Egyetértés, 1877. augusztus (11. évfolyam, 191-220. szám)

1877-08-01 / 191. szám

X. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre....................................6. — Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Figyelmeztetjük és kérjük tisztelt előfizetőin­ket, kiknek előfizetésük múlt hé végével lejárt, hogy újabb megrendeléseiket mielőbb megtenni méltóztas­­sanak, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék. Előfizetési árak: Augusztus hóra — 1 frt 80 kr. Aug.—Szeptemberre — 3 frt 60 kr. Aug.—Októberre — 5 frt — kr. Aug.—Deczemberre — 8 frt 60 kr. Lapunk minden nap, tehát hétfőn és ünnepek után következő napokon is megjelen. Az előfizetés a hónap bármely napján megkezdhető. Az előfizető nevének, ezimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Régi előfizetőink legczélszerűbben cselekszenek, ha eximszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. IPIT" Az előfizetési pénzek és postai utal­ványok Budapestre az ,,Egyetértés“ kiadóhiva­talába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. Az „Egyetértés" kiadó­ hivatala, 191. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, julius 30. Megindult a mozgalom. A főváros egy nagyszerű, tán történelmében példátlan nagyságú népgyülésen tiltakozott a hazán­kat, úgy mint az osztrák monarchiát ve­­szél­lyel fenyegető orosz hódítás és ter­jeszkedés ellen. Az emberiség elborzadva tiltakozott azon kegyetlenségek ellen, me­lyek a jelen háború folyamában az orosz hadseregek által, Törökország mohamedán lakosain elkövettetnek, és felhívta e kor­mány­t, hogy hatalmában levő min­den eszközökkel állja útját az orosz hatalom terjeszkedésének, és szüntettesse be a barbár öldökléseket. Az országgyűlés királyi leirat által jövő szept. 15-ig elnapolva nem emelheti fel szavát a kellő időben oly politika ellen, mely hazánk és a trón életérdekeit fenyegeti. A magyar nép megértette kö­telességét és ösztönszerül­eg teljesiti felada­tát, midőn az országgyűlése elnémulván, szól maga a nemzet. A főváros nagyszerű népgyülését mind­járt harmadnapra rögtönözve követték De­­breczen, Czegléd, Eger, Komárom és Nagy- Kőrös városainak népgyűlései, hol a nép, párt, vallás és osztály különbség nélkül ezerekben csoportosulva tiltakozott egy oly politika ellen, mely hazánk érdekeit ve­szélyeztethetné. Kövessék ezen példát széles Magyar­­ország többi városai és községei. Tartsa­nak mielőbb, mondjuk azonnal — mert az elhatározás pillanata elérkezett és néhány nap alatt el lesz vetve a koczka a nemzet sorsa felett — nagy népgyűléseket; adja­nak kifejezést a magyar nemzet kíván­ságainak, emeljenek hatalmas tiltakozást minden oly cselekvés ellen, a­mely állam érdekeiket veszél­lyel fenyegeti, és tudas­sák egyhangú s egyöntetű határozataikat a kormán­nyal, intvén azt a komoly válsá­gos perczekben hazája iránti kötelességére, és figyelmeztetvén súlyos felelősségére, melynek terhe alatt egyedül ruházta reá­­juk a nemzet többsége a kormányhatal­mat és bízta meg őket ügyeinek veze­tésével. Hogy határozataikban ellenmondások vagy hiányok ne legyenek, ajánljuk ha­zánkfiai figyelmébe a következő pontokat: „A városok és községek polgárai és lakosai, a magyar nemzet közvéleményének vélnek kifejezést adni, midőn tisztelettel felkérik a magyar királyi kormányt, hogy törvényes hatalmát az ország érdekei meg­v­ívására irányozva, tekintélyének s befolyá­sának egész súlyával, és ha kell hatalmá­ban levő minden eszközökkel hasson oda: t­­ör. Hogy a vérlazító öldöklések s mészárlások, a jelen korban példátlanul barbár s embertelen hadviselés mielőbb megszüntettessék. 