Egyetértés, 1877. szeptember (11. évfolyam, 221-250. szám)
1877-09-21 / 241. szám
XI. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre................................... . 20. — Félévre...................................". . 10.— Negyedévre . . ....................&. — fiú hóra........................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyílttéri Öt kesáW sor 80 krajczár. ■BBB»MaimBHaa»ii^iaiaM«ia«sagB>pjiftagaMgBMsags^<8Bars8syagB»*atsa*8EsasBMBas^^ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Mae-Mahon manifestum a. Vannak emberek, és sokan, kik egész meggyőződéssel állítják, hogy Francziaországban a köztársaság meg nem állhat, mert a francai a nép könnyelmű és állhatatlan. Már kétszer engedte azt elesni. A kik e csalogató állításnak csak némileg is hajlandók voltak eddig hitelt adni, azok most a marsai nagy horderejű manifestumára bizonyosan feltétlenül elhiszik azt. Lássuk tehát, mennyi a való ez állításban, és mit jelent e manifestum. E manifestum semmi egyéb, mint a polgárháborúra való arczátlan felhívás. „Tudnotok kell, mit tettem, mit szándékozom tenni, s mi következményei lesznek annak, amit ti magatok szándékoztok tenni.“ Erre: „A politikámmal ellenkező választások — veszélyt hozhatnának, mellyel az én kötelességem nagyobbodnék. Én a demagógia követeléseinek nem tudnék engedelmeskedni. Sem a radikalizmus eszközévé nem leszek, sem állásomat nem hagyhatom el, melyre engem az alkotmány helyezett. Én helyemen maradok.“ Minthogy pedig a demagógia és radikalizmus alatt az egész köztársasági pártot érti, világos, hogy ez az értelme. Francziák, én bejártam az egész országot, és mindenütt azt tapasztaltam, hogy a köztársaság fentartásáért ered az egész nemzet, — de azért arra ne merjetek szavazni, mert én katona vagyok, és elpusztítlak inkább mindnyájatokat, mintsem a nép akarata előtt meghajoljak és oda hagyjam állásomat. A május 16-iki kormány belátta végre, hogy pártja nincs az országban, azért elhatározta magát a végsőre, amire egy nemzete ellen konspiráló kormány vetemedhetik: a nemzeti szellemnek a hazafiak vérözönébe fojtására. — ők belátták, hogy a bekövetkező választások halálos ítéletöket fogják kimondani, — hogy tehát azt elejtsék, forradalomra hívják fel a népet, — mint hat évvel ezelőtt, márczius 18-án, hogy legyőzve azt mint akkor — ismét feltétlen urai maradjanak a helyzetnek, és ürügyük legyen a rájuk nézve végzetes választásokat félrevetni. Semmit sem feledtek el e szándékuk igazolására a nevezetes manifesztumban : hazudnak arczátlanul, rágalmaznak gyalázatosan, és kihívóan fenyegetik a bizonyos érzelmeire véghetetlenül érzékeny nemzetet. E manifesztum messze felülmúlja kihívó merészségére nézve Bonaparte 1852-iki proklamációját. Ha már most elgondoljuk, hogy ezen nemzet élete elleni merénylet ép akkor készül kitörni, midőn az ország leghalálosabb ellensége, a kedvező pillanatot útonálló módjára leső német császárság egy új invázióval fenyeget, akkor lehetetlen elhinnünk, hogy e meg nem nevezhető gazság franczia hazafi agyában született volna meg, hogy annak keresztülvitelére a Trochy, Bazaine és Mac-Mahonokon kívül még képes lenne más valaki e hazában. Ezt tehát nem hisszük, és nem hisszük azért sem, mert tudomásunk van sok más mindenféléről. Eszünkbe jut a többek között amaz óriási szövevények története, ama szent liga, melynek segítségével az összeesküdt európai fejedelmek az első franczia köztársaságot döntötték meg. — Eszünkbe jutnak III. Napóleon titkos levelezései, melyek bukása után láttak világot, s melyekből megtanultuk, hogyan emelte, segítette az