Egyetértés, 1876. december (10. évfolyam, 287-310. szám)
1876-12-01 / 287. szám
Üliő és kalapács. — Regény. — Irta: Spielhagen Frigyes. HARMADIK KÖTET. XXIII. Rész. (Folytatás.) — Nem tudok semmit, ha csak ama férfiú ki nem jelenti, hogy őrültség lepte meg. Sőt ez sem volna elégséges , mert oly ember, ki saját magát őrültnek nyilvánítja, épen nem az. Ahime, édes Edmund itt vagy? Nem vettem észre, hogy Schlachtensee gróf a szobába lépett. A herczeg elébe sietett és kezét nyujtá felé. — Azért jöttem, — kezdé a gróf, de engem megpillantva, rögtön elhallgatott. — Most isten önnel, nagyon, nagyon köszönöm látogatását, isten önnel, — szólt hozzám a herczeg finom kezével szívélyesen rázva meg kezemet. Az ajtónál valék, s ekkor még utánam jött, újra kezet fogott vélem, s halkan mondá — Isten önnel, talán örökre. Az utczán valék, s a fergeteg arczomba csapkodó a hófúvást. A palota ablakaira visszatekintve a lebocsájtott függönyön át két egymás mellett mozgó férfialak árnyát pillantám meg. A herczeg volt, s unoka bátyja a gróf. Jól tudtam miről értekeznek, azt is, hogy nincs mulasztani való idő. Bérkocsiba ültem, s megparancsolom, hogy a lehetőleg gyorsan hajtson Sommer, vagyis Lenz színész lakására.dekszik tenni a kormány, erre azt válaszolja, hogy első feladatának fogja tartani biztos kétségbe vonatlan bizonyítékot szerezni az iránt, hogy az osztrák kormány áll-e a május 11-ki és okt. 4-ki nyilatkozatokban megjelölt alapon és a szerint amint erről meggyőződik, fogja további eljárását megtenni. (Élénk helyeslés). Ezután Zsedényi szólal fel, ki mindenekelőtt azon kérdést fejtegeti, vájjon szükséges-e, hogy a képviselőház tudomásul vegyen olyant, ami nem egyéb, mint egy clubban történt nyilatkozat; szükséges-e a képviselőháznak közbenjárása mint egy atyáskodása, holott tudjuk bizonyosan, hogy a kormány ragaszkodik a sokszor jelzett megállapodásokhoz. Csernátony azon nézetét fejezi ki, hogy igenis szükséges az interpellate előterjesztése, mert az osztr. kormány oly nyilatkozatot tett és pedig 3 párt együttes értekezletén, amelynek következtében kétségbe lehet vonni azt, hogy a magyar kormány hona fidessel járt el, és ezen interpellációval mintegy elégtételt szolgáltatnak a magyar kormánynak. (Élénk helyeslés.) Móricz Pál kijelenti, hogy a felolvasott interpelláció szövegét elfogadja, mihez az értekezlet is hozzájárul. Miután a mint elnök még kijelentette, hogy ha az interpelláció megtétetik, azt, amit még hozzá akar adni, ami nyomatékos, de a lényeget nem változtatja, el fogja mondani, az értekezlet véget ért. Zugiskolák T öles váll. — A közokt. miniszternek.— Minden törvény annyit ér, a mennyit §§-aiból az emberi társadalom bizonyos fokú fejlettsége megvalósítani enged. A legbölcsebbnek látszó §. is, ha ki nem vihető, hiában való. Ezen előzetesen felállított tétel igazságát, azt hiszem, legjobban bizonyítja a mi magyar parlamentáris életünk. Nem lehet azt illetőleg panasz, hogy az Országgyűlés kellő mennyiségű s néha elméletileg teljesen helyes alapelveken nyugvó törvényeket ne hozna, de mit ér mindez, ha az életre való törvény is megbukik azok kezében, akik annak végrehajtására hivatvák, vagy ha annak kivitele az adott viszonyok közt lehetetlen. Ilyenféle eszmék jutnak eszembe mindig, valahányszor a mi népoktatási törvényünkre gondolok. Tagadhatatlan, hogy a legnemesebb indokok vezették annak alkotóit; föltétlenül pálctát törni azok fölött sem szabad, kikre az volt bízva, hogy azt végrehajtsák. Hiszen mit tehetnek róla a mi tanférfiaink, ha a törvény legnemesebb intenzióit a mi sajátságosan zilált társadalmi állapotaink megvalósítani a legtöbb esetben nem engedik ? Sőt épen arra akarok jelen soraimban frappáns példát idézni, hogy egészen ellenkezőjét érjük el gyakran a népoktatási törvény czéljának, ha azt alkalmazásba vesszük. De hogy a dolgot senki félre ne értse, egyet mást előre fogok bocsátani. Midőn a tanfelügyelőket 1870-ben kinevezték, Zemplén megye azon kedvezményezett helyzetbe jutott, miszerint Árvay József kir. tanácsos személyében, egy