Egyetértés, 1877. április (11. évfolyam, 78-102. szám)

1877-04-22 / 95. szám

X. évfolyam, Budapest, 95. szám. Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . . . ... . . . 20.— Félévre.......................... 10.— Negyedévre...............................5.— Egy hóra.................................1.80 Egy szám 7 fcrajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajczár. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. _<L A vendégek. (lk.) A vendégszeretet magasztosságá­tól, ez évezredes nemzeti tulajdonunktól akarták megfosztani a magyar nemzetet akkor, midőn a kormány befolyását arra használta fel, hogy egy ajándékot szállító­ török küldött előtt leeresztette az ország sorompóit, s elküldette vele az ajándékot oda, hol nem talál sem Magyarországot, sem magyart. Hogy miért tette ezt, turcophil moz­galmaktól megcsömörlött, kormányunk, azt megtudhatja az, ki ismeri Tisza urnak azon jó tulajdonát, hogy rettentő mód fél a töröktől. De az egyszer roszul számított, megölte a calculus, s mert ő minden áron csapdába akarta csípni Tahyr beyt, most maga adta meg az árát, mert csakugyan fogott törököt, hanem ez viszi őt. Pedig Tisza Kálmán nem is tudja, miért állott oly könnyen rá a török kor­mány, hogy becses ajándékát Bécsen át hozza Budapestre? ez határozott provoká­­lás, melyre Törökország nem volt volna hajlandó, ha a mi külügyi kormányunk nem kényszeríti arra. Ausztriában bajjal fogják azt megkö­szönni, mert hisz ott is vannak Corvinák, melyek valaha szintén Mátyás király könyv­tárához tartoztak, de Petneházy hősiessége folytán második kézből Budával együtt visszafoglaltatván, a német zsoldosok által Bécsbe szállitattak. Ausztria császárja, ki egyszersmind magyar király is, nagyot fog nézni diplo­matái ügyességén, kik szeme láttára defili­­ráztatják el előtte a Corvinákkal együtt Ta­hyr beyt, s szemtől szemében mondatják el neki, hogy Törökország visszaadta a ma­gyar nemzetnek, a­mi a magyar nemzeté. Hogy kellemesen lepi-e meg ez az er­kölcsi pressió az uralkodót, azt bajos volna elhinni, mert evvel nem tehetne egyebet, mint szépen összepakoltatná a bécsi Corvi­nákat, s visszaküldeni egyedül illetékes he­lyükre, a budapesti múzeumba. Ha Tahir beynek Bécsbe küldetését ily politikából választotta a kormány, csak gratulálnunk kellene neki, csakhogy mi ezt róla fel nem tehetjük, s Tisza urnak egé­szen más intenziója volt akkor, midőn eí­vül tűzte ki, hogy „ogni strada conduce a Vienna.“ Igen mert féltek attól, hogy a sorok közt olvasni tudók Tahir bey fogad­tatásából is a Bosznia occupatiója ellen irá­nyuló protestatiót olvassák ki, ettől pedig nagyon irtóznak azok, kik Boszniát szolga­­biróságra szeretnék felosztani. Hanem na­gyon csalatkozott, ki ily könnyű móddal akarta lerázni nyakáról a törököt, s ki e mellett a világ szemébe úgy hintett port, hogy játszotta azt a szerepet, melynek pi­­rosítója a szégyen, s maga h­ír­esz­telte, hogy fogadni akarja a török küldöttet, s már programmot is készített, csak török hiányzott még hozzá. Pedig Magyarországot a kormány minden áron meg akarta fosztani azon sze­rencsétől, hogy kedves vendégét, a török nemzet küldöttét magyar vendégszeretettel fogadja. De rajta vesztett, mert az egy he­lyett most kettőt kapunk, s a­mellett, hogy lehetséges, miszerint