­részi románságnak itt igen tekintélyes értel­misége van, kiknek politikai nézeteit Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Nagy-Szebenben a románok figyelembe veszik s többnyire követik. Sőt ennek a görög nem egyesült egyházra is nagy a befolyása. Ha a kormány a brassóiak sérelmét orvosolja, en­nek kifelé is jó hatása leendő. Az itteniek elbeszél­ték volna Romániában élő véreiknek, hogy a ma­gyar kormány őket törvényes ügyekben védte, sérel­müket orvosolta s ez nagy erkölcsi értékű, irányunk­ban kiengesztelő hatású lett volna, így ez idő sze­rint a bennünk helyezett bizalom igen meg van in­gatva, ezt Brassóban higgadtabb Deák-pártiak is így fogják fel és nyilván beszélik. A legfőbb — a parlamenti tér — tehát a szászoké lett. De ők a tér­foglalást egy idő óta rend­szeresen űzik a társadalmi és politikai élet minden terén, kormányunk azt mégsem látja, mert minden­ben kezökre látszik dolgozni. Az absolutismus kor­szakában a Brassóban székelő közhivataloknál több tehetséges buzgó magyar volt alkalmazva, mint most. Most azokat, a­kiket a halhatatlan érdemű Eötvös és a korábbi miniszterek a Királyföldön ki­­tünőbb állomásokra helyeztettek, valamely hata­lom és láthatlan befolyás lassanként mind eltávo­lítja. Egy magyar tisztviselőt azért tétettek el, hogy egy német nyugtát törvényszegőleg nem likuidált; a másikat, hogy egyik országos képviselője adóhát­ralékért végrehajtást vitetett; a tanfelügyelőt azért rendelték el, mert a magyar érdekeknek ba­rátja s a népoktatási és nyelvi törvénynek bátor védelmezője volt, helyébe szászt rendeltek, Beszter­­czen és Szász-Régenen kivül egész Királyföldre ki­terjedő hatósággal. Ez a „Provincia Cibiniensis,“ uj vívmánya, és közeledés ahoz, hogy a magyar államban ismét egy uj állam — Status in Statu — alakuljon, pedig egy tanfelügyelőtől — minden egyébtől eltekintve — akkora területen, a törvény­től tisztán megrendelt évenkénti negyven évnegye­­des gyűlés megtartását sem követelni, sem neki azt eszközölni nem lehet. Azonban a Királyföldről a magyar tisztviselők egymás után pusztulnak ki. A czél ez s már csaknem el van érve. De világos ellentállási törekvések is consta­­tálhatók. Báró Eötvös még 1869-ben megrendelte, hogy Brassó város községi iskolát állítson a magyarok és románok által lakott város­részeknek; a város nem teljesítette, húzta halasztotta a dolgot. Pauler miniszter időhatárt tűzetett ki a szász ispánnal 1000 frt büntetés terhe alatt. Ekkor azt vetették ellene, hogy ők a népnevelési iskolai törvényt nem tartják jónak, s azt eltöröltetni kérik a helyett, hogy szabványát teljesítsék. Valóban szász honfi­társaink a magyar alkotmányt őszintén ma sem ismerik el, legalább nem minden viszonyok között. Az ő iskolai törvények például az általuk ennek előtte jó idővel alkotott „Schulordnung.“ Ez szabá­lyozza náluk a közoktatást és nevelést, mely meg­engedi, hogy az ő íróik tankönyveikben Erdélyt ma is „Kronland“-nak írják, tanáraik annak tanítsák, mely megengedi, hogy a szász iskolákban Magyar­­ország története helyett Németországé és Austriáé, Erdélyé helyett a­ „Geschichte der Sachsen“ és „Roth halála története“ tanítassék prózában és versben; „Tageblatt“-sok rendszeres ellenzéket ké­pez minden kormányi intézkedés ellenében, a­mi az ő privilegizált független önállóságukat érinti. Mindezek tények, valamint az a kormánynak ezekkel szemben való kímélő eljárása is. Hátra van még a brassói iskolai állapotokat vennem vizsgálat alá s kimutatnom, hogy a társa­dalmi és politikai életben mutatkozó ezen jelensé­geknek magyarázata mind a szászok exclusiv ki­váltságos irányú tanítási és nevelési rendszerében van, s hogy a magyar kormány előtt fontosabb te­endő alig lehet, mint a közoktatási törvényt közöt­tük is alkalmazni s a magyar és román népet if­júságaik önkiképzése végett a törvény által meg­szabott elemi, polgári, és felsőbb gymnasiumi isko­lák jótéteményében halogatás nélkül részeltetni, hogy az, szász testvérével a közmivelődés terén idő­vel versenyezhessen. Brassónak erre elég alapja van, öniskolái­a bőven költ, juttasson ezeknek is, ezt kívánja a jogegyenlőség és igazság. ORSZÁGGYŰLÉS. I. A képviselőim mai ülésén letárgyalta a közoktatásról szóló törvényjavaslatot. Na­gyobb vitára adott alkalmat a 9. §., melyre nézve Szivák oly módositványt adott be, mely az 1868. 