Egyetértés, 1876. május (10. évfolyam, 101-125. szám)
1876-05-04 / 103. szám
forgótőke gyorsan visszahozta kamatait... Visszahozta papírpénzben, papírértékben, ígérvényben, kötelezvényben stb. papiroson. Tehát: azon időszakban amikor mindenki bízik egymásban, amikor mindenki előzékeny, sőt bőkezű; azon időben amikor a kétkedők is hinni kezdik, hogy immár valóban eljött az átalános boldogság korszaka, — akkor a papiros-biztosíték is elég szilárdnak, elég rendelelennek látszik. És valódi tőkeszaporodásnak tartatnak az eszményi értékek sokszorozmányai, — holott a valódi tőkeszaporodás csak értelmes munka, kitartó szorgalom útján és pedig, nem rohamosan, hanem lassankint, éven át 5 — 6 százaléknyi gyarapodással eszközölhető, kivált nálunk hol a termelés alapja a föld. Azon ustőkék tehát, melyeket az alapítások, vagy „vasuti láz“ korszaka idézett elő nem váltak hasznára a földbirtoknak, s mondhatjuk, csak szerencse, hogy ezen tőkék nem voltak könnyen hozzáférhetők a kisbirtokosok irányában, mert rövid lejáratú magas kamatlábaikat nem bírta volna el a munka és szorgalom. Sőt eme rohamos zűrzavar közt erkölcsi lehetlenség volt a munka és szorgalom által nyert fillérekből apró megtakarítások útján új tőkéket gyűjteni, az egyesült takarékosság filléreiből milliókat hordani össze, mint azt az említett tanácskozmány felirata hangsúlyozta — szükségesnek látta — mert hiszen nemcsak Ausztria és Magyarország, hanem a példányképen említett nyugat-európai népek is megszűntek takarékosak lenni... Átalában úgy látszott, hogy közel sincs már és talán nem is lesz többé soha oly szükség a takarékoskodásra, mint volt eddig; kivált nálunk, hol az emlékiratban is hangoztatott önsegély elve helyére, a vasúti s már építkezések, szabályzások, szépítések stb. nyomán mindinkább az állam-segély elve lépett elő, melyet azonban nem lehet az egész országra kiterjeszteni. Az eszményi tőkék nem hozták meg valódi kamataikat. Nem mind, sőt csak igen kis részben voltak oly kamatozó helyekre fektetve, hol a munka és szorgalom értékgyarapodást eszközöl. Nagyrészt meddő helyekre lévén befektetve, gyorsan forogtak, de nagyon keveset termeltek a milliók — Ausztria mozgalmait számbavéve mondhatjuk, milliárdok. — Az, ami a földbirokokba lett fektetve, meghozta 5—10 —15 s több kamatját is, de nem hozta vissza a tőkét, melyre pedig a tőkebirtokosnak és mindazon intézetnek, mely a tőke gyors forgatásában találja czélját, feladatát, nélkülözhetten szüksége volt. Még azon tőkék is, melyek különben örömest helyezkedtek volna el a fekvőségekben s nyugalommal várták volna be a rendes kamatot, olyan szervezetű intézetek kezeibe adatván, melyeknek czélja a gyors forgatás, megszűntek állandók lenni, s elég ha 10—20 százalékos törlesztést engedtek évnegyedenkint. Meddőn, kellő termelés nélkül forogván a tőke, csakhamar nyomasztóvá lett a kamatteher, kivált Magyarországon, hol egyik ínséges év a másikat érte, hol a már előre szokás jogilag eladott terméseket, vagy inkább reményeket semmivé tette majd a száraz fagy,majd a rozsda, majd a száraz hőség nyár közepén. A kamatterhek megnehezedésével arányosan nehezült s akadozott meg ezer meg ezer terminus alkalmával a forgalom. Szaporodott, milliókra (472 millióig) növekedett a perek száma s ezekkel arányosan a végrehajtás, mely tetemesen súlyosbítja a már különben is nehéz terhet — mellékes költségei által. Ily körülmények közt az eszményi tőkék gyorsan leolvadtak valódi értékükre, t. i. oda, hol kamataikat a munka és szorgalom, az ipar és termelés behozni képes. A földbe fektetett értékek megmaradtak, de az eszményi alapokra fektetetett tőkék megsemmisültek ; a forgalom akadozásával mindinkább megnehezült