Egyetértés, 1876. június (10. évfolyam, 126-148. szám)
1876-06-11 / 134. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre...........................................10.— Negyedévre..................................... 5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: öt hasábos sor 30 krajczár. 134 szám „Tisza Kálmán és választói!“ W Vissza kell térnünk, vissza fogunk rá térni több ízben a debreczeni hatalmas népnyilatkozatra, mert erejében az alkotmányos öntudat és politikai érettség kiáltott a hatalmi viszketeg és kormányzási becsvágy által elkapott és leszédült ember felé: „Ne tovább !“ Érzik mindnyájan, érzi főkép a közvetlenül sújtott, hogy választóinak itélőszéke előtt bukott emberré lett, s ez erkölcsileg óriási visszahatással van képviselői állására nézve, alapjában megingatá államférfim hitelét is. Lehetetlen, hogy megsemmisítőleg ne hasson lelkére a tudat, miszerint képviselői állása, június 9-ikétől kezdve többé nem választóinak akaratán, hanem egyedül saját önkényén nyugszik. Sem szava, sem szavazata nem nyom a latban egy kerület megtisztelő bizalmát bíró népképviselő jogczimén, hanem amit mond és tesz az országházban, az csak a hatalomba fészkelődött mind lelkiismeretében, mind politikai becsületérzetében laza fogalmakkal megrontott ember benyomását teszi az országra. Parlamentárisan kevésbé rátartós, a politikai erkölcs tekintetében kevésbé érzékeny államok képviseletének tagjai sem bírnak soha annyira megfeledkezni magukról, hogy az ily határozott és feltűnő ténnyel szemközt férfias magaviseletek nemességét ki ne tüntessék. Egy Csernátony Lajos politikai elaljasodása sem habozik kijelenteni, hogy választóinak bármi alakban kifejezett bizalmatlansága esetén, tudná kötelességét. Am fényes, hogy ne mondjuk: finnyás dologé sorm írójának, mélyebben fejtegetésekbe bocsátkozni azon kötelességek elősorolásával, melyek egy választói által oly keményen elitélt képviselőre hárulnak. Bár azok után, miket saját jelöltségére vonatkozólag Debreczenben elmondott, s azok után, melyek hírlapírói tollának függetlenségét és pártállását megilletik, teljes joggal szellőztethetné a viszonyt, mely a népképviselet utasítás nélkül választó korában a szavazó polgár és megbízott képviselő közt kötelességszerűleg és becsületbelileg fennáll. Hiszen, ha a parlamentáris élet keretén belül a mandátummal semmi kötelesség, semmi feladat, semmi kapocs nem jár, úgy a képviselőválasztás nem egyéb, mint egyeseknek korlátlan szabadalomlevéllel ellátása, melyet aztán lelkiismeretek mérve szerint akár a hazaárulásra is a jogosultság érzetével zsákmányolhatnának ki. Mihelyt a képviselő országgyűlésileg igazolt tagja a törvényhozásnak, ez elv szerint a nemzet és választói ellen teljes szabadsággal élhetne vissza megbízó levelével. Utasítás hiányában, választóinak akarata semmiféle hatállyal nem volna, akár hogy figyelmeztesse, akár hogy lehetetlenné tegye gonoszságát. Ily testület despotiájává fajulna a látszólagos népfenségnek, absolut ura lenne a közvéleménynek, feltétlen szabadosa az államcsínyeknek, kénye kedve szerint cselekedhetnék, mert a mandátum mindenre felhatalmazza, gúnyolhatja, sértheti, megtagadhatja nemzetét és választóit, akiknek egyetlen fegyverét, a bizalmatlanságot előlegesen csütörtök mondásra kárhoztatják. Igaz, hogy e részben más nézetekkel bírtak egykor Tisza Kálmán és emberei. Lónyay s. a. újhelyi bukását torkuk szakadtából igyekeztek kiaknázni, pedig Lónyay Menyhért utólagosan mégis csak kerített miniszterelnöki fanteilljéhez képviselői széket. Most persze változtatták meggyőződésüket és