Tahyr bey is lelátogat, még a török küldöttség is vis­­­szaadja a látogatást. Fogadnunk kell őket, ezt parancsolja a vendégszeretet, a becsület. S a magyar nemzet fogja is fogadni úgy, a­mint csak kedves vendégeket fogadni lehet. Örülünk a látogatásnak, mert egy nemes, becsüle­tes nemzet küldöttei, kik testvérileg fo­gadták hazánkfiait még akkor is, mi­d­őn Magyarország mellé oda tűzték a sír­keresztet. Csak pár hónapja annak, hogy Tö­rökország úgy fogadta ifjainkat, miként eddig soha senkit. Jól tudjuk, ennek mi halvány másolatát sem bírjuk visszaadni, de a lehetőségig el kell mindent követ­nünk, hogy évszázados vendégszeretetün­kön s szívélyességünkön csorba ne ej­­tessék. A nemzet, a tulajdonképeni nemzet magára lesz hagyatva. Nem támogatja azt sem kormány, sem azok, kiknek kötelessé­gükben s hatalmukban volna a kellő lé­péseket megtenni. De mi bízunk a nem­zetben, reméljük azt, hogy e sanyarú kor­szakban is számíthatunk áldozatkészségére, s a még romlatlan elem tevékenysége s áldozatkészsége lehetségessé teszi az im­pozáns fogadtatást. Számítunk úgy a fő­városi, mint a vidéki sajtó támogatására. Egyes polgárok már­is megindították erre a gyűjtéseket, s his­szük, mindenütt fényes eredményre számíthatunk. Az idő rövid, azonnal kell tenni, nehogy későn legyen. Ne felejtse el senki, hogy a török kül­döttek fogadtatása becsület­kérdés reánk nézve, s ki lesz fukar akkor, midőn a nem­zet becsületéről van szó. Tahir bey s a konstantinápolyi kül­döttek tudják meg, hogy Magyarország ha­tárain belül jó barátok közé jutottak, ked­ves vendégek itt, vendégszeretettel fogadja az egész nemzet, ha mindjárt lerázni akarná is nyakáról a hivatalos világ. Az önálló független magyar nemzeti bank és külön vámterület ügyében tartandó nagy polgárgyűlés 25-ös végrehajtó bizottsága m­a tar­totta 2-ik értekezletét Szentkirályi Mór el­nöklete alatt. A múlt ülés határozata folytán felolvasta­tott az országgyűléshez benyújtandó kérvény, mely ke­vés módosításokkal elfogadtatott s lehető leggyor­sabb kinyomatásával Weisz Dávid bizatott meg. — Hazay Lajos azon indítványa, hogy a magyar szöveg mellé a német is mellékeltessék, elejtetett, de ezek hű fordítása, s azoknak a német sajtó ut­­jáni közlése általános viszhangra talált, úgy a felhívás, mint a kérvény egy példánya kinyomatás után a napisajtóknak és a fővár­osi köröknek az eszme minél szélesebb körbeni terjesztése végett megküldetik. A központi iroda helyiségéül Szabady Frank Ignácz kávéháza lett megállapítva. A fiók­irodák iránt azonban a vélemények eltérők lévén, azok közzé­tétele, csak is a kérvény kinyomatása után fog a közönség tudomására ho­zatni. Ezután a felhívások szerkesztése s a gyűlés helyisége iránt tétettek meg a kellő intézkedések.­­ A helyiségre ugyan még végleges megállapo­dásra nem jutottak, mindamellett bizonyosnak ve­hető, hogy a Redout nagy terme, mint az ily czélra legalkalmasabb hely béreltetik ki. A nagy­polgári gyűlés megtartása a jövő vasárnapra tűze­tett ki, melyről a polgárság már 3 nappal előre falragaszok, s a sajtó utján értesíttetik. A konstantinápolyi küldöttség — mint éj­jeli táviratunk tudósít — Ruscsukban keddig fog várakozni, miután málhái lemaradtak. Tartunk at­tól, hogy eme lemaradásnak a mi külügyi kor­mányunk lesz oka, mely mindent felhasznál