Egyetértés, 1878. július (12. évfolyam, 179-209. szám)

1878-07-01 / 179. szám

A trónbeszéd­. Tisztelt urak, főrendek és képviselők, kedvelt híveink! Remén­nyel és bizalommal üdvözöltük önöket, midőn az 1875-ik évi augusztus hó 31-én ezen országgyűlést megnyitottuk. Felhívtuk ezen alkalommal figyelmü­ket azon nagy fontosságú tárgyakra, me­lyeknek elintézése buzgó munkálkodásukat igénybe fogja venni. Kiemeltük egyebek között, hogy az egyensúlynak az államháztartásban helyre­állítása, a közigazgatás minden ágában és az igazságszolgáltatás körül mutatkozó hiá­nyok orvoslása szakadatlan munkásságot és nem egy tekintetben áldozatkészséget fog követelni. Az általános politikai helyzet, mely a hitelviszonyokra mindenütt nyomasztólag hatott, igen megnehezítette eszközlését an­nak, minek az államháztartás rendezése és az ország hitelének javítása érdekében történni szükséges volt. A monarchiánk két állama között né­mely fontos kérdésre vált egyezkedések pedig nézve szükségessé hosszasabb tár­gyalást okozván, nagyon igény­be vették önök idejét. Ily körülmények között nem volt lehetséges megtenni mindazt, minek meg­tétele óhajtandó volt. Mind­e­mellett történt sok, úgy az ország pénzügyeinek rendezése, mint a közigazgatás és igazságszolgáltatás tekin­tetében. vének Nem említve mást: a takarékosság el­szigorú alkalmazása és az önök megállapodásaiban nyilvánult áldozatkész­ség ezen viszonyok között is lehetővé tette az államháztartás mérlegének határozott javulását és az ország hitelének emelke­dését, — a pénzügyi közigazgatásnak nem egy hiánya törvény által orvosoltatott, a közigazgatás terén számos, hiányt pótló törvény alkottatott, az igazságszolgáltatásnak a nemzet ál­tal oly régen érzett legégetőbb hiánya, a büntető-codex megalkotása­­ által pótoltatott, az 1867-ben monarchiánk két állama között 10 évre kötött egyezmények meg­vitattak. Jótékonyan fog ez hatni monarchiánk mindkét állam területének érdekeire, összes népeinek jóllétére és az ezen czélból mindkét részről tett engedményekért bő kárpótlást fog nyújtani az erő, melyet az érzelem és érdek kapcsolat ezen újabb nyilvánulása mindeniknek kölcsönözni fog. Biztosítást nyújt ez iránt, hogy a legközelebbi egyszersmind az országgyűlések kellő idővel fognak rendelkezni arra, hogy azt a­mi most elmaradt, pótolhassák és ál­tal­ában mindazt, mit kedvelt Magyarorszá­gunk érdeke kívánni fog, megtehessék. A külügyi viszonyok jelen állása re­ménylenünk engedi, hogy sikerülni fog monarchiánk érdekeivel együtt a béke ál­dásait biztosítani. Jól esik elismernünk, hogy azon ha­zafias támogatásnak, melyben Önök kor­mányunkat részesítették, ebben jelenté­keny érdeme van. Bármit hozzon a jövendő, bízhatunk abban, hogy monarchiánk és így kedvelt Magyarországunk érdekei Önök és az ország minden fiában mindenkor biztos támaszra fognak találni. E bizalom kifejezése után fogadják önök meleg köszönetünket buzgó fárado­zásaikért. Fogadják és vigyék küldőiknek őszinte királyi üdvözletünket. Ezzel a jelen országgyűlést berekesz­­tettnek nyilvánítjuk. Budapest, jun. 30. A király ma megtartotta az ország­gyűlést berekeszti) trónbeszédét. A kormányt úgy látszik az a felfogás vezérelte a trónbeszéd sugalmazásánál, — mert egyedül a