Egyetértés, 1876. szeptember (10. évfolyam, 209-235. szám)

1876-09-01 / 209. szám

­megmondotta nekik, hogy a magyar kormány, ma­gyar ipar­ellenes törekvésű, nemhogy anyagi hasz­not helyezzen a kiállításról kilátásba, de a külföldi ipar monopolizálása által a tárgyak kiállítási költsé­geinek beszerzését sem remélhették a résztvevők. A kiállítási bizottságban sem találkozhattunk országos nevezetességek neveivel, egyszerű polgárok voltak azok nagyobbrészt, kik megjelenésükkel nem imponálhattak. E mellett a magyar sajtó sem va­lami nagyon vette eleinte pártfogásába a kiállítás ügyét, sőt a szegedi helyi lapok egyike, mely külön­ben a lehető legközelebbről volt érdekelve, gáncsos­­kodásaival s a tényezők iránti irigykedéseivel in­kább ártott mint használt a nemes ügynek. De ily makacs s hatalmas ellenségek ellen egy Dáni, Bakay, G­elléry szívóssága, önzetlen munkás­sága némi garantiául szolgált a magyar iparosok­nak, kik hasonló önzetlenséggel fogták föl hivatásu­kat, s az egoismus mellőzésével csak azt akarták megmutatni, hogy existálnak, s ha kell életjelt is tudnak adni magukról, ha ez mindjárt anyagi áldo­zatokkal járna is. És ez hozta létre a kiállítást, ez emelte azt oly fényessé. Meg kell említenünk még a jó hírnek örvendő szegedi vendégszeretet is, mely a látogatókra volt hatással, s a kiállítást ez teszi leg­inkább vonzóvá. Csodálkoznunk kell, hogy ily tényezők mellett a szegedi kiállítás ennyire sikerült. Magáról a kiállítási helyiségről szólva el­mondhatjuk, hogy soha alkalmasabb helyiséget nem találhattak volna, mint a főreáltanodai épület. A palotaszerű tanoda, egészen elválasztva áll a többi épületektől. Előtte gyönyörű sétány terül el, mögötte egy nagy tér, mely bekerítve, ma szintén a kiállított tárgyak elhelyezésére szolgál. A kapun belépve szép csarnokon át, mely a kiállított növé­nyekkel nagyobbrészt narancs s­­zitrom bokrokkal van díszítve, széles lépcsők vezetnek a két emelet tágas folyosóira. Maguk a folyosók is ocuipálva vannak a kiállított tárgyakkal, s az ezekről benyíló tágas termekben csinos állványokon vannak elhe­lyezve a szebbnél szebb, érdekesnél érdekesebb ki­­állítmányok. A számos terem közül csak 3 van berendezve magán használatra, és pedig az iroda, a végrehajtó bizottság tanácsterme, s a hírlapírók terme. Künn az udvaron három pavilion emeltetett, melyek egyi­két az osztrák államvasut gyűjteményes kiállítása foglalja el. Az udvaron fedett félszerek vannak kö­­röskörül, melyekben leginkább gazdasági szerek he­lyeztettek el, másutt pedig a működő zsindely-ké­­szítők. Vannak kiállítmányok, melyek a szabad ég alatt állanak. A pinczékben vendéglő, s az agyag és faipari kiállitványok vannak. A palota előtti kert­ben apróbb pavillonok, szökőkutak s a méhészeti ki­állítás áll. Innét jó távol volt az állatkiállitás, mely már bezáratott, de erről régebbi számunkban hoz­tunk kimerítő tudósítást. A kiállítási épület udva­rán van az ízlelő csemege hol elég olcsón lehet hideg ételekhez jutni. Van még benn az épületben posta és távirda hivatal. A vendégeknek útmutatóul az iparos ifjúság egyenruhát viselő tagjai szolgálnak, mig a kiállított tárgyakra lányok ügyelnek fel. Nem hagyhatom említés nélkül az udvaron álló árucsarnokot sem, hol a szegedi nők szíves­ségből végzik az eladók tisztét, s árulnak különbféle apróságokat, kiállítási emlékeket stb. A kiállított tárgyak megbírálását egy főváro­siakból, szegediekből s vidékiekből álló jury végzi. E jury fölött egy 16 tagú felülvizsgáló bizottság áll, mely a kisebbség panaszai fölött határoz. Alkalmunk volt a jury tárgyalásain jelen lenni, így az V-ik csoportnál, s örömmel constatálhatjuk, hogy hatá­rozataikat komoly, kimerítő debatta után mon­dották ki, oly annyira, hogy a kiállítók csakugyan belenyugodhatnak a jury ítéletébe, ha ez mindenütt oly lelkiismeretes volt, mint például az említett V-ik csoportnál. A kiállított tárgyak, bele­számít a az állat­­kiállítást is, 