Egyetértés, 1876. augusztus (10. évfolyam, 179-208. szám)
1876-08-01 / 179. szám
e X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helybén házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre...........................................10.— Negyedévre. ........ 5.— Egy hóra............................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési feltételek az o’eet’éetiés politikai és közgazdászati napilapra. IPUfF“ Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre..............................20 írt. — kr. Fél évre ..............................10 írt. — kr. Negyed évre........................5 frt. — kr. Egy hóra.............................1 frt. 80 kr. Az aczopf. (=) Bosznia elfoglalása állandó rögeszmeként kezd kisérteni a külügyminisztériummal összeköttetésben álló lapokban. Annyiszor kifejeztük már e részben nézetünket, hogy szinte borzadunk az ismétlések miatt, melyeket el kell mondanunk a kormánykörök figyelmeztetése végett. Tesszük pedig azért, mert ma még helye és ideje van, hogy újra és újra óvjuk a kormányt minden oly lépéstől, mely a kalandok terére vinné külügyi politikánkat. Ma már ténykép konstatálható, hogy a döntő körökben el vannak határozva megragadni az alkalmat a könnyű hódításhoz. Ennek elhatározását okvetlenül a reichstadti találkozáskor kötött titkos egyezményben kell keresnünk, máskép lehetetlen, hogy Bécsben ily terveket megérleltek volna, mielőtt biztosítva nem voltak, hogy Oroszország részéről, mely a keleti szláv tartományokról könyvet vezet, akadályokba nem fognak ütközni. Oroszország beleegyezése azonban nem történhetett messzekiható számítások nélkül, s mielőtt Ausztriának szabad kezet engedett Boszniára vonatkozólag, okvetlenül a maga részére is lekötött oly nyereségeket, melyek által engedékenysége indokolva van. Szent-Pétervárott nem csinálják vaktában a politikát, s a pillanatnyi behatások és időszaki nyeremények aranyos csecsebecséje nem téríti le azt nagy czéljaitól. Kell tehát, hogy Oroszország Boszniáért kárpótlásul Keleten fáradsággal és pénzzel űzött politikájának eredménye gyanánt, biztosítékokat szerzett legyen a maga részére. Bosznia átengedése csakis ama álvégrendelet hagyományainak szellemében történhetett, melyek az osztozkodást Ausztriával megengedik annak fejében, hogy később visszaszerezzék az átengedett részt. Hogy a bécsi körök mind a mellett kapva kapnak az alkalmon terjeszkedési lázuk kielégítésére , az ismét e körök traditonális politikájában gyökerezik. Öntudatosnak nem mondható a traditió, még csak következetesnek sem, csak annyit árult el mindig, hogy a „divide et impera“ elvét a házassági szerzemények vagy egyéb után elért gyarapodások területén mindenkor érvényesíteni törekedett. Nem volt az így igazgatott és összetartott birodalom soha sem erős és tekintélyes, sőt épenséggel a gyöngeség és széthullás elemeit rejtő méhében, de végre is annyit elértek Bécsben, hogy a massza felett ugyanazon ház jogára billegett, a többivel aztán nem igen törődtek. Annyira hagyományos volt e részben politikájuk, hogy a szemmel látható veszélyek daczára, melyek idő közben mindössze egy hajszáll erejével tárták fel hatalmukat, sem bírták a viszonyok által diktált új, egyenes és határozott politikára adni fejőket. Még az isten ujjaként egymást érő csapások sem nyirbálhatták le az idők és események nyakára nőtt czopfort. Katonai és politikai tekintélyek tanácsolták hiába Budapestet