Egyetértés, 1885. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1885-04-22 / 110. szám

2 EGYETÉRTÉS, SZERDA, ÁPRILIS 22. balfelöl) a szabadelvü párt élén állani, és a mellett­­ ó-konzervatív intézményeket létesíteni (Zajos helyeslés a bal és szélső baloldalon. Ellenmondás jobb felől.) és elő­készíteni: ez azon szerep, a­mely a miniszterelnök úr­nak a történetben jutott, és én meg vagyok győződve — mert ismerem a nyíltságát és őszinteségét, — hogy valamint ma tartózkodás nélkül kinyilatkoztatja, hogy ezen eszmék, melyeket balközépi vezér korában hirde­tett nemcsak a kiegyezkedést illetőleg, hanem a belpoli­tikát illetőleg, majdnem kivétel nélkül egytől-egyig téve­sek, helytelenek voltak, — úgy meg vagyok győződve, hogy eljön még az a nap, mikor a t. ház előtt még ve­zekelni fog azért, hogy magát valaha szabadelvű párt vezérének nevezte. (Derültség és tetszés balfelől.) És ne­vet akkor azzal a nyíltan bevallott konzervatív kormán­­­nyal szemben is őszintén és nyílt homlokkal, felemelt fővel remélek ellenzéket formálhatni, mivel nem akarok rátérni azon lejtőre, mely a kormányt, és túloldalt múl­­hatlanul ez eredményre fogja juttatni, ezért én e tör­vényjavaslatot meg nem szavazom, hanem elfogadom a Szilágyi J. barátom által beterjesztett határozati javasla­tot. (Hosszan tartó élénk helyeslés a baloldalon.) Ezután Ugron Gábor szólalt fel, beszéde így hangzik: A szőnyegen levő törvényjavaslatnak története nagyon tanulságos. A minisztérium bead az alsóházhoz egy tör­vényjavaslatot, melynek tárgyalásánál ama szokatlan meglepetésben részesültünk, hogy a kormánypárt tagjai felszólalnak és védelmezik a javaslatot, nem úgy mint a jelen esetben történik. 14 napi vita folyama alatt a túlsó oldalról igen szép, érdekes és tartalmas beszéde­ket hallottunk, melyek mind a szabadelvűséget hangoztat­ták, a demokrácziát hirdették, a szabadelvűségnek és de­­mokrácziának akarták Magyarországot meghódítani. Most­­ azok, a­kik 14 napon keresztül beszéltek, választani kénytelenek atyai érzelmük közt, mely őket beszédeik­hez fűzi, és amaz érzület közt, mely őket a miniszter­­elnök úrhoz köti. (Derültség a szélsőbalon.) A miniszterelnök úr a javaslattal átment a főrendiház­hoz. És mi történt ott? A legszégyenletesebb alkun pro­­c­esszusa. (Igaz ! ügy van­­ a szélsőbalon.) A miniszter­­elnök úr, a­ki magát az alsóház többsége vezérének szokta nevezni, a vezér e többség által elfogadott törvényjavaslatot a főrendiházban nem védelmezte, ha­nem minden védelem nélkül kiszolgáltatta a főrendek kénye-kegyének. (Igaz, ügy van­ a szélsőbalon.) Azt meg­ítélni, hogy méltó-e eme eljárás az alsóház többségének ve­zéréhez ez örökre tartozik, de mivel a vereség nemcsak a többségé, hanem az alsóházé és a nemzeté is, tartozik mi reánk is. Hiszen a miniszterelnök úr a megalkuvás ama proczeduráját követte, melyet adomákban hallunk. A zsidók közt folyik a beszélgetés. 10-et kér, 8-at akar kapni, 6-ot ér, a másik 4-et akar adni, majd kettőt ígér és mikor kettőt ígértek volna oda át a miniszterelnök úr megalkudott, mert a korona által kinevezendő tagok­nak 20%-ával be tudta érni és e számban ki tudott egyezni. (Derültség a szélsőbalon.) Eddigelá a falusi pró­kátorhoz hasonlított furfangos okoskodásaival; most már a kisvárosi kereskedőhöz vagyunk kénytelenek őt hason­lítani, a­ki midőn bukás fenyegeti 20 °­ C-ra kiegyezkedik. (Élénk derültség­) Azt hirdették a túlsó oldalról: nem kell a választás elvét elfogadni, a korona kinevezési joga mellett kell megállanunk, mert a korona jogait szaporítani kell. A korona tanácsosainak legelseje, midőn saját javaslatának megvédelmezéséről van szó, képes 20[1-ig a korona jogait feladni csak azért, hogy saját állását megvédel­mezhesse és megtarthassa, (ügy van a szélső­baloldalon.) Ha a korona jogainak védelmezésében Magyarországon a miniszterelnök úr hasonló buzgóságot tanúsít az osztrák császári korona jogainak érvényesítésével szemben, ak­kor Magyarország önállásának sorsát előre megírva látom. A miniszterelnök úr azt mondta tegnap, hogy az ellen­zék hivatása eszmét hirdetni, mert úgyis a kivihetőség közvetlen feltételeivel nem kell számolnia. Váljon a mi­­niszterelnök úr most ellenzéki, váljon eszmét hirdetett, midőn a főrendiházban az itt megszavazott törvényja­vaslat kivihetőségének eshetőségével nem számolt. (De­rültség a szélsőbalon) midőn a korona első tanácsosa an­­­nyi könnyelműséggel bír, hogy megszavaztat itt egy törvény­javaslatot egész pártja, az egész képviselőház befolyásának latba vetésével csak azért, hogy alkudozási alapot nyer­jen és azt minél hamarabb cserben hagyja. Mert ha a főrendiházban törekszik ez álláspontot védelmezni, lé­­pésről-lépésre szoríttatik vissza és megkísérti az alsóhá­­záz akaratának érvényesítését a főrendiházzal szemben, ez vád éle megtompul, de midőn mit sem kísértett meg, hanem midőn a javaslat ide visszajön, akkor en bloc elfogadtatást akar, akkor az alsóház és a nemzet meg­aláztatásának teljességből semmi sem hiányzik, (ügy van­ a szélső baloldalon.­ Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy a jelenlegi javaslat nem olyan arisztokratikus, vagy semmivel sem arisztokratikusabb, mint a­milyen a jelenlegi felsőház. A helyzet azt hiszem az, hogy volt egy főrendiház, melyben a törvényhozás jogát a dús­gazdagtól kezdve a földön futó szegényig a társadalom minden osztályában élő mágnások bírták a születési jog­nál fogva, a mely a múltból fennmaradt, de az uj kor által sohasem szentesittetett, mindig mint megváltozta­tandó, mint revideálandó úgy állott a nemzet előtt. Most ebből az arisztokracziából, mely eddig a főrendi­házban helyet foglalt két arisztokracziát fognak ké­pezni, egyik arisztokraczia lesz a 3000 forint czenzus­­sal bíró főrendi arisztokraczia, a másik arisztokraczia lesz az, amely most a főrendiházból kilöketik. A főrendiházból kimaradt arisztokracziára nem azt mondom, hogy ezek a liberális elemek, hanem, hogy ezek azok, melyek társa­dalmi foglalkozásuk és vagyoni állásuknál fogva sokkal közelebb állanak a nemzet zöméhez, jobban ismerték a nemzet szívének lüktetését és mintegy a nemzet testébe beolvadt széleit képezték az arisztokráczia testületének, mert az illetők be valának házasodva a köznemesség és a polgári osztályba és azért az arisztokratikus gőg­ről le kellett mondani. Mi történt ? A szabadelvű párt sietett megakadályozni, hogy az arisztokráczia beolvad­hasson a nemzet testébe, a­mi által a demokráczia ész­revétlenül terjedt volna el, mert mi lett volna a törté­nelmi proc­edura? A­mint az arisztokráczia elszaporo­dik, elszegényedik, annál jobban beolvad a nemzet tes­tébe, és a­kik a nemzet testébe beolvadva vannak, a fidei commissariusokkal és gazdagokkal egyenlő jogot élvezve, ama jogok használásában korlátot is képezhet­nek. A nemzet számíthatott volna reájuk a törvényho­zásban, most pedig kétféle arisztokráczia fog alkottatni: az egyik, mely 3000 frtot fizet, és a mely főrendi arisz­­tokracziának fogja magát nevezni, mely a visitkártyáira is rá fogja nyomatni, hogy a főrendiház tagja, mely kü­lön fog egymás között ös­szeházasodni, a­mely külön társasköröket fog képezni, és mely a másikat, a nem főrendi arisztokracziát ki fogja kebeléből taszítani. (Igaz­, ügy van; a bal és szélső balon.) Ismerem jól ama körök felfogását és igen jól tudom, hogy a gentryt és az arisztokrácziát is megbecsülik addig, a­míg vagyona van, de ha vagyona elzüllik, nem részesül többé ama becsülésben és gyakran ép azok által gyaláztatik meg, a kik vagyonát elkaparták. (Igaz! Úgy van­ a szélső baloldalon.) Ha az volt a czél, hogy a nemzet teste több tagra osztassák, hogy lehetetlenné tétessék az arisztokracziának a nemzet testébe való fel­olvadása, akkor a t. miniszterelnök úr és a főrendiház e czért elérte, mert az által, hogy az elszegényedett arisz­tokracziát magából kirekeszti, a kizárólagosság és az arisztokracziának egy szoros egészét képező testületben összecsoportosulása létesítve van. Még van a mellett egy másik czél, a­mely czélt Magyarországon soha megtűrni és megszenvedni nem tudták, mert mindig azt hitték Magyarországon, hogy a nemesség egy és ugyan­azon jogokon alapszik, s ez a másik czél az, hogy egy külön arisztokráczia teremtessék és az az arisztokráczia, mely a főrendinek fogja magát nevezni, az lesz majd az udvarképes arisztokráczia. (Ügy van­ a szélső balon.) A másik arisztokráczia csak kegyelemből és türelem­ből fog az udvarnál megjelenhetni, a nemesség pedig egyszerűen el fog távolíttatni. Nekünk, a­kik azt akar­juk, hogy Magyarország koronája ne egy társadalmi osz­tálynak befolyása alatt állhasson, hogy Magyarország királya ne csak egy társadalmi osztálynak nézeteit és érdekeit ismerje, hanem az egész nemzet érdekeivel megismertethessék és az egész nemzet akaratáról köz­vetlenül hallhasson, nekünk gátat kell vetnünk oly tör­vényjavaslatnak, a­mely külön udvarképes arisztokrácziát akar megteremteni. (Élénk helyeslés a szélső balon.) A 3000 frtos főrendiházi tagok közt kik lesznek a túl­nyomók? A nemzeti szellem, a nemzeti érdek fog-e ott érvényesülni? Nem. Túlnyomó és állandó tagok lesznek a fidei commissariusok, a­kik az elsőszülöttségi jognál fogva bírják roppant vagyonukat. A fidei commissum a magyar jogrenddel, a magyar családi és örökösödési joggal homlokegyenest ellenkező idegen instituczió. Az első­szülöttségi jogot Magyarország törvényhozá­sában az egész középkor barbár időszaka alatt nem voltak képesek meghonosítani. Az eddig Magyarország jogéletében csak tűrt állapotot képviselt, nem volt tör­vényesítve. De ma, midőn a törvényjavaslat elfogadtatik és a fidei comissariusok állandósága a főrendiházban bizto­­­síttatik, egy idegen institucziónak, egy idegen örökösö­dési rendnek szolgálatába lépünk, azt törvényesítjük, annak törvényhozói jogot adunk. (Igaz ! Úgy van­­ a szélső balon.) Magyarország törvényhozása eddig is szűk korlátok közt mozgott. A külpolitika, a hadügy kérdéseiben, va­lamint a fontosabb közgazdasági kérdésekben a közjogi kiegyezés folytán Magyarország nem bír önállósággal és függetlenséggel. És midőn most a főrendiházban egy exkluzív arisztokrácziának nyújtják oda a hatalmat, melyet csak a theokráczia elveinek hódoló főpapság egé­szít ki, akkor uraim, önök előkészítik azt, hogy­ Magyar­­ország a társadalmi törvényhozás szabadságáról is le­mondjon. A társadalmi törvényhozás pedig mireánk, hogy a nemzet demokratikus és szabadelvű irányban fejlődjék, életkérdés és ha valaha veszedelmes volt az, hogy az arisztokráczia diadala által a társadalmi törvényhozás terén is újabb ellentállásra bátoríttassuk, akkor annál veszedelmesebb most, midőn épen a polgári törvény­­könyv megalkotása előtt állunk. Hisz a franczia forra­dalom összes