Egyetértés, 1877. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1877-01-02 / 1. szám

pfiF~ Lapunk pontos szétkü­ldhetése végett fi­gyelmeztetjük és kérjük tisztelt előfizetőinket, hogy előfizetési megrendeléseiket mielőbb megtegyék. Csak idejében érkezett megrendelések teszik lehetővé a lap rendes és gyors expediálását Új előfizetőinket kérjük megrendelésüknél tisz­tán, olvashatólag kiírni a nevet, lakhelyet és utolsó postát. Régi előfizetőink leghelyesebben cselekszenek, ha eddigi czim-szalagjukat a posta utalvány szélére ragasztva küldik be. Előfizetési feltételek. az „ EGYETÉRTÉS" 1877-ik évi folyamára. Egész évre ...........................20 frt. — kr. Fél évre................................10 frt. — kr. Negyed évre ...... 5 frt. — kr. Egy hóra................................1 frt. 80 kr. Üsttig. Az előfizetési pénzek­ és postai utal­ványok Budapestre az ,,Egyetértés“ kiadóhiva­talába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés" kiadó­hivatala. A boldog újév. A politikus tisztelgők nyelvén is folyt ma a mézes szó. Kívántak egymásnak sok­­anRencsét a szerencsétlenség politikájához, és megboldoguj évezték, ki pártoskodásuk kegyéből oly szomorú uj évet szerzett nem­zetének. Lehet-e maróbb gúny e politikai kántálásnál. A sivatag kavargó homok­felhői közt föllelh­ető a mozdulatlan sphyn­x. De mi­csoda válfaja az a megbeszéltetett sph­ynx­­nek, kinek alakja az udvarias ömlengések porhintő felhői közül az évről évre változó politikai szörny képét tárja a beszélőt sza­ván fogó emberek előtt. Nem fél Tisza Kálmán, hogy egymás mellé állítják új évi beszédeinek ama so­rozatát, melyeket éveken át a saját boldo­­gítására mondott. Még füleinkben cseng a tavalyi ünnepélyes szó az erélyről és ha­tározottságról, kár, hogy ez évi időköz szánalom­gerjesztő tényei oly kérlelhetlenül meghazudtolták. A múltak sylveszteri árnyai gyanánt vonulnak el emlékezetünk előtt a régibb beszédek, megállapodunk az elv em­berének szilárd szavainál, átfutunk az in­gadozó pártvezér tárczát kapkodó kétértel­műségeinél, megragadja figyelmünket a jel­lemét tapodó férfi készílüsége, előttünk áll a Sehnyevvel szövetkezni akaró, Lá­­nyaival békülgető, zászlaját porba tipró po­litikus, ki végre boldog, mert megtagadta önmagát. Boldog-e hát? Vagy talán nagyon is rászorul a jó kívánságra. Hacsak kel­lett neki, hogy hízelgők, szolgák, piamla­­szok és mam­elukok kara járuljon Shrue elé felköszönteni a nemzetről lesiró ínség ne­vében, és üdvözölni az országos kárhozat levében, úgy Tisza Kálmán ma kapta meg Gorove beszédfonalóczában a boldog ember ingét. De ha boldogsága nem bír gyönyörködni a festett lelkiismereten, ha­nem alapot keres a szív jogos és igaz elégültségéhez, akkor fusson el a tisztelgés­től, ijedjen meg a boldog újévtől, mert Magyarországon mindenki rúsz évet ka­pott, pedig csak Tisza Kálmán az egyetlen ki megérdemelte, hiszen az ő műve. Nagy általánosságban mozognak újévi beszédének jelentékenyebb pontjai. Ő a foly­vást változó, mindig régi a nagy üregű semmitmondások terén. Ez már nem elő­nye és nem hátránya. Mert mondana bár megragadó igazságokat, tenne nagy fontos­ságú nyilatkozatokat, ki hisz ott a szóban, hol az eszmék és elvek szappanlevet ké­peznek, egy szalmaszállal felfújva gyönyörű buborék lesz belőlük, hogy az első szellő­vel a végtelen légűrbe szálljanak szétpat­tanni , ki hisz ott a beszédben, hol nem lehet fontra tenni értékét, pehely az, mit vadul tánczoltat a felsőbb légáramlat, és soha sem biztos senki minő ponton ra­gad meg. A kiegyezés kérdése az, miben