tenni egy uj irányú politika központjává ők megmaradtak a régi nyomokon, s ha meg kellett is alkudozniok közbe a makacsságuknál hatalmasabb viszonyokkal mindig csak utógondolattal tevék azt, s lelkendezve várták a pillanatot, melyben túltehetik magukat az események által kicsikart helyzeten. Az utolsó negyedszázad alatt sem változott e tekintetben a bécsi körök felfogása. Pedig e negyedszázad-háromszázad tanúságainak megfelelő mennyiségben halmozta össze rövid időközökben a legválságosabb, de egyúttal legeleczkéztetőbb csapásokat. — Hjade „gegen Dummheit kämpfen auch Götter um sonst“, —az a politika kezd követőleg és terjeszkedőig föllépni. Bosznia elfoglalásának ideája nem hagyja aludni, s mert a történelmen nem okult, az érvekre sem hallgat. Neki kell egy tartomány, melyet félig vad nép lakik, tehát olyan, mely a legveszedelmesebb anyagot képezheti egy állam keretében. Neki kell egy tartomány, mely nélkülözi a szellemi miveltség minden tényezőjét, s csak ösztönökkel bir a szlávok pétervári ura iránt a mi robbantóbb és felhasználhatóbb tulajdonság, mintha ész dolga volna. Neki kell egy barbár tartomány, melyben az anyagi beruházás minden feltételei hiányoznak, s így természetszerűleg oly hódítást képezne, mely tömérdek áldozatába kerülne az itteni adózóknak „anélkül, hogy egyebet arathatna érte lázadásnál. Horvátországnak példája elég riasztólag hat már reánk, hogysem még három milliót volna kedvünk kidobni. Ők azonban könnyű vérrel dobják ki, hisz nem a zsebükből telik. De végre is mi czélból akarnák nyűgnek venni e tartományt a monarchia csoportozatába ? Pénzügyileg veszt, kulturailag hanyatlik idecsatolásával a monarchia, hozzá annyira elszaporíthatja keretén belül a szláv elemeket, melyek úgy is túl bőven nyugtalanítják a két állam konsolidációját, hogy a legkomolyabb zavaroktól lehet tartani rövid időn át. Honnan hat mégis a vágy és elhatározás Bosznia anexiójára? Két oka lehet ennek csak, mindkettő különben egymást egészíti ki, s egymásból foly. Az egyik ok nem lehet más, mint az eddig Németország felé gravitáló kamarilláris pontinak áthelyezése a szláv elemre, a másik ennek állandó gyűlölete és harcza Magyarország ellen. Ha az udvari körök ama hírhedt tényezőinél meg lett volna a hajlam a feledésre és tanulásra, felhagytak volna erejöknek pazarlásával velünk szemben. Űztek volna csak magyar politikát, s ne zsibbasztottak volna csak bennünket, a magyarság domináló elemmé fejlődhetetett volna ki azon idő alatt Keleten. De mert a vak ellenségeskedés vezeté őket, mellyel úgy látszik egy hatalmas ember által hangsúlyozott inkompatibilitást akarják kézzel fogható bizonysággá tenni, most sem vezeti őket egyéb a hagyományos gyűlöletnél, és ezen tervek kivitelére, szláv tartományok által akarják körülzárni és az itt rendelkezésükre álló szolganépséggel agyonfojtani Magyarországot. Ebbéli számításuk szintúgy meg fog ugyan hiúsulni, mint meghiúsult eddigelé német irányú elnyomó politikájuk. Nem is ennek félelmében szólalunk fel a terv ellen, bár jogunk van megvédeni magunkat a részakarat ellen, bárhonnan fenyegesse létünket, hanem felszólalunk ama terhek miatt, melyekkel vér és pénzadó képében e vállalat összekötve van. Egyikkel sem rendelkezünk feles számmal, s így tiltakozunk mind a terv, mind a kivitel ellen. Gr. Lónyay Menyhért, mint Zentáról tudósítják a lapokat, egy levélben mondott le a jelöltségről, melyet az ottani „szabadelvű“ párt ajánlott fel neki. E levélben kifejti az indokokat, melyek ez idő szerint az ő „megválasztását“ nem teszik kívánatossá. A „Kelet Népe“ tudni akarja, hogy „gróf Lónyay visszavonulásának oka, hir szerint, azon általa nem kért s némileg oszentativ támogatásban keresendő, melyben jelöltségét a központból részesítették s mely az által, hogy őt kormányjelölt színében tüntette volna fel, presszó akart volna lenni politikai magatartására.