16 csoportra vannak osztva, mindegyik­nek külön felvigyázó bizottsága, elnöke stb. van. Mindazonáltal meg van a kiállításnál, hogy ugyanazon csoporthoz tartozó tárgyakat nem tekint­hetni azonnal át, miután azok sok helyen fölötte szét vannak szórva. Ez meg van nehezítve a gyűjtemé­nyes kiállításokkal is, mert pl. az osztrák állam­vasut, gr. Károlyi György, Békés, Halas gyűjtemé­nyes kiállításai valamennyi osztályt magukba zár­ják, s így a látogató, ki egy osztályt átnézett, napok múlva a gyűjteményes kiállításban talál olyasmit, a­mi az áttanulmányozott csoporthoz tartozik. De ez mind semmi, mert az ily esetek csaknem elkerül­­hetlenek, hanem vannak csoportok, mint a II., VI., melyek kiállítmányai az épületnek csaknem minden zugában bírnak egy-egy darabka tért. Azonban a kiállításnak ezen csaknem egyetlen árnyoldalát szívesen felejti a látogató, ha elgondolja azon óriási munkát, mel­lyel a kiállítás rendezőinek meg kellett küzdeniük. A kiosztandó érmek kétfélék, érdemérmek és emlék­érmek. Az utóbbi minden külön magyarázat nélkül adatik ki a kiállítóknak, míg az érdemér­meknél egy mellékelt okmán­nyal lesz elmondva, a kiállítónak mely érdeméért adatik ki az ér­demérem. Ilyen képet nyújt első tekintetre a szegedi ki­állítás; a részleteket illetőleg majd legközelebb ho­zunk ismertetéseket. L. Gy. A háború. A diplomatának a béke létesítésére irány­zott törekvései több akadályba ütköztek. A nagyvezír nem akar békealkudozásokba bo­csátkozni a szultán beleegyezése nélkül, jólle­het a szultán a politikai ügyekben való rész­vétre teljesen képtelen. A török kormány valószínüleg azon reményben halogatja a bé­kealkudozások megkezdését, hogy a közelebbi napokban sikerülend bevenni Alexináczot, me­lyet Szerbia kulcsának tart, s akkor majd ragaszkodni fog annak megszállási jogához. Akadályul szolgál továbbá azon körülmény is, hogy Nikita fejedelem még eddig sem békét sem fegyverszünetet nem kért. Mert nem áll azon múltkor elterjedt hír, mintha Nikita föl­hatalmazta volna Milánt, hogy őt a békealku­dozásoknál képviselje. Midőn ma a belgrádi konsulok ez iránt kérdést tettek a szerb feje­delemnél, ez azt válaszolta, hogy az ő jegyzé­kében foglalt azon kivánat, miszerint a béke­tárgyalások Montenegróra is kiterjesztessenek, csupán az ő saját óhajtását fejezi ki. Végre nem kevésbbé fogja lassítani ez ügy haladását Gortsakoff herczeg azon követelése, miszerint a fegyverszünet terjesztessék ki a boszniai és herczegovinai fölkelőkre is, mivel ez annyit tenne, mint a fölkelőket hadviselő fél gyanánt elismerni. A­mi az első akadályt illeti, kilátás van ennek mielőbbi elenyészésére. A szultán álla­pota már sokkal roszabbra fordult, sőt hit szerint őrülésbe ment át. Többször azt képzeli, hogy ő Abdul Aziz, legutóbb meg bele akart ugrani a tengerbe. A szultán bajának e fokozó­dása arra bírta a török kormányt, hogy komo­lyan gondoljon a szultán letételére, s úgy mondják, hogy ez a jövő csütörtökre tűzetett ki s Szadfet pasa már értesítette is erről a konstantinápolyi követeket. A porta válasza Gorcsakoff követelésére alighanem tagadó lesz, mert Konstantinápoly­ban már az ellen is tiltakoztak, hogy a béke­alku­ozásokba a nem szorosan ide tartozó ügyek, mint pl. a reformok valósítása is, bele­vonassanak. Megbízh­atlan bécsi lapok ma olyan híre­ket bocsátanak világgá, mintha Konstantiná­polyban nagy lázadás kitörése állana küszöbön. A­mint mondják, az összeesküvés Juszuflzzedin trónra emelése érdekében alakult; a csapatok a laktanyákban folyton fegyverben állanak. A szultán palotáját, valamint a miniszterek laká­sait gondosan őrzik; 4 tiszt elfogatott. Az Oroszországból érkező pénzküldemé­nyek rendkívüli mérveket öltenek.