elvei csak deklarácziókat és em­ncziáczió­­kat képeztek, nem voltak képesek azt a franczia nem­zet életébe a gouillotinnal sem átvinni, de a franczia polgári törvénykönyv, a Code Napoleon a franczia forra­dalom elveit átvezette az életbe s azután a restaurá­­cziónak is kellett kímélni azokat. A forradalom emberei, a forradalom törekvései, a forradalom elvei megbukhat­tak künn a politikai életben, de a társadalmi életben a Code Napoleon által fentartottak és túlélték az alkotókat. És most azt akarják önök, hogy nemcsak Magyaror­szágnak 48-diki politikai iránya semmisíttessék meg e törvényjavaslat elfogadása által, hanem azt, hogy a társadalmi törvényhozás terén is Magyarország vis­­­szaszoríttassék 48 mögé, hogy a 48 előtti elveknek hódolva alkottassák meg Magyarország polgári törvény­­könyve. Ha önök nem akarnak családi jogot és öröklési jogot, mely az egyenlőség elvétől van áthatva; ha úgy akarják, hogy polgári intézményeinken is az ariszto­kráczia kegyelmi bélyege legyen rányomva, úgy a­mint e törvényjavaslat némely pontjaira, akkor igen­is helye­sen cselekszenek, ha a törvényjavaslatot elfogadják. De mi, kik az ellenkező iránynak vagyunk harczosai, vissza kell, hogy utasítsuk a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a szélső­baloldalon.) Az arisztokráczia maga sem gondolja meg, mily veszé­lyes lépést tesz, mert a születési arisztokrácziának nem áll érdekében, hogy a czéltáblát, mely a plutokrácziát éri Európaszerte, a nyakába akas­sza. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az arisztokrácziának érdekében az állna, hogy a nemzet törekvéseinek vezéréül szegődjék, annak élén legyen, küzdelmeinek első harczosává váljék, nem pedig a nemzeti törekvések akadályául szolgáljon. (Úgy van­ a szélső baloldalon.) Nem áll érdekében, hogy a jelenlegi születési arisztokráczia egyszersmind plutokratikus szí­nezetet nyerjen s ez alapon jogot gyakoroljon. Hisz tudva van mindenki előtt, hogy egész Európában a harcz, már nem a születési arisztokráczia ellen foly forradalmi elemek körében, hanem épen a plutokratikus a elemek ellen. (ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) És midőn akar jogot az arisztokráczia 3000 frtos czenzus alapján gyakorolni, akkor a vagyon ellen fogja fel­hívni a nyugtalan elemeknek minden izgatását , az a gyűlölet, az a megvetés, az az elszántság, mely annyi forradalom és zendülési kitörésekben nyilvánul egész Európában, s mely egész Európában a nagy szocziális forradalmi pártot tartja fenn, az Magyarországba is át lesz ültetve azonnal mihelyt a plutokráczia itt is diadalát üli meg. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Nem gondolják meg azt sem, hogy midőn a vagyon­hoz kötik a jogosultságot, s ennek alapján kitaszítják az arisztokraczia kebeléből a tehetséges arisztokratákat, megteremtik a proletár arisztokratákat, kikben mindaz a büszkeség, mely megvan a 3000 fitosokban, meg­van, de gyakran több tehetséget érezvén és tapasztalván magukban, azt kérdezik, hogy miért ne bírjak én is azzal a joggal, a­mel­lyel a fidei commissumok csekély tehet­ségű urai bírnak, s akkor előállnak a Kropatkinok és Rochefortok, megkezdik a testvérek osztályharczát, az aknamunkát és a szocziális forradalmat még itt Magyar­­országon is ama arisztokraczia ellen, mely a plutokraczia szolgálatába szegődik. (Igaz! Úgy van­­ a szélsőbalol­dalon.) Egységnek kellene lenni a nemzet testében. Arra kellene a törvényhozásnak törekednie, és az volt a mi mérsékelt álláspontfoglalásunknak is czélja, hogy a nem­zetben ne törjünk kasztokat, hanem a kasztok közti űrt igyekezzünk áthidalni; az volt czélunk midőn Irányi Dániel t. képviselőtársunk javaslatát beadta, hogy ne a külföldi demokrácziát kövessük, a­melynek tendencziája az, hogy mindent, a­mi kiemelkedik lerombolja és a földszinével egyenlővé tegyen , hanem azt a példát kö­vessük, a­mely a magyar demokrácziának jellemvonása, hogy felfelé nivellál, hogy a mint 1848-ban kimondatott, nem a nemesség jogai szűnnek meg, hanem Magyaror­szág népe a nemesség jogainak sánczai közé emeltetik fel. A­kik azt akarják, hogy az intelligens, vagyonos kö­zéposztály a főrendiházban együtt foglaljon helyet az arisztokrácziával, áthidalást képezzen, hogy a kasztok közötti különbség a politikai életben ki legyen egyenlítve és az osztályharcz magva és bekövetkezése még ideje korán lehetetlenné legyen téve. (Tetszés balfelől.) Nem úgy akartunk tenni, mint azok, akik a meghódított várost lerombolják, és követ kövön nem hagynak , hanem úgy mint Rómának átalakítói tették, kik a régi épületeket föltöltötték szűk épületek és az új pompás és díszes palotákat a régi, tetejébe emelték. (Tetszés a szélsőbalol­dalon.) Az arisztokráczia e törekvésünket visszautasította egész megfontolatlanul, mert ne higgje a t. ház azt, hogy a főrendiház csak a rabbit tette ki az ajtón; kitette Ma­gyarország összes intelligens és vagyonos középosztályát; mert a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslatnak tendencziája az volt, viselőtársam kifejezte, a mint Apponyi Albert gr. t. kép­hogy a nemzet középosztályának csúcsai oda behatoljanak és ott helyet foglaljanak. Na­gyon meggondolatlan az az arisztokráczia, a­mely kizá­rólagosságot akar magának teremteni akkor, a­mikor módja van a társadalom különböző osztályait saját ér­­dekhálózatába vonni ,és saját peliditett törekvéseinek