Egyetértés, 1877. május (11. évfolyam, 103-129. szám)

1877-05-04 / 106. szám

XI. évfolyam. Budapest. Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: finT évre........................................20. -Félévre.............................................10. -Negyedévre....................................5.— Egy hóra ......... 1.80 Efty szám 7 k­rajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos peítisor egy­­eteri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­­­lön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajczár. 106. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Olvasóinkhoz! Az orosz-török háború immár tén­nyé vált. E háború, mely óriási átalakulásokat vonhat maga után egész Európában, különösen hazánk állami életére lehet roppant befolyással. Olvasóink érdeke iránti kötelességünknek tartottuk tehát meg­tenni minden szükséges intézkedést arra, hogy saját harcztéri tudósítóink és eredeti távirataink által a háború eseményeiről mindig gyors és hiteles tudósításokat adhassunk. Az utóbbi időben — ifjaink konstantinápolyi utazásakor úgy, mint a Corvinák elküldésénél — tapasztalhatta az olvasó, hogy arról, a­mi Keleten történik, a leggyorsabb és legbiztosabb tudósítá­sokat mindig az „Egyetértés“ hozta. Egyenest a konstantinápolyi kormánykörökkel lévén összeköt­tetéseink, ez lehetővé tette nekünk, miszerint tudó­sítóink egyike a főhadiszálláson, közvetlen a török hadak főparancsnokának Abdul Kerimnek oldala mellett lesz s onnan küldi tudósításait, míg a másik Konstantinápolyban marad s a kormánykö­rökből veszi az értesítéseket. Hogy a nagy fontosságú hírek gyorsan jussa­nak olvasóink tudomására, a háború tartama alatt a szükséghez képest hétfőn is megjelentetjük lapunkat, sőt ha a háború esélyei úgy hozzák ma­gukkal, külön rendkívüli lapokat is adunk. Egyébb tekintetben is elkövetünk mindent, hogy lapunk a harcztéri tudósítások mellett a köz­gazdászat, ipar és kereskedelem terén is teljesen megfelelhessen folyton az igényeknek. Új előfizetőink Pétery Károly gyönyörű re­gényének az „Utolsó Bebek“-nek eddig megjelent részét Ingyen kapják, mihelyt értesítenek, hogy megküldését óhajtják. Előfizetési feltételek: h­árom hóra (május- jul.) — 5 frt — kr. Hat hóra (május—okt.) — 10 frt — kr. Nyolcz hóra(az év végéig) — 13 frt — kr. Egy hóra — — — — 1 frt 80 kr. Az előfizetés a hónap bármely napján meg­kezdhető. Az előfizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne tör­ténjék. Régi előfizetőink legczélszerübben cseleksze­nek, ha czimszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. VF" Az előfizetési pénzek és postai utal­ványok Budapestre ae ,,Egyetértés”" kiadóhiva­talába (himec utc­a 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés“ kiadó hivatala. Iránba vivő világforgalmi utat, mi az an­gol kereskedelmi érdekeket oly közelről érinti, hogy midőn 1854-ben ugyanez tör­tént, Angliában átalános ingerültség támadt. Anglia aligha fogja szó nélkül tűrni kereskedelmének veszélyeztetését. S akkor bizonnyára más magyarázatot fog adni a semleges hatalmak érdekei respectálásának, mint ezt most a dunai hajózás betiltása al­kalmából a kereskedelmi tekintetben köz­vetlenül fenyegetett Ausztria-Magyarország­­nak kormánya teszi. A „Fremdenblatt“, mely félhivatalos jellegénél fogva a kormány nézeteit szokta tolmácsolni, akként nyilatkozik ugyanis, hogy a Duna-gőzhajózás futólagos akadá­lyozása az Al-Dunán, nem ad okot mo­narchiánknak a felszólalásra; lehet bár az ily állapot igen kellemetlen és káros, ha­nem a háborút nem szükséges a semleges államok kényelme és érdeke teljes kim­élése mellett viselni. A fődolog, hogy a semle­gesek határai respectáltassanak. E muszkás jogi fölfogás ily merész ki­jelentése egyszersmind elég világot vet az e tárgyban intézett interpellatiókra adandó válaszokra is. Mint Bécsből a „Bud. Corr.