nyilat­kozatot vártak párthívei minden felől. És Tisza megérinti újévi beszédében e pontot, de hogyan ? „Én nem zárkózhatom el azon remény elől, — mondja e kérdésre vonat­kozólag, — hogy épen mivel a mai idő eseményei olyannyira fölismerhetővé teszik mindenki előtt, hogy az osztrák-magyar monarchia két állama mindegyikének ér­dekében van a jó egyetértés: fog egy vagy más alakban oly megoldás találtatni, mely megfelel hazánk jogai­nak és érdekeinek a­nélkül, hogy legalább hosszabb időre elidegenítené egymástól a monarchia két állama népeinek érzelmeit.“ Tehát még lesz egy vagy más alakban a megol­dás, a­min soha nem kételkedtünk, de a mód találása aggasztott mindig és e beszéd után aggaszt jobban az eddiginél. Hol van a mód találgatások között a határ, melyen túlmenni hazánk érdekében nem szabad lett volna ? Miért találgatnak új megoldási mó­dokat, holott csak nem régen erősen verte mellét a házban a májusi megállapodások mellett? Nem félt a miniszterelnök úr ki­ejteni az engedékenység ez uj jelszavát? Vagy ha nem félt, ugyan­csak kár volt hazánk felvirágoztatására kérni az istent, mely ha nem hamis, két mértékkel nem mér, csak két kézzel verni szokott. Soha se nyújtsa ki áldásra kezét, kit verésre kárhoztatott önbűneinek sokasága; soha se imádkozzék istenéhez, ki lekáromolja igaz­ságait. A nemzet nem érdemelte Tisza Kál­mántól, hogy így köszöntse rá az uj évet. Volnánk vadak, kik üvegkalárisért és se­lejtes csecsebecséért marokkal szórják az aranyat, máris meg kellene sokalnunk e vakul és nyomorultul könnyelmű politikát; de mi a culturnép híréért versengő nem­zet­közgazdaságunk mindennapi kenyerét dobjuk az egyezkedés feneketlen gyomrába üveggyöngy alkotmányért és ez már nem könnyelműség ez már nagy gonoszság, vagy őrültség. A jellemében bohóczfogásokat öltő, s a komoly politikai tényező állásából a ne­vetség bábjának készülő Tisza Kálmántól is erélyesebb, férfiasabb, határozottabb nyilatko­zatot vártunk Bécs felé, mind a külügyi, mind a kiegyezési kérdésben. A válságokkal ter­hes események hatalma, az osztrák részről eredő megadózási düh, a függőben levő ügyek fontossága mind megkövetelték volna a méltóság’és erő oly hangját, mely nem az alkuszra, hanem az államférfiura mutat, nem nagyképü­sködik, hanem imponál. Hanem hát Tisza Kálmán nem birja többé az erkölcsi erőt e hanghoz. Beletö­rődött ama kintornasz’Crüen egyhangú mon­dókához, melyeket szédülékeny fejű minisz­­terek előirt korák szerint tricstracsolnak el. A nemzeti öntudat és országos érdek nem hatolnak fel lelke titkos zárjáig, mert ha­­ elhatolnának, annyi megaláztatás után, már csak a porban csúszó féreg önvédelmi készségével is, meg kellett volna értetni mindenfelé,­­ hogy az alku ideje lejárt és becsülttel többé „egy vagy más“ mód fel­találására indulni igazi államférfin soha sem lesz hajlandó. ^ Hja de mit törődik nemzete uj évével­ Tisza Kálmán. A hatalom élvezete a leg­főbb jó, mely a bőség szarujából hiú lel­­kiismere­ére árad, s nem gondolja meg, hogy ez ama csurgó, mely hazájára a rosz­­nak tömegét árasztja. Csakhogy „Babylon­nak“ fia, le fogsz te is egyszer romboltatni. S boldog'esz, a ki visszafizeti neked a raj­­tunk­ elkövetett roszat!