Egyetértés, 1876. június (10. évfolyam, 126-148. szám)

1876-06-01 / 126. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..................................................20.— Félévre.......................................................10.— Negyedévre.........................................................5.— Egy hóra.........................................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért kü­lön 30 kr. * Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. 126. Szám. Forradalom Törökországb­an. (+) A keleti kérdés egy óriási lépéssel ment előbbre, s e lépést nem a berlini conferalók tették, de maga a török nép. Meg sem dördül­tek még a nagyhatalmak ágyúi, s Angolország már­is diadalt ül, Oroszországra pedig egy oly csapás méretett, hogy számára nem marad más hátra, mint vagy a szégyenletes veteráda, vagy egy újabb Sebastopollal megtizedeltetni ko­zákjait. Mit tegnap oly meglepve, s tartózkodva közöltünk, ma mint bevégzett tényt, a legna­gyobb örömmel constatálhatjuk. Az uj törökök detronizálták a tehetetlen Abdul Azizt, s he­lyette az orosz­ellenes Muradot ültették a trónra. Ha meglepő is ez esemény, de váratlannak csak annyiban mondható, mert nem hihettük, hogy ez ily rövid idő alatt bekövetkezzék. E rohamos átalakulás a berlini egyez­ménynek következménye, miután az új törökök belátták, hogy a három canc­ellár vakmerő re­formjegyzékére, a török népnek azonnal kell válaszolni. És ez válaszolt is úgy, a­mint csak várni lehetett. Május közepén már nyílt titok volt Stam­­bulban, hogy Abdul Aziz kezéből kiragadják a hatalmat. Az ifjú törökök mindent megtettek tervük kivih­etésére. Hussein Avni, Halil Jerif, Szadik de főleg Mu­had pasa állottak a moz­galom élére, kiknek népszerűsége elég volt arra, hogy az új törökök azonnal körülök cso­portosuljanak. Maga a hadsereg különös rokon­­szenvvel viseltetik a mozgalom vezetői iránt, s így a katonaság ellenszenvétől sem kell tarta­nunk. A tulajdonképeni mozgalmat a konstanti­nápolyi tanulók kezdték meg demonstrációikkal, minek következménye lett, hogy a Gortsakoff culturban nevelt Mahmud pasa megbuktatott, mi által az uj törököknek mindinkább szabad tér adatott tervük keresztül vitelére. De óriási része van benne Angolország­nak is, melynek útjában állott a bujaság tör­ténelmeibe merült Abdul Aziz, s az ifjú török­párt érdekeit előmozdítandó, szép csendben a Bosporusra rendelő egyik flottáját, tíz­ezer em­berrel. Evvel Mu­had pasa az oroszoknak a fekete tengerreli előnyomulása ellen is bizto­sítatott.­­ Ily előzmények után nyúltak az elégület­­lenek a végső eszközhöz, s gyűlésükben Abdul Aziz detronizáltatásának, s Murad trónra eme­lésének proclamálását elhatározták, mit a két érdekeltnek azonnal tudtára is adtak. Abdul Aziz őrizet alá vétetett s anyjával együtt a régi szerailba zárták, hol egyes sürgönyök szerint meg is fojtatott volna, mi, tekintetbe véve a forradalomnak ily nagy rendben tör­tént átvitelét, a mozgalom vezetőinek felvi­­lágosodottságát, s a török valásosságnak a szultánok iránt táplált áhítatot, alig hihető. Murádnak tudtul adatván trónra eme­lése, azonnal egy közel mecsetbe sietett, s in­nét Bosporus partján emelt uj márvány palo­tába vonult, hol a nép hódolatait fogadta. A rend sehol meg nem zavartatott, Abdul Aziz hivei visszavonultak, a hadsereg ma­gáévá tette a proclamatiót, több külföldi nagy­követ azonnal szerencse kivánatait fejezte ki az uj szultánnak. A nép­ keresztények úgy mint a mohamedánok örömünnepet ültek, a vá­ros kivilágittatott, így ment végbe a jelentékeny esemény, melynél szebben forradalom, még