Egyetértés, 1878. március (12. évfolyam, 60-90. szám)

1878-03-01 / 60. szám

S XII. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy hóra............................................20.— Negyedévre........................................10.— félévre.......................................................— Egy évre..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyílttéri Öt hasábos sor 80 krajczár. 60. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Bank évenkint két és fél milliót, a vám­ 1 szerződésnél Apponyi legmérsékeltebb szá­­­­mítása szerint öt milliót, a Lloydnál négy-­­ százharminczezer forintot, ez összegek ,az évre hetvenkilencz millióra rúgnak; ha eh­hez hozzáadunk a nyolczvan milliós bankadós­ságból huszonnégy milliót: kisül, hogy a tisztelt többség legalább százhárom milliót érő­nek becsüli Tisza Kálmánt. Ennél drágább minisz­terelnöke még nem volt­­ Magyarországnak. De hát a többség ura Magyarországnak és Tisza Kálmán ura a többségnek; neki tehát szabad gazdálko­dása van a nemzet vagyona felett.* Péntek, 1878. márczius 1 Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó hivatal: Budapest, IV. himnő­ utc­a 1. Iz. hová az előfizetési pénzek küldendők, Budapest, február 28. A magyar képviselőház tevékenysé­gét már aligha lehet máskép megjelölni, minthogy szomorú és veszett egyszerre. Végtelen ugyan a kár és romlás, mely a már megszavazott kiegyezési ja­vaslatokból háramolhatik az országra, de jól odatekintve nem ez a veszély fenyeget valósággal bennünket. Ki is hiszi azt, hogy e kiegyezési ja­vaslatokból olyan törvények váljanak, a­mint Tisza Kálmán kívánja? Dehogy lesz belőlök valami, nem hiszi azt sem Tisza Kálmán, sem az ő félig parancsolatra, fé­lig jó alkura szavazó majoritása. Mintha csak elátkozott szellemek volnának, kiket gonosz varázslat arra kényszerit, hogy homokból fonjanak kötelet vagy feneketlen hordókba töltsenek vizet. A­mit a magyar országgyűlés már elfogadott, az a reichsrath tanácskozásai­ból egész eltérő alakban került ki! Új el­lentét, új vitatkozás. Tisza Kálmán újra elmegy Bécsbe, csinál uj provisoriumot és lejön egy uj capitulatióval. Megteszik ismét a kísérletet az elbukott kiegyezést újra lábra állítják, de az megint csak orra bukik. Azután jöhet hosszú provizórium, jö­het háború, jöhet mindenféle válság,­­ bármi, mi jelen államférfiaink működésének nyomába jönni fog, okvetlenül csak az ország hát­ránya és veszedelme leszen, de a kiegye­zési kísérletből nehezen lesz valóságos ki­egyezés ezen a földön. Lehet, hogy az ország így egy nagy csapást fog kikerülni, de erkölcsi szem­pontból épen ez teszi szomorúbb jellegűvé a képviselőházi majoritásnak tevékenységét. Soha a parlamentáris intézményeknek ilyen teljes elfajulását és belső elértéktele­­nülését még nem látták soha; nagy felada­­tokra­ hivatott és nagy felelősséggel terhelt férfiaknak ilyen határtalan kivetkőzését minden öntudatos emberi tevékenységből, még nem tapasztalta a világ. Nem az, a­minek szavazásaik ered­ményéből létesülnie kellene, fog az ország­nak valódi kárt okozni. De annál lealá­­zóbb és megrontóbb, hogy az ilyen sza­vazások megtörténhetnek! Ők teljesítik a roszat és megfosztják az ország jogküzdelmét minden erkölcsi alapjától, a­nélkül, hogy csak elérni gon­dolnák a czélt, melyet szem előtt tar­tottak. Ők felidézik a gyógyíthatlan viszályt és a kiengesztelhetlen elkeseredést, ráhal­mozzák az országra a gúnyt és megvetést a­nélkül, hogy legkevésbé számot adnának maguknak saját törekvéseikről és a legki­sebb hittel válnának saját politikai gondo­lataik iránt. Azt lehetne hinni, hogy lelkükben tel­jesen elfogadták