Egyetértés, 1879. december (13. évfolyam, 330-358. szám)
1879-12-03 / 332. szám
XIIL évfolyam Budapest Hirdetések és nyiltterek felvétetnek hizabály szerinti kiadó hivatalban i Budapest IV. htmzB-utcza és kalap-utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a kfllftfldön: Bécsben, Oppelih A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. ÖMosse Rudolfnál, Leuerstatte Nr. 2. ?" és Voglemnél Wallfliehgasse 10. d L is tartanál> WollzeUe Nr. 12. Lafine * ComP«*> Pl«« Frankfurtban a/n.; Daube Q. L. it tártánál. 332. szám. EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Bolgár játékok. Az uj bulgáriai fejedelemségből elég érdekes hírek érkeznek. A bolgárok, kiknek már nevök is kiveszőben volt Európának etnographiai képéről és kikről ha hallottunk is előbb valamit, épen csak azt hallottuk, hogy Törökországnak legobseurusabb, legcsendesebb és legbékésebb népfaját képezik, most II. Sándor dicsőségesen uralkodó orosz czár kegyelméből egyszerre kaptak egy egész külön államot, mely, Bulgáriának nevezi magát; egy külön fejedelmet,ki már az I. Sándor névre hallgat, egy hivatalosan skupcsinának nevezett parlamentet,, hol valósággal bolgár nyelven is szónokolhatnak a a szabadságról, a közérdekről az afféle okos emberek, kik a nagy szavakat a szótárból kikeresni tudják és végül kaptak igazi felelős minisztériumot, melynek tagjai elég nagy fizetést húznak, barátaikat is jó jövedelmi hivatalokban részesíthetik és ellenségeiknek halálos irigységét fölkeltik. A bolgár nemzet fiatala és vénje, apraja és nagyja természetesen mind rendkívüli gyönyört érez az egészen új skatulyából került apróságok, fejedelem, skupcsina és miniszterek felett és él is velük oly eredeti természetességgel, mint az Európába került vad kúron a neki ajándékozott salonöltözettel. Egész mulatság is nézni, hogy az a bolgár natio mint ugrik és mozog olyan fiatalos játszi kedvvel, mint a kis macskák az ő parlamentáris intézményeiben. De amilyen mulatságos is ez, már eddig is a macskatermészet nyilvánulásaiban eléggé mutatkozik a karmoknak hatása, és az ember nem épen kedvezően tudja jósolgatni, hogy idők jártával mivé válhatik a fiatal élet. Hogy az uj bolgár parlamentben hirtelenében már mégis alakult egy conservativ párt, mely a jelenlegi kormányt támogatja és egy radicális ellenzék, mely a kormány megbuktatására tör — ez csak nagyon rendes dolognak látszhatik. Az ember rögtön tisztában is lehet a pártoknak alapkülönbségei fölött. Okvetlenül az egyik fák a hivatalok és a'jövedelmek fiusos'fazekain lakmároznak és velők szemben állanak, kik a hatalom birtokát, a húsos fazekak élvezetét tőlük elnyerni akarják. Ez magában még sem Európának, sem a játszi kedvű bolgár nemzetnek, sem I. Sándor fejedelmi iskolagyakorlatainak nem okozna nagy kárt. De ha már Sofiából a világnak legifjabb fővárosából egész távirati stílben olyast is jelenteni tudnak, hogy a parlamenti küzdelmek kormányt megbuktatva politikai változásokkal is fenyegetnek akkor minden konzervatív és liberális elnevezés sem világosít fel, hogy mit tartsunk felőlök. Ha minden népnek politikai ösztöneiben van valami mysteriosus, mit nehéz elemezni, a bolgár nemzetnek politikai aspirácziói nagyon is emlékeztetnek a bölcsőben fekvő gyermek gagyogására és nyöszörgésére, melyet a