a fizetésképesség; a fizetésképesség akadozása által megnehezült a gyári ipartermelés. Napról napra alábbszállottak előbb az értékpapírok, aztán a gyári iparczikkek, ezekkel együtt a munkadíjak, a napszám, a bér stb. egész odáig, hogy a gyárak nagy része csak A, V3 erővel termelt; a munkások s tisztek egy része elbocsáttatott s végre sok helyen sok ezer család körében munkaszünet állt be. Minek dolgoznám, ha nincs ára czikkemnek; ha nem lehet pénzzé tenni... mondák ; mert hiszen alig lehet kellő áron pénzzé tenni már a nélkülözhetlen czikkeket is. Az ipartermelés tehát megállott. A gépek vásárlásával, melyeket részletfizetések mellett is vásárolt boldog-boldogtalan, — végkép felhagytak; a ruházati czikkek s bútorok nélkülözhetőkké váltak; alig lehet eladni már az élelmiszereket is . . . Pedig a főbb folyók vidékei telve vannak éhező népekkel, — melyek tétlenül várják a jövőt. Nincs munka, nincs kereset. Munkát nem adnak többé a nagy vállalkozók sem. Pénzt — mindinkább szűkmarkúlag adtak a hitelintézetek. A bizalom helyére bizalmatlanság lépett; az optimismust csakhamar passimismus váltotta fel. Események jöttek, minőkre nem emlékszik a történelem: csalások, sikkasztások, öngyilkosságok stb. oly helyeken és oly mérvben, hol azok rendítő hatást gyakoroltak . .. Most már azt hiszik sokan, hogy a jelenkor nem más, mint az átalános boldogtalanság, az átalános romlottság kora — mely elpusztítja a nemzetet. Elértéktelenedett az ingatlan telek, a jövedelmező földbirtok is. Eladhatlanná váltak a nagyobb birtokok. Elértéktelenedtek a máskor kitűnő hitellel bíró czégek váltói, papírjai; elértéktelenedett sok jó név. Beállott az átalános lehangoltság, reménytelenség, tétlenség, t ethargia s oly ferde irányzatot vett a takarékosság, hogy most már, aki csak teheti, megvonja még a legszükségesebb befektetéseket is. Elvonják némelyek nemcsak a munkát, mit adhatnának, hanem a fizetést is a már bevégzett dolgokért, vagy tisztviselőiktől, cselédeiktől. Az országos költségek megszoríttattak, a befektetések megszüntettek — a megtakarítás minden irányban a végletekig ment. Természetes, hogy ily körülmények közt az uzsora napról-napra nő és növekedik. A személy hitel minél többször alkalmatlankodott, annál szűkebb körre szoríttatott. A birtok-hitel nem lévén oly „ alkalmatlan“ végkép háttérbe szorult, hacsak uzsorát nem ígért. A birtok-hitelnek megfelelő tőkék egy része már be volt s bemaradt fektetve az élénk forgalom alkalmával; másrésze pedig ahelyett, hogy felmondhatlanná vált volna nagyon is gyorsan forgandóvá tétetett. A fizetési eszközök, mintha megkevesedtek volna, főkép Ausztria területére szorítkoztak, hozzánk csak jó kamatok hazavitele végett jöttek át s látván az átalános közgazdasági devalvatiót siettek hazájukba, gyüjtőmedenczéikbe, a bankokba, vagy a tűzmentes szekrényekbe. Kubinyi Lajos: A kormánylapok az egyezségről. TÁRCZA. Üllő és kalapács. — Regény. — Irta: Spielhagen Frigyes-MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) XIV. Rész. — A macska kerülgeti a forró kását, — krákogá az orvos. — Azt hiszi, nem láttam, miként közeledik hozzá, hisz a kása igen jó eledel, édes, épen olyan édes, mint azon eszme, hogy egy ily leány szivét egy oly kamasznak adja. „Ez lehetetlen,“ szokta mondani Hinz mester, s boszújában szakába borzolódik. Miért lehetlen ? Mi a lehetlen? Istennél sok a lehetlenség, de az embernek minden lehető. Vájjon atyjának egész élete nem áll-e egy lánczolatából az áldozatoknak ? És ő nem atyja leánya e ? Na benne vagyunk az áldozatok hozatalában, kissé több vagy kevesebb, nem tesz különbséget, s a bárány feláldozza magát, hogy a farkast megmentse. Ez no, mulatságos foglalkozás a