erőnek erejével azt szeretnék elhitetni a világgal, hogy ők menedéklevelet élveznek mandátumukban cselekedeteikre. De hát kénytelenek mégis belátni, hogy e tan, sikamlóságával rendkívül veszélyes, próbálkoznak tehát annak igazolására, hogy Tisza Kálmán megtartotta képviselői fogadását minden irányban. Egyenesen ide czélzott a „Hon“ tegnapi közleménye, melyben ravasz naivsággal igy ír: „Utána néztünk, hogy Tisza Kálmán várjon micsoda programmsértést, vagy hűtlenséget követett el; tán aranyhegyeket ígért és most a választókból a keserű csalódás érzete szól ? Rátaláltunk aztán Tisza K. azon beszámoló és programmbeszédére, melyet 1875. május 31-én Debreczenben oly riadó lelkesedés közepette tartott és melynek alapján képviselőnek is választatott. Közöljük itt a gyorsírói jegyzetek után készült ama programmbeszéd azon részét, mely a kiegyezés tárgyára vonatkozik, csak azon egyszerű megjegyzéssel, hogy kár volt a debreczenieknek egy év leforgása alatt megfeledkezni azon intésekről, melyeket Tisza akkor nekik e beszédben adott“. Hát bizony „utána néztünk“ mi is és szintúgy rátaláltunk Tisza Kálmán „azon beszámoló és programmbeszédére“, melyben hivatkozást tesz az 1875 február 3-ikán mondott beszédére, s utal az ott kifejtett nézetekre. Közöljük a kiegyezés tárgyára vonatkozó pontozatokat szó szerint, azon „egyszerű megjegyzéssel“, kár volt Tisza Kálmánnak egy év leforgása alatt megfeledkezni azon ígéretekről, melyeket egymásra utaló két beszédében ünnepélyes programmjelleggel tett. A beszédnek „gyorsírói jegyzetek után készült“, s a kiegyezésre vonatkozó része is ez: „Hasonlólag egy kérdés, amelyre nézve egyet kell érteni azoknak, akik együttműködni akarnak, s mélyre nézve röviden óhajtom jelezni nézetemet, a vám és kereskedelmi szövetség kérdése. Én barátja voltam mindig s barátja vagyok ma is a szabadkereskedés elvének s bajaink forrását nem abban keresem, hogy a vámszövetség a szabad kereskedés elvének hódol, hanem abban keresem, hogy az úgy meg lett kötve, hogy mi nem részesítünk, legalább nem kellő mértékig a szabadkereskedés előnyeiben, de részesülünk mindazon hátrányban, amelyekkel mint minden intézmény az is jár, azaz, az által, hogy a közös vámterület határain fenálló vámtételek némelyike protectiója alá véve az osztrák ipart, megfosztatunk azon előnytől, hogy azon cikkeket onnan vehessük, ahonnan szabad kereskedés mellett legolcsóbban kaphatók lennének, és midőn az osztrák ipar termékeit és pedig a külső vám által némileg védett termékeket minden vám nélkül engedik hozzánk behozatni, a szabad kereskedésnek minden lehető hátrányaiban részesülünk, mert iparunk fejlődése ily intézkedés folytán lehetetlenné tétetik, sőt ezen eljárás mellett a mi rovásunkra is protegált osztrák ipar, mielőtt a mienk kifejlődhetnék, el fogja foglalni természetszerű piacunkat keleten. Nem tehát a szabad kereskedés elvében, de annak egyoldalú, helytelen alkalmazásában van a baj. Én te hát kijelentem, hogy én részemről nagyon óhajtom, hogy ezen szempontokból és azért hogy indirect adóink iránt intézkedhessünk saját kincstárunk érdekeinek követelményéhez képest, kész vagyok egyezkedni, sőt részemről óhajtom, hogy az egyezség sikerüljön ezen feltételek mellett, de úgy, hogy a közös vámterület azért fenmaradjon. Azonban kénytelen vagyok kijelenteni azt is, hogy azon nem várt esetben, ha az országnak jogos, méltányos érdekei máskép kielégíthetők nem volnának, utolsó esetben a vámszövetségről szóló és az 1867. évi 12. törvényben fentartott joggal, a vámsorompók felállításának jogával is kellene élni. Röviden, óhajtom, hogy