“-nek táv­­irják, a külügyminisztérium felszólalt Kon­stantinápolyban az orosz alattvalók szán­dékolt kiutasítása ellen s a porta ennek következtében, nehogy Németországot, mely az orosz alattvalók védelmét magára vál­lalta, megsértse, a kiutasító rendeletet való­színűleg nem adja ki, illetőleg visszavonja. Mi az ellenkezőt his­szük. Az orosz alattvalók Törökországban egészen más helyzetben vannak, mint a többi hatalmak alattvalói , mert míg utóbbiak a török törvényeknek rendelték alá, az orosz alatt­valók kivételes állapotot élveznek s rendes körülmények közt az orosz konzulárus tör­vénykezés stb. illetősége alá tartoznak, ami most lehetetlen, miután az orosz kon­zulátusok Törökországból eltávoztak. A tö­rök kormány egyébiránt nem feltétlenül utasította ki az orosz alattvalókat, hanem csak azon esetre, ha a többi idegen alattvalókkal ellenkezőleg nem vetik alá ma­­gukat a török törvényeknek, az országgyűlési szabadelv­ű­ p­árt mai értekezletét Go­rove elnök megnyitván. Tisza Kálmán miniszterelnök bejelenti, hogy a holnapi ülésben fog válaszolni a keleti kérdésben a kormányhoz intézett három in­terpellálom, név szerint Chor­in, Somssich és Irányi által benyújtottakra, és pedig mind­három interpellátióra egy válaszban mondja meg a viszonyokhoz mért felvilágosításokat, megjegyez­vén, hogy Somssich interpellátiójának csak első pontjára fog a válaszban reflectálni és a dunai hajózásra vonatkozó kérdésre egy más alka­lommal fogja megadni a választ.­­ A kérdés nagy fontossága tekintetéből a válasz részleteit a képviselőházban fogja előterjeszteni. Ezután tárgyalás alá kerültek a gyám­ügyi javaslathoz a szülői hatalomra vonatkozó indítványok t. i. a Teleszky által s az Apponyi gr. által benyújtott indítvány. Tisza miniszterelnöknek Teleszky indítvá­nya ellen, mely a tjavaslat a szülői hatalomra vo­natkozó részét a közigazgatási bizottsághoz kívánja utasitatni újabb tárgyalás végett, nincs kifogása­, de Apponyi indítványát, mely az igazságügyi bizott­ságra kívánja bízni ezen résznek megállapítását, miután nagyban késleltetné a tárgyalás menetét, határozottan ellenzi. A háború. Tegnapi távirataink két hírt hoztak az ázsiai harcztérről, s azóta semmi újabb harczi hír nem érkezett­ A pétervári táv­irat, mely kevés szóval jelenti, hogy az oroszok Bajazid várát elfoglalták, igen nagy jelentőségű eseményről tanusit. Bajazid nem nagy erősség ugyan, mert az oroszok, mi­dőn 1854-ben Samil előnyomulása által fe­nyegetve, e helyről visszavonultak, a fel­legvárat előbb lerombolták, a török kormány nem pótolta helyre a hiányokat, — de azon körülmény, hogy Bajazid az oro­szoknak Erzerum ellen nagyon előnyös hadműveleti alapul szolgálhat, kétségtelenné teszi az előnyt, melyet az e hely elfogla­lásával nyertek. Egy másik nagy jelentő­sége ez esetnek az, hogy Bajazid a többis­­trapezunti karavánút mellett fekszik, s en­nek elfoglalásával az oroszok elzárták az Az értekezlet a miniszterelnök felszólalásá­nak értelmében állapodik meg, s ezzel véget ért.