Egyetértés, 1877. október (11. évfolyam, 251-281. szám)

1877-10-01 / 251. szám

XI. évfolyam. Budapest Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre......................... Félévre . . . . ‘ Negyedévre Egy hóra . . . Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitaor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért krB-ly ej lön 80 kr. Nyilttér: öt hpsábes ser 80 krajczár. 20.­10.-5.~ 1.80 Előfizetési felhívás az ».EO-TETÉETÉS“ október—deczember negyedévi folyamára. Október elejével a jelen év utolsó negyede kezdődvén, figyelmeztetjük és kér­ük tisztelt ol­vasóinkat, kiknek előfizetésük m. hó végével le­járt, hogy uj megrendeléseiket mielőbb megtenni szíveskedjenek. Előfizetési árak: Egy hóra _ 1 frt go kr. Három hóra (okt.—decz.) — 5 frt — kr. Hat hóra (okt.—márt.) — 10 frt — kr Kgfe évre (okt.—szept.) — 20 frt — kr. Lapunk minden nap, tehát hétfőn és ünnepek után következő napokon is megjelen. Az előfizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tiszta s olvasható kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Régi előfizetőink legczélszerübben cselekszenek, ha ezimszalagjuk­at a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. Az előfizetési pénzek és postai utal­ványok Budapestre as .,Egyetértés1‘ kiadóhiva­talába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. Az „Egyetértés" kiadó­hivatala. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Hétfő, 1877. október 1. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­ h­ivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová az előfizetési pénzek küldendők. Budapest, szept. 30. Tisza Kálmán megfelelt öt interpellá­­cióra és a legközelebbi interpellációkig újra csendes minden. Valóban minden későbbi kornak figyelmére lesz érdemes az a ná­lunk feltalált mód, hogyan lehessen az em­berek örök kíváncsiságát, a jövőre irány­zott minden ösztönt, ezer és ezer külön­böző kérdést, egyetlen felelettel, talán egyet­len szóval elintézni. Soha vallás, ábránd vagy szédelgés a mysticus kijelentéseket vagy megfoghatlan szólamokat ily tökélyre nem vitte. A görögöknek volt Pythiájok, ki minden kérdésre kétértelmű­ választ adott, és bármi lett az eredmény, igaza volt. A középkorban Nostradamus és társai, már kevesebb és általánosabb szólamokkal elégí­tették ki a kíváncsiságot. Az új korban találták fel a magnetismust és hystericus kisasszonyok sajátságos nyelvezettel felel­tek mindenkinek, ki jövőjét tudni kívánta. Napjainkban itt vannak a spiritisták, kik Offi öllc&l+Xrr·ó-é­ rth­ Orvo N­ nrvi A iTo 1 Anr.*A tö nk­ oly válaszokat, melyeket semmikép meg nem érthetni. De mi mindez ahoz ké­pest, mit a válaszolás homályos bűvésze­­tében Tisza Kálmán a magyar parlament­nek nyújt! Neki csalhatatlan, változhatlan formu­lája, melyet minden kérdésre egyformán hajt: az osztrák-magyar monarchia érde­keinek megóvása. Az első interpellate egyet kérdez, felelet: az osztrák-magyar monarchia érdekeinek megóvása; a máso­dik interpellate mást kérdez, és megint halljuk a monarchia érdekeinek megóvá­sát, a harmadik interpellate ugyanily sors­ban részesül, és tovább hossz