2- or. Hogy az orosz hatalom terjedé­sének és hódításainak gát vettessék. 3- or. Hogy a török birodalom területi épsége és függetlensége senki által meg ne csonkittassék. És 4- er. Hogy a magyar nemzet ereje semmi szin és ürügy alatt, a török biro­dalom fennhatósága alá tartozó országok, legyen az Bosznia, Szerbia, Herczegovina, vagy bármely más ország s tartomány, megszállására vagy fegyveres elfoglalá­sára fel ne használtassák , kivéve ha ez a magas porta előleges szabad beleegyezése folytán történnék. Kinyilatkoztatván ünnepélyesen a vá­rosok s községek polgárai s lakosai, hogy valamint egyrészt, az ország létérdekeit képező ezen czélok elérésére minden tőlük kitelhető áldozatokra készek, úgy másrészt minden ezzel ellenkező cselekvény ellen a magyar haza, a monarchia két ál­lama életérdekeinek, az állandó európai békének és egyensúlyá­nak, a szerződéses nemzetközi jognak, és az örök igazságnak ne­vében er­élyesen tiltakoznak. Simonyi Ernő, Midhat pasa a hírlapírói kíváncsiság egész rajai által van körülvéve. Titkárának egész lajstro­mot kellett összeállítani, pontosan bejegyezve, kit mikor fogad. Mert fogad mindenkit, a­ki kihallga­tásra jelentkezik. Csakhogy eltérőleg az Ignatieff­­féle diplomatáktól, a­kik a beszélgetés alkalmával, tendentio­usan adják az újságírók tolla alá a ha­mis híreket, Midhat pasa rendkívül zárkózottságot tanúsít. Tudhatja tapasztalatból, hogy ezen urak közé kormány­ ágensek is keverednek. Rendsze­rint úgyis van, hogy a sugalmazott sajtó emberei egy látogatásra két szolgálatot tesznek, írnak lap­jukba­n mint kormányaiknak kedves, és tesznek jelentést arról, a­mi lovagiasságukra bízatott. Csak legközelebb is tömérdek visszaélés történt e rész­ben a török-magyar barátság köpenyege alá rej­tőiké úgynevezett „magyar“ emberek által. Nem csoda, hogy ily körülmények között Midhat pasa nagyon is óvatos és egy budapesti félhivatalos látogató azon benyomással volt kény­telen távozni, s ezt kiváló együ­gyűségről tanús­kodó felfogással kövér betűkkel is nyomatták ki, hogy a nagy török reformernek „sok a titkolni valója.“ No hiszen nem is kellett volna egyéb, minthogy félhivatalos toll alá mondja titkait. A­mi Midhat pasa és a szultán közötti ki­békülést illeti, e tekintetben már meglehetős tiszta képet leírunk, ha nem is pontosat. A félhivatalos humbug-gyár ugyan szédelgő sensatiohajhászatá­­ban itt is sietett felültetni jóféle bolondnak tartott közönségét, midőn nagyvezirré való kineveztetésé­­ről lepte meg a világot, de hát a mily korai iz­galomrepitő ötlet volt ez, annyira igaz, hogy a kibékülés a szultán, és Midhat pasa között folya­matban van. Andrássy Gyula grófnak, mint a „P. Lloydsnak sürgönyzik, ■ maga Midhat jelenti ki, hogy mind nagyvezérré kineveztetése, mind visszahívása koholmány, s csak a kibékülés való. A szultán és Mithat között a kibékülés nem újabb eredetű, már néhány hét előtt megtörtént. A közvetítést a szultán és a száműzött nagyvezér között a szultán első titkára s Layard jó barátja, Said pasa vállalta magára. Ez utóbbi és Midhat pasa között a szultán tudtával és beleegyezésével folytatott levélviáltás utóbbi napokban annyira megérlelte a kibékülést, hogy Midhat pasa vissza­hívását Konstantinápolyba várhatta. Főleg a Bal­kán átmenet folytán előállott válságos helyzet in­dította Midhat pasát arra, hogy a szultánhoz sür­gönyt intézzen, melyben szolgálatait ismét fel­ajánlja. Midhat pasa Bécsben várja a szultán paran­csait, s mielőtt Konstantinápolyba visszatérne, egy időre esetleg Londonban fog diplomatiai után ha­zája érdekében működni. Az éjjeli postával vettük a következő nagyérdekü és az olvasóink által ismert jó forrásból eredő bécsi levelet: Szerda, 1877. augusztus 1. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kindd-Mvntal: Budapest, IV. Kim­ző-utcza 1. sz. hová az előfizetési pénzek küldendők. A döntő tanácskozások: B­é­c­s, julius 31. A tegnapra jelzett miniszteri tanács­kozás a király elnöklete alatt mára ha­­lasztatott, miután a miniszterek előleges értekezlet szükségét érezték a felsőbb hely­ről ismételve erősen fölvetett occupatio kérdésében. Ez előértekezleten beható megvitatás alá vették a kormányok által felette ké­nyesnek tekintett kérdést. Külügyi és bel­ügyi vonatkozásaiban egyaránt élénken be­szélték meg. A külügyi hivatal vezetője nagy súlyt helyezett oly indokolásra, mely diplomatiailag nem hagy kifogásolni valót, s egyúttal tekintettel van a monarchia né­peinek érzelmeire, Tisza ez utóbbira kí­vánt fősúlyt helyezni. Hivatkozott a nép­­gyűlések által keltett éles hangulatra. Szóba hozta állásának nehézségeit a ma­gyarországi közvélemén­nyel szemben, ha nem sikerül „tisztességes formát“ találni az occupatió kimentésére. A tanácskozások e kérdés felett hos­­­szasan folytak. Andrássynak végre sikerült a kérdés ketté osztása által megállapodásra juttatni a véleményeket. E szerint a kér­dés diplomatiai oldalát illetőleg nincs nehézség az occupatió ellenében. Anglia az egyetlen nagyhatalom, mely igyek­szik visszatartani és más actió iránt fogé­­kon­nyá tenni a bécsi udvart; a­nélkül azonban, hogy az occupatió komoly ke­resztülvitelének akadályokat gördítene. Né­metország és Oroszország beleegye­zése biztosítva van, Törökország protes­­tatiójára lehet egyedül számítani az occu­patio foganatosítása esetén. E protestatio élének meggyöngítésére és lehetőleg mel­lőzésére mindent elkövet a külügyi hiva­tal. De ha megtörténik sem lesz baj, mert egy jegyzéken túl nem terjeszkedhetik, mi­után Törökország egész anyagi erejét a­­ bulgáriai harcztér veszi igénybe. A kérdés belügyi oldalát illetőleg, a hosszasabb eszmecsere azon meggyőző­désre vezető az előértekezlet, hogy ez idő szerint nem volna tanácsos az occupatió megkezdésé­vel, komolyabb következmé­nyek kikerülése végett fel­zaklatni, az úgyis rendkí­­­v­ül izgatott közvéleményt. E miniszteri előértekezlet közvetlen eredménye volt, hogy a magyar és osztrák minisztereknek alkalmuk volt, hiteleseb­ben meggyőződni, a­miről eddig csak kombinatív tudomásuk volt, hogy a há­rom császári szövetségen belül felsőbb akarat kifolyásából, gróf Andrássy tudtával és beleegyezé­­vel, titkos megállapodások léte­sültek a Törökország integritá­sára részt hozó irányban. A másik eredménye volt e miniszteri előértekezletnek, hogy elhatározták a más­nap a király elnöklete alatt tartandó mi­niszteri tanácskozásban előadni azon bel­politikai nehézségeket, a­melyekbe a részleges mozgósítással járó occupatió még e pillanatokban is ütköznék. Ily előzmények után ült össze ma a király elnöklete alatt a tegnapra jelzett mi­niszteri tanács. Ennek lefolyásáról, előkelő helyről nyert bizalmas információ után következő részle­teket írhatom önöknek, jót állva hitelekért. A tanácskozás kezdetén