Egyetértés, 1877. június (11. évfolyam, 130-159. szám)

1877-06-01 / 130. szám

XI. évfolyam. Budapest, Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................20.— Félévre.................................................10.­Negyedévre....................................6.— Egy hóra . . . 1.80 Egy szám 7 k­rajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hird .!­ :­­ 12 kr., többször 10 kr. Bélyeg dij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. aly Junius hó elsejétől kezdve uj előfizetést nyitunk az „Egyetértés“-re. Előfizetési árak: Junius hóra .... 1.80 Junius—augusztusra . . 5.— Junius—szeptemberre . . 6.80 Junius—deczemberre . . 11.80 Előfizetőinknek közelebb fogjuk szétküldeni az orosz-török háború — európai és ázsiai — harcz­­terének teljesen sikerült pompás térképét. A háború tartama alatt lapunk m­i­n­d­e­n nap, tehát hétfőn és ünnepek után következő napokon is megjelen. Olvasóink érdeke iránti kötelességünknek tartottuk megtenni minden szükséges intézkedést arra, hogy saját h­arc­­­téri tudósítóink és eredeti távirataink által a háború ese­ményeiről mindig gyors és hiteles tudósításokat adhassunk. Az előfizetés a hónap bármely napján megkezdhető. Az előfizető nevének, ezímének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Régi előfizetőink legczélszerűbben cselekszenek, ha czimszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. Az előfizetési pénzek és postai utal­ványok Budapestre az ,,Egyetértés“ kiadóhiva­talába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés" kiadó­hivatala. 130. H­/Aim. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Péntek, 1877. junius 1. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő.­­­ A küldemények csak bérmentesei­ fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: Budapest, IV. himeö-utcaa 1. se. hová az előfizetési pénzek küldendők. A háború. Az eseményeket megelőzni szerető sajtó még mindig oly híreket közöl Konstanti­nápolyból, mintha ott már minden fene­kestül felfordulni készülne. Bécsi diploma­­fia körök állítólag komoly tudósításokat vesznek Konstantinápolyból, hol az anar­chia fenyegetően növekszik. A nemzetgyű­lés permanensnek jelentette ki magát, hadseregben szintén aggályt keltő a han­­­gulat. A forradalmi párt hir szerint dic­­tatorrá akarja kikiáltani Midhát pasát, ki már útban van haza felé. A szultán Dri­­nápolyba akar átköltözni. — Közöljük e h­íreket, mert mint hírek csakugyan létez­nek, ámbár nagyon kevés hitelességet tu­lajdonítunk nekik. A „Corresponded Bu­reau, mely pedig mint az orosz czár szol­gálatában álló közeg, kapva kapna az ily eseményeken, tegnapi táviratában határo­zottan kijelenti, hogy Konstantinápolyban szó sincs összeesküvésről. Sokkal több figyelmet érdemel ennél azon hír, hogy a törökök most már hi­vatalos jelentés szerint is visszafoglal­ták A­r­d­a­h­á­n­t, s hogy Izmail pasa 40.000 kurd lovassal orosz terü­letre ütött. Azon pétervári félhivatalos kijelentés­sel, hogy Oroszországnak semmi köze a forradalomhoz, meglepő ellentétben áll a „Hamburger Correspondent“ azon hire, hogy a czár, mihelyt Ploiestibe érkezett, egy fölhívást intézend az egész szláv vi­lághoz, melyben azt fölhívja a szláv ügy, tudniillik az orosz hadviselés segélyezésére. Andrássy külügyminiszter ismét gon­doskodott, hogy a szerbeknek legyen egy kis szórakozásuk, mert hit szerint a két monitor már Belgrád előtt horgonyoz. * Tekintve azon nagy hűhót és gyürközést, mel­lyel