kormány tényének tekint­hető az alkotmányosság korlátai között nyilvánuló királyi szereplés minden moz­zanata is, — hogy a királyi szó csak egy etiquettszerű formalitás teljesítését jelenti. Oly száraz, jelentéktelen és semmit­mondó az, mint épen a mondatot pont. Puszta jelző, mely az időnek bezáró szaka­szait szétválasztja. Óvatosan tartózkodik minden reflexió­tól, minden nézetn­ek és véleménynek nyil­vánításától akár a három évnek oly moz­galmas és hányatott eseményei, akár a je­len óriási kérdései felett. Nincs benne még az érzelmek hangja sem, mely gyakorta oly patheticus parózi­­sokban szokott elhangzani a trónok magas­latáról. Alig csendül meg benne a remény és biztatásnak egy húrja. Hallgat egészen a fájdalomnak vagy örömnek kifejezése. Mintha a kormány teljesen érezte volna, mily kevéssé van jogában a szónoki művészet amaz ünnepélyes hatásait ke­resni, melyek rokonszenves érzelmeket és emelkedett hangulatot tételeznek fel a nem­zetnél ! L­ogy is beszélhetne ily kormány sa­ját viselt dolgairól másképen, mint csen­desen, suttogva és szárazon előadva, csak­­hogy­ legodaadóbb híveiben is ne ébres­sze fel a keserű gondolatok és lelkiismereti furdalások zaklató tömegét! És mégis, nem lehetett kikerülniük, hogy a trónbeszédnek több kitétele sajgó bántalommal ne hasson a nemzet idegeire, és kiáltó ellenmondásba ne jöjjön egy le­taposott, rászedett, ezer csapással sújtott, létében fenyegetett népnek legtermészete­sebb érzelmeivel. Bizony, ha azt óhajtjuk, hogy a né­peknek szeretett királyaik legyenek, mind­örökre meg kellene kímélni őket attól, hogy a köztevékenység és kormányzat oly időszakaira tekintsenek vissza, mint ez utolsó országgyűlésünk három éve volt. Rettenetes és gyászos az ily vissza­pillantás ; tilalmas és megrontó, mint volt a visszatekintés Sodorna és Gomorha vá­ros pusztulására. Szegény magyar király, neki a kirá­lyi ünnepélyesség minden jelvényei között, felöltözve ragyogó pompával, emelt han­gon még elismerést is kellett szavaznia ez országgyűlés tevékenységéért! Neki még azt kellett mondania, hogy az új kiegyezési törvények ismét erőt és nyugalmat fognak biztosítani az államszer­vezetnek, az érdek- és érzelemkapcsolat ifi szálait fogják fűzni a monarchia két része között. Neki oly ítéletet kellett kifejeznie a külügyi végzetes kérdés­ legújabb for­dulatáról, hogy az alkalmas lesz a monar­chiának úgy békéjét, mint érdekeit bizto­sítani. Minő iszonyatos gúny és szomorú meghasonlás! Ne juttassatok soha ilyen helyzetbe egy alkotmányos királyt! A ki­rály elégedett, hol az egész nemzet kese­redet érzelmekben és halálos aggodalmak­ban vergődik ! A király elismer és dicsér, hol egy egész nemzet korhol és átko­­zódik . . . Nem ugy urunk király! Ez az or­szággyűlés nem nyer sohasem elismerést a nemzettől, mert romlottság és lelketlen­­ség volt egész lényében, önösség és szolgaiság vezérelte minden tettét, megta­gadta a legszentebb kötelezettségeket a nemzet iránt és a hatalom áldozott minden alkotmányos bálványának feladatának teljesítésében. zési Nem ugy urunk király, az uj kiegye­törvények nem adnak uj erőt az or­szágnak s nem fűzik azt uj érzelemszálak­kal a szomszéd tartományokhoz, de meg­fosztják legszükségesebb életforrásaitól, kol­dus