“ Verhovay Gyula. A bécsi minisztertanács dolgait mind erőseb­ben szellőztetik. Az egyik félhivatalos kétségbe­vonja jelentőségét, a másik ellenben kiemeli fontos­ságát, de míg rettenetesen titokzatos arczot vág a ta­nácskozásokhoz és megállapodásokhoz, ugyan­akkor mégis szolgál egy kis újsággal olvasóinak. Összehasonlítva és megrostálva mindazon hí­reket, melyek e minisztertanácsról napvilágot lát­tak , bizonyosnak vehető, hogy a keleti kérdéssel szemben foglalandó állás került beható megbéké­lés alá. Nemcsak abban állapodtak meg, a dolgok mily fordulata ölt monarchiánkra oly fenyegető jel­leget, midőn a mozgósítást el kell rendelni, hanem egyúttal szóba jött a hadviseléshez múlhatatlanul szükséges eszköznek a pénznek előállítási módozata is. Mindkettőre nézve lapunk éjeli rovata kimerítő tudósítást hozott, s ma csak ismételhetjük, hogy Szerbia megszállása kombinatióba vétetett, mihelyest oly alakulást vennének Oroszország tervei, hogy Szer­bia elfoglalásával határaink közvetlenül fenyegetve lennének. A­mi a pénz beszerzését illeti, a moz­gósítás első költségeinek fedezésére , a közös aktí­vák és katonai helyettesítési alapot tűzték a pénz­­ügyérek oly forrás gyanánt, mely kéznél állva, azonnal felhasználható. * Bizonyos továbbá az is, hogy a folyó kiegye­zési kérdéseket is bevonták a tanácskozás kere­tébe, ha mindjárt nem is érdemleges alakban. E kérdések ugyanis már alig szenvedhetnek hosszas halasztást, el kell azokat intézni rövid idő alatt. Elintézésük azonban mindaddig nem lehetséges, míg a megfeneklett egyezkedés iránt történő új alkudozásokra kiindulási pontot nem találnak. Min­den arra mutat, hogy e kiindulási pontot nem is fogják fölfedezni és végre is a provisorium lesz az, a­mint mi kezdet óta írtuk, a­miben megálla­podni fognak. A provisorium eszméje mind inkább tért foglal, és a magyar kormánykörök korán sem idegenkednek többé elfogadásától. A porta­l válaszul a conferentia által elébe terjesztett javaslatokra — ellenjavaslatokat fog a konferencia elé terjeszteni, mint a B. C. értesül. Hány pontból állnak azok, s hogy legalább lénye­gükben mit­ tartalmaznak, arról az említett forrás mit sem szól, csak annyit mond, hogy ezek rész­ben el fognának fogadtatni. Belgrádon a miniszterválsági tragikomédia véget érvén, a Bécsből lehívott Zukics, Szerbia képviselője ismét visszatér állomási helyére. Mint Belgrádból távírják, Milán fejedelem a czárhoz azon kérelemmel fordult, hogy gondoskodjék a szerb hadsereg ellátásáról, különben kénytelen lesz a csapatokat hazabocsátani. A konferencia negyedik ülése de­­czember 30-án tartatott, mely azonban minden nevezetesebb mozzanat nélkül folyt le, minthogy Törökország­­ az ellen-indítványok előterjesztését későbbre halasztotta. Ez ülésen a résztvevők Tö­rökországot meggyőzni igyekeztek a­felől, hogy a konferencia javaslatai nincsenek ellentétben Török­ország érdekeivel. E tételt Chauderdy állította föl, s miután Ignatieff is hasonló értelemben nyilatkozott, a többi meghatalmazott csatlakozott a tett nyilatkozatokhoz. Ma ismét ülés volt tartandó, s valószínű, hogy török részről ma terjesztettek elő az ellen­javaslatok. A távirat, mely e tudósítást hozta, végül megjegyzi, miszerint a békés megol­dás lehetősége még mindig fönnáll. Egy, decz. 29-én elkésve érkezett távirat szerint az „Agence Havas“ jelenti, hogy Ignatieff a conferentia befejezése után nem marad konstan­tinápolyi nagy­követ, bármilyen legyen is a con­­ferentia eredménye. E hit azonban aligha több valóságot tartalmaz, mint az i­llető forrásnak leg­utóbbi sensationalis és már megczáfolt hírei. Igna­tieff egy oly egyén, kit Oroszország a maga érde­kei szempontjából jobbal nem helyettesíthet. Az orosz nagykövetség alíkészülődései pedig,’m­elyeket az „Ag. Hav.