Egyetértés, 1877. augusztus (11. évfolyam, 191-220. szám)
1877-08-01 / 191. szám
X. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre....................................6. — Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Figyelmeztetjük és kérjük tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetésük múlt hé végével lejárt, hogy újabb megrendeléseiket mielőbb megtenni méltóztassanak, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék. Előfizetési árak: Augusztus hóra — 1 frt 80 kr. Aug.—Szeptemberre — 3 frt 60 kr. Aug.—Októberre — 5 frt — kr. Aug.—Deczemberre — 8 frt 60 kr. Lapunk minden nap, tehát hétfőn és ünnepek után következő napokon is megjelen. Az előfizetés a hónap bármely napján megkezdhető. Az előfizető nevének, ezimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Régi előfizetőink legczélszerűbben cselekszenek, ha eximszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. IPIT" Az előfizetési pénzek és postai utalványok Budapestre az ,,Egyetértés“ kiadóhivatalába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. Az „Egyetértés" kiadó hivatala, 191. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, julius 30. Megindult a mozgalom. A főváros egy nagyszerű, tán történelmében példátlan nagyságú népgyülésen tiltakozott a hazánkat, úgy mint az osztrák monarchiát veszéllyel fenyegető orosz hódítás és terjeszkedés ellen. Az emberiség elborzadva tiltakozott azon kegyetlenségek ellen, melyek a jelen háború folyamában az orosz hadseregek által, Törökország mohamedán lakosain elkövettetnek, és felhívta e kormányt, hogy hatalmában levő minden eszközökkel állja útját az orosz hatalom terjeszkedésének, és szüntettesse be a barbár öldökléseket. Az országgyűlés királyi leirat által jövő szept. 15-ig elnapolva nem emelheti fel szavát a kellő időben oly politika ellen, mely hazánk és a trón életérdekeit fenyegeti. A magyar nép megértette kötelességét és ösztönszerüleg teljesiti feladatát, midőn az országgyűlése elnémulván, szól maga a nemzet. A főváros nagyszerű népgyülését mindjárt harmadnapra rögtönözve követték Debreczen, Czegléd, Eger, Komárom és Nagy- Kőrös városainak népgyűlései, hol a nép, párt, vallás és osztály különbség nélkül ezerekben csoportosulva tiltakozott egy oly politika ellen, mely hazánk érdekeit veszélyeztethetné. Kövessék ezen példát széles Magyarország többi városai és községei. Tartsanak mielőbb, mondjuk azonnal — mert az elhatározás pillanata elérkezett és néhány nap alatt el lesz vetve a koczka a nemzet sorsa felett — nagy népgyűléseket; adjanak kifejezést a magyar nemzet kívánságainak, emeljenek hatalmas tiltakozást minden oly cselekvés ellen, amely állam érdekeiket veszéllyel fenyegeti, és tudassák egyhangú s egyöntetű határozataikat a kormánnyal, intvén azt a komoly válságos perczekben hazája iránti kötelességére, és figyelmeztetvén súlyos felelősségére, melynek terhe alatt egyedül ruházta reájuk a nemzet többsége a kormányhatalmat és bízta meg őket ügyeinek vezetésével. Hogy határozataikban ellenmondások vagy hiányok ne legyenek, ajánljuk hazánkfiai figyelmébe a következő pontokat: „A városok és községek polgárai és lakosai, a magyar nemzet közvéleményének vélnek kifejezést adni, midőn tisztelettel felkérik a magyar királyi kormányt, hogy törvényes hatalmát az ország érdekei megvívására irányozva, tekintélyének s befolyásának egész súlyával, és ha kell hatalmában levő minden eszközökkel hasson oda: tör. Hogy a vérlazító öldöklések s mészárlások, a jelen korban példátlanul barbár s embertelen hadviselés mielőbb megszüntettessék. 