farkasokat megmenteni, de még mulatságosabb mindezt békén szemlélni, és botot nem emelni, hanem e helyett kérdezni: ugyan kedvesem, mit gondol, meg fogja enni a farkas a bárányt ? Menjetek, menjetek mindannyian, kik emberarczot viseltek. Villibrod orvos magas hangon károgott, s feje a meglökött tekegolyóhoz annyira hasonlított hogy komolyan megbántam, amiért e beszélgetést megkezdtem, még pedig oly ügyetlenül. Most már emlékszem, hogy az orvos, azon időben mindig nagyon izgatottá vált, mihelyt akár igy, akár amúgy Pauláról volt szó. Néha úgy beszélt felőle miként ha nem tudnám hogy imádja, azt hihetem, gyűlöli A kormány tehát megkötötte a bonini szerződést. Amiről a nemzet 1867-ben még le nem mondott, azt odadobta Ausztriának ma. Ez a végső csapás! Vesztenivalónk már nincs. Az egyezség megkötését Ausztria érdeke kívánta a magyar nemzet érdeke ellen, de a kormány mégis megkötötte, s ezzel egyidejűleg megkötötte az ország kezeit, hogy az egy tehetetlen gyarmat legyen, melyet e szomszédok saját érdekeik kizsákmányolására használhassanak fel. Az ország felháborodva veszi tudtul ezen gyalázatos szerződés megkötését. Azok, kik még tápláltak némi bizalmat a kormány iránt, megvetéssel fordulnak el tőle, mely a szabadelvűség ezége alatt eltaposta az ország szabad jogait, feladta mindazt, amitől a nemzet még remélt. Most már nincs egyéb hátra, mint továbbra is folytatni és megizmosítani azon rendszert, melynek hatása alatt az ország meggyengült, elszegényedett. Alig egy éve, hogy a Tisza kormány vette kezébe az ország ügyeinek rendezését, ezen egy év alatt több kárt csinált mint a mennyit az ország elbírni képes lesz. Az az ember ki 8 éven át az ellenzék vezére volt, kiben a nemzet őt. Ha erre figyelmeztettem, heveskedésével menté magát. Az ördög maradhat hidegvérű ily időben, embernek nem lehet bünül róni fel, ha kissé tulcsap, midőn a hőség árnyékban huszonnyolcz fokra emelkedik, — szokta’mondani. A nyár utolsó havában a hőség valóban kiálltatlanná vált. A nap felhőtlen, sötétkék égben halad, és mindent leperzsel, mit útjába ejt. A fű rég elszáradt, s az erőd sétánya sötétbarna szint mutat, a virágok idő előtt elhervadtak, s a lombok csörögnek, és fákról bokrokról lehullnak. Minden élőlény lihegve kullog, s földre szegzi bus tekintetét, s a légáramlat oly forró, mintha izzó kemenczéből áradna kifelé. Az egészségi állapot a városban igen rosz s mi örülünk, hogy legalább a fiuk, kik szünidőre hol vannak, egy közeli birtokos családnál időznek látogatóban. A fegyházban sem legjobban folynak dolgok, bár az igazgató és orvos felülmúlják egyamást a betegek gondozásában. Az orvos azt állítja ugyan, hogy esztelenségek esztelensége másokért bőrünket vásárra vinni, főleg ha, — miként barátja, — csak féltüdővel, vak feleséggel, és négy gyermekkel bírunk, és mindéhez egyetlen ezüst tízesből álló vagyonunk sincs. Mi lesz mindebből ? Emlékszem, hogy e kérdést társalgás közben intézte hozzám az orvos, s hogy én egy órával később, midőn a bástya falán sétáltam, ismétlem magamban e beszédet, és elméláztam az est homályba a tengerre. Nem vettem észre, hogy az égboltozaton, — mely hetek óta legkissebb borúlátót sem mutatott, könnyű lepel emelkedik, melyen keresztül az alkonyokr kísértetiesen verődik át; nem hallom a csodálatosan panaszos hangokat, mely a levegőt eltölté, de meg sem fordultam, midőn hátam mögül egy mély hang fülemet érintő, azon kérdést ismételve, melylyel szüntelen töprengtem : XV. Rész. És oly vihar dühöngött, minő e partokon emberemlékezet óta nem, pedig egész éven át e homok és kréta partokon nem egyszer vonult át egyegy jelentékenyebb vihar. Éjfélkor menydörgéshez hasonló recsegésre ébredtem, az ódon