nemcsak buzgó, hanem valóban szakavatott tanférfiat nyert tanfelügyelőül. Nem lehet tagadni, hogy működésének itt-ott szórványosan volt foganatja, igy p. o. hogy Zsadányban, amely egy kis silány falucska, egy pompás, de sok tekintetben czélszerűtlen iskolaépületet emeltek fel. Azonban ami a zugiskolákat illeti, bár a tanfelügyelő úr ezen irányban is sokat fáradozott, munkálkodásának ez irányban egyátalában nincs semmi eredménye. Tudjuk, hogy a zugiskolák ellen György Aladár igen derék hadjáratot indított, s a közfigyelmet felhívta gyakran azon sait disant tanintézetekre, melyek arra ugyan igen alkalmasak, hogy a tanulók képességeit alaposan tönkre tegyék, de arra már éppen nem, hogy valamire őket alaposan megtanítsák. S íme mit látunk ? Daczára a tanfelügyelők egynémelyike buzgalmának, daczára György Aladár lelkes izgatásainak, a zugiskolák jobban virágoznak ma, mint ezelőtt bármikor. Minap Tolcsván személyesen és szomorúan győződtem meg a zsidó zugiskolák virágzásáról. Egy befolyásos izraelita barátom unszolására elmentem egyikébe ezen helyiségeknek. A város szélén, ronda futóárok mellett, némi emelkedésen áll egy igen rozzant karban levő alacsony parasztház. A pitvaron áthaladva, benn voltunk a tanteremben. A tanterem, nevezzük igy per enphemismum azt a mi nincs, egy szűk, piszkos, bűzös hézag, közepén egy korcsmaasztallal, mely mellett fiuk és lányok vegyest (4 — 9 évesekig) állnak s esetleg egy hosszú lóczán ülnek. A gyermekek, kik közt mellesleg mondva több csinos arczu, élénk külsejű kis fiút és lányt pillantottunk meg, valami kiállhatatlan éneklő hangon olvasnak a tanító által kinyitott könyvből. A tanító egy őszbecsavarodott egyéniség, fején az orthodox süveggel, meglehetős piszkos keczében, elég előzékenyen fogadott bennünket, eleinte láthatólag megszeppent, azt hívén talán, valamely hivatalosan leskelődő bizottsággal van dolga, de midőn kijelentettem volna, hogy csak az iskola iránti érdeklődés hozott ide, teljesen közlékeny lett s megmutogatott mindent a mi helyiségében található volt. Mindenek előtt egy kis fapálczika tűnt fel előttem, s midőn annak rendeltetését kérdezem, kijelenté, hogy azzal egyrészt az olvasást könnyíti, vezetvén a sorokon végig a gyermekek szeme előtt, másrészt körmönt és kellemetlen pacsit osztogat azoknak, kik tanítását be nem veszik. Ezután következett az examinatorium. Mindenek előtt dicsekedett a tanító, hogy a gyermekek már jól tudnak olvasni héberül. Elővettük tehát a könyvet, mely nem volt más mint a Tholdot Jiserael (Izrael története) s ebből olvastak is a gyermekek elég folyékonyan, csakhogy arról is meg kellett győződnünk, hogy amit gépileg elolvastak, azt sem német, sem magyar nyelvre lefordítani nem tudták; így volt a német, így a magyar olvasással. Héberül, németül, magyarul olvastak, de mit, azt egyátalán nem értik. Az olvasáson kívül némi fej és írásbeli számvetést tudtak még felmutatni, ezen kívül a nap alatt semmit. Földrajz, történelem stb. mind ismeretlen fogalmak nemcsak a tanulók, de úgy látszott a tanító előtt is. Midőn a szemlét bevégeztük, több értelmes izraelitával beszélgettünk a tolcsvai zsidó iskolai állapotok felől. S íme kiderült a következő: ezelőtt 2 évvel volt Tolcsván a zsidó községben rendes iskolaszék, egy eléggé tisztességes iskolaházzal, amely fel is volt szerelve a szükséges taneszközökkel. Volt diplomatikus tanítójuk, ügyes derék ember, a kivel némelyek oly méltánytalanul bántak, hogy kénytelen volt állomását elhagyni s utána az addig szünetelt zugiskolázás azonnal lábra kapott. Jelenleg Tolcsván hat ilyen zugiskola van, amelyben a szülők vagyonaránylag havonként egy két, három sőt négy forintot is fizetnek tandijul, tehát évenként 12, 24, 36 sőt 48 forintot, oly nagy összeget, aminőt semmiféle elemi iskolában sem divat szedni. A zsidó iskolaszék szétzüllött, az iskolaépület elhallik, a taneszközöket széllyel hordták, de meg van a sok zugiskola. A zsidó értelmiség panaszkodik, hogy iskolaügyeit nem rendezheti, pedig a tanfelügyelő megtette hivatalos kötelességét. Ki hát