gondosz dajka sem bír megérteni. Bizony utoljára még a kegyes czárnak, a jó orosz dajkának is meggyűl a baja ezzel a lármás bolgár csecsemővel! Az elég bizonyos, hogy I. Sándor fejedelem és az ő miniszterei és az egész uralkodó konservativ párt előbb úgy mint most, most úgy mint később köteles hódolattal viseltetnek magas orosz protektoruk iránt és engedelmes alázattal hajtják végre a Szentpétervárról érkezett utasításokat, úgy lehetne hát első pillanatra következtetni, hogy az a szörnyen radikális ellenzék talán az európai szabadelvűség álláspontjából küzd az orosz absolutizmus atyáskodó befolyása ellen vagy szigorúan bolgár nemzeti tendenciákat képvisel szemközt az orosz propaganda törekvéseivel. De ha igaz, és pedig már az első pillanatban is valami programmot faragtak belőle, hogy a bolgár radikálisok tüskén-bokron,Balkán-hegységen és berlini szerződésen átgázolva keresik az egyesülést Kelet-Euméliával,biz »LI Q PJ^ammfaragás gyors képességűé Szentpétervárott kellett venniök a sikeres, leczkéket és főkép igen szakszerű tanulmányokat kellett tenniök a szentpétervári kormányzat titkos fondjainak eelismerésében. így sem lehetne várni, hogy I. Sándor fejedelemnek nagy kényelmetlensége legyen a bolgár fejedelmi méltóság gyakorlásában, hisz semmikép sem lehet föltenni, hogy az orosz kormányzat az ő drága rubeljein veszedelmes ellenzéket akarna összevásárolni épen saját alázatos teremtménye és hódoló szolgája ellenére .7 .Ha Csak itt a dolog bibéje, akkor alighanem II. Sándor czár és I. dandár legteljesebb megelégedésére folynak a dolgok. Lehet azután Tirnovában és bonnban kormánybuktatás, sőt egy kis forradalom! Egy kissé megfordítva azt a jelentést, melyet Paskievics küldött Miklós czárnak: A forradalom le van verve, Magyarország felséged lábainál fekszik, — bohabol majd olyan jelentés megy Sz.-Péervarra: A forradalom szerencsésen ki Aott Bulgaria felséged lábainál fekszik {s kell ,több, hogy a berlini szerződés alkotásai alatt a készen tartott akna felobbanjon, a Balkán-határok hirtelenül 1 (AIIÍOjVIJ V/U. ^ ~ -"‘O O Európa tehet-e akkor egyebet, mint hogy ovább bámuljon a bolgár játékokon ? Budapet, deczember 2. A főrendi ház folyó évi deczember hó rí í 11 Arul/nn filÁcft.nrf Bonnár Sándor a Csanádi püspök, a mint értesülünk, Temesváron palotát kezdett építeni. Tehát a megyéje szélén, mikor annak van a 70,000 kath. lakóval biró Szeged központján Tartani lehet tőle, hogy a püspöki rezidencziát fogja a káptalan, a papnövelde Temesvárra követni való költöztetése. Nem tehetjük föl, hogy a kormány tudta nélkül a püspöki székhely átköltöztethető lenne, ezért igen óhajtanók tudni, váljon a vallásügyi miniszter úr tudtával történt-e az átelhelyezkedés, és hogy kész-e a miniszter meggátolni, hogy káptalan és papnevelde is a csanádi püspöki megye egyik német szellemű végpontjára költöztessék át a szerencsétlen Szeged mellőzésével. Elég, hogy a fővárosban nincs főpapi székhely, ne engedjük a 2-dik magyar várost püspöki székhely nélkül Vettük s adjuk a következő — jól értesült körökből származott — sorokat. Várady Gábor több napot Budapesten töltött, mert Mármaros megyének sem főispánja, sem alispánja nem akarta a megyét és magát többet Várady azért kompromittálni. Budapesti irányadó körök is osztották azon