és vég nél­kül sohasem egyéb mint „az osztrák-ma­gyar monarchia érdekeinek megóvása “ Mi pedig tűnődhetünk, vajh mit rejt ez­­ a csodás kijelentés, és tíz avagy százféle ér­telem lakik-e benne? A karzati publikum ugyan megköszönheti, hogy egészen in­gyen részesül a Tisza Kálmán által nyúj­tott mulatságban, a­mi sem delejezőknél, sem szellemidézőknél nem szokás. De az ország, a sorsát kérdező szegény ország aggódhatik, mert épen a­kiket kérdez, vannak is megbízva az ország sorsának intézésével. Mik azok az érdekek ? A makacs hall­gatás és örök kitérés ezen kérdéssel szem­ben, ez az, mi minden mentség és hiteg­­zés dac­ára eltörölhetlenül gyanússá tes­­a magyar kormány politikáját. Hiába hi­vatkozik Tisza Kálmán a kormány köte­lességeire, hiába védekezik, hogy a hely­zet hallgatást parancsol. A kormánynak ez lehet és el kell hallgatnia az egyes diplo­máciai lépéseket, alkukat, előkészületeket, melyeket az érdekek megóvására foganato­sít, de nem teheti titok tárgyává, hogy mit tartály érdeknek. Ez érdek a nemzet föld­rajzi, történelmi, nemzetközi helyzetének természetes következménye, melyet úgy lát a paraszt és polgár,­a tudós és a hi­vatalnok, mint a publicista és az államférfi”. Véleménykülönbség természetesen előfordul­hat, de ez épen a nyilvános dispussió elé tar­tozik és csak a nemzet színe előtt dönt­hető el. Az égre, ki előtt akarják is eltit­kolni érdekeink természetét ? Az ellenségek előtt, kiktől érdekeink megsértését lehet várni ? Hiszen épen ezek­kel kell azt első­sorban tudatnunk.­­ nekik kell ismerni­ük, mit fogunk megengedni és mit vagyunk elhatározva megakadályozni. Vagy talán gróf Andrássy és Tisza Kál­­mán egy rémletes természet fölötti furfan­­got találtak, hogyan lehessen érdekeinket minden irányban sikeresen megvédelmez­­nünk a­nélkül, hogy ellenségeink és meg­­támadóink azt legkevésbé sejtenék. Ne gondolja senki, hogy nevetünk ! Nincs rá bátorságunk! Mert igazán az a Tisza Kálmán, ki most Magyarország miniszter­elnöki palczán ül, körülvéve régibb és újabb mamelukok által nem egy személy e a hajdani balközépi pártvezérrel, ki meg­akarta kerülni Jerichot, s híres taktikájával az ellenzék közjogi álláspontjára akarja terelni a deákpártot úgy, hogy azt a deákpárt észre se vegye ? Ki tudja, az elért nagy­­h­éni"tAÍVnr­ár ugyanezt a taktikát a nemzetközi térre is átvigye ? Nincsenek e most oly merész ál­mai, hogy háborút folytatnánk Oroszország ellen, a­nélkül, hogy az oroszok ezt meg­tudnák, döntő csatákat is nyernénk, me­lyeknek se helyét, se idejét nem képzelné senki, és Glorcsakoff még a három csá­­szárszövetségről szőné legédesebb ábránd­jait, a­mikor mindnyájan bámulva meg­tudnék, hogy Varsó kezünkben, Moskova elfoglalva és a c­ári hatalom porba ti­porva ! De maradjunk az események termé­szetes meneténél. Azt hisszük, hogy kül­ügyi kormányunk mégis csak szólt vala­mit Szent-Péterváron és Berlinben „érde­keinkről“, valószínű még az is, hogy meg is kérdezték kívánságait. Sőt azt tartjuk Csorcsakoff herczeg annyira ismeri a m­i valódi és nem a külügyi kormány által tolmácsolt érdekeinket, mint bárki más, és aligha nem jut