Oroszország a fölfegyverkezéshez fogott, sokan attól tartottak, s a pánszlávok azt remélték, hogy Oroszország az úgynevezett „beteg ember­rel csak úgy rövid uton fog elbánni. Az eddig történtek azonban alaptalanoknak tüntették ki min­den erre vonatkozó félelmet és reményt. Már tel­jes hat hét múlt el, mióta az orosz csapatok ro­mán területre léptek, de az oroszok hadászati fel­vonulása a Duna mentén máig sincs végrehajtva. Az új „Presse“ megbízható hírei szerint az orosz hadsereg eddigelé a következő állásban van: A XI. hadtest Galaczot, a VIII. hadtest Brailát, a XII. hadtest Gyurgyevot és Olteniczát, s a IX. hadtest Zimniczát és Turnu-Magurellit tartja megszállva. A VII. hadtestből, mely Odeszába fekszik, egy hadosztály az izmail-kiliai vonalat szállta meg; végre a IX. hadtest egyes részei az Aluta jobbpartjára, Kis- Oláhországba rendeltettek, s a hadsereg szélső jobbszárnyát képező román hadsereghez csatlakoz­tak. Három hadtest még útban van, és pedig a XIV. hadtest, mely f. hó 26-án lépte át a román határt, s Galacznak tart; a XIII. hadtest, mely Berlátnál lépett Romániába, s Tekucs felé vonul­ végre a IV. hadtest, mely Kisenevből kiindulva, Jasszin és Foksánin át Románia belsejének vette útját. Mely állásokat fogják ez utóbb nevezett hadtestek elfoglalni, az nem tudható; most elég legyen csak azt constatálni, hogy a lefolyt hat hét alatt csupán négy hadtest érte el rendeltetése helyét, míg a többi három a Kievtől Kiseneven és Jasszin át­vivő hosszadalmas utakon van szét­szórva, s két-három hét előtt alig éri el a Dunát. Az orosz hadvezérlet hat heti erősödésének eredménye a mondottak szerint tehát vajmi kevés. Az oroszok hadászati felvonulását az elemi csapá­sok igen sok, a törökök azonban semmi tekintet­ben sem késleltették. Ha meggondoljuk, hogy az említett három hadtesten fölül még roppant men­­­nyiségü hadiszerek, élelem, lőszer, ruházat és fegy­ver is szállítandó a Dunához, ha továbbá meggon­doljuk, hogy az akadályok, melyeket az orosz csa­patok elé az elemek gördítettek, máig sincsenek elhárítva, sőt az árvizek növekedése a vasúti köz­lekedést az eddiginél nagyobb mérvben akadályoz­zák, fogalmunk lehet azon nehézségekről, melye­ket az oroszoknak legyőzniük kell, mielőtt a Plo­­iestiben székelendő czár seregeinek az „előre“ ve­zényszót kiadhatná. Másrészt a törökök sem igazolták az irányokban táplált várakozásokat. Ők a hathatós védelem elveinek félreismerése mellett teljesen elmulasztották az oro­szok felvonulását mellékes támadó-hadműveletekkel háborgatni és nehezíteni. A törökök a védelmi el­járáshoz egész a hanyagságig ragaszkodtak s meg­engedték, hogy az ő lőtávolukon belül is emelhes­senek védműveket az oroszok és románok, s közö­nyösen nézték, mint pusztítják el legjobb hajóikat az oroszok golyói és torpedói, s ők mikor lőttek, csak akkor lőttek, ha erre az ellenség által pro­­vokáltattak. Hiba volna azonban a török részről a Duna mellett elkövetett hibákat az ottomán csa­patok főparancsnokságának róni föl. Nyílt titok, hogy a portát, midőn Romániát a hűségtörésért megfenyíteni akarta, az európai diplomatia vissza­tartotta, s Törökország, mely a nemzetközi szer­ződéseket jobban tiszteletben tartja, mint szerződő társai, lemondott a román terület megszállásáról. De bizonyára figyelmen kívü­l hagyják e tekintetet, mihelyt az oroszok komoly szándékot mutat­­nak a Dunán való átkelésre, s akkor minden ren­delkezésökre álló eszközzel fognak a Duna vonal megvédésére