Egyetértés, 1877. december (11. évfolyam, 312-341. szám)
1877-12-25 / 336. szám
XI. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre poszta vagy helyben hfosho* hóidra: Egy évre ....................20 Félévre.............................................10.— Negyedévre . . ..................... Egy hóra................................... . í.go Egy szám 6 krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyeerí tervetése 12 kr., tábfeször 10 kr. B 61 t e g d l i minden hirdetésért kű- Wn SO kr. Sí giitter: öt kesibrs ter So kntjesar. 338. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Nemzeti létünk. „Nemzetek lesznek, nemzetek vesznek.“ Negyvenöt évvel ezelőtt e szívtelen, szavakkal támadta meg Esztergom megye kormánypárti követe azt a nemes hevet, melylyel a magyar rendeknek tanácskozásaiban a halálra tiport lengyel nemzetnek érdekeiért síkra szállottak. És ezekre felelt az ifjú Deák Ferencz oly magasztos kijelentésekkel, melyek emlékezetének elvitathatlanul dicső részéhez fognak tartozni késő évszázadok előtt is. Akkor mondotta ő, hogy igaz, „nemzetek lesznek,és nemzetek vesznek“ ép úgy, mint egyes emberek is lesznek és vesznek; de ha erkölcsi kötelességünk, hogy embertársaink végső nyomorán segítsünk és tehetségünk szerint őket éltök erőszakos veszélyeztetése ellen megóvjuk, mennyivel inkább kötelességünk, hogy egy nemzetnek életét védelmezzük meg a hóditó hatalom és a szerződéstipró erőszak ellen! Ha Deák Ferencznek szavai nemes emlékezetül fognak szolgálni az utókor előtt is, nekünk meg nem úgy tűnnek-e fel, mintha csak a szemeink előtt lefolyó események behatása alatt keletkeztek volna? Az örök erkölcsi elv, mely az ő beszédében kifejezésre jutott, nem úgy üt e meg bennünket, mint a pillanatnak kinyilatkoztatása, a legélőbb igazság és a közvetlen követelés? Mégis mennyi új, mennyivel több van ma a helyzetben? Mi minden tény, mi akkor könnyű aggodalom volt, mi minden lett elkerülhetlen, mielőbb szabad választásunkon állhatott? Nemzetek lesznek, nemzetek vesznek, hányszor lett ez már azóta igazzá, és hányszor lehet igazzá a jövőben? A szó, melyet előbb úgy hangoztattak, mint történelmi tanúságot, most már saját tapasztalaink részére vált, és aggodalommal kérdezzük, hol fognak tapasztalataink megállani? Nem lesz-e a legközelebbi és egyszersmind legutolsó, melyet saját nemzeti létünk kérdése fog nyújtani? Napjainknak vészkiáltása nem úgy hangzik-e, mintha ismét a halálharangnak kellene megkondulnia nemzetek fölött! Karácson ünnepe megérkezett. Milyen karácson. Látjuk, nemzetek hóhérai és országok rablói vígan ülik az ünnepet és szerencsét kívánnak egymásnak a véres munkához. Kik hazájukat védik, kik a népjognak szentelték karjuk erejét, gyászban kesergik szenvedett veszteségeiket és csüggedve néznek a jövő küzdelmek elé. Nekünk pedig van okunk gondolkozni, hol találjuk fel szíveinknek a megváltás hitét ? a megváltás mi egyéb, mint ítélet, hogy nemzetek lesznek és nemzetek lesznek. Egy félszázad múlt, hogy ez a gyászos szó elelhangzott a magyar törvényhozók előtt, és Deák Ferencznek nemes tiltakozását vonta maga után. És kinek volt igaza ? Nem veszett e el a lengyel nemzeti élet, nem haldokolt már a lengyelek nemzeti öntudata is? Segítettük e a lengyeleket hősies önvédelmi küzdelmeikben, gátoltuk a hódítás munkájának teljesülését? Ma