­­ Tegnap Mihály szerb metropolitának egy negyed millió rubelt kézbesítettek. Puskin orosz tábornok Szerbiába utaztában megbízott körben azt a nyilatkozatot téve, hogy ő az orosz kormánytól egy millió rubelnyi subventiót visz Szerbiának és egyszersmind azt az utasítást, hogy csak legyen Szerbia kitartó a harczban még egy ideig, mert a folyamatban levő diplomátiai ese­mények lényegesen meg fogják változtatni a helyzetet. A kareztérre utazott Belgrádból, hová nagy számú orosz altisztet várnak. Z­ár­ából jelentik aug. 20-ról, hogy Dervis basa négy tábor arabbal, három tábor egyptomival, 4000 basibozukkal és 3050 zerbekkel Podgoriczába megérkezett. Jelenleg 56 tábor és 54 ágyú van Pod­­goriczában. Az ágyuk közül néhányat a Spuzig levő őrházakba osztottak be. A montenegróiak egy had­osztálya 28-án Podgoricza közelébe nyomult s 80 házat felgyújtott. Csütörtökön Podgoriczában egy ágyú szétrepedt. A robbanás sok lőszert a levegőbe röpített, 20 törököt megölt s 40-et megsebesített, a podgoriczai törökök ez eset által felizgattatva, egy papot és egy polgárt legyilkoltak. Hivatalosan­­ tudatják Belgrádból, hogy aug. 30-án a törökök a Morava job partjának minden pontján, a prugováczi, stazicsi, sz.-istváni és vezerosi magaslatokon megverettek, s azon veszélynek voltak kitéve, hogy a szerbek jobb tárnyukat megkerülik. A törökök teljes futásban vannak, miután a szerbek legutóbbi rohama előtt meg nem állhatak. A Mora­­ván csinált hidjaik épen most pusztittatnak el. A szerb csapatok üldözik az ellenséget, a jobb par­ton levő török sánczokat s az ottani magaslatokat már megszállották s onnét az ellenséget teljesen elűzték. Vukovics Pettar hadtestének egy csa­pata elfogta a török postát, mely állítólag fontos sürgönyöket vitt. Moukhatar pasa­ki már egyesült Djeladdinnal, tegnapelőtt egész hatalmával elindult, hogy a montenegróiak által szorongatott Bileket felmentse és azután élelmiszereket vigyen Nik­­siezbe is. Skutariból jelentik f. hó 28-ról,hogy An­­tivari felől erős csapatok mentek Podgoritzába a Dervis pasa alatti fősereghez, mely új támadásra tesz készületeket. A miriditák igen gyanús hangu­latot tanúsítanak úgy, hogy az általuk fenyegetett török helységek védelmére katonaságot kellett kül­deni. Nagyon elkeseríti őket az, hogy fejedelmüket Prenk Bib pasát a törökök visszatartják Scutari­­ban, azt híresztelvén róla, hogy betegség miatt nem utazhatik népéhez. A törökök kegyetlenkedéséről folyvást érkeznek megdöbbentő hírek: Konstantinápolyból jelentik, hogy Rodostó városában, mely csak néhány órányira van a főváros­tól, keresztények és mohamedánok közt véres össze­ütközés volt. Heraclea és Rodosto közt van egy Akhirkeni nevű falu; e helységből múlt héten egy török csa­pat elment egy szomszéd faluba, melyben csupa ke­resztények laknak. Teljesen felfegyverzetten­ elmen­tek a „csorbadzsi“-hoz (polgármester), ki a pincze­­helyiségekben ételt és italt ad, a mint az e falvak­ban szokás. Miután eleget ittak, ettek, feltörték a lakásba vezető ajtót, behatoltak a belső lakosz­tályba ; itt voltak a polgármester neje, húszéves fia is alig tizenhét éves leánya. Megfosztották a nőket ékszereiktől és megbecstelenítették őket. A fiatal­em­ber engedett a túlhatalomnak és segítségért sietett. Csakhamar visszajött egy másik fiatal­ember­rel, mindketten revolvert hoztak. Lőttek és a négy betörőt megölték. A fiatal leány, kit a gonosztevők egyike szorosan átkarolva tartott, szintén lövést ka­pott és meghalt. A megrémült fivér elmenekült, Ro­dostón át Konstantinápolyba ment és egy tekinté­lyes angol kereskedőnél, Barker úrnál, kinél azelőtt boltossegéd volt, menhelyet talált. Barker értesítette az esetről sir Elliot nagy­követet, ki a nagykövetség egyik titkárát elküldte a véres dráma színhelyére vizsgálatot eszközölni. A fiatal­ember az angol nagykövetségnél szállásolta­tok el, ma a török kormány követelte, hogy adja ki. Az akhirkeni mohamedánok pedig értesülvén négy földijük haláláról, másnap tömegesen elmentek a görög faluba és ott azon ürügy alatt, hogy csak repressáliákat gyakorolnak, lemészároltak vagy har­­mincz lakost, férfiakat, nőket és gyermekeket. Törökország ázsiai tartományai­ba­n is súlyosan