2- or. Hogy az orosz hatalom terjedésének és hódításainak gát vettessék. 3- or. Hogy a török birodalom területi épsége és függetlensége senki által meg ne csonkittassék. És 4- er. Hogy a magyar nemzet ereje semmi szin és ürügy alatt, a török birodalom fennhatósága alá tartozó országok, legyen az Bosznia, Szerbia, Herczegovina, vagy bármely más ország s tartomány, megszállására vagy fegyveres elfoglalására fel ne használtassák , kivéve ha ez a magas porta előleges szabad beleegyezése folytán történnék. Kinyilatkoztatván ünnepélyesen a városok s községek polgárai s lakosai, hogy valamint egyrészt, az ország létérdekeit képező ezen czélok elérésére minden tőlük kitelhető áldozatokra készek, úgy másrészt minden ezzel ellenkező cselekvény ellen a magyar haza, a monarchia két állama életérdekeinek, az állandó európai békének és egyensúlyának, a szerződéses nemzetközi jognak, és az örök igazságnak nevében erélyesen tiltakoznak. Simonyi Ernő, Midhat pasa a hírlapírói kíváncsiság egész rajai által van körülvéve. Titkárának egész lajstromot kellett összeállítani, pontosan bejegyezve, kit mikor fogad. Mert fogad mindenkit, aki kihallgatásra jelentkezik. Csakhogy eltérőleg az Ignatieffféle diplomatáktól, akik a beszélgetés alkalmával, tendentiousan adják az újságírók tolla alá a hamis híreket, Midhat pasa rendkívül zárkózottságot tanúsít. Tudhatja tapasztalatból, hogy ezen urak közé kormány ágensek is keverednek. Rendszerint úgyis van, hogy a sugalmazott sajtó emberei egy látogatásra két szolgálatot tesznek, írnak lapjukban mint kormányaiknak kedves, és tesznek jelentést arról, ami lovagiasságukra bízatott. Csak legközelebb is tömérdek visszaélés történt e részben a török-magyar barátság köpenyege alá rejtőiké úgynevezett „magyar“ emberek által. Nem csoda, hogy ily körülmények között Midhat pasa nagyon is óvatos és egy budapesti félhivatalos látogató azon benyomással volt kénytelen távozni, s ezt kiváló együgyűségről tanúskodó felfogással kövér betűkkel is nyomatták ki, hogy a nagy török reformernek „sok a titkolni valója.“ No hiszen nem is kellett volna egyéb, minthogy félhivatalos toll alá mondja titkait. Ami Midhat pasa és a szultán közötti kibékülést illeti, e tekintetben már meglehetős tiszta képet leírunk, ha nem is pontosat. A félhivatalos humbug-gyár ugyan szédelgő sensatiohajhászatában itt is sietett felültetni jóféle bolondnak tartott közönségét, midőn nagyvezirré való kineveztetéséről lepte meg a világot, de hát a mily korai izgalomrepitő ötlet volt ez, annyira igaz, hogy a kibékülés a szultán, és Midhat pasa között folyamatban van. Andrássy Gyula grófnak, mint a „P. Lloydsnak sürgönyzik, ■ maga Midhat jelenti ki, hogy mind nagyvezérré kineveztetése, mind visszahívása koholmány, s csak a kibékülés való. A szultán és Mithat között a kibékülés nem újabb eredetű, már néhány hét előtt megtörtént. A közvetítést a szultán és a száműzött nagyvezér között a szultán első titkára s Layard jó barátja, Said pasa vállalta magára. Ez utóbbi és Midhat pasa között a szultán tudtával és beleegyezésével folytatott levélviáltás utóbbi napokban annyira megérlelte a kibékülést, hogy Midhat pasa visszahívását Konstantinápolyba várhatta. Főleg a Balkán átmenet folytán előállott válságos helyzet indította Midhat pasát arra, hogy a szultánhoz sürgönyt intézzen, melyben szolgálatait ismét felajánlja. Midhat pasa Bécsben várja a szultán parancsait, s mielőtt Konstantinápolyba visszatérne, egy időre esetleg Londonban fog diplomatiai után hazája érdekében működni. Az éjjeli postával vettük a következő nagyérdekü és az olvasóink által ismert jó forrásból eredő bécsi levelet: Szerda, 1877. augusztus 1. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kindd-Mvntal: Budapest, IV. Kimző-utcza 1. sz. hová az előfizetési pénzek küldendők. A döntő tanácskozások: Bécs, julius 31. A tegnapra jelzett miniszteri tanácskozás a király elnöklete alatt mára halasztatott, miután a miniszterek előleges értekezlet szükségét érezték a felsőbb helyről ismételve erősen fölvetett occupatio kérdésében. Ez előértekezleten beható megvitatás alá vették a kormányok által felette kényesnek tekintett kérdést. Külügyi és belügyi vonatkozásaiban egyaránt élénken beszélték meg. A külügyi hivatal vezetője nagy súlyt helyezett oly indokolásra, mely diplomatiailag nem hagy kifogásolni valót, s egyúttal tekintettel van a monarchia népeinek érzelmeire, Tisza ez utóbbira kívánt fősúlyt helyezni. Hivatkozott a népgyűlések által keltett éles hangulatra. Szóba hozta állásának nehézségeit a magyarországi közvéleménnyel szemben, ha nem sikerül „tisztességes formát“ találni az occupatió kimentésére. A tanácskozások e kérdés felett hosszasan folytak. Andrássynak végre sikerült a kérdés ketté osztása által megállapodásra juttatni a véleményeket. E szerint a kérdés diplomatiai oldalát illetőleg nincs nehézség az occupatió ellenében. Anglia az egyetlen nagyhatalom, mely igyekszik visszatartani és más actió iránt fogékonnyá tenni a bécsi udvart; anélkül azonban, hogy az occupatió komoly keresztülvitelének akadályokat gördítene. Németország és Oroszország beleegyezése biztosítva van, Törökország protestatiójára lehet egyedül számítani az occupatio foganatosítása esetén. E protestatio élének meggyöngítésére és lehetőleg mellőzésére mindent elkövet a külügyi hivatal. De ha megtörténik sem lesz baj, mert egy jegyzéken túl nem terjeszkedhetik, miután Törökország egész anyagi erejét a bulgáriai harcztér veszi igénybe. A kérdés belügyi oldalát illetőleg, a hosszasabb eszmecsere azon meggyőződésre vezető az előértekezlet, hogy ez idő szerint nem volna tanácsos az occupatió megkezdésével, komolyabb következmények kikerülése végett felzaklatni, az úgyis rendkívül izgatott közvéleményt. E miniszteri előértekezlet közvetlen eredménye volt, hogy a magyar és osztrák minisztereknek alkalmuk volt, hitelesebben meggyőződni, amiről eddig csak kombinatív tudomásuk volt, hogy a három császári szövetségen belül felsőbb akarat kifolyásából, gróf Andrássy tudtával és beleegyezével, titkos megállapodások létesültek a Törökország integritására részt hozó irányban. A másik eredménye volt e miniszteri előértekezletnek, hogy elhatározták a másnap a király elnöklete alatt tartandó miniszteri tanácskozásban előadni azon belpolitikai nehézségeket, amelyekbe a részleges mozgósítással járó occupatió még e pillanatokban is ütköznék. Ily előzmények után ült össze ma a király elnöklete alatt a tegnapra jelzett miniszteri tanács. Ennek lefolyásáról, előkelő helyről nyert bizalmas információ után következő részleteket írhatom önöknek, jót állva hitelekért. A tanácskozás kezdetén