akkori európai monarchicus intriga őt a császári trónra. Most sem hályogosak szemeink, — látjuk most is, kinek engedelmeskedik Mac-Mahon és kormány, — rá is merünk mutatni: Róma az, a kapitoliumban székelő ultramontán szövetség, honnét a jelszót veszik. Ott gyártották e famózus tervet, a kétségbeesésnek ez utolsó kísérletét, mely által visszaigyekeznek állítani a katholicismus elenyészett hatalmát és befolyását az európai államok igazgatásában. Csak ők képesek arra, hogy egy nemzet életét koczkáztassák önző terveik kivitelére. Igen, az egész európai monarchicus és clerikális szövetségnek iszonyú szálka szemében a franczia köztársaság, mely vezetője a világ összes népeinek a haladás, a szabad eszmék felé törekvésében. Ez az ő egyedüli félelmük, rémületük és halálos ellenségük, melyet porba tiporni rájuk nézve életkérdés. Ne hamarkodjuk el tehát ítéletünket és ne mondjuk ki oly könnyedén, hogy ama nép nem képes fentartani a köztársaságot s azt már kétszer önhibájából veszté el. Nem önhibája volt az, hanem Európa összes fejedelmeinek titkos műve, rémítő intrigái, melyek álmában kezeit megkötözték. Ez álom vétkes volt ugyan, — de ne felejtsük, hogy a felébredés ismét olyan lehet, mint akkor, a midőn a dühös Európát egy mozdulattal porba rázta nyakáról Azért most se essünk kétségbe, — a merénylet nagy és veszedelmes, — de él még a franczia nemzet, és ébren van, jobban mint valaha. Győrök Leó Gy. A „függetlenségi kör“ mai értekezletében elhatározta, hogy nem járul oly netalán beadandó indítványhoz, mely a békebirói törvényjavaslatnak a napirendről való leszorítását czélozza. Az országgyűlési szabadelvű párti értekezletén átalánosságban elfogadtatott a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szólójavaslat a központi bizottság jelentése értelmében. Elfogadtatott továbbá hosszas élénk vita után szavazattöbbséggel azon közvetítő javaslat, mely a lapokból ismeretes, s mely tíz pontban foglalva azon értéket számlálja elő, melyekben kisebb peres ügyekben közigazgatási tisztviselő is bíráskodhatik, megszabván a jogorvoslat módozatait is. A határozati javaslatot, melyhez a kormány is hozzájárult Horánszky Nándor terjesztette elő. A vitában részt vettek: Perczel Béla, és Tisza Kálmán miniszterek, Zsedényi, Somssich, Szilágyi D., Várady, Hegedűs, Horváth L., Csernátony, Wahrmann stb. Szerbia actiója élénk beszéd tárgyat képez. A plevnai diadalnapok után meghozták ugyan a hírt, hogy Milán hirtelenében jobbnak látta a határszélen összpontosított seregre ráfogni, miszerint csak az őszi hadgyakorlatok kedvéért összpontositák őket, most azonban megint csak rebesgetni kezdik az acióba lépést. E mellett szól a salzburgi találkozás is, amelynél Bismarck Andrássyt Szerbia halomba menetelére igyekezett megnyerni, e mint hírlik meg is nyerte. Egyébiránt Konstantinápolyból írják, hogy a porta megtett minden intézkedést az ellen, ha Szerbia a harczot megkezdené. Salih Zekhi pasát a megfelelő utasításokkal látták el, s a porta köreiben nem kétkednek azon, hogy a törökök leverik a szemetet, ha Szerbia háborút kezd, a porta Boszniából a bégeket és basibozákokat bocsájtja Szerbiára, ami a szerbekre nézve igen végzetes lehet. A szerb hadüzenet csak akkor válnék a portára nézve veszélyessé, ha orosz csapatok vonulnának a szerb területen át. Krisztics, a konstantinápolyi szerb ügynök szept. 