“ E lemondás következtében a zentai „szabadelvűek“ valami Bálint Ferenczet jelöltek ki a képviselőségre. A bankügy állásáról azt írja a „P. L.“, hogy az uj bankszervezet csak a bankszabadalom teljes lejárta után, tehát 1878. évi január 1-jén lép életbe, mivel nem gondolható, hogy a kormányok a bankkal és a törvényhozó testületekkel még a folyó év végéig megállapodásra jussanak. Azon javaslatok közt, melyeket a kiegyezés tárgyában szeptemberben a parlamentek elé terjesztenek, a bankügyre vonatkozó nem lesz található, mivel azok az új kvótatörvényt, a vám- és kereskedelmi szövetséget s az új sör-, czukor- és szeszadót fogják tárgyalni. A honvédelmi minisztérium palotája. Már két éve, hogy a kormány az országgyűlés elé tervet terjesztett egy a honvédelmi minisztérium számára Budán a szent György téren építendő palotára vonatkozólag. E javaslat értelmében a 400,000 frtra előirányzott építkezési költség fedezésére a Ludovica-akadémia alapjának egy része fordíthatnék, s ez évenkint 28.000 írttal, mint amennyit lakbér fejében a honvédelmi minisztérium jelenleg fizet, fogna törlesztetni. A pénzügyi bizottság, valamint az osztályok s a központi bizottság ez előterjesztést annak idejében elfogadták, a képviselőház azonban a kormánnyal egyetértőleg függőben hagyta. Azóta azonban forrást érezhetőbbé vált az abból származó kellemetlenség, hogy a honvédelmi minisztérium öt, egymástól távoleső épületben van elhelyezve. Mint a „B. C.“ értesül, a kormánynak szándéka a jövő évi budget tárgyalásakor azon javaslatot tenni, hogy az említett tervet vegye tárgyalás alá az országgyűlés is szavazza meg. Olvasóink nem kevesebb felháborodással vették tudomásul a távirati hírt, hogy a montenegróiak az osztrák katonai hatóságoknak szolgáltatják ki a török foglyokat, ezek pedig szépecskén nemcsak átveszik, hanem az adózók költségére bellebbezik a monarchia határai közé. Ez már sok ilyen eljárást szó nélkül tűrni többé lehetetlen. Mert vagy áll az, hogy a monarchia megmarad semleges állásában, s akkor nem lehet zsandárja egyik háborúzó félnek sem, vagy nem igaz a semlegességről kerepelő hivatalos hir, de akkor meg valljanak szint ellenségük dolgában. Mert mégis csak rettenetes játék az, mit Rodich urak a bécsi ismert körök intenziójának kedvéért a mi zsebünk rovására elkövetnek. Nem elég, hogy élelmeztetik velünk ^hónapok óta egy egész kis ország népségét, s hozzá meghiúsítják a békeközvetítésre szánt minden politikát, ráadásul most már a betz-et az ellenséges lábról folytatják, mert hát a kleki kikötő bezárásával tett lépés csak kezdet ama irányban, mely fegyveres beavatkozást és hódítást akar minden áron. 1?9. szám Hát mit akarunk Bécsben ? Még most sem elég rongált a két állam pénzügyi helyzete ? Növelni akarják a deficitet, hogy Törökország tőszomszédjában, annak példájára teremtsenek új beteg embereket ? Török állapotokat akarnak-e kierőszakolni, melynél vége-hossza ne legyen a megterhelt népek által támasztott belzavaroknak ? Vagy azt hiszik