az occupatio kérdése a részleges mozgósítással kapcso­latban rögtön, mint régibb elhatározás tárgya került megvitatás alá, felsőbb helyről előbbi mely mint megálla­podások következtében szentesí­tett ad­­ó lan előterjesztve. A tanácskozások tehát itt is, mint tegnap a miniszteri előértekezleten, és mint azelőtt több ízben, csak az időszerűség és opportunitás felett eredtek meg. Az indo­kolás szüksége és lehetősége merült fel az eszmecserékből, mint oly feladat, melynek megoldása előtt a részleges módosítás és az azt követő foglalás a legroszabb vért szülhetné és heves támadásokra szolgál­tatna okot. Tisza és Széll, ez utóbbi még budget-szavazási szempontból is különös súlyt kívántak helyezni az indokolásra és a közvélemény nyugtalanságának és bizal­matlanságának elvonására csak egy módot láttak, de ez nagyon költséges, nagyobb mozgósítás hirlelésével és látszatával vonni el a tulajdonképeni czélról a figyelmet. Megállapodás. Az occupatió meg fog történni, mert megtörténéséhez felsőbb hel­yről a legszigo­rúbban ragaszkodnak; tekintettel azonban úgy a harcztér eldöntetlen esem­ényeire, va­­mint a közvélemény ez idő szerinti izgatott­ságára, a bevonulási parancs kiadásával a legközelebbi kedvező alkalmat várják meg. Elhatározták továbbá: Az alvidéken felállított csapatokat meg­erősítik és egy közelebbi paranc­csal hadi lábra állítják, hogy az első „ordre de ba­­taile“-ra az egyik hadtest Belgrádba vonul­jon Szerbia occupálása végett; a másik had­test Boszniába és Herczegovinába. Szerbia occupatiója csak ideiglenes lesz. Arra szá­mítva, hogy a magyar közvéleménynél keve­­sebb recensusra találjon Bosznia végleges occupatiója. Az actió költségeiről gondos­kodva van. AZ „EGYETÉRTÉS" TÁRGYÁJA. I­T­T I­ © IS. - REGÉNY. - Irta : DEGBÉ ALAJOS. — MÁSODIK KÖTET. - (43-ik folytatás.) Turkevynek a sikoltás minden izét átjárta, s a hang idegeit megrezegtette; úgy tetszett, mintha földöntúli rejtelem űzné vele játékát. Oly kísérte­ties volt az, hogy a mély csend közepette ihletett működésében egy hang csendül meg fölében, me­lyet már hallani vélt, s mely most is, mint más­kor szive mélyéig hatott. Körülnézendő leszállt az állványról, de alig tőn néhány lépést, midőn he­vesen fejéhez kapva, hátra szédült. Ott állt előtte Klaudia haloványon, reme­­gőn, karjai mellén át keresztbe kulcsolvák, s sze­mei a menyezetre emelték. Mozdulatlan mint egy szobor. Turkevy egyszerre felsóhajtott: — Meg van, oh ég! megtaláltam. — Hova gondol? mit beszél? rebegő Klau­dia összerezzenve az ifjú szavain. — Hova gondolok? bevégezetlen művemre. Mit beszélek? azt, hogy szűz Máriámnak nem bír­tam elég szende, ártatlan s jóságos kifejezést adni; nem voltam képes szemeibe lehelni azon kegyet és égi delejt, mely megtérésre bírja a tévedezőt. Isten küldő önt segélyemre, arczában, szemeiben felta­láltam mindent, mi lelkemet s képzelő erőmet ihlet­­séggel megszállva képessé teend oly müvet bevé­gezni, melynek sikere felett már kétségbeestem. — Csak félig értem szavait, de ez elég arra, hogy zavarba hozzon. — Oh Klaudia! a hol a szív csordultig van, s csak is áldozatok árán lehet elháritni azt a csep­pet, mely a kiáradást okozhatná, a hol a lelket egyik kábultságból a másikba kell ringatni, csak­hogy elvonjuk szellemvilágától; a hol ész és gon­dolat egy oly körülmény rabja, hogy érzelmei leg­szentebb oltáránál nem áldozhat, ott legyen irgal­mas elnézéssel, ha a lelkesedés heve néhány őszinte szóra