Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-14 / 247. szám

X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre ..... . . . . 20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre...............................................6.— Egy hóra ............................................ 1.80 Egy szánt 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. 2á7 szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP: sokkal van-e dolgunk, avagy ócska b­ablonok­­k fölelevenítésével ? Volna még több hasonló kérdés is, de mikor a mai felelősség nélkül grassáló katonai kormányzat mellett ezek is csak jámbor óhaj­tások. A­hol a nemzet kiadja kezéből a legfon­tosabb jogot, melyet az egerésző monteneg­­róiak és a hajtsárkodó szerbek apró tartomá­nyai sem adnak fel, s a­hol a nemzet elég bo­tor vér és pénz dolgában szabad kezet engedni egy idegen katonai státus követelgetéseinek , ott örülhet a polgárság, ha fizethet, és saját áldozatkészségeinek ráadásául ugyanez a had­sereg jól el nem veri. Fizetni czél és kifogás nélkül: ezt hijják magyarországi constitutional A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, — melyen a kormány részéről Perczel Béla igazság­ügyminiszter volt jelen — Axente választási ügyét tárgyalta, ki mint tudva van, nem jelent meg a képviselőházban az elnök felhívása daczára. Szilágyi Dezső emel szót először, s a je­lenben Axentével szemben ugyanazon eljárást in­dítványozza, mit a ház Hodossiuval szemben köve­tett, ki miután az elnök felhívására sem jelent meg a házban, mandátumát a képviselőház megszünt­­nek nyilvánítá. A jövőre nézve pedig törvényjavas­lat által véli az ily ügyeket szabályozandóknak, s erre tervezetet nyújt be. Horváth Lajos a jelen eljárásra nézve el­fogadja Szilágyi javaslatát, a törvényjavaslatot azonban inkább mint a választási törvény novelláját óhajtaná szőnyegre hozatni. P­e­r­c­z­e­l Béla miniszter elfogadván az elő­terjesztést, a bizottság is hozzájárul elvileg, a tör­vényjavaslatot azonban Horváth javaslata szerint a választási törvény novellájának alakjában fogja be­nyújtani. Axentére, valamint Hó­dos fra és Mo­­c­s­á­r­y Gézára vonatkozólag a bizottság a törvény megalkotásáig semmmi intézkedést nem fog java­solni a háznak. Ezzel az ülés véget ért. Bécsből jól értesült helyről a „B. C.“ a követ­kező táviratot veszi: Az osztrák nemzeti bank in­tézői már most is teljesen ismerik a bankügyben való megállapodás részleteit, habár a két pénzügy­miniszter hivatalos leirata még nem érkezett is meg, és minden kétségen felüli, hogy a bankkor­mányzat a két kormánynak az új közös jegybank alapítására vonatkozó javaslatait elfogadja és az új bankszervezetet nem fogja alapítani. A bankegyez­ményeknek az osztrák nemzeti bank által való elvi elfogadása teljesen biztosítottnak tekinthető, és csak a bankalapszabályokat illetőleg akar a kor­mányzat néhány szükséges változtatást eszközölni- Szombat, 1876. október 14. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden küzlemg?ny küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­ h­ivatal: ‘'Budapest IV. megyeházér' 9. sz • Wodianer F. nyomdájában. Új költségek. Semmi újság, mert az már nem újság, hogy a hadügyi költségvetést újra emelni fogják né­hány millióval. Ez oly rendes évi csapás, akár csak a fagy vagy egyéb balszerencse, mely együtt jár az uralkodó politikával. A feledékenység e korában is emlékeznek még talán olvasóink Tisza úr és bűntársainak esküdözésére, hogy így vagy amúgy szemébe néznek ők a hadügyi kormányzat túlságos kö­veteléseinek, s ez ne is álmodjék budgetjének emeléséről, sőt inkább legyen kész jelentékeny reductiókra. Ki is mutatták szépen, hogy a defic­itek állandóságát ez oldalról kell meg­szüntetni. Hanem hát esküjök és ígéretük mi­hamar haszontalanságnak bizonyult, és legelőbb is azon kezdték, hogy a „királyné kabinetjének megerősítése végett“ szavaztak korura-derüre nagyobbnál nagyobb összegeket. Most végre eljött a sors kezökre játszani. „Háború van a nagy világban“, a­mi eddig nem volt, van most indok a költségek emelésére. Lovastüzérség: az Achatius-ágyon is hiba van, elfeledték jól fúrni az üreget, s most nem talál ki belőle a golyó, s így műnyelven szólva „a gyujtó­lyukak támasztékait függőlegesen kell fúrnia, hogy elsüljön az ágyú. Szóval annyi tömérdek és tömérdek áldozat után rájöttek arra, hogy a hadsereg még nem harczkész, s csak ezentúl kell javában fölszerelni. A háborúban terhek nélkül talán rá sem jöttek volna, hogy mi hiányzik, hanem ilyen­kor, gondolják ez urak, mindenre rávehető ez igavonó civil-bagage. Rajta, álljunk elő újabb meg újabb követelésekkel, Tiszának nem sza­bad mukkanni, a közönség remeg, a parlament szavaz, a delegatió kaschamachenerek, a kis Pulszky kezet csókol, soha ennél kedvezőbb időket, hogy egy hadseregnek nevezett holt tö­megbe rejtegetett milliók főlibe uj szükségle­tek czimén préseljenek nehány milliót. Eddig is préseltek az igaz, érzi elvisel­­hetlenségét a tehernek a nép egészen a loros­­kodásig. Hja­ de háború van a küszöbön. Tiz év alatt elköltött ezer, mond ezer millió­ért nem volt elég tökéletes hadi lábra állítani és egészben fölszerelni a hadsereget. Folyvást hiányzik valami, és fogadni mernénk, ha most egész műszaki osztály hiányzik, háborúba me­netelkor majd ki fog tűnni, mint III. Napoleon hadsereg- administrátiójánál, hogy csak papí­ron de nem a raktárban létezik az óriás köl­tekezéseket fölemésztő felszerelés. S miért ne lenne igy, a­mikor semmiféle alkotmányos és polgári ellenőrzést nem tűr meg a katonai status. Egy idegen különálló test az, mely sajog, emészt és csupa kór. Igazán kiváncsiak vagyunk, meddig fog terjedni e fölszerelési mánia és mikor ér véget. Mert ha oly szorosan igénylik az Achatiusok a javítást, meglehet rövid időn át, — csak aztán ne a háborúban, — egészen hasznave­hetetleneknek fognak bizonyulni. Az osztrák seregben divó adminisztratió és tanulatlanság mellett, bizony az megtörténhet könnyen. A kézi fegyverek körül már volt alkalmunk ta­pasztalni a járatlanságot: ott a Werndl és Wanzl-féle rendszer, melyek közül az utóbbit fogadták el, hogy rövid időn át mellőzzék amannak előnyére. Egyébiránt semmi kedvünk tagadni, hogy nehéz körülmények súlyos áldozatokat köve­telhetnek. Csakhogy a legnehezebb körülmé­nyek között is roppant gondot és nagy felelős­séget hárít a vezetőkre annak megbírálása; nem kidobott pénz-e az uj felszerelés czimén követelt áldozat, s váljon egyátalán a fennálló intézmény képes-e beruházás gyanánt értéke­síteni a reá fordított költséget ? Tessen lelkiismeretével bárki számot, s mondja meg őszintén, bízik-e a jelen hadsereg szervezetében. Mi nem his­szük, hogy akadna magyar ember, ki nem opportunitásból kido­bált