szövetségesévé tenni. (Igaz! Ügy van­ a szélső balon.) Igen természetes, hogy ha az a középosztály és az az intelligenczia, mely a főrendiházban vissz­autasittatott, a főrendiházban a kizárólagos érdekek uralmát tapasztalja, mely uralomra a főrendiház e törvényjavaslat által szer­vezettnek látszik: ellenségévé fog válni az arisztokrácziá­nak és a válságokat, Magyarország társadalmi osztályokra való szakadozását csak elő fogja készíteni és siettetni. (Igaz! Úgy van­ a szélső balon.) Hisz annyira megy a rendi előítélet, hogy magát a czimet, mely «felsőház» volt, nem fogadták el és meg­tartották a régi «főrendiház» czimet. Azt mondták: mi­féle manir valakit elkeresztelni! Maga a név «főrendi­ház» teljesen jellemzi a ház asztalán levő törvényjavas­latot. Ez a főrendeknek kizárólagosan a saját érdekük­ben hozott institucziójuk, a­mel­lyel szemben a nemzet törekvését kellett volna a kormánynak képviselni és kel­lene az alsóháznak most megvédelmezni. A­mint látom, a nemzettől nyert megbízatást ez nem arra akarja fel­használni, hogy a nemzet testében az egység meg ne háboríttassék, és hogy a nemzet akarata érvényesíttes­sék, hanem arra, hogy részesévé váljék ama meghódo­lásnak, a­melyet a miniszterelnök úr a főrendek előtt tett. Nem sajnálja a kormány előterjesztése az alsóház és a kormány vereségét a felsőházban, de egy pon­tot kiemel, mint vívmányt t. i. azt, hogy a pro­testáns felekezetek papjai ott részt vehetnek. Ezt oly szánalmas és siralmas hangon teszi, hogy a czimzetes püspököket mért ne fogadná be a tör­vényhozás a főrendiházba, mikor a katholikus fő­papok nem tettek ellenvetést a protestáns felekezetek ellen s ezzel mintegy jelezve látszik, hogy a protestáns főpapok a főrendiházban a kath. klérus türelméből és kegyelméből foglalnak helyet. Hát miért volt szükség ez indokolás, ha az elv diadalmaskodott, és ha ez nem kegyelmi tény? Hát Magyarországnak közvéleménye, de­mokratikus és egyenlőségi felfogása oda sülyedt, hogy a protestáns felekezetű püspököknek, hogy megszorított számban is, a főrendiházban helyet foglalhassanak, arra van szükségük, hogy ez kiegyenlitésképen adassák meg, nem pedig az elv erejénél és igazságánál és nem az egyenlőségi törekvés hatalmánál fogva. (Élénk tetszés szélső balfelől). Siránkoznak a legszivszaggatóbban a zsidó hitfőnök felett. Úgy látszik, ez a kormánypártnak kedves halottja, mely felett mindenki fájdalmasan jajgat, de a­melyet senki sem sajnál. (Élénk derültség). A miniszterelnök úr a zsidókkal szemben egy idő óta különös eljárást követ. (Halljuk! (Halljuk!) Nem ad be javaslatot az általános polgári házasságról, hanem be­nyújt törvényjavaslatot a zsidók és keresztények közti házasságról. Nem rendezi átalánosságban az anyaköny­vek ügyét, hanem külön rendeletet bocsát ki a zsidó anyakönyvek vezetéséről. Nem mondja általában, hogy minden az állam által elismert vallásnak főpapjai helyet foglalhatnak a főrendiházban, hanem külön pontban felttü­­nően oda teszi, hogy a «zsidó hitfőnök.» Ha a miniszterelnök úrnak az a czélja, hogy az antiszemita kérdést folytonosan , szőnyegen tartsa, akkor sokkal nagyobb ügyességet ta­núsít, mint az antiszemita párt. (Elénk derültség.) mert minden beadványában arra törekszik, hogy Magyarország törvényhozásában a szőnyegről a zsidó kérdés le ne vé­tessék. (Igaz! ügy van­ a bal és szélső balon.) Ha már ezt a szőnyegen tartja, ha ez czélja és ez a czél nem ravaszság, hanem komoly barátság, akkor az volna kö­telessége, hogy meg is védelmezze és nem az, hogy saj­nálkozás kijelentésével elejtse. (Igaz! Úgy van­ a bal és szélsőbalon.) Ha a miniszterelnök urnak ezen tényei ravaszságból származnak, akkor a zsidóságnak alig van­­ veszedelme­­sebb ellensége, mint a miniszterelnök úr. (Élénk derült­ség a bal- és szélső­baloldalon.) Ha pedig a miniszter­­elnök úr ezt barátságból teszi, akkor alig van a zsidók­nak ügyetlenebb barátjuk. (Úgy van­ a szélső bal felől.) Azt tapasztaltuk, hogy a múlt nyáron a választások al­kalmával már megkezdte a miniszterelnök úr a zsidók­kal szemben a keresztény hitoktatást. (Halljuk! Halljuk!) akkor a megváltás elméletére tanította őket. (Élénk de­rültség a baloldalon és a szélsőbalon.) Most­­ pedig feltámadás igazságáról akarja őket meggyőzni (Élénk de­­­rültség a bal- és szélsőbaloldalon.) azt hirdetvén, hogy a főrendiház által eltemetett rabbi majd fel fog támadni a kinevezettek közt. (Zajos derültség a bal- és szélső­baloldalon.) Ez nem is példátlan dolog, a zsidók nyugodtan elfogadhatják. Mert a feltámadás ez alakja benne van az ó-testamentomban is. Midőn a hajóból kidobták Jó­nást, a czethal elnyelte, de meggondolatlan tettét meg­bánva, megint kiköpte. (Hosszan tartó derültség a hál­ós szélső baloldalon.) A kormány által az alsóházban előterjesztett törvény­­javaslatban a következő princzipiumok voltak:­­ nagy­számú korona által kinevezett; ez az elv jelentőségnél­küliségre van redukálva. Továbbá benne volt a zsidó hitfelekezet képviselete, benne volt rendi előjogok meg­szüntetése, a főrendiháznak felsőházzá való átalakítása, a­mi most teljesen ki van zárva már ama szakasz ér­telmében is, melyben a főrendek föntartják maguknak még azt is, hogy különleges közjogi helyzete mindegyik­nek megmaradjon. Tehát még a főrendek közt se legyen egyenlőség, hanem minden gyerek a maga mulatságára kapja meg a maga macska