38. t. sz. szellemével homlokegyenest ellenkezik. Ezen vitában részt vettek pártunk részéről Irányi, ki egy külön módositványt nyújtott be az iránt, hogy az iskolaszékekben a tanítók képviselve legyenek. Madarász József erősen támadta meg Szivák javaslatát és annak ellenében hivatkozott az 1838. 47. §-ra. Leg­jobban megzavarta azonban a vita Trefort mi­nisztert, ki előbb kijelenté, hogy Szivák módosí­tását elfogadja, utóbb pedig midőn látta, hogy kö­rülbelül maga marad annak indítványa mellett, ő is fordított egyet és kijelenté, hogy a módo­­sítvány indokait nem helyesli, és attól eláll. A 9. §. végre Gorove indítványára a köz­ponti bizottsághoz utasíttatott újabb szövege­zés végett. Pártunk részéről beszéltek még a mai tárgyalás folyama alatt Hegyessi és Hegedűs, míg a kormánypárt részéről Baross Gábor, Heruts, Paczolay, Zsedényi, a szélső­jobb ré­széről pedig Kállai Béni és Zichy gr. szólottak. II. A képviselőház ülése márczius 21-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Kormány részéről jelen vannak Tisza, Szende, Trefort és Simonyi mi­niszterek. Elnök az ülést 10 órakor megnyitván, múlt ülés j könyve hitelesíttetik. Elnök bemutatja Doboka megye feliratát az önálló magyar nemzeti bank felállítása és a birtokviszonyok rende­zése iránt. Napirenden van a közoktatásügyi tvjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A 6. §. bekezdése és első pontja észrevétel nél­kül elfogadtatik. — Olvastatik a 2-dik pont. Kállay Béni a következő módosít­ványt nyújtja be : a 2-dik pontba tétessék még az, hogy a közigaz­gatási bizottság intézkedik az iránt is, hogy a köz­ségi és felekezeti iskolaszékek azon intézkedéseinek, melyek saját hatáskörüket túl nem lépik, a törvény­hatósági tisztviselők érvényt szerezzenek. — Molnár Aladár előadó ellenzi e módosítást. — Zichy N. gr. elfogadja azt. — A ház az eredeti szerkezetet fogadja el. Baross Gábor a 2-ik és 3 pont közé egy uj pontot kiván felvétetni, mely arról intézkedik, hogy a községi elöljárók a tanköteles gyermekek számát minden évben összeírják és az iskolai hatóságnak fölterjes­szék. — Molnár felszólalása után ez indít­vány elfogadtatott. —■ A 4—6 pontok elfogadtatnak. Olvastatik a 7. §. 1-ső pontja, Hegyessy Márton. A közigazgatási bizottság­ról szóló törvény 59. §-a azt mondja, hogy a köz­­igazgatási bizottság határozatai ellen, ha azok má­sodfokon hozatnak, csak azon esetben van további felfolyamodásnak helye, ha ezen másodfokon hozott határozat eltér az első fokon hozott határozattól. A törvényeket összefüggésben és öszhangban óhajt­ván meghozatni, másrészről pedig a haszontalan felebbezésektől s ennek következtében beállható munka­veszteségektől megkímélni óhajtván a mi­nisztériumot, indítványozza, hogy másodfokon hozott határozat ellen csak azon esetben lehessen felfolya­modni, ha ezen határozat az első fokon hozott hatá­rozattól eltér. Molnár előadó valamint a ház elfogadja a mó­dosítást , és a 2-ik pontot. A 3-ik pontnál Remete Géza lényegtelen mó­dosítást nyújt be, melyet Molnár előadó ellenez. — Hérich az iránt ad le módosítást, hogy a tanító vallástalanságáért hivatalából előmozdítassék. — A ház az eredeti szerkezetet fogadja el. Olvastatik a 4-ik pont. Baross Gábor indítványozza, miszerint az első bekezdés után az tétessék, hogy a tanító ellen folya­matban levő vizsgálaton a tanfelügyelő vagy segédje jogosítva van megjelenni. Indítványozza továbbá, miszerint a vizsgálat eredménye a tanügyminiszter­­hez felterjesztessék. Molnár előadó szerint ezen módosítások vilá­gosabban fejezik ki azt, a­mi az eredeti szövegben foglaltatik ezért elfogadja azt. — A ház is elfo­gadja a módosításokat. — Az 5. pont, valamint a 8. §. változatlanul elfogadtatik. A 9. §-nál Kállay Béni stiláris módosítást nyújt be. — Szivák Imre a következő módosítást nyújtja be: A 9. §. második bekezdésének végéhez tétes­sék. Azon hitközségek, illetőleg felekezetekre nézve, melyek képviseleti szervezettel nem bírnak, az ezt tényleg pótló közegek tekintetében a fenálló gyakor­lat fentartatik. Azon hitközségek, illetőleg feleke­zetek pedig, melyeknél az iskolaszék teendőinek el­látására az eddigi gyakorlat szerint szervezett kö­zegek vannak, ezeket mint felekezeti iskolaszékeket működésükben jövőre is meghagyhatják. Irányi Dánielnek a 