és gyarmatország helyzetébe kénysze­rítik, kimondhatlan keserűséget és mérges gyű­lölséget támasztanak­ mindenfelé, viszálynak és bomlasztó válságoknak ezer sár­kányfogait vetik szét a monarchia buján tápláló földébe ! Nem ugy urunk király, békénk és ér­dekeink nincsenek biztosítva, mi oly békét nyerünk, mely öntudatlan haldoklássá lesz, hogy felébredjünk oly háborúra, mely ször­nyű halállal terhes. Békével és érdekenk Lifi rettenetes árulást követtek el a monarchia népein a kormányzó államférfiak. És a­mikor ezt tették, óh király, aláásták saját trónod alapjait, egy már nagyon közel vészáldo­zatául dobták oda dynastiád jövőjét, isme­retlen homályba és vak éjbe sodorták csa­ládod sorsát! Szerencsétlen király, szeren­csétlen nemzet. Budapest, június 30. A k­i­r­á­l­y tegnap délelőtt 10 órakor Tisza Kálmán miniszterelnököt kihallgatáson fogadta, mely mintegy félóráig tartott. Képviselői körökben hirlik, — mint a „Napló“ hallja, — hogy a többször jelzett miniszter-válto­zások már legközelebb megtörténnek, sőt azt mondják, hogy az uj miniszterek a trónbeszéd fel­olvasása alkalmával már miniszter kollegáik köré­ben fognak állani. Az uj miniszterek, hir szerint, a következők: Tisza miniszterelnök leteszi a bel­ügyi tárczát, s azt Péchy Tamás veszi át. Per­cz­e 1 tanácselnök lesz a legfőbb itélőszéknél, he­lyét mint igazságügyminiszter P­a­u 1­e­r Tivadar foglalja el. Gr. Zichy József lesz a kereskedelmi, gr. Szapáry Gyula a közlekedési miniszter. . A­ hivatalos lapjjegnít^r^á­ mahozja a_kö^ vetkező ;VVá^jíiJféríratot: .Kedves Tisza! Midőn a Jnegyezési törvé­­nyeknek mai napon történt szentesítése által az hosszabb idő óta folytatott e részbeni tárgyalások, ,­­­ mindkét államterület érdekeinek kölcsönös mél­tánylása mellett, közgazdasági fejlődésük lehető biztosítására, s ez által az egész monarchia javár­nak és tekintélyének ujabbi erősbítésére, — sze­rencsésen befejeztettek, indíttatva érzem Magamat Önnek és minisztertársainak, kik áthatva hivatásuk fontosságától, lankadatlan buzgalommal és önmeg­­tagadó hazafias áldozatkészséggel e megoldás elő­mozdításán fáradoztak, őszinte elismerésemet és meleg köszönetemet nyilvánulni — biztosítván Önt, hogy a trónnak és hazának e nehéz időszak­ban is tett hit szolgálataikról minden viszonyok között kedvesen fogok megemlékezni. Keli Bécsben, 18­16. évi junius hó 27-én. Ferentz József, s. k. Az országgyűlési szabadelvü párt tegnap tartotta utolsó értekezletét, melyre a párt tagjai majdnem teljes számmal megjelentek, több főispán és az egész kormány jelen volt. G­o­r­o­v­e elnök megnyitván az értekezletet, bejelenti, hogy a végrehajtó bizottság őt bízta meg a párt programmjának szerkeszté­sével s azt bemutatja egyúttal. Baross Gábor jegyző erre felolvasta a pro­­grammot, melyet alább egész terjedelmében adunk. Az értekezlet a programmot nagy helyeslés­sel fogadván, elhatároztatott annak több nyel­ven kinyomatása és a választókhoz való szét­küldése. Ezután G­o­r­o­v­e István a kormányelnöknek és az összes kormánynak köszönetét fejezte ki a nehéz kitartásért és fáradozásokért, melyet e vál­ságos időkben tanusítottak , mire Tisza Kálmán emelt szót s köszönte meg a maga és társai nevé­ben a párt támogatását. Mint a