az eshetőséget, melyet az ő politikájuk oly közel hozott, biztosnak látják az országnak végső bukását, és n­e­m gondolnak semmi egyébre, csakhogy nemzeti jövőnk teljes megsemmisülésével a hatalomnak védnöksége alatt jól gyara­podva s teljes kényelemben rendezkedhes­senek a dicsőséges czár hódoló alatvalóivá. Mintha veszettül zűrzavarosan kerin­genének egy chaosban, semmi egyébb vág­­­gyal, csakhogy mentői teljesebbé tegyék ezt a chaost, mentői több omladékot hagy­janak maguk után és mentői kevesebb le­hetőségét engedjék a jövő felépítésnek. Szavaznak, szavaznak. Tak, tak, — mondották a fejbólintó horvátok és ezzel idegen nyelven oly kitűnő hangfestést szol­gáltattak a majoritás tagjainak szavazó te­vékenységéhez, mintha csak felhúzott óra­művek gépiesen egyforma ketyegését hal­lanék. Vajjon miért szavaznak ők. Kétségte­lenül, mert Tisza Kálmán akarja, ki a ki­egyezési javaslatokat teremtette. De ők jól tudják, hogy az ő szavazásaik már nem felelhetnek meg ama czélnak sem, mely a javaslatokban jut kifezésre. Ők mégis csak szavaznak. Birkákról mondják, hogyha közülök a vezérkés egy elébetartott akadályon ugrik keresztül, va­lamennyi utána ismétli az ugrást, bár idő­közben eltávolították volna is az első aka­dályát. Elég bizarr tény ez az állati világban is, mely a természetes ösztönnek legalsóbb fokára vall. Milyen különös még, ha ugyanezt a jelenséget feltaláljuk egy nagy nemzetnek parlamentáris képviseletében a nemzet legfontosabb érdekeinek hivatott elintézésénél. A rosz,­képtelen és vétkes államfér­fiak tevékenysége akkor lesz a leggyilko­­lóbb, ha az ilyen államférfiak már önma­guk felől is kétségbeesnek. Valóban Tisza Kálmánnak kijelentése, hogy a reá oly szégyenteljes szavazás után is minden parlamentáris eszközt ki fog meríteni a kiegyezési javaslatok ke­­resztülhajtására, csak a vad, őrjöngő két­ségbeesésből származhatott. úgy áll az ország előtt, mint egy bukott és lesújtott démon, ki már nem lát magára nézve semmi szabadulást, de vesztében is szaporítani akarja ártatlan ál­dozatait és ördögi kac­ajjal száll a meg­semmisülésbe. Jól tudja, hogy szándékai nem sike­rülhetnek, de nem akar úgy távozni, hogy boszniának fojtogató karmaival utoljára torkon ne ragadja az országot. u­ magyar nemzet, kinek minden áron honmentők és gondviselésszerű fér­fiak kellettek, milyen választást tettél! Ezért volt szükséged a nagy fusióra, az országos dáridókra, a kimondhatatlan mámoros ölelkezésre, Kárpátoktól Adriáig, a kibékülés forró csókjaira és a lángoló esküdözésre városokban és falvakon ! Egy egész nemzetnek még tévedései­ben is szokott olyan lenni, mi a tiszteletet követeli és nagy eredményekre vezethet. De egy egész nemzet felbuzdulásának és lelkesedésének ilyen komikai fordulatánál mi egyebet tehet a hazafi, minthogy sírva fakadjon fölötte ! szünet A „diplomatiai mozgósítás“ dolgában ki ne3 állt be a félhivatalos lapok hasábjain. Megijedtek-e az általuk előkészített váz falra vetett ár­nyékától ; Oroszország fügemutogatására tettek-e hirtelen lakatot tollukra; a közvélemény makacs vonakodása felülni a játéknak hallgattatta-e el őket: mindezek oly kérdések, melyeket önkénytelenül tesz az ember, midőn huszonnégy óra alatt oly átalakulást észlel a hírek és ahoz fűzött harczias zaj körül. Két napig mintegy adott jelre fenyegetőnek hirdetették a helyzetet. Táviratokat és tudósításo­kat hoztak, hogy Erdélyben nagy az izgatottság, mert az oroszok a szorosok felé összpontosítják hadaikat; olvastunk a Galicziát fenyegető orosz mozgósításról, melyek, ha mind oda lyukadtak is ki, hogy Boszniába kell menni, de azért bizonyos oroszellenes vonással bírtak