költekezésnek tartaná a mostani lélek és szellem nélkül való hadseregbe fordított kiadásokat. Két alapon fejlődhet ki egyedül a bizalom egy hadsereg iránt: az egyik, hogy a nemzet testéből való test, s a nemzet véréből való vér legyen; a másik, hogy egészséges és lelkes ele­mei biztosítékát nyújtsák a tanulékonyságnak és fejlődési készségnek, vagyis zálogát képez­zék a haza megvédésével járó győzelemnek. Oly hadsereg azonban, minő a közösnek elkeresztelt osztrák, melynek nincs hazája, ós­­diak, tanulatlanok elemei, és vereségek környé­kezik kétszinü zászlóját, bizony legtávolabbról sem kelthet léte és szervezete iránt a legkisebb bizalmat is. Megszavazza neki a mameluk szolgaság az áldozatokat, de korántsem bizalomból, csu­pán a kölcsönös érdekeken alapuló önzésből. Pedig ép a fontos, válságos viszonyok utalhat­nák rá az országot, hogy vessen már egyszer komolyan számot áldozatainak nagyságával és az általa fentartott intézmény egész értékével. Nem delegationális komédiák, hanem erőteljes parlamenti actió által kellene már egyszer meggyőződést szerezni: mire szivattyúzzák szellemi és anyagi erőnk maradványait, mire fordították költekezéseinket, miben áll az eddig foganatba vett szervezés, valódi újító­nézet jogosult, de ha azt tartjuk, hogy a jogtudo­mány azoknak is szól, kik polgárok, kik politikusok akarnak lenni, akkor arra is adunk valamit, hogy a tanítás szabad versenye kiterjedjen a jogra is, hogy a joghallgató fiatal ember oly helyeken is ké­pezhesse magát, hol hagyományos a szabad eszmék, a szabadság cuitusa. És mi köze utóvégre az államnak ahhoz, ki hol tanult. Utasítsa vissza a vizsgákon azokat, a­kik nem tudnak, ha tudnak, teljesen közönyös, hol és miként tanultak. Általában eddig úgy tudtuk, hogy Magyaror­szágon a protestánsok vallásszabadsági küzdelmei teljesen összeforrottak a nemzeti szabadságért folyt küzdelmekkel, s váljon oly szilárd lábra állíttatott -e nálunk a legújabb időben a szabadság ügye, hogy visszautasítandó volna, ha valahol a szabadság ér­dekében hang emelkedik­­.Hegyeit bár Zsedényi­é, többé szükség a conferentiára! Annyi tanácskozás és határozathozatal volt már, hogy épenséggel nem maradt hátra többé semmi más­­— mint cselekedni, vagy az adtókat egyszerűen félredobni. A conferen­­tia csak bevégzett tényekkel számolhat, ha pedig azok előkészítése bizatik a conferentiára, attól lehet tartani, hogy a dolgok végtelenségbe húzódnak. Romániával a tárgyalások azért tartanak oly sok ideig, minthogy 800 tételnél több tárgya­landó le. Bécsből írják a „P. C“­-nek, hogy a jövő hét közepén Bécsben össze fog ülni a vám- és kereske­delmi szerződést tárgyalandó értekezlet, hogy Németországgal kötendő vám- és kereskedelmi szer­­­ződés megkötésére kiküldendő megbízott számára az utasításokat megállapítsa. Ezen értekezleten mindkét kereskedelmi- és pénzügyi ministérium és a külügyminisztérium legfőbb képviselői lesznek kép­viselve. A „Novoje Vrenya“ hitelt érdemlő helyről azt hallja, hogy Ignatieff tábornok Livádiából még nem utazott el, és hogy ez ideig még szó sem volt róla, hogy előbbi állomását Konstantinápolyban foglalja el. Ugyanezen lap az „Agence générale russe“ és a „Golos“ ellenkező híreit alaptalanok­nak mondja. A „St. Petersb. Wiedomosti“ már nem csinál titkot abból, hogy Csernajeff rendkívül nehéz hely­zetben van. A tábornoknak nem csak az