11-én kijelenti a portának, hogy Szerbia épen nem gondol a háborúra , de az ily szerb biztosításokat Konstantinápolyban igen kevésre becsülik. A Lembergben időző pápai nuntiusról írják, hogy ott az arisztokratikus körökben mozgalmat indított meg, melynek czélja minden eszközzel oda hatni, hogy a leendő békekötés alkalmával az oroszországi katolikusoknak hathatós védelem biztosíttassák. Az ezirányú agitatió máris nagy dimenziókat öltött. A lengyel lapok dicsérik a magyarországi interpelláló képviselők hazafiságát, akik oly éber szemmel őrködnek az ország érdekei felett, mert a bécsi politika — mond a „Dziennik Polski“ — mai napság is ép oly homályos és megfoghatatlan, amilyen ezelőtt volt. A szállítmánya mindegyre folytattatik. A hadiczikkek mit nem volt szabad a galicziai országgyűlésnek „Moszkvá“nak panszlavisztikus tervei ellen közzétenni, azt majd a magyar országgyűlés megteszi. A salzburgi találkozás. A két kancellár találkozásának titkait igyekeznek szellőztetni a nap folytán érkezett táviratok. Ezzel foglalkozik Európa összes sajtója. A londoni lapok kétségbe vonhatják azt, hogy a salzburgi találkozás czálját béke mediatió képezi. A „Times“ úgy vélekedik, hogy a mediatiótervek, csak a közelebbi plevnai csata után léphetnék át az akadémikus megbeszélés stádiumát. A Bismarck és Andrássy közötti eszmecsere e lap szerint inkább Németország kötelességeire és érdekeire vonatkozik, vagy orosz vagy török vereség esetével szemben. A németországi lapok közül a „National Zeitung“ a következőket mondja a salzburgi találkozóról: Gr. Andrássy s hg. Bismarck bizonyára eleget tettek amaz alaposzlopok megerősítésére, melyeken eddig Európa békéje nyugodott. A tél folyamában bizonyára nem fognak hiányozni kísérletek arra, hogy ez oszlopokat megingassák , de az ily kísérletek teljesen sikertelenek lesznek, ha a három császári udvar egyetértése fenntartatik. Ma inkább, mint valaha, ez egyetértésben rejlik az európai béke fenntartásának garanciája, amint ez idézetekből látszik, a kormányok dolgairól jól értesülni szokott lapok kombinatiói a levegőre épitvék, s inkább arra valók, hogy a tulajdonképeni czél felől homályban és tapogatódzóban hagyják a közvéleményt. De ép e homály, e tapogatózni készté:: az, ami rendkívül nyugtalanitólag hat a közönségre. Mi szükség volt egyátalán a diplomatiai légyottra. Kérdik kiindulási pont gyanánt az emberek. Mi szükség volt különösen a régi és messzeható szerződések alapján keleten Oroszország kezére játszó Bismarckkal jönni össze Andrássynak ? Talán a monarchia kárára így akar leczkét venni a le 241. szám fűzésből ? Mert az kétségen felöl áll, hogy már a franczia-porosz háború alkalmával Bismarck mvgköti a szövetséget Oroszországgal. „Hagyj te engem működni nyugaton és én elősegitlek keleten, ebből állhatott a szerződés, mely ma veres fonálként húzódik végig a német diplomatist működésén. És a hiú Andrássy mégsem látja a veszélyt, hanem Johan Bismarck karjai közzé megállapítani a további eljárást, vagyis valójában lekötni magát egy törökellenes politika követésére, minthogy Oroszországnak már nem elég a jóakaratú semlegesség eddigi politikája, mióta földig verve és megtizedelve „büszke légiói“. Magyarországnak van oka, a legnagyobb nyugtalansággal és bizalmatlansággal tekinteni a salzburgi találkozás elé. Mentői jobban titkolják az ott folyó tárgyalásokat, annál inkább felkeltik nyugtalanságát. Máris jó a hír, Andrássy megegyezett Bismarckkal az iránt, hogy Ausztria-Magyarország sem Szerbiát, sem Görögországot Törökország elleni támadó fellépésükben gátolni nem fogja.