alig sikerült. A konstantinápolyi eseményt örömmel üdvözli ép úgy a magyar, mint az orosz­elle­nes külföldi sajtó. A szerencse kívánat nem egyedül az ifjú törököket illeti, de magát An­gliát is, mely a berlini egyezmény ellen elfog­lalt álláspontjával lehetségessé tette Mi­had pasának a forradalom átvitelét. És ez úgy nagyon helyesen van, had lássa meg a három északi kanczellár mily gyaláza­tos azon követelés, melyet egy roskadozó bi­rodalom elé hencegően oda tálalnak? Mert épen a berlini tanácskozások után lett tartha­tatlanná Abdul Aziz helyzete, s a berlini Gort­­sakoff-féle reformjegyzék idézte elő, hogy Tö­rökországnak oly kihívólag kellett fellépni Oroszország, s azok ellenében, kik jónak lát­ják a hagyományos orosz politikát támogatni. Mert az már még­is eltűrhetlen a­mit Gortsakoff, Andrássy s Bismarck a portával tenni akartak, s a három diplomata működése ellen ma már nem egyedül mi kelünk ki, de maga a kormány félhivatalos közlönye, mely­nek tegnapi számában Szathmáry György tol­lából sikerült vezérczikkből helyén látjuk a következő passusokat közölni. A Gortsakoff-féle memorandum tartalma oly kih­ívó és fenyegető természetű, hogy akaratlanul is eszébe juttatja az embernek Mencsikoff leg henczegő fellépését a krimi háborút megelőzőleg, mikor mint rendkívüli konstantinápolyi követ 1853-ban utazó ruhával és poros csizmával lépett a divánba. E ki­hívó durvaságnak keservesen megadta az árát Orozsország Sebastopolnál és bizony ha a politiká­ban az igazság szava lenne a döntő, s ha ez megfe­lelő erővel is rendelkeznék, a kontinens középületé­nek legnagyobb elégteleül szolgálna ismét porig alázva látni az északi kolossust, mely míg hivatalo­san a hármas „béke szövetség“ tagjának hazudja magát, álutakon az európai béke megbontásán mes­terkedik, fellázítja egy békés szomszédállam szláv alattvalóit, ezután pártfogásba veszi a lázadókat törvényes árak ellenében, sőt európai coalitió tár­gyává teszi azok követeléseit, melyek végelemezésben a török birodalom szétbontását czélozzák. A jog és méltányosság érzetét mélyen sérti az, a­mit a keleti politika és pacifikáczió czímén a hatalmak a portán eddig elkövettek. A porta készséggel elfogadta mindazt, a­mit Andrássy deczemberi jegyzékében neki a hatalmak javasoltak. De lett-e valami ered­ménye? Épen semmi. Miért? Mert a lázadók hal­lani sem akartak Andrássy reformjairól, vagy mint diplomatiai műhelyben kifejezni szokás : „elvben fo­gadták el“ csak azokat, de a fegyvert azért nem tették le. Andrássy gróf is jegyzékében csak a portát tudta fenyegeti, hogy ha el nem fogadja a reformo­kat, hát akkor tavas­szal talpon lesz Szerbia, meg Montenegro,­­ de a lázadók számára nem volt egy intő szava sem. Mit nyert vele a porta, mit nyert az európai béke, és mit nyerünk mi ? — hogy az Andrássy­-féle jegyzék elfogadtatott? — Azt, hogy a lázadás most már oly mérveket öltött, hogy Bis­marck lapja eljöttnek látja az időt arról írni „aka­démiai értekezést,“ miszerint a hatalmak ismerjék el a fölkelőket, „hadviselő hatalomnak“, a­mit még a karlistákkal sem tettek. A keleti politika eddigi folyama, a gyengéb­bel szemben az erőszakos hetvenkedés hatását gya­korolja a szemlélőre. Nem csoda, ha a három kanc­ellár ily egyetértő, a porta szuverenitását sértő nyilat­kozatai után a tehetetlen szultán helyett a tö­rök nép válaszolt a hatalmasoknak, s e válasz­nak csak jó következményei lehetnek, mit bi­zonyít az is, hogy az esemény után a börze azonnal javult. Mi­had basa, ki Törökországban ma ura a helyzetnek, első gondjai közé fogja sorozni az Andrássy-féle reformok átvitelét, e­mellett