miniszterelnök tegnap a képviselőház­ban kijelenté, a választások augusztus hó első felében fognak megejtetni, s hogy ha rendkí­vüli viszonyok be nem állnak, az országgyűlés ok­tóber egyik napjára fog egybehivatni. Lapunk mai fámához féli? mellék­­et­lan csatokra. m nr. K­ontant­inápoly junius 20. — Saját levelezőnktől. — Még az napon, melyben a congressus tartása bizonyossá vált és már a porta követeit el is in­dította Berlinbe, az oroszok három jókora hajót küldöttek Odessa felé, hogy nyakra-főre hozzanak katonát, mennyi csak fedélzetekre fér; no persze, ez mind azért van, hogy megmutassák, miként fog ez a sok rosztopcsin ivó muszka a béke fen­­tartása felett őrködni és a muszka és török csupa barátságból és jó egyetértésből döngetik egymást naponkint; hogy ily manővereknél egy-két muszka és egy-egy török hullatja el a zöld gyepen zápfo­­gát, s annyira elmélyed keresésében, hogy soha többé fel nem kel, ez a véletlen dolga, egyik vagy másik buksija belé ütődött valami fáradt golyóba, mely csak úgy magába tévedt ki a csőből. No de hát még a Rhodope hegység pomák­­jai! Ezek ugyan fényesen viselik magukat. Jelen­leg 3 hadtestben vannak beosztva és megszállva tartják a Balkán szorosok és a Tatár-Bazardsik közti vonalakat. Már eddig seregük mintegy 90 ezer főből áll és ezen sereg napról-napra növekszik és fog még tovább növekedni. Még eddig csak a muszkák ellen, de most már nagyobb és nyílt csata után vágynak. A magyarok egyébbiránt vi­gyázzanak Andrássyra, mert, ha isten ne adja, a törökök le lennének csepüzve, akkor ugyan nincs olyan szent, a­ki megmentse Magyarországot muszka inváziótól, kivált ha még Boszniát és Her­­czegoviná­t tennék magunknak bolhákul bundánkba. Itt a miniszterek csak úgy bukdácsolnak, mint érett gyümölcs a fáról, a szultán még Mah­mud Damadot is elcsapta. Az a szerencse, hogy a­­ hsereg ügyeibe ^'‘^mán pasáraH>»«m, » ez avatkozik, ezt egészen Gázi most gárdakapitány és / főSienayi­'^onstantinápöly körül r jvezére,' palotám aláaH,­­ szóval összpontosult első a török birodalomban. Azt­­ mondják, hogy ember legin­kább a franczia nagyköveknek lehet köszönni,­hogy a muszka érzelmű pasáid ki­ lettek küszöbölbe.­Ma egy hete egy­ muszka pártfogás alatt álló zsidó rutul megjárta­ a­ zabszállitással, mert a zab, megégett, a török kormány minden élelmi­szer szállítását KonstantinájuIb Rn betiltotta, mert a lakosságnak a lovak számára magának is van szüksége zabra. Totleben máskép nem tudott boszul állani, mint ugy, hogy ő meg a görög csap­­lárosok sátrait szétszedette és őket a muszka tá­borból kitiltotta. Az angol flotta legnagyobb része már meg­érkezett a Prinkipe szigetek előtt, a többiek kö­vetni fogják pár nap múlva. Gallipolit a hajóknak már nem is szükség védeni, mert azt a törökök úgy megerősítették, hogy azon 15 ezer ember, ki azt megszállva tartja, elég arra, hogy 200,000 em­ber ellen is sikeresen védheti. Az uj nagy­vezér az orosz nagykövet Laba­­noff tiszteletére ebédet adott és Ozmán és Baker pasákat is meghívta arra, de egyikőjük sem ment oda, mind a ketten nagy elfoglaltságot adván okul távol maradásuknak. Ez nagyon jó hatással volt a hadseregre és a főváros lakosságára. A német nagykövet pedig egy görög püspöknek azért, mert