ház egész alapjában megrendült. A dörgést lezuhanó téglák zöreje, s ajtók és ablaktáblák csapódása követte ; épen mint midőn egy huszonöt fontos bomba szétrobbanását a sortüzelés pattogása követi, így tört ki a vihar, mely már rég készülőben volt. Első gondolatom ők voltak, kik a kertből környezeti házban laktak. Egy ugrással kinyalék ágyamból, s pillanat alatt ruháimban. Akkor az őrmester ősz fejét bedugta az ajtón. — Fel van már [UNK] kérdé. — No de ettől felébredne ám a hét érzékű medve is. Ő felébredt bizonyosan. Az öreg nem nevezé hogy ki az ő, de mi ezt már megértettük egymás között. — Épen hozzá készülök. — Helyesen, addig én itt maradok. Itt is szükség lesz oly emberre, kinek feje helén van. Hisz ez pokoli zaj, felülmúlja a nyolcz év előttit, pedig akkor sem akartak a fegyenczek hálótermeikben maradni. Kevésben múlt, hogy ember halál nem történt. E párbeszéd alatt kétszer ismétlődött a hór8 éven át bízott, egy év alatt lejárta magát. Azon csapásokat, melyekkel a természet az országot sújtotta, ő a legnagyobb csapással tetézte, oda dobott mindent, s feladta a jelent és jövőt. A tegnap délután érkezett egyezség hírének kivétel nélkül minden lap vezérczikket szentelt. Ezen czikkek azonban a legszomorúbb viszonyokról tanúskodnak. Bámulatos, hogy azon sajtó, mely mégis mutatott a kiegyezés tartama alatt némi erélyt, ma meglapult, és anélkül, hogy a tényekkel számolna, részint hallgatagon, részint nyíltan elfogadja a kiegyezést. Nem képez kivételt egy kormánylap sem, pedig tudja valamennyi, hogy ezen szerződésnek az országgyűlésem elfogadása vagy elvetésétől az ország jelenje és jövője függ, de azért nem mozdul, hanem belenyugszik. Szomorú jele ez a hírlap sajtóviszonyoknak. Ők, kiknek az első követ kellene dobni a szerződés létesítőire, ők fogadják azt el először. És ahelyett, hogy álláspontjukat megtartanák előkészítik a közvéleményt arra, „hogy a szerződés elfogadásába belenyugodjék. Ők, kiknek a nemzet érdekeit kellene képviselniük, a kormány részére korteskednek és áthidalják azon folyót, mely a lapjaikban követelt és a tényleg elfogadott pontozatok között volt. S ezen a hídon keresztül akarják vezetni a nemzetet a lemondás erkölcsi és anyagi veszteségek pusztájára, honnan a szem bármerre néz, jobblétet üdvöt nem várhat, hol a szó elhangzik anélkül, hogy meghallgattatnék, hol 10 éven át kell vándorolnunk, míg elérjük a határt, mely jobb jövővel kecsegtet, mely javulásra nyújt kilátást. De mindez nem bántja azokat, kik a közvélemény tolmácsaiul tolják fel magukat. Az, hogy miként köttetett meg a szerződés, legkisebb gondjuk, csak hogy megvan. „ A feszült helyzetnek vége, s ez magában véve nagy nyereség“ az „Ellenőr“ szerint. A „Hon“ szerint a mostani állapothoz képest a kiegyezés javulást jelent. A „Nemzeti Hírlap“ azzal vigasztalja magát, hogy a kiegyezés csak tíz évre köttetett meg, szerinte „a leányzó nem halt meg, csak alszik“. A „Pesti Napló“ ahelyett, hogy a tényekhez hozzá szólana, bizonyos önelégültséggel szemléli, hogy ezen kiegyezés még roszabb az 1867-ikinél. Íme a magyar kormánypárti sajtó hangulata akkor, midőn a „N. fr. Presse“ diadallal tudatja, hogy az osztrák miniszterek szívósságának tulajdonítható, hogy a szerződés Ausztria előnyére megköttetett. Vajjon volt-e valaha sajtó, mely a közvéleménnyel annyira ellentétbe helyezte volna magát, mint a mai kormánypárti sajtó. Mi lesz ez országból ? Hova sülyed a sajtó, mely abban versenyez egymással, hogy a kormány bűneit elpalástolja, és oda törekszik, hogy az ország helybenhagyása által azokat szentesítse ? Azok, kiknek a nemzet jogai felett őrködni volna kötelességük, szolgákká aljasulnak. És az Árpádok által szerzett haza