Törökország alkotmányt kap, mi­által egyrészt a mohamedánoknak a kormánybani bizalmuk erősbül, másrészt a higgadtabb keresztények is csatlakoznak a mozlimekhez, s így nemcsak a szláv lázadás veszti jelentőségéből, de lehet­séges teend a kis ázsiai s epirusi hadserget is a fellázadt tartományokba szállítani, így aztán majd valahogy még­is csak helyre állhat a nyugalom. De másrészt kérdés, várjon Oroszország, nem fog-e a konstantinápolyi eseményekre vá­laszolni, s a paczifikatio ürügye alatt nem in­­dítja-e meg seregeit a félszigetre? Ez a legkényesebb oldal, mely a békét még komolyabban fenyegeti, de ránk nézve ez esetben is megmarad azon vigasztalás, hogy miután Anglia kimondotta, miszerint „Kon­stantinápoly elfoglalása az oroszok által egyenlő volna az angol kereskedelem kizárásával a fe­kete tengerről s a Dunáról, — mit nem taná­csos Angliának közönynyel tekinteni“, — úgy Anglia felmenti Ausztria-Magyarországot az orosz tendentia ellenőrzésétől, Andrássynak pedig mindig marad módja magát a berlini kötelezettség alól becsülettel kivonni. A törökországi uralkodó csere, mint az ifjú török párt diadala, Törökország újra­éb­redését is jelenti, mely remélnünk engedi, hogy Oroszországnak Törökország integritása ellen irányult törekvései könnyen hajótörést szen­vedhetnek. Novikov az orosz nagykövet ma Hoffmann külügyminiszteri osztálytanácsossal hosszabb, kö­rülbelül egy óráig tartó értekezletet tartott, a ta­nácskozások Bécsben folytattatni fognak. Novikov e találkozás után ma délután Ürömre ment meg­látogatni az ottani orosz kápolnát melyben orosz fejedelmi sarj hamvai nyugosznak. Ma a gyorsvonattal a török nagykö­vetség egy előkelő személyisége érkezett Bécsből Budapestre, ki még ma fog tartani gr. Andrássy Gyulával sürgős értekezletet. A német nagy­követ holnap Bécsbe utazik. Ezáltal 200 négyszög mértföldnyi, ezelőtt haszna­­vehetlen, mert az év nagyobb részén át vízzel borí­tott terület a művelésnek adatott át, s kulturális szempontból e mű a harlemi, vagy az olasz belten­gerek kiszárításával méltán egy rangba helyezhető. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a nagy­gyűlés egybehívása iránti indítványt, melynek a felső szabolcsi társulat részéről tagjai lesznek: gróf Lónyay Menyhért, Wahrmann Mór, Gencsi Fe­­rencz és Szögyényi Emil társulati igazgató. Ez ügyre részünkről közelebb — mihelyt időnk és te­rünk engedi — visszatérünk. A tisza­szabályozás ügyében. A felső-szabolcsi tiszaszabályozási társulat­nak f. hó 28-án fontos közgyűlése volt. Tárgyalás alá vétetett az igazgatói és mér­nöki jelentés, a múlt tavas­szal beállott rendkívüli áradásról, mely e társulat árterén is sok ezer hold termőföldet borított el és mely, hogy még veszélye­sebb mértéket nem öltött, az csupán a legnagyobb erőfeszítéseknek köszönhető, melyet társulat, hatósá­gok és egyesek a helyszínen kifejtettek. A­ közgyűlés áttért azon intézkedések tárgya­lására, melyek szükségesek arra, hogy jövőre a Tisza vizének hasonló mérvű kiáradása elkerültes­­sék s a közgyűlés megállapodott abban, hogy e vég­ből szükséges lesz első sorban a védgátakat erősí­teni és négy lábbal emelni. A társulat a maga erejéből nem képes mind­azon kiadásokat fedezni, melyek a védmunkálatok megerősítésére szükségek , de az is előre feltehető, hogy egyes társulatok hiába fáradoznának, ha ily czélra megkivántató nagyobb összeget hitel utján akarnának beszerezni. Jó czél elérésére elfogadta­tott az elnök azon indítványa, hogy gróf Séchenyi István eredeti tervéhez híven, ki a tiszaszabályozási társulatokat minden évben egy közös nagygyűlésre szokta volt egybehívni, egy ily nagygyűlés meg­vitatásának tárgyává tétessék azon kérdés, hogy m­iő közös intézkedések lennének szükségesek a rendkívüli árvizek által okozott veszélyek elhárítá­sára, s esetleg közös kölcsön fölvételére nézve.