a szegénység útja legegyenesebben vezet az általuk készen tartott szolgasági lánczokhoz ? — Vigyázzanak, mert ha egyszer megtalálják indítani a követ, mely ma egyetlen akadálya az épület összeroskadásának, oly bomlásnak lehetnek előidézői, hogy kő nem marad kövön e monarchiából. A képviselők mentelmi jogának meghatározása iránt a kormány törvényjavaslatot készít. A javaslatban a mentelmi jog olyképen lesz szabályozva, mint Belgiumban ; e szerint az országgyűlés szünetelése alatt a mentelmi jog felfüggesztetik. Ha ez időközben valamely képviselő fennyiló perbe kerül, vagy épen elfogatik, a kormány a ház összeülésekor azonnal jelentést tesz a történtekről, s a ház belátása szerint nyilatkozni fog, fennforog-e zaklatás esete vagy nem. Ha a ház zaklatást lát a beperlésben vagy elfogatásban, akkor a mentelmi jog érvényesül; ha ellenben nem talál zaklatást a történt intézkedésben, akkor az ügy bírói elintézése nem szenved megakadást. A kormány e javaslat megvitatására, mint az „El.“ értesül, közelebb a tekintélyesebb képviselőkből értekezletet hivand össze, s csak ez értekezlet letárgyalása után terjesztendi a javaslatot a képviselőház elé. Megbízható forrásból értesülünk hogy e javaslat elkészítésére a kormány Bécsből kapott utasítást. Kedd, 1876. augusztus 1. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkivüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyeházéi' 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Andrássy és Tisza. Valahol nagyon megijedhettek annak lehetőségén, hogy egy határozottan nemzetellenes irányú politika terén a kéz kezet fog elve nem talál érvényesülni Andrássy és Tisza között, ami nagyon természetes volna, ha netalán Andrássy czime és rangja gyönyörűségeiért egy követ fújna a reactionárius áramlattal, Tiszát ellenben az országos közvélemény vétóra kényszerítené. Ez ijedelem behatása alatt sugalták Bécsből a „Pest. C.“-nek a következő félhivatalos mondathámozást: „Bizonyos publicisták, czélzatosan vagy öntudatlanul, saját érdekeiknek vagy idegen érdekeknek szolgálva, erőnek erejével s bámulatos kitartással minden áron ellentétet akarnak constatálni vagy előidézni a magyar kormány elnöke és a külügyminiszter között. Hasztalan fáradság. Ez az ellentét soha sem létezett s legkevésbé merült fel a legutóbbi időben, midőn Andrássy terebesi birtokán tartózkodott. És nem is kell modanunk, hogy az említett uraknak nem is fog sikerülni ezen ellentétet, melyet, úgy látszik, nagyon szivökön hordoznak, előidézni. Sem azon humanitárius és culturális tekintetek, melyeket Andrássy gr. a keleti kérdéssel szemben követ, nem terjednek addig, hogy Magyarország érdekeivel ellentétes megváltoztatását a helyzetnek készítsék elő a Balkán félszigetnek; sem nem zárják ki a magyar kormány nézetei a Magyarország érdekének megfelelő politika követése tekintetében az emberiségi és művelődési érdekek megóvását azon vidéken, melyek egykor szt. István koronájának hódoltak és számos magyarországi polgár faj- és vallásrokonainak baját képezik.