a közönség feliz­gatására. Hanem egyszerre csak bécsi táviratok jelen­tek meg kétségbevonhatatlan hivatalos jelleggel, a­melyek kiadták ismét az ellenkező parancsot, c­á­­folva az erdélyi és galicziai híreket, s reményeket fejezve ki, hogy sikerül kiegyenlíteni Oroszország­gal a differentiákat békés után. Már a hatvan milliós kölcsönről is kevés szót vesztegetnek, vagy legalább óvakodnak üressé­gét puskacsörrenést utánzó puffogással még üre­sebbé felfújni. Az hallatszik, hogy e kinos pausát a l­e­­vélváltások okoznák, melyeket a tör­téntek felvilágosításául és kiegyen­­lítéseül a kanczellárok jegyzékeinek kíséretében, maga a két monarcha I. Perencz József király és II. Sándor czár váltanának. Bár­mi legyen az oka, az bizonyos, hogy a mennyire nem volt komoly a kölcsön kapcsában csapott harczi lárma, hanem csupán a régi terv keresztülvitelének á lerázására jelenetezett komédia, és annyira nincs meg Bécsben ma sem a helyzet két­ségbeejtő komolyságához mért elhatározási készség. Haboznak minduntalan úgy a mozgósítás nagysága, mind czélja iránt. A békepontozatok felrázták őket. Észrevették, hogy Oroszország perfidul megcsalta szövetséges könnyenhivőségüket; érezték, hogy valamit tenni kellene a monarchia tekintélyének érdekében, de mindennek daczára nem képesek az események által diktált nagy jelszók és nagy tettek színvonalára emelkedni. A döntő körök restelkedésből, vagy a nekik tulajdonított ősi szellemi gyöngeségből még min­dig elsimíthatni vélik a vereség élét, melyet a ve­zetés hiszékenysége szenvedett. Tanácskozgatnak, kéregetnek és írogatnak tehát még folyvást; holott az idő rohan és Orosz­ország minden perczczel jobban beleerősíti magát a békepontok által gyökeresen felforgatott viszo­nyokba. Ebben a habozásban rejlik a monarchia sze­rencsétlenségének kulcsa. Elszalasztják a legutolsó órát is, melyben egy komoly elhatározó lépés az eddigi bűnös mulasztásokat, ha mindjárt tízsze­res áldozattal is helyreüthetné. Még az oly szembeszökő, s történelmileg nem is első gazság után hinni abban, hogy Oroszország lemond áldozatainak fényes eredményéről: a leg­nagyobb szerencsétlenség, mely a monarchia veze­tésében szerepet vihet. Hiszen más sem kell az orosznak, mint hogy időt nyerjen monarchiánkká szemben a keztyü fölvevésére. Csak­is ily időt en­gedő hiszékenységgel szemben engedheti meg ma­gának a gúnyt április 1-jére, a bolondok napjára indítványozni a congressus napját. Mennyibe kerül az országnak a Tisza-minisztérium? Egy laptársunk szá­mítása szerint, „a Tisza-kormány az országnak kö­rülbelül százhárom millió forintjába ke­rül, melyet tíz év alatt az ablakon kidobunk a legalacsonyabb becsű szerint. Ugyanis a kormány vallása szerint a fogyasztási adóknál lesz­ Kossuth atyjának sírja. A nagy­közönségnek élénk emlékezetében van ama kegyeletes buzgalom, melyet Zlinszky Istvánná­­rhölgy Kossuth Lajos atyja sírjának a pusztulástól való megóvása, helyreállítása és em­­ékkővel ellátása körül kifejtett. E nemes buzga­lom, felkelté az egész nemzet figyelmét, s min­denki rokonszenvvel és köszönettel adózik a nőnek, a ki lelke sugallatából e kegyeletteljes munkának kezdeményezője és végrehajtója volt, s hogy Kos­suth szavaival éljünk »őrző angyalává“ vált atyja sírjának. Zlinszky Istvánná oly tapintattal járt el, hogy a mozgalom megindítására nemcsak engedélyt kért Kossuthtól, hanem minden mozzanatról pontosan értesítő. „Szükségesnek láttam — írja lapunkhoz intézett levelében, — a nagy számüzöttet értesí­teni, s beleegyezését kikérni, melyre az ide mellé­kelt választ vettem. Felkérem, legyen szíves lapjá­ban e levelet közölni, hogy a t. aláírók is tudo­mást szerezhessenek róla.