­­ A­z or­s­z­ág­gy­ű­l­é­s­i szabadelvű párt máj. 4-én esti 7 órakor értekezletet tart. Gróf Andrtoy a sokkról. A „P. Lloyd“ egy beszélgetést közöl, mely egy „valaki“ és gróf Andrássy között folyt volna le. A beszélgetés teljes valódiságáért a „P. Lloyd“ maga sem áll ugyan jót, mégis adjuk azt a következőkben : az a „valaki" gratulált Andrássy grófnak, a­miért nemcsak Tahyr bey Budapestre utazását megakadályozta, de sőt a softák visszahivatására is tett legalább kísérletet a török kormánynál. Gróf Andrássy ez üdvözlést határozottan visszautasí­totta. — Sohase jutott eszembe csak egy szót is emelni a softák utazása ellen,h) Én ép oly jól tu­dom, mint bármely budapesti tanuló, hogy a kormány nem tagadhatja meg, egyszerű polgárok uta­zását, és a török tanulókban csak oly egyszerű pol­gárokat látok, mint láttam a magyar tanulókban, midőn azok Konstantinápolyba utaztak. Nem hi­szem, hogy kifogást lehetne tenni az ellen, ha a budapestiek viszonozzák a konstantinápolyiak ven­dégszeretetét. Ellenben ki kell kérnem honfitársaim­tól a kegyes engedelmet, hogy ezen kedélyes mulatság­nak semmi politikai fontosságot se tulajdonítsak. Egy osztrák magyar külügyminiszternek sok dolga volna, ha politikáját azon beszédek szerint alkalmazná, me­lyek a birodalom vagy bár csak a Magyarország külön­böző egyetemein, különböző alkalmakkor mondhatnak. Azon szavak, melyek néhány hó előtt az itteni bi­rodalmi tanácsban — egy interpellációra adott vá­lasz alkalmával — oly roppant recensust idéztek elő, nem mondattak minden előrelátás nélkül: örülök, hogy elég korán kimondattak ; ezen sza­vakat értem : „a kormány politikáját a bi­rodalom érdekeihez képest állapította meg, és azon útról se jobbra, se balra semmi tüntetés által magát leszorítani nem engedi. Az állam politikáját nem szabad aulákban és meetingeken állapítani meg, legkevésbbé minálunk, hol a budapesti aula a zágrábival, a prágai­a krakóival versenyezhetne látogatások provokálásával, Pétervárról, Konstan­tinápolyból és bármely városból. — Mindaddig, míg nekem van szerencsém a külügyminisz­teri tárcza felelősségét viselni , semmi befo­lyása nem lesz ezen testvérisülési szeszélynek, a birodalom politikájára; azt hiszem ezt ép oly jól tudják Budapesten, mint künn. Ha pedig a tüntetések nagyon ferde irányt kezdenének venni, úgy megmutatta a kormány Prágában, Csernajeff ellenében, hogy néminemű mérséklet maguknak a vendégeknek is érdekökben fekszik.“ „Igen“ monda az a „valaki" a­mi Ausztriá­ban jogos, annak Magyarországban is annak kell lenni. Mindenesetre elegendőnek kellene azonban lenni a magyarok bizalmának népszerű államférfiak iránt, hogy némi mérsékletre indítaná őket. „Nem,“ válaszoló Andrássy nevetve, „ön ro­­szul ismeri az én magyarjaimat. A­mi a népsze­rűséget illeti, néhány évvel ezelőtt — gondolom épen egy tanuló küldöttségnek— elmondtam, hogy én egy államférfiú népszerűségét tőkének tekintem,mely­et nem azért halmozunk össze, hogy azt bírjuk, ha­nem gyűjtjük azon elhatározással, hogy azt szük­ség esetén a közjóért ismét kiadjuk. És mérséklet ? Honfi­társaimnak sok erényök és gyengéjök van, de hidegvérüek nem tudnak lenni. És nem is tu­dom, hogy jó volna-e, ha hideg vérüek lennének. Legyen ön emiatt nyugodt ha a szív kissé tán zatosan is ver — engedje meg itt a nemzet f­e­­j­é­t bemutatnom, — az nyugodt és higgadt- Be­tegségi tünet volna ha ellenkezőleg volna. Forró fej és bágyadt szív — lázt jelentenek. Konstantinápolyból a következőket jelentik: A szultán az ázsiai hadak fővezérévé sógorát Mahmud­ Damat pasát nevezte ki. — A hivatalos török lap állítja, miszerint semmi nevezetesebb üt­közet nem