­­ Ugyancsak az összes tiszavölgyi érdekeltek nagy­gyűlésének lenne feladata egyöntetű eljárási módo­zatot megállapítani az új kataszteri munkálatokra nézve. Az 50-es évek elején, midőn az érdekeltség a a Tiszaszabályozás ügye iránt csökkenni kezdett, épen ezen nagygyűlések által emelkedett az érdek­lődés a szabályozás iránt, mely a világnak egyik legcsodálatosabb műve, s kár, hogy sem hazánk­ban, sem a külföldön nem méltányoltatik kellően. Közéig a döntő pillanat. Van Erdély legkeletibb szögén egy törzsrokon nép, mely négy határszéli szoros közvetlen közelébe honvédelmi szempontból 600 év előtt telepítetett királyaink által. E nép a brassóvidéki csángóma­gyarság. E népre, mely a hazával szemben, annyi szá­zadokon keresztül oly hűn teljesítette hon- és ha­tárvédő kötelmeit, mely II. Ulászló óta a szász önző törekvések által nemzetfeleitől elszakítva élt annyi idegen elemek között, mely mégis ma Brassó­ban és vidékén 28,000-et meghaladó számban nem­zeti nyelvét megőrizve, fen tudta eddig magát tar­tani, e népre nem vetett 400 év óta még soha kor­mány derült tekintetet; feledve vala, hogy ez is a magyar nemzettest egyik tagja. A mostani megyerendezés rája nézve a lenni vagy nem lenni kérdése. Mutasson elő a történelem csak egy lapot, melyben az erdélyi szászság az ingyenkegyelemből kapott földért hazájához s az őt befogadó magyar néphez szives, hű és hálás lett volna. Nem min­denütt a haza ellenségeivel látjuk-e őket szövet­ségben ?! Mig 1849-ben a brassóvidéki csángó magyar­ság szerzette a muszkákkal szemben, a vérkereszt­­ségben babérait; mig fiai elvérezve hulltak el a csatamezőn Fogaras körül s több helyeken, mit mü­velt a szászság? .... mondja el ezt a történelem, reájuk nézve sötét és lealázó képleteivel. Nem rejlik-e csak abban is separatistikus tendencia, hogy Brassó vidéke minden áron külön megye akar lenni ? Miért fél a szászság a Három­székkel való egyesítéstől ? Tudják ők régóta miért. Annyi bizonyos, hogy egyebeken kívül egyik mellék­­czéljuk eddig a vidéki csángómagyarság elnyomása, vagyonaibóli kifosztása, szolgaságra juttatása volt; ezutáni szerepők annak végelsatynntása leend. De a csángómagyarság még élni óhajt. Hiszi, hogy a Kárpátok tövében, a távol kele­ten még missiója van. Hogy pedig e hit valósággá is válhasson, sok függ a kormány és képviselőház jeleni magatartásától. Hogy mi e nép akaratja, miben látja jövő Csütörtök, 1876. junius 1. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­­detnek vissza. Kiadó­hivatal: •Budapest IV. megyeházéi' 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Készülnek a botrányok. Az első erdélyi vasút ma május­ 31-én tartotta közgyűlését. Ezen 38­24 mfld hosszú vasút, mely építéskor 35 millió forintba került és az 1875-ik évi XLI. és 1876-ik évi XI. törvényczikk értelmé­ben újólag effektiv 2.820,172 írt 80 kr., névleges értékben pedig 4.313,600 forint, tehát összesen 39.313,600 frtba került vasút jövedelmezett össze­sen 1.373,764 frt 62 krt. A költség 1.285,135 frt 49 krra rúg, marad tehát fölösleg 88.629 forint 13 kr. o. o. Ha mi most ezen összeget ezüstre redukáljuk, lesz 85,220 frt 31 kr., vagyis az állam kénytelen az eddig kibocsájtott 35 milliós czimletek után bizto­sított 1.771,000 frthoz még 1.685,779 frt 69 krral járulni. Itt újabban tapasztalhatjuk dirib-darab vas­­utaink jövedelmezőségét. E kisebb vasútnak mfld bevétele 