“ A legérdekesebb az egészben az, hogy egy csapásra két legyet akar ütni a félhivatalos szószátyárság. Be akarja bizonyítani úgy a sorok között, hogy a Szent István koronájának birodalmához „emberiségi és mivelődési“ tekintetekből kell Bosznia gyöngyét csatolni, és e végből tapogatózik a közvéleményen esze és szive tájékán a két magyar születésű államférfin szent egyetértése érdekében. Ítészünkről tiszteljük és szeretjük ez egyetértést mig megfelel az ország politikájának, de azon túl Tisza Kálmánt kell figyelmeztetnünk e barátság következményeire, melyek a magyar parlament és magyar nemzet előtt mint a végrehajtó hatalom parlamentáris fejére, ő reá háramlanak. Hiába is tapogatóznak Magyarországon az anexionális politika érdekében, a mig eszünk és szívünk helyén van, s idáig az összes magyar lapokról el lehet azt mondani, minden azt súgja nekünk, hogy maradjunk veszteg itthon. Megfordíthatják a sajtónak egy részét hatalomszóval saját kezök ügye alá dolgozni, de akkor is fenmarad a független lapok számára a hatalom, melyet a közvélemény nyújt, bárki adjon is hangot érzelmeinek. Azon kívül ez esetben a közvélemény rögtön ráismerne a fordulatban idegen érdekek és czélok zavaró kezére, amelynek eredménye megvetésnél egyebet aligha teremhetne úgy az intézők, valamint a szolgalelkek részére. A kőnyomatú félhivatalos lap e próba sorai máris arra intenek bennünket, hogy eleve figyelmeztessük az országot a netaláni fordulatra a függő sajtó hangjában. Tolláról rögtön észreveheti a jó madarat, és ám vessen akkor számot magával az ország minő erkölcsi hitelt érdemelnek a hangot változtató lapok. Mert azzal csak tisztában lehet ma mindenki, hogy a most lapjainkban uralkodó egyöntetű hang az ösztön, érdek és ész parancsszavára rejlik, s akik nótát találnak változtatni azok felsőbb sugalatra vetemednek az igazság megtagadására. Elmondtuk mindezt, hogy a fordulat eshetőségére előkészítsük a közvéleményt. Szeretnék hinni, hogy ez nem áll be, s az első tapogatódzás után őszökre térnek a hatalomhoz görcsösen kapaszkodók, de ha mégis csalódnánk hitünkben, ne várjanak kíméletet sem szóban, sem modorban. Gonosz és átkozott lesz az a két, megvesztegethető ocsmány jellem birtokában, mely magyar részről elsőnek fog vállalkozni megzavarni a sajtóban nyilatkozó erőteljes és hazafias egyhangúságot. Ne is várja az ily fráter, hogy tisztességesnek, becsületesnek és függetlennek tekintse a közvélemény föllépését. Magán fogja az hordani a megfizethető toll leggyalázatosabb jellegét a közvélemény-zavarás pellengérezni való törekvését. Tisztességes magyar ember nem is vállalkozhat ily feladatra, csak olyan, akinek kenyere a legaljasabb munkát teljesíteni, s ki nem riad vissza semmitől a piszkos foglalkozástól és oly kevéssé, mint a boneladástól, csak megfizessék. Pétervárról azon érdekes bizt írják,hogy az 1876-ki államköltségvetési előirányzatban a külügyi hivatal 2.725,329 rubelt kitevő rovatának két tételét jelentékenyen fölemelték. A külügyi képviselők rendelkezési alapja 411,797, a konzulok és ügynököké pedig — kiknek száma jelentékenyen emeltetett — 528,471 rubelre szaporittatott. Ez összegek hováforditásáról semmi bizonyost nem tudni, föltéve, hogy a törökországi tartományokban rubelekkel elősegített békedúlás előtt szemet hunyunk. De hát a ki olvasta ama titkos rendeletet, mely utasításokat tartalmaz, hogyan lehet a panslavismus ügyét a bujtogatás által előmozdítani, az a rendelkezési alap rubeleinek hovafordításával is könnyen tisztába jő. Az uj szultánnak kiszemelt Abdul Hamid egyéniségről írják: „Bátyjának teljes ellentéte, noha külsőleg hasonlít hozzá. O ép oly szilárd, szenvedélyes, erőteljes, mint Murad gyönge, közönyös, föl sem vevő és beteges. Benne kevés van idősb testvére fő jellemvonásából, a jólelküségből, de nem is szenved e jólelküségből, s közönyösségből