történt, a muszka előőrsök csupán Ba­­tum előtt jelentek meg. *) A konstantinápolyi külügyi hivatalban erre hatal­mas czáfolatot tudnának adni. Szerk. Egy budapesti távirat szerint a román fe­jedelem csapat­szemlére Bukarest környékére ment. — Cogolniceanuval tartott hosszabb érteke­zés után Bratianu tegnap este Eiseneffbe utazott. — A senatus a minisztérium eddigi cselekményeit helyeslő indítványt elfogadta; ez egyenlő az in­­demnitás megadásával. — A kamara a polgári ügyekben való eljárás határozmányainak felfüg­gesztését és a moratóriumot illető törvényjavasla­­tokat figyelembe veendőknek határozta. — Dima­­neca képviselő interpellate jelentett be a kor­mányhoz, vájjon a porta manifestumának azon kifejezése ellen, mely által Románia a török tato­­mányok közé számittatik, tiltakozott-e ? % Péntek, 1877. május 4 Szerkesztői irodát Budapest, IV. hímző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová as előfizetési pénzek küldendők. ORSZÁGGYŰLÉS­ 1. A képviselőház május 3-án tartott ülése. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Molnár Aladár, Horváth Gyula, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Wenckheim Béla b., Péchy Tamás, Trefort, Ágoston, Szende Béla, Perczel Béla, Bedekovich Kálmán. Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Czegléd város kérvényét az 1875. évi XXXII. t. sz. 28. és 29.­­§§-nak ma­gyarázata iránt. Ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Tisza Kálmán miniszterelnök jelenti, hogy a keleti kérdés iránt hozzá intézett interpellációkra a holnapi ülésben fog felelni. A közösügyi költségek arányának megállapí­tása czéljából kikü­ldendő bizottság tagjaiul a teg­napi ülésben megválasztottak : Csengery Antal 209, Somssich Pál és Bánhidy Béla b. 208, Szilády Józs. 202, Szontágh Pál (somogyi) 201, Sennyei Pál br. 207, Faik Miksa 205, Bittó István 203, Jakics István 201, Móricz Pál 148 szavazattal. (A „függetlenségi párt“ elő­­leges megállapodás szerint nem vett részt a szava­zásban.) Következett a napirend, a gyámügyi­­javas­lat folytatólagos tárgyalása. Simonyi Ernő: T. ház! Azok után, mik már e törvényjavaslatra nézve elmondattak, én nem fo­gom hosszú időre igénybe venni a t. ház figyel­mét. Nem azért fogadom én el e törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául, mert azt minden részleteiben jónak tartom, hanem, mert oly alap­elvből indul ki, melyet én — azon megtámadá­sokkal szemben, melyek ezen törvényjavaslat elle­nében tétettek, — helyesebbnek és jobbnak tar­tok. (Helyeslés a balon). Reménylem azonban, hogy a miniszterelnök úr, a­mint ki is jelentette, nem fogja ellenezni azt, hogy a részleteken a szükséges javítások megtétethessenek, ha azokra nézve indítványok fognak tétetni. Én, t. képviselő­­ház főleg azon szempontból indulok ki, hogy ezen törvényjavaslat által a gyám- és hagyatéki ügyek tárgyalása a törvényhatóságok kezében marad. Én autonomista vagyok. (Élénk helyeslés balról.) Azt hiszem, hogy Magyarország alkotmányát hatáso­sabban, tökéletesebben lerontani nem lehet, mintha a megyei autonómiát felforgatjuk. (Helyeslések több oldalról). Ennek ellenében egy irányzat keletkezett régóta e házban, mely a cultur, a jogi állam ne­vében akarja régi intézményeinket megszüntetni, és egy újabb §-okba foglalt rendszert életbe lép­tetni. Ezen jogi államot én — abból a­mit látok a gyakorlatban — egynek, ugyanazonosnak tartom az­­ ügyvédi állammal. (Helyeslés több oldalról.) Tulajdonképen egy ügyvédi államot akarnak Ma­gyarországból