a hibás ? Pedig igen fontos dolog ám az, hogy a Tokaj- Hegyalján az izraeliták iskola ügyei végig valahára valaki által rendeztessenek. Az uj nemzedéket teljesen meg lehetne nyerni a nemzet ügyének, kellő iskoláztatás által. Hanem, hogy maga a legjobb szándékú hivatalos eljárás sem vezethet kielégítő eredményre, azt ezen most felhozott szomorú példából is láthatni. Talán inkább lehetne eredményt várni az iskolalátogatók intézményétől, ha a t. miniszter úr, félretéve minden melléktekintetet, iskolalátogatókul szakavatott és ügybuzgó egyéneket szólíttatna fel közegei által. Ezek az iskolalátogatók egy vagy legfeljebb két községet karolva fel müködésök helyéül, a közvetlen személyes érintkezés által oly eredményekkel örvendeztethetnék meg a magas közoktatási minisztériumot, aminőket a most már teljesen bureaukratákká promoveált tanfelügyelők egyáltalában nem tűzhetnek ki maguk elé. A közoktatás ügye nem egy párt, nem egy felekezet, hanem a nemzet, a magyar társadalom ügye. Fel kell azt karolni mindnyájunknak, mert különösen az elemi iskolák azok, melyek által a magyarság e hazában terjedhet, éppen azért ezen a téren kell róla tenni, mert ha megengedjük, ha elnézzük azt, hogy vidéki városainkban a zugiskolák lélekölő mérge gyilkolja a gyermekek jobb sorsra méltó természetes képességeit, ha eltűrjük, hogy a gyermekek ilyen zughelyeken bujittassanak s idegenittessek el a nemzettől, akkor oly kígyót táplálunk e haza keblén, mely felnőve azt előbb utóbb agyon fogja marni. Kun Pál, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 30-án. Elnök Ghyczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Perczel, Trefort, Széll, Tisza, Péchy miniszterek. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: Jelenti hogy Lukács Béla és Molnár Antal képviselők azon indítványukat, melynek Szolnok-Doboka megye székhelyéül Szamosujvár szab. kir. városát kívánták kijelöltetni, előtte tett nyilatkozatuk szerint visszavonván, ennélfogva ezen indítvány indokolás végetti felvételének szüksége elesik. Bokros Elek az igazságügyi bizottság előadója : A vallás és közoktatásügyi miniszternek 214 sz. a. benyújtott törvényjavaslata a nagyszebeni kir. Teréz árvaház, a Károlyfehérvári káptalan, valamint a n.-szebeni és brassói sz. Ferencz rendű zárdákat illető kir. alapítványi járulékok fejében kért póthitel tárgyában a ház által az igazságügyi bizottsághoz lett utasítva az alapítványok természetének jogi megvilágítása végett. Az igazságügyi bizottság a törvényjavaslatot tárgyalván, az arról szóló jelentést beterjeszti. Molnár Antal az állandó igazoló bizottság előadója: Jelenti, hogy a bizottság tárgyalás alá vévén Stoll Károlynak Szatmár megye Nagybánya választókerületében nov. 6-án tartott választására vonatkozó jegyzőkönyvét, s azt kifogástalannak találván, Stoll Károly megválasztott képviselőt a szabályszerű 30 nap fentartása mellett igazoltnak jelentette ki. Következik a földmivelés, ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésének folytatólagos tárgyalása. A gazdasági tanintézeteknél szót emel: Szalay Imre. T. ház! Midőn e czímnél felszólalok, teszem azt leginkább azért, mert dacára annak, hogy tavaly is voltam bátor figyelmeztetést intézni a t. kereskedelmi miniszter úrhoz, mely figyelmeztetés nemcsak az illető t. miniszter úr, de a háznak igen sok tagja által helyesnek ismertetett fel, daczára mondom mindennek, absolute figyelmen kívül hagyatott. Megnyugtat azonban némileg e tekintetben az, hogy nemcsak szerény felszólalásom, de maga a t. pénzügyi bizottságnak tavalyi határozata, amelyet a ház el is fogadott, szintén minden figyelmen kívül hagyatott. Ugyanis azt mondja a pénzügyi bizottság, felhívandónak véli a minisztert arra, hogy a gazdasági tanintézetek apasztása czéljából tegyem meg annak idejében a szükséges intézkedéseket. Én részemről, noha azt a ház elfogadta,nem tartottam épen valami szükségesnek azoknak apasztását azon okból, mert hogy ha az egyik vagy másik tanintézetben az idén vagy tavaly talán kevesebb számú tanoncz vétetett fel, vagy