eszébe I. Napóleon szava egy bizonyos állam minisztereiről, mikor egy reá igen előnyös szerződésre léptek . Ha én lennék fejedelmük, mindnyájukat felköttettem volna. Ki előtt akarják hát titkolni, miben állanak érdekeink? Mi előt­tünk, a parlament s a nemzet előtt? Ez minden körülmény között a leggyarmsabb, mert eltitkolná azt, mi egy nemzetnek ter­mészetes öntudatához tartozik és még ab­solut államban sem lehet titok leple alatt. De nem is titok az előttünk, mert érde­keink természetét nem a kormánytól kell megtudnunk. Megmondja ezt a nemzet önmaga, megmondotta most oly impozáns egyhan­gúsággal és ellenállhatlan határozottság­gal, mely előtt a kormánynak meg kell hajolnia, még ha eltérő véleményben volna is. A­mit a nemzet kormányától ma meg akar tudni, csak az, megegyezik-e a kor­mánynak felfogása a nemzetével, ők is azt vallják-e érdekünknek, mit mi mindnyá­jan hirdetünk ? That is the question ! Ez az, mit nem lehet elhallgatni. Nem azt veti fel a nemzet, nem arra követel nyilatkozást, hogy akarja-e a kormány is a háborút vagy nem ? A háború már csak az érdekek megóvásának mikéntjét foglalja magába s tudjuk, hogy itt a kormány helyzete kényesebb, tágabb szabadságot kö­vetel. De azt akarjuk tudni, a nemzettel tartja-e a kormány is, hogy az orosz ha­talomnak a semmi terjeszkedése meg nem engedhető, hogy a Balkán félszigeten az orosz túlbefolyásnak érvényesülnie, orosz protectió által létesített átalakulásnak lét­rejönnie nem szabad, hogy osztozkodásba Bosznia és Herczegovina elfoglalásába semmi szín alatt nem bocsátkozhatunk ! Nyilatko­zott-e erre nézve csak egyszer is határo­zottan vagy csak biztatólag a kormány? És hát az ég szerelméért, miért nem nyi­latkozik! Itt a mi érdekünk! Ez tölt be minden lelket, ezt kiáltja minden ajk, ez tesz nyugtalanná éjjel és nappal, ezt kell megtudnunk minden áron ! Épen a kormány némasága okozza, hogy a nem­zet oly lázasan gondol a végletes eszkö­z.« Iw«.'.----­r—£ 1 » AI- ----U----1------------L L -jLZ_____11___ türelmesebben várnánk. Mert akkor leg­alább biztosak volnánk, hogy történjék bármi, maradjon bár a kormány csak a béke eszközeinél, de a nemzet által óhaj­tott irányban, a közvélemény által kifeje­zett czélokért működik. De így ! A kor­mány makacsul, gyanúsan hallgat, és mi mit látunk egyebet, mint napról-napra oly telt, hogy az orosz terjeszkedésnek nem állja útját, az orosz befolyásnak hódol, az osz­tozkodásra készül és egyenesen orosz szö­vetségben halad ! Azután bízzunk ! Vár­junk ! Nyugodtak maradjunk ! Tisza Kálmán ugyan elmondhatja, olympi fensőséggel, hogy „a nemzet meg­bolondult". Nem tartjuk az ily nyilatkoza­tot felségsértésnek, mert fájdalom lehet ezt is néha egy nemzetre mondani. Volt idő, mikor mi is igen közel állot­tunk az ily nyilatkozathoz, volt akkor az ünnepelt hős, Tisza Kálmán az istenített messiás és honmentő, kiért folyt a bornak tengerárja Kárpátoktól Adriáig. Nem gon­dolná, mily végzetteljes lehet egy nemzet­nek bolondulása és mily végzetteljes lehet az ő kijózanulása is"? A halálra­­­ítélt gi­­rondiak nevében mondotta Lesonree a vér­­törvényszék előtt. Ma a nemzet elvesztette eszét és mi veszünk el, holnap ki fog jó­zané­lni és ti fogtok elveszni. Mezei Ernő: Az erdélyi mozgalom ügyében ma semmi újat nem mondanak a lapok, kivéve az „Ellenír“ egy brassói távirata, mely ezeket újságolja. A kutatásokat az itteni és más pályaudva­rokban folytatják s találnak is fegyvereket. Egy gyalog század gyors menetben Szent-Györgynek indult. Háromszékben a főispán folytatja a vizs­gálatot. A Pesti Napló“ szeptb. 