alkotni. (Úgy van több felől) és ez azon irányzat, melyet én Magyarországra nézve nagyobb csapásnak tartok, mint bármi mást. (Úgy van­ a baloldalon.) Nem vonom kétségbe azt, hogy az ügyvéd urak igen élelmes emberek, hiszen ki­vitték azt a törvényhozásnál, hogy az ember még saját ügyét sem védelmezheti a törvényszék előtt, hanem ügyvéd által kell magát képviseltetnie. Ha jól, vagy roszul védi az ügyet az ügy­véd, az mindegy, de a diuriumnak és honorárium­nak meg kell lenni. Mikor már ezt kivitték, azu­tán, — hogy a monopólium még tökéletesebb le­gyen — a lehetőségig megnehezítették azt, hogy még más valaki is lehessen ügyvéd. Tagadni nem lehet, hogy ez csakugyan élelmes eljárás, és hogy az ily élelmes emberektől nagyon sok mindenfélét lehet várni. Azonban én részemről azon gyarló­ságban szenvedek, hogy az állampolgárok jólétét és azoknak létkérdését az ily élelmes emberek ke­zébe adni és a törvény által odakötni nem akarom. (Helyeslés a balodalon.) Nagyon szép beszédet hallottunk a napokban Horváth Boldizsár képviselő úrtól, ki különösen magasztalva kiemelte a 69-iki nagy elveket. Én nem csodálom, hogy ő azon elveket magasztalja, hiszen ő indítványozta azokat a házban, és ő volt azoknak szerzője és alkotója. De már most kér­dem a t. háztól minden elfogultság nélkül: váljon ezen elvek életbeléptetése óta javult-e a mi igaz­ságszolgáltatásunk? vajjon nem általános-e a pa­nasz mindenütt, hogy igazságszolgáltatásunk ro­­szabb és bizonytalanabb, mint valaha. Ha a gyakorlat ennyire elüt a theoriától, ha azon eredmények, melyeket nyertünk, annyira elüt­nek az ígéretektől, melyekkel tápláltattunk, mél­­toztassuk megengedni, az elvek lehetnek szépek és nagyok a theoriában, de a gyakorlatban nem bi­zonyultak életrevalóknak. Annyi minden esetre áll, hogy igazságszolgáltatásunkra nézve a panasz ál­talános, és általános elfogadott nézet az, hogy épen Horváth Boldizsár úr minisztersége alatt életbelép­tetett rendszabályok és reformok által annyira ös­­­szebonyolodott az igazságszolgáltatás Magyaror­szágon, hogy ‘‘talán még egy generátió sem lesz elég annak rendbehozatalára. (Igaz­ a balról.­ Azt mondhatja a volt miniszter úr, hogy ő nem mindenben értett egyet azzal, a­mi történt! Engedelmet kérek, az egy miniszterre nézve nem kifogás, mert azért a­mit egy miniszter elfogad, vagy a­mihez hozzájárul, elvállalja a felelősséget. Azt hallottam már más alkalommal, hogy a per­­rendtartás, a­melyet ő beterjesztett egészen más, mint az, a­mit a képvisőház elfogadott. Meglehet, de ő azt elfogadta és így azért a felelősséget is elvállalta. Hogy az lesz, azt senki sem vonja két­ségbe és így csak az a kérdés, hogy melyik végén lehet megkezdeni annak javítását, és évek óta töp­rengenek az utána következett miniszterek, hogy miképen javítsanak azon részon, a­mit ő léptetett életbe. Különben hallottunk a t. képviselő úrtól egy igen szép elméletet a theoriáról és a praxisról. Igaz, hogy erről sokat és szépen lehet elmélkedni, ha­nem a t. képviselő úrnak ezen elméletét én theo­­riának tekintem és ha azt összehasonlítom az ál­tala követett gyakorlattal, az általa követett irány­zattal mikor miniszter volt, akkor azt mondom , hogy ott a­hol a theoria és praxis közt ily vi­szony áll fenn azt részemről követésre méltónak sohasem fogom tartani. (Helyeslés a balon.) Nagy súlyt fektetett arra, hogy e törvényja­vaslat kiveszi a hagyatéki tárgyalást a járásbíró­ságok és közjegyzők mint szakértők kezéből és átadja a nem szakértő szolgabíró