az occupatio kérdése a részleges mozgósítással kapcsolatban rögtön, mint régibb elhatározás tárgya került megvitatás alá, felsőbb helyről előbbi mely mint megállapodások következtében szentesített adó lan előterjesztve. A tanácskozások tehát itt is, mint tegnap a miniszteri előértekezleten, és mint azelőtt több ízben, csak az időszerűség és opportunitás felett eredtek meg. Az indokolás szüksége és lehetősége merült fel az eszmecserékből, mint oly feladat, melynek megoldása előtt a részleges módosítás és az azt követő foglalás a legroszabb vért szülhetné és heves támadásokra szolgáltatna okot. Tisza és Széll, ez utóbbi még budget-szavazási szempontból is különös súlyt kívántak helyezni az indokolásra és a közvélemény nyugtalanságának és bizalmatlanságának elvonására csak egy módot láttak, de ez nagyon költséges, nagyobb mozgósítás hirlelésével és látszatával vonni el a tulajdonképeni czélról a figyelmet. Megállapodás. Az occupatió meg fog történni, mert megtörténéséhez felsőbb helyről a legszigorúbban ragaszkodnak; tekintettel azonban úgy a harcztér eldöntetlen eseményeire, vamint a közvélemény ez idő szerinti izgatottságára, a bevonulási parancs kiadásával a legközelebbi kedvező alkalmat várják meg. Elhatározták továbbá: Az alvidéken felállított csapatokat megerősítik és egy közelebbi paranccsal hadi lábra állítják, hogy az első „ordre de bataile“-ra az egyik hadtest Belgrádba vonuljon Szerbia occupálása végett; a másik hadtest Boszniába és Herczegovinába. Szerbia occupatiója csak ideiglenes lesz. Arra számítva, hogy a magyar közvéleménynél kevesebb recensusra találjon Bosznia végleges occupatiója. Az actió költségeiről gondoskodva van. AZ „EGYETÉRTÉS" TÁRGYÁJA. ITT I © IS. - REGÉNY. - Irta : DEGBÉ ALAJOS. — MÁSODIK KÖTET. - (43-ik folytatás.) Turkevynek a sikoltás minden izét átjárta, s a hang idegeit megrezegtette; úgy tetszett, mintha földöntúli rejtelem űzné vele játékát. Oly kísérteties volt az, hogy a mély csend közepette ihletett működésében egy hang csendül meg fölében, melyet már hallani vélt, s mely most is, mint máskor szive mélyéig hatott. Körülnézendő leszállt az állványról, de alig tőn néhány lépést, midőn hevesen fejéhez kapva, hátra szédült. Ott állt előtte Klaudia haloványon, remegőn, karjai mellén át keresztbe kulcsolvák, s szemei a menyezetre emelték. Mozdulatlan mint egy szobor. Turkevy egyszerre felsóhajtott: — Meg van, oh ég! megtaláltam. — Hova gondol? mit beszél? rebegő Klaudia összerezzenve az ifjú szavain. — Hova gondolok? bevégezetlen művemre. Mit beszélek? azt, hogy szűz Máriámnak nem bírtam elég szende, ártatlan s jóságos kifejezést adni; nem voltam képes szemeibe lehelni azon kegyet és égi delejt, mely megtérésre bírja a tévedezőt. Isten küldő önt segélyemre, arczában, szemeiben feltaláltam mindent, mi lelkemet s képzelő erőmet ihletséggel megszállva képessé teend oly müvet bevégezni, melynek sikere felett már kétségbeestem. — Csak félig értem szavait, de ez elég arra, hogy zavarba hozzon. — Oh Klaudia! a hol a szív csordultig van, s csak is áldozatok árán lehet elháritni azt a cseppet, mely a kiáradást okozhatná, a hol a lelket egyik kábultságból a másikba kell ringatni, csakhogy elvonjuk szellemvilágától; a hol ész és gondolat egy oly körülmény rabja, hogy érzelmei legszentebb oltáránál nem áldozhat, ott legyen irgalmas elnézéssel, ha a lelkesedés heve néhány őszinte szóra ragad. — És