és megpróbál, nehogy törökök jöjjenek Magyaror­szágba. Utóvégre is igaza lesz Remete interpellá­­tiója utolsó pontjának, de vigyázzon a ma­gyar kormány, mert a nemzet torkig van a sok provokálással, s egyedi^ f teszt oka, ha olyasmik történnek, melyekre senki nem lehet elkészülve. Ily critikus körülmények között ne te­gyék haszontalan provocálásokkal még izgatottabbá a kedélyeket, s legyenek meggyőződve arról, ha engedik a békés polgárokat a vendégszeretet gya­korlatára, senkinek hajaszála sem görbül meg, senki nem fog egy insultáló szót használni Orosz­ország ellen. De ha nekik scandalum kell, számol­janak a következményekkel, s nem az ifjúság lesz oka, ha ily eléggé nem jellemezhető eljárással a végletekre kényszerittetik. Vasárnap, 1877. ápril 22. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. hímiő-utd­a 1. sz. hová a lap szellemi­­ részét illető m­inden közlemény küldendő.­­ A küldemények csak­ bennentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal : Budapest, IV. himeÓ-utcea 1. se.­hová az előfizetési pénzek küldendők. A keleti kérdés. (j) A keleti kérdés ügyében lassanként oszladoz azon homály, mely az orosz hadüzenet késedelmé­nek okait borította, s mind valószínűbbnek tűnik föl, hogy e késedelmet nem annyira az Orosz- és Törökország közt tényleg csakugyan folyamatban levő kiegyezési kísérletek, mint inkább az angol­orosz viszonyokban beállt változás eredményezte. Suvaloff elutazása Londonból, bár okai eddig is­meretlenek, nagyon komoly jelentőségű. Anglia legutóbbi magatartása és Derbynek a parlamentben legutóbb mondott szavai semmi két­séget sem hagynak fönn az iránt, hogy Anglia az orosz-török háború kitörése után inni szándékozik az események tétlen szemlélője maradni, hanem ha mindjárt egyedül is, maga részéről mindent elkö­­vetend a párisi szerződés fönntartására, a­mi hatá­rozottan ellenséges viszonyba hozza Oroszországgal. Ezt Oroszország jól tudja, s minthogy Anglia őt legkevésbbé sem gátolhatja hadainak Törökor­szág elleni előnyomulásában, a­helyett, hogy a Törökország ellen szándékolt háborúról lemon­dana, elégnek tartja, ha­­ kellő védelmet bizto­sít magának az angol részről várható támadás ellen. E végből most Oroszország éjszaki kerüle­teiben a partvédelem czéljából éjszaki hadsereget alakítanak; a balti tengerben torpedókat helyez­nek el s rövid idő alatt a honvédséget is mozgó­sítják. Természetes tehát, hogy míg ez újabb ké­szülődések eléggé előre nem haladtak, addig az orosz kormány nem tarthatja tanácsosnak Törökor­szágnak hadat üzenni. E­mellett Oroszország a német közvéleményt is iparkodik Anglia irányában az eddigivel ellenkező érzületre hangolni, mely czélból egy röpirat-cik­­lust indíttatott meg Berlinben. A röpiratok elseje már meg is jelent, s hevesen kikel Anglia önző kereskedelmi politikája ellen. Anglia politikája — mondja a röpirat — ellentétben azon szolgálatok­kal, melyekben Németország részesült Oroszország részéről, már századok óta egy kereskedelmi egyed­­áruságnak egyoldalú kizsákmányolására irányul, más nemzetek, legkivált Németország kárára. A kezdetből ítélve, e röpirat nem számolhat nagy hatásra. Néhány külföldi lapban azon távirati hírt ol­vassuk, hogy az orosz hajóhad közelebb a Föld­közi tengerre megy. Ha e hír valósulna is, ez intézkedéssel