dicstelenül, lassan fog kimúlni. Kb. A „Pesti Napló“ igy ír a bécsi egyezségről . Mig Budapesten még tegnap is azt hiresztelték, hogy a fogyasztási adók kérdése a quota tárgyalásig elhalasztatik, ma Bécsben ez ügyre vonatkozólag is másként fordult a sor, s mindkét kormány arra is kötelezte magát, hogy az eddigi quota fentartására fog közreműködni, miáltal eléje vágnak a deputationális tárgyalásoknak s végkép elejtik a fogyasztási adók kérdését. Az uj szerződés a vám-, a kereskedelmi ügyek- s a bankügyre vonatkozólag tíz évre terveztetik, az öt évi felmondás nélkül. A részletek még e héten dolgoztatnak ki s valószínü, hogy az e tárgyakra vonatkozó törvényjavaslatok még a nyár folytán „keresztül hajtatnak,“ a törvényhozáson, íme a capitulatió, amint azt Bécsben tervezték. „A magyar pártok közötti fusió nélkül nem merne alkudni még a Tisza-kormány alapján sem senki“ — írta még a múlt szombaton a „Hon“. — „A kiegyezési tárgyalások békés fordulata az osztrák minisztérium szilárd határozottságának köszönhető, mely a concessiók lejtőjétől távol maradni tudott“ — írja a mai „Presse“. —■ Az osztrák minisztérium „szilárd elhatározottságán“ megtörött az egyesült magyar pártok ereje, s a fusió, mint a „Hon“ bevallja, nem arra szolgált, hogy a magyar álláspontot erősítse, hanem hogy könnyebbítse az osztrák követelmények keresztülvitelét. Másnak, egészen másnak gondoltuk mi a fusio következményét. Azoktól, kik nyolcz éven át a kiegyezési mű politikai gondolatának is a leghevesebben opponáltak, méltán megvárható volt, hogy a politikai gondolat elfogadása mellett a kormányra jutva, a kiegyezési mű mindazon anyagi rendelkezéseit fogják megjobbítani, melyek károsaknak vagy tökéletleneknek bizonyultak be. Ellenkezőleg történt. A „közös ügyek“ nyolcz évi dühös ellenfelei, a a kormányra jutva, újabb „közös ügyeket“ alkot. Mi lesz mindebből ? Az öreg Szászmilch volt, ki mellém állva, jobb kezével a nyugoton emelkedő ködlepelre mutatott. — Vihar, mi lenne egyéb, — válaszoltam habozás nélkül. Úgy érzem, hogy csakis vihar adhatja fel úgy a természetben uralkodó nyomasztó hőséget, valamint a lelkemben dúló érzést. nak ott is, ahol a 67-diki kiegyezési mű alkotói sértetlenül fentartották a nemzet önálló rendelkezési jogát. Mily nagyoknak tűnnek fel a 67-iki mű alkotói a mai kiegyezés törpe embereivel szemben. Ellenséges volt az udvar, hatalmas a katonai párt s nekünk nem volt alkotmányunk ; — csak írott jogunk volt, s a 67-diki államférfiak kivívták az alkotmányt és a jövő sikeres rendezése számára, az anyagi kérdésekben sértetlenül tartották fen a nemzet jogát. Ha itt-ott tévedtek, nem tudva követték el a botlásokat; nem volt előttük nyolcz év tapasztalata, tanulsága. De kivívták az alkotmányt s kiegyezésük nem állott ellentétben azzal, amit önmaguk éveken át hirdettek. A mai nap eseménye nem az előhaladás, hanem a visszalépés. Az önálló, a nemzet érdekeinek megfelelő nemzetgazdasági politika el van ejtve, s ki tudja, hogy az országnak Ausztria érdekében való kiszivattyúzása tíz év alatt mire juttatja a nemzet sorsát ? E történelmi nevezetességű gyászos pillanatban elszorul az aggódó hazafi kétségekkel teli lelke, s ha politikai láthatárunkon körültekintünk, nem a mai politika döntő szereplőiben, hanem az egész nemzet kitartásában, törhetlen hitében ismerhetjük fel egyedül a jobb jövő reménysugarát. * A „P. Lloyd“ így nyilatkozik: „A kiegyezés tehát „perfect“ ! Ez a hit, pedig úgy vágytunk utána, mint a megváltás szava után, nem fogja a szíveket feldobogtatni, nem fog örvendő mozgalmat kelteni. Az ország jótétemény gyanánt fogja ugyan venni, hogy az árnyak, melyek a helyzetet oly borongós komorrá tevék, eltűntek; de a