nézetet, hogy Váradyt el kell ejteni. Várady azonban nem így gondolkodik, ő képviselő akar lenni ő meg akar választatni, ha ez a kormánynak — kellemetlen is. Amint értesülünk, mikor a kérés nem használt, Várady akkor fenyegetett a leleplezésekkel És ez használt. A kormánynak úgy látszik — van oka megijedni a leleplezésektől, mert Lónyay János főispán rögtön megkapta a parancsolatot, hogy Várady megválasztandó mindenáron. Tehát egyelőre elmarad a leleplezés, hanem meg fog érkezni a Várady megbízó levele, így emelik külföld előtt Magyarország tekintélyét! A főrendiház mai ülésében a deregáczió tagjaira a következő szavazati jegyzéket adták be : 1. Rendes tagok : Andrásy Aladár gróf Andrássy Gyula gr. Bánffy Miklós gr. Brunszwick Géza gr. Dőry Lajos b, id. Erdődy István gróf Festetics Pál gróf, Fiáth Ferencz báró, veszprémi főispán, id. Földváry Lajos báró Haynald Lajos bíbornok, kalocsai érsek, Ipolyi Arnold, beszterczebányai püspök, Károlyi gróf Miske Imre báró, mosonyi főispán, Nemes Vincze gróf, Radvánszky Antal báró, turóczzólyomi főispán, Román Miron, erdélyi görögkel. érsek, román metropolita, Szapáry Géza gróf, fiumei kormányzó, Széchen Antal gróf, Zichy Henrik gróf, Mihálovich József, bibornok, zágrábi érsek , ,11- 1<%tagok: Eszterházy Kálmán grófra!Ot z nl Zchy Ferrária Lajos gróf, Apor Góza báró, Nyáry Jenő báró, Andreánszky Gábor báró, Inkey Nándor báró. A kép v. ház pénzügyi bizottsága ma az országos ülés után tárgyalás alá vette a tőkeadó eltörlésének, és ennek helyébe a nyereményadó emelésének kérdését, melyet a ház mai üléseben hozott határozatával a bizottsághoz utasított. A bizottság rövid tanácskozás után a eltörlése mellett, a nyereményadót, a kis lottót illetőleg 10%-ról 15%-ra javasolja emeltetni. A olajvámról és a védelmi adóról szóló törvényjavaslatok. Ezt megelőzőleg felvétetett a pénzügyi bizottságnak a nyereményadóról szóló törvényjavaslaton tett azon módosítása, mely szerint a 2. §-ban a kis lottó nyereményekre 10% helyett 15% adó vezessék, az értekezlet a módosításhoz hozzájárult. Máriássy Sándor kérdést intéz a közlekedési miniszterhez az eperjes-tarnoviczi vasút tarifája tárgyában , mire Péchy közlekedési miniszter megnyugtató választ adott. Jókainak a borhamisításra vonatkozó kérdésére úgy a miniszterelnök, mint a kereskedelmi miniszter kijelentették, hogy e fontos kérdésben minden szükséges intézkedést megtesz a kormány a magyar bor hitelének megóvására, s a jövő visszaélések kitelhető megakadályozására. A Svajczban talált hamisított borok ügyében a kereskedelmi miniszter érintkezésbe tette magát a Svajczi consulokkal s egy sersmind bejelentő a miniszter, hogy a bőrgyártásról szóló törvényjavaslatot januárban a ház elé terjeszti. Az értekezlet a miniszter nyilatkozatát helyeslő tudomásul vévén a tanácskozás véget ért. 2SX2E sz 0smír is Szerda, 1879. deczember 3 Sierkesst«. a kiadóhivatal: Budapest IV. htmzS-atcza és kalap atcza sáskán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egyéne , ívre: 20— 10— » ............................................. Negyedéie.............................