28-iki számában közölt „Összeütközés a kormány és Bács megye között“ czimü levél írójának, a miért oly nagyon meg van lepve az alispánnak a megye bizottságá­hoz intézett köriratával, illetve a honvédelmi mi­niszter szeptember 6-án 35772. sz. a. kelt rende­letével, s nem tudja, hogy mi adhatott okot ezen rendelet kibocsátására ; szolgálunk némi felvilágo­sítással. Már rég ideje annak, hogy a minisztérium előtt feltűnt, hogy Bács megye vagyonosabb pol­gárainak gyermekei, az ujonczozás, illetve a katona kötelezettség alól kibújnak; — tudta azt, hogy itt iszonyú vesztegetések történnek, s ennek egy ízben már nyomába is jött, azonban szépen el­­tussoltatott, anélkül, hogy valakinek legkisebb baja is történt volna. Azóta a honvédelmi miniszté­riumhoz számos panasz és feljelentés érkezett, de vagy névtelenül, vagy oly­­ név alá rejtőzött a is feladó, a­milyen Bácskában n­em is létezik.­­Végre azonban ütött az óra. Grómon Dezső Bácsmegye főispánja egy terjedelmes jelentésében panaszt emel azon iszonyú vesztegetések és zsarolások ellen, melynek a közönség a hivatalos közegek részéről minden ujonczozás alkalmával ki vannak téve, s melyet egy jól szervezett banda a legiszonyúbb lelkiismeretlenséggel gyakorol gazdagon-szegényen egyaránt. A mint hírlik roppant sokan, elkezdve a községi jegyzőktől fel a magasabb megyei tisztvi­selőkig, fő és járásorvosokig kompromittálva van­nak ez ügyben.­­ Hogy tehát ezen jó madarakat lépre kerítsék, néhány ezer embert rendelt a hon­védelmi minisztérium újbóli felülvizsgálatra, s ren­delt ki egy bizottságot úgy ezek megvizsgálása, il­letve a vizsgálat megindítása végett. Mi sem vagyunk barátai annak, ha a kor­mány derűre borúra költekezik minden haszonta­liVT'' ' \jCCS' ' K/m I« ~«.iU/li Al.'tlnlin/xí szervezett rablóbandától minden áron megmen­teni törekszik, ezt nemcsak helyeselni tudjuk, ha­nem a kormány részéről kötelességnek is tartjuk. Sumla, szeptember 14­(Külön harcztéri tudósítónktól) Még szombaton elhagytam Razgrádot, s a már annyira ismerős után siettem a főhadiszál­lásra. A Lom melletti harczokból erre is szállítot­tak már sebesülteket, s hogy útközben halt el közülük, bizonyítják az utszéli friss sírok, melyek nemcsak Razgrádon túl, de azon innét is láthatók. Késő este értem S­u­m­l­á­b­a, s a­helyett, hogy utam fáradalmait kipihentem volna a „crois­sant rouge“-nál alkalmazott magyar orvosokkal kelle találkoznom, kik tegnap indultak a harcz­­térre, ezeknek kelle információkkal szolgálnom. A harcztéri eseményekről nem kapunk most kielégítő értesítéseket, miután ma már mindenki a csata színhelyére siet, még a diplomatiai­ ügynök is gyakran elhagyja a főhadiszállást. Sumlan min­den pihen. A legutóbbi napok eseményeit következőkben foglalhatom össze. 