Egyetértés, 1877. július (11. évfolyam, 160-190. szám)

1877-07-01 / 160. szám

no. J 393, XI. évfolyam, Budapest. Cilifizetési díj: Vidékre ponták­ vagy helyben házhoz hordva: la„. 8«. 1«. Negyedévre b. My hóra.................... ... 1.80 E[y szám 6 fcrajczár. Hirdelé­ J díj : 9 hasAtos petitsor egy­­**ci bird •<<» 12 kr., többször 10 kr. B41 y«gdij aünd.o hirdetőiért kfl­­­ 80 i­. 14a NyJIttér: öt hasáb«« t»t SO krajez4r,‘ Az országháziból. A vita a keleti kérdésben ma­ zajlott le a házban. Irányi Dániel lelkes felszóla­lása nélkül sajnálnunk kellett volna, hogy ma e kérdés újólag napirendre került, annyira lerontotta Tisza Kálmán az inter­­pellátiókra immel-ámmal adott válasz vo­natkozásaiban azon jó itt is, a­melyet a /*/?*■ BO. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Előfizetési felhívás! A második félév közeledvén, figyelmeztetjük és kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy előfizetési meg­rendeléseiket mielőbb megtenni szíveskedjenek. Jelenleg a legnagyobb érdekeltséget az orosz­török háború képezvén, mi megtettünk minden megkívántaté intézkedést arra, hogy saját harcztéri tudósítóink és eredeti távirataink által a háború eseményeiről mindig gyors, hiteles és kimerítő tudósításokat adhassunk. Erről teljes meggyőződést szerezhetett magá­nak az olvasó, úgy eddigi működésünkből, valamint újabbi intézkedésünkből, mit lapunk egyik múlt számában közöltünk olvasóinkkal. Tárczánk D­e­g­r­é Alajos egy igen sikerült regényét hozza. A kiválón érdekes regény a jelen korban játszik s mesterileg ecseteli annak bűneit, erényeit egyaránt. Új előfizetőink, kik ezután lépnek előfizetőink sorába, egyszerre, ingyen és bérmentesen megkap­ják lapunk azon számait, melyekben a regény kö­zölve lesz, s így a regényt minden megszakítás nélkül leírhatják. Degré regénye után, melynek közlése körül­belül két hó alatt be lesz fejezve, ismét Pétery Károlytól, a roppant tetszéssel fogadott „Utolsó B­e­b­e­k“ jeles szerzőjétől fogunk újabb regényt közleni. Amellett a regényekkel egyidejűleg hozunk több érdekes ismertető tárczaczikkeket. Ezek között megemlítjük „Oroszország is­mertetését“ Simonyi Ernőtől; Dr. Mosko­­vits Leo kelet Indiában tartózkodó hazánkfia ér­dekes leveleit — és a Corvinák ismertetését szintén Simonyi Ernő kitűnő tollából. Harcztéri tudósításaink s a tárcza mellett egy pillanatra sem fogunk megfelejtkezni a közgazda­ság, ipar és kereskedelem érdekeiről. Ebbéli ro­vatainkra nagy súlyt fektetünk s legfőbb törekvé­sünk leend­ő rovatok gondos és pontos összeállí­tása. Előfizetőinknek a jövő hét folytán fogjuk szét­­küldeni az orosz-török háború — európai és ázsiai — harczterének teljesen sikerült térképét. A háború tartama alatt lapunk minden nap tehát hétfőn és ünnepek után következő napokon is megjelen­­e.ioruHM8i címmelBK: Három hóra (jul.—szept.) — 5 frt — kr. Hat hóra (jul.—decz.) — 10 frt — kr. Egy hóra — 1 frt 80 kr. Az előfizetés a hónap bármely napján megkezdhető. Az előfizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Régi előfizetőink legczélszerübben cselekszenek, ha czimszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. Az előfizetési pénzek­ és postai utal­ványok Budapestre az ,,Egyetértés*" kiadóhiva­talába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. Az „Egyetértés" kiadó­hivatala­ könnyenhívők szájára tapasztott, hogy hall­gatásra, a sorsban való megnyugvásra és a történendők elnézésére bírja őket. Irányi Dániel beszéde volt a mai nap egyedül, mely kimagasló pontjaival, esz­mékért lelkesedő tendentiáival és a Kállay