származó hibákban. Még kevesebbet tanult mint bátyja, sőt európai fogalmak szerint semmit. Vallásos, s igen érzékeny minden iránt, a mi a próféta tanának bármikép hátrányára válhatnék s így európai eszmék által kevéssé megközelíthető. Midhat pasas az egész iskola nézeteitől, mely Törökország alkotmányos újjászervezésében keres a török birodalomnak jövőt, Abdul Hamid távol áll s legalább is a jövő kérdése, mely sikerül-e őt Midhat pasának megtérítenie. Én nem képzelem, hogy Abdul Hamid, ha szultánná lesz,’ sokáig megtartsa a Midhat-kormányt; ő az ó-török párt felé fog hajlani, jóllehet e pártnak Husszein Avni megöletése óta nincs főnöke, aki kiválóbb szellemi képességgel bírna. Természetesen csak arról szólhatok, amit Konstantinápolyban hallok; lehet, hogy a szultán Abdul Hamid sokat máskép fog föl, mint az egyszerű Hamid effendi. A hadviselésre s a fölkelés legyőzésére előny lenne trónralépése, mert van erélye s akarata s képes másokba is önteni ezt. Egyet nyerne mindenesetre benne Törökország, s ez II. Mahmud óta nem volt egészséges uralkodót. Abdul Medzsid, Abdul-Aziz és Murad mind a három beteges volt; Abdul Hamid oly egészséges, a mint csak valaki lehet s testileg igen erős. Oly országban mint Törökország, ez is oly tényező, melyet nem lehet egészen ignorálni.“ A „Szt.-pétervári Vjedomosti“ legközelebbi számában ismét kijelenti, hogy Ausztria-Magyarország nem lehet Oroszországnak bü szövetségese. A habsburg ház politikában mindig azon elvet követte, hogy a czél szentesíti az eszközt s azért ausztria sohasem riad vissza árulás által czélját elérni. Ez Ausztriának összes ereje. Fenállását ép úgy mint Törökország csak a többi hatalmak féltékenységének köszönheti. Ausztria a magyarokra biztosan még csak nem is számíthat, mert a magyarok független államról álmodoznak, amelyért az első lépés már meg is tétetett. Ezt kell Ororszországnak mindig szem előtt tartania ha Ausztriával szövetkezik. Ausztria Oroszországot bizonyosan felülteti akkor midőn arra legbiztosabban számitni fog. Nesze neked szövetséges Ausztria! Hogyan gondolkoznak szentpétervári félhivatalos körökben az angolok magatartásáról és a törökökről, arra nézve kivonatban közöljük a „N. A. Ztg.“ következő levelét: „Az angol sajtó a keleti bábom kitörése óta gyanús szemmel tekint Oroszországra, s az angol lapok ellenséges hangon szólnak rólunk; természetes, a mi lapjaink sem maradnak adósok. Pedig Oroszország magatartása nem adott okot arra, hogy az angol nép ellenszenvét provokálja. Csakis a nép nyiatkozott tartózkodás nélkül a felkelők ügye mellett , s e rokonszenvét nemcsak szavakkal, hanem tényekkel is kifejezd, pénzgyűjtést rendezvén ez a sebesültek ápolására, orvosokat és betegápolókat küldvén a barettére. A császári pár látogatása Finnlandba a legjobb benyomást tette. A lakosság mindent elkövetett, hogy ünnepélyes színt kölcsönözzön a czár megjelenésének. III. Sándor czár trónra lépte óta sok minden megváltozott Finnlandban, éspedig Oroszország előnyére. De Finnland is megtanulta, hogy minő nagy előnyökkel jár egy nagy államhoz tartozni. Apródonkint mindig többen-többen érkeznek ide a török tengermelléki városokból és Konstantinápolyból, kik az őket fenyegető veszély elől Odessába vagy a Krímbe menekültek. Valószínü, hogy túlozva beszélnek a török városokban levő állapotokról s még inkább a várható eseményekről, mert a rémület nagyítva látja a veszedelmet. Azonban ezt