ragad. — És mi volna, ha mindezt én is elmond­hatnám. — Kérem istenemet, hogy óvja meg önt e szerencsétlenségtől. Klaudia szemeit elfedve zokogá: — Már késő! — Ha van életemben oly mozzanat, melyért érdemes volt születnem, úgy azt az önök házában találtam fel; ha van szivemnek oly pillanata, melynek emlékénél elragadtatással dobog fel, úgy azt a kegyed körében élvező, ha nézhettem va­laha oly szemekbe, hol egész szellemvilágom min­den költészete összpontosult, úgy azok csak a ke­gyedéi voltak, és meg sem áldhatom az órát, mely önökhöz vezetett. Porba borulva adnék hálát a gondviselésnek minden szenvedésért, mit szívem okoz, mert egy nap, egy óra, egy pillanat, mit azon mámorban átélhettem, hogy a kegyed szivé­ben érzelmimnek oltárt emelhetek, megéri a sírig tartó szenvedést, de miben­ nem egyedül szenve­dek, mibent nem adva okot, kerülve minden al­kalmat, s eltökélve a leghősiesb lemondásra bána­tot szerzek annak, kinek szerencséjéért, boldogsá­gáért oly örömest adván éltemet, ha annak ajkiról hallom e szót: „már későn megrendül hitem, ös­­­szeomlik az oltár, s elvesztem eszemet. — Ne higgje, hogy szenvedek, sőt inkább e pillanatban boldog vagyok, oly boldog, hogy min­den küzdelmeimért kárpótolva érzem magamat. Hallottam ajkiról azt, mit rég sejt szivem, vallo­mása vigaszom leend az egész életen át, 1. szilárd jelleme biztosit, hogy soha napjaimat nyugtala­­nitni nem fogja. — Soha! — Kötelességem hit teljesítésében nem ipar­­kodand megingatni soha. — Soha! — Ön be fogja érni a tudattal, hogy van a világon egy szív, melyet a végzet elszakított ön­től, de mely végső dobbanásáig önért érez. — E tudatban fogom feltalálni az elvesztett édent;­ elborult egemen e tudat vezércsilagként világítandja meg azt a pályát, melyen az önzetlen tiszta szerelem megszentesíti; e tudat adjon az életben vigaszt, a halálban üdvösséget. — A lélek halhatatlan, tehát itt az isten házá­ban, az isten szive előtt lelkeinket örökre eljegyez­zük egymásnak. — Mindörökre­ sóhajtá Turkevy, s fogadá­sát mintegy esküvel megerősitendő térdet haj­tott, álomszerűn, megfogta Klaudia kezét s életé­ben először vonta aj­kihoz. Kéz kézben, s az ajk érintése által a delejes villany mint tüzfolyam csapott egymás ereibe. Ez perczekig tartó kábultságba ejtette mindkettőt. Klaudia hirtelen fölrezzent. — Istenem! én itt fogva vagyok. Turkevy is, mintegy öntudatra ébredve, Klau­dia kezét elbocsátá e szókkal: — Már szabad. — Véletlenségből rám zárták az ajtót. — És én azt felnyitom, — mond Turkevy, s teljesítette is. Klaudia mégegyszer odanyujtá kezét búcsúra, megindulással mondván: — Isten önnel lelki jegyesem! — Éljen boldogul égi arám! Midőn Klaudia sebes léptekkel távozott, Tur­kevy elmélyedve merengett utána, már látható sem volt, de az ifjú szemei még oda függesztvék, ahol eszménye eltűnt. Nagy sokára megfordult, mellre csüggesztett fővel bezárta maga után az ajtót, s az állvány felé közeledett. Midőn azon helyre ért, hol Klaudia állt, két kezével arczát elfedve felsó­hajtott : — Mit miveltem ?! hova lett férfias elhatá­­­­rozásom ? eltudtam gyengülni, hogy egy ártatlan lelket magammal ragadjak? ha nem lesz elég ereje a lemondásra, elég bátorsága meghozni a szüksé­ges áldozatot, ha nyilatkozatom által megingatva akaratában vagy végtelenül szerencsétlennek ér­­zendi magát, vagy pedig szivére hallgatva egy vég­zetes pillanatban Bélát elutasítja, hogy azt búbá­­nattal halmozza, s atyjának szomorúságot hozzon fejére? És mind­ezt meggondolatlanságom s pilla­natnyi gyöngeségem okozandja. Oh én hálátlan !... Esküszöm, hogy vele minden négyszemközti talál­kozást kerülni fogok, de hát nem tettem-e ezt ed­dig is híven? nem a véletlen hozott össze? Iste­nem ! te látod lelkemet, én akartam és akarok pa­rancsolni szivemnek, mit tehetek róla, hogy egy pillanatra elvesztettem fejemet. Ő az imádásig sze­reti atyját, lelke emelkedett, tán nemesebben adja meg magát sorsának mint én. (Folytatása következik.) 