asztalát. (Derültség a bal- és szélső­baloldalon.) Volt benne oly’ elv is, hogy a fő­rendiház kezdeményezési joggal bír. És a miniszterelnök úr javaslatából mi maradt meg ? A legrosszabb, a mi­niszterelnök úr maga. (Élénk derültség a bal- és a szélső­balon.) Amaz elvek pedig, melyek törvényjavaslatában foglaltatnak, mire szolgálnak a miniszterelnök urnak ? Ama zsenge, ifjú elvek, melyeket ő kezdett kényeztetni csak arra szolgáltak neki, mint amaz ártatlan gyermekek, a kiknek vérében mosdva kereste magának az örök ifjúságot Csejthe várának asszonya. (Tetszés a szélsőbalon.) A miniszter­­elnök úr is nem a saját elveit védelmezte, hanem azok feláldozásával akar magának biztosabb politikai alapot te­remteni. A harczot a főrendiházzal, melyet neki ott szentelt, nem fogadta el és midőn a javaslatot a kiszámíthatatlan főrendiházba vitte, a kiszámitott megaláztatást elfogadta. (Tetszés a bal és szélső baloldalon.) Sőt tovább ment, mert eme megaláztatása részesévé akarja tenni először a kormánypártot, részesévé, — ha elfogadtatik a javas­lat — az alsóházat és a nemzetet is. Példátlan dolog az, hogy ama miniszterelnök, a­ki, midőn első ízben tárgyal­tatott a törvényjavaslat a képviselőházban, alig egy pár, mondhatni szinteten felszólalásában védelmezte saját elveit, most, midőn ellenfeleinek elvei védelmezéséről van szó, azokat mindennap a legnagyobb erél­lyel, a legnagyobb kitartással és fáradhatatlansággal védelmezi! (Igaz, ügy van­ a szélsőbaloldalon.) Tudok példát a történelemben arra, hogy a góthok megölt ellenfeleik koponyáiból ittak, de arra példát, hogy valaki, ha legyőzetett, ellenfelei zászlaja alá szegődjék, annak zászlaját emelje magasra, és seregét az ellenfél lobogója alatt vezesse harczra, csak egyet láttam, a kö­zépkori olaszországi condottierik­ példáját, a­kiknek a küzdelemből nem az eszme, nem a dicsőség, nem a babér, hanem a haszon kellett. (Zajos helyeslés és tet­szés a bal és a szélsőbalon.) A miniszterelnök úrnak parlamentáris pozícziója na­gyon kényelmes. Kormányt és kormányprogrammot egy másik programmal lehet csak parlamentáris feltételek mellett megbuktatni. Ki is kéri a miniszterelnök úr, hogy valaki ezt máskép megpróbálja. De midőn azután ellen­feleinek elvei sikerre és győzedelemre jutnak, ő az, a­ki ellenfeleinek zászlaja alá szegődik és megint marad to­vábbra is miniszter. (Igaz! ügy van­ a bal és szélső bal­oldalon.) Még oly primitív országban, mint Bulgáriában is, az alkotmányosságról és lelkiismeretességről más fo­galommal bírnak, mert ott azt tartják, hogy nem szabad az embernek, még ha kiváló állásban van is, sa­ját magát, ha ellenség ellen síkra száll, kompromittálni; de tekintettel kell lenni azokra is, a­kik annyi önfelál­dozással és készséggel követik politikai pályáján, mint követik a túloldalon ülők a miniszterelnök űrét. Valóban példátlan kíméletlenség és példátlan gúnyoló­dás az, a­mely a kormányelnök által történt kiegyezés következtében a ház többségével fizetik, a­mely nincsen hasznára az alkotmányosságnak, nincsen hasznára a parlamentarizmusnak, mert az a könnyű megegyezés, a kabinetkérdés felállítása úgy hangzik, mintha csak azt jelentené, hogy ine nézzetek, az én táborom mily fe­gyelmezett, mily engedelmes! Pedig, te hát, e parlament nem arra való, hogy itt a miniszterelnök úr idomitási és megszeliditési ügyességének produkczióit mutassa. (Élénk derültség balfelől és zajos tetszés a bal és szélső baloldalon.) A miniszterelnök úr azt mondja, hogy midőn a kabi­­netkérdés jött szóba, elszenderegve felült az ellenzéknek. Úgy látszik a beszólás a miniszterelnök úrnak mindig tulajdonsága még álmában is. (Derültség a bal és szélső bal felől.) A­kik álmukban beszélnek, azoknál azt tapasztalhat­juk, hogy ennek oka, ha közönséges emberek azok, hogy megterhelték gyomrukat; ha pedig miniszterek, az ok az, hogy meg van terhelve a lelkiismeretük. (Élénk tetszés a bal és szélső baloldalon.) A miniszterelnök úrnak eme szendergéséről mondott nyilatkozatával még egyet elárult, azt, hogy mikor a mi­niszterelnök úrnak nehéz álmai vannak kabinetkérdéssel álmodik. (Élénk tetszés a bal- és szélsőbalon.) Most a kérdés akként van felállítva, váljon nemzet érdeke ellen egy kaszt érdeke, érvényesüljön-e a egy embernek érdeke? A nemzet érdeke szembe van állítva a kaszt érdekével, és az egy ember érdekével. A kaszt érdeke érvényesült a főrendiházban; most itt az alsóházban az a kérdés, hogy az egy ember érdeke, vagy a nemzet érdeke érvényesüljön-e és mikor választani kell nem ha­bozhatok, hogy ne tiltakozzam az alkotmányossággal ellenkező amaz eljárás ellen, tiltakozzam Mirabeau sza­vaival, a­ki azt mondta: nem lehet megtűrni, hogy a mérleg egyik serpenyőjébe egy nemzet, másik serpe­nyőjébe egy ember legyen téve. (Élénk tetszés a bal- és szélső­baloldalon.) Ha van önérzet, vagy a nemzet jogai, érdekei iránt fogékonyság az egy ember gondolkodásában és politikai eljárásában, nem szabad annak az egy embernek meg­engedni, hogy a kérdés akként legyen feltéve, hogy én vagy a nemzet ? (Helyeslés a szélső balon.) És ha an­­­nyira önző, annyira hatalomra vágyó, akkor tessék ama pártnak, mely háta megett állott, megfontolni azt, hogy a nemzet örök, az ember múlandó, az embernek el kell törpülnie a nemzet mellett és az ember érdekeinek hát­térbe kell szorulnia a nemzet érdekei előtt. És a­ki ily szempontból ítéli meg és fogja fel a helyzetet, an­­nak a választás nem nehéz: ezen törvényjavaslatot vis­­­szautasítja, és a kérdés megoldását más, jobb időkre ha­lasztja. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Hiszen, ha az ember és nemzet érdeke közti válasz­tásban az alsóház az egy ember részére fog dönteni, beláthatatlan a parlament tekintélyének megcsonkulása. Ennek a következései kiszámíthatlanok, mert a magyar alkotmányosságnak instítucziói már mind el­kezdették ve­szíteni tekintélyüket. (Igaz! Úgy van­ a szélső balolda­lon). íme ott van a közszabadságnak legerősebb institu­­cziója: a sajtó, az esküdtszékek, azután a népgyűlések, a megyei önkormányzat és a parlamenti rendszer maga. A sajtó nem bír már az országban kellő tekintél­lyel, mert a megfizetett, zsoldos, hálózata árasztja el az országot, kitartott sajtónak egész mely pénzért hirdet rossz cselekedeteknek hymnuszt és ez által a tisztessé­ges sajtó tekintélyét és befolyását megsemmisíti. (Zajos helyeslés a szélső balon). Az esküdtszékek ellen a támadást onnan, a kormány padjairól halljuk leginkább hangoztatni, mert azok funk­­cziója még a megfélemlítés elé gátat vet. A népgyülések határozatait csak papírszámba veszik. A megyei önkor­mányzat, a­mint igen jól mondotta Pulszky J. képviselő­­társam, a főispánoknak van kiszolgáltatva. Az a megyei tiszti kar, melyben az alispán felett egy oly fegyelmi bíróság ítél, melyben a döntő szót örökké a főispán adja meg, az a megyei autonómia, melynek hatásköre a köz­­igazgatási bizottság által a kormány és főispánjai részére van konfiskálva, az a megyei autonómia, mely annak követ­keztében, hogy nincs elegendő tárgya és érdeke, sehol sem találja meg és sehol sem tudja érvényesíteni az igazságot, mert bármily jogtalansággal szemben a főis­pánok védelmet találnak a belügyminiszternél, az a me­gyei autonómia meg van csonkítva és a közszabadságnak már támaszul nem szolgálhat. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Megmaradva még­ a parlamenti rendszer, mely némi tekintél­lyel bírhatna, ha a háznak mindjárt megalakulása alkalmával meg nem csorbíthatnék annak tekintélye. Ámde az alkotmányosság szimbóluma: a vá­lasztások, a legnagyobb visszaélések mellett folynak le, melyekben erőszakoskodások, önkénykedés játszanak fő­szerepet, és midőn e visszaélések a képviselőház bíráló bizottsága elé kerülnek, ezek még csak meg sem kísér­lik a hibák megtorlását, sőt meg nem kísérti ezt az er­­kölcsiséggel és tisztakezűséggel kérkedő miniszterelnök sem kellő módon megfenyíteni. (Igaz! Úgy van­ a szélső­baloldalon.) Nem is akarok szólani ama botrányról, mely a bíráló bizottságoknak eljárását követi és környezi. Ekként alakul meg az alsóház. És midőn működése ál­tal kellene, hogy jóvá tegye ama botrányokat, és elsi­mítsa a felháborodást, melyet keletkezése okozott, mű­ködése csak a szolgaiságnak és föltétlen meghunyászko­­dásnak válik bizony Unká­vá. (Mozgás a jobboldalon. El­nök csenget.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a bí­ráló bizottság tagjai ezen háznak tagjai, a képviselő ur­nak pedig tagtársai, a­kik eskü alatt végzik teendőiket. (Zajos helyeslés a jobboldalon. Élénk ellenmondások a szélsőbaloldalon. Felkiálltások jobbról . Halljuk az elnö­köt!) A képviselő úr nincs jogosítva eskü alatt tett cse­­lekvényeiket ily bírálat alá vonni. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zajos ellenmondások a bal­­ és szélsőbal ol­dalon. Felkiáltások: Szt.­Endre! Szt.­Endre!) Ugron Gábor : Igen jól emlékszem te­hát, hogy a 66-iki főrendiházban 5 szavazattöbbséggel ment át az a felirati javaslat, mely a kiegyezést előkészítette. Az akkor visszavonult és megvert konzervatív és re­­akczionárius áramlat mostanáig visszahúzódott, duzzo­gott, távol tartotta magát a közügyektől vagy csak óva­tosan vett azokban részt. És mit látunk most? Azt, hogy elérkezettnek látja az időt arra, hogy eldobják az álar­­czot, és rendi érdekekben síkra szállj­anak és Magyaror­szágon olyan főrendiházat alkossanak, melyben az ariszto­kráczia, vagyis a nemzetnek egy kis osztálya egyenlő jo­gokkal ruháztatik fel az egész nemzettel. Azt megen­gedni nem lehet, hogy egy nemzet felett a nemzet egy kis része, egy osztálya jogot gyakorolhasson; azt tűrni nem lehet, hogy a nemzet csak ama határok között mo­zogjon, melyet egy ilyen arisztokratikus jellegű felsőház megszab az­által, hogy vétójogát érvényesíti a fenforgó nemzeti törekvésekkel szemben. Nekünk ellensúlyozóról kell gondoskodnunk, de nem gátról, nem korlátozni kell a törvényhozást, hiszen az a közösügyes törvények által már úgy is eléggé korlátozva van. Azért sem szabad a t. háznak elfogadni ezt a törvényja­vaslatot, mert úgy van feltéve a kérdés, hogy egy nemzet érdeke és egy egyén érdeke közt kell válasz­tani. úgy látjuk a történelemben, hogy midőn az a kérdés, hogy egy egyén vagy egy nemzet, mindig a nem­zet érdeke győz, de ha az egy ember érdeke győz, ak­kor az egy ember diadalmas hadsereget vezet, az nagy si­kereket tud felmutatni. Nem arról van szó, hogy a miniszter­elnök dicsőségének legyen részese, a képviselőház, hanem hogy megaláztatásában osztozkodjék, arról van szó,hogy az arisztokráczia előtt leborult miniszterelnököt a t.ház felemelj­e s önmaga boruljon helyette a porba. (Tetszés a baloldalon.) Nem veszik észre, hogy e kormány alatt minden az or­szágban, a­mi annak anyagi