törekedni. Már egyszer említettük volt, hogy a törökországi Dunapart majd minde­gondolatát. Mit lát? mit tud? Legfelebb azt, a­mit folyvást körűlé csoportosult, és zsibongó ud­vara látnia és hallania enged. A czár kétségkivü­l Oroszország legtudatlanabb és legmegcsalatottabb embere, alattvalóinak alattvalója. Megkisérlő ös­­­szezúzni magában az emberiséget, s az emberiség azért boszul állt rajta. Ezen igazság bizonyítéka kirí Oroszország közigazgatási történelmének minden lapjáról. Nem jut már eszembe, melyik város óhajtott volna hi­dat bírni a Dnyeper folyón, s e czélból kérelemmel járult a c­árhoz, ki a kérést méltányosnak találta és véleményt kívánt az illető szakbeli hatóságtól. A szakemberek szerény hat milliót irányoztak elő. A­­zár az első szóra visszariadt e nagy kiadás elől. Egy vidékbeli földbirtokos, ki nyilván ke­vésbé volt félénk a ezárnál, vállalkozott saját költ­ségeire megépíttetni a hidat, mely nagyon drága volt ő felsége erszényéhez képest. Egy olasz mér­nök tudományát vette segítségül. A mérnök száz­ezer frankot kért az egész munkáért. A híd tehát elkészült. Koránsem. A szakhatóság óvást tett ellene. A leszállított áru­híd a papíron maradt és a Dnye­per ma is csak úgy folyik, mint hajdan. Ugyan­ezen tény minden pillanatban ismétlődik egy vagy más alakban. Például a czár nagyobb biztonság kedvéért tölgyfából rendel építetni egy hajórajt és kap fenyőfából épült hajókat. — Jó minőségű gyógyszereket akar Krímbe küldeni a kórházak számára és nem tudni hogyan, de a készletek út­közben mindig elolvadnak. A folytonosan ismételt kísérletek mindig ugyan­azon eredményekre vezetnek. Ah! az emberi dol­gok törvénye megtagadta az absolutizmustól még azon jogot is, hogy jót tegyen. Az absolutizmus olyan, mint a manzanillofa, melynek árnyékában semmi se terem meg, csupán a terméketlenség. Távolról, az éjszaki sark ködében, az orosz nép kísértet gyanánt tűnik fel; de ha az óriáshoz közeledünk, egy idomtalan népet fogunk találni, mely tíz különféle népből áll, zsidókból, németek­ből, tatárokból, kozákokból, bolgárokból, lengye­lekből és mit tudom én, hogy még kikből ? . . . Mindezek erőszakkal vannak összetartva, kardlap­nütt sokkal magasabb mint a romániai, s még­hozzá meredek, minélfogva az oroszoknak az átke­lés nem kis föladat. Igaz, hogy átalában véve va­lamely folyamon ép oly nehéz az átkelést, mint a kikötést megakadályozni, de ha a törökök csak fele­részben kizsákmányolják is a termész­et adta előnyö­ket, ha a várak védelmében kivívott régi híreknek újra megfelelnek, akkor ma is állíthatjuk, hogy azon néhány hónap, mely alatt a hadműveletek Bulgáriában még lehetségesek lesznek, anélkül fog eltelni, hogy legalább Európában valamely békére kényszerítő fordult állna be. Oroszország csak egyik felét mozgósí­totta hadseregének, s ezenfelül oly nagy embermennyiséggel rendelkezik, mely lehetővé teszi neki, egy hosszú háború folytatását, ha ugyan elég pénze van hozzá, míg ellenben a porta összes hadi segélyforrásainak nagyobb része már a harcz­­téren van. Törökország tehát egyedül nem bírja ki sokáig a háborút Oroszországgal, mely még a forradalommal is szövetkezett, de azért Oroszor­szágra nem kis munka vár. Eltekintve azon szívósságtól, melyet a törö­kök a várak védelmében kifejteni képesek, Bulgária talajviszonyai olyanok, melyeknél fogva sem gyors előnyomulást, sem a hadsereg­­ szükségleteinek gyors utánszállítása nem gondolható. Ennélfogva az oroszoknak alig fog sikerülni a háborút