“ apja Ez a hír, melyet, a „Pesti Napló“ estierősít, nagyon elég arra, hogy rendkívül felizgassa a magyarországi közvéleményt. Ha Andrássy gróf azt hiszi, hogy paczkáztat a magyar közönséggel, ha azt hiszi hallgatag huságában, hogy neki a magyar közvéleménnyel szemben minden szabad, meg fogja tanulni, hogy muszkául elszámította magát. A nemzet megelégelte Terebes urának játékát, de megelégelhette volna már a dynastia is, melyet népszerütlenit és compromitál oly barátság kedvéért, a mely lehet „smaragdos,“ de nem üdvös. A perez megjött, midőn Andrássy ellen minden oldalon meg kell indítani a harczot. Ő megvontá a nemzetet beavatkozásaival a belügyek terén, s most a magyarság révén megrontja külügyileg is. Ezt tűrni tovább nem lehet. Péntek, 1877. szeptember 21. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 7. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: Budapest, IV. himec-utca 1. se. hová az előfizetési pénzek küldendők. európai hatalmasság, közös érdekénél fogva minket támogatni, még pedig haladéktalanul, mert minél inkább késik Európa, annál nehezebb lesz az említett szándék kivitele. Míg Oroszország cselszövényeivel akadályoz bennünket új szervezetünk, s alkotmányunk consolidálásában, maga addig gyarapszik erőben s halad ózdnjainak megvalósításában. Mostani hajóhada még gyenge ugyan, de rövid időn tekintélyes, sőt félelmes lehet; most még több befejezetlen vasútvonala van, de ezek nemsokára egybefogodzó hálóvá lesznek , ezáltal védő és támadó ereje megsokszoroztatik. A harcz Oroszország ellen elvi harcz, önfenntartási küzdelem egyik feltétele, hogy Lengyelország feltámadjon. Ha Európa még tovább is tűri Oroszország eljárását Lengyelország ellen, akkor néhány év múlva nem lesz több lengyel, nem lesz gáz az áradatot feltartani, mely mindent elbontással fenyeget; nem fog élni többé a lehetőség, hogy háborút kezdhessünk a sikerre való kilátással. Az orosz politika soha sem szűnt meg első Péter tanát követni: „Lengyelországot zavarok előidézésével igyekezni kell felosztani, ha a szomszéd hatalmak nehézségeket csinálnak, akkor egy időre meg kell őket nyugtatni az által, hogy részt kapjanak, míg az átengedett terület ismét visszafoglalható lesz.“ Az orosz politika ma már Törökország felosztására tör, Ausztriáéra és Magyarországéra, és bizonyára kész azoknak némely területeket átengedni, s engedményeket tenni, kik e művében támogatják, a mi feladatunk tehát gyorsan szervezkedni s megbízható hű szövetségesek után nézni. Ez Francziaország érdekében van, — hisz a nemzetiség és a czivillatió harmadik mányának alapja, s fő gondja, hogy Napoleon korezek óhajai teljesedjenek ; érdekében van Angliának, melynek indiai birtokai veszélyeztetnének, — Olaszországnak, melynek csak keleten lehet kereskedelme, és Németországnak. E fontos európai kérdésben Poroszországnak is meg kell mutatnia, ha váljon nemzeti, avagy hohenzollerni házi politikát akar-a követni ? — De Szvécziára, Norvégiára, Dániára, Törökországra, Ausztria és Magyarországra nézve e kérdés életkérdés. Míg ezen gordiusi csomó ketté nincs vágva, addig képtelenség marad, a szörnyű hadseregeket, melyek fenntartása elviselhetlen teherként nehezedik a népekre, leszállítani, addig nem lehet az anyagi és szellemi jólétet kifejleszteni, s az alkotmányos szabadságot megállapítani. Türr István: flroaz 1 innk n £’” Azon henczegő, kihívó hang után, mely a háború megkezdése előtt átvonult az orosz lapokon , most a böjti magábaszállás szavait hallatják. Még nincs is alkalmuk az újabb vereségekkel fogalkozni, távirataik a hadi censura miatt régi keetnek, máris jajveszékelnek. A Plevnánál véghezment és szerencsétlenül végződő első rohamról emlékeznek meg. Oda a régi lármás hadonázás, kardcsörtetés. Egyik orosz lap nem késik kijelenteni, hogy annyi áldozatot és vereséget, mennyit Oroszország szenved, nem mutatnak fel az előbbi