“ E sorokhoz képest itt közöljük Kossuth La­josnak Zlinszky Istvánné úrnőhöz intézett levelét szó szerint, a mint jő: Gollegno (al Baraecone.) Február 18. 1878. »Nagy­ságos asszonyom ! Ajánlva küldött levelek többnyire igen ké­sőn, néha épen nem jutnak kezemhez. Pusztán la­kom, a­hol posta nincs. A közönséges módon kül­dött levelek házhoz hozatnak, de az ajánlottak át­vételére magamnak kell mennem a szomszéd fa­­luba. Néha (mint most is történt) hetekig nem mehetek. Ilyenkor aztán megesik, hogy feledésbe mennek a soká heverő levelek a nem épen szaka­vatottan kezelt falusi postán. így történt, hogy Ngnak még a múlt decz. 30-án kelt igen-igen ked­ves levele csak az illető postahi­vatal tudakozódására tett kutatás folytán jutott ily nagy későn kezem­hez. Megilletődéssel olvastam kegyes sorait, legmelegebb hálaérzettel köszönöm kegyeletes ér­­­deklődését, gondoskodását, fáradozását, melyet kedves jó atyám elhagyatott sirjának a pusztulás­tól megóvása körül tanúsítani méltóztatott. É­n az önkény foglya voltam, midőn atyám meghalt. Nem én zárhattam le szemeit, — s 29 év óta hontalan: sírját sem én gondozhatom. — Legyen ön áldott asszonyom, hogy a fiúi kegyelet­adóját a lelkes honleány tevékeny részvétével nagylelkűen pótolni vállalkozott. Atyámat a halál sok hazafi­­útól, bánattól mentette meg, mely nekem életfáradt fiának osz­tályrészül jutott. Csak már végén volnék. Én idegen földben fogom aludni az örök ál­mot, ott a hol alusszák szeretteim: nőm, le­ányom. Csak legalább azon biztos reménynyel szál­hatnék siromba, hogy a föld, melyben atyám ham­vai nyugosznak, nemzetem földje marad, mint volt a múltban ezredéven át. Kimondhatlanul fáj lelkemnek, hogy még azt is meg kellett érnem, hogy e felől magamat biztosnak nem érezhetem. Hazám jövője sötét képben áll lelki szemeim előtt. Irtóztató veszélyek felé látom sodortatva nem­zetemet azoknak példátlan vaksága által, kik sor­sát tehetetlen kézzel intézik. Oda vitték a dolgot, hogy nemzetünk az élet-halál karezot, mely tétele fölött dönt, már csak a gyáva megadás öngyilkos­ságával kerülheti ki. — S bizony-bizony meglehet, hogy a hazán, melyet atyám és én oly híven sze­retőnk, osztozkodni vágyók harczi lovai fogják széttiporni a hantot, melyet ön t. asszonyom oly nemes kegyelettel gondja alá von. De bizzunk nemzetünk erélyében, melyen már annyi vihar megtörött. Hanem bármit hoz­zon is a jövendő, vegye ön asszonyom megillető­­dött szívem forró hálájának kijelentését jóságáért; nem engedély, nem beleegyezés az, a­mi önt tő­lem megilleti, hanem a legőszintébb köszönet, me­lyet azon kéréssel nyújtok át önnek és mindazok­nak, kik ön nemes szándékának megvalósításához hozzájárultak, hogy legyen tovább is atyám sir­jának őrző angyala. Maradok legmélyebb hálaérzettel Ngod alá­zatos s lekötelezett szolgája“. Kossuth Lajos: Anglia fegyverkezik. — Saját levelezőnktől. — London, február 26. Önök otthon hónapok óta mozgósítanak, (pa­piroson) mozgósítanak, de meg nem mozdulnak, mi itten erősen mozogunk s kettőztetett erélylyel készülődünk. A kormány gyárai nem győzvén a fegyver-szükségletet fedezni, magányos gyárosok­nál tétetett megrendelés 150.000 Henry-Martini­­féle hátultöltőkre. Azt mondták: az angol hajóraj mit sem végezhet a muszka had ellen, mert hát mit tehetnének a halak lovak ellen? Ezen gú­nyoló életnek is eltompítjuk az élét, a­mennyiben nagyban vásárolunk lovakat. Egyelőre 22.000 ló beszerzése rendeltetett el. A múlt héten 5000 da­rab megvétetett 500 ezüst írtjával darabja. A török kormány számára épített, de fizetés hiányában itt maradt pánczélos hajók is megvé­tettek. Ezalatt