megmaradjon a vámszövetség, megmaradjon, ha lehet, a szabad kereskedés alapján az egységes terület, de csak azon feltétel alatt, hogy annak egyes tételei méltányosan állapíttassanak meg, hogy Magyarország továbbra is ne fizesse másnak az adóját. Ami a bankkérdést illeti — és több kérdésről specialiter talán nem is fogok szólani — én bár tudom, hogy sokaknak nem fog tetszeni, erre nézve is azt mondom, hogy előnyösebbnek tartom a hozzánk legközelebb állókkal a kiegyezést a velük folytatott háborúnál. De minden esetben és minden viszonyok közt csakis egy valóban és nemcsak névleg és szinteg önálló magyar bankot tartok olyannak, mely az ország érdekeit kielégítse. Szó szerint adtuk, hogy még csak árnyéka se férjen hozzá, mintha a Tisza Kálmánra a megkötött egyesség szempontjából netalán enyhítő kifejezéseket szántszándékkel mellőztük volna. És már most ítéljen higgadtan, személyi rokon vagy ellenszenv nélkül, pusztán a szavak és fejtegetések értelméből, nem követett-e el programmsértést és hűtlenséget nemcsak választói, hanem az egész nemzet iránt? Eltekintve ugyanis a rugékony kifejezéstől, melyben a külön vámsorompók felállítását helyezte kilátásba, bár sokan reménykedtek németet csalni ígérő erélyében e részről is, ott a szabatos meghatározás, ahol elvetendőknek tartja az osztrák ipart dédelgető vámtételeket, ott a leplezetlen utalás, hogy a fennálló vámtételek agyon fojtják iparunkat és kiszorítják keletről is; ott végül a határozott biztosítás, hogy a fogyasztási adóknak megtérítése a kincstárunk érdekeinek megfelelő kiegyezési módozat létrehozása által oly feltétel, mely nélkül a külön vámsorompókhoz kell nyúlni, miután tűrhetetlen, hogy „Magyarország továbbra is másnak fizesse az adóját.“ Megtartott-e Tisza Kálmán csak egyet is az itt ígértekből? Hű volt-e az itt kifejtett programmjához? Hadd szóljon helyettünk az általa előterjesztett egyesség, melyről beismeri, hogy az osztrák ipart a fölemelt vámtételekben újabb protekció alá veszi, melyről maga vallotta be, hogy a fogyasztási adók kérdésében „még méltányos érdekeink sem elégítettek ki.“ De nem sértette-e meg programmját, nem követett-e el hűtlenséget a bankkérdés ügyében ? ott az irás, forgassátok! Ide az emberrel, ki elég lelkiismeretlen állítani, hogy a „közös“ igazgatótanácsu, — „egységes“ államjegyű bank megfelel azon igényeknek, melyeket programmszerü conditio sine qua non gyanánt kikötött, midőn „egy valóban és nemcsak névleg és szinleg önálló magyar bankot“ tartott olyannak, „mely az ország érdekeit kielégítse. “ Tessék erre kadentiát mondani, bármily elcsűrő-csavaró értelemben is. Tessék erre szembe mondani az értelmes és becsületes világnak, hogy ha sáfát, programmját és szavát tartó ember volt, ki amúgy beszélt és imigy tett. Nem a becsületesség, nem az értelmesség dolga volt-e hát Debreczen hazafias polgárai részéről, hogy az ily hitszegővel szemben nyilatkoztak egyenesen és hatalmasan ? Verhovay Gyula: A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. tartott ülésében tárgyalás alá vette a záloglevelek biztosításáról szólójavaslatra vonatkozó f. h. módosítást. A 4. §. 1. bekezdésére vonatkozó módosítás, mely valamely intézetnek záloglevelek kibocsátási üzletre fog adhatására az alaptőkét 20,000 írtra kívánja tétetni, elfogadtatott. A képviselőház tudvalevőleg elégnek tartotta volt a 100,000 frt alapot. Ugyancsak a 4. §. 