meg Polit urak külpolitikai consortiumá­­nak adott vágásaival megérdemli a tetszést a házban és megérdemli a figyelmes átol­vasást a házon kívül. Már mindjárt a theoreticus bevezetés lesújtó volt azokra, a­kik a magasabb po­litika örve alatt áltanokat és álhumanisti­­cus nézeteket szeretnének valódi eszmei igazságok gyanánt becsempészni a közön­ség ítéletébe. Az önzés ezen a politikában annyiszor hangoztatott és oly sokfélekép értelmezett fogalom jogosultságát szállította le fejtegetéseiben a kellő határokra azok­kal szemben, kik, mint Kállay jezsuistikus fogásokhoz nyúlnak ugyanazon kérdésben, a melynél Folyt ur Moszkvában zarán­dokló szelleme eszmerajongást próbál a zsarnokság törekvéseire rádisputálni Nagy tetszés között semmisítette meg Lányi Dániel ur mai beszédében a Tisza Kálmán beszéde folytán támadt, eszmeza­vart, a­mely Bécsben azzal kezdé magát hitegetni, hogy Andrássy korlátlan felha­talmazást nyert eddigi politikája folytatá­sára, vagyis, hogy a bizalom oly élénk nyilatkozata után semmi sem akadályozza a Bosznia elfoglalása iránt lappangó tervek keresztülvitelét. „Andrássy actiója kezdő­dött a deczemberi jegyzékkel — úgymond Irányi —■ a­melynek alapgondolata a porta integritásának és souverainitásának fen­tár­ása volt, s végződött a konstantinápolyi konferencziával, mely Törökország souve­­rainitását nagyban megsértette. Ha ez si­ker, úgy ak­kor mi a vereség.“ Majd to­vább így szól Irányi: „Politikánk czélja a háború megakadályozása volt. Ma már az orosz nemcsak a Pruthnál, hanem a Du­nánál áll. Ha ez siker, akkor mi a ve­reség ?“ Erős, méltóságos és lelkes volt 1”“1-n/kjAJl Tp*^ 1--f XJ *- «. Já­­nof Polyt oktalan és hányaveti állításait tá­madta meg és zúzta össze, úgy hogy az ember is vesztett a zúzódásban. Polyt ur­nak e leczke helyén volt, s alig jöhetett volna a házban erre hivatottabb képviselő­től, mint épen Irányi Dániel. Az egész ház­ban és valószinüleg a házon kivül is Mo­­csáry Lajos mellett ő, mondhatni az egye­düli ember, a­kit egy nemzetiségi sem vádolhat támadó ellenszenvvel. E lapnak élesen magyar nemzeti politikája mellett, mely a nemzetiségi bogaraskodásokat kí­méletlenül ostorozza mindenho és minden­kinél, sokszor nem talált rokonszenvre Irányi úr philantropicus álláspontból eredő elnézése a magukat nemzetiségekül gerálók vic­kándozásai iránt. De ép ez okokból Irányi úr érvei és támadásai meggondo­lásra késztethetik a muszka zsoldon nevelt és orosz évdíjakon élősködő nemzetiségi lá­­zongókat. Ha oly férfiúban is nagy fokú visszatetszést keltenek szavaik és üzelmeik, a­ki philantropikus régióiból mindig haj­landó volt engesztelékeny lenni a gyöngé­dek hibái iránt, tutivá azt, hogy a magyar nemzet az erősebb, akkor valóban ideje van, hogy jobban meggondolják maguktar­­tásának minden mozzanatát. Irányi Dániel polémiájának összetörő erejét Polyt a közvetlen hatás alatt érezni is látszott. Ha tette is, hogy nem érzi egy darabig, érezte akkor, midőn a szónok egyenesen fejére lépett a muszka propa­gandát űző nemzetiségi telepnek, önérzet­tel mondá itt Irány,hogy ő nem szokott kérkedni a lojalitásai, rászavazott a füg­getlenségi nyilatkozóra, s megtenné azt hasonló viszonyok között újra; de mégse tenné azt, a­mit azok, a­kik flttogtatva hűségüket, készek nemcsak a magyar ki­rály, hanem az osztrák császár hadaival is szembeszállani Philpinél. Ez talált. A kígyó felsziszent fájdal­mában. Legérzékenyebb oldalán leplezték le muszka szövetséges endentiáinak haza és dynastiaellenes élét. Irányi beszédével bevégződhetett volna bátran a keleti kérdés