érzik a háború nyomását. Legköze­­lebb Török- Örményországban két sorozást tartot­tak ; legrövidebb idő alatt 2800 nizamot és 4200 reditet kellett állítani. Egyidejűleg temérdek basi­­bozukot hívtak be, úgy hogy e tartomány egymaga 15.000 embert állított. Ez embereket a „Mahmudia“ török gőzhajótársulat Konstantinápolyba szállí­totta. A török-kaukázusi határon számos erődítményt védelmi állapotba helyeztek, 2000 kurd dolgozik ott. Erzerum, Kars és Sinope városokban redouteokat, erődöket építettek, melyek Armstrong és Krupp-féle ágyukkal szereltetnek fel. Kars és Sinope városokban három hét óta több száz katona és számos örmény dolgozik, több műszaki tiszt ve­zetése alatt, a régi erődök javításán és újak építé­sén. A porta idejekorán készül minden eshetőségre, mely ázsiai oldalról fenyegeti. Sárospatak, aufl, 30. Ma reggeli vonattal, első osztályú koupéban három orosz katonatiszt, orosz katonai egyenruhában utazott keresztül az itteni állomáson Szerencs felé. Úgy látszik, meg­őrizzük a semlegesség törvényeit. Rossovon időz, és hogy e száműzetését Arthur is osztja. — Mert mégis csak száműzetés az, bármit mondjon is ön sógor úr. — szólt az adótanácsos­hoz fordulva. — Én Heckepfennig igazságügyi tanácsostól tudom, — ki az öreg herczegnek meg­hitt embere, és a családi tanácskozásba mindig be­vonja, — hogy hosszas vita tárgyát képezze, ha a fiatal herczeget tékozlónak nyilvánitsák-e vagy nem. Az öreg herczeg végre elhatározá, még félévi határidőt engedni fiának, mely időt falun töltse, s ez alatt a hitelezőkkel egyezkednek. Ez is kelle­mes helyzet egy herczegnek, nem de ? — A koronás fejek ritkán boldogok, — szólt halkan, és nagyot sóhajtva Duff kisasszony. — Azt hittem a herczegek csak kalapot vi­selnek, — jegyzé meg a kereskedelmi tanácsos, — jegyzé meg a kereskedelmi tanácsos, gúnyos vigyorgással, de hisz én szegény plebejus illeték­telen vagyok e dologban. Ön sógor úr jobban tudhatja. — Kétségtelen, — válaszolt a megszólított szórakozottan. — Ön bizonyosan kedves fiára gondol sógor ur, — folytatá a házi ur. — Bizonyosan azon el­mélkedik, ha kerülne-e fia részére alkalmasb tár­saság, mint egy oly herczegé, ki a tönk szélén áll. Elképzelem, hogy ön úgy érzi magát e miatt, mint ama tímár, kinek beáztatott bőrét a vizár elso­dorta. — Bocsásson meg sógor úr, de e pillanatban nem gondoltam Arthurra, hanem arra, hogy siker koronázza-e majd az ön alkudozásait Zehrendorf fö­lött, és hogy az öreg herczeg mégis csak ért egy ke­veset az üzleti dolgokhoz, — mondá az adóta­nácsos. —­ Mi köze ez üzletnek a herczeg bölcses­ségéhez. Vagy úgy igaz, minél bolondabb, annál drágábban adhatom el neki birtokomat. De végre még nem is tudom, ha megengedi-e leányom ez el­adást. Ő nem akarja, hogy idegen kézbe kerüljön. Időjárásunk teljesen őszies, reggel, este erő­sen hideg. Folyó hó 27., 28. és 29-dikén több ízben volt eső. Az itteni marhák közt betegedés számos eset­ben fordulván elő, a marháknak városunkból kihaj­tása hatóságilag betiltatott. Óhajtjuk, hogy ezen helyes intézkedést még egy másik is kövesse, nevezetesen, hogy a vágómar­hák levágatás előtt orvosilag megvizsgáltassanak, a­mi eddigeló nem történt. Igen kérjük a t. megyei hatóságot, ne hor­dássa a kopkákat városunk fő­utczájára, s ne teme­­tessen el bennünket elevenen. Valóban botrányos dolog az, hogy egy olyan várost mint Patak, mely­ben ref. főiskola és m. kir. tanítóképző van, a t. megyei hatóság, akármelyik utszéli faluval helyez egy kategóriába. Csodálkozunk a pataki polgárság türelmén, magyarán mondva indolentiáján. A fő­­utcza folytonos kockáztatása miatt, az újabb házak is sülyedt kinézésüek, s idő előtt elértéktelenedhet­nek. Ezen fő-utczát is ki kellene köveztetni s két oldalát fákkal beültetni. A ref. főiskola nagyszerűen építkezik. Klein miskolczi építész mint vállalkozó vezeti az építke­zést. A régi Beleznay és Paradicsom sorok levon­­tatván, helyökön 6 akadémiai és 10 gymnáziumi tanterem emelkedik. A tantermek belső felszerelése a paedagogia követelményeinek megfelelőleg készült. Két-két fiúra jut egy pad, lehúzható fellappal. Majd bővebben erről jövő levelünkben. Az iskolaév szeptember 6-án kezdődik. 