6-án Kaiserin pasa kirohanást intézett a rascsuki helyőrséggel a Kadikőnél álló oroszok ellen, ezeket elűzte onnét, s Kadikőt még romáig megszállva tartja. Ugyancsak 6-án az oroszok megtámadták a lovesai török positio­nal, melyet mindössze 8 zászlóalj török védelme­zett. Ad­ti­ pasa látva azt, hogy a 30 zászlóaljak­ or­osz ellenállását meg nem tarthatja, mert a plev­­nai segítség nem érkezett meg idejében, nehogy csapatait veszélynek tegye ki, idejében visszavo­nult, s Ozmán pasa jobbszárnyát közelebb húzta Plevnához. . .,^eynM támadták meg oroszok, de ruLá­g­ JUlkka 8 ,egy egész nftPi ágyuharcz fej­lődött ki, minden komolyabb következmények nél­kül. A Sipka-szorosban Sz­nie imán pasa még mindig elfoglalva tartja Sipkát, sürgönyei mind­ innét vannak keltezve, azonban G­a­b­r­o­­váról nem bírta az oroszokat elűzni, hanem e helyett egy másik jól megerősített átjárót foglalt el s úgy látszik felhagyott a Sipka szoros erőszakos elfoglalásával, mely óriási vesztességgel járna, ha­nem a Ham­bourg házi szoroson szállítja át csapatait, s előőrseit Bebrova és Elena közt állította fel, hogy úgy előbbre nyomulva a bal­kani orosz hadsereget hátulról támadhassa meg. Más pontokon csendes a harcztér, de azért hol itt, holott, mindig történnek összeütközések. A Lom melletti török hadsereg Kacelje- V ° ,/V­aJakori kémszemléket tesz, melyek con­­statálták, hogy az oroszok minden positiót fel­adva egész Bjeláig vonultak vissza, s itt com­centrálják erejüket, miért is Me­hem­ed Ali meg tegnap elhagyta Ka­cel­je­vet s Jeni­­kejbe sietett, hol Sabith pasa előőrsei már Papkeőig értek, s itt valószínűleg legközelebb új támadásra van kilátás. A harcztéri borzadalmak elkerülése végett egy időben oly erélyesen síkra szálló Oroszország minden percmben jobban bemutatja farizeusságát, s a kaczeljevói ütközetben robbanó golyók­kal lődözött, mi tudvalevőleg nemzetközi törvény áiltal van betiltva, hanem azért van-e jog, van-e törvény, melyet Oroszország respectált volna, s ugyan számíthat-e arra valaki, hogy eme gyalá­zatos eljárásért felelősségre fog vonatni. Egyik múltkori levelemben jeleztem, hogy az 1877-iki török-orosz hadjárat közel áll a befejezés­hez, s pihenni fog a jövő tavasz végéig. Az oro­szok erősen prédikálják, hogy téli hadjáratra ké­szülnek, de a­ki csak némileg is ismeri ép úgy a bulgáriai mint az ázsiai harcztér climatológiai vi­szonyait, az belátja, hogy arra gondolni őrültség lenne, kivált Oroszországnak, mely most sem bírja kellőleg élelmezni hadseregét, nemhogy az esőzé­sek beálltával, midőn ágyukkal mozogni is teljes 1 u v.ví­í.Al elcsépelt oroszok jól tudják, hogy ez idő alatt ők csak veszthetnek, s már tet­tek is indirecte fegyverszüneti ajánlatot, de a tö­rökök ezt visszautasították, kijelentvén, hogy haj­landók a békekötésre, de a jelen viszonyok között fegyverszünetre nem gondolhatnak. Eme vissza­utasító válasz egyedül M­ehem­ed Ali befolyá­sának tulajdonítható, ki meg van arról győződve, hogy haditervének első részét még az ősz előtt befejezheti, s nem szeretné, ha annak megoldása