kezébe. Méltóztassák megengedni, hogy azok a szak­értők,­ mert az­által, hogy valaki közjegyzővé vagy járásbíróvá kineveztetik, még csak nem lett szakértővé, mert ha azt decretálni lehet, hogy ki­nevezés tesz valakit szakértővé, decretálhatjuk, hogy mikor valaki szolgabíróvá választatik, adjon neki a miniszter diplomát, hogy ő szakér­tővé neveztetett ki, mert a gyakorlatban ezen járásbírák, közjegyzők gabirákból neveztetnek legnagyobb részben szol­­ki, ha tehát szakértel­met nyertek, ezt csak a gyakorlatban nyerhették, ezen szakértelmet pedig gyakorlat utján épen úgy megnyerheti a szolgabiró, mint a járásbiró vagy a közjegyző. (Helyeslés a baloldalon). Azt mondja ezenkívül és igen hatásosan adta elő, hogy annyira el van foglalva ezen szolgabiró, hogy nem képes annak eleget tenni. No hát a t. ház elfogja nekem hinni, hogy ha úgy, mint a tévé a szolgabiró teendőivel, részletesen elősorolni akarnám, mi teendője van a törvény szerint egy járásbírónak, — méltán kérdezhetném, hogy kí­vánja, hogy még ezt is végezze. Ha a gyakorlatot AZ „EGYETÉRTÉS" TÁRCZÁJA. AZ UTOLSÓ BEBEK. — Történeti regény. — írta : Pétery Károly. HA­­MADIK KÖTET. — 59-dik folytatás. — Bokri István s Kálmán valának a szabadí­­tók. Tüstént az ájult hölgy segítségére siettek. Zsófia már ekkor magához jött, de meredt nézéséből látszott, hogy nem tudja felfogni a tör­ténteket. — Hol van az az őrült? — mond gyenge hangon. — Bokri és Kálmán! szóljatok, ébren vagyok-e vagy álmodom ? Hála légyen az egek urának, kedves kisas­­­szony, önnek nincs mitől félni többé; a gonosz­­tevő, a százszoros gyilkos elfutott, de még nem me­hetett messze, tüstént lármát ütök. Bokri távozni akart, Zsófia felugrott s elébe állt a távozni akarónak. — Tudja-e már valaki e borzasztó eseményt ? — Senki sem kettőnkön kívül. Kálmán urai­­nak gyanúja felébredt s követte önöket, s azután ketten épen jókor érkeztünk meg, hogy ezen pokoli tervet meggátoljuk. — Hadd maradjon ez hármunk között. Én úgy akarom, de te Kálmán, úgy látom vérrel? Is­ten, isten! hát még­sem eshetett áldozat nélkül ezen csodás megszabadulás ? — Oly kissé vagyok megsebesedve, hogy egy pár nap múlva nyoma sem lesz, csak a bőr van megkarczolva. Zsófia kívánságára megmutatá a se­bet, mely csakugyan jobb karján alig volt nagyobb egy kis karczolásnál, a tőr, melle és karja közt csúszott el, ott hevert a földön. Zsófia megló vén nyugtatva, röviden meg­mondta, miért szükség titokba tartani az eseményt, mely oly borzasztó czélt tűzött ki. — Ha ezen hit elterjed, rögtön vége lesz a mulatságnak .<? egy borzasztó chaosznak nyit utat, mely a Bebek névre homályt hoz, s az én nevem botrányos emlegetés tárgya lesz. Össze lesz zava­rodva minden, s azon szép ünnepély, mely oly fé­nyesen folyt le, eddig, kisszerűen, s nevetségesen fog végződni. Én büszke vagyok arra, hogy szá­nalom tárgyává sülyedjek le, s hogy gyalitgatás s rágalom tárgya legyek, mit, ha e dolog világos­ságra jön, nem kerülhetnék ki. Sokkal inkább meg vagyok törve testben-lélekben, hogy sem világosan fejezhetném ki magamat. De ebből is megértheti kegyed, hogy hallgatására számítok, erről még ne­jének sem szabad tudni. Kálmán, azt hiszem, ne­ked elég annyit mondanom, hogy felejtsd el örökre, a­mi ezen végzetes földalatti boltban történt. Mindketten némán hajtották meg magukat. — De Bebek úr mégis annyit megtud, hogy Ferencz elszökött, s gyanúja felébred, — szólalt fel Bokri. — Azt hiszem, hogy mégis szükséges ezen őrültet biztos helyre elzárni, mert ez, lát­szik, mindenre