35,962 forint 42 kr, ellenben az üzleti ki­adás 33,642 frt 29 krba kerül. A közgyűlés menetét leírni nehézséggel jár, mert a megjelent és jól iskolázott „Strohmannok“ megfeleltek hivatásuknak. Hála a kormánynak kö­zös aktívat képező és az igazgató tanácsnak ren­delkezésére bocsátott 20,000 drb részvénynek a közgyűlés első egybehívása törvényessé lett. Ezért nem lehet csodálni, ha a közgyűlésen alig ismerhettünk fel nétán valódi részvé­nyest a Strohmannok sürü erdejében. Még kevésbé lehet csodálni, hogy a részvé­nyesek kezében a társasági hivatalnok által oda nyomott hivatalos lisztát láttunk, melynek matador­jait diadalittasan ki is húzták a választási urnából. Nevezetesen beválasztattak az igazgatóságba: gr. Chottek Ottó, báró Huber Lajos, báró Wodiáner Albert, Laczkó Antal, báró Nopcsa Ferencz, Vá­­rady Gábor, Kendeffy Árpád, gr. Lónyay Béla, Gógl János (a régiek), dr. Mandello és Freund Ká­roly urat az eddigi főigazgatót. A felügyelő bizottságba ellenben Benke Gy., dr. Kuncz Jenő, Bendes, Vellesz András, dr. Feszt Aladár és Grünwald Bernát urak. A gép megtette volna „szép rendben“ szolgá­latát, ha Kunváry Fülöp részvényes fel nem szólal. Kunváry igen helyesen megjegyezte, miszerint a kitűzött napirend szerint az alapszabályoknak csak azon pontjait szabad és lehet ez alkalommal tár­gyalni, melyek az új kereskedelmi törvénybe ütköz­nek. Egyebet nem. Még esetleg bele lehetne nyu­godni, ha az alapszabályok a részvényesek előnyére óhajtatnának módosítatni, de itt ellenkezőről van szó: a részvényesek czéloztatnak megkárosítatni az alapszabályok o­l­y­f­é­l­e módosításai által, melyek nem voltak napirendre kitűzve. Hanem hát Kunváry jogos, igazságos felszó­­lalása nem ért semmit. A Strohmannok leszavazták. Erre Kunváry óvást jelentett be, melyben til­takozik az ellen, hogy a hirdetett közgyűlés napi­rendje ellenére az alapszabály más pontja is vál­toztassák, mint az, mely a kereskedelmi törvénybe ütközik, és kéri a kormányt, hogy az igazgatótanács által e napokban beterjesztendő közgyűlési határo­zatokban a törvénytelenül módosított alapszabá­lyoknak helyben hagyását megtagadja Mi pedig ideje korán figyelmeztetjük a kor­mányt ezen eseményre, mivel ma volt az első vasútnak közgyűlése, mely hivatva volt alapszabályait a kereskedelmi tör­vény értelmében átalakítani. Biztos in­­formatió alapján állíthatjuk, miszerint erre az ös­vényre több társaság készül lépni. Az­az készül újabb és újabb botrány — sok százezer jóhiszemű részvényes kizsebelésére s na­­dicsőségére a magyar államnak. üdvét: aziránt megtette petitioját a képviselőházhoz több mint 600 aláírással. E nép csak abban találja jövőjének garantiá­­ját, ha megnyitatik a régi kapocs, ha székely test­vérei felé kinyújtott keze fogadtatásra talál, azaz : ha Háromszék Brassó vidékével egy megyévé ala­­kíttatik­. Áldás vagy átok lesz-e a jövő ?!. .. Nem lesz-e annyiszori rászedetés után is az ország képviselete újból kötelesség mulasztó a haza legkeletibb szögletére vonatkozó e kérdés megoldá­sában ? A két megye egyesítésében jövőnk biztosita­­tik s általa egyszersmind a magyar nemzettest con­­solidálása mozdittatik elő. Adja isten, hogy úgy is legyen ! Egy csángó. B.­Csaba, május 28. Köztudomás szerint Csabának is volna egy követe, kinek létéről ugyan mi keveset tudnánk, ha épen most az ország létkérdése felett, a vám és bankügyben, a némettel nem szavazott volna. A végtelenül érdeklődtelen választó közönség erre kissé felébredt, s nagyra nyitott szemekkel szét­nézett, mielőtt azonban teljesen felocsúdhatott volna,-------a végzetes szavazás után azonnal le­sietett követünk, hogy ismét elaltassa választó kö­zönségét a mi sikerük­ is-------egy időre. Ma két hete, május 14-én jött le követünk Kemény Mihály s még az­nap tartott egy kis be­számoló beszédet a polg.