ß‘_ Egy kén i ^ Egy szán Sknjoz*r. ., i Presse némely érdekes részleteket közöl a bolgár skupcsináról; jelesül azt mondja hogy Sándor fejedelem vonakodik a bolgár nemzetgyűlés feliratát elfogadni, mivel ebben némely passusokról nem akar hallani. Mindjárt a bevezet“5 ®“ a nemzetgyűlés kifejezi legbensőbb elismerését és háláját azon látogatásért, melyet a fejedelem a „megszabadító ezárnál“ tett. Ez még hagyján valamint a „két testvérnép közti kötelékek“ szorosabbra fűzésének megemlítése is. Sándor fejedelem megbarátkozott azon gondolattal, hogy Muszkaország hűbéresének tekintessék. A felirat el nem fogadásának oka más passusban keresendő, mely így szól: .Mindamellett nem tartózkodhatunk mély sajnálkozásunkat kifejezni a felett, hogy az új minisztérium ahelyett, hogy a nehézségeket kisebbítse és elhárítsa, azokat alkotmányellenes és a nemzet érdekeivel nem egyező cselekvései és intézkedései által még növeli és összebonyolítja, miáltal a nemzet bizalmatlanságát idézi elő.“ Mint hírlik, Karaweloff titkos ülésben megkísértette a felirat megváltoztatását kieszközölmiut azonban a gyűlés visszautasított. Sándor fejedelem tehát kényszerítve látja magát egy más kabinet behívására, de Parenzow hadügyért minden áron meg akarja tartani, mi könnyen megfogható, ha meggondoljuk, hogy Parenzow a muszka kormány meghittje. A újvidéki „Nedélyni Liszt“ megrójja az Európa legfiatalabb egyetemének hallgatóit: a zágrábi tanulókat, hogy macskazenével tisztelik meg Horvátország azon fiait, kiket még csak kevéssel ezelőtt is a nemzet apostolai gyanánt tiszteltek. Megemlíti, hogy Horvátország oly autonómiát élvez, mnt amilyent Zvonomir óta nem élvezett s a horvátok még sem elégedettek, mert a Zvonimir czárságát akarnák helyreállítani, vagy legalább is Boszniát és Herczegovinát megszerezni. Örömmel konstatálja hogy a „Nagy-Horvátország“ eszméjéért rajongó ifjak kihágásaiban a zágrábi egyetem szerb ifjai nem vettek részt. A zágrábi „Obzor“ a magyar-horvát kiegyezés meghiúsulta alkalmából Horvátországnak állapotát és anyagi helyzetét és a magyarokkal való viszony miatt igen szomorúnak találja. magyarok okai minden rosznak Horvátországban , mert mindenkor sértették és csorbították a kiéhezést ; a rosz kiegyezés mellett azonban még igazságtalanok is voltak; semmit nem tettek Horvátország anyagi jóllétének előmozditására, az ország adózó képességének emeésére , horvátországi investitiókra pénzük nincsen, de van családi vasutak és holmi PAXft. végizésáre.^n. ion praescribit leges. A zágrábi „Narodne Novine” csudálkozását fejezi ki a felett, hogy a bécsi sajtó egy része a magyar-horvát kiegyezés elnapoltatásának alkalmából a horvát kivárnátok jogos volta mellett tör lándzsát. A czikk e sorokkal végződik : A mi bécsi jó barátaink ne aggódjanak miattunk, mennél kevesebbet törődnek a Magyarországgal való ügyünkkel, annál inkább érdemlik ki elismerésünket. A főváros teendője a Dunaszablyozás tárgyában. Első teendője a fővárosnak, hogy a mesterségesen felidézett biztos vésztől megmeneküljön, amennyiben az a történtek után még lehetséges lesz, az—sez conditio sine qua non — hogy a Dunaszabályozás eddigi nagy mesterei, ezentúl semmi, de semmiféle befolyást többé ne gyakorolhassanak a szabályozási munkálatokra. Más országokban, hol a jogérzet még nincsen annyira kiölve mint nálunk, hol a parlamenti többség nem áll oly szolgai készséggel a kormány rendelkezésére, az oly államhivatalnok, ki milliók elfecsérlésével ily