egy félszázad után megújul a régi látvány. Az orosz sasok új áldozatra csaptak le, már átrepülnek a Balkan fenyves bérezem és Rumelia síkságai nyomukban az ozmán nemzet nagy temetőivé válhatnak. Segítjük e most a törököket védelmezzük-e a megtámadott népjogot? Többről van szó! Kimondhatlanul többről! Nem is az itt a feladatunk, hogy a társat vagy rokont védelmezzük , kinek élete veszélyben forog. Lehet, hogy a lengyel nemzet leigázása egy félszázaddal ezelőtt még nem képezett veszélyt saját nemzeti létünkre nézve. Lehet, mi csak az emberiség és igazságosság érzelmeinek szolgáltunk volna eszményi hódolattal, ha a hősiesen küzdő nemzetnek végbukását feltartóztattuk volna. De a török nemzetnek eleste s az orosz hatalomnak további terjeszkedése lábaink alatt mozgatja meg a földet, saját nemzeti tételünknek gyökereit szaggatja ki a tápláló talajból. Nem hála és nem részvét pusztán az, mi bennünket megindít, nem egyedül emberbaráti és jogossági érzelmek nyilatkozása, hanem az önvédelem kötelessége saját életünk, jövőnk és minden nemzeti javunk fentartása. Van e közöttünk, aki most ismételni merné, hogy „nemzetek lesznek és nemzetek lesznek“ ,mintha egyedül circusban néznék a halálra szánt gladiátorok elvérzését? Igen, nemzetek lesznek és nemzetek vesznek,a saját tételünkről vagy vesztünkről kell határoznunk. Vagy talán akkor lesz az önvédelemnek helye, ha már az ellenállhatlan vész saját határainkra tört ? Akkor gondolunk csak magunkra, midőn se támaszunk, se szövetségesünk? Hogy védelmezzük magunkat, előbb megvárjuk, hogy védtelenekké legyünk.“ Itt van az idők különbsége, ez a kérdésnek haladása. Negyvenöt évvel ezelőtt Magyarország rendei még arról vitatkozhattak, hogy segítsenek-e egy rokonszenves szabadságszerető nemzetet, bár saját nemzeti életünket nem látták fenyegetve. WL fi' £ vlxe**_Jink ^ lx&xxLaiuL a nemzeti halált, mely az alduna és a Balkán bérczei felől verdesi felénk hollószárnyait, akarunk-e magunk élni az ősi hazában, még ha legkevésbé sem rokonszenveznénk is a törökökkel? Azok a hibák, melyeket az atyák követtek el, meg lettek büntetve rajtunk az unokákon. De hálát adhatunk az égnek . Bennünket még bűnhődés érhetett, mert az atyák hibái még élve hagyták a nemzetet! Ám a hibákért, melyeket mi követünk el, talán utódok se lesznek, kik megszenvedjenek. Oh a nemzedéknek, melyre ma a hazának megvédelmezése hárul, éreznie kell azt, hogy ő lehet az utolsó mely a magyar nevet viseli! És mi nem ismernék fel kötelességeinket ? Talán kialudtak már a lelkek ? Maga a természet megszűnte már bennünk működni ? Valósággal meghaltunk , és ha eljö a nemzeti lét ezredik éve, épen kellő időben jön, hogy csattanós sirirattal szolgáljon . Nemzetek lesznek és nemzetek vesznek. Mezei Ernő: Harczi készülődések Angliában. (Saját levelezőnktől) London, decz. 20. Rég nem éltünk ily izgalmas napokat. A city forrongásban a tőzsdén egy kis pánik — a consolok “/a*/,-kai leestek. Nem csuda. A sok egymást nyomban követő szokatlan jelenség a leghidegebbvérű mamonfiát is felriasztó. Először is a királyné a napokban Disraelinál, falusi lakában*ett látogatást. Ezt a ritka megtisztelést annak jeléül vették, hogy a harczias miniszter politikája a legmagasb körökben helyeseltetik. Erre következtek, az ez időszakban szokatlan, süni miniszteri tanácskozások — három nap egymásután — jött aztán az admiralitás rendelete, hogy a Portsouthban készülőfélben levő hadihajók fölszerelése sietessék; Northamptonban pedig (ez csizmadia vidék) egy 800,000 pár lábbelire szóló szerződés kiadása, s végre a parliament összehivatása január 17-dikére. Ez már ugyancsak rendkívüli dolog, a honatyákat a szokottnál három héttel előbb, kastélyaikból beszólitani, az ez évszakban megszokott kedvencz mulatságaikban háborgatni. Ilyes miniszteri hatalmaskodás csak a krimiai háború alkalmával történt, s akkor is egy egész héttel későbbre mint az idén. . . . Mindez összevéve világos jele az angol oroszlán fölébredésének, bizonysága annak, hogy Disraeli politikája felülkerekedett a kabinetben, s hogy Derby habozása és Salisbury akadékossága legyőzettek. A kormány támogatói, s ezek száma Plevna hősies elestével és a muszkák szemtelen követeléseivel roppantul növekedett. Bizton várják, hogy a parliament nem fogja tűrni azt, hogy a nemzetet oly közelről érdeklő keleti kérdés az ő beleszólása nélkül intéztessék el a három koronás conspirator kénye-kedve szerint, s hogy tehát készséggel megszavazandja a kormány által kérendő anyagi segélyt, mely szavának nyomatékot adjon. Hisz a mi borzasfejü magyar"“machiavillink erkölcstana szerint: minden nemzetközi szerződés blikkri szuronyok támogatása nélkül. Reményük továbbá, hogy a francziaországi zavarok szerencsés megszűntével angolhon határozottabb föllépése a varzini Mephistot is gondolkozóba ejtendő, s hogy ez kissé szabadabb lélegzést engedend szánalomra méltó TJi------Sín- —-- .»monyatík IS helyt adnak, miszerint (hogy Simonyi Ernő barátunk találó képletével éljek) a szarvasmarha nem engedendő magát birka módjára a vágóhídra vezetetni, de meghalván a magyar nemzet hatalmas hangját, neki fordul a nyakig véres mészárosnak is derekasan meghányja szarvaival, bármennyire csahol a szelindek. Bizon ideje is volna már, hogy Andrássy megemberelje magát, s ne elégedjék meg avval a nyálkás dicsőséggel, hogy ő nem zöld béka. A „Times“ persze még most is ellenzékeskedik, avval a sophismával élvén, hogy angolhon határozott föllépése a törököt további ellentállásra bátoríthatná, s így a békének megkötését hátráltathatná. Ámde, mi jól ismerjük ezen ép oly perfid mint hatalmas közeg erkölcsiségét. Láttuk akárhányszor — nevezetesen a krimiai s az amerikai háborúk alkalmával — miként fordít köpenyeget, hirtelen egy napról a másikra. Sőt nem egyszer arczátlanul bevallá, hogy a következetesség nem kenyere, s hogy, mint ezt már neve is jelzi, 6 az idők szerint forog, s hogy nem annyira vezére a közvéleménynek, mint inkább annak puhatolója s követője. Ennélfogva épen nem csudálkoznám, ha a parliament egybeülésekor a „Times“ is más nótát fúj. A gladstonisták közegei ma már számba sem vehetők. A tavaly még oly hatalmas párt hóbortos túlzásai által maga megásta a sírját. Vesszen India, vesszenek a brit érdekek (prerish India, prerish the british interests !) éljen a keresztyén civilizátor, éljen a czár! Ezen hazafiatlan, angolellenes vadság elidegenítette tőlök minden józanul gondolkozó hazafit. Mindenki neveti s megveti a „vérszomjas philantropokat.4 D. Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva. — 187?. deczember 25. Szerkesztői Eredet Budapest, IV. hímző-utcza 1. sz. kori a lap szellemi részét illet* minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkirtli entben küldetnek vissza. Kiadó-hivatalt JBudapest, IV. hinuö utan i. sz. kéri az előfizetési pénzek küldendők. ....................