“ e föltevésből inkább mint biztos tudomásból kimagyarázhatónak vél, bizonyára egyéb okból származhattak,­­ olyanból t. i. mely ugyan a nagykövet elutazását szükségessé tette volna, de mely a körülmények legutóbbi változásával meg­szűnt. A fegyverszünet m­­eghosszabít­ása bevégzett­ ténynek látszik. Ez is a eonferentia azon határozatai közé tartozik ugyan, melyek elfo­gadás végett a porta elé terjesztettek s melyek kö­zül ez a legtöbbet — a hir nem mondta, melyeket — visszautasítani szándékozott. Azt sem jelentette egyetlen tudósítás sem, hogy a pofa elfogadta volna a fegyverszünet meghosszabitását; de minthogy átalában s mindenütt bevégzett dologként emlege­tik ezt; nem tehetünk egyebet, mint hinni, hogy a fegyverszünet csakugyan meghosszabi­ttatott már­­czius 1-­jéig. A porta, mely többször példás, vagy tán inkább példátlan bizonyítékát adta békés haj­lamainak, csak következetes volt, midőn a fegyver­szünet meghosszabításába beleegyezett, s lehet hogy czéljainak ez után való eléréséről biztosíttatott. A török alkotmány kihirdetése a keleti kérdés gyors meg­oldásához roppant lökést adott, mely egyszersmind az orosz politika Törökország felé vicsorgó agyarait is kiütötte. Az orosz dölyf nagyra felfújt hólyagja megpukkant s összeesett. Oroszország látván, hogy Törökországgal szemben a conferentián egyedül maradt, szépen megretirált. Midőn ajánlotta, hogy más hatalom D­,un­j,v l­>­.... U.~,páriát, ez nem volt egyéb, mint ujjának egyengetése a visszavonu­lásra , s hogy most a konferentia még üléseket tart, nem egyéb, mint az orosz visszavonulás fö­­dezése Európa közvéleménye ellen. Szinte ilyes valami lehet az is, hogy Niki­tin és Dochturoff tábornokokat az orosz kor­mány Szerbiába küldte a szerb hadak fölött a parancsnokságot átvenni, valamint maga a fegy­verszünet meghosszabbítása is. A tény, hogy Oroszország lemondott Bulgária megszállásának, mint garantiának szükségességéről, megszüntette a „Casus beli“-t egyelőre az orosz-török viszonyok között, s Nikolájevics nagyh­erczeg egész nyuga­lommal főzhet haditervek helyett herbateát. A ku­li ez, mely az orosz politikát annyi lárma, fenye­­odzés , gyü­rkődzés és fegy­ver­­.Etetése után e, annyival nagyobb s ránézve boszantóbb lehet, gy egészen mást eredményezett, mint előidézni a kart, t. i. délszláv birodalom helyet egy alkot­mányos török birodalmad. Ezzel azonban még nem telt meg az orosz politika keserű pohara. A hu­manitás, melyet a czár a trón magaslatáról a ke­leti kérdés zűrzavarába be-bekiáltott, fölkeltette a lengyel kérdés alvó oroszlánét, s a fölkelés fegy­vere, melyet Törökország ellen köszörült, most el­lene fordul. Közraktáraink és az áruhitel. —dr—: Azon szabályzat, melyet a fő­városi középitési bizottmány által a köztá­rak szervezete valamint igazgatási és ke­zelési szabályai tárgyában javaslattételre kiküldött albizottság megállapított, és köz­zétett, egy napra ismét felszínre hozta a közraktárak ügyét. Ez ügy nagy fontossággal bír nem csupán a kereskedés, hanem főleg a me­zőgazdasági és ipari termelés szempontjából is; mindazonáltal a mai várakozás teljes na­pokban alig hihető, hogy a közvélemény figyelmét lebilincselni képes lenne. úgy tetszik nekünk, hogy mialatt a levegő úgyszólván tele van a felállítandó (vagy legalább felállítani óhajtott) magyar jegybankra vonatkozó tervezgetésekkel, és különféle combinatiókkal, hogy miképen lehessen a bankkérdést úgy megoldani, hogy Magyarországnak hitelre és fizetési eszközre éhező kecskéje is jóllakjék, és az osztrák bankm­onopólium káposztája is meg­maradjon , azalatt az ország nemzetgazda­sági organismusa ösztönszerű folytonosság­gal dolgozik azon további szervezetek lét­rehozatalán, melyek a nemzeti bank­kal együttesen képezendik az