a kormány gyáraiban éjjel nappal dolgoznak a munkások ezerei. Szóval, készülünk mintha konferencziáról s osztrák-magyar szövet­ségről szó sem volna. Szembeötlő kivált a tevé­kenység (s erről személyes tapasztalatból szólha­tok) az élelmezési osztályban. Az élelmi­szerek beszerzése oly roppant mérvű­, hogy azt kell hin­nünk, hogy az itthon állomásozónál sokkal na­gyobb hadsereg ellátásáról gondoskodnak, azaz hogy az indiai armádiára számítanak. Ezen fölte­vést azon körülmény is erősiti, hogy Napier tá­bornok, ki az előtt Indiában vitte a főparancsnok­ságot, Gibraltárból haza hivatott. Lesz tehát ka­tona elég, s ki tudja, azok a vad mohamedán ez­­redek talán lábra állítják megint szegény elalélt Padishajukat. Az is megjegyzendő, hogy a múlt héten ki­adott nagyszerű újabb megrendeléseknek beszállítási véghatáridejéül május hó elseje köttetett ki. A kormány alkalmasint ekként okoskodik: a már­czius vége felé összeülő conferentia április folya­mán tanácskozik, azaz veszekedik, úgy hogy má­jus kezdetén már tettlegességre kerül a dolog. A minap az itteni japáni követtel vala al­kalmam beszélgetni, kérdem ő excellentiáját, mit tart a helyzetről, s a civilisatiónak ezen legifjabb diplomatája azt felelte: „A béke lehetséges, hogy ha nem lesz conferentia, de ha összeül a conferentia, akkor a há­ború elker­ülhette ”,“ mert mennél köze­lebbről szembe néznek az urak egymásnak, annál erősebben jövendenek a felszínre mindegyikük par­tikuláris érdeke, annál acutabb leend a helyzet s annál elkerülhetlenebb a háború.“ Legközelebbi s elsimithatlan okozója a bajbakapásnak a török hajóraj lesz, mely az an­gol után a leghatalmasabb a világon. Az annyira összezsugorodott török birodalom nem tarthatja meg tovább az oly költséges játékszert, a muszká­nak fáj reá a foga, ámde Angija, semmikép nem engedheti, hogy az a muszka birtokába jusson. A legújabb hír szerint Miklós nagyherczeg a török hajóhadnak, vagy legalább tetemes részének azon­nali átengedését követelte, de a nyomorult szul­tánnak még volt annyi bátorsága kijelenteni, hogy inkább fenékbe furratja a hajókat s végre a szul­tán fogadván, hogy az angoloknak sem engedi át azokat, a nagyherczeg is elállt egyelőre köve­telésétől. Tehát csak egyelőre, s így kétség­telenül a konferenczián újra előálland követelésé­vel. Anglia pedig kész a végletekig menni inkább, semhogy a muszka tengerészeti hatalomnak ilyetén gyarapodását megengedné, mely saját tengerészi supremacziáját megsemmisíthetné. E helyen jó lesz megemlékezni, hogy a tö­rök hajóhad főparancsnoka, Hobart pasa angol tengerészi tiszt, s pár hónapja annak, csak­hogy a gladstonisták agyarkodása következtében, végkép elbocsájtatott az angol szolgálatból. S váj­jon mit szólana a világ hozzá, ha Hobart egy szép reggel egész hajóhadával a portsmouthi kikötőbe beköszöntene ? •— Vagy ha — a­mint egykor Ausztriáról is elénekeltetett, hogy Ausz­tria csak a táborban létezik. Hobart is azt találná mondani: a török hatalom nem Stambulban van, hol egy szerencsétlen báb ül, merő eszköz a muszka kezében; a török hatalom itt van, hajóim fedélzetén, le avval az árnyék szultánnal, éljen Midhat, törökbán alkotmányos szultánja! Agyafurrt kaland? — De hány példa van rá a régi s az újabb történelemben? Miként buktatta meg Isabella spanyol királynét Topete tengernagy ? Hobart előzetes életének kalandos volta, ilyen pro­­nunciamentot épen nem zár ki a lehetőségből. Hát az utolsó amerikai polgár­háború alatt Ho­bart egy évre szabadságot kérvén, úgynevezett zártörés (blocade running) veszedelmes mestersé­gét űzte. Többször sikerült neki angol fegyverrel s élelmiszerrel jól