a jövő évre halasztatnék, midőn a calculusban változást idézhetne elő a gárda megérkezése. A lovesai vereséget itt mindenáron tit­kolni akarják, s azt egy kevés fontosságú esemény­nek deklarálják. Igaz, hogy míg Plevna meg­van, addig az O­z­m­a folyó mentén nem nyomul­hatnak Sofia felé az orosz hadak, igaz az is, hogy az ütközetben nagyon kevés ember veszett el, de stratégiailag épen P­l­e­v­n­á­t fenyegeti Loveza eleste, s mert Ozmán pasa ellen az oroszok óriási erőt concentráltak, könnyen meg­történhetik az, hogy a túlnyomó orosz erő ellen Ozmán pasa nem lesz képes Pr­e­v­n­á­t soká tartani, melynek eleste nagyon megzavarná M­e­­h­e­m­e­d Ali haditervét. Ez az oka, hogy min­den intézkedés megtétetik Loveza visszafoglalá­­ si „EGYETÉRTÉS“ TIEGZÍJI. — Történeti regény. — Irta CHAVETTE JENŐ. Fordította Hentaller Lajos. ELSŐ RÉSZ. — l­ső folytatás. — Germain szó nélkül engedelmeskedett. — Nagyon jól van — mondá ura, most pe­dig elmehetsz, beszédem van ezen úrral. A szolga meghajtotta magát s távozott. ■— Most hát lovag, midőn már ismerjük egymást beszéljünk úgy mint régi barátok, mondá az Abbé oly hangon, mely az előbbi krákogástól igen elütött. Miután a lovag helyet foglalt, ő maga is költ az asztal másik oldalán, melyre egyúttal óriási kék szemüvegét is letette, mely a fiatal em­ber beléptekor apró, hamis és szűrös tekintetű szemeit elfedte. Most már Joon is szemügyre vette az Abbét. ~~ A reszkető félbolond ősz helyett, kivel ép most beszélt, most egy kemény magatartású­, komoly s előkelő férfiú ült vele szemben. — Megengedi gyermekem, kezdé az Abbé, — ha előéletére nézve nehány kérdést intézek önhöz? .— Életem Abbé úr, — mondá Joon szomo­­morun, — ép olyan, mint vidékünk többi nemeséé. Midőn a köztársaságot akarták reánk erőszakolni, követtem atyámat Vendéeba a sereghez. Hat év óta küzdöttem a kékek *­ ellen, s igyekeztem ne­kik kamatostól visszafizetni mindazon roszat, mit ők vidékünkön elkövettek. — 8 rokonai? — Atyámat Nantesben lőtték agyon; anyám Kennesben halt meg a vérpadon, viszonzó­loon halkan. *1­ost nevezték a köztársaság katonáit. — így tehát senkije sincs, a kit szeretne? — Nincs senkim, miután a kékek megölték szüleimet, felégették kastélyomat is, és . . . . Itt hiabozott a lovag. — És .... ? mondá az Abbé. — És megbecsteleníték azon lényt, a kit sze­rettem, mondá halványan és reszketve a dühtől ez emlékekre. — így hát ön egészen a királyé ? — Igen, testtel, lélekkel. — S ha a körülmények úgy kívánnak, kész volna ön mindenre lovag, hogy ezen átkozott köz­társaság megbukjék ? — Mindenesetre, mondá Joon oly hangon, mely elárulta a kiengesztelhetlen gyűlöletet. — S elvállalná, még a legfurcsább megbí­zást is, kérdő nyomatékkal az Abbé. — Minden bizonynyal el. — ügy hát fiatal barátom tudja meg, hogy ön visszadhatja királyunknak országát, amennyi­ben elősegíti e gyűlölt kormány bukását. — A lovag elszántan ugrott fel. — Mit kell tennem ? vérem, életem, Még becsületemet is feláldozom . . . . beszéljen ön gyorsan uram, — mondá vad elszántsággal. — Ó­­ó! fiatal barátom, mondá az ősz — ennyi áldozatot mi nem kívánunk. — A meg­bízás, mely