59. A félhivatalos sajtó. A sajtó hivatalos demi monde-ja által nagy dobbal űzött alávaló szédelgés, mel­lyel nemcsak az érzelmeire nézve több kiméletet érdemlő becsü­letes közönség egy részét, hanem néhány ártatlan haldoklásban sinlődő lapot is felültettek, midőn a fegyverre kiáltás méltóságos szavának gaz kizsák­­mánylásával, muszkaellenes aettóról és általános mozgósításáról szóltak, ma már le van áb­rázva. A bécsi és budapesti értelmesebb sajtó a maga módja szerint bánik el e félhivatalos hitványsággal, mi­dőn alkalma van közleni, hogy az egész közös had­sereg és honvédség mozgósítása helyett Oroszor­szág "ellen, ismét csak az occupatió gyűlöletes kérdésében tanácskoztak és hoztak megállapodáso­kat a részleges mozgósításra nézve, a­mely több esti lap egyhangú tanúsága szerint potom h­ár­om­­­­­c­z­milliót venne igénybe egy általunk el­lenzett kalandor politika foganatosítására. Hanem azért a félhivatalos humbug, mai non plus ultra fejlettsége mellett, már azt is próbálták elhitetni, Országházban és azon kívül, hogy a hadi készült­ség jelen és a foglalás jövő állapotával kímélni akarják pénzünket. És kell-e megnevezni olvasóinknak, melyik lap járt elől a Tisza-kabinet tejfölös aegise alatt gyalázatos módra bolondítani a közönséget. Meg sem kell neveznünk, tudja mindenki, hogy Tisza ur megvetésben részesülő orgánuma a gyalázatos életű „Ellenőr“ az. Azt még csak elnéztük, hogy a harcztérről öles táviratot hozott sajátja gyanánt. Elnéztük, dac­ára, hogy kitette egyenesen, miszerint tudósí­tója együtt ment a „Daily Telegraph“ tudósítójá­val a harcztérre, a­mikor a sumlai táborban levő harcztéri tudósítók együttes aláírásaiból, azon kí­vül pedig saját közvetlen kérdést tevésünk után is kitűnt, hogy híre sincs ott semmiféle „Ellenőr“ tudósítónak, hacsak valahol, mint bolgár kém nem rejtődzik. Elnéztük mindezt, mert nem a mi, ha­nem a közönség dolga volt, ha az ingyenbe járni kezdő lap botrányos szédelgésének bármi részben felült. De az már túlment minden hatá­ron, a­mit az ellenség előtt is tiszteletet paran­csoló nemzeti lelkesedés kijátszására egy nyomo­rék és gonosz politika vezetőinek személyes érdekéből a legutóbbi „herz“-czel elkövetett. Avagy van ott legparányibb érzék a morál, a tisztesség iránt, a­hol a nemzet oroszellenes érzelmeiből játékot űznek, hazug híreket keltenek, s a hamisakból nemzetellenes politikára tőkét ko­vácsolnak. Van-e ott legkisebb figyelem jóhisze­műség, közönség, nemzeti érzelem és érdek iránt, a­hol tudva a legperfidebbül élnek vissza mind­ezzel, alkarmirozzák a világot „fegyverre a muszka ellen,“ hogy huszonnégy órával erkölcs­vásárló odúikból tekintsenek a rászedett publicumra, s hallgassanak az egész dologról, mint az utczai siheder, a­ki csínyt követ el. Korbács az ily hír­lapirodalomnak, nem olvasó asztal. No de lesz még szavunk a sajtóról, mely szemenszedett mása gazdájának és botrányt képez a nemzet életében, midőn el nem tudni honnan ir, hogy