mi volna, ha mindezt én is elmondhatnám. — Kérem istenemet, hogy óvja meg önt e szerencsétlenségtől. Klaudia szemeit elfedve zokogá: — Már késő! — Ha van életemben oly mozzanat, melyért érdemes volt születnem, úgy azt az önök házában találtam fel; ha van szivemnek oly pillanata, melynek emlékénél elragadtatással dobog fel, úgy azt a kegyed körében élvező, ha nézhettem valaha oly szemekbe, hol egész szellemvilágom minden költészete összpontosult, úgy azok csak a kegyedéi voltak, és meg sem áldhatom az órát, mely önökhöz vezetett. Porba borulva adnék hálát a gondviselésnek minden szenvedésért, mit szívem okoz, mert egy nap, egy óra, egy pillanat, mit azon mámorban átélhettem, hogy a kegyed szivében érzelmimnek oltárt emelhetek, megéri a sírig tartó szenvedést, de miben nem egyedül szenvedek, mibent nem adva okot, kerülve minden alkalmat, s eltökélve a leghősiesb lemondásra bánatot szerzek annak, kinek szerencséjéért, boldogságáért oly örömest adván éltemet, ha annak ajkiról hallom e szót: „már későn megrendül hitem, összeomlik az oltár, s elvesztem eszemet. — Ne higgje, hogy szenvedek, sőt inkább e pillanatban boldog vagyok, oly boldog, hogy minden küzdelmeimért kárpótolva érzem magamat. Hallottam ajkiról azt, mit rég sejt szivem, vallomása vigaszom leend az egész életen át, 1. szilárd jelleme biztosit, hogy soha napjaimat nyugtalanitni nem fogja. — Soha! — Kötelességem hit teljesítésében nem iparkodand megingatni soha. — Soha! — Ön be fogja érni a tudattal, hogy van a világon egy szív, melyet a végzet elszakított öntől, de mely végső dobbanásáig önért érez. — E tudatban fogom feltalálni az elvesztett édent; elborult egemen e tudat vezércsilagként világítandja meg azt a pályát, melyen az önzetlen tiszta szerelem megszentesíti; e tudat adjon az életben vigaszt, a halálban üdvösséget. — A lélek halhatatlan, tehát itt az isten házában, az isten szive előtt lelkeinket örökre eljegyezzük egymásnak. — Mindörökre sóhajtá Turkevy, s fogadását mintegy esküvel megerősitendő térdet hajtott, álomszerűn, megfogta Klaudia kezét s életében először vonta ajkihoz. Kéz kézben, s az ajk érintése által a delejes villany mint tüzfolyam csapott egymás ereibe. Ez perczekig tartó kábultságba ejtette mindkettőt. Klaudia hirtelen fölrezzent. — Istenem! én itt fogva vagyok. Turkevy is, mintegy öntudatra ébredve, Klaudia kezét elbocsátá e szókkal: — Már szabad. — Véletlenségből rám zárták az ajtót. — És én azt felnyitom, — mond Turkevy, s teljesítette is. Klaudia mégegyszer odanyujtá kezét búcsúra, megindulással mondván: — Isten önnel lelki jegyesem! — Éljen boldogul égi arám! Midőn Klaudia sebes léptekkel távozott, Turkevy elmélyedve merengett utána, már látható sem volt, de az ifjú szemei még oda függesztvék, ahol eszménye eltűnt. Nagy sokára megfordult, mellre csüggesztett fővel bezárta maga után az ajtót, s az állvány felé közeledett. Midőn azon helyre ért, hol Klaudia állt, két kezével arczát elfedve felsóhajtott : — Mit miveltem ?! hova lett férfias elhatározásom ? eltudtam gyengülni, hogy egy ártatlan lelket magammal ragadjak? ha nem lesz elég ereje a lemondásra, elég bátorsága meghozni a szükséges áldozatot, ha nyilatkozatom által megingatva akaratában vagy végtelenül szerencsétlennek érzendi magát, vagy pedig szivére hallgatva egy végzetes pillanatban Bélát elutasítja, hogy azt búbánattal halmozza, s atyjának szomorúságot hozzon fejére? És mindezt meggondolatlanságom s pillanatnyi gyöngeségem okozandja. Oh én hálátlan !... Esküszöm, hogy vele minden négyszemközti találkozást kerülni fogok, de hát nem tettem-e ezt eddig is híven? nem a véletlen hozott össze? Istenem ! te látod lelkemet, én akartam és akarok parancsolni szivemnek, mit tehetek róla, hogy egy pillanatra elvesztettem fejemet. Ő az imádásig szereti atyját, lelke emelkedett, tán nemesebben adja meg magát sorsának mint én. (Folytatása következik.) 