Egyetértés, 1885. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1885-05-04 / 122. szám

e­ ly­isségek közt. A távolból nagy sokaságban összesereg­­lett közönség­ részvéte mellett megtartott isteni tisztelet után következett az egyház tagjai által rendezett 82 terítékű társas ebéd. A 1 lkes felköszöntések, melynek elsejét a királyra Jr­ó Sándor körjegyző, mint az egyház gazdája, másodikat Nagy Gedeon az egyházra, harma­dikat Oroszi Jenő Tisza Kálmán egyházkerületi fő­­gondnokra, Balás Ferencz főszolgabíró gróf Gyürky Ábrahámra és az egyházmegyei gondnokra. * A beregmegyei magyar közművelődési egye­sület érdekében Beregmegye törvényhatósága a követ­kező felhívást bocsátotta ki: Amaz országszerte megin­dult nagy fontosságú és üdvös mozgalom, mely a magyar nyelv és nemzetiség terjesztése s a magyar állameszme megszilárdítása végett — a legújabb időkben — megin­dult, nem hagyta érintetlenül Bereg megye hazafias ér­zelmű közönségét sem, mert e közönség még 1883-ban nagy lelkesedés közt alakította meg a fentebbi czé­­lokra «a megyei magyar közművelődési­ egye­­sületet.» — Azóta ez az egyesület tényleg mű­ködik is s üdvös tevékenységet fejt ki alapsza­bályaiban kitűzött irányelveinek érvényre juttatása végett. — Fájdalommal kell azonban bevallanunk, hogy magasztos czéljaink érdekében — mindazokat, a­miket lelkesedésünk és hazafias buzgalmunk szerint kü­lönben tenni óhajt­anánk, megtenni képesek nem va­gyunk, mert korlátolt anyagi erőnk és szegénységünk gátat vet a mi törekvéseinknek. Pedig alig van törvény­­hatóság, hol indokoltabb lenne egy hasonczélú egyesü­let létesítése. Itt e kárpátalji vegyes ajkú megyében igen hálás tér nyílik, ilyen irányú működésre, mert a megye felső részén lakó ruthén ajkú nép, természettől fogva szelíd, könnyen hajlítható, s a magyar állameszme, s a magyar nyelv iránt, egyáltalán nem ellenséges érzületei, sőt a magyar nyelvet igen könnyen elsajátítja, nemzetiségi aspirácziói pedig egyáltalán nincsenek. Itt tehát megfelelő anyagi erővel, egy rendszeresen és tervszerűleg működő egye­sület aránylag rövid idő alatt igen nagy eredményeket lenne képes létesíteni. Hogy megyénk felvidéke mily há­lás tér, a magyar állameszme és magyar nyelv terjesz­tésére, eléggé mutatja a közoktatásügyi kormányzat Be­­reg megyében követett oktatásügyi politikája, mely szerint már 52 teljesen felszerelt állami elemi népiskolát tart fen, alig néhány kivételével, e megye orosz ajkú községeiben, és igen számbavehető eredmén­nyel. Ily kedvező viszonyok között tehát bűn lenne az ügyet zátonyra juttatni és megfelelő anyagi erő hiányából a nagy reményekkel kibontott zászlót — helyrehozhatlan veszteség lenne — újra elejteni. Eme viszonyaink között elhatároztuk hozzátok fordulni, kedves atyánkfiai, tihoz­zátok az alföld tősgyökeres magyarjaihoz, a kik az édes hazai nyelv zengésén kivül körültetek mást nem hallo­tok. Ti nem nézhetitek azt közön­nyel, miként küzd a felvidéki maroknyi magyarság e minden magyar előtt szent és magasztos czél érdekében, nektek meg kell testvéritek segélyszavát hallanotok, nektek segítségünkre kell lennetek! — Soha úgy szentebb és fontosabb nem volt, soha pénz hasznosabban s áldásosabban be nem fektettetett, mint e szent czélra! — Minden garas, minden forint, a mely e hazafias czélra ös­szegyűl, a haza oltárára tett szent áldozat, a melynek gyümölcse a nemzetiségében és állami erejében megiz­mosodott Magyarország s egy erős, és konszolidált nem­zet lesz büszkeségére a magyarnak, s félelmére ellensé­geinknek. Vájjon van-e magyar, kinek szive meg ne dobbanna a szent czél hallatára, vájjon Magyarország legnagyobb részben magyar ajkú