2. bekezdésére tett azon módosítása a főrendiháznak, hogy ezen törvénynek visszaható ereje legyen, vagyis, hogy mindezen intézkedések a jelenleg működő és jelzálog kölcsönökkel foglalkozó összes intézetekre kiterjesztessék, a többség által el nem fogadtatott, miután a jelenlegi intézetek minden eddigi kormány által sanctionáltattak s e szerint csak a jövőben alakuló intézetekre lenne kihatással. Simonyi Lajos b. kereskedelmi miniszter behatóan mutatta ki a módosítás czélszerűségét és védelmezte azt, mert e nélkül nem lesz meg a szükséges egyöntetűsége a különféle zálogleveleknek s így miután zálogleveleink nagy részben a külföldre kerülnek, félő, hogy ez által különböző értékkel fognak azok bírni, t. i. categoriákra fognak osztatni, biztosítottakra és nem biztositottakra. Azután szükséges az alap már azért is, mert a föld értéke bizonyos fluctuatióknak ki van téve, s a kölcsön adók sem fizetik sokszor pontosan a kölcsönvevőket, s igy jó, ha az intézeteknek van alapjuk, melyhez hozzányúlhatnak. Ugyanezen nézetben osztoztak Bokros, Juhász és Hammersberg bizottsági tagok, kik a többség ezen határozata ellenében különvéleményt jelentettek be. Ezután került volna a sor a békebíróságról szólójavaslat szövegének hitelesítésére, mely azonban Horánszky azon indítványára, hogy különösen a 10. fejezet, mely nagy fontossággal bírván még a hitelesítés előtt sokszoroztassék s a tagok közt osztassák ki — hétfőre halasztatott. Az indítvány szövege, melyet Helfy Ignácz a képviselőház mai ülésében a vám- és kereskedelmi szövetség tárgyában folytatott tárgyalások hiteles adatainak előterjesztése iránt tett, a következő : „Tekintve, hogy a Magyarország és Ausztria között kötendő vám- és kereskedelmi szerződésre vonatkozó törvényjavaslatok az őszi ülésszak elején kerülendnek a képviselőház elé; tekintve, hogy ily természetű szerződés részleteinek alapos megbírálása csakis hiteles és kimerítő adatok nyomán lehetséges ; tekintve, hogy a közkézen forgó statisztikai adatok részben hiányosak, részben csak 1873, illetőleg 1874-ig terjednek; tekintve, hogy a kormány ismételt sürgetések, sőt a ház világos határozata daczára, eddigelé mindig vonakodott a rendelkezésére álló adatokat a képviselőházzal közölni; tekintve végre, hogy ily adatok tanulmányozása huzamosb időt vesz igénybe; nehogy a törvényhozás azon kényszerhelyzetbe jusson, hogy majd annak idején kellő tájékozottság nélkül, készületlenül fogjon ily nagyfontosságú kérdés megoldásához. Indítványozom: Utasítsa a képviselőház a kormányt, hogy a folyó ülésszak elnapolása előtt terjessze a ház elé mindazon statisztikai adatokat, melyek mulhatlanul szükségesek azon legelső és legfontosabb kérdés megítélésére: hogy minő hatással volt az 1867-ki vám- és kereskedelmi szövetség közgazdasági állapotainkra? Minők voltak ezek 1867-ben, miként fejlődtek időközben, s minők a jelenben ? Terjessze a ház elé jelesül: a) A gyárak statisztikáját ; hány gyár és mily mérvben működött hazánkban az említett szövetség létrejötte előtt, hány keletkezett és mily mérvben működött ennek tartama alatt, és hány s mily mérvben működik jelenleg ? b) A fogyasztási adók statisztikáját, különösen az 1874-ki, 1875-ki évről, úgy a termelés, mint a kivitel és behozatalra nézve, kapcsolatosan az adó-restitutió kimutatásával, különös tekintettel az ennek tárgyát képző áruk eredetére, c.) A kereskedelmi statistikát, jelesül Magyarország kereskedelmét a külfölddel és kölön Ausztriával 1875-től 1875 végéig — vagy, a mennyiben a kormány a statisztikai hivatal ebbeli kimutatásait 1873-ig hiteleseknek elismeri —ezeknek kiegészítését 1875. végéig. És végre d) nemzetközi szerződésről lévén szó, a szükséges összehasonlítások czéljából terjessze a ház elé ugyanezen adatokat Ausztriára vonatkozólag“. Az indítvány