és szellemi, erkölcsi érdeke, sülyed és eltörpül, a­mekkora e sülyedés, épen akkora a miniszterelnök úr hatalmának növekedése. (Élénk tet­­szés balfelől). Ez mutatja, hogy a miniszterelnök úr ha­talma nem a nemzet érzületére, a nemzet érdekeinek talajára van építve, mert az az államférfiú, a­ki a nem­zet érzületét képviseli, az a nemzet erejével erősbö­­dik és ha bukik a nemzet, a nemzettel bukik. De az az államférfiú, a­ki a nemzet törekvéseit nem képviseli, az a nemzeti élet lerombolásából a köz­élet rothadásából meríti a tápanyagot a saját nö­vekedésére. Nincs példa a történelemben, a­mely telje­sen hasonlítana ehhez. De van egy, a­mely részben ha­sonlít. Szeretik barátai és ellenségei Teleki Mihályhoz hasonlítani a miniszterelnök urat; mivel barátai és el­lenségei egy­aránt hasonlítják hozzá, azt hiszem, van ebben valami igaz. Gondolom, mert Teleky Mihály is híres volt azért hasonlítják hozzá, praktikájáról. (Derült­ség a szélső­baloldalon.) Teleky Mihály egyszer állott a a nemzet előtt úgy, mint a miniszterelnök úr, mikor Lippánál vereséget szenvedett. Akkor egy csizmában jött vissza, az egyik csizmáját ott hagyta Lippá­nál. A miniszterelnök úr azt állítja, hogy a ja­vaslatnak egyik részét keresztülvitte. Teleki Mihályt hasztalan biztatták az erdélyi rendek hogy menjen vissza Lippához a másik csizmájáért, s mi is hasztalan biztatjuk a miniszterelnököt, hogy menjen vissza a főren­diházba javaslatának ott hagyott másik feléért. (Éljenzés a szélső balon.) De Teleki Mihály minden hibáját és bűnét kiegyenlítette, mert élvéért harczolva, küzdve a csatatéren esett el. A miniszterelnök élvéért soha sem fog sem elvérzeni sem elbukni, mert ő, ha ellenségét látja győzni, megalkuszik vele, a másik csizmáját is odaadja. A miniszterelnök még egy ilyen államfér­fimhoz sem tud kellőképen hasonlítani, ámbár az az ál­lamférfiú Magyarországnak egy részét Bécs uralma alá juttatta. Én a törvényjavaslatot, mely nem úgy van felállítva itt a ház előtt, mint a kabinetnek kérdése, nem úgy, mint egy nemzet és a főrendek közt megvívandó küz­delemnek egyik stádiuma, hanem úgy, mint a miniszter­­elnök úr személyes kérdése, a­mely akként van felál­lítva, hogy a miniszterelnök úr vereségét vegye a nem­zet saját magára: én nem fogadom el a törvényjavasla­tot, mert nemzetemet nem akarom a Tisza Kálmán ve­reségének orsztályrészévé tenni, elég az a sok csalódás, az a sok nyomor és ínség, mely az ő kormányza­tát követi, a szégyenből nem kérek részt; nem fo­gadom el a törvényjavaslatot. (Hosszas élénk éljenzés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Rácz Géza a főrendiháznak a zsidó hitfelekezet kép­viseletére vonatkozó módosításával foglalkozik s ennek a módosításnak helyességét fejtegeti. Annál nagyobb jelen­tőségű a főrendek e módosítása, mert ez mintegy ünne­pélyes megpecsételését képezi a modern antiszemitizmus első tíz évi működésének. Az antiszemiták hite az, hogy a­mint a történelem folyamán nem voltak képesek a sémita népek nemesebbjei karddal kivívni uralmukat a nem sémita világ felett, úgy nem fog sikerülni a sémita népfaj salakjának az európai népek között eddig mintegy lopva fentartott zsidóságnak sem az ő eszközeivel sem. . . Az elnök : Oly kifejezés, hogy a zsidóság a sémi népfaj salakja, meg kell vallanom 650,000 ember irá­nyában, kik Magyarország polgárai, nem engedhető meg. (Helyeslés jobbfelől.) Rácz Géza: A törvényjavaslatot, mely minden ari­sztokráczia legrosszabbjának, a pentarisztokrácziának szentesítése, s melyet csak a mai korszakban, midőn a zsidó szellem dominál, lehetett szabadelvűség örve alatt beterjeszteni, már csak azért is, mert a kinevezés trójai falova segítségével lehetővé teszi a zsidóság beszédelgé­­sét a főrendiházba, még ily körülmetélt alakjában is in­­dignáczióval utasítja vissza. (Helyeslés az antiszemi­ták közt). Az elnök: Ily kifejezéseket ne méltóztassanak hasz­nálni, mert itt a karzaton olyanok is vannak, a­kikre ez kellemetlen lehet. Lipthay Béla dr. figyelmezteti a jobboldalt, hogy ha megszavazza a törvényjavaslatot, s azt a módosítást, a­melyről az imént szó volt, ne ragadtassa el magát a most hangoztatott érzületek által, mert a főrendek más indokból ejtették el a képviselőház intézkedését. Sem fajgyűlölet, sem vallási szempont nem indította a főren­deket a határozatra, hanem csupán az, hogy a zsidók­nak egyházi szervezetük nincsen. Kérdi egyébiránt, érde­kében van-e az államnak, hogy épen azt a vallásfeleke­zetet utalja arra, hogy egyházi szervezkedése legyen. Kérdi, érdekében van-e az államnak, hogy bármely egy­ház hierarchiája fejlődjék, még ha hatalmas hierarchiává is ? Azt hiszi, határozottan nem. (Felkiáltások jobbfelől: De igen !) mert a hierarchia aspirácziói az állam érde­keivel nagyon nehezen egyeztethetők össze­. Politikai hi­bának tartja az ily indokolást. A­míg csak egyesek sür­getnek ily egyházi szervezkedést, addig ez nem annyira fontos, de midőn ezt a törvényhozó testület egyik háza­ teszi és most a másik ház is ahhoz csatlakozik, azt már határozottan károsnak tartja. Meg van győződve, hogy az ily indokok, mint a posvány a levegőnek tisztasága és a felvillant fény által föl fognak száradni, holott a törvényhozásnak ily intézkedései tartósan fenn fognak maradni. (Zaj a bal és szélső baloldal némely padjain.) Midőn az eredeti javaslatot a módosításokkal szem­ben