ellenséges fegyverek okoznak gondot, hanem az idegen diplo­­máczia ármánykodása is, mely Törökország érde­kében erős nyomást gyakorol Szerbiára és Monte­negróra. Csernajeff figyelemmel­ kiséri a diplomáczia tetteit, és határozottan a háború erélyes folytatása mellett van, miután azt hiszi, hogy a fegyverszünet megkötése esetében a szerb ügy teljes fiaszkót csinál. Most már bevégzett tény, hogy Csernajeff egy 8000 orosz önkénytesből álló tartalék sereggel bír, mely őt minden merész vállalatra képessé teszi. Lapunk egyik tisztelt barátjától a következő sorok közzétételére kérettünk fel: okt. 13. Zsedényi Ede nem egy megtámadásnak lett kitéve azért, mert az eperjesi jogakadémia bezára­tása ellen az egyetemes evangélikus gyűlésen erélye­sen felszólalt. Pedig nézetünk szerint tökéletesen igaza volt. Nem az a kérdés, helyes-e vagy nem helyes szűk eszközökkel jogakadémiát fentartani, hanem az a kérdés, szabad-e bezáratni a kultusmi­­niszternek egy protestáns iskolát. Népiskolát igenis szabad, erre feljogosítja a népoktatási törvény, de fensőbb iskolát bezáratni még eddig törvény által nincs jogosítva. Azon törvények, melyek a protestánsoknak mindennemű iskolák felállítását s fentartását meg­engedik, az ország sarkalatos törvényei közé tar­toznak ; ezen törvények, nevezetesen az 1790: 26. t. czikk szerint speczifice meg van engedve az is, hogy iskoláikban a tanárok számát maguk hatá­rozzák meg; nagyban és egészben mint a részletek­ben egyiránt flagráns sértést követett el a miniszter, midőn az eperjesi kollégium jogi akadémiáját be­záratta. Minden szabad már nálunk a miniszterek­nek? Tiszának szabad becsukatni országgyűlési képviselőt, Trefortnak szabad bezáratni protestáns tanintézetet és igy tovább. Helytelen egyébiránt azon nézet is, hogy felekezetiségnek semmi köze a jogtudományhoz , s azért protestáns jogiskolákra nincs semmi szükség. Igen, ha a jogakadémiákat nem nézzük egyébnek mint hivatal­nok-idomitó intézeteknek, akkor ama A hármas szövetség. A „Pol. Corr.“-nek egy Berlinből vett levele a hármas szövetségről ezeket írja: „Minél inkább kezéig három császár szövetsége erős a pillanat, melyben a próbára lesz kitéve, annál erősebb lesz annak megállása azon oldalról, honnan mindig kételyek támasztattak a szövetség tartóssága és életképessége iránt. Valóban itt cso­dálkoznak azon kitartáson, mel­lyel magyar és osztrák lapok ismétlik a régi dalt a szövetség rom­­badöltéről, azon szövetségéről, mely négy éves fönállása óta Európának a békét biztosította és ezután is képes lesz (?) a három birodalom közös érdekeit az azok közt netán létező érdekellentétek fölébe emelni, — oly ellentétek fölébe, melyek azon mérvben lettek szelídítve, a mint a három uralkodó és vezérminisztereik határozott akarata most is fönáll, hogy az 1872-ben elért egyetértés és közele­dés alapelveihez ragaszkodjanak. A három császár szövetsége nem a védelem vagy támadás bizonyos esetére köttetett, de midőn nemcsak elismerték, de méltényolták is az 1870. óta Európában beállott viszonyok egész jelentőségét, megegyeztek abban, hogy minden nagy kérdésben, melyek a világrészt mozgathatják, csak előzetes közös egyetértés után cselekedjenek és ezen béke­szövetség fentartását elébe tegyék minden más ér­deknek, melyek egyik vagy másik hatalom között netán fenállnak, vagy támadhatnak. Nagy fontos­ságú pillanat volt