—11 iii ■ A „lázadás“ bűnténye. Többnemü magán és hírlapi eszmecsere tárgyát képezi, váljon a decz. 16-ki zavargásból kifolyólag emelhető-e alaposan lázadási vád ? E kérdésre felelni a modern codexek alapján nem akarok, nem is feladatom , hanem a magyar jog alapján akarok csak inkább elméletileg pár megjegyzést tenni. A „lázadás“ ténye, mint bűntény a Corpus Jurisban és a Tripartitumban több helyütt említtetik a nélkül azonban, hogy fogalma, mint befejezett bűntényé, az ujabbkori codexek és tankönyvek mintájára elméletileg felállittatnék. Az egyes dispositiók helyes magyarázata alapján azonban kétnemű lázadási bűntény különböztethető meg. Az egyik a nemzeti lázadás, a másik a paraszt lázadás. VHK. TR. 14. t. ez. a nemzeti lázadásról beszél s lázadónak azt tartja, ki vagy a király ellen, vagy az államnak területi és alkotmányi épsége ellen nyíltan föltámad, vagy azoknak elleneszegül. A király alatt nem annak személyét, hanem törvényes hatalmát és hatóságát érti, az alkotmány alatt pedig a királyi itélőszékek a nemzeti rendek és egyéb állami (nemzeti) intézmények tekintélyét. Az 1846. 25. t. ez, melyre a Verhovayra vonatkozó elfogatási parancs hivatkozik, a köztörvények megsértőit, kik az ország törvényeinek és a királyi felség bírói székének vakmerően és erőszakosan ellenszegülnek, mondja 1á z....dár a tazanasnak itt felállított « n Ír fogalma lényegesen megegyez a VHK. I. R. 14. ez. 2. §-ában felállítottál. Az ország törvényei alatt itt is a nemesi rendre vonatkozó alkotmányi törvények értetnek kiválólag. De a lázadás fogalmát itt szabatosabban constatálni lehet az e törvénnyel egy mondatbeli összefüggésben álló 1546. 26. törvényczikkből, hol világosan kimondatik, hogy lázadás esete csak akkor forog fenn, ha egy vagy több megyének vagy kerületnek romlása czéloztatik s eszközöltetik. Ezt igazolja az 1556. 24. t. ez. is, mely petrőczi Bebek Ferencz és György concret tényeit nevezi világosan lázadásnak. Hogy a lázadás bűnténye ezen törvények szerint teljes legyen : szükséges, hogy a) vagy a király felségi és alkotmányi hatósága ellen, b) vagy az ország törvényes alkotmányos alkotmányos intézményei ellen c) erőszakosan, tehát fegyverrel a) vakmerően, tehát világos czélzattal e) és végre akként történjék támadás vagy ellenszegülés, hogy az ne egyes emberek, hanem sokaknak romlását (károsodását stb.) idézze elő. Ezen törvény alapján Verhovayt lázadással vádolni jogi lehetetlenség. A lázadás bűnténye említetik még több helyütt, úgymint 1559. 43. t.-cz. >1622. 20. tcz. 1715. 7. 9. 49. tcz. 1723.9. t.-czikkekben, a kisebb jelentőségüeket itt nem említve. Az 1559. 43. és 1715. 9. tczikkek csak általában szólnak lázadásról, de a fogalom közelebbi elemeit nem említik. Az 1622. 20. tcz. a mozgalmak és zavarok előidézését s különösen a törökkel és egyéb idegenekkel való czimboráskodás folytáni előidézését tartja lázadásnak. E törvény az Erdélyből kiindult szabadsági küzdelmekre reflectál ? E törvényre a k. fiscus Verhovay ellen nem hivatkozik. Hanem hivatkozik az 11715. 7. tezikkre. Ebben a lázadás fogalma szintén nincs meghatározva, noha egyszer egyszerűen csak lázadást (perduellis), másszor pedig kegyetlen és iszonyú lázadást emlit. E törvényt közelebbről megvilágositja az 11715. 