misét mondott Vilmos császárért, egy gyémántos keresztet ajándékozott, mit a nép zúgolódással fogadott és a görög püspököt, mikor a templom­ból kijött, pisszegették, kifütyülték és nem legud­variasabb bókokat mondottak neki. Egy kémlelő tornyot épitetettek a muszkák, 3 száll igen magas fenyőfa oszlopból, melynek tete­jén volt a kémlelő bódé, honnét a török táborba betekintettek. Fuad pasa észre vette, és átszent a muszkákhoz, ha mindjárt el nem hordják a tor­nyot ő támadni fog, 8 órát adott nekik lerombo­­lási időt. A muszka parancsnok besürgönyözött azonnal San­ Stefanoba, hogy mit tegyen. Totle­­bennnél éppen ott volt a muszka nagy­követ. Pé­­tervárra akart sürgönyözni, de Labanoff saját sza­káiéra és felelősségére rá­vette Totlebent, hogy hordassa le a tornyot, mi meg is történt, pedig a törökök már ujjongtak örömükben, hogy meg­tá­madhatják a muszkákat és szívszakadva várták az első ágyú­lövést. 15-én 30000 orosz katona érkezett ide, mind jól felszerelve és fegyverkezve, de szükségük is van rájuk, mert ugyan halnak százankint minden­nap és csak éjjel temetik őket, hogy el ne rémi­­­sék a többieket. Minap egy fiatal porosz katonai mérnök halt meg itt, kinél mindenféle tábori rajzokat találtak, de halála után azokat elsikkasztották. Talán bizony a poroszok is arról gondolkoznak, hogy a musz­kákat itt segítsék, ha ezeknek ereje sem futná ki. Legújabban hírt kaptunk a Rhodope hegység felkelőiről. A „Turquie“ azt írja, hogy ott a musz­kák nagy vereséget szenvedtek 19-én, az­az teg­nap: elvesztettek 18 ágyút, 800 embert sebesül­tekben és halottakban, azonkívül a felkelők még 1000 drb fegyvert is zsákmányoltak tőlük. 8 an­gol ezredes ma ment el oda utasításokkal és ner­­vus rerummal. Mi pedig az aidrei területből 20 ezer katonát kaptunk, mind jól vannak gyako­rolva és pompás kinézésű legények. A szultán most egészen Oszmán pasára bíz­ta magát. A törökök rettenősen fel vannak inge­rülve a congressus és az ottani politikai renegátok, kivált Andrássy és Bismarck ellen. Itt csak egy hang és egy sóhaj hallható, hogy újra törjön ki a háború. Minden perczben várnak ide 120,000 Martiny Henry-féle fegyvert Amerikából. Itt pe­dig több kereskedelmi­­ hajót alakítanak át hadi­hajókká és külső falaikat bepánczélozzák. Nagy napok előtt állunk s mindenki várja a válság 63 óra ütését. A világkiállításról. — Baját levelezőtől. — Pária, jun. 27. A perui inkafalnál búcsúztam el szives olva­sóimtól s most vonuljunk be Amerika őserdeibe s AZ „EGYETÉRTÉS 11 TÁRCZÁJA. UGYANAZ MINDIG.­ ­ ELBESZÉLÉS. - IRTA KAKÁK EMII.. I. A fentebbi czim alatt elmondandó eset beve­zetése gyanánt némi biografikus adatokat kell ösze­­szejegyezni. Szerencsére nem sok az, mert a leg­több örök időkre kifürkészhetetlen maradt, vagy a diseretió tartja borítékban. Hanem a tudvalevők­nek is megvan az a határozott tulajdonságuk, a­mi — például — egy-egy fa levelének. Egyetlen levélből, vagy galyacskából tudunk következtetni a lombokkal borított fára. A személyiség? kit az alább följegyzett adatok illetnek, nem kivételes egyéniség vagy excentrikus lény, hanem átaláno­­san ismert fajta, kivált nagy­városokban. A terem­tés s a szabó és fodrász legbájosabb alkotásai közé tartozik. A hozzá hasonlók a