az, mikor Perencz József császár Andrássy gróf kíséretében az itteni orosz palotában látogatást tett s mikor azt Sándor czár a berlini királyi palotában viszonozta. Az orosz politika alapja Ausztria irányában azóta változatlan volt. És Sán­dor czár méltán hivatkozhatott ez év májusában ama három hadi érdemrendre, mint politikájának symbolumára, melyeket Ausztria Magyarország első miniszterének tiszteletére föltüzött. Hatalmas birodalmak között a szövetség, me­lyek érdekei, vagy jobban mondva politikája éveken át collisióban volt, csak compromissum alapján lé­tesülhet. Nem volt szüksége szerződésszerű formában ünnepélyesen kijelenteni, hogy a közeledés Orosz­ország és Ausztria között csak a keleti kérdésben közösen czélbavett megoldás alapján létesülhet és tekintetbevétele és méltánylásával mindkét fél va­lódi barátsági szövetség mellett nem collidáló érde­keinek. A haladó kultúra lényegesen megváltoz­tatta az államok czéljait és életszükségleteit. Az európai vasútrendszer távoli vendégeket hozott köze­lebb egymáshoz és mióta Ausztriának Noviban egy kiindulási pontja van jövendő vasúti tetésekre a délkeleti tengerek felé, érdekei összeköt­a Hae­­m­s félszigeten előbb vagy utóbb, de elkerülhetle­­nül bekövetkező állami újjáalakulásokkal szemben egészen mások voltak pl. Metternich korában. De az európai Törökország területei állami újjáalakulásának esete még nem következett be. Ha ma Törökország összeomlik és Ausztria azon kény­szerű helyzetbe jön, hogy kelet felé terjessze hatá­rait, nagy áldozatokkal járó feladatokat kell, hogy magára vállaljon, hogy a ma népségekbe új állami eszmét plántáljon és azt ápolja, hogy azokat a poli­tikai és gazdasági új élet első stádiumain keresztül vezesse. Ily feladatot joggal ellenez minden osztrák államférfi, mert erre a monarchiának belül még igen sok nehézséget kell leküzdeni. De Ausztriának még­is számolni kell az eshetőséggel, hogy egy napon a missió elutasíthatlanul állhat elébe, hogy ne mond­juk, fog elébe állni, miszerint állami czéljait a cultura és czivilisatió érdekeivel egyesítse (!) és a birodalom mai délkeleti határinál a századok rom­jaiba uj életet öntsön. A czivilizatió érdekei a török reformkérdéssel szemben összeesnek Ausztria-Magyország érdeké­vel. A­mily kevéssé mozditná elő ezen érdeket a kis önálló államok egész sora, melyek egyenkint vagy összességükben a meg nem elégedés politikáját űz­nék, és oly nagy érdeke van úgy a monarchiának, mint a czivilisatiónak és Európa békéjének abban, hogy a porta keresztény tartományaiban Törökor­szág integritását nem érintő közigazgatási autonó­mia létesittessék­. Ily intézmények áldásos hatása alatt ama né­pességek új életre fognak ébredni és előkészülnek ama állami és alkotmányformákra, melyek képe­sekké teszik arra, hogy majdan részt vegyenek egy fejlett politikai és culturális életben. Egy ily auto­nómia előmozdítása: ez idő szerint Ausztria-Ma­­gyarország életérdekét képezi. Oroszország mes­­­szebb menő irányba törekvő erői azon irányban fognak befolyást és súlyt veszíteni, a­mint Ausztria* Magyarország teljes erél­lyel törekszik a czélra. Németország, mely a keleti kérdésben Ausz­tria és Oroszország mögött csak másodsorban kö­vetkezik, őszintén fog csatlakozni mindig oly politi­kához, melyet két szövetségese közösen folytat. A két hatalom minden közös elhatározása ép úgy