vitatása. De ha nem is végződik legalább m­ár Tisza hallgatott volna. Szinte magunk is kívánatosnak tart­juk, hogy mentős kevesebbszer árulja el már kormányzatának és jellemének alakos­kodáson, igaz nem mondáson alapuló rom­lottságát. Tisza azonban beszólt, interpellá­­tiókra válaszolt, melyeket hozzá a keleti kérdésben intéztek. És mert ez alkalommal az interpell ícó nagy­díjjal fogadott beszé­dének a közönséges szólásformák között je­lentkező értelmezéséhez fogtak. Tisza Kál­mán megint hű­lott önmagához és csavar­gatta mondásait, jeléül, hogy a porhintés mestersége csupán a félrevezetés zavarát akarta előidézni, hogy a tapsok alatt ki­bújhasson a felelősség siól, a­melybe poli­tikája a bécsi kedvenc­ tervek dolgában keveredett. Tisza mai magyarázgatásaival tehát a parlamentben is megindult a tactica, a­melyet a miniszterelnök életéből elég sze­repL ° SzŐcsP egészén ellenező politika köve­tésének kijelentése gyanánt veszik, mint a­hogy azokat a többség értelmezni hajlandó volt. A legszebb az, hogy most már a házra fogják, minek adta meg hozzá tap­saival a meghatalmazást. Így van az, ha egy képviselőház nem áll a viszonyok magaslatán és nyíltan meg erélyesen nem lép fel a mutatkozó reac­­tionarius tendentiák ellenében a muszkael­lenes actió mellett. A „függetlenségi kör“ hétfőn julius 2-án délelőtt az országos ülés után érte­kezletet tart. Vasárnap, 1877. julius 1 Szerkesztői irodát Budapest, IV. himző-utan 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: Budapest, IV. himző-utc­a 1. se. hová as előfizetési pénzek küldendők. az „Egyetértés“ tudósítójának megérkeztéről, így a jövő posta már Sumlából fogja megvinni tu­dósításaimat. Lukáts Gyula: Konstantinápoly, jun. 22. (Saját külön tudósitónktól.) A harcztérről jött újdonságok elég érde­kesek. Így Ázsiában mutatkozott jelentékenyebb mozgalom. Erzerumban M­u­c­hi­t­á­r pasa igen erős állást foglal el, de támadólag csak a segéd­csapatok megérkezése után fog fellépni. Karsból a helyőrség egy nagyobb kirohanást próbált meg, mi annyira sikerült, hogy az oroszok Bajazed felé vonultak vissza. E hír annál inkább is megerősí­tésre vár, mert mindeddig sem bővebb tudósítás, sem hivatalos sürgöny nem érkezett. Bajazedet 15 ezer kurd cernirozta, s az oroszokat megadásra szólította fel. Az 5—6000 várőrség, egyes tudósí­tások szerint úgy adta meg magát, hogy fegyveré­vel együtt elhagyja a várost, más adatok szerint pedig követelte, hogy rendes csapatok jöjjenek, me­lyekkel alkudozásba bocsátkozhatik s e czélból egy török ezred útnak is inditatott Bajazed felé. Ah­med pasa viceadmar Sukum Karéból azt sürgönyzi, hogy az oroszoknak mintegy 3000 főből álló gyalogsága s lovassága ellen az „Avni Allah“ és „Assar­ Chefket“ pánczélos ha­jók, Csamacsk­a és Poti között Kalirga partján erős tüzelést kezdtek, miközben Kambo­­r­a­d bey a segédcsapatokkal támadást intézett az orosz csapatok ellen, a törökök a pánczélos hajók­tól támogatva, határozottan megverték az oroszo­kat, kik 300 halottat hagyva, hátra, futásnak ered­tek, mi által néhány orosz erőditvény jutott a tö­rökök birtokába. Evvel tökéletesen megegyez Fazli pasa sürgönye, melyben említés van téve arról is, hogy a török halottak közt van E­d­i­n­bey és testvére is. Itt a törökök folytatják az offensivát. Sokkal biztosabbak s előnyösebbek a Balkán félszigetről jött hírek és sürgönyök. Ezek szerint a bosniai és herczegovinai felkelők apróbb ütközetekben megverettek, különösen Kobach mellett, hol a fel­kelők a moravicsai erdőségekbe menekültek. Bá­r a vidéken szinte szétugrasztatott egy 300 