társada­lomban azt a szerepet játszák, a­mit a tengerben a furdancsok, mint a­hogy a természetrajzban ne­vezik azokat a veszélyes kis állatokat, melyek las­­sankint átrágják a legbüszkébb gályát is és elsü­­lyesztik. De a társadalom mélyében (fájdalom, elég gyakran a felszínen is) élő ezen lények, mint eszesi okos lények, a veszedelmesség számtalan tulajdonságát szerezték meg. Kedves gömbölyű karjok a polypénél semmivel sem gyöngébb, és mint selyemhernyók valami borzasztó falánksággal emésztik föl egész raktárak selymét, bársonyát, meg jövő évek termését. Nem lehet osztályozni vagy hasonlítani a kártékonyságok semmiféle oko­zójához, s ha az imént valami fára vagy lombra nézve történt hasonlat, talán legjobb a diófát em­líteni, melynek árnyában nem terem meg semmi, csak a giz-gaz, s ha végre elpusztul, akkor ár­ko­porsónak használják. Lili a neve. De hogy annak kereszteltették-e, nem bizonyos. A „csepp Lili!“ Nagyon jól­ismerték ezt a nevet egy időben a mi fővárosunkban. A „csepp Lilli” finom, filigrán szépség. A természet ötvösének remekműve, pazaron ékítve aran­nyal és drágakövekkel. Megnézte mindenki, a­kinek csak szeme elé került. Az is megnézte, a­ki elfordította tőle szemét. Az ékszerek, a selyem és a bársony drága foglalatai voltak ama semmiségnek, mely a bőr felett terjedt el, és szépség nevet kapott, s a miből „a cseppnek“ pazar osztalékot juttatott a hizelkedésében határt nem ismerő természet. A nők eme délibábja vette körül szakadatlanul. A haja fekete volt, mint a fecske szárnya. A fényesség kékes zománczczal vonta be, s ragyogott mint az a­czél. Mily bájoló ékesség, a mint e fe­kete selyem a halántéknál belemosódik az arcz finom bőrébe, s a kékes zomárez finom kék erek­ben látszik szétfutni, aztán takaros haj­kunkoru­­lat búj ki a fül előtt, ezen piros és gyöngyös csiga kiváló díszéül. A nyakra is lehullt néhány apró fürtöcske, melyeket a fodrász nem volt képes a többihez szorítani, hanem ott maradtak a fehér bársony prémje képen, vagy mint egy fodrász alkotás forgácsai. Ments isten, hogy még kék szeme is lett volna : két égbolt, tüzes ménykövekkel. Itt pokolbeli tűz volt, zöldes fényű. Az arcz barnás színébe egészséges pirosság vegyült. Telt nem volt, de lehúzó vonás sem akadt rajta; szabad és mozgékony minden vonás; élénk és vidor, melyek uralkodnak a szem minden pillantásán, a száj kellemes nyílásán, az orrszimpák kopoltyú-szerű mozgásán s a kedves és csábos kifejezések valamennyi készletén, a­mik a homlok­­ apró redőcskéiben, a szemöld­övezetének ide-oda helyezésében, a félgömbü áll gödröcskéjé­­ben oly dúsan és ingerlőn rejtőznek. Pompás met­szésű orrocskája ,nyergén néhány szeplő szóródott el. Ezeket is elragadnak találta mindenki, s a­kik szeretnie beletekintteni ebbe az arczba, és oly sokat mglalkoztak e mákyszemnyi csillagzatokkal, mint a tudósok a nap foltjaival. Alakja lenge és finom; ép­en nem magas, de arányos és kecses. Mikor fogatjában­ ült­, hanyagul hátra dőlve, kicsinynek látszott. De egész­ lénye a szépség, a könnyedség és eleganczia üszhangzaik. És ha a nők azért öltözködnek oly kényes gond­dal, hogy­­ tessenek, a­ „csepp” művészileg értr­e ezt; feltün­ő volt mindig. Az ízléstelenségeket me­részséggel és pompával követte