müvet, rendkívüli fáradalmak és küzdelmek e szerény diját, csak hidegen fogják fogadni, mint oly kényszerhelyzet eredményét, melylyel a higgadt megfontolásnak számolnia kell. Balgaság volna e hangulat iránt illuziókba ringatóznunk; ez a hangulat fogja el azokat is, kik nem ismerték félre az alkudozások jellegét és elejétől fogva is csak compromissumra számítottak, nem pedig az egyoldalú irány győzelmére; még szerencse lesz, ha ez a kedvetlenség nem határozottan elutasító magatartásban fog nyilvánulni. Ettől persze nem kell tartanunk. A kényszer, mely minisztereink elhatározására döntőleg hatott, absolut nyomást fog gyakorolni a pártra, sőt azon elemekre is, melyek eddig tagadó állást foglaltak el. * A „Hon“ így: Tagadhatatlan, hogy a fogyasztási adókban mit sem nyertünk, kétségtelen, hogy a vámtételek egy része érdekeinknek megfelelőbbé lön ugyan téve, de a szövészeti iparczikkek tételei, részben a mi rovásunkra, emelve lőnek. Biztosítva vagyunk, hogy qvótánk emelve nem lesz, megnyerjük a vámrestitutiónál szenvedett veszteséget, és lesz egy bankunk, melynek érczalapja lesz és igazgatósága eléggé önálló jegyforgalom fölött fog rendelkezni a végre, hogy hitelszükségeinket, a mostani viszonyok közt minden rázkódás és a nemzet részéről hozott anyagi áldozat nélkül, már a valutarendezés előtt és legfeljebb 10 évi időszakra kielégítse, habár semmi okunk titkolni, hogy a jegyek közössége önállási igényeinknek eleget nem tesz.* A „Neues Pester Journal“ a következőket írja: A kiegyezés államiság szempontjából absolut semmit, pénzügyi szempontból majd semmit, közgazdasági szempontból pedig igen keveset ér. Állami önállóságunk a legfontosabb pontban, a bankkérdésben semminemű kifejezést nem nyert. Az önálló független jegybankról már a kartelltervezet által lemondottunk, a kiegyezés még csak magyar bankot sem eszközölt ki, hanem egy igazgatóság alakul, mely a közös nemzeti banktól csak félig meddig is alig nevezhető függetlennek. Kicsapongó erős fantasiával kell annak bírni, ki ebben a bankkérdés megoldását látja, a komolyan gondolkodók ezen megoldásban a lemondást látják megtestesítve. Pénzügyi szempontból tekintve, a kiegyezésnek összes vívmánya azon concessióból áll, mely a restitutiókra nézve előretett. A fogyasztási adók az osztrák pénztárba fizettetnek mint eddig. Ezen kérdés a kiegyezés tartama alatt egy lépéssel sem vitetett előbbre, mert nem csak, hogy anyagi haszon, de még csak elvi eredmény sem éretett el. A közgazdasági szempontból háramló eredmény a bankigazgatóságtól és a Magyarországon levő bank részének a bécsi pénzvilág önkényétől független dotatiójából áll. Természetes, hogy ezen eredmény busásan van megfizetve az által, hogy a magyar bank felállítása hosszú beláthatlan időre elejtetett. A nyers terményeknek megvámoltatása kétségkívül nagy horderejű nyereség Ausztriára nézve, melyért cserébe a textil gyártmányoknak megvámoltatásával, — melyre nézve kizárólag Ausztriára vagyunk utalva — nyujtatott némi látszólagos kárpótlás.* Az „Ellenőr“ így szól: Mihelyest a részleteket ismerni fogjuk, elmondjuk nézeteinket őszintén, gés és alighanem még nagyobb mérvben. E mellett az ordítás is hallatlan volt; alig értettük meg egymás szavát. Ez benn a szobában volt, miként lehetett a szabadban ? Egy percz múlva ezt is megtudtam, midőn a fegyház udvarán áthaladtam. Mint fekete szemfedő borult a koromsötét éj a földre. Egyetlen csillag vagy legcsekélyebb fénysugár nem mutatkozott az égen. A vihar úgy dühöngött itt a falak között, mint midőn a vérengző vadállat először záratik ketreczbe. Daczára nagy és erős alkatomnak, alig voltam képes ellenállni e szörnynek, mely majd ide, majd amoda dobált, így hányatva