már az első évben eldönteni, hanem mindenesetre egy második hadjáratra is szükségük lesz, hogy­ a Balkánon át s a Maricza völgyéig hatolhas­sanak. Ha egy tekintetet vetünk Ázsiára, megvizs­gálandó az oroszok által az eddigi hat hét alatt elért eredményeket, úgy találjuk, hogy itt ugyan mindössze egyetlen, de nagyon jelentékeny sikert vívtak ki, értjük Ardahán elfoglalását. Egyéb had­műveleteik nem sikerültek. Minden támadásuk, me­lyeket a Batumtól éjszakra eső kindrcsi-i török had­állások ellen intéztek, visszaverettek. A Karsznál, mint az ettől két mértföldre délkeletre eső Mahardsih erődnél történt ütközet bizonyítja, még mindig nem jutottak eredményhez, s egy negyedik hadosztályuk, mely még a háború elején elfoglalta Bajazidot, Dija­­dint és később Kara-Kiliszát, a Ván tavánál a kurdok által fenyegettetve visszafordult s most kénytelen az eddig elfoglalt helyek megvédésére szorítkozni. A kozákok portyázásának nem sok eredménye van; az ázsiai közlekedési állapotok hiányossága következtében az oroszok csak lassan haladhatnak előre, s míg Karszot be nem vették, nem is gon­dolhatnak Erzerum ostromlására. Ardahán elvesztését egyébiránt kárpótolják a törökök által a kaukázusi partvidéken kivívott elő­nyeik, melyek rájuk nézve sokkal nagyobb fontos­ságúak, mint az oroszokra nézve Ardahán elfog­lalása. Mindenesetre fődolog, hogy a porta Mukhtár pasa helyett, ki szerencsétlen flótás, más hadve­zérről gondoskodjék. * Mukhtár pasát, több lap jelentése szerint le­tették, és haditörvényszék elé fogják állítani, mi­vel 66.000 ember helyett, mint a­hogy ő állította, csak 31.000 embert fegyverzett föl. * Egy belgrádi távirat szerint a törökök betör­tek Adubujuklics drinai szigetre s ott több me­t­zei munkást megöltek, másokat barmaikkal egy­üt elhurczoltak. Bizottság küldetett a helyszínre. A mai börzén nem csekély izgatottságot kel­tett azon elterjedt hir, hogy Mac Mahon me­rénylet következtében agyonlövetett. —­ s könnyen megtörténhetnék, hogy magyar ma­gyarral, lengyel lengyellel állna szemben! — Vigyázzon a külügyminiszter úr ő nagyméltósága, nehogy a monarchiát alaposan blamirozza, — mert könnyen megtörténhetik, hogy a török az ellene vihető dicsőséges hadsereget vagy be nem ereszti, vagy ha bemegy, úgy keveri, mintha ott sem lett volna­ az élet- és halálküzdelmes török katona nem olasz, sem crivoscianer! —­ A kétségbeesés küzdelme csodákat mivel, az előbb mondottakhoz pedig csoda nem kell. Azon hitt, hogy az orosz c­ár királyunkkal Erdélyben találkozni fogna, a „Fremdenblatt“ alaptalannak jelenti ki. Az „Ellenőr“ mozgósítási hírére a „N. P. J.“ mai száma a következő megjegyzéseket te­szi: A mi értesüléseink szerint az osztrák-magyar tüzérezredek harmadik osztályainak behívásáról ka­tonai körökben semmit s­e­m­ t­u­d­n­a­k. Ellenben halljuk, hogy a honvédelmi minisztériumban már ott van a lepecsételt mozgósítási rendelet, de hogy mikor fog ez felbontatni, azt tudni egyáltalában nem lehet. Üzleti sürgönyök szerint tegnap a pá­risi börzén az a hír terjeszt el, hogy az osztrák­magyar hadsereg mozgósittatik. Bylandt közös had­­ügyeinek megrövidített szabadság­ideje szintén sok mindenféle hit elterjesztésére szolgáltatott alkal­mat. Az egyik versió szerint a szerb és a román határ mentében „kiegyeztető rendszabályok“-ról van szó. Mások a hadügyminiszter visszatérését összeköttetésbe hozzák az 1878-iki hadügyi költ­ségvetéssel. Albrecht főherczeg, mint itteni katonai kö­rökben hírlik, I. hó 7-én Budapestre is eljön és szemlét fog tartani az itteni helyőrség felett. Kör­útját folytatva, meglátogat több magyarországi ezredet is. úgy hallja a „P. N.