el, és csak a ka­­czérság hatalmának öregbítésére. Íme most néhány vonás életrajzi adataiból. Egy félreismert nagy tehetségű színművészünk, ki egykor a nemzeti színháznál várta a dicsőség hajnalát, de most igen borult ég alatt a vidéken másodrendű komikus, egész részletességgel tudja előadni Lilli életpályájának első korszakát, s aty­jának még hangját is képes utánozni, a­mint­ szid­ja Tercsit a későbbi Lillit. E szavahihető férfiú csak a családi névre nem emlékezik, mert ab­ban egyetlen magánhangzó sana fordul elő.­­Ezért rendesen mások is „szabó uramnak“ ís i­vták, mert foltozással töltötte üres óráit, a­mik szabadon maradtak a korcsmától. Az említett szín­művész ugyanabban a házban lakott, s az ő pártfogásának köszönhető, hogy Lilli (akkor Tercsi) kilencz éves korában a színházi táncz­­iskolába jutott, s a derék színművész volt a nagylelkű mecénás, ki a gyermek számára a táncz­­czipőket megszerezte, valahányszor kellett, mert a „szabó úr” mindent elivott. „Olyan csodaszép gyermeket soha sem láttam, — mondja mindan­­­nyiszor művészünk, valahányszor e tárgyról beszél — s tizennégy éves korában már bolondultak utána“. Mivel azonban az apja nagyon kínozta­, a bájos gyermek megszökött tőle egy híres lovagló művés­szel, ki akkor cirkuszi társulattal időzött a fővárosban. Mi történt tovább a „szabó urammal“ és a szökevén­nyel, színművészünk nem tudja, mert páratlan intrigák következtében vidékre kel­lett menekülnie. Sejti azonban, hogy az apát mind­­örökre, elsodorta az ital szakadatlan áradata. Ő méltósága R. S. (kamarás és valóságos belső titkos tanácsos) beszélte gyakran a városli­geti rondau előkelő büselőinek, hogy diplomáé?»«* útjában Berlinben, egy cirkuszban egészen álbá­­jolta egy merész lovagnő. A „kis csepp“ volt, va­­gy •lovagló ördög, hanem borzasztó szép. Há­rom múlva ezután Párisban, egy café chantant- Jb?,ii­­gatott és még szebb volt l ilfiqn —Az emigránsaink h­ottájában oly előkelő hé­­p ?az Olasz királyi Móricz­­rend lovagja) a sz8^„ Itáliában, egy olasz opera társulattá ismerkedett u. g­arabellával. Ez is Lilli volt. C. M. kapitány T (mexikói önkéntesd*) a Papocatepetlhez rendezett k­irándulásban volt szerencsés mulattatni egy Venezu­­ie-ban ünnepelt európai énekesnőt, s majd eszét­­ vesztette, mikor egyszerre magyar nyelven szólította meg­ az in­dus tűzhányó tövében. Mexikóból az Egryesült­ Á­lamokba utazott a kicsike. Állítólag roppant dia­dalokat aratott. De valamennyi életrajzi adatra nézve lehetet­len hivatkozni ily szavahihető férfiakra, vagy áta­­lában bármiféle kútfőre is, a­honnan szétszivárgott. Kétségtelenül sokaknak érdekében lehetett, mikor Lilli oly fén­­nyel és bódító szépséggel tűnt föl a fővárosban, hogy utána tudakozódjanak. Talán vetélytársnőktől, vagy szerencsétlen udvarlóktól származhatnak a további elbeszélések, mert jóaka­ratnak semmi nyoma azokban. Lilli saját vallomásai szerint, egy meghűlés következtében kellett ott hagynia a színpadot s művészi diadalait. A zord Oroszországban érte e csapás. Nem bizonyos, vájjon e váratlan szeren­csétlenség volt-e következménye, hogy Lilli egy ideig a német földön mint „svájczi lány“ kény­szerült nevelősködni, s apró német lánykákat taní­tani franczia nyelvre, melyet elég