haladtam a háztetőről lehulló cserép zsindely között a sötétségben az igazgató lakása felé, mig nem annak ablakaiból imitt-amott világosság hatolt ki. A tornáczon Paulával találkoztam, kinek sápadt arczára s nagy szemeire vetődött a kezében égő gyertya fénye. Midőn meglátott, szemei kényekkel teltek meg. — Tudtam, hogy eljő ön, — mondá. — Atyám minden áron át akar menni a fegyházba, pedig az utóbbi napokba is nagyon roszul volt. Nem merem őt kérni, hogy maradjon , hisz ő oly pontos kötelessége teljesítésében. Mily szép öntől, hogy átjött. És most a szemébe tóduló könyök arczán csendesen leperegtek. — Ne nevessen ki, — mondá — de e napokban folyton oly előérzett gyötrött, mintha szerencsétlenség kerülgetne. — Mindannyian le voltunk hangolva Paula — mondám — de nagy önzés úgy vélekedni, hogy a villám, mely ezrek és ezrek fölött czikkáz, épen bennünket talál. Enyelegve akartam ezt mondani, de hangom remeget, s a vég szavaknál tekintetemet elforditom. — Most felkeresem atyját, kedves Paula. Addig azonban csak annak constatálására szorítkozhatunk, hogy az egyezség csakugyan létrejött s a bécsi és budapesti tőzsdék nagy hausse-szal üdvözölték, amely mulatságtól már jó ideje meg voltak fosztva. Nekik csak a béke kell, a feltételekkel nem sokat törődnek. Ivánka Imre urnak. A magyar északkeleti vasút vezérigazgatója Ivánka Imre úr jónak találja az „Ellenőr“ folyó évi 11- ik számában lapunk egyik czikkének azon passusára reflectálni, mely a vasutak s az 1875. évi XXXVII. törvényczikkről szól, vagyis, amelyben kitüntetni iparkodtunk, hogy a vasutak mikép igyekszenek megmenekülni az elől, hogy alapszabályaikat s belszervezetüket az említett törvénynek megfelelően módosítsák. Ivánka úr ezt valótlannak állítja, sőt megkísérli az ellenkezőt bebizonyítani. Nem hagyhatjuk szó nélkül Ivánka úr felszólalását, annál is inkább, mert jeleztük volt, hogy ezen életbevágó kérdéshez külön is hozzászólandunk. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy azóta némely vasút kilátásba helyezett eljárásától elállott, s így ezen dolog egyelőre fordulatot vett, mivel az egyes vasutakkal, hol az érdekek és nézetek annyira különböznek, a remélt solidaritás létrehozható nem volt, mint egyesek törekvéseikkel pedig sikerre szert nem tehettek. Mikor mi az említett czikket írtuk, az tökéletesen megfelelt a helyzetnek. Azóta elkezdett egyik másik vasút (tovább el nem odázható) közgyűlést hirdetni, és valamennyinek napi tárgyában előfordul az alapszabályok módosítása az új kereskedelmi törvény értelmében, mivel egyrészt nem bíztak többé a törvénynek érdekükben leendő módosításában, másrészt nem voltak egy nézeten a vasutak igazgatói vagy képviselői már akkor sem, midőn az életbelépendő alapszabálymódosításokat tárgyalták egyforma eljárás végett. Ki az ez értekezleteken kidolgozott elaboratumokat és felvett jegyzőkönyveket (melyek többnyire a kormány elébe terjesztettek) átolvassa, azonnal be fogja ismerni az általunk jelzett szándékot. Tény, hogy az együttes eljárás többeken kívül már magában foglalja az együttes erővel való megkísértett ellenállást a kereskedelmi törvény követelményei ellenében. Tény, hogy a kormányhoz felterjesztett elaboratum és jegyzőkönyvekben néhány oly javaslat foglaltatik, melynek elfogadása a kereskedelmi törvény néhány sarkalatosabb pontjának hatályon kívül való helyezését innoválja, és röviden mondva : mi ez más, mint a törvény mellőzése ? Tény, miszerint az említett felterjesztések folytán a mint halljuk f. hó 10-én fog a kormánnyal megtartatni az első tárgyalás, mikor tudni fogják mily nézetben van a kormány a kifogásolt §-ok irányában. Tény továbbá, hogy az illető magasabb vasúti körökben — nem