képes. Ha valami szerencsétlenség történik általa, Bebek úr sohasem fog nekem meg­bocsátani. Zsófia belátta Bokri megjegyzése igazságát. — Nagyon igaza van önnek, én nem bánom, ha tüstént utána küld, s elfogatja ezen gonoszte­vőt s biztos helyre elzáratja Pelsőczre vagy Gom­baszegre, ezt meg lehet tenni, anélkül, hogy a mi itt történt, szóba jönne. Apámmal közlök későbben annyit, mennyit szükségesnek tartok, hogy óva­tossá tegyem, mert láttam, hogy ezen ördögtől minden kitelik. — Én ezen üldözést nem bízom senkire, egy óra múlva néhány lovassal lóra ülök, s üldözőbe veszem. Saffaricsnak a várnagynak csak annyit mondok, hogy a várur megbízásából Pelsőczre kell mennem. Kálmán sebét Bokri műértőleg bekötvén, addig Zsófia sem távozott.­­ Elhagyták a végze­tes földalatti boltot. Bokri egy óra múlva a holdvilágos éjben nyolcz fegyveres kíséretében elhagyta a várat, miután megtudta, hogy Török Ferencz félórával azelőtt lovat nyergelve, Jablncza felé vágtatott. Zsófia öltözetét rendbe hozva, nyugodt, ha­bár feltűnően halvány arczczal megjelent a terem­ben, hol az udvarlók távollétén már nyugtalankodni kezdettek. Senki sem gyanította, hogy egy égő vulká­non tánczoltak­­nak. Így lett vége a második menyegzői nap­mely habár most szerencsésen végződött is, egy iszonyú szerencsétlenségnek volt előhír­nöke, mely a boldog családi kör fénylő napját örök éjbe borította. A szerencsétlenség magva ezen végzetes éjjel el volt szórva, s gazdag termést ho­zott a közel­jövőben. XXXV. Egy héttel a most említett tragikus esemény után Kálmánt Bokr­óknál találjuk. Hármuk közt a menyegzői ünnepély lefo­lyásáról volt szó, melyben Bokriné, nagy boszúsá­­gára részt nem vehetett. Kálmánnak részletesen el kellett beszélni a menyasszony és vőlegény öltözetét, a kisasszony öltözetét is le kellett írni, a másik két nyoszolyó leányok öltönyét sem felejtve el. Ezután az ebéd lefolyását kérdezte ki, mely­­lyel Kálmánt nagyon zavarba hozta, mert erre már jóformán semmit sem emlékezett, különben akkor sem figyelt rá. — Nem hálálhatom meg Kálmán ur azon jóságát, hogy engem minden jóban részesített s rólam soha el nem felejtkezett,— mond Borosa há­lálkodva, — ezért fogadja szives köszönetemet. De még egyet elfelejtettem megkérdezni: ott, képze­lem sok szép nő volt Erdélyből és az ország min­den részéből. Ugyan vallja meg, Kálmán urfinak ki tetszett legjobban, az az kit tart legszebb hölgy­nek, a menyegzőn jelenlevők közt ? Kálmán rendkívül zavarba jött e kényes kérdésre. — Komám asszony majd zavarba hozott kérdésével, ott nagyon sok szép nő volt, bajos volna elsorolni. Ki volt a legszebb ? ez ízlés dolga, ebbe nem akarok bíró lenni. De annyit mondha­tok, hogy az én ízlésem szerint a három kis­asszonyunknak a vendégek között szépségre s deli termetre, egy sem lépett nyomába, ez volt az általános vélemény, s ennélfogva ennyit ki­mondhatok a többi szép hölgy megsértése nélkül. Jam — Azt mindjárt gondoltam, mert rég hallot­­ Szádvárt meglátogató férfivendégektől, még, míg nem fejlődtek ki ily országos szépsége, hogy a két Bebek kisasszonynak Tiszán innen Du­nán túl nincs párja, Anna kisasszony természete­sen még csak gyermek volt, kit a férfiak nem vet­tek számba, most a­mint már meg lehet ítélni, azt hiszem, nem marad el szépségben két nénjé­­től, sőt talán túlhaladja azokat. Nincs-e igazam Kálmán úr? — Teljesen igaza van önnek, — mond Kál­mán lángba borult arczczal, — Anna kisasszony szépsége minden vendéget elvarázsolt, s annyival szebbnek tűnik