iratkozott be, ebből nem következik, hogy azokra a tanintézetekre szükség nem volna, sőt Magyarországban általában az iskola inkább kevesebb, mint sok. Akkor, midőn figyelmen kívül nem hagyhatom, hogy nemcsak egy ág van, mely ezen tanintézetekben taníttatik, a gazdasági állattenyésztést lehessen figyelmen kívül hagynom, hogy némi tekintetben a borászat és szőlészet emelésére kevés vagy épen semminemű gond történik. Akkor, midőn a miniszter a gazdaság különböző ágainak emelésére, melyre a ház 50,000 frtot megszavazott tavaly épen úgy mint az idén, a borászatra annyit sem költ mint a házi nyulak — lupus domesticum — tenyésztésére, a borászat emelésére nem találok egyetlen egy rovatot sem, melyben egy krajczárt adott volna. Egyetlenegy fontos ág van, mely elhanyagoltatik, és ez a borászat. — A kormánynak ezen országos érdek úgy látszik elkerülte figyelmét, mert nemcsak a gabnatermelés azon ág Magyarországon, mely egyik fő jövedelmi forrás, hanem a borászat is olyan, mely hivatva volna, már csak anyagánál fogva is, — miután borunk az egész kontinensen egyike a legkitűnőbbeknek —, az országnak valódi gazdasági forrását képezni. És a gazdasági tanintézetekre nézve mit látunk? Azt, hogy mi általában a gazdasági tanintézetekre kiadunk évenkint 517,250 frtot; borászatra s a szőlészetre nem adunk ki többet, mint 18,500 frtot, körülbelül tizenháromszor annyit adunk ki tehát a gazdaságra mint a szőlészetre és borászatra. Pedig ha tekintjük a különböző termelési viszonyokat, azt találjuk, hogy Magyarországon a búzatermelés az, mely mint főáru 35 millió mérőre megy, addig a bor, kevesebb területen űzve, évenkint 20—25 millió adót hoz. Engedelmet kérek, ha az arány így áll, a főáru, melyből a jövedelmet szoktuk bevenni, középszámítással 150 millió, mikor a bor ezzel szemben nagyobb összeget mutat, mert 180—200 millió jövedelmet adna nekünk. Ez általában figyelmen kívül nem hagyható, sajnos azonban, habár a tudomány minden ágában észrevehető a haladás, egyedül az, ami Magyarország egyik előhaladási föltétele, s általában a gazdagodásnak egyik fő forrása, ami a lehető legkevesebb figyelembe vétetik. Átalában nálunk Magyarországban az előrehaladó szőlésznek neve: pancser, borhamisító és nem gondolják meg az illetők azt, hogy akkor, mikor ily nevezettel illetik a szőlészt, saját lelki szegénységüket mutatják ki. Mindaddig, míg Magyarország száz bort termel csak és a külföld ízléséhez nem finomítják azt, Magyarországnak ezen bő terméke tökéletesen haszonvehetetlen lesz. Ami azt illeti, hogy igen rész pénzügyi viszonyok közt vagyunk, hiszen nem kerül oly roppant költségbe egy szőlészeti, borászati kísérleti állomás, egy szőlészeti iskola felállítása, de ami a legfőbb, a szőlészeti iskola felállítása nem nyel el oly borzasztó összeget, sőt még 15—20% jövedelmet is hajt a befektetett tőkéből, amint azt Klosterneuburg példája mutatja, mindaddig, amig a phylloxera által el nem pusztittatott, ott van Stájerország, ahol szintén szőlészeti iskola állíttatott fel és helyben még egy vegykísérleti állomás is van. És szükségesnek tartanám azt is, hogy Magyarországon, miután alig van olyan hely, ahol szőlőmiveléssel ne foglalkoznának, a népiskolákba a szőlészet is a sok kötelezett tantárgy között volna. Hogy mily sokat lehetne tenni az érdemben, hogy mily hasznot hajtana, utalok csak arra, hogy más országokban pavancziaországban a borászat mennyire emelkedett szemben a mienkkel, erre nézve csak azon kimutatásra vagyok bátor utalni, hogy mennyi bor vitetik Németországba. Évenkint 114,348 mázsa hordóban és 151,620 mázsa üvegben. Ebből Ausztriára, beleértve Magyarországot is — sajnálom, hogy nincsenek adataink, mennyi hozatik be Magyarországba különösen, azt hiszem lo ed része, mert csak Ausztria czime alatt jelenik meg 8,930 mázsa hordóban, üvegben pedig 3861 mázsa, pedig a mi vámviszonyaink ezen nem változtatnak semmit, mert mi is két s egy fél tallért fizetünk, azok is. — Mind ennek daczára bevitetik Francziaországból 464,518 mázsa, hordókban és 31,337 mázsa üvegekben. Ezen kívül hajón 270,433 mázsa hordókban és 42,514 mázsa palaczkokban háromnegyed részben Francziaországból. Ezen számmal szemben Ausztria bevitele mondhatnám épen semmi vagy nagyon csekély, dacára annak, hogy Magyarország legalábbis 25 millió adót termel. Mutatja ez, hogy Magyarország borkereskedése és általában borászata mennyire sülyedt, különösen az ausztriai közös vámviszonyok azon szerencsétlen összeállítása következtében, mert Ausztria, hogy megszerezze az angol gyártmányokat, szívesen beleegyezett abba, hogy a borra magasabb vám rovatott. Röviden még csak azt vagyok bátor kérni a t. háztól, hogy a következő határozati javaslatot, amely nemzetgazdászati tekintetben igen fontos, elfogadni méltóztassék (olvassa): „Utasítsa a ház a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszert arra, hogy egy szőlészeti és borászati kísérleti állomásra és országos szőlőiskola létesítésére a szükséges lépéseket megtegye.“ (Helyeslés balról.) Remete Géza bővebb indokolás mellett, a szélső baloldal helyeslése közt a következő határozati javaslatot nyújtja be: Utasítsa a ház a miniszter urat, hogy tegyen meg minden intézkedést arra, miszerint a magyaróvári akadémiában már a jövő tanévben a nyilvános hivatalos előadások kizárólag magyar nyelven tartassanak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Trefort Ágoston földmivelési miniszter beismeri, hogy Szalay Imrének sok szakismerettel elmondott beszédével egyet kell értenie, s méltányolja is annak intenzióját, de jelen körülmények közt azt nem pártolhatja. Remetének válaszolva szükségesnek tartja a magyaróvári gazdasági tanintézetben a német nyelvem előadást, hogy külföldi látogatói legyenek, s a német nyelv nem is a külföldiekért, de a magyarok kedvéért tannyelv, mert így kitűnő külföldi tanerőket nyerünk. Wahrmann Mór előadó pénzügyi szempontból mellőztetni kívánja mindkét javaslatot. Helfy Ignácz nem fogadja el Szalay javaslatát, de szükségesnek tartja, hogy a gazdasági tanintézeteknél a borászat számára tanszék állíttassák fel. Az óvári intézetben nem helyesli a német nyelvein előadást,mert ha egy-két idegen ajkú miatt parallel előadásokat kell tartani, akkor az egyetemtől se minden tanintézetben több nyelven kellene megtartani az előadásokat. Ha a tanárok nem bírják nyelvünket, helyettük magyar tanerőket kell alkalmazni, mert itt az első kellék az állam hivatalos nyelvének ismerete. Pártolja Remete határozati javaslatát. Horánszky Nándor financziális és culturális czélból ellenzi Remete javaslatát. Korizmics László hosszabb beszédben szól Szalay és Remete javaslatai ellen. Remete Géza szavai félremagyarázása ellen szól. Miklós Gyula megdöbbentőnek tartja azon körülményt, melyet Remete a magyaróvári gazdasági tanintézetre vonatkozólag felhozott. Az előirányzott összegen belül a virement megadása ellen nyilatkozott. Mocsáry Lajos: T. képv. ház ! Én csak azon érvelésre akarok egy pár rövid észrevételt tenni, mellyel Horánszky képviselőtársam Magyar-Óvárott a német tanfolyam további fentartását indokolja. Azt méltóztatott mondani a t. képv. úr, hogy fen kell tartani a német tanfolyamot már csak azért is, mert különben ennek ezen iskolánál financiális tekintetben igen rosz következményei lennének, amennyiben most 10,000 frt lévén a tanpénz, ez nagyon leapadna, ha megszüntettetnék a német tanfolyam. Ez által a t. képv.ár állítása szerint a tanulók száma felére fog leszállani és akkor 5000 írttal lesz kevesebb az iskola bevétele. Jürre annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy ezért az 5000 írtért én valóban nem tartom érdemesnek továbbra is föntartani azon botrányt (helyeslések) mert egyébnek nem nevezhetem, hogy mi tárjunk fel külföldiek számára az ország kebelében egy német intézetet. Méltóztatott azt is mondani, hogy ha kevesebb lesz a tanulók száma, akkor természetesen kevesebb kísérlet lesz s kevesebb a jövedelem. így fogtam fel a t. képviselő úr okoskodását. Én teljességgel nem vagyok képes belátni azt, hogy csökkenni fog a jövedelem ezáltal, hogy kevesebben lévén a