­körben, hol előadta, misze­­­­rint az ország sorsa most roszul áll, rosszabbul mint valaha, a jelenlegi kormány pedig elég becsületes és jó magyar, hogy felőle feltételezzük, miszerint a legjobbat a legnagyobb erő megfeszítéssel óhaj­totta érvényesitni az osztrákkal szemben, s ha nem tudta, nem birta, ez csak azon szomorú helyzet ma­gyarázatja, melyben vagyunk s mely tiltja, hogy erőszakkal az országot végveszedelembe sodorni siessünk. Elismeri, hogy a most kötött vám és bank egyesség a lehető legroszabb, hogy roszabb a 67-ikinél, elismeri, hogy ez 10 évig Magyarországot zsákmányolni fogja stb. ra­gaszkodik s újra is kifejezi, hogy ő a külön vám­terület s bankügy barátja, — de ily szomorú viszo­nyok közt, mégis kénytelen volt a kor­mán­nyal szavazni, mert a felelősséget nem veheti magára, a­mi azon esetre bekövetkeznék, ha a kormány megbuknék stb. Ezzel indokolja a kormán­nyal tett szavazatát (leverő csendesség) s ehhez ragaszkodott volna is, ha a kormány túl nem feszíti a kérdést, így azon­ban kénytelen volt szavazatát vissza­­v­o­n­n­i (Dörgő éljenzés.) Ő ugyanis (saját szavai) csak a szavazás után értesült arról, hogy a kormány kívánta és kimondotta azt, hogy ki most vele szavaz, az le­kötötte szavazatát a részletes tárgyalásra is, hogy a kormány előterjesztését októberben is átalánosság­­ban és részletekben is elfogadja. Feltűnt előttünk, hogy a mi képviselőnk erről csak a szavazás után értesült, mikor a hír­lapok előre írták, s mi is napokkal előre tudtuk, hogy mire lesz a szavazás a szabadelvű körben! Foly­tatva így szólott képviselőnk: midőn ezt megtudta, nem találta össze­egyezhetőnek függetlenségé­vel, hogy magát előre lekösse, sem lelkiisme­retével, hogy olyan részleteket is előre megsza­vazzon, melyekről még nem tudja, hogy minők lesz­nek? s szavazatát visszavonta s egy je­lentésben bejelentette a szabadelvű párt elnökének, hogy a szabadelvű pártból kilép. Ugyanekkor kijelenté, hogy a lemondó levelét közölte Zsilinszky Mihály Gyoma kerületi képvi­selőtársával (ki ügyesebben és okosabban a szava­zás elől elmenekült volt), s ez is elfogadta lemondó levelét s aláírt­a, hogy a sza­badelvű pártból kilép. Interpelláltatván az iránt, hogy van az, hogy kilépése még nem lett hírlap útján közölve ? azt adta elő, hogy a lemondó iv Zsilinszkynél van, ki még több képviselőket is fog aláíratni. Állítólagos kilépése óta több mint két hét telt el, azóta várva várjuk, mikor lesz már közölve kilépése, avagy valósággal tén­nyé vált-e! Kérünk megnyugtatást! Egy választó­ tartására s helyesli politikáját, mely a török biro­dalom integritásának fentartása volt. A külügymi­niszter csak kötelességét teljesítette, — úgymond — midőn a deczemberi jegyzékkel ezen a béke fen­­tartására irányzott aktiónak élére állott. De az ese­mények elfogulatlan szemlélője kénytelen bevallani, hogy a végleges siker még egyátalában nincs biztosítva, sőt ma talán kérdésesebb mint valaha. A béke ez ideig nincs ugyan megzavarva, de még ma sincs megtalálva a pacifikatio azon alapja, mely mind a porta, mind a felkelők részéről elfogadtatván,a köz­vetlenül érdekelt két fél közti kiegyezkedést lehetővé tenné. Sőt ellenkezőleg minden merész kombináció nélkül is fel lehet tenni, miszerint épen ez eddigi lépések sikertelensége tette szükségessé a híres ber­lini találkozást,kezdődvén ezzel az actiónak máso­dik stádiuma, a­mel­lyel a vezéri szerep O­r­o­s­z­­országra