megengedve, még mindig elég ok van aggodalomra a keresztények sorsa fölött a török városokban, mert a törökök fanatismusával szemben mit sem használ a diplomatia jóakarata sürgetése. — Bankrott, igazságszolgáltatás nélkül, közigazgatás nélkül, ez jellemzi a helyzetet. Az ifjú törökök pártja csak rombolni tud, de nem építeni. Hiányzik is az alap, melyre épiteni lehessen. A fekete -tenger partjain a kurd és perzsa határokon, a szigeteken mindenütt felcsapnak a lángok. Panszlávjaink nagy lelki gyönyörűséggel csinálnak tőkét maguknak ebből, és azt jósolják, hogy minden palliatív közbenjárás daczára Románia és Görögország is kénytelen lesz nemsokára fegyvert ragadni. Különösen azt emelik ki a panszlávok, hogy mióta az ifjú-török párt jött uralomra, a már elfojtva volt Oroszország elleni gyűlölet a törököknél ismét lángra lobbant. Oroszországnak évek során keresztül tanúsított barátságos magaviseletét Törökország irányában feledték, s a török népséget megint fanatizálni kezdik az oroszok ellen. És mit szól Anglia ehhez, hogy a törökök a leánykereskereskedést most megint nyíltan kezdik űzni. Oroszország ezt soha sem akarta elszívelni a cserkeszeknél. Minthogy pedig Anglia bajói mindenütt üldözik a rabszolgakereskedő hajókat, fogják-e a Besika öbölben levő hajókat is a konstantinápolyi háremliteránsok ellen használni, kik most a szláv leányokkal űznek kereskedést ? A román parlamentben folyó hő 25-én Cogalniceanu miniszter kérte az Oroszországgal kötendő kereskedelmi szerződés tárgyalását. Az ultra-radicálisok erre úgy megtámadták őt, hogy kénytelen volt saját személyére nézve bizalmi szavazatot kérni. A bizalom 77 szavazattal 25 ellenében megadatott. Az érdekes ülésről a „P. L.“ a következő részleteket közli. Fleva a miniszter felszólalása után követeli, hogy mindenekelőtt a volt miniszterek vád alá helyeztetésének kérdése döntessék el. Cogalniceanu ragaszkodik a napirendhez. Erre felolvastatik a bizottság jelentése, mely a kereskedelmi szerződés elfogadását ajánlja. Missail a szélsőbalról megkezdi a támadást ez ellen, azon állítással, hogy ezen nemzetközi szerződés rendkívüli ülésen nem tárgyalható. Fleva azt hiszi, hogy meggondolásra időt kell hagyni, miután ezen szerződés mint valamely bomba, oly váratlanul jött s a kereskedelmi kamara sem adott még véleményt. Említi továbbá, hogy a zsidó kérdés itt is felmerül, mert az orosz zsidók ellephetnék Ruméniát, ha megengednék nekik a földszerzést. Cogalniteanu miniszter az osztrák szerződésre vonatkozólag, melyet Fleva felhozott, hivatkozik arra, hogy azt a régi minisztérium kötötte s kiemeli, hogy úgy ebben, mint az orosz szerződésben el van ismerve Oláhország azon joga, hogy a zsidók kifizessenek. Ha ezen szerződés nem köttetik meg, Franczia-, Olasz- és Németországok visszavonulnak s Ausztria egyedül fog uralkodni a román kereskedelmen, melyre monopóliumot nyert. Ajánlja a képviselőknek a szerződés elfogadását, mely meg is történt. A senatus a tagok csekély száma miatt f. hó 26-án sem tarthatott ülést. Erre a bureau elhatározta, hogy köriratilag hívja fel a tagokat a megjelenésre, melynek azonban kevés sikere leend. A német sajtó hangja. A németországi sajtó indokolatlan és hamis alapú támadását a magyar sajtó ellen, már mai lapunkban jeleztük. Most már a félhivatalos lap Pestről írt közleménye előttünk is fekszik, melyet az alábbiakban ismertetünk meg olvasóinkkal. „A helyzet sokféle bonyodalmaihoz egy új