3-ik kikezdésre van észre­vétele. Ezen kikezdés szerint ugyanis a polgári is­kolaszéknek a választott tagokon kívül minden hit­­felekezetbeli rendes lelkész, azonkívül pedig a ta­nító, vagy ahol több tanító van, a tanítótestület egy képviselője szavazattal bíró tagjai, csak ott a­hol 20-nál több tanító van, választhat a tanítótestület két képviselőt. Ezen rendelkezés is azt mutatja, hogy igen czélszerű lenne a közoktatásügyi tárczát a vallásügyitől elválasztani. Mert azon alárendelt­ség, melynek itt is kifejezést ad a szerkezet, aláren­deltsége a tanítóknak, véleménye szerint onnan kö­vetkezik, hogy a miniszter azt tartja: „ecclesia praecedit“, úgy bánván a maga két gyermekével, mint azon apa, a­ki egyik számára majorátust ala­pít, a másikat pedig kis apanageval szokta kielé­gíteni. (Derültség.) Nem akarja szóló a h­itfelekezetbeli lelkészeket az iskolaszékből kizárni, igen jól tudván, hogy azok­nak jelenléte az iskolaszékekben szükséges. De mi­dőn azt elismeri, lehetetlen, hogy fel ne akadjon azon aránytalanságon, a­mely a lelkészek és tanítók közt fog létezni e törvényjavaslat értelmében az is­kolaszékben. Annálfogva azt indítványozza, hogy ezen ki­kezdés oda módosítassék, hogy ott ahol 1­-nél több tanító van, már két képviselőt választhasson a tanító testület; a hol pedig 30-nál is több tanító létez, ott 3-at választhasson. Vannak községek hol 3—4 sőt 5. hitfelekezet is létez, s mindegyiknek van rendes lelkésze s ott mindamellett, hogy 5. lelkész fog ülni az iskolaszékben, ha a tanítók száma nem haladja meg a 20-at, mégis egy tanító lesz az is­kolaszékben, a­ki a tanítás érdekeit mint szakértő előmozdíthassa. Hibát talál abban is szóló, hogy a leánytanítók is mindenesetre beválasztathassanak az iskolaszékbe és pedig nemre tekintet nélkül. Mert ha azt akarjuk, hogy a leány nevelés is elő­­mozdutlassék, akkor lehetetlen kizárni azon köze­geket, melyek a leány neveléssel foglalkoznak, akár legyenek azok férfiak, akár asszonyok. Ehhez képest a következő módosítványt­ nyújtja be: „A­hol az iskola községben 10 tanító van, a tanítók maguk közül két képviselőt, a­hol pedig a tanítók száma a 30-at meghaladja, 3-at válasszanak, akiknek egyike ott a­hol leánytanító, vagy tanítók vannak, ez utób­biak közül nemre való tekintet nélkül választandó. Zsedényi Ede Szivák módosítást pártolja. Trefort Ágoston miniszter helyesnek ta­lálja Szivák Imre módosítását és motivatióját is és kéri azt elfogadni. Hegedűs László szerint minden egyháznak legfőbb joga az, hogy maga határozza el, hogy mi­csoda alkotmányt adjon magának, micsoda szerke­zet szerint igazgattassák. Jól tudja, hogy vannak egyházak — és ilyen a katholika egyház is — mely nem a községi alapon épült fel, de bármennyire igaz is ez, a törvény ezen rendelkezése még­sem le­het rájuk nézve sérelmes, sőt mivel e pont által kü­lönösen a szülők jogát látja megvédve, azt kívánja, hogy tartassák meg az eredeti szöveg. (Helyeslés.) Ezután Zsedényi beszédére tesz néhány észrevételt és ismételve kijelenti, hogy az eredeti szerkezetet pártolja. Madarász József sajnálja, hogy a közoktatás­­ügyi miniszter Szivák módosítását elfogadta, mely ellenkezik a közp. bizottság által előterjesztett né­zettel, — mely az 1868. 38-dik törvényczikk ki­folyása. Az 1868. 38. t. sz. 47. §-a azt mondja, hogy : „a h­itfelekezetek mindazon hitközségekben, hol híveik laknak, saját erejükből tarthatnak fenn és állíthatnak nyilvános népoktatási intézeteket és ily tanintézetek felállítására, fentartására híveik anyagi hozzájárulását saját képviselő testületek által meg­határozandó módon és arányban, valamint eddig, úgy ezentúl is igénybe vehetik. „Tehát a képv. tes­tületek befolyását azon arány határozza meg, mely­ben az anyagi hozzájárulás történik“. Azonban azt mondja továbbá az illető törvény: „Azon intézetek­ben a tanárokat és tanítókat maguk választhatják, azok fizetését maguk határozhatják s a tankönyve­ket maguk szabhatják meg“. A tanítási rendszer és módszer iránt a 48. §. intézkedik bizonyos felté­telek alatt. De ha Szivák módosítása elfogadtatik s akkor megszüntettetik az 1868. 38. t. ez. ezen vilá­gos, ezen előrehaladó, ezen minden egyes hitköz­ség, minden tagjainak egyéni szabadságát biztositó rendelkezése. — Szóló óhajtja, hogy mindenki te­hetsége szerint hozzájáruljon a tanintézetek fentar­­tásához. És ha ezen jog elvétetnék, ez határozottan visszalépés és megváltoztatása lenne az 1868. 