“ hogy egy-két szlávajku ezred a főherczeg urat azon meglepe­tésben akarja részesíteni, hogy az orosz nép hym­­nuszszal üdvözlendi. Állítólag egyik-másik ezredes parancsot adott ezrede zenekarának, hogy tanulja be e hymn­uszt. A regnikolaris deputatio üléseiről írja az új „Presse“ : Míg a magyar országgyűlés bizottsá­gainak tárgyalásai nyilvánosan folynak — és pe­dig véleményünk szerint az ügy minden hátránya nélkül — addig nálunk úgy a plénum, mint annak egyes albizottságai tanácskozásaikat a legnagyobb titokban tartják. Walterskirchen képviselő ugyan a bizottságban ma azon indítványt tette, hogy leg­alább a bizottság tagjai lehessenek jelen az albi­zottsági üléseken, mégis az határoztatok, hogy az albizottságok esetről-esetre intézkedjenek e kérdés­ben, és egyik albizottság azonnal el is határozta, hogy tárgyalásainál a nagy bizottság tagjainak sem engedi meg a jelenléteit. Több határszéli megyéből érkezett hivatalos jelentések következtében, mint a „N. H.“ Írja, el­rendelte a belügyminiszter, hogy az idegen uta­sokra a szabályszerű felügyelet ezentúl a legébe­­rebb figyelemmel gyakoroltassék. Kemball Arnold, ,angol meghatalmazott, a török főhadiszálláson Ázsiában az ottani török hadsereg állapotáról szomorú képet rajzol. Minden hiányzik ott — úgymond — csak kitartás és bá­torság van. Kemball azon nézetben van, hogy ha nem javítanak a hadsereg állapotán, az oroszok előnyomulása nem fog komoly akadályokra találni. Az „A. Alig. Zig“ egyik bécsi levele szerint Bosznia annexiójának „eszméje“ nemsokára csak­ugyan realizáltatni fog. No, no! Hogy a „felix Ausztria“ nem puskapor és golyóval töltött fegy­verrel szokott tartományokat hódítani, az már tör­téneti közmondássá vált. — A dicsőséges osztrák had­sereg története — csak 1848-tól máig is — fé­nyesen igazolja e tételt; nem hódított, de veszí­tett tartományokat! Jól begyakorolt magyar ba­kák és huszárokkal olaszokat megverni a — szakértők szerint — rész­vezénylet daczára sem nagy dicsőség! — Már most, a közös hadse­reg magyar és lengyel legénységét sem a magyar honvédséget a török ellen nem lehet vinni, mert hisz bármily beteg, gyenge és elhagyott legyen is Törökország — a rablás ellen védeni fogja magát, ság gondtalanságát, találhat-e azonnal új keres­­­ményt, új műhelyet, mihelyt lerázta lábairól a rő­porát? íme a rém­itő rejtélyt, mely előtt a republi­kánus térítő szomorúan kénytelen megállni, és mi­után hiába kereste a megoldást, újra kezébe veszi botját és visszatér Párisba. És mégis lehetetlen, hogy a haladás ne érintse Oroszországot, lehetetlen, hogy egykor be ne lépjen e földre, mely még félig a barbárságba van merülve, nem alkothatja újjá máskép, mint európai bevándorlás által. Katalin czárné már pél­dát adott e politikára, midőn vendégszeretőleg fo­gadta a hazájukból kiűzött mennonitákat vagy morva testvéreket. Ha az utas a puszták síkjain, a természet e végtelen temetőin vándorol, hol a szél az elszá­radt haraszton kívü­l semmiben sem akad meg, né­melykor a láthatáron megpillanthat egy-egy facso­portot és a zöld vázból egy torony fényes födele tükrözi vissza a napsugarakat: ez egy mennonita falu. Nincs e falunak egyetlen lakosa, a ki ne bírna csinos házacskával, ker­ttel, gyümölcsössel. Mindegyik házon meglátszik a becsületes jólét azon fényűzése, melynek a lakályosság a