tanulók, kevesebb kísérlet fog történni. Hiszen a gazdasági terményekből és nem kísérletekből van az iskolának jövedelme. Egyébiránt t. képv. ház én úgy látom, hogy annak, hogy a kormány dacára a nyilvánuló óhajtásnak, majdnem dacára a közvéleménynek és az itt történt számos felszólalásnak, egyáltalában nem gondolt még arra, hogy a német tanfolyamot megszüntesse, talán egy más speciális oka is van. Tudvalevő dolog, hogy e gazd. tanintézetet a magyaróvári uradalom állította fel azon czélból, hogy ott ezen uradalom birtokosának más uradalmai részére, a melyeknek nagy része Morvaországban fekszik, gazdatisztek neveltessenek. Az uradalom birtokosa azonban nagyon költségesnek találta ezen dolgot s az absolut uralom kezdetén elhatározta megszüntetését. Azon időben történt az, hogy ezen gazdasági tanintézetet átvette az állam, aminek valósággal ez az eredménye most már, hogy azon czélra, azon uradalom birtokosa részére tartunk fen államköltségen egy tanintézetet azért, hogy azon uradalom gazdatiszttel elláttassék. Azt hiszem tehát, ezen egész dologban ismét a noie me tangere játszik szerepet. Azt hiszem, Magyarországnak egyáltalában nincs annyi pénze, hogy ily célokra költséget fordítson. Ezen tekintetből, de átalában véve, mert képtelenségnek tartom, hogy Magyarország a külföld számára német iskolát tartson, pártolom Remete Géza indítványát. (Helyeslés a balon.) Szontagh Pál tavaly azon nézetben volt, hogy a német előadási nyelv tekintetében, az illető tanárokra való figyelemmel, ha ugyanolyanok, kik képesek a tudományt saját szakukban előrevinni, bizonyos kímélet tartassák szem előtt. Azóta azonban, hogy Hermann Ottó nyilvánosan a philloxera kérdésében nyiltan tudatlansággal vádolta a magyaróvári tanárokat, s ezek a felhozott adatok ellen nem is kísérlették meg a védekezést, azt hiszi, hogy ily kíméletet nem érdemelnek meg s azért pártolja Remete javaslatát. (Élénk helyeslés.) Tisza László elvettetni kéri Remete javaslatát.Wahrmann Mór előadó, és Trefort Ágoston földmivelési miniszter ismételve ajánlják a pénzügyi bizottság véleményét. Lehoczky Egyed a tót nyelven tartandó parallel előadásokat pártolja. Bernáth Dezső szintén változatlanul fogadja el a javaslatot. Ezután a többség elveti mindkét határozati javaslatot. Az állami lótenyész intézeteknél Berzeviczy Egyed emel szót, s annak költségét reálisabb alapra kívánja fektetni, valamint az eddiginél kielégítőbb administratiót. Trefort Ágoston védelmezi az előirányzatot. Mocsáry Lajos az államménesek administratiójában hiszi az óriási deficitet, s a katonai kezelést okozza, hogy az államménesek oly sokba kerülnek az országnak. Polgárosítani kellene ezeket, s a kiadás mindjárt lejebb szállna. Míg katonai administratió van érvényben, addig reformokat behozni lehetetlen, s e mellett a katonák épen nem gondolnak Magyarország financziáival. A lótenyésztési központi igazgatásra, előirányzott 16,869 irtot, miután erre a minisztériumban külön osztály van, nem szavazza meg. Tisza László hosszabb beszédben pártolja az előirányzatot. Kozma Ferencz földmivelési miniszteri tanácsos bureaukratikus szempontból, a minisztérium nevében védelmezi a javaslatot. A pénzügyi bizottság javaslata elfogadtatik. A bányakapitányságoknál személyi és dologi kiadásokra előirányoztatik 62.000 frt. Szontágh Pál (gömöri) kérelmet intéz a miniszterhez, hogy a már előbbi utasítás szerint nyújtson be magyar bányatörvényjavaslatot, mert csak ez által hiszi a bányászatnál uralkodó germanizálást megszüntetni, s a bányászat érdekében szükséges intézkedéseket megtehetni. Trefort Ágoston kereskedelmi miniszter ígéri, hogy rövid időn, hihetőleg még a jelen ülésszak alatt be fog terjesztetni a törvényjavaslat. Paczolay János kérdi, vajjon a bányaipar van-e azon helyzetben, hogy a kohók kezelési módja, s a bányaerdők kérdésében a kellő intézkedés megtétetett. A pénzügyi bizottság véleménye fogadtatik el. A statisztikai hivatal kiadásainál, a személyi kiadásokra előirányzott 40,000 főt elfogadtatik azon hozzátétellel, hogy utasitassék a miniszter, hogy