ment át. Ezen új békesítési kísérlet ered­ménye még függőben van, de habár nem mondunk le a siker lehetőségéről, e tekintetben vérmes remé­nyeket nem lehet táplálni. Egy tényről akar itt kü­lönösen megemlékezni. Míg az actio első stádiumá­ban a három szövetkezeti hatalom eljárásához a pá­risi békekötésnek többi három aláírója is csatlako­zott, addig az uj kísérlettől Anglia már­is megta­gadta közreműködését. Megvallja — meglehet hogy csalódik — de megvallja, hogy Anglia ezen fellépé­sében reánk nézve semmi aggasztót nem tud találni. Balk után Ürményi Miksa szólalt fel, azon megjegyzéssel fogadta el a jelentést, hogy szavazata se a bevégzett tényeknek dicsérését,­­ sem a jövendőknek elitélését nem jelenti, mire határozatképen kimondatik, hogy az albizottság je­lentéséhez képest a delegátió bizalommal tekint a külügyminisztérium működése elé s a jelentést el­fogadja. A menekültek eltartására kért költség tételénél Zsedényi ismételve is felszólalt, hogy mi­után Magyarországon a nélkül is legnagyobb mértékű nyomor van, e kiadások pedig az adóból fedeztetnek, július 15-étől kezdve szüntessenek be az állam részéről adandó segélyezések, de An­drássy ellenvetésére, hogy a menekültek nem tar­toznak a felkelők közé s a török kormány maga ér­tesítette őt egyrészt arról, hogy e menekültek ha­zatérve épen a felkelők részéről vannak nagy zak­latásoknak kitéve, másrészt, ha a porta el nem látja, megélni képtelenek, „humanitás szempont­jából“ e segélyezésre nézve időtartam nem határoz­­tatott. A részletes tárgyalás holnapra halasztatván, következett a hadügyi albizottság jelentése, — melynél Wahrmann Mór 1-ször az ujonczok egy részének későbbi behívása, 2-szor a szabadságolá­sok gyakoribb eszközlése s 3-szor az értelmesebb rész gyorsabb elbocsáttatása révén 2 milliónyi meg­takarítást indítványoz. Ernuszt a magyar ifjak tisztekké nevezé­s érdekében, Horváth szintén ily értelemben szó­lalt fel, mire Wahrmann indítványa ellen kez­dődtek meg a beszédek, melyekben különösen Ház­mán, Éber, Szapári Antal és Ürményi excellált, mindannyian oly lelkiismeretes „katonai szellem“­­ben, hogy Benedek altbornagy sem tett túl rajtok, ki az ily lehetőségek állítását doktrinár-szakisme­­retnek nevezte el. — Wahrmann indítványa elesett s azzal felolvastattak a hadügyi albizottság jelenté­sének további részei. Magyar d­elegáczió, (Nyilvános ülés máj. 81.) A magyar delegáczió ma délután 5 órakor tar­tott nyilvános ülésén mindenekelőtt napirendre került a közös pénzügyminisztériumi költségvetés végszerkezetben való végleges elfogadása.­­ A na­pirend további tárgyát a külügyi albizott­ság jelentésének általános tárgyalása ké­pezte. Fáik Miksa előadó szép szabatos beszédben fejtette ki nézeteit. A hosszabb beszéd lényegét ad­juk a következőkben: Szemügyre véve az eredmé­nyeket, nem tartózkodik vissza annak kimondásától miszerint az általános politikai helyzet, mely felett ez idő szerint majdnem kizárólag a keleti kérdés uralkodik, mióta a közösügyi bizottságoknak utó­­ször volt alkalmuk ez ügyekkel foglalkozni, határo­zottan roszabb lett. A külszín talán nem igazolja e nézetet. A helyzet, habár nem javult, látszólag legalább roszabbra sem fordult. De akut betegsé­geknél már a nem-javulás maga is határozottan ro­­szabbulást jelent. E tény, mely elől szemet hunyni nem lehet, mély fájdalommal tölti el a béke minden őszinte ba­rátjának, fájdalommal különösen a magyar ember­nek keblét. Nem hivatkozik úgymond azon szivünk­ben soha el nem enyészhető rokonszenv- és hála­érzetre, ama szomszéd állam irányában, mely — nem félve a nálánál sokkal