neve. Az ebédlő szekrényein mindenütt csillog a sok bádog edény, sőt gyakran a legdíszesebb szobában zon­gora is látható, melynek hangjegytartóján Beetho­ven egyik szonátája fekszik. Pedig a mennoniták is csak ép oly földmive­­lők, mint a mi parasztjaink ; saját kezeikkel művelik a földet, de mindnyájan tudnak olvasni és mind­nyájan értenek valamely kézi iparhoz, melylyel télen át, a földművelés szünetelése alatt foglalkoznak. Nincsenek köztük szegények, koldusok, tolv­ajok ; mindenütt jólét uralkodik, melyet a solid­aritás elvének köszönhetnek. Krimia közepette meg­oldot­ták az egyéni lét és a közösség egye­sítésének problémáját : közös nyájőrzés, közös hú­svágás és kenyérsütés, közös kút, de külön lakás, sérthetlen magánélet és a biblia o­lvasása családi körben. A falusi élet társasulása, vagyis inkább szövetkezés a jobbágyság helyett — ez Oroszor­szág szabadító igéje, de hogy ez testté legyen, nem elég a nép polgári állapotát megváltoztatni, hanem újjá kell alkotni szellemét is. A kormány Bécs, május 31. (B. C.) A regnikolaris deputatio tegnap el­vetette Szlávy indítványát, mely egy albizott­ság megválasztását javasolta. Ezzel azt his­szük, oly hiba követtetett el, mely nem sokára ki fog tűnni. — Haynald érsek azon figyelmeztetést tette az értekezleten, hogy az előterjesztett ki­mutatásokban az osztrák szelvényadó nincs kel­lőképen kitüntetve. Ezen figyelmeztetés valószí­nűleg nem fog minden következmény nélkül el­hangzani. Aközben azonban a pénzügyminiszter minden gondolható számadást és kimutatást meg­szerez, hogy a felmerülő óhajtásoknak azonnal eleget tehessen. A deputatio horvát tagja Jakics, ki egy szót sem ért magyarul, igen meg van akadva. Szán­déka egy Horvátországra és a határőrvidékre vo­natkozó javaslatot tenni. Az ellenzék tagjai eddig még nagyon tartózkodva viselik magukat. Bán­­hidy báró eddig csak „egy később fölvetendő“ elvi kérdést helyezett kilátásba, Sennyey báró pedig tisztán formalitási kérdésekben emelt szót, Széchen azonban már eddig is többször felszólalt a kormány javaslatai mellett. ki „EGYETÉRTÉS" TÁRGYÁJA. A kényuralom­ Oroszországban. P e 11 e t o n E. után. (Vége.) És most nézzétek amott, Európa legszélső láthatárán azon embert, ki több az embernél, ki fejedelem és biró egy személyben, fején a kettős koronával, császári felségébe burkolva, az éjszaki fény lángsugaraitól övezetten lebegni a nagy üres­ség felett, a szuronyok egész tengerének közepette. Ő a minden, ő mindenütt jelen van, kezével vagy szemeivel. Ha a harag az agyába kergeti a vért elítélhet, száműzhet, börtönre zárathat, ölhet, ra­­boltathat, gyújtogathat, felszán­tathatja az ostrom­mal megvett város földjét, hamut szórhat a palota helyére, egyik határszélről a másikra viheti tüzér­ségének lidérczlángjait, lekaszáltathatja egy ország egész fiatalságát, mint a füvet a réteken; szóval előránthatja útjában mindazon fájdalmakat, me­lyekkel az ember sújthatja embertársát egy elát­kozott napon; mindezt megteheti, megtehet min­dent, csak azt nem, hogy e földön, mely lábai alatt van, tevékenységet, életet, gazdagságot, esz­méket teremtsen­. Azt mondják, hogy erkölcsösebb népénél, a­miért ugyan még bízvást nagyon szerény lehet erkölcsösség dolgában, igazságosabb is népénél, vagy ha úgy tetszik, jobban szomjazza az igazsá­got, és mégis ezen ember, kinek fején az ég és föld minden hatalma össze van halmozva, ki meg­­mérhetlenül sok roszat tehet, képtelen jót tenni épen e kivételes, határtalan hatalmi