alig fog az orosz kormány valami czélt elérni, még azon esetben sem, ha az angol­orosz háború elmaradna. Anglia nem igen fogja tűrni, hogy az orosz hajóhad veszélyeztesse az ő érdekeit a középtengeren. Az olasz kormány sem igen szívesen látná az orosz hajóhadat, mit bizo­nyít az olasz követnek a londoni jegyzőkönyv alá­írásakor tett nyilatkozata. Az orosz hadüzenet valószínüleg csak e hó 29-ére várható, azonban mint Bukarestből írják, a román fejedelem már megkapta annak szövegét. E hadüzenet ünnepélyesen kijelenti, hogy miután a minden oroszok császárjának a béke fönntartására irányzott törekvése a porta makacssága, s bizonyos tekintetben Európa magatartása következtében meghiúsult, — másrészt pedig a keleti ke­resztények sorsa nem javult, sőt ennek élete és va­gyona folyvást veszélyeztetve van; enélfogva a czárnak, mint a keleti szláv népek természetes védnökének, az emberiség nevében és említett mi­nőségének tudatában el kellett határoznia, hogy a török területen levő hitfelei részére fegyveres kéz­zel fogja kivinni azon biztosítékokat, melyek sor­suk és jövőjük biztosítására szükségeseknek látszanak. A fegyveres beavatkozás nem hódítási szándékból történik, s az említett czél elérésével véget ér. A czár végül számol isten segélyére s népének sok­szor bebizonyult áldozatkészségére, és reménye, hogy az ily szent ügyben s az emberiség nevében kezdett hadjárat győzelemmel végződik s meghozza Európátm: az oly forrón óhajtott békét. A c­ár tegnap reggel fél 6 órakor utazott el Péter­várról, a trónörökös kíséretében.­ Az angol alsóházban Rourke kijelen­tette, hogy lehetetlen megmondani, minő lesz a semleges hajók helyzete a Dardanellákban, a Bos­­poruson, a Feketetengeren s a Suez-csatornán. Török orosz háború esetén a kormány kielégítő rendszabályokat teend, hogy megvédje az angol érdekeket. A Szónok nem tudja, hogy a porta minő joggal akadályozhatná­ az orosz hajók átmenetét a Suez-csatornán. Layard­us konstantinápolyi angol nagykövet semmiféle javaslatot nem visz Konstantinápolyba; csak az a missiója, hogy az ottani hangulatot megfi­gyelje s később megragadja az alkalmat a közve­títésre. A „Memorial“ megerősíti, hogy a szultán környezete és Ignatieff ügynökei közt tárgyalások folynak. Mahmud Damad és Reouf pasa Orosz­országgal közvetlen megegyezésen fáradoznak. Montenegróból azt írják a „Pol. Corr.“-nek, hogy ott a háború esetére el vannak határozva, előbb le nem tenni a fegyvert, míg Montenegró jövője biztosítva nem lesz. Mindenek­előtt azon fensikot követelik, melyen Niksics vára fekszik és Albánia északi részét. E­mellett Mon­tenegró teljes politikai függetlenségét akarják ki­vívni. Az ápril 13-ikán Cettinyében tartott nagy minisztertanács ily értelemben határozott. Pet­­rovics, ki Kiseneven át fog Cettinyébe vissza­térni, értesíttetett a minisztertanács ezen határo­zatáról. Petrovics a czár támogatását fogja e programja részére kikérni. A montenegrói feje­delem okait Nikolaj nagyherczeg istápolja a czár­­nál ; a nagyherczeggel a fejedelem hosszabb idő óta igen benső barátságban él. Montenegró külön­ben katonai tekintetben most sokkal kedvezőbben áll, mint a török-szerb háború kezdetén. Tavaly, július elején a montenegrói fejedelem 13.600 mon­tenegrói és 54.000 herczegovinai katona felett