38. t. sz. 14 §-ának, és szóló azt tartja, hogy ily helyzet­ben nem kell a már hozott törvényt felforgatni, de az a mi az eredeti szerkezetben benne van, nem fel­forgatása az 1868. törvénynek, hanem annak módo­sítása, az pedig ami a módosítványban foglaltatik, nem fenntartása annak, hanem felforgatása. Azért kéri a házat, hogy ez ügyet jól megfon­tolja, mindnyájan készek arra, hogy minden hitköz­ségtől egyházi, és politikai áldozat és odaadás kí­vántatik ; de hogy elvetessék azon jog, hogy maga nézhessen bele a hitközség minden tagja a tanköny­vek és tanmódszer megállapítása rendjébe, ezt nem tartja sem a mai haladó kor, sem az 1868. törvény szellemével megegyeztethetőnek. Trefort nem érti előtte szólót, ezen módosí­tást szóló nem visszalépésnek, hanem haladásnak tartja, épen azért elfogadtatni kívánja ezt. —­ Pa­­czolay János azon irány ellen tiltakozik, mely itt a házban nyilvánul, ha az állam és egyház közötti vi­szony rendeztetni fog, megköveteli szóló, hogy a katholikusok ép úgy bírjanak autonómiával, mint a többi vallásfelekezetek.­­ Molnár Aladár szerint Irányi módosítása nem ellenkezik a központi bizott­ság szövegezésével, Szivák módosítását azonban ki­fogásolja, azt mellőztetni kéri. Trefort miniszter kijelenti, hogy Szivák esz­méit elfogadja, de az indokolást nem. — Gorove a központi bizottsághoz kívánja újabb szövegezés vé­gett a §-t utasítatni. A ház ez utóbbi indítványt fogadja el. Várady Gábor szerint a 9. §: nincs oly össze­függésben az utána következő szakaszokkal hogy azokat tárgyalni nem lehetne. — Kállay Béni előtte szólóval ellenkező nézetben van. — Molnár Aladár előadó tárgyalni kívánja tovább a javasla­tot. — Kende Péter Kállay, Szivák Várady néze­téhez csatlakozik. — Zichy Nándor gr. felszólalása után a ház a tárgyalás folytatása mellett szavaz. A 10—12. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. Olvastatik a 13. §. első pontja. Plachy Bertalan az iskolaszék teendői közé kí­vánja felvétetni azt is, hogy felügyeljen arra, hogy a tanítók illetéket pontosan kiszolgáltassanak. Berzeviczy Egyed e §­ 7-ik pontja azt mondja, hogy a mulasztók szülői vagy gondviselői első ízben megiitetnek, másod­ízben pedig a mulasztók jegy­zéke büntetés végett a községi elöljárókhoz terjesz­tessék. Szaló azt indítványozza,­ hogy nem rendezett tanácsú községben ezen jegyzék a közigazgatási tisztviselőnek küldessék meg. Irányi Dániel, az 1868. XXXVIII. t. cz. ugyanis jelesül 121. §-ában azt mondja, hogy az is­kolai szék a szülőket, ha gyermekeiket rendesen is­kolába nem járatják első ízben meginti, azontúl pe­dig a mulasztóknak jegyzékét a bíróságnak adja át. Eszerint tehát a mulasztó szülőket a bíróság meg­bünteti. A jelen törvényjavaslat ama t. sz. 121. §-át megváltoztatja anélkül azonban, hogy meghatá­rozná, hogy a büntetés kiszabása kit illet. E tör­vényjavaslat erre nézve ugyanis azt mondja, hogy: „a mulasztók szülőit vagy gondviselőit első ízben meginti, azután a mulasztások jegyzékét legalább minden két hétben a községi elöljáróságnak a bün­tetések végrehajtása végett átadja. Az 1868. tör­vény szerint a birónak kellett ezen büntetést ki­szabni. Szóló nem tartja czélszerünek ezt a nehézkes eljárást, de azt múlhatatlanul szükségesnek tartja, hogy meg legyen mondva, ki szabja ki a büntetést. Mert nem elég e jegyzéket átküldeni. Szaló azt gondolja, nehogy kétszeres munka végeztessék, az egyik az iskolaszékkel, a másik az elöljárósággal. Az iskolaszéket kellene fölruházni azon joggal, hogy miután kihallgatta a mulasztó szülőket, egyszersmind a törvényben meghatározott büntetéseket is alkalmazza reájuk és a mulasztások jegyzékét azután a kiszabott büntetésekkel együtt az elöljáróságnak küldje át. Ehhez képest a 13. §. 8. kikezdését ekként kéri módosíttatni. „A mulasztók szüleit vagy gond­nokait első ízben meginti, azután a mulasztások jegyzékét az illetők meghallgatása után esetleg ki­szabott törvényes büntetésekkel együtt, ezeknek végrehajtása végett legalább minden két hétben a községi elöljáróságnak átküldi.