hatalmasabbak fenyege­téseitől, egyedül saját nemes szivének sugallatát követve — egykoron tárt karokkal fogadá egy szent harcz áldozatait és a mindenünnen üldözöttekkel végre megtaláltatott egy darab földet, hová gond­telt fejeket lehajthatták, hol fáradt tagjaikat meg­pihentethették. Azt mondják, a politikában az érzel­­gésnek nincs helye. Legyen! De még akkor is, ha egyedül a hidegen száműtó ész szavára, ha csak is saját állami érdekeink parancsára hallgatunk, nincs combinatió — az ő tudtára legalább nincs — mely ránk nézve annyira megnyugtató és kielégítő le­hetne, mint a mai török birodalom fenmaradása. Áttér ezután Falk a külügyér eddigi maga­ Az osztrák delegáczió ülése. — Május 31. — Beckbauer elnök 11 órakor megnyitja az ülést. A kormány részéről jelen vannak: Andrássy, Benedek Sándor és a hadügyi kormány több kép­viselője. A magyar delegátiótól üzenetek érkeztek az általa letárgyalt előirányzatokról. Ezek, valamint az ezentúl érkezendők a költségvetési bizottsághoz utasíttatnak. Következik a napirend: a hadügyi költségve­tés tárgyalásának folytatása, nevezetesen a fedezet kérdése. Sturm a költségvetési bizottság kisebbségé­nek különvéleményét terjeszti elő, mely szerint az Achatius ágyuk költségei a helyettes­ alapból fe­deztetnének. Szaló több praecedensre utalt, hogy a delegatió már felhasznált ez alapból tőkéket, sőt, egyszer és a kormány javaslata alapján határozta el, hogy az altisztek díjat a helyettesi alapból fedez­tessenek el. Arra utal, hogy a szaporodó kiadásokat adóemelésekből nem lehet fedezni, tehát kölcsönt kell felvenni és így magától értetődik, hogy ne ke­ressünk drága idegen tőkéket, ha a magunkét olcsó kamat mellett beveztetjük. Politikai szempontból is czélszerűbb, ha a monarchia tekintélyét nem csor­bítjuk újabb­­ folyó kiadások fedezésére szolgáló — kölcsönök által. Winterstein báró kifejti, hogy prece­densekre nem lehet utalni, mert mig az 1871-iki költségelőirányzatban egyszerűen az van mondva, hogy egy tétel a helyettesi alapból fedeztessék, már az 1872-iki költségvetésben a delegatió más formát választott egy hasonló határozat k­imondásííra, ott már arra utasíttatik a közös kormány, hogy a két országos kormány eszközölje ki bizonyos tételnek a helyettes alapból való fedezését. Szóló is igen tudja a pénzügyi helyzetet méltányolni, de arra figyel­meztet, hogy az illetékességi kérdés tekintetében a nézetek nagyon módosultak és a költségvetési bizott­ság többsége tekintetbe vette a helyettesi alap­ spe­­c­iális jelentőségét. Megjegyzi, hogy a helyettesi alap nem 4 °­ C-hoz, mint állították, hanem 5, sőt részben 6%-ot. Herbst előre bocsátja, hogy itt nincs szó a harczképességről, a sereg szervezetéről, tehát több tekintettel lehetünk a pénzügyi helyzetre, melyet szóló részletesebben jellemez. Miután felhozták, hogy a hadügyi költségvetést, csak a védtörvény re­­visiója alkalmával lehet lényegesen alábbszállítani, tehát minden módon azon kell lennünk, hogy tér* beinken könnyítsünk , annál is inkább, mert a fel­emelt adókat nem bírjuk behajtani. Szóló polemizál a közös pénzügyminiszter érvei ellen; kifejti, hogy az alap nem alapítványi vagyon, mint a miniszter állította. A miniszter azon állítá­sával szemben, hogy a fedezet kérdése nem tartozik a delegatióra, szóló számos példára utal, melyek azt bizonyítják, hogy a delegatiók folyvást számos fedezeti tételt szavaztak meg, így pl. a katonai kór­házi­ alap egyes részeit folyó kiadásokra szavazták meg, sőt oly alapokból is költött a közös kormány a delegtió határozatai alapján, melyek voltakép a közös activák közt soroltatnak fel.

Next