orosz-török háborúk. Ezek csak a keresztháború áldozataival hozhatók párhuzamba. De lássuk e lapokat: A „Russkij Mir“ megrémülve így kiált fel: 300 tiszt és 12,000 közlegény halva maradt, óriási veszteség! A románok még ezen kívül 60 tisztet és 3000 embert vesztettek. A szív megmerevedik ezen számok olvasásánál. A plevnai csatatér a rettentő véres mező, sokáig, huzamos jövőn át emlékezetes lesz Oroszország előtt, mint olvesztőhely, ahol fiainak ezrei temették; nem első évtized az, hogy mi Törökországgal háborút viselünk; voltak az előbbi háborúkban is vérontó csaták, de oly kegyetlen makacs küzdelmeket, annyi áldozatot és veszteséget a minőket most Oroszország hoz és szenved, nem mutatnak fel a múlt orosz török háborúk. Ezek csak a keresztes háborúk roppant áldozataival tehetők párhuzamba, melyekben a keresztesek szintén tíz meg tízezer számra Palesztina síkjain a szentsír felszabadításáért hulltak el. a legmerészebb képzelet, le nem rajzolhatta azon véres képet, mely most a Dunánál tárult ki, s a legalaposabb számítás sem kutathatta fel azon nehézségeket, aminőkkel hadseregünk fog ott találkozni, sem ezt a kitartást és vitézséget, amelyet a muzulmán világ a saját lételéért folyó harczokban tanúsít. A „Russkija Visdomosti“ constatálva az oroszok csalódását, kik a törökök haderejét kicsinyelték — beismeri, hogy a török hadvezérek és katonák épenséggel nem az a bagatella, aminőnek őket a háború kezdetén tartották. A tapasztalat mutatja most, hogy a török hadsereg elég erős ellenség, ki ha nem is maga, de legalább angol segítség mellett igen tartós ellenállásra képes. A helyzethez: Türr István alábbi jeles czikke — bár még a porosz-franczia háború ideje alatt íratott — annyira 7 szomokra a* ~«nyira helyen van meg ma is, miszerint annak újbóli közlését czélszerünek látjuk, — a mint következik. Valóban szomorú látvány, ha két művelt nemzet a végsőig csigázza erejét, hogy kölcsönösen megsemmisítse egymást. Minthogy azonban e szörnyű háborút megakadályozni nem lehetett, annálfogva minden lehetőt el kelle követni, hogy az utolsó legyen, mely Európát pusztítja. De még ezen harcznak is jótékony hatása lenne, ha általa méltányos és tartós egyensúly éretnék el Európa népei között. Ehhez azonban bátor és elszánt politika kell. szág Nyílt titok, hogy Oroszország és Poroszora magyar-osztrák monarchia felosztására, megsemmisítésére törnek. Aki ez iránt még a legkisebb kételyt táplálja, meg fog róla győződni, ha Fadejev munkáit olvassa. Ha egy orosz tábornok orosz lapban, orosz censura alatt Ausztria- Magyarország megsemmisítéséről beszél, akkor ez nem jelenthet mást, minthogy a czár el van határozva annak megkísérlésére. Százezer orosz van Varsó körül concentrálva, kiket az osztrák határon kétszáz ezer emberig készülnek kiegészíteni. A Pruthon 60.000 ember áll. Nemrég távirta a ezár a porosz udvarnak, hogy ez utóbbi összes hadseregét a Rajnára viheti, minthogy ő biztosítja az osztrák semlegességét. Bevárjuk-e nyugodtan, mig az orosz fegyverek mellünknek szegülnek ?„ Avagy cselekedjünk, mig van rá időnk ? A HOenség ránk nézve egy a halállal! Oroszország kihívására, mely megsemmisülésünket proklamálja, egy válaszunk lehet: Lengyelország biztosítása, azon határozott kijelentéssel, hogy Európa Oroszország beavatkozását a keleti kérdésbe nem fogja tűrni, s hogy kelet népeit kizárólag magu’U illeti jövőjükről intézkedni. Már ’63. márczius 11.