megrakott hajójával egyik má­sik déli kikötőbe eljutni s Onnan egy rakmány gyapotot megint Liverpoolba hozni. Hanem egyszer rajta vesz­tett. Két éjszaki hadihajó űzőbe vette s őt hajójával a charlestoni kikötőbe vitte. Hobart pasa megadta magát. De minek utána az ő hajója kirakodtatott, meghívta az őt elfogó tiszteket ebédre kabinejébe, folyt a pezsgő mint a víz, a tisztek kegyetlenül eláztak, ekkor Hobart egy intésére kicsúszik a hajó a kikötőből, s a mire felocsúdtak az elámult tiszt urak, már a széles Óceánon találták magukat. Ho­bart, mint gentlemantől várható, végig jól tartotta foglyait pezsgővel, míg Liverpoolba érkezve, tisztesé­­gesen partra szállította. — Ily fajta embertől egy kis pronunciamento éppenséggel — nem volna meglepő. Oly hosszúra nyúlt levelem, hogy a tegnap a Hydeparkban tartott monstre-meetingről csak rövid említésnek engedhetek tért. Legmérsékle­­tebb számolás szerint 80.000 főre tehető a részt­vevők száma. A békepártiak rendezték — az eredmény hasonló volt a többi mentingekéhez: az t. i., hogy a helyszínére megérkezett túlnyomólag nagyobb számú háborúpártiak a muszkabarátokat lehányták a szónok­ álványról, az ellenállókat el­döngették, a parkból kikergették és saját szóno­­­­kaik által felolvasott határozatokat megszavazták. A jelen volt 700 főnyi rendőrség csak a zsebtolva­jokat fogdosta össze, de a csetepatéba nem ele­gyedett. A tömeg egy része Harley­ streetbe vo­nult, s Gladstone ablakait újra beverte. Egy másik csapat pedig egy töröknek öltözött ifjút vállukon hordozva, s török zászlókkal a muszka követ háza elé vonult, volt zaj s rivalgás, de más baj itt nem történt. Ő felsége Erzsébet királyné 25 sterling fon­tot, Rudolf koronaherczeg szintoly összeget ke­gyeskedett a magyar egyletnek adományozni. D. A képviselőház erdő­ügyi bizott­sága tegnapi ülésében folytatván az erdő-törvény­javaslat tárgyalását a 3. czimnek, mely a kopár területek beerdősitéséről­ szól, elhalasztásával ,az erdei termékek szállításáról szóló negyedik ezimet intézte el. Élénk vitára szolgáltatott alkalmat a 181. §. azon intézkedése, hogy a folyók azon sza­kaszain, melyek nem hajózhatók és a patakokon nemcsak a faúsztatás, hanem a tutajozás is csak hatósági engedély mellett legyen gyakorolható. Hosszas vita után a közlekedési miniszter képvi­selője a jövő ülésre a 181. §-hoz oly módosítás szövegezését ígérte, mely szerint ott, hol a tuta­jozásnak hatósági engedélyhez kötése nem szük­séges, az általános szabály alól kivételek történ­hessenek. A többi §§-ok a 192. §-ig lényegtelen módosításokkal fogadtattak el. A magyar delegátió első ülése már­czius 7-én d. u. 5 órakor lesz Bécsben. A ma­gyar delegátusoknak már kézbesittetett az ülésre szóló meghívó. A »mozgósítási hírek.“ A mai nap felmerült „mozgósítási hírek” a következők: A „N. fr. Presse“ jelenti: A mozgósítás előmunkálatai a legapróbb részletekig megtörtén­tek, hogy az összes véderőt legrövidebb idő alatt hadilábra lehessen állítani. A munkálatok nem úgy történtek, a­hogy béke idején is szükségesek, ha­nem úgy, a­hogy eoncrét mozgósítás esetén igé­nyeltetek. A hadügyminisztériumban folyvást tana­kodnak, a főhadiszállás és a törzskarok közegeinek beosztása meg van álla­pítva, nemkülönben az első előléptetés. Nagyobb készletek szállítására alkudoznak, intézkednek élel­miszerek gyűjtése iránt, a vasutakkal megállapít­ják a hábom alatti menetrendet, a lóállomány re­­partiálva van az egyes tartományokra. A „N. P. Journal” Bécsből keltezett le­velében a következőket olvassuk: A munkálatok az általános mozgósításra folyamatban vannak. A vezérkari irodákban éjjel-nappal dolgoz­nak. Főleg