1. 1. TÁIRCZA. Üllő és kalapács. — Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. HARMADIK KÖTET. X. R­é­s­z. (Folytatás.) Oly hévvel mondta mindezt a tanácsos, hogy ha eddig sejtettem is, miszerint tudomása volt a gyárban lételemről, most tökéletesen meggyőződ­tem arról, de eddig nem volt reám szüksége, és nem vett tudomást felőlem, míg hasznára nem lehettem. Talán épen ezen észlelésem okozta, hogy a dúsgazdag ember túláradó szívességét hideg egy­kedvűséggel fogadám. De önkéntesen mosolyogtam, és kezemet nyujtám a jó Duff kisasszonynak, ki a bheakatlantól, — melylyel épen foglalkozott, — félénk mosolylyal keskeny ajkán, s bágyadt sze­meit reám emelve, felém lebegett. Jobb kezét fel­emelte, de oly modorban nyujtá felém, mint egy színpadi királyné, midőn alattvalójának értésére adja, hogy kezét megcsókolni kegyesen megen­gedi. De e jó hölgy bizonyosan nem gondolt erre, csak ilyen volt az ő modora. Én tehát szívélyesen, bár óvatosan szok­tam meg e halvány, keskeny ke­zet. A jó kisasszony azonnal felismerte e kézszo­­rításból, hogy őszintén ragaszkodom hozzá, és ide­ges hévvel viszonzá azt, színtelen szemei kön­­­nyel teltek meg, és érzékeny hangon susogá: — Ne aggódjék, és ne nehezteljen, nem gyű­löletből távozott ő innen, hanem elfogultságból. Ne essék ön kétségbe, legyen kitartó, keress hű­ségesen ...... Duff kisasszonynak nem maradt ideje, ked­­vencz mondatát bevégezni, mert a kereskedelmi tanácsos felém fordult, s az asztalhoz vezetett, hol A harcztérről következő újabb h­írek ér­keztek : Alexináczból egy aug. 28-án kelt magánlevél ezeket mondja: Tegnap megerősítették a szerbek félkörben a török harczvonalba nyúló positiókat. Pongoráczban, hol a szerbek főhadiszállása van, és Stanjában uj redoutokat emeltek. A törökök nagy csapatmozdulatokat tesznek Nisnél s a Morava bal­partján Tesiczáig vonulnak vissza. Protics tábornok nem fogadta el a neki felajánlott főparancsnokságot a jobb szárny fölött. Dobrujevácznál Alexinácztól délkeletre, egy belgrádi sürgöny szerint egy török csapattest van körülvéve a szerbek által, kik azt várják, hogy a tö­rökök majd leteendik a fegyvert. Keller gróf, orosz gárdatiszt egy cserkesz és két kozák kíséretében a az adótanácsos és neje mereven álltak helyükön, a mióta a terembe léptem, mintha viaszbábuk volnának. — Nem is képzeli, sógorom és neje mennyire örvendenek, hogy önt láthatják. — szólt a keres­kedelmi tanácsos, miközben apró szemei kárör­vendve villogtak. — Végtelen ör­vendek, — szólt az adótaná­­csos, két ujját nyújtva felém, melyet el nem fo­gadtam. — Kimondhatlan örvendek, — ismétlé a bá­rónő, mereven tekintve az asztalon levő lámpára. Én sem végtelen, sem kimondhatlan nem ör­vendtem a találkozásnak, és nem is nyilvánítottam sem egyiket, sem másikat, hanem jól megnéztem a szeretetreméltó párt. Az idő nem egészen nyom­talanul surrant át fölöttük. Az­ adótanácsos mindig magas homloka még nagyobb tért foglalt el, s elő­kelő hosszas arczán rut mély barázdák vonultak. Szemei apróbbak, és kifejezéstelenebbek lettek, szája pedig megnagyobbult. Még kegyetlenebből bántak el született Kip­penreiter bárónéval az udvariatlan évek. Hajzata ugyan dúsabb, és fényesebb volt, mint eddig, de a másodszori pillantás megerősített az elsőnél tá­madt gyanúmban, hogy ezen előny egy ügyes fod­rász érdeme. És különben arra sem nélkülözte a segédeszközöket. A mélyen beesett arczot élénk pir boritá, mely a természetes szint jóval felül múlta, s keskeny ajkai kifogástalan fehérségű fog­sort borítottak. Szóval a született „bárónő“ megfia­talodott, de szúró tekintete most még bántóbb volt, mint eddig, s a vörös szalag, melyet arczához simítva álla alatt merész csokorba kötött, még jobban lebegett, mint