“ Hegyessy Márton mindenekelőtt kijelenti, hogy elfogadja Irányi módosítását. Azután az 1-ső pont utolsó bekezdésére vonatkozó két módosítást nyújt és pedig, hogy a félremagyarázások elkerül­­tessenek, az utolsó bekezdést két bekezdésre kí­vánja átváltoztatni, melyek közöl az első e kép szólana: „az iskolaszék a gondnoktól számot kér s számadásait megvizsgálja“ a második pedig így: „végre eljárásáról évenkint legalább két ízben, sür­gős és fontosabb esetekben többször is jelentést tesz a községnek.“ Molnár felszólalása után a 7-ik bekezdés az ő módosításával fogadtatott el. A 10. pont Plachy, a 13. Molnár módosításával fogadtatik el. A 2. §-nál Kállay Béni stiláris módosítást nyújt be. P. Szathmáry Károly a központi bizott­sághoz kívánja utasítani e §­t. — Molnár előadó fel­szólalása után a ház Kállay módosításával fogadja el a pontot. A 14. §-nál Szluha Ágost indítványozza, hogy a kormány legyen jogosítva egyes városoknál úgy intézkedni, miszerint az iskolai kiadások a közpénz­­tárból fedeztessenek. — Molnár előadó nem ellenzi ez indítványt, melyet a ház elfogad. — A 15. §. el­fogadtatik. Olvastatik a 16. §. Schwarcz Gyula e §-hoz a következő módosí­tást nyújtja be: „A bizottság szervezését a fővárosi törvény­hatóság szabályrendelettel akkép állapítja meg, hogy abban a fővárosi községi tanácsok és tanító­nők képviselve legyenek, üléseiken a kellő felvilá­gosítások megadása végett a fővárosi kerületi tan­­felügyelő, vagy annak helyettese részt vehessen.“ A ház elfogadja ezen módosítást a Molnár előadó által indítványozott új §. pedig a központi bizottsághoz utasíttatik. A 17. §, elfogadtatván, ez­zel befejeztetett e törvényjavaslat tárgyalása. Következik Simonyi miniszter válasza Mar­­koth János és Ráth Károly interpellációira. Mar­kot­hhak azt feleli, hogy az erdőpusztítás megaka­dályozása végett tjavaslatot fog benyújtani. Ráth­­nak azt feleli, hogy a kereskedelmi törvény módosí­­tása­ tárgyában egy szakférfiakból álló tanácskoz­­mányt fog összehívni és ha szükséges volna annak idején tjavaslatot fog benyújtani. A ház tudomásul veszi mindkét választ. A holnapi ülés napirendjére a Királyföld ren­dezéséről szóló törvényjavaslat tűzetett ki. Ha ez bevégeztetnék, következnék az állandó pénzügyi bizottság jelentése a közadók kezeléséről szóló törvényjavaslat szövegében a főrendiház által tett módosításokról. A szabályszerű időben pedig az interpellációk megtétele. Ülés vége d. u. 1 óra 40 percz. újabb terheket rovunk rájuk anyagi díjazásukról is méltányosan gondoskodjunk. Mert a törvény által megszabott 300 frtnyi évi fizetés oly csekély, hogy abból családos ember meg nem élhet. Az anyagi küzdelmek elvonják a néptanítót azon hivatástól, hogy a szaktudományok tanulására fordítsa üres idejét. Azonban mindaddig, míg az általános lefegyverzés eszméje Európában diadalt nem ül, az államoknak sok pénze népnevelésre nem lehet, mert az emberiség gyilkoló gépekre és nagy­számú hadseregek tartására sokkal többet költenek mint az iskolákra és a tanító képezdékre. Sajnos hogy ez így van. Helly J. képviselő­társamnak ér­veléseire azt kívánom felelni, hogy ennek az álla­potnak a hibás politikai rendszer az oka. Ha Helly J. képviselő­társam felemlíti azt, hogy Magyaror­szágban épen a népnevelésre nincsen pénz, nem lá­tom akkor helyesnek azon érvelését, hogy épen kép­viselő­társam támadja meg az önkormányzatot és a felekezeti iskolákat, midőn tudjuk, hogy a protes­tánsok önkormányzatuknál fogva évek hosszú során át tetemes anyagi áldozatokat fordítottak az isko­lákra és átalában a népnevelésre. De ha nézzük azon hatást, a­mel­lyel az önkormányzat az isko­lákra volt, látjuk, hogy a protestáns felekezeteknél mindig a szabadság és nevelés erős vára volt.­­ Ebből az indokból kiindulva én az önkormányzatot nemcsak, hogy a protestáns h­itfelekezeteknél fen­­tartani óhajtom, hanem kívánom, hogy a kath. egy­háznak szintén önkormányzata legyen, melynek csak üdvös hatását reménylem a népnevelésre. Plachy Bertalan tisztelt képviselőtársam azt állítja, hogy az államhatalomnak szüksége van tevé­kenységre, és ezért a törvényjavaslatot, mely a tan­­felügyelőket mint tevékeny eszközöket életbe lépteti üdvözli. Én mint az önkormányzat védelmezője, miután maga a kormány által kinevezett tanfel­ügyelő eszköze a kormány c­entralisatiónak, miután maga az a kinevezés nincs összhangzásban a feleke­zetek szabad választási jogával, miután a tanfel­ügyelő mellőzve a felekezeti