gyalázatos munkát teljesít, egy pillanatig sem maradhat az állam hivatalában. Nálunk ily elégtételt nem nyer a honpolgár. Nálunk, oly egyének, kik megátalkodott konoksággal, sok oldala figyelmeztetés daczára károsítják az álladalmat, helyükből nem hogy elmozdittatnának, sőt kitüntetésben részesülnek. Most midőn európai hírnévvel bíró mérnökök is teljesen elhibázottnak nyilvánították a Duna szabályozást, a köznek, miniszternek első teendője lett volna a tudatán vagy könnyelmű álllamhivatalnokokat legalábbis helyükről elmozdítani. Nem tette. Mert maga a miniszter sokkal tehetem hogy egy erélyes lépésre De bármi történjék is, a főváros polgárságnak, önvédelmi jogával élve mindent el kell követni arra, hogy a hírhedt Dunaszabályozóknak kezeiből a hatalom és befolyás kivétessék. Ez az első teendő. Második a soroksári Dunaág kinyitása. A külföldi szakértők, mint a közlekedési minisztérium vendégei, s tudva, hogy a budapesti Duna szabályozást maga a tényleges miniszter tervezte és rendezte a l leghivebb barátjaival, csak nem mondhatok szemebe: „uram, oly gyalázatos munat mint ez a Duna szabályozás, még nem áltunk, s azért nem is feleltek részletesen a főváros által tett részletes kérdésekre, mel’t ha azt volna, minden pontban kelletett volna ítélniök az egész szabáyozási munkálatokat. Mert az egész drága munka semmit sem ér! De épen a fentebb ítejtetteknél fogva ezt nem mondhatták, hnem egyedül arra szorítkoztak, hogy a lehető igenyhébb szavakkal figyelmeztessék a főa-St’ aZ,0n veszélyre, mely a teljesen elibázott Duna szabályozás által fenyegeti. ezen a fenforgó viszonyokból eredő kileletnek kell felróni, hogy a soroksári ^oztsi munkálatok keretében maradván, amtta azt muuuíiudijv vac/ épitkezést le kell rombolni.“ S a külföldi szakértőknek igazuk is ehet abban, hogy ha a Duna medre Budapesttől fogva lefelé vagy 10 mértföldnyire megmélyittetik, az árviz veszély nélküli levezetésére elegendő a soroksári Duna ágát sízáró gátnak a sempont feletti 14 lábnyira való leszállítása. Ámde ezen nagymérvű nehez kotrásokra nem csak sok pénz, hanem legalább is 10 évi idő kell s ezen 10 h alatt a főváros épen 10-szer pusztulhat el a földszinéről. A külföldi szakértők, bármily jeles mérnökök is legyenek, nem ismerik tapasztalásból az itteni folyamviszonyokat s bizonyosan nem vették tekintetbe azon körülményt, hogy a dunaszabályozói művek fennállása óta a folyam befagyása 12—15 lábnyi vízállásnál szokott bekövetkezni. To----------------------------------------------------------------------------------------- , mi AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Képzőművészeti dolgok. # A képzőművészeti társulat műcs unokában hosszas szünetelés után végre újabb kiállítás nyílt meg. Már évek hosszú sora előtt Budapesten is, mint a nagyobb városokban átaljában létezhetett állandó kiállítás, de ezt már most a társulat választmánya kivihetetlennek, vagy felette czéltalannak tartja. Nem mintha nem volnának jeles művészeink. Nem is említve azt, hogy szobrászainknak lefolyt másfél évtized alatt feltűnt kis csoportjából legalább 2—3 olyan tűnt fel, akiknek művei a nagy közönség élénk figyelmét s a részrehajlatlan s a művészetért lelkesedő szakértők elismerését vívták ki, festőink oly nagy számban tűntek fel egymásután, hogy