valamennyiben — még néhány nappal előbb azzal az eszmével és reménnyel kecsegtették magukat, miszerint együttes solidáris működés mellett sikerülene a kormányt arra bírni, hogy ilyforma törvényjavaslatot terjesszen a törvényhozás elébe: „Az uj kereskedelmi törvény hatálya ki nem terjesztedik az állam által biztosított vasúti vállalatokra“. Nem lehet feladatunk se nem szándékunk mind azon urakat felemlíteni, kik ebben eljártak vagy készen is voltak eljárni. Mint a közvélemény tolmácsolói, registráljuk objective a tényeket, egyes személyekre nem reflektálgatunk. És hogy ezen eszme, ezen czél lebegett többé kevésbé valamennyi hazai vasút előtt, világosan bizonyítja az, miszerint a társulatok vagy elkésve, vagy pláne még össze sem hívták a közgyűléseket. Ami annál feltűnőbb, mert majdnem valamennyi vasút alapszabályaiban csekély eltéréssel elő van írva, miszerint a rendes közgyűlés minden év első vagy második negyedében, vagy az első félévben tartandó. Tekintve azt, miszerint értesülésünk szerint számos vasútnál az évi zárlat 4—6 héttel előbb készen volt, sőt már ki is volt nyomva, csak azért késtek és késnek a közgyűlés egybehívásával, mivel tudni kívánták és kívánnák, hogy mint lesznek a kereskedelmi törvénnyel. Ez annyira ment, hogy vasutak, melyek rendszerint közgyűlésüket április végére vagy május közepére (mint másodszori behívás) szokták egybehívni, az elősorolt okokból csak május 30-ára mint első és valószínűleg június 15-ére hívják össze, mint második terminusra. Hanem most kérdjük Ivánka Imre urat, mint a magyar északkeleti vasút vezérigazgatóját, mire való volt a vasutak együttes tanácskozása és felterjesztése a kormányhoz a kereskedelmi törvény értelmében átalakítandó alapszabályok ügyében? — Mikor a speciális viszonyoknál fogva úgyis minden vasút kénytelen volt alapszabályait különkülön is kidolgozni, és megvizsgálás végett az illető kereskedelmi törvényszéknek elébe terjeszteni? Mi volt ezen együttes lépés célja más, mint törekvés : a kereskedelmi törvény néhány sarkalatosabb pontjának mellőzésére. Mi természetesnek találjuk, hogy azon lépéseknek, melyek a hozandó „novellá“-ra vonat— Ép itt jő, — válaszolt ő. Szobájából lépett ki, s észrevevén, hogy egy fehér alakot igyekezett reá bírni, miként az maradjon békén a szobában. Neje volt. Szerencsétlenség előérzete gyötrötte azt is ? Talán jobban mint bennünket. Ki hallja jobban a szellemek halk susogását, éjnek idején mint a világtalanok ? — Itt vagytok kedveseim? — szólt az igazgató mindkét kezét felénk nyújtva. — Ti kedveseim, — ismétlé aztán. Váljon a jövőbe látott-e ő, napsütötte jövőbe. Azóta sokszor felmerült előttem e kérdés, ahányszor eszembe jutott e nemes férfiú átszellemült tekintete, melylyel kedves leányát szemlélte azon férfi oldalán, kit saját fiaként szeretett. De ez egy pillanatig tartott csak, aztán a jelen helyzet emelkedett érvényre. — A fegyházban körül kell tekintenem, legyen kísérőm György ! — mondá. — Valószinü, hogy a napok óta mi nyájunkon uralkodó nyomasztó érzés a szegény fegyenczeket is megragadta, s ott aztán van orditozás és fogcsikorgatás. Emlékszel még Paula nyolcz év előtt ama szeptemberi éjre ? Az emberek egész örültek voltak. Paula igenlőleg inte. — Emlékszem, hogy ne emlékezném atyám, hisz azon év következtében sokat kellett szenvedned. De ime Dóra közeledik a lámpával, folytasd gyorsan, mintegy megrestellve, hogy kísérletet tett, atyját kötelessége teljesítésében akadályozni. — Sietett a megrémült cseléd remegő kezéből kivenni a nagy lámpát, s nekem adta át. Az igazgató nyájas komolysággal vite felé, s kabátját végig begombolva, kalapját mélyen homlokára nyomva, szólt: — Menjünk György. (Folytatása kov.)