szá­míthat Németország támogatására, mint a­mely bi­zonyos a felől, hogy az elhatározott kivitele nem fog lehetetlenné tétetni semmi ellenkező erő által. (Hát a deczemberi jegyzék, meg a berlini memorandum ! ?) Németország érdekei és kötelességei keleten oly ter­mészetűek, hogy népünk nem látná örömest, ha egy katonánk vagy matrózunk életének koczkáztatása, sem ha csak pl. a lobogó méltósága tekintetbe nem jönne. De eredménytelen javaslatok és tekintetbe nem vett intések politikájának vége kell hogy sza­kadjon Törökországgal szemben egyszer minden­korra. Mérsékelt és világosan meghatározott köve­telés, a visszautasítás esetén feltétlen él biztosított keresztülvitel a saját erő segélyével ! Erre már nincs a fönnebbihez hasonló formába öntve közzé fo­gom tenni. *) Kérem tehát Bakay barátomat, függes­sze fel mindaddig befejező czikkének közlését. Herman Ottó: A kendertermelés érdekében. Az áztatás. A köztem és Bakay barátom közt folyt nyílt levelezés — azt hiszem — megteremtette az alapot, a­melyen pozitív javaslatokat te­hetünk. Kitűnt, hogy az áztatás reformja minden kétségen kívül a legelső feladat. E feladat gyakorlati megoldása bizonyos, elengedhetetlen feltételekhez van kötve, a­me­lyek a teendő kísérletek és tanulmányozások irányára és természetére nézve mérvadók. Hogy tehát az olyan fontos kenderáztatás lényegét és alapföltételeit fölismerhessük, s po­sitív alapot teremtve, biztos útmutatást adhas­sunk, mulhatlanul szükséges: 1- szer. Hogy a mostan divó eljárást min­den mozzanatában kövessük; 2- szor. E mozzanatokat lényegek szerint természeti törvényekre vezessük vissza; 3- szor. E törvények alapján állapítsuk meg a valóban okszerű eljárás módozatait. Csak így kerülhetjük ki a mostan divó eljárás hátrányait s hozhatjuk be azokat a mó­dozatokat, a­melyek előnyösek. A megoldandó kérdések következőleg cso­portosulnak : 1- szer. Az áztató víznek egyenletes hő­fokától függvén az, hogy az áztatandó kender­mennyiség egyszerre elkészüljön, kérdés: a) milyen hőmérsék a legjobb? b) a különböző hőmérsék milyen befolyást gyakorol az áztatás haladására? c) adott hőmérsék mellett mennyi idő alatt éretik el a kellő áztatási eredmény ? 2- szor. Miként alakul a hőmérsék viszo­nya folyó, lézengő és absolute álló vizekben? a) adott hőmérsék mellett mi az ered­mény folyó — lézengő, —­ álló vízben az áz­­tási processus lefolyásának idejére és a kender minőségére nézve? 3- szor. Miként alakul az áztatás másnemű anyagból készült áztatókban ? a) földbeásott gödrökben ? b) kideszkázott gödrökben ? c) vízhatlan més­szel kiépített gödrökben ? 4- szer. Adott gödörben, adott hőmérsék mellett miként hat a folyó, — lézengő, — álló víz ? 5- ször. A most divó eljárás mellett mi a jó kender, az elázott kender, a parázs kender ? a) e három minőség milyen okokra vezet­hető vissza? 5-ször. Mi a racionális szárítás? a) a földre kiterített, tehát a földdel érint­kezésben száradó kender, jól áztatva, milyen végeredményt ad? b) a rudakra kiterített, tehát a földdel nem érintkező, jól áztatott kender milyen ered­ményt ad?. Ezek mérvadók, hogyha tisztán saját kö­rünkre szorítkozunk s előre látható, hogy az e puhatolásokból folyó szabályok okvetetlenül üd­vös eredményhez fognának vezetni. De ez még nem elég, mert tény, hogy az olasz eljárási mód oly kendert ad, a­mely egyet­len a maga nemében úgy minőség mint