hivatottságunkat a képzőművészet terén tagadni lehetetlen. A szomszéd németeknél már nem a gúnyt, hanem irigységet kelt festőink sikere. Ennek daczára nagy időközök után nyílik meg nálunk egy-egy kiállítás a műcsarnoknak a város végére épült homályos termeiben. És ilyenkor is vajmi ritkán láthatjuk ott a jeles művészek közül egyiknek másiknak munkáját. Munkácsi, tagb, Zichy, Böhm Mészök, Benczúr, Wágner, Vass a többi kitűnőségeink csak ritka vendégek, idegenek ott ahol a sok — huber __ majer — hauter honosultan terjeszkednek. Valóban boszantó, hogy azon társulat, a meg magát magyarnak és országosnak nevezi éveken át áldozott arra, buzgólkodott azon, hogy a képzőművészetek terén épen nem elsőrangú német festészetnek 2-od3-ad rangú terményeit meghonosítsa, mig azt, a minek legtöbb feladatának kellene lennie : a magyar képzőművészet istápolását, kiváló művészeink munkáinak lehetőleg gyakori bemutatását, jeles művészeinknek lehető nagy számmal való visszahódítását az ország számára, különös gondjai közzé sorolná. Hiszen még műcsarnok épületének emelésére is Kremszből vagy honnét hozott egy famózus mestert. Szebbet tudott volna építeni hazai építész. Még a pályabírák is hazai pályázó művét mondták szebbnek. De hát miben nem tudott volna az építhetők miére épiteni a magyar építész? Nem építette volna gödörbe az egyik főfalat, hogy ez már néhány holnap múlva átnedvesedjék. Nem épített volna olyan ügyesen egy oldalhelyiséget, hogy az rövid holnapok alatt a lépcsőház falát átmocskosítja. Nem épített volna újonnan rozzant falakat. Ha magyar építőmester számos, az épület kárára szolgáló elemi hibákon kívül még pro coronide homályos termeket épített volna képtár számára, amint ezt a külföldön fogott tehetség mivelte, bizonyára akadna nem egy azok közül, akik most mélyen hallgatnak olyan, aki nem csak hangosan kifejezné botránkozását, hanem kritikáját átvinné nem csak az illető kontár építőre, hanem az összes magyar művészetre. Az előtt, aki évek óta figyelemmel kiséri a k rv. társulat működését, aligha fel nem fog tűnni, hogy arra, ami feladata volna a művészetek emelésére, kellő gondot nem fordít. Pedig a magyar közönség sok szép ÍOOO irtot juttatott már a társulat kezeihez. A társulat azonban ezen összegeket mire fordította? Felépítette a város végére azt a szerencsétlen kőkalitkát az importált „művésszel“. Ezenkívül sok ezer forinton vásárolt 3-ad—4-ed rangú külföldi festészektől (kizárólag németektől, akikkel a váárló választmány úgy látszik szeretetteljes kapcsolatban van) képeket. Ezenfelül pedig szintén tetemes számú ezreken megvett magyar festőktől és szobrászoktól műveket. A szerencsés eladók nem kis számát maga a társulat választmánya szolgáltatván. Jelesebb magyar festőktől, szobrászoktól rendkívül keveset, igen ritka évben s igen is potom áron vásároltak. A külföldön működő kiváló művészek hazatelepítését fő igyekezetül kellene kitűznie a társulatnak. E nélkül czéljának meg nem felel. Művészeket nem teremtet, tehetségeket nem fejleszt ; (bár alapszabályai szerint ez is köréhez tartoznék) ha a nemzetnek dicsőségét képező, de a külföldnek használó férfiakat az országnak megnyerni nem törekszik, úgy feladatát nem ismeri, vagy szándékosan szem elől téveszti. Ide kellene törekednie a művészetet kezelő