főből álló felkelő csapat. Sokkal keményebb ütközetük volt N­a­p­i­r és N­a­k­k­i pasáknak Kukoff környékén, hol a harczot éjjel kezdték meg a felkelők. Az üt­közet 8 óráig tartott, midőn a török csapatok el­foglalták Y­e­n­i Ke, Su Kaput és a B­a­t­u­r dombot, minek következtében a felkelők rendetlen futásnak eredtek. Itt a törököknek is jelentékeny veszteségük lehet, ámbár a kórház hivatalos jelen­tése 95 sebesültről tesz csak említést. A Montenegró elleni hadjáratot ma már be­­végzettnek tekintik. Nem csoda, hisz csak most tudom, hogy ide borzasztó erőt, mintegy 60 zászlóalj rendes csapatot, s sok irregulárist használtak a törökök. A külön ope­ráló 3 török.. .,hívdtAg^oufiff­i-t,TíB[tiílje­ " ellen. Bár óriási áldozatok árán, a törökök minden ponton megverték sőt szétverték a montenegróiakat, ám­bár Podgoritza vidékén több lesz a törökök ha­lottja, mint a montenegróiaké. Nikszics egy évre láttatott el élelmi­szerekkel, s ide tömérdek hadiszert is szállítanak. Több felől jött azon hír, hogy Nikita fejedelem eltűnt volna, s valószí­nüleg osztrák területre menekült. A montenegróiak elleni győzelemnek az a legjobb oldal­a, hogy most 40,000 török katonát lehet a Duna mellé küldeni, mi jelentékeny segítség lesz az alig 140,000 főből álló dunai török seregnek. E 40,000 ember Nis és Viddinbe fog egyelőre küldetni, honnét azon esetre, ha az próbálnák meg támadásaikat, oroszok Szerbián át a szerb partokat fogják occupálni. Most tértem vissza Beberből hol E­d­h­e­m pasánál a nagyvezérnél tettem látogatást. Ő fensé­gének egyúttal átadtam a volt konstantinápolyi küldöttségben résztvett barátaim üdvözletét is, ki azután élénken tudakozódott az ifjak és a magyar­­országi események iránt. Intézkedett­, hogy a leg­közelebb Várnába induló csapatokat vagy hadisze­reket szállító hadihajóval indulhassak el, s ilyen formán a napokban egy fél láda ajánló levéllel in­dulók a főhadiszállásra, hol már értesülve vannak Ruscsuk június 19. (Saját tudósí­tónktól.) Azt mondják, hogy a történelem nagy részét a véletlen csinálja. Meglehet. A hadászatba leg­alább igen gyakorta szerepel hadvezérek győzelmei vagy vereségei közül a véletlen. Egyet e véletlenek közül feljegyzésre méltónak találok a most folyó hadjárat eseményeiből is. Megérdemli a közlést már azért is, hogy látszassák mennyit tehet az egyik fél éberségének kijátszására, a vigyázatlan fél ke­zére játszó véletlen: a távbron már értesitem önöket a Maratin alatt Ruscsuk közelében fekvő bozotos sziget ellen folytatott ágyú-és monitorharczról. Távolból aligha tulajdonítottak nagy fontosságot e harcznak, pedig a dunai átkelés felett folyt, s ha meg nem törté­nik idejében, az oroszok rég Ruscsuk alatt kötöt­tek volna ki. Hogy a véletlent szerepeltető történetköre át­térjek, a regényesség látszatával bíró bekezdést kell használnom, daczára, hogy tiszta valót beszé­lek el. Egy szép ágyuharcztól nem háborított napon történt, hogy egy jobb módú török, a ki foglalko­zására nem halász, merő szeszély által támasztott passióból, vagy talán csak unalomból ladikra ült, s a Dunára ment horgászni. Ladikjával lebocsát­kozott a város közelében fekvő Maratin falunak át­­ellenében levő Mókán sziget felső részéhez, azon szándékkal, hogy itt üli agyon a napot és unalmat, este pedig betér a faluba, a­hol gazdasága van, s megszemléli nyáját az esti behajtáskor. Alig ért a szigethez, még ideje sem volt hor­gát vizbe vetni, midőn észreveszi, hogyha neszel még ő akad horgon, s ezek fajtájából is a kemé­nyebb muszka vashorgon, mely lánczezal, roszabb esetben felakasztással