az erkölcstelenséget és szolgalelküséget terjes­sze. Harcz kell ezek ellen, harcz, mely ki­űzte őket a nyilvánosság asztalai, és ki a családi tűzhelyek mellől. A revolver sajtó becsületet ég Egy héten három vasárnap. Mutatvány Poe Edgárnak „Csodálatos történetek“ czimü művéből. — Ó te keményszívű, irigy, önfejű, zúgo­lódó, átkozott, penészedett, rothadt, korhadt és mí­kranczos vén vad! — mondám egy délután megamban Rumgudgeon nagybátyámhoz és gon­­do­atomban ökleimet feléje emelem. Csak gondolatban tisztelt olvasó. És miért tevém ezt ? Mert épen most, aközött, mit mon­dok, és a mit­ mondani nem volt bátorságom, — mert a között, a mit tevék és a mit félig-meddig ke­dvem lett volna tenni, némi egyenetlenség lé­tezett. Azon pillanatban, melyben a salonba léptem, az öreg tengeridisznó-alaku ficzkó a kandalló előtt ült, lábait annak párkányán nyugtatva, melyek egy­ hatalmas, finom bordós borral telt kancsót környeztek s melyet épen ajkaihoz emelendő volt, azon tisztességes szándékból, hogy igazságot szol­gáltasson e versnek: Hajtogassuk a kancsókat, Föltaláljuk benn a jónkat. — Drága nagybátyám, — kérdém, az ajtót halkan betéve és a leghizelgőbb mosolylyal köze­ledve, — ön mindig oly rendkívül jó, mindig kellő belátással bír és irántami ritka jóságát már százszorosán éreztette, annyira, hogy — hogy — hogy — én ezen magában véve jelentéktelen do­loghoz akár mitse mondjak, hogy beleegyezésében teljesen bizonyos legyek. — Hm! — mondá, — folytasd ficzkó. — Én bizonyosan tudom drága nagybátyám, (átkozott vén hunezfut), hogy ön rém szándékozik Katkcávali házasságomat komolyan akadályozni. Tu­dom, hogy csupa tréfa ez öntől — s megkisértem a nevetést — valóban mily tréfás ön némelykor! — Az ördög vigyen el, az én szándékom komoly! — felelé hangos nevetéssel. — Ah, hogyisne komoly! én tudtam, hogy ön tréfált. Nos, tehát kedves nagybátyám, midőn Katkca kezét megkérem, a határidő kitűzése iránt kérem bölcs tanácsát; röviden, hogy meg­mondaná, mikor volna kedvére az egybekelési ün­nepély megtartása. — Megtartása te gazsiu! mond inkább elha­lasztása ! — Erről ismerek nagybátyámra, — mon­dom nevetést tettetve, — ez derék! De hiszen látja ön, hogy egyelőre csak a határidő meghos­­­szabbítását kívánjuk. — ügy, a határidőt tűzzem ki ? — Igen, nagybátyám, az az, ha önnek ked­vére lenne. — Nem volna jobb Bobby, ha még függőben hagynám e dolgot, ha például mondanám, mint­egy év múlva? — Pontosan meg kell az időt ha­tároznom ? — Igen, egész pontossággal, ha oly szíves lenne nagybátyám. — Ám legyen, Bobby, te finom gyermek vagy, nemde ? — miután tehát a határidőt egész pontossággal tudni akarod, kívánságodat telje­sítem. — Drági, nagybátyám! — Pszt! ficzkó! — miután már ennyire zaklatsz, hajlandó vagyok kívánságodat teljesíteni. Beleegyezem és bird Katica kacsóit, — de megállj! Mikor legyen? Ma vasárnap van, nemde? Jó, te­hát akkor legyen egybekelésed, mikor egy hé­ten három vasárnap összejön. Akkor, de nem előbb. Hallod? Mit látod szád s­orsodat? Én mondom, hogy Katkca és kacsós tiéd legyenek, mi­dőn három vasárnap jön össze egy héten, könnyelmű ficzkó. Igen, akkor legyen tiéd, sem előbb, bár életembe kerüljön, de egy nappal Tudod, hogy szavamat szoktam tartani. Ezután bordái bormaradékát leöblenté, én pedig kétségbeesésemben kirohantam a szobából. Rumgudgeon nagybátyám bizonyára nagyon finom „öreg angol úr“ volt, azonban egy jól is­mert dalhoz nem hasonlíttathatva, meg voltak

Next