kormánynak, Trefort oktatásügyi miniszternek és orgánumának a képzőművészeti tanácsnak. Ez utóbbi irányadó tagjai jobbára a képv. m. társulatnak is választmányi tagjai és itt sem igen tesznek egyebet, mint azt, hogy a tagok érdekeit megóvják. Rendeltetésük pedig egyéb volna. Ha jelesebb művészeket nem nevelünk, a jelesebbeket jobbára elidegenítjük, vagy elűzzük, úgy a művészeteket meg nem honosítjuk. Pedig, hogy a képzőművészetek meghonosítása nem volna méltó a legjobbak igyekezetére, azt bizonyítni fölösleges. Hiszen azon átalános ébresztő hatáson kívül, amelyet a képzőművészetek a szellem minden irányára gyakorolnak, tárki előtt kétségtelenül igazolják hasznukat az iparra gyakorolt döntő erejű hatásuknál fogva. A rajzoktatás elkerülhetlenségét kétségbe vonni nem lehet. Enélkül az ipar terén nem haladhatunk. De mennyire leolvad az ipar haszna ott, ahol a képzőművészetek nem ápoltatnak, ahol festmények, szobrok, műépítkezések a szellemre hatalmasan ébresztőleg, a figyelmet lebilincselve nem tesznek mély benyomást, nem keltik fel a szunnyadó, nem fejlesztik az ébredező műérzéket. És honnét lássuk rajzoló és mintázó oktatókkal a rajziskolákat, ha művészeinket az országnak megnyerni nem akarjuk. Kik képezzenek újabb művészeket és alkalmas tanítókat ? Míg ezen tanítókat csak azon egyének közül válogatjuk, akik a művészet elemein alig gázoltak túl, addig nagyobb mérvű haladásra egyhamar nem számíthatunk. Folyton hangoztatjuk, hogy a kultúrát kell emelni. Ez biztosítja a nemzet jövőjét, tekintélyét, nagyságát. És mégis a rendeltetésüknél fogva hivatott orgánumok a kultúrának egyik legnevezetesebb tényezőjét elhanyagolják, hogy ne mondjuk lábbal tapodják, és kontár idegeneknek s más hívatlanoknak szórják azon pénzeket, pazarolják azon áldozatokat, amelyekkel a nemzeti művészet volna meghonosítható. Ha a külföldön élő nagy számú kiváló festőművészeink önkéntelen-önkéntes számkivetésükből visszabihatók lennének, akkor Budapest volna Páris után első, vagy talán vetekedő székhelye a modern festészetnek. Pánssal Most működésükből alig van több hasznunk, mint az a feletti öröm, hogy Munkácsi Miltonjánál jelesebb képet nem tudott az európai kritika a világversenyen felfedezni, hogy megtudjuk, miszerint Benczúr és Wagner német művészeket képeznek Münchenben, hogy Lieczenmayert tartják a németek a legjelesb Göthe-illusztrátornak, hogy olvashatjuk a külföldi lapokban, mennyire magasztalják Zichyt, Böhmöt, Mészölyt mint történeti,genre, tájképfestőket, hogy örömmel s koszúsággal olvashatjuk egy-egy német lapban vagy folyóiratban, hogy mennyire kitűnő, mennyire elsőrangú német arczképfestők Angeli és Vastagh. Vastagh úr pár év óta Budapesten működik, de nem-e élénk szemrehányás illeti az oktatásügyi minisztert, a képzőművészeti társulatot és tanácsot, s még másokat is, hogy e jeles művészeink közül a többiek el vannak űzve. Messze tőlünk a világba, idegen nép kincstárába. Vajon fog e nekünk a szerence kedvezet annyira, hogy 10—20 év múlva is oly kiváló mesterekkel dicsekedhetünk, mint amilyenekkel jelenleg „dicsekszünk“. A most élők működését a haza számára értékesítve, hazánk kultúrájának mérhetlen hasznokat hozhatnak. A legnagyobb könnyelműség, a nemzet valódi érdekeinek élénk megsértése a kedvező alkalmat a haza