59. A félhivatalos sajtó. A sajtó hivatalos demi monde-ja által nagy dobbal űzött alávaló szédelgés, mellyel nemcsak az érzelmeire nézve több kiméletet érdemlő becsületes közönség egy részét, hanem néhány ártatlan haldoklásban sinlődő lapot is felültettek, midőn a fegyverre kiáltás méltóságos szavának gaz kizsákmánylásával, muszkaellenes aettóról és általános mozgósításáról szóltak, ma már le van ábrázva. A bécsi és budapesti értelmesebb sajtó a maga módja szerint bánik el e félhivatalos hitványsággal, midőn alkalma van közleni, hogy az egész közös hadsereg és honvédség mozgósítása helyett Oroszország "ellen, ismét csak az occupatió gyűlöletes kérdésében tanácskoztak és hoztak megállapodásokat a részleges mozgósításra nézve, amely több esti lap egyhangú tanúsága szerint potom háromczmilliót venne igénybe egy általunk ellenzett kalandor politika foganatosítására. Hanem azért a félhivatalos humbug, mai non plus ultra fejlettsége mellett, már azt is próbálták elhitetni, Országházban és azon kívül, hogy a hadi készültség jelen és a foglalás jövő állapotával kímélni akarják pénzünket. És kell-e megnevezni olvasóinknak, melyik lap járt elől a Tisza-kabinet tejfölös aegise alatt gyalázatos módra bolondítani a közönséget. Meg sem kell neveznünk, tudja mindenki, hogy Tisza ur megvetésben részesülő orgánuma a gyalázatos életű „Ellenőr“ az. Azt még csak elnéztük, hogy a harcztérről öles táviratot hozott sajátja gyanánt. Elnéztük, dacára, hogy kitette egyenesen, miszerint tudósítója együtt ment a „Daily Telegraph“ tudósítójával a harcztérre, amikor a sumlai táborban levő harcztéri tudósítók együttes aláírásaiból, azon kívül pedig saját közvetlen kérdést tevésünk után is kitűnt, hogy híre sincs ott semmiféle „Ellenőr“ tudósítónak, hacsak valahol, mint bolgár kém nem rejtődzik. Elnéztük mindezt, mert nem a mi, hanem a közönség dolga volt, ha az ingyenbe járni kezdő lap botrányos szédelgésének bármi részben felült. De az már túlment minden határon, amit az ellenség előtt is tiszteletet parancsoló nemzeti lelkesedés kijátszására egy nyomorék és gonosz politika vezetőinek személyes érdekéből a legutóbbi „herz“-czel elkövetett. Avagy van ott legparányibb érzék a morál, a tisztesség iránt, ahol a nemzet oroszellenes érzelmeiből játékot űznek, hazug híreket keltenek, s a hamisakból nemzetellenes politikára tőkét kovácsolnak. Van-e ott legkisebb figyelem jóhiszeműség, közönség, nemzeti érzelem és érdek iránt, ahol tudva a legperfidebbül élnek vissza mindezzel, alkarmirozzák a világot „fegyverre a muszka ellen,“ hogy huszonnégy órával erkölcsvásárló odúikból tekintsenek a rászedett publicumra, s hallgassanak az egész dologról, mint az utczai siheder, aki csínyt követ el. Korbács az ily hírlapirodalomnak, nem olvasó asztal. No de lesz még szavunk a sajtóról, mely szemenszedett mása gazdájának és botrányt képez a nemzet életében, midőn el nem tudni honnan ir, hogy az