tekintély ter­mészeténél fogva, mely őt az emberiség többi ré­szétől elválasztja , elszigeteli. Akarhat valamely igazságos rendszabályt életbeléptetni, de csupán az akarat hatalmával bír. Midőn igazságról beszél, a szél elhordja szavait, melyek holtan hullanak le lábai elé, anélkül, hogy egyetlen kéz nyúlna utá­nuk. Közte és népe közt a kényuralom felépítette a bureaukratismus eleven falát, e néma összees­küvést, mely útközben elkapja és meddővé teszi pál fegyelmezve és folyvást háborognak, folyvást idegenek a fegyelem előtt. Látok ugyan hadsere­get, de nem látok nemzetet. Mert mi egyéb egy nemzet, az újabb eszmék szempontjából, mint a gondolatok, érzelmek, iparok, utak, hidak, csator­nák, városok, köz­egek, bankok, gyárhelyek, nagy, kis és középvagyonú polgárok természetszerű, élő és tömör szervezete, melyet a történelem terem­tett és fejlesztett. Ilyen Angolország, ilyen Fran­­cziaország. De Oroszország micsoda ? Egy lebegő keret, ür, térség, szétszórt la­kosság, rothadt czivilizáczió, alig körvonalazott nemzetiség, egy millió szabad ember, a többi rab­szolga ; nincs kereskedése, következőleg nincs osz­tálya, mely a munkából született, a munka által lett volna szabaddá, pedig ez az egyetlen felsza­badulás, melyet a történelem helyesel, szóval nincs szabadsága, és a­mi szomorúbb: lehetősége sincs jelenleg a szabadságra, mert mint e világon min­dennek, úgy a szabadságnak is vannak szükséges előzményei és létfeltételei. A szabadság szó talán elhatolt már Oroszországig, de az eszme még ismeretlen, így tehát a köztársasági térítő mindenütt a pusztaságban hirdeti a szabadságot és önfeláldozá­sát mindenütt mosol­lyal jutalmazzák. Az oroszok sokkal komolyabb becsvág­gyal bírnak, hogysem az egyszerű emberi becsvág­gyal beérnék. A ne­mes egy érdemkereszttel többet akar mellére tűzni. A paraszt egy pohár pálinkával többet akar inni vasárnaponkint. Mindkettő tisztában van életczéljával és fáradhatlanul folytatja útját, a­nélkül, hogy egy pillanatra hátra fordulna, meghallgatni azon ide­gent, ki kétségkívül az ábrándok honából jött, mert democracziáról beszél, és a szerencsétlen té­rítő csalódásról csalódásra odajut, hogy kétkedjék a jobbágyság eltörlésében. Kétségkívül jól tudja, hogy a főurak földjein éledő összes emberi állat­seregnek szabadságot adhat a czár egyetlen szava. De egyetlen ukázzal, máról hónapra nem lehet széttépni és újra összefűzni a szövetséget, mely az embert a röghöz köti. A jobbágy fel van szaba­dítva, az égben kétségkívül örömrivalgás hangzik, mert egy nagy lépés történt előre. És aztán ? A tegnap szabaddá lett ember, ki megszokta a jobbágy-Huszár Imre. Bukarest, május 26. Az orosz táborkar nagy titokban tartja az orosz hadsereg erejét, melyet a románok 300,000 emberre, mely közt 42,000 lovas van, tesznek. Ez azonban csak akkor állhat, ha a mindennem­ü orosz hivatalnokok stb is beleszámíttatnának. Én megközelíteni vélem az igazságot, ha a Romániá­ban lévő orosz sereg erejét 260,000 ezerre te­szem, mely számban a 35,000 lovas benfoglaltatik. Nincs hiány oly jelekben, melyek sejtetik, hogy a nagy események órája nemsokára ütni fog. Buka­restben az orosz hadügyi igazgatás minden ága tegnap óta szerény működésben van. A­mint ma a pos­tára mentem, mindenütt orosz postahivatalnokokat pil­lantottam meg. A török tengerészetnek nincs szeren­cséje, mert egy ágyúnaszád ismét elveszett. Amint az oroszok Brailából megpillantották, hogy a török hajón futnek, azt következtették, hogy az az éj vé­delme alatt az a Dunából az útba fog menni. Egy orosz műszaki osztály azonnal partra szállott Ghe­­cet mellett, a­hová a „Fulgurul“ román hajó által vitetett, ott torpedót sülyesztettek le és reggel két órakor a török hajó csakugyan arra a helyre ér­kezett, nem múlt el egy perec sem, s már a tö­rök hajó ezer meg ezer darabokra volt szét­zúzva. Ez majdnem ugyanazon a helyen történt, a­hol 14 nappal előbb a legerősebb török monitort hasonló balsors érte.