ren­delkezett; volt e csapatnak 8000 hátultöltő pus­kája, 7500 vontcsövű elöltöltő fegyvere 12.000 légi fegyver, 4 Kruppágyú, 44 régi ágyú, 18.000 handzsár stb. Jelenleg a montenegrói haderő 24.754 főből áll; e csapat 14.200 hátultöltő és 9000 más fegyverrel, 16 Kruppágyúval rendelkezik. Pénz és élelmi­szer szintén bőségben van, a hadi pénztár körülbelül egy millió írttal rendelkezik. harczok valószinüleg Niksics körül fognak a legelső folyni. E tájon lesz a montenegrói fejedelem főhadiszállása. A boszniai felkelők ismét életjejt ad­nak magukról. Már ápril elején összecsaptak a tö­rökök és felkelők lőket Jova Gavrits Mrovicza falu mellett. A felke­vezette, kik m­egverték a sok­kal csekélyebb számú törököket. A­ felkelők ez alkalommal az elfogott tizenhárom törököt a fel­gyújtott viskók közé dobták, s azok valamennyien elégtek. Despotovics felkelő vezér a fivinói kajmo­­kamot értesítette, hogy ő a fegyverszünetet ma­gára nézve lejártnak tartja/ s legközelebb Livnot ostromolni fogja. Ennek következtében a törökök ezen várost gyorsan védelmi állapotba helyezték. A serajevói orosz főconsulatus irattárát már e hó elején elszállították; néhány nappal ezelőtt a con­sulates összes hivatalnokai eltávoztak Serajevoból, hol húsz orosz alattvaló van, kik a német főcon­sulatus oltalmára bizattak. . A török küldött fogadtatása: „Tahyr bey vasárnap itt lesz.“ „A török ifjak ma indultak el Kons­tan­ti­nolyból“ e hírek lázas izgatottságot keltettek az ünnepélyes fogadtatást rendező bizottságban; mindenki sü­rög-forog, a „Corvina bizottság“ irodája egész kis főhadiszállás, minduntalan­ érkeznek sür­gönyök, melyekben jelentve van, hogy ez és ez a város küldöttséget meneszt fel a budapesti ünne­­pélyeségekhez; a főváros lelkes hölgyeitől vörös­­zöld színes szebbnél-szebb csokrok érkeznek min­den peremben ; reggel-estig zsúfolásig tömve van az iroda, ez pénzt hoz a költségek fedezésére, az a bánquelre jegyezteti magát elő, amaz pedig tuda­kozódik a legújabb hírek után; a bizottsági tagok lázas tevékenységet fejtenek ki, a végrehajtó bi­zottság permanensnek nyilatkoztatta ki magát, fá­radozik mindenki, hogy holnap ünnepélyesen üdvö­zölhesse a magyar fővárosban a török nemzet kül­döttét.* A Tahyr­beyt meghívó küldöttség­­ma reggel a Bécsbe menő gyorsvonattal csak­ugyan elutazott. Az osztrák államvasut pályaudva­rán nagy számú közönség volt egy­begyülve, mely szívből jövő szerencsés utat kívánt a fővárosi ifjú­ság és polgárság üzenetét Bécsbe vivő küldöttségnek. Somogyból írják a „P. N.“-nak: Tahyr bey­nek a Corvinákkal érkezése itt a legnagyobb lel­­kesültséget idézte elő­. Kaposvár lelkes közönsége Bogláron fényes küldöttség élén üdvözli, ezenkívül Budapestre id. Csorba, Spiczer, Matolcsi, ifj. Már­­tonfalvay és dr. Andorka Elek urakból álló kül­döttséget meneszt, kik Bogláron, Tahar beyhez csatlakozva részt vesznek a budapesti fogadtatás­ban is.