49. t. sz., hol Rákóczy és Bercsényi tette neveztetik lázadásnak. Ez utóbbi momentumtól eltekintve, mert hiszen a decz. 16-iki zavargás és a Rákóczy-Bercsényi féle belháboru két különböző dolog, kétségtelen, hogy az 1715. 7. tezikkban említett lázadás alatt azt kell érteni, a mi az 1546. 25. törvényczikkben és VHK. I. R. 14. cz. 2 §-ában közelebbről meghatároztatik. De fontabb megjegyeztem, hogy ezeknek Verhovay ellen alkalmazása jogi lehetetlenség. Azt hiszem, hogy a Corpus juris szövevényei közt Verhovay ellen plausibilisebb kategóriák is lettek volna fölfedezhetők, de a lázadás és hűtlenség (1723. 9. t. ez.) esetein kivül bizonyára nem volt alaÄ’gis"Ina Wöffiättifc volna. Csupán ezért folyamodtak a lázadás elméletéhez. Eötvös Károly: Az országgyűlés mindkét háza ma rövid ülést tartott. A jövő évi ujoncz jutalékról, a kiegyezési provisoriumról, az 1878-ik év alsó negyedére szóló indemnityról és az angol kereskedelmi szerződés hatályának meghosszabbításáról szentesített törvényczikkek hirdettettek ki előbb a képviselő- azután a főrendiházban. A szabadelvű párt elhatározta, hogy újévkor az idén is testületileg üdvözölni fogja ugyan a miniszterelnököt, de ez alkalommal minden politikai momentumot óvatosan kerülni fognak, nehogy megint anyi kellemetlenséget zúdítson a fejekre a válasz, mint a tavalyi „fontos politikai nyilatkozatok.“ Olaszország semlegessége. Fiumei tudósítónk úgy távirataiban, mint leveleiben többször tett említést azon barátságos viszonyról, azon gyakori érintkezésről, mely az olasz kormány és a montenegrói fejedelem közt fennáll. Az utóbbi időben is feltűnő sok olasz vállalt a montenegrói fejedelem hadcsapatában hadiszolgálatot ez már kihozta a portát keleti béketűréséből s körjegyzékileg emelt panaszt az ellen, hogy Olaszország ne sértse a semlegességet. A& KÖSZÖNS’Ö S. — Történeti regény. — írta CHAVETTE JEJJŐ. Fordította Hentaller Lajos. MÁSODIK RÉSZ. — NEGYEDIK KÖTET. — 72-ik folytatás. — Lehet gondolni, mily dühös volt az óriás, midőn látta, hogy felügyelet nélkül egy lépést sem tehet azon házban, melyben négy éven keresztül korlátlan ur volt. Érezte, hogy kalitba van zárva, s úgy tett mindyt a vadállat, ha csapdába kerül, folyton morgott. Mihelyest nyikorgott, az előzékeny unokatestvérek rögtön egészsége után kérdezősködtek. — Talán beteg ön jó Lebic? — Vigyázzon magára derék barátom. — Az istenért óvakodjék, nehogy baja legyen. Az óriás, ki jól látta a gúnyt, mely e szavak mögé volt rejtve, elfojtotta haragját, s rendesen mosolyt erőltetett. — Vigyen el benneteket az ördög, gondolá, ha soká igy tart, megpukkadok mérgemben. Alkonyat felé folyton nyugtalanabb lett. — Csak el ne jönnének ma este czimboráim, mormogá, szép verembe esnének. A rokonok látták, hogy felette izgatott, tehát megkétszerezték figyelmüket. ■— Vigyázzon egészségére barátom. — Az éjjeli lég ártalmas lehet szervezetének. — Feküdjék le derék Lebre. E tanács tetszett az óriásnak. Szobájában egyedül lesz, s gondolkodhatik, miként szabaduljon ki a hálóból. — Lelkemre, rosszul érzem magam monda, ha megengedik polgárok, hát lefekszem. — Sőt kérünk, kiálták többen. Ezzel felkísérték ajtajáig, s nyugodalmas jó éjszakát kívántak neki. Végre tehát egyedül volt. — Valóban, megöl a