ez intézet működéséről is a ház elé évenkint részletes jelentést terjesszen, s amennyiben az intézet újjászervezése iránt végleges megállapodásra jut, a tervezetet és a költségvetést mutassa be a háznak. A posta kiadásnál a személyi járandóságokra előirányoztatott 4.672.260 frt. Ráth Károly kérdi a minisztertől, vajjon a távirda s posta egyesítése tárgyában minő intézkedések tétettek ? Trefort Ágoston kijelenti, hogy az egyesítés elvével nem hagyott fel. Orbán Balázs rászalja, hogy a vasúti és kocsi posta közvetítéseknél parallel vonalak használtatnak, mi által az állampénztár indokolatlanul megterheltetik. Pl. a héjasfalva-segesvári vonal 5000 írtjába kerül az államnak. Kéri a minisztert, hogy az ily „ostor pénzektől“ mentse meg az országot. Simonyi Ernő felemlíti, hogy a m. é. pénzügyi bizottság kijelenti, miszerint a posta és távirda egyesítése administrativ után meg sem történhetik, csakis törvényhozás utján. Trefort Ágoston kereskedelmi miniszter azt állítja, hogy ily egyesítésről szó sincs, csak egyes kisebb hivatalok egyesítettek. A távirdai kiadásoknál személyi járandóságokra előirányozva van 1.954.000 frt. Kollár János panaszkodik az ellen, hogy a távirdai jótékony intézményben Békés megye nem részesül, s azért felhívja a ház figyelmét, hogy ezután ezen vidékre is legyen némi tekintettel. Trefort Ágoston kereskedelmi miniszter tagadja, mintha az alföldről megfeledkeztek volna. Azon vidékek többször fel lettek szólítva, vájjon minő áldozatot képesek hozni a távirda felállítására s a tárgyalások ma is folyamatban vannak. Ígéri, hogy Szarvas és Túr között távirdai összeköttetés jön létre. Ülés vége 2 órakor, hogy elmondjak neki mindent, mit mondani akartam, de megtaláltam, és elmondtam mindent. — Mennyit fizet önnek a herczeg ezen szolgálatáért ? Ez volt válasza. Ugyan e választ vártam a színésztől, és hogy ezt ne halljam, hallgattam. Itt másként állt a dolog. Most a nővérhez szóltam, neki el kellett hinni beszédemet, szívéhez az utat fel kellett lelnem , a természet nem tagadható meg magát. Az okozta-e, hogy tapintatosan érintem ama köteléket, mely két lényt a vérrokonság szálaival fűz össze; vagy mert Constance éles elméje áttekinti rögtön a helyzetet, de észrevettem, hogy a sötét felleg arczáról elvonul, és zavarnak, mondhatni rémületnek ad helyet. — Ez tehát az ok, ez . . . hogy atyámat .. . nem, nem volt ő atyám, hogy őt gyűlöltem, s ő is gyűlölt engem. De hisz .. . nem nem, mégsem lehetséges. Felállt, de tántorgott. — Hová indul ? — kérdem kezét megfogva. Kezét kiragadva kezemből, a teremből kisietett. Bizonytalanságban maradtam vissza, nem tudva mit tegyek. Egy pillanatra azt hittem, hogy kivégzi magát, de csakhamar hallom őt visszatérni, nem egyedül. Egy görnyedt alakot vonszolt maga után, kit más körülmények között Kulcsárnénak, vagy ehez hasonlónak tartottam volna; most azonban borzadva ismertem fel benne az öreg Pahlent. Hogyan került vissza úrnőjéhez, midőn a börtönből kiszabadult, soha sem tudtam meg, de minél szorosabb viszony létezett az úrnő és szolganő között, annál nagyobb lett a szakítás és annál borzasztóbb a beszámolás. (Folyt. köv.) XXIV. Rész. Később többször visszaemlékeztem ama lelkiállapotra, melyben a fent említett ételen valók, de egészen visszaidézni még sem tudtam azt soha, mi okból jól tudom, hogy elbeszélésem csak hiányosan tükrözi vissza a valót. Annyit mondhatok, hogy oly érzés befolyása alatt álltam, mely a részvét legnagyobb fokát képezte. Ez érzés sokkal csekélyebb okból is uralgott felettem, pedig okos és hidegen számító emberek előtt ez nevetségesnek, gyermekesnek tűnik fel. Talán nem lett volna oly nagy hatása rám a herczeg közleményének, ha a szereplő egyének előttem egészen ismeretlenek, de jól ismerem őket. Constance az én életemben nagy és végzetes szerepet játszott, a fiatal herczeggel oly sajátságos körülmények között találkoztam. Aztán én szerettem Constance-t, s a herczeg oly érdekeltséget költött bennem, mint az idős fivér az öcs iránt érezni szokott. A történteket borzasztóaknak