­­ * A „Corvin­a-b­i­z­o­tt­s­á­g“ végrehajtó bi­zottsága ma délben L­u­k­á­t­s Gyula elnöklete alatt ülést,­­ tartott. Jelentést tesz először is Lukáts a tegnapi ülés óta történtekről, nevezetesen bemu­tatja a Triestből és Konstantinápolyból érkezett­­ sürgönyöket. Helyben hagyatik Lukáts alelnök azon intézkedése, hogy délutánra a nagy rendező bizottságot összehívta, oly czélból, hogy az a tö­rök ifjúsági­ küldöttek fogadtatása ügyében értekez­zék. Elhatároztatik, hogy a nagygyűlésen javas­latba fog hozatni egy új albizottság alakítása, melynek feladata a pénzgyüjtést vezetni s a softák fogadtatása ügyében az előleges intézkedéseket megtenni. Verhovay Gy. felolvas egy proclamá­­tiót, mely azon esetben fog közzététetni, ha tel­jesen bizonyos lesz, hogy a szultán küldötte Bu­dapestre lejön. Gozsdu Elek indítványára a végrehajtó bizottság permanensnek mondja ki magát. Molnár József és Hets Ödön biz. tagok kiküldetnek, hogy azonnal tegyék magukat érint­kezésbe a bevonulás ügyében a hatósági rendező bizottsággal és a kapitánysággal. Dózsa Endre a vidéki küldöttségekkel érintkező albizottság jegyzője, bejelenti, hogy újabban mely városokból­­ jelentkeztek táviratilag küldöttek. — Több küldött már a mai nap folya­mában érkezik meg. AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRGYÁJA. AZ UTOLSÓ BEBEK. — Történeti regény. — írta : Pétery Károly. HARMADIK KÖTET. — 50-dik folytatás. — A fősátor mellett kétfélés két kisebb sátor volt felhúzva. Jobbról gyalog csapatai, hadnagya Rákóczy György és alárendelt tisztjei; balról Erős, vagy Istvánfi Miklós szerint Bika András a lova­sok vezére, néhány alája rendelt csapatvezérrel s Bebek György két kedvenczével, Ferencz és Kál­mánnal foglalt helyet. Kálmán végtelen örömére György ur elvitte magával laktársával együtt Szerencs ostromára, miután a mint hitte, ezen táborozás legkisebb ve­széllyel sem jár. Erős egy farkasbőrön nyujtódzott végig a sá­tor egyik szegletében inkább nyugodni mint aludni ; fél könyökre támaszkodva beszélt a két ifjúval, míg a sátor többi vendégei az igazak álmát aludták. elmúlt. — Most már elég volt a beszédből, éjfél rég az ifjú test megkívánja a nyugalmat, ideje, hogy lefeküdjenek, mert idestova hajnalik, mond Erős. — Engedje meg Erős bácsi, hadd maradjak én ébren, ez a rövid idő hajnalig úgy is oly ke­vés, hogy az alvás alatt még bágyadtabb lennék, mond Kálmán. — Én sem tudok aludni, mond Ferencz, ne­kem nem tetszik az egész dolog. Pethő úr meg­hagyta Vidfinek, hogy az őrjáratot vizsgálja meg s épen kint lévén úgy vettem észre, hogy a pa­rancs teljesítése helyett sátorába ment s lefeküdt; úgy látom tele fejjel van. — Ez lehetetlen, mond Erős felugorva; hogy merte volna a vezéri parancsot így kijátszani, melytől az egész tábor biztonsága függ? — A mint mondám, én szemeimmel láttam, hogy sátorába ment s a sátor előtti őrtől hallot­tam, hogy tüstént lefeküdt, a­nélkül, hogy valami intézkedést tett volna. — ügy magam nézek szét, mond Erős kard­ját felkötve, noha most a Pethő ur seregén van az őrjárás tiszte. — Vigyen el engem is Erős bácsi, mond Kálmán kézőleg, úgy sem tudnék elaludni. — Én nem bánom, mond Erős, csak Bebek úr meg ne tudja. — Én is elmegyek, mond Ferencz. — A két ifjú kardot kötve, kisérték Erőst. — Erős rendkivüli meglepetésére a külső őrök sehol a tábor körül nem voltak felállítva. — Ez mégis iszonyú rendetlenség. Megáll az eszem ezen ember ostobaságán és vakmerőségén, mond Erős. — Szerencse, hogy kijöttünk, kü­lönben. — — Keletről Tokaj felől egy lónyeletés hallat­szott , melyre több lónyeletés felelt, a mint ki le­hetett venni, alig két puskalövésnyire. Erős hirtelen a földre feküdt és hallgatód­­zott, egy-két