értékre, tehát keresettségre nézve, — és lehet, hogy e módnak vannak oly mozzanatai is, a­melyeket az imént megállapított kérdések sorozata sem fejthet meg, a­melyekre reá nem találhatunk. Ez az olasz mód tanulmányozását múlhatat­lanul szükségessé teszi, már azért is, mert kön­­­nyen meglehet, hogy ott úgyszólván egy pillan­tással kikaphatjuk azt, a­mit itt hosszas puha­tolás is alig süthet ki. Az olasz mód sikeres tanulmányozása, mi szintén a kormánytól függne, szerintem a követ­kező feltételekhez van kötve: 1. Milyen a nyers olasz kender minősége termetre és rostra nézve, a magyar kenderhez viszonyítva ? 2. E minőségre nézve mi a mérvadó ? a) az éghajlat, b) a talaj, c) a trágyázás, d) a föld megmivelése, e) a vetési mód, f) a megérés foka, g) a válogatva-nyüvés tekinte­téből ? 3. Mik tehát azok, a­miket a termelésre és a kezelésre nézve az olaszoktól átvehetünk és sikeresen alkalmazhatunk, saját viszo­nyaink között? Én azt hiszem, hogyha a magyar kor­mány ily irányban téteti a puhatolást, csakha­mar hozzáfoghatunk a gyökeres, és következ­ményeiben áldásos reformhoz. A kísérleti térre és anyagra nézve nem forog fen semmi nehézség, mert bizonyosan tu­dom, hogy Türr tábornok a csatorna hosszá­ban, Apatin a Dunánál és bármely község a Mosztonga mellett, kész-örömest segédkezet fog nyújtani. A törésre nézve még némely tanulmány­nyal foglalkozom, s mihelyt bevégeztem, ezt is A dunamelléki reform, egyházkerü­let közgyűlése. Az ülésen gróf Lónyay Menyhért és Török Pál szuperintendens elnökölt. A jegyzőkönyv hite­lesítése után a gyűlés a folyó ügyek tárgyalásához kezdett s szőnyegre került a pénztárnok választása, mely azonban Eürdős elhalasztó indítványa folytán a jövő közgyűléshez utasittatott. Erre az egyes kiküldött bizottságok terjesz­tették elő munkálataikat. A felekezet egyes tano­dáiban s a különböző osztályokban használandó vallási kézikönyvek készítésére kiküldött bizottság azt terjeszti elő, hogy e tankönyvek iránt részint egyes tanárokat felszólított, részint többen önkény­­tesen jelentkeztek. A bizottság a gyűlésnek több ta­nárt ajánl s részletesen kifejti a beosztási terveze­teket, kár egyúttal a tanároknak netáni munkála­taikért díjat megállapítani. — E javaslat a gyűlés által változatlanul elfogadtatott. A templom és halott-énekes könyv hangje­gyeinek kijavítására kiküldött bizottmány munká­latainak előterjesztése következett ezután, melyet a múlt gyűlés megbízása folytán Szilády Áron, Bak­­say Sándor, Gyulai Pál, Kovács Albert és Barta­­lus István bizottsági tagok közreműködésével Szász Károly készített. Ezen dolgozat mindenekelőtt ki­emeli, hogy az énekek gyökeres reformját nem tar­totta a bizottmány feladatának, oly körülmények között, midőn az százezrek elfogadott s „vérbe ment“ tulajdonát képezi, és a változtatás szüksége nem is a dallamokban, hanem az ütemezésben forog fenn, miután a magyar dallamnak természetében van a ritmmus, a­mi fel sem lelhető ezen ódon szer­vezetű énekekben. Azonkívül az énekek ős zamatos magyarságú hangzatát emeli ki a szövegváltozta­tásra nézve, melyet minden körülmény között con­­serválni óhajt. Felemlíti továbbá azt is, hogy az anyagkészletből a feleslegest kihagyatni kívánja, de azt egy­részt más nemzetek kitűnőbb val, másrészt hazai íróink jobb termékeivel darabjai­pótolni tartja szükségesnek. A zsoltárokat minden körül­mény