ország hiteligényeinek kielégítésére szolgáló rend­szert. A tervezett közraktárak ezen hitel­­rendszerben egy eddig nálunk még teljesen ismeretlen, de másutt már régóta nagy előn­nyel alkalmazott tényezőt vannak hi­vatva beültetni: az áruhitelt. Ha Ma­gyarország a pénz- és hitelügye, önálló bank felállítása által önálló, önerejére utalt, de egyszersmind önerejéből fejlődő és faj­­tántúli versenytársaiktól független létet nyer, hitelünk ezen új eleme nagy elő­nyére válhatik mind a termelőknek mind a kereskedőknek: ha ellenben a jelenlegi status quo lényegében fenmarad, s hitel­igényeinkkel az osztrák nemzeti bankra s annak hazánk iránti hagyományos jó­in­dulatára leszünk utalva, akkor a hitel ezen uj tényezője is elsorvadásra marad kárhoz­tatva , s azon szép remények, melyeket a közraktárokhoz s az azáltal kiadandó var­­ransokhoz kötünk, a múlandóság azon út­ját fogják követni, melyen már annyi más reményünket eltűnni láttuk. Lesz egy esz­közzel több, melylyel az uzsora mindenüvé férő keze a termelés és kereskedés gyöke­réig hathat, de a hiteligények kielégítve nem lesznek, s a párthiányból eredő bajok orvosolva nem lesznek. Előttünk fekszik a fővárosi közraktár általános szabályzata, mely az intézet és közönség közötti jogi és egyéb viszonyokat tárgyazza, valamint a raktározandó­ tár­gyak után fizetendő díjak jegyzékének ter­vezete. Mindkettő nagyjában megfelel a kí­vánalmaknak. A­mi a díjjegyzéket illeti, az némi csekély változással, melyeket keres­kedelmünk minősége kíván, teljesen azonos a bécsi községi raktár díjjegyzékével. szabályzat is nagyjában a bécsi raktár ügy­i rendjének mintájára készült, figyelembe véve némileg eltérő kereskedelmi viszo­nyainkat, és főleg kereskedelmi törvényünk­nek az áruhitelre vonatkozó szabályait. De az említett munkálatok még nem teljesek, miután a díjjegyzékben még a kezelési,a biztosítási stb. díjak jegyzékének kell já­r mini, a szabályzathoz pedig az igazgatásra­­ és ügykezelésre vonatkozó határozmányok­nak. Mindazonáltal a közlött munkálatok már elégségesek arra, hogy azokból a kér­déses intézmény czéljaira, irányára és ha­tására vonatkozólag tiszta képet alkothas­sunk magunknak. A szabályzat értelmében a közraktá­rak fő czélja, a különféle kereskedelmi áruk raktározása és az azzal járó kezelés stb. Rendszerint csupán a díjjegyzékben fog­lalt áruk fogadtatnak raktározás végett, de miután a jegyzék a fontosabb kereske­delmi czikkeket nagyobbrészt magába fog­­lalják,­­ miután a fel nem vett áruk — amennyiben nem tuzoljozó sigoook, robbanók, vagy könnyen romlandók. — engedély mel­lett szintén felvehetők: kereskedelmunv minden fontosabb ága részt fog vehetni a közraktár előnyeiben. Nagy súly van fektetve a szabályzatban a warransok intézményének behozatalára, a­mennyiben igen részletes intézkedések fog­laltatnak a szabályzatban. Minden határo­zott áruról jegy állíttatik ki, mely két ös­­­szetartozó részből t. i. árujegyből (codule) és zálogjegyből (warrans) áll. Ezen jegyek­nek különösen a warrantnak átruházása által a határozott áru értéke azonnal fo­­lyóvá tehető. A warrans ugyanis oly sze­repet játszik, mint az üzleti váltó, azzal a különbséggel, hogy a váltó az illető kiál­lító és elfogadó általános személyi hitelét teszi folyóvá, az áruzálogjegy ellenben az illető áruban rejlő reális értéket folyósítja. Eszerint az utóbbi annyiban előnyösebb, a­mennyiben csak reális értéken alapulhat, holott a váltónál soha sem lehet teljes biz­tonsággal felismerni, váljon az valódi üzle­ten alapul-e, vagy csupán készített váltó. Eszerint a warránsok