másodpercz alatt nyilsebességgel ug­rott fel. — Az ellenség nyakunkon van. Fel, fel, itt a­­z ellenség! kiáltott óriási érerhangon, úgy hogy az egész táboron végig hallatszott. A legnagyobb sebességgel futottak vissza Be­bek sátorához. A láthatatlan ellenség nyomukban száguldott. Ekkor egy borzasztó c­áosz állott elő. felvert tábor a pokoli sötétségben álmából fel­­ riadván, szétfutott, anélkül, hogy védelemre gon­dolt volna. Bebek álmából felriadva, a két ifjú segítsé­gével pánczélját vette fel. Az egész alig került egy-két másodperczbe — s kardját ragadva, ki akart rohanni , de már ekkor sátora körül volt véve. — Add meg’magad Bebek, — mond Né­meti, a mint a fáklya világánál Bebeket megpil­lantotta. — Itt minden védelem haszontalan, se­­reged­ szétfutott, védeni magadat 500 ember ellen őrültség volna. Bebek kardja­,­ai lesújtva egyet a támadók közül, sátorába visszavonult. Ferencznek egy pár szót súgott, s védelemre készült. Ferencz Kálmánnal együtt eltűnt a sátor há­­tulsó részében, mig a várur öt-hatod magával védte magát. Németi emberei közül legalább 20 feküdt a sátor bejáratánál, részint halva, részint megsebesítve. Azonban Bebek és kísérői minden csodával határos vitézsége mellett is az elfogatás vagy ha­lál állott előttök. Két kísérője elesett, Bika And­rás homlokán mély sebet kapott, a várúr alig volt képes karját a fáradtság mellett felemelni. Németi hadnagyai egyike kiütötte a minden­felől megtámadott Bebek fejéből sisakját. Németi vágásra emelte fel kardját, miután hősi­ ellene a a maga megadásrai felszólítást büszkén visszauta­sította. Ezen válságos perezben a sátor hátulja ré­széről vagy hat fegyveres, — köztük Kálmán és Fe­rencz — tört elő s újult erővel támadták meg Né­meti embereit, mialatt a vérző Bika András egy fáklyával a sátort meggyujtva, az általános zavar­ban Bebekkel együtt a sátor hátulsó részén ki­rohan­ó kis kíséretével az ott készen váró lovakra pattannak fel. De a hat vagy nyolcz lovas újra körül volt véve. Bebek is homlokán mély sebet kap, egy kelevéz-szúrást pánczélja fogott fel, mindamellett sikerült átvágni magukat az ellenségen. De a veszélyen nem voltak még túl. Né­meti 1000 aranyat ígért, ki a pelsőczi várurat élve vagy halva elfogja. Majdnem minden lovas a Bebek üldözésére száguldott, míg a gyalogság a tábort verte fel. Most egy borzasztó „hajrá“ kezdődött. Az éj pokoli sötét volt, az egymást kergető fel­hők közül csak néha bukkant ki a hold, hal­vány fényével még borzasztóbban tüntetve fel a rémes jelenetet. Bebek kis csapatjával mint villám repült előre, megsértett büszkeség s a csúfos futáson ér­zett szégyen dúlt keblében, homlokáról folyt a vér. Pár száz lépésnyire megelőzve üldözőit, egy perezre megállóit s kendőjével homlokát be­kötötte. — Erős, ha szolgám itt vagy ? mond Bebek, hát Kálmán és Ferencz megmenekedtek ? kérdezé a mellette száguldó Rákóczytól. — Itt vagyunk mindnyájan, felelték egyszerre. Az üldözők nyomukban voltak, megpillant­ván a kibukkanó hold fényénél a kis csapatot. — Most fiaim előre, kiáltott Bebek, hogy az elfogatás szégyenét kikerüljük. Erős vezetésére egy mellék-utra csaptak át, s ezáltal zavarba hozva üldözőiket, ismét pár száz lépésnyire megelőzték azokat. Néhány lovassal találkoztak Bebek emberei közül, úgy hogy a kiséret ezekkel mintegy