javára, a nemzet dicsőségére meg nem ragadni. A lopásnak harminczkilencz neme. (A „Figaródból.) A gyilkosok és tolvajok divatba jöttek, szeretik őket, hizelegnek nekik, rokonszenveznek velők, oly formán, mint azon ember, ki Holofernes felett sirt, miután őt Judit megölte, és úgy szánakozik a közönség a szegény zsiványok és a tréfás ficzkók, a gyilkosok fölött és könyeket önt fizikai szenvedéseikor. A törvényszéket a nyaktiló szállítójának nevezik, nem sokára már oda jutunk, hogy a bírákat tartják gyilkosoknak, a gyilkosokat pedig vértanuknak. Ezen érzelgőknek talán örömet fog okozni egy nem régen megjelent könyv ezen czimmel: „A lopásnak harminczkilencz neme“ vagy „útmutató egy tökéletes tolvaj számára városokban és a vidéken.“ A lopás harminczkilencz neme a következő: Az 1-ső, a legmindennapibb a zsebtolvajság. Ebben Cartouche mester volt. Zsúfolt néptömeg közt, színházban, templomban, kézzel zsebbe nyúlni, az órát vagy erszényt kilopni, ez a legalsóbb foka a lopás ügyességének. A nők zsebei mintegy arra látszanak készítve lenni, hogy kizsebeltessenek. Ezen lopásnak tanárai is vannak mint azt Hugó Viktor a maga notre-damei toronyőrében elmondja, kik arra tanítják tanonczaikat, hogy egy kötélen függő, csengetyükkel megrakott kitömött váz zsebéből kilopjanak valamit, anélkül, hogy a csengő megmozduljon. Ezen művészetben az angol zsebtolvajok a legkitűnőbbek. 2. Kik nem bírnak elég ügyes kezekkel a részegeknél gyakorolják magukat. Szombatokon, vasárnapokon, mikor a munkások megkapták heti fizetésüket, némelykor a sétányok padjain alusznak. A tolvajok feléjök közelednek, azon ürügy alatt, hogy felsegítsék és haza kísérjék őket és élnek az alkalommal, hogy zsebeiket kikutassák, ha ez megtörtént, ott hagyják őket, találják útjukat, amint bírják. 3. Az összeütközés is jó eszköz. A tolvaj egy emberbe ütközik, kit meg akar lopni és az összeütközés közben ellopja tárczáját. A tolvaj kimenti magát óráját, erszényét, és odébb áll, már távol van, midőn a meglopott észreveszi a csínyt. De ez mind gyermekjáték. Ügyes tolvajnak házbetöréshez is kell érteni. 4. A házbetörés különféle módon történik. Legelőbb is tolvajkulcsok segedelmével. Ha a kulccsal nem működhetni, akkor a feszitőt veszik segítségül. Most igen tökéleteseket készítenek a lakatosok aczéiból, miket egy szivartárczában is elrejthetni. Kivált a vasúti indóházakban veszik azok hasznát. Némelykor azonban nélkülözhetők. 5. A gyémánt kiváltképpen falusi lakokban hasznos. Ezzel az üvegtáblát könnyen kivehetni. Bolt kirakatoknál is ugyanezt alkalmazzák. Ez könnyű és nem igényel nagy erőt. Ez kivált gyönge tolvajoknál jó eszköz. 6. Ha egy tolvaj nem bír annyi pénzzel, hogy gyémántot vásárolhasson, mivel egy ily gyémánt ára 25 frank, akkor jó a beragasztásis. Péppel bemázolt papírt ragaszt az üvegtáblára, ha ez megszáradt, egy ökölcsapás betöri az ablakot. Ez nem csinál zajt. 7. A szűrő is igen kényelmes. Egy ajtóba több lyukat fúrnak igen közel egymáshoz egy négyszögbe és ekkor igen könnyen kivehetni a deszkát. A tolvaj benyúl és belülről megnyitja az ajtót kulccsal vagy závarral. 8. Az úgynevezett ürgeszós. Az ürge egy vézna gyerek, 8—10 éves fiú, ki bemászik a- 1 r —-----------1------------------«/ w “ .... ■ Ii&punk mai uimihoi egy ív melléklet via csatolvA,