idegenszerűség­gel beszélt arra nézve, hogy igazi svájczinak tart­hassák. Mint svájczi lány Bécsben félévig lakott egy fakereskedőnél, a­ki nagy hirtelen jutott ugor­­kafára. Ennek egy 22 éves fia is volt, s el akarta venni Lillit feleségül, és Lilli nagyon szerelmes volt a fiatal emberbe. Hanem mivel a család ellenezte a frigyet, és Lilli akart viszályt támasztani apa és fiú közti inkább elhagyta Bé­cset, bizonyos összeg pénzzel, a­mit az apa hálá­ból és az ő tudtán kívül tett úti pogyásza közé. Ezt reaga Lilli is így beszélte el, oly megjegyzés­sel, hogy ez a pénz nagyon szerencsés pénz volt, és mikor bánatosan Homburgba érkezett és ját­szott a zöld asztalnál, nagy összegeket nyert. Az­tán Wiesbadenbe ment, a­hol ismét nyert, s nem kellett többé svájcziskodni. Az a bécsi fakereskedő pedig csakhamar arra a tapasztalatra jött, hogy fia 20,000 frtot költött el félesztendő alatt titokban. Ezt Lilli soha sem említette, hanem mások mond­ták. Ha tudta, bizonyosan jól esett elgondolnia, hogy nem ilyen pazarló emuc. a ^rje ismét megjelent Párisban s kei Domo páskodott, eltűnt. Körülbelül tíz év telhetett el, mióta apjától Ekkor visszatért ide a fővárosba. Ha a színművész adatait figyelnek, méltatjuk. Lilli most érco i­i­eten, olyan­kor, midőn a nők komo­lyan és határozottan kezdenek tervezni, mert az előtt csak regényesen tervezgettek. Nem ismerte senki. De feltűnt csakhamar, mert nemcsak szép volt, hanem elegáns fogatban járt, s a bakon monstrum ült, egy törpe szere­­csen, szörnyű nagy fejjel. A szépség börzéjén, a kaszinóban, a városligeti rondauban valóságos láz­zal beszéltek e tünemény felöl. A ligetben csopor­tosulást idézett elő, mikor lóháton látták. A szín­házban minden szemüveg­­ rá volt szegezve. A „zsarnálok“ regényes dolgokat kezdtek írni — nem róla, hanem a szerecsen szörnyetegről, ki afrikai trónörökös volt, mikor rabszolgaságba hurczolták, de úgy ragaszkodik jelenlegi úrnőjéhez, hogy el nem hagyja, noha most bármely nap elfoglalhatná af­rikai trónját. Megmaradd azonban a bakon. Később a közvélemény eme figyelmeztetői emlékeztették a nyájas olvasót, hogy szerencsétlenek segélyezésénél és a jótékonyságok gyakorlásánál nagyon sokszor előfordul a hírlapokban „egy magát megnevezni nem akaró jóltevő.“ Ideje, hogy megtudja a kö­zönség a jótékonyság halk gyakorlójának kilétét. Láttak önök bizonyosan az utczán és a városliget­ben egy fényes fogatot, a bakon egy szerecsent, a kocsiban egy bájos hölgyet. E bájos hölgy ezreket oszt szét szűkölködök közt, stb. Az érdekes jelenség feltünősége csak növe­kedett, mikor a szerencsétlen M. I., a nagyon gazdag­ éltesb M. I. polgár fia agyonlőtte magát váltóhamisítás miatt. Mert csak alig nyolczvanezer forintról volt szó. Csekélység a rá váró örökség mellett, s hallatlan ügyetlenség, hogy feljelentésig engedte vinni a dolgot. Ha valóban részes is volt e szerencsétlen esetben Lilli, mint a­hogy a sugó­­dugók állították, gondolhatta-e, hogy azY­tag örökös ennyire ostoba lehet. A „Hermes“ pénzintézet igazgatóinak pedi­­ már szürkült a haja, s benőhetett lágya, te­hát meggondolhatta volna, mit teszt mikor QoH»a csinos összeget elsikkasztott rövid tp alatt irm­­tézet pénztárából. ^ ‘‘"•'irtatása következik.] ói •v

Next