alapján — ha arra való pénzintézetek vannak — leszá­mítolás útján épúgy lehet hitelforgalmat eszközölni, mint az üzleti váltók alapján. Kézzelfogható, hogy az rendkívüli előny lenne főleg a termelőkre nézve, kik eddig meglevő áruik alapján sem voltak képesek pénzhez jutni, ha csak valamely kereskedő nem adott nekik — jó nagy kamat mellett — előleget, vagy — ami még roszabb, — ha termésüket azonnal el nem adták, lehet. A warrans-üzlet tehát nagyon előnyös de csak azon esetben, ha pénzinté­zeteink indíttatva fogják magukat érezni, hogy a warráns alapján épúgy nyújtsanak hitelt, mint az váltók vagy értékpapírok alapján. Ez azonban — mint kiki tudja — nem maguktól az intézetektől függ, hanem attól, vajjon van-e oly központi intézet, mely az ily üzletek folytatására a szüksé­ges eszközöket megragadja. Itt tehát ismét a jegybank kérdésével állunk szemközt. Az önálló magyar jegybank mindenesetre módot találna arra, hogy bőségesen támo­gassa a hazai, különösen fővárosi pénzin­tézetek ily üzletek kivitelében; hogy azon­ban az osztrák nemzeti bank, vagy annak bármily alakú fiókja a budapesti kereske­delmet ez irányban szívesen támogatná-e az legalább is kétséges. — Ha tehát a helyzet úgy marad amint van, a warráns­­üzlet körülbelül írott malaszt maradna, s a közraktár nagy reményű intézménye össze­zsugorodnék egyszerű lakhel­lyé, mely a ke­reskedést technikailag talán megkönnyítené, de korántsem gyakorolna oly nagy hord­erejű hatást a hitelügy organisatiója terén, ami nőre hivatva van. Az új évi üdvözlések. A kormánypárt ez idén is hűségesen követte a szokást, hogy részint a Kormányt, részint a párt kiváló tagjait üdvözöljék az újév alkalmából. Ez idén már előlegesen és különös súlyt igyekeztek helyezni a kölcsönös üdvözlésekre, mert fontos po­litikai nyilatkozatokat vártak a függő nagy kérdé­sekre a kormányés nőktől. Hogy mit nyújtott Tisza Kálmán és a többség kiváló egyéniségei, azt meg­olvashatja a közönség a következőkből: * A kormánypárt Tiszánál. Az országgyűlési többség Budapesten jelen­levő és nem akadályozott tagjai Gör­nve István korelnök vezérlete alatt legelőbb Tiszához mentek, a­ki Széll, Perczel, Trefort és Szende környezeté­ben várta az üdvözlőket. Itt aztán Gorove István a párt nevében következőleg tolmácsolta érzelmeit: Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr! Bármily nehezek legyenek a gondok, melyek lelkeinken ül­nek, e pillanatban uralkodik azok felett a kedves érzemény, hogy megjelenve előtted az újév regge­lén, mély tiszteletünk s hasonló bizalmunknak sza­vakat kölcsönözhetünk s meleg kebellel hozhatjuk szerencsekivánatainkat neked, kormányunk Elnöké­nek és tisztelt Minisztertársaidnak.. És ily tiszta, őszinte kifejezése után ez üd­vözletünknek, talán felejthetnénk is minden egye­bet, mi hazafi lelkünket foglalkoztatja, ha nem tudnók, hogy mi véled szívben és lélekben egyel vagyunk, ha nem tudnók, hogy a mi kebleinkben rezeg, az a te kebled is rezgésben tartja; de így tudva, így érezve azt, úgy tűnnénk fel saját se­­­beink előtt, mintha,, az irántad való, nyíltságunk kötelességei nem terjes 4tenők egészen, s szándéko­san hallgattunk el oly­ ipi lelkedben s bennünk ugyanaz, a haza ^sorsát, miként az, ez év kezdetén, elménkben felmérői. A nehézségek egész sora vonul el előttünk. Azonban gondjaink közepette tudjuk s a leg­mélyebb hálaérzelemmel méltányoljuk, hogy az ország békéje fölött egy igazságos, s népe által szeretet fejedelem őrködik ; tudjuk, hogy ko­ronája tanácsában a meggondolás vezeti a béke fentartásának művét s ezen hitben