hatóságokat, minden nyilvános ellenőrködés nélkül a népnevelésről a kor­mányhoz terjeszti fel jelentéseit és egyszersmind rendelkezési joga van az iskolák anyagi ügyeire nézve, e tekintetben nem látom az előttünk fekvő törvényjavaslatot az önkormányzattal összhang­zásban, melyről a t. közoktatásügyi miniszter úr oly szépen mondotta, hogy törvényjavaslata nem tör­ténik a felekezetek autonómiája ellen! Elismerem azt, hogy jó népiskolai törvény által ki lehet jelölni az irányt, melyen a siker felé haladni kell, de nagyon helyesen jegyezte meg Mocsáry Lajos­­, képviselőtársam, hogy az ország kisebb tankerületekre nincs felosztva, és hogy a járási tanfelügyelők nincsenek életbe léptetve, ezért magától a tanfelügyelőtől nem vár oly üdvös sikert és hatást, mintha a nevelés ügye a megye kezébe tétetnék le. Szükség volna, hogy az ország kisebb tankerületekre felosztassák, de miután én nem re­ménylem azt, hogy a mostani pénzügyi viszonyok közt oly erőket lehessen alkalmazni, melyek a neve­lés ügyének, mint szakférfiak a kisebb kerületekben megfelelni képesek volnának, miután Magyarország pénzügyi viszonyai nem oly rendezettek, hogy segéd tanfelügyelőket díjazhasson; ebből az indokból egyes tanfelügyelőktől nem várom azt a hatást és sikert, melyet a tanfelügyelői intézmény a megyei bizott­mány erélyes és lelkes iskolatanács befolyásával előhozhatna. De a tanfelügyelő tagja lévén a közigazgatási bizottságnak, kettős hivatalának nem lesz képes megfelelni. Vagy az egyiket, vagy a másikat nem lesz képes teljesíteni. Kénytelen lesz szakférfiakat, vagy helyettes tanfelügyelőket az iskolák látogatá­sával megbízni. Ez az államnak új költség­ szaporo­dást fog okozni. A mostani rész pénzügyi viszonyok közt nem azon kell gondolkozni, hogy újabb hiva­talokat és újabb kiadásokat teremtsünk, nem a felett kell gondolkozni, mi szükséges,­­ hanem azon, mit lehet nélkülözni, mert féltem a nemzetet, hogy a költséges kormányzási rendszer által az adósságok örvényébe sülyed. Ne feledje el a t. kormány és maga a t. mi­niszterelnök úr, hogy ő ki az önkormányzatnak oly régi tehetséges zászlóvivője, most kezében a hatalom, hogy azt valósítsa most az önkormányzati rendszer a nevelésnél legfontosabb, mely tagadhatlanul szép sikert bizonyított be; emlékezzék meg a kormány Deák Ferencz intő szavaira: „Kövessünk józanabb politikát.“ A törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Ostfy Ist­ván beszéde — a képv. ház márcz. 17-ki ülésén. — T. ház! Magyarország szebb jövőjének alapja a népnevelés. Midőn a nemzet napról-napra nagyobb igény­eket­ támaszt a néptanitók irányában, szüksé­ges, hogy gondoskodjunk arról is, hogy jó néptaní­tók képeztessenek. Íme a t. képviselőházban ma is­mét egy uj eszme merült fel, a melyet Ráday kép­viselő­társam pendített meg s melyet szivemből üd­vözlök. Ez az eszme oly magasztos hogy az a nem­zetnek, ha felkaroltatik, nagy üdvére lehet, ezen eszme a testgyakorlatoknak, a katonai tanulmányok fejlesztése és idővel a hadsereg átalakítását czé­­lozza. Íme ismét egy uj eszme, mely eszmének való­sítása által uj teher rovatik a néptanítókra. Midőn a nemzet napról-napra többet igényel a néptanítók­tól, szükségesnek látom felemlíteni, hogy midőn Budapest, márczius 21. Tisztelt szerkesztő barátom! A „Pesti Napló“ márcz. 18-ki számában olyféle nyilatkozatot tett, mintha én nem akarnám a népnevelést. Az út, me­lyen a népnevelést fejleszteni kívánom, eltér a tör­vényjavaslattól, mert én a felekezeti önkormányza­tot összhangzatba kívánom hozni a megyei önkor­mányzattal. Magyarország nincs oly pénzügyi vi­szonyok közt, hogy az ország kisebb tankerületekre felosztatván az iskola­látogatások rendezésénél kellő számú tanfelügyelőket fizethessen. Hazámat pedig újabb kiadások által az adósságok ös­vényébe még inkább belevinni nem akarom. Csupán ennyi az, mint a „Pesti Napló“ tudósítására megjegyezni szükségesnek tartok. Ostffy István, Pest megye évnegyedes közgyűlése. (Első nap, márcz. 21-én.) A hármas megye nagy részét még folyvást fenyegetően megszállva tartó árvíz hatása nagyon meglátszott a mai közgyűlésen, melyen mindössze alig jelent meg 70 — 80 tag, az alispáni évnegyedes jelentés után azonban e szám is felére olvadt le. A jelentés hosszan ecseteli az árvíz pusztítá­sait ; felemlíti, hogy Pócsmegyeren csak egyetlen egy épület nincsen víz alatt, Lőrén, Makádon és Ráczkevén pedig már eddig is több száz ház dűlt össze, Újpesten hatvan épület, köztük hét gyár esett áldozatul stb. E mellett a szántóföldeket elöntött áradat megsemmisíti az őszi vetéseket, és lehetet­lenné teszi a tavaszi szántási vetést.