mozzanat járult, melynek jelentőségét nem ismerjük félre. Ez azon szenvedélyes hang, mellyel a magyar sajtó a keleti kérdést tárgyalni kezdi. Néhány orosz lap pánszláv színezetű elmélkedései igen szerény susogást képeznek azon dörgedelmes hanghoz képest, mellyel a magyar journalisták az ellen tiltakoznak, hogy a keleten más, mint tősgyökeres magyar politika csak gondolható legyen. „A bécsi Presse“ csak sajnálja,hogy egy magyar-török légió alakítása kellemetlenséget szerez az osztrák-magyar külpolitikának, de a „Hon“ egyenesen azt kívánja, hogy 100,000 magyar fogjon fegyvert második hazájuk védelmére. A „N. Alig. Z.“ idéz a „Hon“-ból néhány sort, s így folytatja tovább: „Aránylag lemérsékeltebb a „Napló“, mely állításait legalább indokolni törekszik. Szerinte a magyar kormány a reichstadti találkozás előtt és után Andrássyval abban egyetértett, hogy az orosz szövetség békeszövetség, mely természetüleg kizár minden (?) intervenziót a Balkán félszigeten. Idézvén ez után lapok erre vonatkozó fejtegetéseit, ezeket mondja: „Nem a mi hivatásunk-e a magyar polémia fölött ítéletet mondani; csak a tényt constatáljuk s szívesen átengedjük osztrák kollegáinknak azt, hogy a magyar sajtóval a monarchia valódi érdekei iránt vitatkozzanak. De, hogy a magyar lapok particularisticus és kizárólag nemzeti egoismustól átlengett magatartása a maga jelentőségében messze túlmegy egy journalisticai polémia határain, ez kitűnik a következő budapesti levélből, melyet rendesen jól tájékozott oldalról kaptunk, s mely így hangzik : „A szenvedélyes hang, mely a magyar lapokban uralkodik, valahányszor a szövetséget Oroszországgal, s annak állítólagos titkos czéljait tárgyalják, bécsi udvari körökben sok rész vért szült. Egy magas állású államférfin, ki a monarchia feltétlen bizalmát bírja, s igen sok részt vett a dualistikus államforma megalapításában, következő szavakkal jellemzi az irányadó udvari körök hangulatát: „A császárt, úgy a főherczegek, mint a hadsereg főbbjei folytonosan ostromolják, hogy oly módon éljen a korona jogaival, miként ezáltal a magyarok korlátok közé szorittassanak; ez — úgy vélik — csak azáltal volna elérhető, ha a parliamentarism musnak véget vetnének, s a parliamentáris kormányokat alkotmányos, de nem parliamentáris kormányokkal cserélnék fel. A császár bizalmi embereinek kívánságát eddig folyvást határozottan visszautassá, hangsúlyozván, hogy gróf Andrássy úgy a koronának, mint a delegatióknak bizalmát bírja, s így a külügyminiszter tudni is fogja keresztülvinni azt, amit kötelessége által előre szabottnak tart. Ami a hirlapok nyilatkozatait illeti, azok a pártérdekek sugalmazása alatt állanak, s épen nem tekinthetők az országos közvélemény kifejezésének.“ E nyilatkozat még találóbb lesz, ha egy pillantást vetünk a magyar lapok koalissái mögé. Így p. a „Pesti Napló“-n látszik, miként akarná hamis hírek terjesztése által a kedélyeket felizgatni, s a háborúra ingerelni. S miért e harczias hangulat ? Csak azért, hogy a bizalom gr. Andrássy és Tisza iránt a magyar közönségnél megingattassák, mert e két államférfin bukására a lap vezetőjének (b. Kaasnak) feltétlen szüksége van, hogy pártfogója gr. Lónyay ismét a hatalomhoz juthasson. Utóbbi ismét képviselővé választatik, s átveszi a vezetését az „uj szabadelvű párt“-nak, mely e szerint Lónyai pártnak bontakozik ki. A szélsőbal és a Sennyey-párt támogatni fogja a legközelebbi ülésszakban a Lónyay-pártot.