erkölcstelenséget és szolgalelküséget terjessze. Harcz kell ezek ellen, harcz, mely kiűzte őket a nyilvánosság asztalai, és ki a családi tűzhelyek mellől. A revolver sajtó becsületet ég Egy héten három vasárnap. Mutatvány Poe Edgárnak „Csodálatos történetek“ czimü művéből. — Ó te keményszívű, irigy, önfejű, zúgolódó, átkozott, penészedett, rothadt, korhadt és míkranczos vén vad! — mondám egy délután megamban Rumgudgeon nagybátyámhoz és gondoatomban ökleimet feléje emelem. Csak gondolatban tisztelt olvasó. És miért tevém ezt ? Mert épen most, aközött, mit mondok, és a mit mondani nem volt bátorságom, — mert a között, a mit tevék és a mit félig-meddig kedvem lett volna tenni, némi egyenetlenség létezett. Azon pillanatban, melyben a salonba léptem, az öreg tengeridisznó-alaku ficzkó a kandalló előtt ült, lábait annak párkányán nyugtatva, melyek egy hatalmas, finom bordós borral telt kancsót környeztek s melyet épen ajkaihoz emelendő volt, azon tisztességes szándékból, hogy igazságot szolgáltasson e versnek: Hajtogassuk a kancsókat, Föltaláljuk benn a jónkat. — Drága nagybátyám, — kérdém, az ajtót halkan betéve és a leghizelgőbb mosolylyal közeledve, — ön mindig oly rendkívül jó, mindig kellő belátással bír és irántami ritka jóságát már százszorosán éreztette, annyira, hogy — hogy — hogy — én ezen magában véve jelentéktelen dologhoz akár mitse mondjak, hogy beleegyezésében teljesen bizonyos legyek. — Hm! — mondá, — folytasd ficzkó. — Én bizonyosan tudom drága nagybátyám, (átkozott vén hunezfut), hogy ön rém szándékozik Katkcávali házasságomat komolyan akadályozni. Tudom, hogy csupa tréfa ez öntől — s megkisértem a nevetést — valóban mily tréfás ön némelykor! — Az ördög vigyen el, az én szándékom komoly! — felelé hangos nevetéssel. — Ah, hogyisne komoly! én tudtam, hogy ön tréfált. Nos, tehát kedves nagybátyám, midőn Katkca kezét megkérem, a határidő kitűzése iránt kérem bölcs tanácsát; röviden, hogy megmondaná, mikor volna kedvére az egybekelési ünnepély megtartása. — Megtartása te gazsiu! mond inkább elhalasztása ! — Erről ismerek nagybátyámra, — mondom nevetést tettetve, — ez derék! De hiszen látja ön, hogy egyelőre csak a határidő meghosszabbítását kívánjuk. — ügy, a határidőt tűzzem ki ? — Igen, nagybátyám, az az, ha önnek kedvére lenne. — Nem volna jobb Bobby, ha még függőben hagynám e dolgot, ha például mondanám, mintegy év múlva? — Pontosan meg kell az időt határoznom ? — Igen, egész pontossággal, ha oly szíves lenne nagybátyám. — Ám legyen, Bobby, te finom gyermek vagy, nemde ? — miután tehát a határidőt egész pontossággal tudni akarod, kívánságodat teljesítem. — Drági, nagybátyám! — Pszt! ficzkó! — miután már ennyire zaklatsz, hajlandó vagyok kívánságodat teljesíteni. Beleegyezem és bird Katica kacsóit, — de megállj! Mikor legyen? Ma vasárnap van, nemde? Jó, tehát akkor legyen egybekelésed, mikor egy héten három vasárnap összejön. Akkor, de nem előbb. Hallod? Mit látod szád sorsodat? Én mondom, hogy Katkca és kacsós tiéd legyenek, midőn három vasárnap jön össze egy héten, könnyelmű ficzkó. Igen, akkor legyen tiéd, sem előbb, bár életembe kerüljön, de egy nappal Tudod, hogy szavamat szoktam tartani. Ezután bordái bormaradékát leöblenté, én pedig kétségbeesésemben kirohantam a szobából. Rumgudgeon nagybátyám bizonyára nagyon finom „öreg angol úr“ volt, azonban egy jól ismert dalhoz nem hasonlíttathatva, meg voltak