eddig, minden szónál, melyet kiejtett. A theaasztalt körülültük, s a kereske­delmi tanácsos oly modorban vezeté a társalgást, mely kevésbé volt számítva sógora és sógornője szórakoztatására, mint saját mulatságára és az én felvilágosításomra. Mindjárt az első öt percz alatt megtudtam, hogy a fiatal Prora herczeg ismét (Folytatása következik.) ÚJDONSÁGOK. A hivatalos lapból. A király a beregszászi törvény­szék elnökévé Paph­ázy Péter oraviczabányai nyugalma­zott törvényszéki elnököt nevezte ki. Névváltoztatás: Roth Ede miskolczi illetőségű buda­pesti lakos vezetéknevének „R­ó­n­ai“-ra kért átváltoztatása belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. Az ügyvédi kamarákból. A szabadkai ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, miszerint Domby László sz.-som­­lyói ügyvéd elhalálozván, irodája részére gondnokul Tamkó Bertalan sz.-Somlyói lakos ügyvéd neveztetett ki s az el­hunyt a kamara ügyvédi lajstromából kitörültetett. Uj egylet. A „tekei tűzoltó egylet“ alapszabályai a kir. belügyminisztérium által a bemutatási záradékkal elláttattak. — A főváros által a statistikai congressus tiszteletére rendezett estély is meg­­tartatott — nem épen kifogástalanul. Természetesen nem minden esik a városi municipális rendezőség ro­vására. Hogy augusztusban egy estély,mely tánczczal van összekötve, a kivilágított rebout teremben nem tartozik a hűsítő élvezetek közé, azon nincs mit cso­dálkozni. Ezer szerencse, hogy a termek nem voltak zsúfoltak és a tánczoló párok bő helyet találtak. A táncz tizenegy óra után vett­e kezdetét, addig a nagy közönség a teremben felesen­t izzadott, s a congressusi tagok családjaikkal a számukra fentartott buffetbe gyűltek. Itt a fővárosi munici­­palitás rendező kezének annyi nyomát láttuk, mint általában a mennyire rendet és rendezést látni min­denben, mi a fővárosi municipalitás gondjaira bízva van példa egész Budapest fővárosában. Az asztalok dúsan voltak ellátva, csak a vendégek kellő kiszolgá­látban nem részesültek. A bejáratnál pedig botrá­nyos módon bocsátottak be majd boldog boldogta­lant, majd utasítottak vissza olyanokat, kik a con­gressusi tagság minden igazolványait előmutathat­ták. De elég ebből a fejezetből. Az estélyen megje­lentek Trefort, Wenkheim és Szende miniszterek, Hajnald érsek és általában a fővárosban tartózkodó notabilitások. — Személyi bir. Péchy Tamás közle­kedésügyi miniszter ma este a fővárosba érkezett. — Trefort miniszter több heti távollét után visszaérkezett a fővárosba. Trefort Salzburg­ban járt, innen Münchenbe ment, majd Stuttgartba és innen Reitlingenbe; — meglátogatta Parist, Reimst, Metzet, kis ideig tartózkodott Heidelberg­­ben, mire Dél-Tirolon át tért vissza. — Pest megye évnegyedes közgyű­lése ma véget ért. A­ mai elintézett tárgyak közül csak azon egyetlen érdemel külön felemlítést, hogy a közgyűlés megsemmisítette Vácz város képviselő­­testületének egy határozatát, melylyel a vasárnapi piacz eddigi helyéről máshova helyeztetett. — Rainer Ferencz pesti szül. 60—65 éves, volt 1848/49-iki honvédszázados, kiről 1. év elején a helybeli lapok azt a hirt hozták, hogy Bu­dán egy korcsmában magát megm­érgezte, de mely bírt a rendőrség által ő maga kívánt leghatározot­tabban megczáfoltatni, ma valóban öngyilkos lett. Déli 12 óra tájban i. is a kígyóutc­a és város­ház tér sarkán levő Rottenbiller féle h­áz negyedik emeletéről, azon helyről hennét nehány évvel ezelőtt Vidacs János adta át magát a halálnak, leugrott s összetört fővel találtatott az udvaron. Személyében most nincs tévedés, mert a helyszínen megjelent Hja, az ő ereiben nemes vér foly, nemde sógornő? Ö más szempontból fogja fel a dolgot, mint én sze­gény pór. Már rég eladhattam volna, többi között Granov úrnak, ki igen kedvező ajánlatot tett, miu­tán neki, mint szomszéd birtokosnak előnyös volna e birtok megvétele. Hermin azonban azt állítja, hogy Granovné igen közönséges nő ; igaz, hogy nem „született“, mert hisz a születettek nem le­hetnek közönségesek, nemde sógorasszony ? De mit is akartam mondani ?Ilyen, Hermin tehát rém engedi, hogy ily utóda legyen a birtoknak. Igen, ő nem fog senkit sem méltónak tartani, legfeljebb Prantov urat. — Hogyan van Prantov ? — kérdem. — Jól eszik, iszik és alszik, tehát jó dolga van. Herminemnek kedvencze ő, azt hiszem képes volna nőül menni hozzá, ha csak egyetlenszer jó­zannak látná. Duff kisasszony e borzasztó feltevésre kezét összecsapta, és oly tekintetet függesztett rám, melyből okvetlen valami örök igazságot kellett volna kiolvasnom; miközben az adótanácsos, és neje egyetértőleg pillantanak egymásra. Az adótanácsos tekintetében némi felbátorítót véltem látni, mire a „született“ halk köhécseléssel válaszolt, s a kö­vetkezőket jegyzé meg: — Sógor úr, van egy közmondás, mely min­denkor eszembe jut, ha sógor urnak a mostanihoz hasonló nyilatkozatait hallom. — Talán, hogy: „nem kell az ördögöt a falra festeni ?“ Legyen nyugodt, ha nem is jő az ördög, az ön Arthurja sem jő, nem valóban, még soká nem jő, — mondá a kereskedelmi tanácsos, életéért hangos kaczajjal jutalmazva saját magát — Ment vagyok minden dicsvágyó tervektől, kedves sógor úr, — válaszolt a „született", s arcra e pillanatban bátran nélkülözhető a karmint. — Úgy ? No ez már szép. És talán ön is ment sógor úr ? Ha aztán még kedves fia is az, úgy mindhárman mentek, és mit lehet tőletek egyebet kívánni ? Különben kedves sógorasszony, a Pran­rendőrtiszt őt határozottan felismerte. Rainer egy­­ideig józsefvárosi vasúti postamester volt; most bűnvádi vizsgálat alatt állott. Ez volt valódi oka öngyilkosságának. — Szép jótékonyságot gyakorolt dr. Zalka János győri püspök, ki a nezsidori kis­dedóvoda uj épületének költségeihez 1000 forinttal járult. — A vágvölgyi vasút nagy­ szombat­­szeredi vonalán tegnap megtartatott műszaki rend­őri bejárás után a közlekedési miniszter a vonalnak f. évi szept. 1-én leendő megnyitására az engedélyt megadta. — A nemzeti zenede f. é szeptemb. 5-én kedden d. u. 5 órakor saját helyiségében (egyetem­tér 5. sz. a. III. em.) rendkívüli közgyűlést tart. Tárgyal a) titkár választás, b) az alapszabályok módosítása. A növendékek beiratása illetőleg fel­vétele szeptember 9-ikétől egész 15-ikéig az inté­zeti helyiségben délután 3—5 óráig történik. Bu­dapest aug. 31-én 1876. — Bogisich Mihály hely. titkár. — Az orsz. kisdedóvó egyesüle­t juj intézetéhez (Terézváros, hosszabbított rózsa-utcza, szemben a szegények házával) egy minta-kisdedóvoda is van csatolva, melybe 3—5 éves kisdedek mér­sékelt havi,dij mellett, okmányilag kimutatott sze­génység esetében pedig ingyen is felvétetnek. — A fogaskerekű vaspályán az es­teli 10 órai vonat járását beszüntették. Ez időben ezentúl legfeljebb csak rendkivüli alkalommal fog vonat közlekedni. — Az aradi tüzolt­ó-szer kiállítá­son kihirdettetett a jury ítélete, mely szerint a következő kiállítók részesültek kitüntetésben: 1. nagy aranyérem Knaust, Bécs, fecskendőkért; 2. nagy arany érem Walser Ferencz Budapest, fecsk; 3. nagy ezüst érem Seltenhoffer Fr. Sopron, fecs­kendőkért ; 4. n. e. ó. Geitner és Rausch Budapest, fees; 5. n. e. ó. Geittner és Rausch, létrákért.; 6. n. e. é. Pollák, Waltersh­ausen, kendernemüekért; 7. n. e. é. Guttermann, Bécs, övékért; 8. n. e. ó. Wal­ser, Budapest, sisakokért; 9. kis ezüst érem. Köllsch létrákért; továbbá ugyancsak kis ezüst érmet nyertek még a következők : Seltenhoffer, létrákért; John, Lipcséből kendernemüekért; Geittner és Rausch, kendern; Guttermann, sisakokért; dr. Lindner Gusztáv, fáklyáért; Böttner, Lipcséből, lámpákért és végül Stahlecker, Stuttgartból, hang­szereiért. Az érmeket Kopcsányi elnök a helyszínen a közönség élénk éljenzése között át is adta.­­ A szegedi dalárverseny alkalmá­val babért aratott pécsi dalárda, mint Pécs város polgármestere táviratilag tudata­sani főispán­nal, a pécsi zenekarral egyesülve, szept. 