indokolására határnapul a jövő szerdai ülés tűzetik ki. Az állampénztári kimutatás. A józan ész és becsületes meggyőződés rideg s így „pessimistikus“ számításait a nemzeti hitel szándékos rontásaként szokták megtámadni a kormánypárti kompheusok, akik képesek olyan arczczal fogadni az időszakonkénti állampénztári kimutatások iljesztő tabelláit, mintha egyéb feladat se várna reájuk, mint töprengeni a bevételi felesleg hovafordítása felett, vagy boldog megnyugvással mérlegelgetni a financziális tekintetben deficittel járó ugyan, de nemzetgazdasági tekintetben dúsan jövedelmezendő „befektetések“ reális értékét. Mert hogyan is meri valaki leplezetlenül feltárni „a külföld előtt“ a pénzügyminiszteri expozék vastag hamisságát, hogyan az államháztartás évről-évre haladványos roszabbodását, mikor „a külföld“, voltaképen pedig a külföld bankárai, akikre pedig a mi pénzügyminiszterünknek nagy szüksége van, úgy is megláthatja virágzó állapotainkat ama tényleges eredményekből, melyek folytonosan milliókkal maradnak az előleges számítások mögött. Vasárnap, 1876. junius 11. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal:Budapest IV. megyehátér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Hanem hát nem „a külföldnek“, de a magyar nemzetnek van szüksége pénzügyei felismerésére, hogy felocsulhasson a vakhitből, melybe nem a józan „Pessimismus“, hanem a czélzatos Optimismus ringatta. Legközelebb közöltük az ezen év három első haváról szóló állampénztári kimutatásokat. Nem akartuk ezekre észrevételeinket megtenni az első áttekintés után. Jól meg akartuk latolni e kimutatások lényegét, mert hónapról hónapra érdekesebb szint élt az, amint az idő teltével mindinkább odáig érkeztünk, hol az államháztartás rendezésére vállalkozott szabadelvű kormány működésének, az adók könyörtelen felemelésének és az egyes források jövedelmezőbbé tételének immár nagyszabású eredményeket kellene felmutatnia. A pénzügyminiszter 1875. szeptember hó 20-án tartott expozéjában 26 milliónyi többlettel biztatott ez évre; e phantasztikus illúzió teljesedését várta az ország nagyobb fele: mi lett és mi történt hát, melyből annak valószínűségére következtetést vonhatnánk ? Az év vége még messze van s az első negyed, melyről a kimutatások közzététettek, bezáratott 30.000.000 kezelési deficzittel. 26 milliónyi évi többlet helyett 30 milliónyi negyedévi deficzit! — Ebből a pénzügyminiszter elviitet 5 millió forintot, mint olyan összeget, amely részint a múlt év terhére, részint az ezen év második negyedére esik, tehát utófizetések és előlegek, de ezek elvonása után is megmarad 25 milliónyi hiány, ha ugyan elfogadjuk a számok megállhatóságát és magunkévá tesszük a kimutatások alakváltozásának helyességét, mely szerint „a kimutatások tanuságosabbá tétele végett“ most a minisztérium nem a valóságos nettó bevételeket közli, hanem közli a bruttót, s ehhez képest változtatja át a múlt év első negyedévi eredményeit is. A kimutatás áttekintésénél nem a deficzit tölt minket el a legkeserűbb érzettel, melyet mi nemcsak vártunk, hanem bizonyosnak tudtunk előre. Két körülmény: hogy míg az egyenes adók jövedelme csaknem fél millióval emelkedett, addig a közvetett adóké roppant mértékben alászállott, ez az, mit mi legvészesebb jelként tekintünk e számokban. — Az egyenes adók jövedelmének nagyobbodása az elemi csapások, üzletpangás és átalános fizetésképtelenség daczára, az államkassa megtöltésén kívül minden földi czélt figyelmen kívül hagyó kivetések és behajtások kegyetlenségét tanúsítja; a közvetett adók jövedelmének apadása kiáll Magyarország szegényedése mellett. — Igazság ez, megbízhatóbb, valóbb mint a miniszteri jegyzetek és felvilágosítások. 