méreg, ismétlé az akasztófa virág, s elkezdett szitkozódni. Végig nyújtózott ágyán, s várakozott. — Ahha az éjjel csak legkisebb sejtelmem is lett volna, hogy az átkozott piperkőcz nem alszik .... bizony nem volna most utamban. Egyik óra a másik után múlt el, végre néma csend volt az egész házban. Reggeli három óra felé felkelt. — Alusznak mindannyian, most lemehetek a pinczébe, monda óvatosan felnyitván ajtaját. Mezítláb ment ki a folyosóra. El lehet képzelni, mily dühbe jött, midőn három lépést téve, a sötétben öt hang kiálltott feléje. — Talán rosszabbul van Barassin ? — Meg ne hütse magát Barassin. — Legyen óvatos Barassin. — Forduljon meg, s térjen vissza Barassin. Ezzel az izmos kar megragadta, s visszalökte szobájába. Az óriás azt hitte, a guta meg fogja ütni. — Nappal Lebic .... éjjel Birassin Vigye el őket az ördög! Ezek az emberek jól ismernek .... Ezer millió menydörgős menykő 1 mit akarhatnak velem? Ó! miért nem tekertem ki annak a piperkőeznek a nyakát! ! A következő napok hasonlóan teltek el. A rokonok azonban szorgalmasan ástak s kutattak a pinczében, hogy felfedezzék a kincset, és a titkos kijárást. Iván minden reggel megkérdezte az óriást, hogy nem akarna-e felfedezéseket tenni ? — No Sebic! van-e valami mondani valód? A gazember bámulva tekintett rá. — Az ördögben mit mondhatnék én önnek, viszonzá. — Például miért hoztál te engem félholtan ide a Szajna utczából? — Én nem hoztam, ön ezt csak képzeli. Egy reggel a boltajtóban találtam vérében , s felhoztam. Többet nem tettem önért. — De hisz a múltkor, midőn azt hitted hogy alszom, magad árultad el, mert régi szokásod szerint akkor is hangosan beszéltél. Annak a kiállításnak is szeretném az okát tudni, amit velem és Lurent asszonyai rendeztél. Lebic nevetve viszonzá:. — Ah! ezt is álmodta. A bor operált, s most nem lehet fejéből kiverni, hogy mindkettőjüket, — talán pénzért, — mutogattam. — Tehát nem akarod beismerni. — Nincs mit beismernem. — Ne lesz még időd a gondolkodásra. Holnap talán már jobb emlékező tehetséged lesz. Lebic a következő nap ugyanezt mondta. Végre Iván türelmét vesztve felkiállta: — Van egy jó eszmém! — S mi az ? — Felakasztatlak egy szögre s mig kötéllel a nyakadon talán visszatér megvárom, emlékező tehetséged. — Ó nem szép volna szegény Lebiccel úgy bánni, ki mint ön mondja életét mentette meg. . — Ea nem is Lebicet fogom felakasztatni . . . isten mentsen. Az akasztott más fog lenni. — Kicsoda ? — Bizonyos Barassin. — Látja ez megint egyike bogarainak !! Sehogy sem értem, miért neveznek ön és barátai engem Barassinnak ? Ki az a Barassin! — Tehát te nem ismered? — Szavamra nem kiállt a szolga büszkén. — Annál jobb! ne is keresd ismeretségét, mert azt hiszem, aznap, midőn megcsípjük, egy tőzsgyökeres gazembertől szabadíthatjuk meg a világot. Az óriás bámulva hallgatta, hogy Iván megvan ingatva személyazonosságában. — Tehát nincs közlendőd. — De igen, a szél megfordult, s az éjjel valószínűleg eső lesz. — Menj tehát, talán holnap majd mást is fogsz mondani. — Viszontlátásra, — szólt az akasztófavirág! — kit testőrcége szobájáig kisért. Tizennégy napig kutatott az abbé csapata, de nem talált semmit. Az unokatestvérek már dühösek voltak, s folytonosan ezt mondták Ivánnak. — Engedd, hogy felakasszuk Lebicet, legalább nem leszünk itt haszontalanul. — Nem, — viszonzá