-én közöltem a következő embékiratot magyar és külföldi politikumokkal, és most újra felhívom rá minden gondolkozó figyelmét. Magyarország visszanyerte alkotmányos szabadságát és nemzeti kormányát, de ezzel még nem biztosította jövőjét. Belső szervezkedésének évek óta folyamatban levő műve állandóan akadályoztatik az orosz panszlavismus cselszövényei által, s csak a ki vak akar lenni nem látja, mily aggodalmas mérvben terjedt el máris a propaganda mérge. Itt az ideje, hogy komolyan gondolkozzunk jelen helyzetünkről s szerepünkről a közeljövőben, s hogy ehhez képest pontosan megalapítsuk teendőinket. Oroszország erejének és jövőjének teljes öntudatában van. Mostanában 80 millió lakossal bír, s szakadatlan dolgozik Lengyelország oroszosításán. Bármiként van is ezen ország eltiporva és eltépve, mégis hősies népe 80 év óta sakkban tartja a czarismust. Noha mellének voltak szegezve az orosz szuronyok, mégis nem szűnt meg küldetését teljesíteni, s Európa védbástyájának lenni a barbarismus ellen. Ma, midőn ereje megtört, kimerült, egyedül nem képes többé a nyers orosz erőszak s az ezzel szövetkezett ármány ellen küzdeni. Ha nem akarjuk tűrni, hogy Oroszország a Habsburg dinasztián és Magyarországon keresztül Európa szive’g, sőt az Adriáig hatoljon, úgy itt a végső ideje, hogy megrendíthetlen elhatározásunkat kimondjuk: ez idő szerint kizárólag Magyarországé a feladat, hogy az orosz hatalom erőszakos kiterjesztésének gátat vessen, azt bizonyos határok közzé visszaszorítsa. Ezen szándékban, illetőleg ennek kivitelében köteles minden Nem titkolja, hogy a hadjárat még igen messze távolban van, s hogy befejezése az orosz közönségre, mely minden kudarcz után kétségbe esik, még több szomorú nap vár. A „Sovremennyja Izviestija“ szerint a mostani háborúban, melyet minden orosz hazafi „kínos figyelemmel kísér, a meglepő tünemény a török hadsereg váratlan létszáma sokaságában áll. A dologlényegét tulajdonképen nem a számbeli túlsúly, hanem a kiegészítési képesség képezi. Honnét erednek ezen haderők ? Hiszen két év alatt legalább százezer török lett harczképtelenné, s ennek dacára annak, hogy az ellenség hadereje csökkent volna, semmi nyoma sincs. A vesztesség pótlása, bármely okokból eredjen a számbeli túlsúly, kétségtelen tény és annál nevezetesebb, hogy a térkor, melyből a pótló katonaság állíztatik ki, nem tágas. Reméli, hogy a törökök már utolsó emberhez nyúltak s tavasszal ha addig a háború tart, Törökország életre képtelen hulla leend. A háboru. Egy az itteni török konzulátushoz érkezett hivatalos távirat megerősíti azon kedvezőtlen hírt, hogy Szülejman pasa az általa már elfoglalt Miklós erődöt elvesztette. E veszteség jelentőségét nem akarjuk elvitatni. Ha Szulejman pasának ideje volt volna magát a Miklóserődben kellően berendezni, vagyis ha az orosz segélycsapatok csak egy nappal később érkeztek volna a helyszínére, már azóta aligha volna élő orosz a Sipkaszorosban. Hanem azért a Miklós erőd elvesztése mégsem oly nagy baj, hogy amiatt csak egy pillanatra is kételkednünk lehetne Szulejman további sikerében. Hogy a vaskapu, mint a Sipkaszorost máskép nevezni szokták, el van torlaszolva az oroszok előtt, már az maga is rendkívüli nagy vívmány, melynek előnyeit csupán Ozmán és Mellemed Ali roppant győzelmei mellett nem vesszük észre. Azonban Szulajman pasának eddigi sikere, melyet eleve képtelenségnek hirdettek, valamint előnyös hadállása följogosítanak azon várakozásra, hogy az oroszoknak utóvégre is tágitaniok kell. Hiába kapaszkodnak ők kullancs módjára a Sipka szorosba, nekik innét már kifelé áll a rudjok, s mihelyt Mehemed Alinak sikerült Bjelát bevennie, ők azonnal kereket oldanak. Mehemed Ali mint már említettük volt, nagyon közel van Bjelához s a múlt pénteki nagy ütközet óta folyvást csatározik