42.982,500 forintnyi bevétellel szemben 73.053,000 frt negyedévi kiadás!—A fogyasztási adók jövedelme alább szállt egy negyedév alatt 50.000 frttal. A surányi czukorgyár megbukott, üzemét beszüntette. Hanyatlik tovább is a czukorgyártás, mely eddig mégis, ha nem sokat, de valamit produkált. A bélyeg és jogilletékeknél 79.000 frttal szintén megkevesbült a jövedelem. Ezen tételnél, egy negyed év alatt annak okát a pénzügyminiszteri magyarázat hiába keresi az árvíz okozta sok akadályban. Oka annak az 1875. évi XXV. törvényczikk, mely felrugtatta az illetékeket ott, a hol az előtt is fizetendők voltak, s behozta ott, hol azelőtt fizetni nem kellett. A lottójövedelmeknél 153.000 forinttal kevesbült a jövedelem, a sójövedéknél 271.855 forinttal. Ennek sem lehet más oka, mint a múlt évi sóáremelési törvény, amely a néptől a legszükségesebb napi czikkeket vonta meg. De az állampénzügyek folytonos roszabbodása mellett tanúskodik különösen az államjószágok jövedelmének hanyatlása, mely egymagában 694.210 frtnyi összeget képvisel. — Ime a bérlők, kiket tavaly kérlelhetlenül árvereztek s meglevő csekély tartaléktőkéj őket elszedték, most képtelenek fizetni, — a nagy adósok pedig? azok kamatoztatják az állam pénzét abban a nyugalma tudatban, hogy az évtizedek óta ládáikban heverő összegeket a kegyelmes államhatalom bekacsulni nem fogja. A bányászat és pénzverés 1.316,912 forintnyi veszteséget tüntet fel. A körmöczi pénzverdében, mint a p. ü. miniszteri indokolás mondja, hever 600,000 frt veretlen nyert érez, mely majd csak ezentúl kerül forgalomba. A többi fenmaradó összeg azonban megmarad hanyatlásnak, melyet absolute semmi se alterálhat. Végre pedig több ezer ftnyi veszteséget tüntetnek fel az államvasut és államgyárak üzemei, melyeket negyedévre 55,000 forintban véve fel, év végére ez egyetlen tételnél várhatunk több százezernyi veszteséget. Átalában véve ez a bevételek képe. A kiadások minőségére következtetést vonhatunk a végleges eredményből. A folytonos jövedelem apadás elvégre lehetlenné teszi a kiadások kevesbítését, viszont a kiadások kevesbítése hamar véget ér a vészes rendszer mellett. S ha az ugyanazon időszakok évenkinti eredményeit e szerint összevetjük és következtetést vonunk az ez évben várható utolsó eredményre, pedig nálunk az azonos alapra fektetett s azonos időszakú bevételek és kiadások évről-évre jól megállapíthatók, — szomorú kilátásokkal nézhetünk az 1876. évi zárszámadások elé. Mikor az évi 26 millióban praeliminált bevételtöbblet helyett a pénzügyminiszter az első negyedet 25, illetve 30 millió frtnyi deficzittel zárja be. Krátky: Hogy fosztották meg a török szultánt trónjától. — Eredeti konstantinápolyi levél. — Egy idő óta lappangó félelem szállta meg Konstantinápoly lakóit. Kért mindenki láthatlan, és általa nem ismert valamitől. Lúgtak búgtak, s midőn egymástól elváltak, kezet fogva csak az volt hallható : majd meglássuk. így folyt ez már régebb idő óta; midőn egyszer közvetlen az esemény hajnala előtt pár nappal halálcsend jön, mely néma s elfojtott csend mindig megszokta előzni az azt követő pusztító fergeteget. Ily napnak voltak Konstantinápoly lakosai ma szem- és fültanúi. 