közt megtartatni kívánja, de a „dicséreteket“ a feledéstől megóvni nem szándéka. Indítványozza végül, hogy a zenei szöveg megállapításával Barta­­lus István bizassák meg, a nyelvi rés­szel pedig Dö­mötör János, Gyulai Pál, és Kovács Albert. Lónyai elfogadásra ajánlja Szász Károly mű­vét, mire a gyűlés azon hozzátétellel járul az indít­ványhoz, hogy szerzőjének köszönetét szavaz s a munkálatot kinyomatni rendeli, minden egyházköz­séghez való megküldés végett. Ezután kimondatott az is, hogy a dunamelléki ref. egyházkerület hivatalosan csatlakozik a Gusztáv Adolf egyesülethez, minthogy ez egyesület sok ma­gyar községet részesít segélyben már hosszabb idő óta. Ugyancsak kimondatott a csatlakozás az összes presbyteri egyház által jövő évben Edinburghban tartandó világzsinathoz, melyre az angolok szemé­lyesen kérték fel a superintendentiát. E tekintet­ben a kerületek egyetértve fognak küldeni képviselő férfiakat. Az ismert örökösödési ügyben gróf Lónyay, Tisza Lajos és Szilágyi Dezső küldettek ki a ke­rület képviseletére. Ezután az egyes egyházmegyéknek a kebelbeli lelkészek özvegyei és árváinak segélyezésére alakí­tandó gyámegyletére nézve az egyes egyházi hatá­rozatok terjesztettek elő. Felolvastatott aztán a házipénztári jelentés és a költségvetés. A bresby­­teriumi választás és az anyakönyvek kérdése elha­­lasztatott. Aztán még több, az egyházat érdeklő cse­kélyebb fontosságú ügy intéztetett el, s azzal az ülés véget ért. A háború. A diplomatiai légkörben valóságos áprilisi időjárás uralkodik. Békés és háborús szelek, majd teljes szélcsend minden órában váltakoz­nak. Míg a tegnapi hírek többségéből azt lehe­tett következtetni, hogy a porta hathavi fegy­verszüneti ajánlatát nemcsak Szerbia vetette el, még mielőtt kikérték volna véleményét, hanem maguk a hatalmak is elvetendőnek tartották; mig tegnapi hírek aggodalmas képpel figyel­meztettek azon világháborizó eshetőségekre, melyek a livádiai tanácskozásokból s az olasz orosz titkos szövetségből származhatnak. A mai hírek összevetéséből az tűnik ki, hogy a porta a fegyverszünet föltételeit még nem is közölte a hatalmakkal s hogy a többi baljóslatú jelek nem egyebek részint túlságos aggodalom szülte káprázatoknál, részint részakaratú ko­holmányoknál, s a­mennyiben a következmé­nyek által mégis igazoltatnának, legalább is el­hamarkodottaknak mondhatók. Ma minden oldalról úgy értesülünk, hogy a porta ajánlatát a hatalmak többsége, jelesen Anglia és monarchiánk, kedvezően fogadta. A föltételek, melyek alatt a porta a fegyverszü­netet engedni hajlandó, a következők: Meg­akadályozandó, hogy a jelenleg a török sereg kezében levő hadállásokat a szerbek újra meg­szállják ; mindennemű fegyver és lőszer beszál­lítása a két fejedelemségbe megtiltassék; az idegen önkénytesek beözönlésének hatékony gát emeltessék, s mindkét fejedelemségnek meg­tiltassék, hogy a szomszédos fellázadt tartomá­nyoknak akár minő segélyt nyújtsanak. — E föltételeket a porta egy emlékiratban holnap, vagy holnapután, sőt — ha az emlékirat szer­kesztése több időt venne igénybe — talán csak később fogja a hatalmak képviselőinek átnyújtani, s kijelentendi egyszersmind, hogy e föltételekhez nem ragaszkodik hajlíthatlanul, hanem inkább óhajtásai gyanánt kívánja azo­kat tekintetni, s valamint a múltkor közölt .) Ekkor adom majd az apatini próbák számadatait is.

Next