húszra szaporodott. — Nagyságos uram, jó lesz kétfelé válnunk, s ezáltal zavarba hoznunk elleneinket, én tized­­magammal egy kissé megállok, mig nagyságod Rákóczy uram vezetése alatt Göncz felé tart a két urfival együtt; Rákóczy uram tudja jól az utat, a mennyiben ezen pokoli sötétség megengedi. — Igazad van, ha szolgám, mond Bebek; terved ha szived becsületére válik, — de meg­tiltok minden haszontalan ellentállást. —­ Lovaink pihentek, előre tehát, Göncz a találkozási hely. Bebek tized­magával eltűnt az éjben, Erős néhány lépésre bevárva az üldözőket, sarkantyút adva lovának Aszaló felé nyargalt. Az üldöző csapat zavarba jött, de vezetője feltalálta magát, egy pár percznyi tanakodás után megosztották magukat, s mindkét irányban üldözé­sére indultak az éj sötétében száguldó két kis csa­patnak. Hajnalott az idő, az üldözés még mindig tar­tott, Bebek a vérvesztés miatt ingadozott nyergé­ben, az üldözők mintegy százan alig voltak egy puska lövésnyire. Az elfogatás szégyene, vagy a halál állott a büszke várur előtt. Ekkor Göncz felől egy kis lovas csapat tűnt fel. Sem Bebek, sem üldözői nem tudták, barát-e vagy ellenség a közeledő csapat. A futók és üldözők mintegy varázsütésre megállották. Élet s halál függött e pillanaton. Ekkor a közeledő lovas­ csapat kantárt eresztve száguldott elő. Senyey István a sárosi és Móré Gáspár az egri lovasok hadnagya tűnt fel a csa­pat élén. Bebek György kíséretével meg volt mentve, s az üldözőkből üldözöttek lettek. Bebek Gönczön találta Petőt. Szétugrasztott serege egy része Senyey védelme alatt, estére szintén ott jött össze. A két vitéz sebe beköttetett. Egyiké sem volt veszélyes, jobban fájt azon gyalázat, hogy egy jelentéktelen csapat képes volt a vigyázat hiánya miatt szétverni az ötször­­ nagyobb sereget. Vidai Pál, Pető segédje, mint a­kinek vétkes könnyelműsége és gazsága miatt történt ezen iszo­nyú kár és gyalázat, a seregből gyalázatosan ki­­üzetett, kardja a hóhér által széttöretett, és soha többé katonai szolgálatra nem alkalmaztatván a közmegvetés súlya alatt végezte gyalázatos életét. Meg kell jegyeznem, hogy Bebek Gönczből tüstént elküldte egy kis lovas­­ csapattal két ked­­venczét, szeretett családja megnyugtatására, mielőtt a szerencsétlenség hire hozzájuk el nem jut. Németi a tábort felprédálván s Szerencset őrséggel ellátván, sietve visszatért Tokajba, még az ágyukat is hátra hagyta, miután azokat elvi­­tetni nem volt ideje. Móré Gáspár másnap az összeszedett ágyu­kat a környékbeli lakosság segélyével Kassára vitette. XXVIII. Azon éj után következő reggelen, midőn a Szerencset ostromló sereg Vidfi Pál vétkes ha­nyagsága miatt szét veretett, Szádváron a vár előtti téren találjuk a várur családját. Azon naptól fogva, midőn Bebek családját elhagyta, nem hallottak a várbeliek semmit a tá­vollevő varázról. Könnyen kimagyarázható aggál­­­lyal várta a család minden tagja a táborból ér­kező tudósítást. Szép nyári reggel volt, a fellegek eloszlot­tak, az éji eső után a természet üde szépségben tűnt fel. A pázsit zöldjén s a fák lombjain a harmat­cseppek gyémántként csillogtak a nap su­garain. A várat környező vidék szépségének egész nagyszerű pompájában mutatkozott a néző előtt. (Folytatása következik.) Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva.

Next