­­ Emberélet a megye területén eddig három esett áldozatul, és pedig Monostor, Majosháza és Ráczkeve községek­ben egy-egy. Az alispán felterjesztést tett a pénzügyminisz­terhez azon kéréssel, szüntesse be az adó­­végrehajtást a sújtott községekben, mit a mi­niszter már teljesített is. Felemlíti ezután az alispáni jelentés, hogy a folyó hó elején egy megyei ár­víz bizottság alakult, mely azóta ernyedetlen tevékenységet fejt ki az ínségesek segélyezése körül, s továbbá, hogy Fegyveres Ádám, Bauer József, Gagelhoffer József, Valkay Imre és Somody Lajos mérnökök kiküldet­tek, hogy mihelyt lehetségessé válik, tartsanak szem­lét községről-községre, intézkedjenek a közlekedés helyreállítása, a vizek leeresztése, az épületek meg­vizsgálása s a vízmagasság fixírozása iránt. Végül a jelentés felsorolja az árvízkárosultak javára befolyt adakozásokat, nevezetesen kiemeli, hogy a szomszédos községek temérdek élel­miszereket küldtek az árvízkárosultaknak.­­ A pénzbeli adományok közt első sorban áll, hogy a király adományából a szentendrei sziget részére 1000 frtot, a Csepelszigetnek 3500 frtot, a solti já­rásnak 3000 frtot, Újpestnek 1000 frtot és Pereg­­községnek 500 frtot adtak. A főispán felemlíti, hogy a király még nem fejezte be a jótékonyság művét, gondoskodni fog még ezentúl is, nevezetesen a rácz­­keveiekről. A magán adományokból most 7466 frt van az ínséges pénztárban. Az ülés folyamában bejelente­tett az or­sz. nőképző egylet 250 frtnyi adománya a megyei vizkárosultak részére. Kovácsy Gyula kifejti, hogy a legköze­lebbi áradás által szenvedett városok és falvak kellő időben alkalmazott, aránylag csekély erőt igénylő véd­munkálatok által az elpusztulás illetve na­gyobb mérvű károktól megóvhatták volna magu­kat ; továbbá, hogy messze eső időktől lehet csak várni a dunaszabályozás átalános keresztülvitelét és még akkor is szükséges lesz az áradásnak kitett városokat és falvakat felhányt sánczok és gyűrű­szerű töltések által megvédeni. — Szaló azt indít­ványozza, keressék meg a kormány megfelelő szá­mú mérnökök kiküldésére, kik az árterület felvéte­lét és az összes mentési munkák tervezé­sé­t még ez év nyarán megkezdjék; azután a megye érdekli ttt városai és községei köteleztetnének, hogy önsegély utján az önvédelmi munkákat még ez év folyamában kezdjék meg és szakadatlanul folytas­sák, a­míg csak teljesen el nem készülnek. Rakovszky István ez indítványt elfogadja, de megjegyzi, hogy a megye már 1869-ben jósolta az árvizet azon esetre, ha a soroksári zárgát magá­ban áll és intézkedések nem tétetnek a szigetség megvédésre. Azon kérelmet kívánja a kormányhoz intéztetni, hogy a soroksári töltést építtesse végig az egész Csepelszigeten, a nagy Duna menté­ben, nehogy a nagy Duna árjai jövőben is ellepjék a szigetet. Halász Boldizsár, ki úgy értette a dolgot, hogy Rakovszky a soroksári zárgát szétbontását kívánja, hevesen kikelt azok ellen, kik a soroksári ág megnyitását kívánják. Ilkey főjegyző megjegyzi, hogy Pest megye sohasem ellenezte a soroksári ág elzárását, megyei hajdúk őrizték a zárgátat , a megye csak azt óhaj­totta, hogy a védtöltés a Csepelsziget orránál to­vább vezettessék Tass felé. A közgyűlés ezután elfogadta Kovácsy és Rakovszki indítványát és utasította az eddig mű­ködött árvízbizottságot, hogy intézze el a segély iránt érkező folyamodványokat és az adományokat ossza szét az árvízkárosultak közt. Ezután Zemplén megye és H.-M.