Beralec, — még várhatunk. Csellel talán megcsíphetjük. Vigyáznunk kell, nehogy gyanúja támadjon, mert a gazember nagyon óvatos. Az abbé már több ízben járt ott, s kérdezősködött a milliók után. Iván észrevette izgatottságán, hogy szüksége volna a kincsre. Lebic pedig minden áron ki akarta játszani őrei óvatosságát, mert meg akart szökni. Egy reggel ünneplő ruhában állított be Ivánhoz. De ki vagy csípve, mond a lovag. Mi ennek az oka ? Ön tehát nem tudja, kinek névnapja van holnap ? Beralec a köztársasági naptárra gondolt. — Holnap a kecskeszakállasok neve napja lesz, kiábta. Tehát te ezeknek különös tisztelője vagy ? — Igen, de a régi kormány idejében e napot Laurának szentelték, s igy asszonyomnak lesz névnapja. — Hogyan ? Sureot asszonyé ? — Igen, és én meg akarom köszönteni, hogy jó borravalót kapjak, mond nevetve a szolga. Erre az egész ház mozgásba jött. Nagy lakomát szándékoztak csapni. Lebic testőreitől követve lement a pinczébe borért. Mialatt a kosarakba rakták a bort, az óriás egy palaczkot dugott zsebre. Azt hitte, hogy altató van benne, s mormogá: — Kár, hogy nem elég valamennyinek, szerettem volna ha mind horkol. Szivéhez szokta palaczkját, mert nem volt sejtelme róla, hogy Iván vizes palaczkkal cserélte ki kábítószerét. A vacsora alatt, kis mértékben valamennyi becsipett. Lebic azonban holtrészegre itta magát. Élettelenül dobták ágyára testőrei, azután maguk is szobájukba tértek. Mihelyt csend lett, Lebic felugrott ágyáról s anélkül, hogy a részegség legkisebb nyoma látható lett volna rajta, mormogá: — Részegek voltak, mint a disznók, s most alusznak, mint a bunda. Azt hiszem soha sem lesz jobb alkalmam megszökni, óvatosan lépett a folyosóra. Semmi nesz. — Ebben biztos voltam! testőreim részegnek véltek, s aludni mentek. Azt szeretném látni milyen pofát fognak vágni, ha látják, hogy kirepült madarak gondolá kezében tartva csizmáit, lefelé haladván a lépcsőkön. — Jó volt nem tánczmesterré lennem, gondoló vígan, midőn nehéz teste alatt ropogott a lépcső. — Nemsokára czimboráim között leszek, — mondá földszintre érve. Midőn a pincze csapó ajtóját felemelte sóhajtozni kezdett. — Kár nagy kár, hogy nincs időm ! Valódi élvezetben fojtanám meg e bitangokat, kik egy hónapig kínoztak. Egyiket a másik után. No de eljö még a visszatorlás napja. Jó reménnyel telve csukta be maga után a pincze ajtót. (Folytatása következik.) Stanley és a Congo folyó. Nincs benne sok túlzás, ha azt mondjuk, hogy Afrika az urnák csak 1876-ik évében lön fölfedezve. Az a világrész, mely a legrégibb czivilizáczióját bírja felmutatni, honnan az az ősnépekhez áradt, ez ideig igazán csak körvonalaiban volt ismeretes s belseje a sejtelmek, találgatások, mesék országa maradt. Livington, Cameron, Magyar László, Pagge, Gamitto, Rodrigues Graca és Pombeiro a nagy ismeretlen területnek csak egyes déli. Du Chailla, Marche, Savorquan de Brazza, Barth, Nachtigall, Schweinfurth Braun és a hajdani arabok csak egyes éjszaki részeiről bírtak tudomással. Egy merész, vállalkozó hírlapírónak, Stanley Henriknek maradt fenn, hogy mind e „dissecta membra“-kát eggyé fűzze s egységes képet nyújtson valamennyiről. A fiatal utazó, ki első ízben Livingstone feltalálásával tette magát ismertté, most visszatért második útjából is s neve ott ragyog egy Columbusé, Marco, Polvé, Magelláné, Coclé mellett.