találtam, s a történendőket rémleteseknek. Egész tudatával bírtam annak, hogy mit sem tehetek ellene, hogy kábaság jelen kísérletem is, de mi volt ez azon hanghoz képest, mely bensőmben felszóllalt: ennek nem szabad megtörténni. Ily leirdatlan izgalomban, — mely őrültséggel volt határos, — jutottam a színész lakásába, ki nagy meglepetéssel fogadott, s azon szobából, melyben épen egy színész társával időzött, a mellékszobába vezetett és kérdezett, mi vezethet engem hozzá? Nagy ég, mi vezethet hozzá ? Nagyon sok és nagyon kevés. A sokat nem közölhetem vele, jogom nem volt, e titkot tudomására hozni; s ha közölné is, nyomoru ürügynek vehetné, melyet a herczeg gyávaságból koholt. És mit használhat ama kevés, mit mondandó valék, hogy a párbajnak megtörténni nem szabad? Mit tehet ő egyebet, mint hidegen vállat von, és fürkészve tekint arezomra, szemembe, ha váljon agyam rendben van-e egészen ? E férfi ifjú volt, és nem rut, szép kifejezésű sötét szemekkel, de végtelen lefeszült vonásokkal. Érzem, hogy tekintete alatt vérem arezomba szökött sajkaimról alig tudtam visszafojtani azon megjegyzést, hogy ha Constance imádóit kérdőre vonni kívánja, kezdje meg nálam, kit már csak azért is méltán számoltathat, mert kedvese kegyében akkor részesültem, a midőn ahoz neki volt már joga. Ajkamat összeszoktam,mégis önkénytelen, fogaim között, rekedt hangon szivárogtak ki a szavak, melyből ellenfelem a legnagyobb gyűlöletet következtette. — így vagyunk, — szólt felemelkedve. —■ Tehát egy kegyenczczel, vagy elárult, megvetett imádóval állok szemben ? Jól van uram, önnel is megverekszem, egész bizonyosan, és mindenkivel, ki a legcsekélyebb jogot képezi, — ha csak állítólag is — Constance kegyeire. Természetesen sorrendben, a mint jelentkeznek. Szolgálhatok még egyébbel ? Illedelmesen köszöntött, egyúttal egy ajtóra mutatva: ’ — Ez ajtón egyenesen a tornáczra jut. Szemközt álltam véle. E vézna, s kényelmü életmódja által elerőtlenült embert egyetlen ütéssel leterithetem, vékony karját, melylyel színpadias mozdulattal ajtót mutatott, kezem között szétmorzsolhatám. Életemben először voltam kitéve a kisértésnek, hogy erőmmel visszaéljek, de ellenálltam a kisértésnek, s önmagam elől menekültem e szobából, e házból. A ház előtt állt bérkocsim. — Hová ? — kérdé a kocsis. Constance lakását jeleztem. A jármű megindult. Csikorgó hideg volt, a kocsi ablakokat jéglemez boríta, s a lámpafénytől mint kristály csillogott. E csillámlást szemlélve, a perczeket számitom. Ahányszor valamely lámpához értünk, elmélkedtem az optika bizonyos szabályai fölött, mintha egyéb teendőm sem volna, a midőn Zehren Constencehoz, Próza herczeg nővéréhez kocsizom. A kocsi megállapodott. A kapu felnyílt előttem, daczára hogy az óra tizenegyre járt. E házban szokás lehetett késő fogadni vendéget, mert lépcső, és előcsarnok ki voltak világítva. Midőn az ajtóhoz értem, a mely fölött nagy arany betűkkel e felirat volt olvasható : „ Bellini Ada, királyi udvari színésznő“, a szobából a selyemruha suhogását hallom, s a jövő pillanatban Constance előttem állt. Bizonyosan mást várt, s engem megpillantva, egy sikoltással a szobába visszasietett. Utána mentem sajtót bezárva, kezét megragadtam . — Constance, beszédem van vele. — Meg akar gyilkolni, — szólt. — Nem, de nem engedhetem meg, hogy kegyed miatt valakit meggyilkoljanak , jöjjön. Félig erőszakkal vezettem végig a pazar fénnyel butorzott termen egy támlásszékhez, melyben helyet foglalva, aggódva figyelt minden mozdulatomra. — Ne féljen, semmit se féljen tőlem, — mondám. — Egykor hű Györgyének nevezett engem, ki az útjában leselkedő sárkányokat legyőzi. Eddig nem volt alkalmam erre, vagy nem használtam fel az alkalmat. Most ütött az óra, de önnek is segédkezni kell, ön fog is segédkezet nyújtani. — Meg van ön erről győződve ? — kérdés Arcza hirtelen átváltozott. Az aggály egészen eltűnt vonásairól, s helyet adott a legsötétebb gyűlöletnek; olyan volt épen, mint ama éjen, midőn felszóllitott boszulám meg a herczegen. Nem tudom hogyan találtam szavakat arra,