megnyugvással és bizalommal tekintünk fel a fejedelem felé s fe­létek, kormányunk felé. (Élénk tetszés.) De ha meggondoljuk, hogy sokszor a legmé­lyebbre ható meggondolásnak s legerősebb aka­ratnak sincs hatalmában minden válságot kike­rülni, lehetetlen rá nem mutatnunk a nemzet azon higgadt és elszánt magatartására, mely máris meg­mérte a nehézségeket, megmérte az áldozatokat, máris számolt kötelességeivel a haza iránt s lelke­sülten fogna csoportosulni fejedelme és kormánya körül, ám elérkeznék a pillanat, védelmére kelni az ország jövőjének. (Általános tetszés.) Szot vívtok Te Ts IffiÄ nek megmentése mellett s fogadjátok ezért meló« elismerésünket; de lehetetlen nem hallanunk a hangokat is, melyek tagadásba veszik, hogy egy szövetségben, — többen — egy önletartozásban egyedüli politika a kölcsönös jólét fejlősét nem csak megengedni, de azt elő is mozdítani, é s lehetetlen nem látni azon törekvés jeleit, hogy jogos igényeink daczára elzárassanak hazánkra nézve azon források, melyekből minden nép me­ríti anyagi jólétének elemeit. Keserű e tapasztalás minden komoly hazafi­nak, keserű a közelebb, a távolabb fekvő következ­mények miatt, — az, — mert megvan az ok ag­gódni a felett, hogy ily törekvés megingathatja nemzetünkben a hitet, hogy a százados nyílt és alattomos súrlódások valahára végett értek s a megnyert egyetértés alapján fejlődhetik a jólét úgy a két félnek, valamint az összes monanarchiának javára s aggódnunk kell a felett, hogy megingat­hatja az összetartozás erős hitét, mely a nemzet­ben mélyebb nem volt soha, mint a közelmúltban. A mi kormányunk feladata és a miénk nem engedni rést ütni az összetartozás az erős hi­tén, nem engedni gyöngülni, enyészni azt, de más­részt a mi kormányunk feladata és a mienk, megóvni a nemzet fejlődésének életföltételeit. Sikert kívánunk mi neked, mélyen tisztelt miniszterelnök és társaidnak e nehéz munkához és készségesen nyújtjuk támogatásunkat. De ha e munkátok s legjobb szándékotok nem is sikerülne, ha e nehézségek tovább is megoldatlan maradnak, — mi ez esetre is megmértük a nehézségeket, az áldozatok nagyságát és his­szük, hogy e nemzetet ott fogjátok találni jogainak és kötelességeinek te­rén, mely a legbiztosabb marad mindig, midőn nemzeti jogokat s igényeket feladni nem lehet, ott fogjátok találni, a czél felé törve, hogy e jogos igényeknek életet szerezzen. És midőn igy nálad megjelenve s kebleinket föltárva, kedves kötelességet teljesítettünk, legme­legebb szerencsekivánatunkat ismételve, kérjük az egek Urát, terjessze ki áldását a hazára és kor­mányzatodra s tegye boldoggá és hosszúvá éle­tedet. (Általános és hosszas élénk tetszés nyilvá­nítás.) Tisza Kálmán kormányelnök e beszédre következőleg válaszolt­: Tisztelt barátaim! Azon oly szívhez szóló üdvözlet után, mely éppen most elhangzott, a legelső, a­mit társaim és a magam nevében ki kell fejeznem: a tiszta szívből jövő köszönet. (Él­jenzés.) Köszönete ez az embernek, mert hiszen arra nézve, ki nehéz viszonyok közt van hivatva kötelességet teljesíteni, semmi sem lehet oly vi­gasztaló, oly fölemelő, oly erősítő, mint azoknak rokonszenve és barátsága, kik iránt tisztelettel és barátsággal viseltetik; de köszönete ez a hazafi­nak is, mert hazánk jólétének semmiben sem lelhet­jük nagyobb biztosítékát mint abban, ha oly férfiak, mint ti vagytok és azok, kik az országban mellé­tek sorakoznak, oly ernyedhetetlen kísérik az eseményeket és oly lankadh^ralak-tiÄt^ galommal munkálkodnak a haza javító, mint a mi­nőnek a most elhangzott nyilatkozni ^jabjjan is jelét adja. | 5

Next