8 -án és 10-én két hangversenyt óhajt Szegeden tar­tani jótékony czélokra, ha a város szívesen látja. A főispán erre rögtön egy kis értekezletet hitt össze, amely a legnagyobb örömmel s köszönettel fogadta a szép ajánlatot s ezt a pécsi polgármesternek azon­nal megsürgönyzé. — Az orsz. izraelita tanítói nyug­díj­intézet az orsz. tanítói nyugdíjintézet fen­­állása folytán be lett szüntetve. Kérdés: mi törté­nik a már begyült alappal s azon évi 5000 írttal, melyet a kongressus e czélra felajánlott ? Miután a nyugdíj­törvény intézkedik arról, hogy a tanítók részére történt partiális nyugdíjazás esetében bár­minemű javítás vagy előny nem csökkenthető, óhajtandó volna ez ügyet a közokt. miniszternek megvizsgáltatnia. — Vérlázító eset történt tegnap este a magy. kir. egyetemi könyvtár uj, fényes palotájá­ban. A palota alig egy éve készült el s néhány hónap óta szükséges volt tatarozni egyes részein, de tegnap oly szerencsétlenség történt ott, mely megdöbbentő világításba helyezi azon rendszert, a­mely szerint nálunk még a legköltségesebb palotákat is fel szok­ták építeni. Tegnap este a harmadik emeleten levő minta-gimnázium egy termében a szobatetőzet teljesen leszakadt. Jó véletlen az esetnél, hogy az őszi előadások még meg nem kezdődtek, a tanulóság nem volt ott, mert különben tudni sem lehet, mennyi emberélet esett volna áldozatul. — Rémes szerencsétlenség történt tegnapelőtt Uj-Panáton.­­ Aznap reggel egy lovas csendőr érkezett az aradi városházára azon rém­hírrel, hogy fél Uj-Panát már leégett, és ha gyors segély nem érkezik, az egész helység földig ég. E hírre rögtön útnak indult több városi fizetett és ön­kéntes tűzoltó , fecskendő- és szerkocsival, kik a vész helyén megérkezve, csak két házat találtak lángok között, melyeknek megmentésére azonban már gondolni sem lehetett, és így a mentés csak a szomszédos épületekre szorítkozhatott. A leégett házak egyike egy gazdag német paraszt tulajdonát képezte, ki jelenleg a hadgyakorlatok alkalmából, mint honvéd Aradon tartózkodván, a gazdasága fölötti felügyelettel szolgáját — egy 16 éves oláh suhanczot — bízta meg. Midőn a tűz elfojtása után az épületbe h­atolás lehetségessé volt téve, a pajtá­torok oly régi család, hogy már csak ezért se kel­lene utolsó sarját az ördöggel összehasonlitni. — Ha csak a családfa régiségéről van szó, úgy tudni fogja kedves sógor ur, hogy bár a Plan­­torok felvihetik családfajokat a tizennegyedik szá­zadig, a Zehrenek ... — Tudom, tudom, százezer milliószor hallot­tam már, — szólt a kereskedelmi tanácsos, heve­sen felugorva székéről. — Ti borzasztó régi család vagytok, igen sógorasszony, borzasztó régiek.­­De nyugodjék meg, bár­mily régi is, még öregedhetek pár évvel. És most fiatal barátom, kövessen szo­bámba, hogy egy okos szóhoz juthassunk. Előttem haladt egy szintén fényesen világí­tott szobán keresztül egy kis­ szobába, melynek ké­­kényelmes berendezése, a lószőr szövettel bevont bútorok, és irat csomagok után, saját szobájára következtettem. A falon néhány jeles festvény rész másolatok, több gyenge eredeti,­­ állatok és tájképek függtek, és műbecs tekintetéből összhang­ban voltak néhány mellszoborral, melyek az ural­kodó királyi párt, és más előkelőségeket ábrázol­tak. A szoba menyezetéről, egy kerek asztal fölé lámpa függött, az asztalon égő gyertyák, iratok, s ezek mellett egy nyitott szivarszekrénybe állott. — így kedves barátom, — szólt a kereske­delmi tanácsos, a kényelem egész érzetével ülve támlányába, és — az idő által még jobban megvé­­konyult lábszárait maga elé nyújtva. — Gyújtson rá, mondhatom felséges ! Kapitányaim egyike hozta nyolcz nap előtt egyenesen Havannából. Vámdij nélkül megér testvérek között százhúsz tallért, így: No mit szól e nevetséges vén adótanácsoshoz, és kiállhatlan nejéhez? Három hét óta nyakamon ülnek, de nem is kegyelmezek nekik! Nemde felségesen mulatott. — Nem mondhatom épen. — Mit, nem? Miért nem? Nagy igényei le­­hetnek.

Next