támogatja, könny­en azon félreértésre vezethet nyilat­kozata, hogy ő az eredeti javaslatot helyesli. Ha az áll, hogy a jónak ellensége a jobb, akkor hasonlag mond­hatja, hogy a rosznak legerősebb támogatója a rosszabb. És ezen szempontból az eredeti javaslat mellett nyilat­kozik azon módosításokkal, nevezetesen azon módosí­tással szemben, mely a 25-dik §-ban nyer kifejezést. Kárhoztatja a szónok a 28-dik §-ban foglalt intézke­dést is, mert nem helyesli, hogy a képviselőház a fő­rendiháznak tisztán belügyeibe avatkozik, de még fon­tosabb momentum e tekintetben az, mely e fejezet szel­lemében nyilvánul. Hangsúlyoztatok már itt, és nem le­het elégszer ismételni, hogy azok, akik ezen javaslato­kat és módosításokat elfogadják, szem azon szellemet, mely ezen módosításokban elől tévesztik nyilatkozik, a rendi alkotáshoz való merev ragaszkodástól kezdve sem­ sajnálkozik fölötte. Igen, ösmertem őt, még­pe­dig igen furcsa körülmények közt. A korcsmáros és a másik, füleiket hegyezték e szavaknál. — Ha akarnál valamit elmondani e szegény ör­dögről, átkozott kiváncsi lennék megtudni, monda az első. — Az egész város érdeklődik a dolog iránt, és a vizsgálat óta, vendégeim alig beszélnek más­­­ról, mint erről. A londoni állát vakarta, és bodor füstöket bocsá­tott pipájából. Láthatólag nem volt közlékeny em­ber, de látszott az is, mennyire hízelegve érzi ma­gát amaz érdeklődés által, melynek egyszerre tár­gyává vált. Ezen egyén nem volt más, mint I­arrison Ma­thew, a kutya-idomító; Aurorának régi alamizsnása, azon ember, ki a titkot kiaknázta, és utolsó kapcsot képezett közte és aljas férje közt, a­kitől megsza­badult. A kapitány most felemelkedett fekhelyéről. Sokkal jobban érdeklődött a társalgás iránt, hogysem to­vább is alvónak tettethette volna magát. Felkelt, s nyújtózkodott, mintha azon pillanatban ébredt volna fel mély és üdítő álmából, és kérte a korcsmárost hozna még egy pohár groggot. Míg a «Sánta házi nyúl» tulajdonosa elsietett a megrendelést teljesíteni, Prodder megtöltő pipáját. Habár kancsal szemekkel fürkészte is Harrisont, még­is jól vagy rosszul meg kellett várnia, míg a társalgás újból folyamatba kerül, hogy abba bele­szólhasson. A kutya idomító, miután hallgatóinak kíváncsisá­gát hosszú szünetek által felkorbácsolá és pipájából füst­karikákat fújt, következőleg folytatá : — Azon különös körülmények közt, melyek közt Conyers­­ Jamessel megismerkedtem, egy aszony, egy átkozott szép asszony szerepelt; egyike azon ördö­göknek, ki azonnal földhöz vágna, ha mást nem is kérdeznél tőle, mint azt, hogy : hogy van ? de nem oly módon kérdeznéd a mint neki tetszik. Igen as­­­szony volt ő, még pedig nagyon szép asszony és mégis James, daczára furfangosságának nem volt képes rajta kifogni. Ah, magam láttam, mily villá­mokat szórtak nagy fekete szemei, mondá Harrison, mintha álmodnék és e villámló szemeket maga előtt látná; jelen voltam, midőn oly megvetőleg tekintett rá, mintha szemeivel a földhöz akarná szegezni. Prodder Sámuel nagyon kellemetlenül kezdé ma­gát érezni, midőn ez embert a czikázó fekete sze­mekről és Conyersre vetett dühös pillantásokról hallá beszélni. Hisz maga is tanúja volt e lángoló tekinteteknek, melyeket unokahúga vetett a meggyil­koltra, egy negyed órával a lövés előtt. Isten irgal­­mazzon a szerencsétlen asszonynak! — Vad sárkány lehetett az az asszony, kiről be­szélsz, mondá a kormáros. Sárkány volt az igaz, de a javából és hozzá irá­nyomban nagyon jó. Nem múlik el negyed, hogy ne volna okom ezt ismételni. Ezzel friss pohár sört öntött magának és e sza­vakkal : Az ön egészségére! kiürtte. Ez alatt egy más férfi is lépett a szobába, egy púpos h­alavány férfi,ki úgy sompolygott be a korcs­mába, mintha nem lenne joga oda belépni és az asztal mellett csendesen helyet foglalt. Prodder vissza­emlékezett e íiczkóra. Látta őt az ablakon keresztül, az északi kapusház kivilágított szobájában, midőn a megölt felügyelő hulláját oda hozták. Nem volt azonban valószínű, hogy ezen ember akkor, a kapitányt szintén észrevette volna. — Mi a pokol, nem Hargraves Steeve ez Mellish­ Parkból ? kiáltá a korcsmáros, a­mint a «bárgyút» megpillantá. Ez legjobban fogja elmondani a történ­teket. Épen a gyilkosságról beszéltünk Steeve, mondá barátságosan a bárgyúhoz fordulva. Hargraves otromba kezeivel fejét vakarta és kém­­kedőleg tekintett a társaság minden egyes tagjára.­­ Persze, az emberek azt hiszik, hogy másról nem is lehet beszélni, mondá a bárgyú. Elég rész volt már a parkban, de úgy látszik, itt Doncasterben még rosszabb lesz. — A városban lakik kend Steeve ? kérdő a korcs­máros, ki vele elég bizalmas lábon látszott állan­. — Igen, egy kicsit itt maradok a városban, azon történet óta, ott már nincs többé helyem.Hisz tudja, hogy kikergettek azon házból, hol kölyök koromtól óta éltem és tudja azt is, ki volt, a­ki kikergetett? No, de se baj, nincs ugyan most szolgálatom, de azért hozhat egy korsó sört, annyi pénzem van még, hogy megfizethessem. Prodder nagy érdeklődéssel nézett a bárgyúra. Alig gondolta ugyan, hogy tőle a titokra nézve fel­világosítást nyerhetne, habár az eseménynél ez is, bár kicsi szerepet játszott. Hisz szegény, nem volt ez más, mint egy félig buta teremtés, a­ki urának kora halálával mindenét elvesztette. A bárgyú idogálta a sört, s hallgatagon ült a többi férfi közt. (Folytatása következik.)

Next