1876. évi május hó 28 és 29-én a lakosság nem kis ámulatára megmozdultak az arany szarvban nyugvó hadi gőzösök, kikelvén álló helyeikből. Két nap alatt mindenki szeme láttára rakták azokra a sok katonát, de mi több, s még az akadályhajót is megmozdították helyéből. No, most már bizonyosan háború lesz, ezt rebegte mindenki. Csak az örökké mosolygó Ignatieff úr nevetett titkon. A török kormány férfiai azonban most az egyszer jónak látták őt játékukból kihagyni, mert ő excellentiája sem tudott semmit többet, mint a Bosporus partjain álló és a bevégzett tényt csodáló publicum. A most jelzett államcsíny oly mesterileg lett végrehajtva, hogy még a műveit Európának is díszére válnék. Senki sem tudott semmit, midőn május hó 30-án reggeli 6 órakor a roppant ágyúzások hirdették a tengeren, úgy mint a citadellákról, hogy Murad, Abdul-Medjid idősb fia, e néven 5-ik lett e pillanatban a török birodalom uralkodója. E hit mindenkit meglepett, de néma csend volt érezhető mindenütt. Déltájban megjelent görög suplimák elmondották, mi már tudva volt, hogy Murád e néven 5-ik lett a sultán. E percztől fogva mindenki feszült várakozással leste Abdul-Aziz sultán tetemeinek eltakarítását.A Stambul szélesjutczás zsúfolásig tömve volt a járókelő és bámuló tömegtől, de a test még sem jött, így folyt le a nap nagy része, míg délutáni 4 óra tájban megnyíltak a nyomdák és sürgönyök kapui, melyek addig erős fegyverzettel őriztettek. Ekkor aztán szabadabban lélekzett mindenki , a börze pedig még azon pillanatban 10.5-ről 16.26-ra rúgott. Az államcsínyt csak néhány, a kormányon lévő férfiak teremték és hajtották végre. A hadihajók a császári lakot a vizi oldalról, a szárazon pedig gyalog és lovas katonaság lepte meg, azaz fogta körül a hadügyminiszter rendeletéből. Midőn ez május 20-kán hajnalra igy elrendeltetett, mit maga a hadügyminiszter vezetett — reggeli 5 órára már be is lett fejezve. A császári palota (Besiktasban) körül vétetvén Hussein avni pasa, mint hadügyminiszter bebocsáttatást kért a sultánhoz, éjfélkor. A sultán előtt a bebocsájtott egész határozottsággal kijelenté, hogy köszönjön le — öltözködjék fel és hagyja el a palotát — ez lévén a titkos tanács határozata. Hogy ez nem minden akadály nélkül ment végbe, azt el lehet képzelni, de midőn a sultán megtudta, hogy semmit sem tehet élete koczkáztatása nélkül, engedelmeskedett, — és igy mire megvirradt, őt egész családjával titokban Stambulba a régi, remek Bizánczi császárok palotájába internálták őreivel együtt. De persze ez oly csendben történt, hogy valóban remekeltek a török államférfiak, s megszégyenítették a miveit Európát, hol ilyesmi véres áldozatokkal szokott véghez vitetni, például Párisban a véres deczember 2-dika. Eddig a dráma első felvonása, holnap megírom a második felvonás részleteit. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház mai ülésén folytatván a némely törvényhatóság területi rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását, a tegnap félben hagyott 17. pont második része vétetett tárgyalás alá. Ezen ponthoz Forián Károly, Balogh Imre és Jankovich Miklós nyújtották be módosításukat. A két elsőnek módosítása mellőztetett, de Jankovich azon módosítása, hogy a szóban forgó megye czíme „Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye legyen, elfogadtatott. A vitában pártunk részéről Mocsáry Lajos vett részt, ki Szivák ellenében adatokkal bizonyította be, hogy ha netalán Forián módosítása elfogadtatnék, ezen alakítandó „Solt-Kis-Kun megyének“ sokkal illetékesebben lehet székhelye: Kecskemét, mint Félegyháza. Szóllottak még e pontnál Szilády Áron és Szruha Ágost. Ezután a 19. pont Hajdú megye került tárgyalás alá. Elsőnek Csanády Sándor szólott, ki élesen támadta meg azon eljárást, melyet a belügyminiszter ezen törvényjavaslatban követ. Élénk tetszéssel fogadott beszédében igen találóan jellemezte a belügyminiszternek a