önre vár sokkal kellemesebb. — 8 miben áll az? Az öreg most hátravetette magát­ a fcaroe­­széken, s mosolyogva viszonzá. — Az egész csak abból áll, hogy egy na­gyon szép asszony szerelmes legyen kegyedbe. Midőn azt hallotta, hogy neki a harcz és vé­szek fiának csábitó szerepére kell vállalkozni, Joon egész szárazon viszonzá: úgy látszik ön tréfás uram? Az Abbé azonban, keményen szemébe nézett, s minden egyes szót külön hangsúlyozva mondá : — Az egész dolog abból áll, hogy egy igen szép asszony önbe szerelmes legyen. Valamennyi royalista pártfőnök között, kik a köztársaság ellen küzdöttek, s az volt a legfáradhat­­lanabb és leghirhedtebb, kit a lovag Abbénak ne­vezett, s ennek valódi nevével akarjuk most olva­sóinkat megism­ertetni, Montesquiou-Tezeusae Xavér Perencz abbé, ki később, Montesquiou herczeggé lett óriási erő­feszítéseket követett el a száműzött királyi család érdekében, melyek daczára sikertelenségüknek folyton folyvást megújultak. — Minden sikertelen kísérlet után rögtön újabb s újabb terveket ková­csolt; s minden felsülés, ahelyett hogy lankasz­­totta volna erejét, csak fokozta, s éltette azt. úgy a távolból, mint a közelről a köztársa­ság veszélyes ellene volt az Abbé, s már kétszer majdnem sikerült is nem azt megbuktatni. — Mi­dőn Vendemiaire 13-án a royalista bandákat Da­­nteau vezérlete alatt a Convent ellen küldte, alkal­masint sikerül terve. A sors azonban itt Bona­parte tábornokot állította ellenfelévé, kinek neve akkor még majdnem teljesen ismeretlen volt, s kinek jelentőségét ő még nem is álmodhatta; a ki azonban az által, hogy a royalisták bandáját Saint-Roch ágyúival feltartóztatta, jövő nagyságá­nak egyik alapkövét tette le. Fried­dor 18-án szinte azt hitte Montes­quieu, hogy egy lépés választja csak el a győze­­leitől, a­midőn azonban az eszközévé aljasult Piehturu ellenesnek, a köztársaságiaknak, kik szintoly jellemtelenek voltak mint az, s kiket az Abbé nem vásárolt meg, sikerült őt megelőzni. Ke­véssel ez előtt tért vissza Parisba, s most már ismét megkezdte a harczot a directorium el­len , melynek rendőrsége őt folyton üldözte, s o&a kis huss buvhelyének, s folyton s ügyesen vál­toztatott álöltözeteinek köszönhette, hogy el nem fogták, mert ezen férfiú, kit mi most mint vén embert láttunk alig volt negyven éves. Bárhol volt is, akár Angliában, akár Schwarczban, némethon­ban, vagy Parisban, folyton ő kormányozta mint nagymester a royalisták ügyeit. — Az Abbé pa­rancsainak mindig vakon engedelmeskedtek, még ha oly különös volt is, mint az, melyet Grand- Chévennek a chouanok*) főnökének adott, hogy küldjön neki egy szép fiatal embert. S igy tör­tént, midőn Beralec lovag Grand-Cheve kiszemeltje, telve harczi tűzzel megérkezett, meglepetve tudta meg, hogy azon különös feladat áll előtte, hogy egy szép nőt elbolonditson .­ A vendes felkelőbandák. — Midőn tehát látta, hogy az Abbé komo­­ran beszél, szomorúan rázta fejét s monaá: .— Keressen magának más valakit, mert ez a mesterség, melyet bármely piperkő ez el tud vé­gezni, nem nekem való.­­!