­­ A megérkező orosz czár kíséretében 300 személy lesz. Gorzsakoff herczeg s jobb keze Hamburger, Miliutin hadügyminiszter s az összes nagyherczegek kíséretében lesznek. — Az itteni rendőrfőnök állásából e napokban elmoz­­dittatott, mivel az oroszokat nem elégittették ki azon rendszabályok, melyeket a nagyherczeg sze­mélyének s környezetének Bukarestben időzése alatti biztonságára nézve tett. S miután a czár is Ploiestiből Bukarestbe fog jönni, a rendőrség élén orosz módra egy erélyes embert akarnak látni, s a brailiai rendőrfőnököt, Radu Mitait nevezték ki bukaresti rendőrfőnöknek. Az oroszok egyáltalában egy teljes rendőrségi szervezetet léptettek életbe, mely a posta- s a távirdaügyre is kiterjeszti figyelmet. Mindamellett, hogy három milliót kaptunk Oroszországtól, pénzügyi visszonyaink még­sem ja­vultak. Nyomasztó pénzhiányban szenvedünk. Teg­nap az igazságügyminisztérium egy pénztárnoka s egy magasabb hivatalnoka Ploiestibe utaztak, hogy egy ízben olajlámpákat ajándékozott valamelyik orosz városnak, másnap reggelre a lakosok ellop­ták valamennyi lámpát, a világosság vonzotta a tolvajokat, a­helyett, hogy elriasztotta volna. Ugyanazon elhatározás különböző erkölcsi állapo­tok mellett, különböző eredményeket idéz elő. Oroszországban a reformoknak csak akkor van jö­vőjük, ha egyszersmind az egyén belső újjá­alkotását eszközzik. De létesítheti-e ezt az orosz papság, a többi vallású papság közreműködése nélkül ? És bele fog-e egyezni a czár, hogy lemondjon byzanczi pápaságáról és kiadja kezéből koronájának felét? Oroszország egy pillanatra tévedésbe ejthette a világot hatalmának fitogtatása által. Miklós czár bizonyos tekintetben katonai fölén­nyel kérkedett Európa egy része felett. Ha valamely apró olasz vagy német herczegség szabadelvű alkotmányt adott népének, a­­ czár egyet dobbantott lábával a függöny mögött és a szabadság azonnal visszavo­nult a színfalak mögé. Miklós c­ár egy napon azt hitte, hogy a szabadság nyugaton is végkép be­nyugodott deczember másodikén, Napóleon állam­­csínyje után. „Az éjszaka beállt,“ gondola magá­ban, „Makbeth órája elérkezett“ — s ezzel kihúzta kardját és elindult Konstantinápoly ellen. És ugyan milyen győzelmet vívott ki a törökök ellen? Oroszország egy hadsereget küldött Oláhor­szágba és az 1828-ki ereklyetárból előszedte Pas­­kievics herczeget. E régi csontváz megtámadta Silistriát és mint gyakorlott hadvezér, mindenek­előtt embereinek szellemére igyekezett hatni. Az ezred pápája teljes díszben hordozta körül a ma­donna képét; Paskievics a madonna képmását meg­toldotta egy adag pálinkával, aztán ostromriadót fuvatott és a hátulsó sorokkal az első sorok közé lövetett, hogy a vitézséget fokozza. És az orosz hadsereg megfutott Silistria elől, a franczia-angol hadjárat pedig végérvényesen végzett Oroszországgal és a saját vermében meg­fogott Miklós ezár, a vereségről értesülvén, dühé­ben meghalt. Hiába, katonának ember kell, kény­uralom alatt pedig még csak ember se lehet senki.

Next