-Vásár bel­városnak a külön vámterület és önálló ma­­gyar jegybank tárgyában beérkezett átiratai kerültek tárgyalás alá. — Bossányi a pest me­­gyei „szabadelvű párt“ tegnapi előzetes értekezle­tén Gulner felszólalására elfogadott azon i­n­d­í­t­­ványt terjesztette elő, hogy vegye a közgyűlés ez átiratokat egyszerűen tudomásul azon indokolással, hogy a megye, miután e két fontos tárgy az előké­szítés stádiumában van, ne nyilatkozzék azok iránt mindaddig, míg a kormány által összeállítandó ada­tok előtte nem feküsznek s fejezze ki azon meggyő­ződését, hogy a kormány e két kérdést lehetőleg a nemzet érdekében fogja megoldani. Utána Simonyi Ernő szólal fel: Helyesli s elfogadja előtte szólónak (Bossányi László) azon mondását, miszerint ő azt követi a mi meggyőződése szerint legjobb az országnak. Ő is azt tartja, hogy csak, az a­ki belátása s meggyőződése szerint a leg­jobbat cselekszi, csak az teljesíti kötelességét. De ezzel nem bírja összeegyeztetni szólónak indítvá­nyát, ki a helyett hogy meggyőződést szerezne ma­gának bizodalmát, s minthogy a kormány intenziói iránt tájékozva nincs s nem lehet, vak bizodalmat indítványoz a kormány iránt. A vám- és kereskedelmi szerződés kérdése oly nagy fontosságú, hogy szólónak lelke mély meggyő­ződése szerint ezen kérdésnek mi módoni megoldá­sától van feltételezve Magyarországnak állami fen­­állása. Ily nagy fontosságú kérdésben pedig vak biza­lom szempontjából vagy átalában pártszempontból kiindulni nem szabad. Parliamentáris kormányforma mellett a po­litikai pártok érdekeinek előmozdítása igenis jogo­sult törekvés, de csak ott hol az ország ügyei rendben vannak. Hol a törvényhozás, a kormány a közigazgatás, az igazságszolgáltatás mind karöltve egymás kezére dolgoznak, egymást kiegészítvén előidézik azon összhangot, mely a nemzet közvélemé­nyének teljesedésében gyökerezvén, visszatükrözése a nemzet jólétének, a haladásnak, az anyagi és szellemi fejlődésnek. De ott, hol a trón magaslatáról, hol a tör­vényhozás válaszfelirataiból, a miniszterek beszé­deiből és törvényjavaslataik indokolásából folyto­nosan azon rémhír hangzik, azon halálharang kong felénk, hogy a haza veszedelemben van, hogy hazánknak maga állami tétele van kérdésben, ott pártokról beszélni, pártok érdekeit előtérbe tolni, nem csak nem jogosult törekvés, hanem valóságos hazaárulás. Az önálló vámterületről szóló kettőt vár, egyik az ország megrongált pénzügyeinek rendezése, másik a hanyatló ipar­ és kereskedelem fejlődése s esetleg felvirágzása. Képes számokkal kimutatni, hogy önálló vám­terület mellett Magyarország pénzügyei rendezhe­tők. De ha valaki akár itt akár másutt az ország­ban tud más módot pénzügyeink rendezésére, ám jelentse azt ki és szóló ha annak valódiságáról meggyőződik, kész azt habozás nélkül elfogadni. Elismeri, hogy ez esetben az önálló vámterület kérdése, ha­bár mindig nagyfontosságu nagy hord­erejű kérdés marad, mégis sokat veszít fontosságából, mert az ország sorsa nem lesz megoldásához kötve. De ha nem tudnak más módot az ország pénz­ügyeinek rendezésére, állami fenmaradhatásunk ezen nélkülözh­etlen feltételére, akkor ne lökjék el maguktól a menekülhetés ezen utolsó remény­ hor­gonyát. Azt hallotta mondani, hogy hisz ezen kérdést a törvényhozás fogja megoldani. Igaz, hogy vég­eredményében az ország bajait csak törvényhozási intézkedések által lehet orvosolni. De midőn az or­szág bajai oly nagyok mint most, azoknak orvoslá­sára nemcsak a törvényhozásnak van joga, hanem joga és kötelessége az minden egyes honpolgárnak. Joga, mert a baj, mely az országot éri, minden egyes polgárát sújtja, minden ember baja. Kötelessége, mert minden ember bűnös, midőn a haza szeren­­csétlen. . Szóló ezután indítványozza H. M. Vásárhely és Zemplén átiratainak pártolását és ez irányban kérvény felterjesztését az országgyűléshez. Szavait élénk helyeslés követte. ■— A tegnapi „szabadelvű“ értekezlet koryphäusai azon­ban holnapra kívánták halasztani e kérdés eldönté­sét, míg a többség azonnal óhajtott határozni. — Kovácsy Gyula Bossányi indítványát pártolja. Halász Bálint indítványozza, írjon fel a megye az országgyűléshez és a feliratban kérje az országgyűléstől, hogy ez valósítsa meg Tisza Kál­mánnak több ízben kifejtett programmját, nevezete­sen létesíttessék az önálló jegybank, és ha a vám­szerződési alkudozásoknál Magyarország igényei — úgy mint Tisza azokat formulázta — nem tel­jesítetnek, állíttassák fel a külön vámterület. — Szavazásnál Halász indítványa a Bossá­­nyiéra esett 18-czal szemben 21 szavazattal elfo­gadtatott. Árvíz a vidéken. A Duna apadásával úgy látszik, korántsem ért még véget hazánkban az iszonyú veszedelem. A mellékfolyók roppant áradásban vannak ország­szerte. A Tisza több helyit rettentő módon rakon­­czátlankodik s csak az emberfeletti erőkifejtésnek lesz köszönhető, ha legvirágzóbb vidéki városaink egyikét is tönkre nem­ teszi.

Next