­ 8 miért nem? — Mert azon nap óta, melyen a kékek menyasszonyomat elrabolták, szivem megszűnt do­­rngni. — De hiszen ezen dologhoz a szivének semmi köze lovagom, mondá az Abbé, — és na­gyon is tudnám sajnálni, ha az, kit hódítani kül­dök, csak legkevésbbé is tudná szeretni azon nőt. — ön ezt csak hódításnak nevezi Abbé ? kérdé Joon, s egy gyönge mosoly játszott aj­kain, melyet azonban, a homlokán levő felhő kissé komorrá tett. — Igen Beralec, hódítani, s legyőzni kell azon nőt. — S önnek azon tanácsát sem érvé­nyesíthetem, hogy e czélra piperköc­öt használ­jak, bármily furcsának tűnjék is fel ön előtt, már három emberünk életébe került. Erre már felemelte Joon fejét, mert azon kilátás, hogy e vállalat veszél­lyel jár, csábító volt reá nézve. — Azon nő — mondja — ön már három ember életébe került. — Kiáltá: — Igen, három fiatal, bátor férfi, kik ön előtt­e kísérletbe fogtak, nyomtalanul eltűntek, anélkül, hogy képes lettem volna kitudni, hogy hová lettek. — Jól van, nyújtson nekem alkalmat, hogy valódi veszélynek tehessem ki magam, s ne csak holmi nevetséges szerelmi cselszövény legyen e dolog, úgy öné vagyok. Igen, e dolog komoly veszél­lyel jár, mel­­­lyel szemben bátorság és hidegvér szükséges, hogy az ismeretlen hálókat, melyek e nőt körülveszik, ki lehessen kerülni. —­ Mert, ha a veszély nem tőle jó, úgy felette egy titkos hatalom őrködik, melynek sem okát sem pedig tényezőit nem vol­tam képes eddig kitalálni. Azon meggyőződés, hogy e vállalat veszél­­­lyel van összekötve, a lovag ü­gybuzgalmát még inkább sarkalta. __Helyesen, bravó Abbé­­ miért nem mondta ezt mindjárt. Ha a nő megett férfiak is vannak, úgy magamra vállalom a megbízást. — Bizony pedig ez fontos megbízás fiam, oly annyira fontos, hogy ha ön sikeresen műkö­dik, fényes jövőre lehet kilátása. Erre a szóra „jövő“ ismét megjelent a lo­vag ajkain a búskomor mosoly. — Ól a jövőm miatt nincs mit aggódnom .... az biztosítva van, ha ugyan hinnem lehet a bretagni jósnőnek, ki mielőtt Parisba utaztam, megjósolta jövendő sorsomat. — Minő jóslat ez? kérdé kíváncsian az Abbé. — A fiatal ember kezével a nyakához nyúlt, s egész nyugodtan mondá : — Lenyaktilóznak mielőtt harminczötödik évemet betöltőm. — Az Abbé ki­ismerte a bretagniak babo­nás természetét, azon gondolkodott, mint vigasz­talja meg a lovagot pár szóval, midőn ez hango­san kezdett nevetni. — Ah­­a mint látom ön könnyedén veszi a dolgot, mondá Montesquiou. Mert a jóslat végére gondolok, mely a nyaktilót illetőleg, tetszésemre van bízva. — Valóban ? — Igen, a­meddig azonban arra várok, hogy fejemet levágják, nem akarom azt egy vén as­­­szony bohó beszédje miatt megőszíteni, hanem jobb lesz Abbé úr, ha komolyabb dolgokkal fog­lalkozunk , térjünk át az én szerepemre. — Tehát el van ön határozva ? — Mindenesetre. — És ki azon nő, kit meg kell hódítanom?, — Barras kedvese, viszonzá az Abbé. A directorium e hatalmas tagjának nevét hallva említeni, Joon élesen szemébe nézett Mon­tesquiou urnak, s kérdé: — És bizonyos ön abban, hogy e nőtől függ a köztársaság bukása, s ő felsége XVIII. Lajos visszatérte országába? — Igen, és be fogom önnek bizonyítni. — Egészen fül vagyok. (Folytatása következik.)

Next