az orosz trónörökössel. úgy látszik azonban, hogy a Banisza Lom folyócska mentén foglalt erős hadállását nem szándékozik elhagyni mindaddig, mig jobb- és balszárnya, melyek elmaradtak, a derékhadat utól nem érik. Összes hadereje 125 zászlóaljból, 54 lovasszázadból és 168 ágyúból áll s ennek legnagyobb részére szüksége van Bjelánál, ha ezen fölötte megerősített helyet nem hiába akarja ostromolni. Prevnát — mint egy gorni-sztudeni hivatalos távirat jelenti — folyvást ágyúzzák; egy más távirat szerint pedig az oroszok a legközelebbi napokban nem a" rendszeres" ostromra fogják irányozni. Ez volt ugyan a hír a 12-iki ütközet után is, és azért mégis rohamot intéztek 15-en. Nem lehetlen tehát, hogy a mostani ágyúzás sem tart tovább a múltkorinál, azután újra megpróbálják a falat fejekkel beütni. A plevnai harczok következménye az lett, hogy az oroszok reménye a nagy veszteség után észrevehetőleg megfonnyadt. A főhadiszállást visszahelyezték Górni- Sztudenbe, a czár pedig Sisztovában ütötte föl tanyáját, mert Ozmán pasának egy jól intézett kirohanása könnyen balvégzetű lehet az orosz hadseregre nézve, tanácsos tehát a dunai hídhoz mennél közelebb tartózkodni. Ozmán pasa győzelmei alkalmából Layard, a konstantinápolyi angol nagykövet, szerencsét kívánt a nagyvezérnek, mi elég tanúság arra nézve, hogy Anglia minden tétlensége mellett is a hadviselő felek melyikének pártján van. Ss * * A plavnai ütközetek alkalmából a „Standard“ a következőket írja: A törökök sikerei iránt mi sohasem tápláltunk vérmes reményeket. De azután ami történt, bizonyosnak vehető, hogy a való menetet bizonytalan időre Konstantinápolyba el kell halasztani. ha jövendölni akarnánk, mondhatnók, hogy nem sok nap fog elmúlni, és az orosz hadsereg átüzetik a Dunán, és a defetsivára fog szoríttatni, anélkül, hogy elhamarkodással lennének vádolhatók, a „Sedan,“ melyet a törökök számára készítettek, legalább halasztást szenved, ha ennek az ellenkezője nem fog megtörténni. Az egész világ belátja, hogy Oroszország túlbecsülte hatalmát, midőn arra vállalkozott, hogy egymaga oldja meg a keleti kérdést. Oroszországnak legőszintébb barátjai azok, akik azt fogják neki tanácsolni, hogy hagyja abba a harczot, melyben a katonai győzelemnek még becsületét sem mentheti meg. Elég tétetett, ha nem is az oroszok becsülete megmentésének, de annak mindenesetre, hogy a törökök szabad és független nemzet gyanánt rehabilitáltassanak, — melynek létéért nemcsak a kormány, de a nép is el van határozva a védelemre. Bármik legyenek is a törökök, de abban a tekintetben igényt szereztek becsülésünkre, hogy képesek hazájukért küzdeni. Annak a ténynek bebizonyítása, hogy a „beteg ember“ nem eléggé beteg arra, hogy hatalmasan ne védhetné magát azok ellen, kik siettetni akarják halálát, csak egy politikai nagyravágyást fog kiábrándítani, melynek a szabad Anglia semmiféle tisztelője sem kívánhatott sikert. Még a szlávoknak a törökök fölött való fölénye sem bizonyult be és Oroszország javára nem hoztak föl oly igényt, mely nem tenne erőszakot a világ eszejárása ellen. * Bukarestből a következőket távirják 18-ikáról az uj „Pressernek. A gárdához tartozó két dsidásezred és két ágyuüteg ma vonult itt át vad dalokat énekelve; a lovasságnak jó lovai vannak, ellenben a tüzérség roszul van fölszerelve. A Griviczánál zsákmányolt zászlót ma hordozták végig az utczákon. Turnu-Magurelliben 2000 oláh sebesült fekszik segély nélkül, csak 500 ágyat készítettek. Szkobeleffet altábornaggyá nevezték ki, és ma érkezett Bukarestbe; beszéli, hogy hadosztálya 12.000 emberéből 8000 embert vesztett; a 13-ki