a vasúti- s távirdaügyekkel foglalkozó bureaukban szakadatlan tevékenységgel dolgoznak. Most állapítják meg végleg a hadimenet­­rendet. A hadi menetrend 3 eset tekintetbe vé­telével készült, t. i. a rendes forgalom vagy teljesen be fog szüntettetni, vagy csak a postamenetekre fog szoríttatni, vagy csak a tehervonatok egy része fog be­­szüntettetni. A vasúti igazgatóságok már kap­tak utasítást, hogy megtegyenek minden szükséges előintézkedést arra nézve, miszerint szükség esetén minden tétova és zavar nélkül a rendes forgalom­ból a katonai forgalomba léphessenek át. A had­sereg élelmezése tekintetében is megtétetnek a kellő intézkedések. A katonai élelmezési raktá­rakba a szabadságolt állományú legénység egy része már behívatott, hogy nagyobb mennyiségű kétszersültet stb. készíthessenek. Úgy Magyarországon, mint Galicziában tárgyalások folynak több vállalkozóval nagy men­­­nyiségű élelmi szükségletek beszerzése végett. — Minden valószínűség szerint Galicziában is 2—3 hadtestből álló sereg fog fölál­­­l­­ 1t­a­t­n­i. Ezen közleményekkel kapcsolatban az idézett lap még azon hírt hozza, hogy Komá­romban az összes kincstári sütödéket jó karba helyezték, s 70 péket behívtak; parancs érkezett, hogy mártius végéig minden rendelkezhető erővel készítsenek kétszersültet, a hozzá való lisz­tet egy budapesti gőzmalomtól vették, és bizalmas úton meghallgatták a kincstári szállítókat eshető­­leges szállítmányaik iránt. A „P. L.“ a mozgósítási hírekre vonatkozó­lag azt mondja, hogy mindaz a­mi már hetek óta a világba bocsátott, oly egyének találmánya, kik sem a hadsereg szervezetét nem ismerik, s a fel­sőbb katonai hatóságok hatáskörével sincsenek tisztában. A hadsereg mozgósítása a nevezett lap szerint előkészíttetik ugyan,de csak papiroson. A vezérkari irodákban, a vasúti s gőzhajózási igaz­gatóságoknál, a tartományi parancsnokságoknál,­­a kiegészítési kerületek irodáiban, az arsenalokban, a műhelyekben, a depótokban s magasinokban erősen folyik ugyan a munka, de ezen irodákból egyetlenegy rendelet se ment sehová, életbe egyetlenegy előleges intézkedés se léptetett. Erre nincs is most szükség: elég idő lesz mindarra akkor, mikor a hadügy­minisztérium a bécsi központi távírda hiva­talba azon tartalomdus avisót fogja küldeni: „A had­sereg mozgósittatik;“ »holnap az első mozgósítási nap“! A közös kormány által kért 60 millió forintnyi mozgósítási hitelről a »P. L.“ egy bécsi levelében azt olvassuk, hogy azért kéretik épen 60 millió, mivel ezen összeg épen elég a hadilábra helyezett fél hadsereg (azaz 400,000 ember) egy hónapi eltartására. A pénz megszerzésére különben az idézett forrás szerint még egy lépés sem té­tetett. A „mozgósítási hir”-ekkel kapcsolatban kö­zöljük egy ellenzéki laptársunk következő sorait: „A szédelgés és humbug politikájá­nak legújabb jelensége az „Ellenőr” által közlött következő bécsi távirat: „Az itt elterjedt hírt, hogy Erdély határán csapatokat összpontosíta­nak az oroszok, s hogy Ausztria-Magyarország el­len-rendszabályokhoz nyúl, alaptalannak jelentik ki.“ Ez a félhivatalos forrásból származó távirat egy bizonysággal több arra nézve, hogy a kor­mánynak esze­ ágában sincs háborút kezdeni Orosz­ország ellen. Mert ha valóban ez lenne a szándéka, akkor múlhatlanul katonai intézkedéseket kellett volna már tenni Erdélyben, úgy az Oláhország­ban és Moldvába vezető szorosok biztosítására, mint legalább is néhány hadosztály mozgósítására. Ha Bécsben valóban háborút terveznének Orosz­ország ellen, a hagyományos együgyüség da­czára sem zárkózhatnának el azon tudat elől, hogy Lapunk mai számához egy féliv melléklet van csatolva,

Next