végződött volna. Horogvetés közben ugyanis észrevette törökünk, a mint össze­görnyedve csibukjából füstölt, hogy a szúmü fc»x fifliopt­iiuiiuití üuigözxfän a fáktól eltakarva san­ezokon. A török ezt látva meglapult a füzesben la­dikjával, mert többé feltűnés nélkül aligha mehe­tett volna vissza. Ott maradt egész besötétedésig, a­mikor felhasználva a természet palástját, s az itt nem nagyon széles Dunaágon a Maratin alatt készített őrházig evezett, a­hol 20 főnyi őrséget talált egy tiszt vezetése alatt. A látottaktól és ijedségtől lihegve beszélte el mi készül a szige­ten, s be sem várva, hogy ezek jelentést tegye­nek, maga pattant fel a lóra, és vágtatott Rus­­csukba a parancsnoksághoz, az őrséget rögtön kérdőre vonták: vajjon láttak-e eddig a szigeten mozgolódást. Ezek tagadólag feleltek, s hivatkoz­tak a szigetet körülölelő fákra és sűrü bozótra, mely nem enged a sziget belsejébe kilátást. A ruscsuki parancsnokság azonnal megtette a kellő lépéseket. Kirendelt két Krupp ágyúval katonaságot, úgy szintén sürgönyzött a monitor után, mely Nikápoly alatt horgonyozott. A kive­zényelt katonaság még az éj folytán az ágyú el­helyezéséhez látott, s másnap már megkezdték a tüzelést. A törökök csak most, midőn az onnan ké­szített veszélyre figyelmeztetve lettek, vették észre, mily mulasztást követtek el, hogy hagyták a szi­getet bitangba, holott kötelességük lett volna ma­hét egyedüli orvosa ezen erkölcs­roncsoló járvány­nak; legyen bíró, s ítéljen ott, hova a törvény keze nem érhetett. Ha tán Fourier tanai szerint alakulna a tár­sadalom, ha élvhajhászat, rangkórság, fényűzés s hiúság helyett magasztos­ eszmék vernének gyö­keret az emberiség szivében, a melynek nemesb hajtásai a méltányosság, béke, szeretet s tesvényes­­ség volna, akkor oly bűnmerénylet valószínűségé­nek indokolására nehezebben, vagy épen nem is lehetne elfogadható elméletet felhozni. A mostani cynismus kigúnyolja a polgári erényt, szertedul családi tűzhelyeket, lerombolja az oltárt a kapzsiság és pénzszomj miatt. In­nen a sok gyászvitéz feketelelkü serege, a mely­ből két példány ép most hagyja el a sötét erdőt. Minden szóváltás nélkül haladtak a magá­nyos urilakhoz. Ide megérkezvén, Romházy óva­tosan nyitá fel a külső ajtót, s azután sípot ven elő, kettőt füttyente, mire három roppant szelin­dek különbféle irányból rohant hozzá, s körül­vette a­nélkül, hogy lihegésével egyéb hangot is adott volna. Romházy megveregeté mindenik fejét, mire farkcsóválva eloszlottak. — Ugy­e hogy jól betanítvák? szók­tá meg kísérőjét, mire az „igen“-nel válaszolt. Kérdhetett volna ettől bármit a világon, az mindenre „igen“­­nel felelendne. Feltárt egy kettős ajtót, Baltait maga után vonszolá, s legnagyobb csendben az ajtót ismét becsuká. Egy másodpercz után négy gyertya égett az ágas tartóban. A szoba egyike volt a legválasztékosb nya­ralóknak ; fal és bútorzat ugyanazon szürke fény­­perkál szövettel borítvák, melyen az elszórt kis virágcsokrok igézőn vették ki magukat. A szobán körül alacsony kerevetek helyezvek, közepén göm­bölyű pamlag, melynek támlájából egy tartó emel­kedők ki, telve a legkülönlegesb virágokkal. Né­­hány karszék s rózsafa íróasztal egész&Af^, torzatot. A márvány kandalló felett Ál­m­enyert érő velenczei tükör fénylett, rajta Jíe^chinai por­*5 czellán virágedény közt bronzszobor ára. / ^Romházy nagyúri pongyolasággal vetítte ma­gát áz­­^mlagra, s szemeit átjáróró\f%gesztu­ 3)aj­­tóira, szólt : AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRGYÁJA. i­t­t m o­ar. - REGÉNY. - Itta í DEGRÉ ALAJOS, - ELSŐ KÖTET. - (16-ik folytatás.) Ezalatt a kocsi egész közelre robogott. A lovak patkói már nagyokat kopogtak a faalkot­­ványon. A szörnyeteg négykézláb terült el, s úgy nézett ki, mint a fenevad, midőn leshelyéből áldo­zatára ugrani készül. Hisz tekintetét a kocsira szegté, melyen egy nő ült. A pillanat oly rettenetes volt, hogy még Romházy is megrázkódott, rá akart kiáltani a sze­rencsétlenre, hogy tovább ne haladjon, de késő volt, a kocsi már a végzetes hidra hajtott. Egy nagy roppanás, . . . utána szivrepesztő női sikoltás ... ezt hatalmas zuhanás követte. A madarak és vadállatok felriadva álmukból kétség­­beesett repüléssel vagy futással hagyták el ezen kebelrázó bűntény színhelyét. Oly hirtelen volt vége mindennek­ a híd leszakadt, a kocsi eltűnt, az utasok elnémultak. Maga a hold, mely annyi titkot bir, elszégyenlette, hogy az ő világánál­­ ilyesmi történhetik e nyomorult földön, s vastag felhőkbe burkolódzott. Vérfagylaló­s idegrázó csend következett. Romházy nem tudta mire határozza magát? A szörnyeteg — mintegy — eszmélet nélkül terült el a földön. Hosszú szünet után kísértetie­sen felegyenesedet, végig simítá homlokát, hogy meggyőződjék, ha ébren van-e? aztán tompa han­gon maga elé mormogta: — Megtörtént, valahára gazdag vagyok! — Gyilkos vagy! hangzott fülébe, mialatt vállára egy erős kéz sulyosodott. A szörnyeteg fel akart kiáltani, de a hang torkába szorult, s nem volt annyi ereje, hogy ajkáig egye. Fejét rémülett­el fordítá arra, a­mezről az irtóztató szavak dördültek fülébe. Az önsulyu kéz még mindég vállara nehezült. A hold, mintha csak új fényt gyűjtött volna az új látványhoz, teljes ragyogásban tűnt elő. Romházy Baltóival állt szemközt. A remegő Baltói úgy nézett ki, hogy Rom­házy azt hitte, kísértetet tart galléránál fogva. Dalt vonásaiban, szederjes ajkain meglátszott, hogy néhány percz alatt egy egész pokol kinain esett át, s szemei úgy meredtek ki, mint az el­itélté, midőn a bitófát megpillantja. — Nem rég ideje, — kezdé Romházy, — hogy ezen arezet láttam valahol. — Elvesztem! — sóhajtá Baltói. — Nézz rám jó, hol láttuk egymást. — Vizaknay estélyén. — Hát ily gazemberek, — mond Romházy, — még tisztességes társaságba is mernek ve­gyülni? Baltai nem tudta, hogy hasonló joggal te­hetné Romházy vállalta kezét, s minden tartózko­dás nélkül hasonló kérdést intézhetne hozzá. Rom­házy titkai még az éji homályba temették, ő még fennen hordhatta fejét, s nyíltan elitélhette mások gazságait. — Tudod-e, — folytatá Romházy, — hogy kezemben van fejed? — Irgalom! — rimánkodott Baltai, — őrült voltam. — És mi idézte elő őrültségedet? — A korszellem, a felgazdagulási vágy. — Tehát rabolni akartál? — Örökölni. — S azon szerencsétlen? — Nagynéném, ki végrendeletileg engem tőn örökösévé. — S te meguntad a várakozást? — Oly egészségnek örvendett, hogy engem okvetlen túlélt volna. — Most sorsod kezemben van, lehet meg­mentelek, lehet felakasztatlak, majd meglássuk, mire vagy érdemes­. Előre! Baltói ingadozó léptekkel előre ment, s va­lamivel hátrább felvont fegyverrel Romházy követte. Finom idegzet, gyöngéd érzelem s vallásos szív az előadott eseményt túlzásnak, természetlen­nek találhatná. És természetien is, mert az oroszlán nem áll lesbe, hogy orozva az oroszlánt megfojtsa ; a farkas nem csalja tőrbe farkastársát, hogy a zsák­mányt egyedül menjen elragadni; a hiéna nem tépi ki a hiéna szivét. A természetien szörnyete­gek az emberek közt, és nem is egyedül a műve­letlen, durva s félvad emberek közt, hanem még a polgárosultak közt is találhatók. Ott van például báró Bocaruie, előkelő