fel előttem, mert ő maga ezen rend­kívüli szépséget sejteni sem látszik, oly jó, oly sze­líd, oly megnyerő modorú, hogy első látásra min­denkit megnyer s lekötelez maga iránt. — Én is úgy ösmerem ezen kékszemü szőke angyalt, — mond Bokri, — már a két idősebb Bebek hölgyön meglátszik, hogy ereikben nádorok vére foly. Ezen szőke angyal oly igénytelen, mintha családi fájáról sejtelme sem lenne. Kálmán majdnem hálásan tekintett az athlé­­tai erdőmesterre ezen magasztalásra, úgy tetszett, mintha szivéből olvasta volna ki. Ragyogó szemek­kel kisérte ezen dicsérő beszédet. Borcsa észrevette ezt, a nők figyelmét az ily jelenet nem kerüli ki, kedve lett volna Kálmánnal óvődni, de férje intésére, ki e szándékot leolvasta arczáról, felhagyott vele. — Mindenkinek elbeszéléséből azt veszem ki, hogy a menyegző jól ment, szépen ment, s min­denkit kielégített, s még­hozzá az is nagy szeren­cse, hogy az a gőgös török ivadék elpusztult e vi­dékről. Nem tudja senki, hogy mi oka lehet e szökéshez hasonló távozásnak ? Én szinte meg­könnyebbülve érzem magamat, mióta e kiállhatat­­lan teremtés távozását meghallottam. — Ő már lelkem rég készül erre, — mond Bokri kitérőleg, — ő már rég nem érzi ma­gát itt jól. Bármi okból ment el, szerencse, hogy el­ment. Bár soha sem hallanánk róla többet. — Úgy látom, hogy mindenki örül e tá­vozásnak, — mond Kálmán, — de talán senki jobban, mint Erős bácsi, Ferencz távozása óta egész megifjodott. — Én, higyjék meg, hogy ha itt velem szemben ült s kis fiamat néha ölébe fogta,­­ gyakran majd elsikoltottam magamat, mert úgy­­ tetszett, mintha ölelése közben meg akarná fojtani. — Hagyjuk el a róla való beszédet, — mond Kálmán, — elég volt ennyi a szerencsétlen­ről, kit rósz véralkata mindenki előtt gyülöltté tett, én megvallom szánom őt, mert különben sok szép tulajdon volt benne. — Hát Zsófia kisasszony vájjon miért lett beteg, úgy hallom az öreg Ancsától, hogy midőn távozó testvérétől elbúcsúzott, közel volt az eláju­­láshoz, különben a mint mondta már azelőtt na­pok óta roszul érezte magát, de legyőzte gyenge­ségét, hogy szüleit ne nyugtalanítsa s a vendégek örömét meg ne zavarja. Kálmán és Bokri észrevétlenül összenéztek. — A zajjal járó kimerültség árthatott meg a kisasszonynak, ő soha sem szerette a zajt s nost erőltetni kellett magát, ez a feszélyezés törte meg, most mióta a vendégek szót oszlot­tak, naponkint jobban érzi magát, úgyhogy már most semmi ok sincs az aggályra, pedig utólago­san megvallom az orvos zavarba volt, a­mint a kisasszonyt kérdezte, betegségét veszélyes láznak mondotta. Bebek úr annyira aggódott, hogy két napig sem távozott ágya mellől, már ma felkelt s azt izente, hogy még a héten meglátogatja ke­resztfiát. Kálmán fel­állott. — Ideje, hogy menjek, nagyon is elbeszél­tem az időt. Ezzel Borosától elbúcsúzva távozott az erdőmester kíséretében. — Még nem is volt időm kérdezni, hogy nem hallott azóta semmit azon szerencsétlenről. — Én Pelsőcznél vesztettem el a nyomát, ott a mint mondták halálosan kifáradott, valami ételt vett magához s egy pár órát nyugtalanul aludt s azután a nélkül, hogy a pelsőczi várnagy kérdésére felelt volna valamit, lovat kért s elvág­tatott Rimaszombat felé. Én azt hiszem Széchényibe ment, vagy Fülekre Haszán béghez, kiről sokat hallott Szádváron, mint a magyarok jó barátjá­ról, kinek kedvencz neje is magyar. Ő e töröknél remél gaz tette után védelmet, mert azt nem is gyanítja, hogy iszonyú terve Bebek úr előtt is titok. (Folytatása következik.)

Next