főúri családból, egyik leg­műveltebb állam polgára, a társaságokban kitünte­tett egyéniség nyaktiló alatt vérzett el hasonló vétségért. Folytak­­ nálunk is már efféle perek, s hány esetről suttogott a hír. Szégyen az emberiségre, hogy ily emberek vannak! És ki az oka? Tán bölcsőjéből magával hozza már magvát a bűnös cselekvénynek ? a természet nem oly igaz­ságtalan, hogy egyik ember szivét tisztán a jóra, a másikét pedig csupán roszra hajlandónak te­remtse. Vagy a vér teszi lázadókká a természet el­len ? akkor egész nemzetség szörnyetegekből­­ kel­lene, hogy álljon, pedig számtalan eset mutatja, hogy a legerkölcsösebb, s nemesszivü atyáknak el­vetemült fiai, s viszont gonosz atyáknak istenfélő és jámbor gyermekei voltak. Tehát a nevelés? az csak nem szenved két­séget, hogy jó társaságból való szülők gyermekei­ket tisztességes névre érdemes emberekké óhajtják képezni. Oka a társadalom, hibás nézetek, hamis elv, és botrányos szellem, mely a társas életben ural­kodóvá lón, sok erkölcsi sü­lyedésnek kútforrása. Hogyan ? Mert az emberek arany bálványt imádnak. A világ nem a tehetséget, munkát és becsületességet méltányolja, hanem a gazdagság előtt hajol meg; nem az erényt, szorgalmat s hűséget tünteti ki, hanem a fényt, pompát és vagyont tekinti földi istenségnek. — Az ész csodákat mivel­­het, az emberek kivesznek magoknak belőle any­­­­nyit, amennyi kényelmükre vagy elveikre elég, aztán azt aki egy életet szánt rá, hogy megteremtse, feledik, vagy még nevét sem kér­dik, de a tömött erszények hőseit tömjénezik kor­mánykörökben, termekben s úton-útfélen. Pénzen lehet szerezni rangot, állást ; meg lehet vásárolni az írók tollát, a művészek dicsőségét, ünnepelt szépségek kezét; el lehet némitani a rágalmat, s vihart kelthetni saját érdekében ; pénzen megvá­sárolhatók a titkok, néha az igazság s legtöbb­­nyire az általános tisztelet. A világ nem kérdi: mennyi idő alatt, s minő után került e nagy va­gyon ? meghódol a bevégzett ténynek, s minden szentély, csarnok s terem megnyílik előtte. Ez ingerel a minden ároni fel­gazdagolásra. Ennek gyümölcse a sok mesés, hirtelen s néha rejtélyes felgazdagulás. Kevés töri fejét a munkán, hisz ez nem ad tiszteletet, befolyást, s kitüntetést; alig akadnak olyanok, akik időről-időre kis felesleget meggaz­dálkodva, hangyaszorgalommal gyűjtenek össze egy szerény vagyonkát, hisz ezek nyárspolgárok, ezek nem fogták fel a kor szellemét. A vasútkirályok, tőzsdehősök, engedélyek, köl­csönök és részvények lovagjai terjesztik a hirtelen felgazdagulási láz járványosságát, mely a himlőnél is ragadósabb. A szerencsevadászok száma mesésen nő, mind milliónairségről álmodozik, a gyöngébb ös­­­szeroskad a csalódás csapása alatt, s golyót röpít saját fejébe, a merészebb és megátalkodott vállal­kozó nem riad vissza, hanem rálép a legsikkamló­­sabb térre, s bűnös merénylet által igyekszik be­törni az új nábobok szédelgő világába. Ha rajta­veszt, a bakónak dobják fejét. De javult-e ezzel az emberiség ? nyert-e va­lamit a társadalom ? Nehezen. Azonban vonjátok meg a tiszteletet a kétes vagyontól, forduljatok el a rejtelmesen szerzett bir­tokoktól, mutassatok tartózkodást a hirtelen felgaz­­dagultakkal szemben, zárjátok ki köreitekből a jog­talanul szerzett milliók arszlánjait, mutasson ajtót minden tisztességes társaság a tőzsdén kikeresztel­kedett haszonlesőknek, s ez jobban fogja irtani a gyászos járványt, mintha időnkint egy-egy bűnös fő esnék áldozatul. A megvesztegethetlen józan közvélemény le-Lapunk mai számához íg én­y melléklet van csatolva. Ar-

Next