törvényhatóságai kés­­lekedhetnek-e ily nagy fontosságú czélra anyagi áldo­zatokkal járulni? Mi azt his­szük, hogy nem! S e re­ményben fordulunk hozzátok, s kérünk benneteket, hogy a bereg megyei magyar közművelődési egyesület részére, a­mely a magyar nyelv terjesztését s a magyar állam­­eszmének a haza nem magyar ajkú lakosai közötti megkedveltetését tűzte ki e nagyrészben nem ma­gyar ajkú törvényhatóság területén megvalósítandó feladatául, anyagi tehetségtekhez mérten adomán­­nyal járuljatok, s egyesületünk javára közadakozás megindítását eszközöljétek, s a begyűlendő összegeket megyénk alispánjához elküldeni szíveskedjetek. Kelt Be­regszászban, Beregmegye közönségének 1885. évi már­­czius hó 26. és 27-ik napjain tartott közgyűléséből. A megye közönsége nevében: Jokuty Gyula alispán. * Az orosházi izr. hitközség templom- és iskola­építő bizottsága e hó 22-én tartott ülésében a templom­­épitésre beérkezett pályaművek közül az első dijat, 100 fr­tot, Kunfalvy Nándor szegedi építész «Menora» jel­igéjű tervének adta ki. Kardos Sámuel hódmezővásár­helyi mérnök terve 60 frt feltételes jutalmazásban ré­szesült. Az «Ipar», «Kassa 1885.» és «Sárga pont» jel­igék alatt beérkezett tervek a beküldők rendelkezésére állanak. Figyelmeztetjük és kérjük tisztelt előfizetőin­ket, kiknek előfizetésük a m. hó végével lejárt, hogy újabb megrendeléseiket mielőbb megtenni méltózhassanak. JAt j_ ! EGYET ÉRTÉS, HÉTFŐ, MÁJUS 4. Lapuunk előfizetési ára: egy hóra . . . . 1 frt S0 kr. hat hóra.......................10 frt két hóra frt 60 kr. egész évre....................20 frt három hóra . . 5 frt — kr. Lapunk mindennap, tehát hétfőn és ünnepek után következő­ napokon is megjelelt. T. előfizetőink abban a kedvezményben részesülnek, hogy az «Ország-Világ» czimü, legdíszesebb képes hetilapot 10 frt helyett 8 írtért, félévre 4 írtért, negyedévre 2 írtért kapják. Az elő­fizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán olvashatósig kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Előfizetést a hó bármely napjától elfogadunk. Régi előfizetőink legczélszerűbben cselekszenek, ha czim­­szalagjukat a posta-utalvány szélére ragasztva beküldik a kiadó-h­ivatalnak. Az előfizetési pénzek és posta - utalvány­ok Budapestre az „Egyetértés“ kiadó-hivatalába (Kecskeméti­ utcza 6. szám alá) küldendők. A„ Egyetértés“ kiadó-hivatala, tovább a Glairefont-család ellen szőtt összeesküvést, mutatott rá a kelepczére, a melyben Róbertet oly ügyesen fogták meg, nem kimélve többé semmit, csapást csapásra mérve, lankadatlanul sivittatva gúnyjának sebes, gyilkos nyilait. A­ szövetségesek pedig rettegve látták, hogy ellen­felük dühe előtt mint esnek el egymás után az ő hadállásaik. Ő volt most már a csatatér ura, meg­döntött, elsöpört mindent — vádból nem maradt semmi. Fleury, Tondeur és Chassevent rémült pillantáso­kat váltottak egymással. Pourtois pukkadt hólyag­ként lapult meg padján s váltók sóhajtozott. Pascalnak a győzelme bizonyos volt. A már meg­nyert hallgatóság hullámzani kezdett, mintegy szük­ségét érezve annak, hogy tüntessen, tapsoljon. A szónok pedig, hirtelen visszatérve beszéde kez­detének szelíd lágyságára, rátért a befejezésre, mely zengzetesebb, gyöngédebb volt, mint egy Az egyes mondások ringatózva lebegtek el, imádság, mint a tömjén füstbodrai. Semmi ostorozás, semmi harag sem volt többé szavaiban, csak mély szánalom a szerencsétlen ifjú iránt, ki oly méltatlanul szenvedett. A szegény áldo­zat árnya szinte ott lebegett fölötte. Oltalmazóan, esedékb­en, maga is közbenjárva az ártatlan érde­kében. Kéjes csillapultság szállt a lelkekbe. A feketeség, mintegy varázsütésre, eloszlott, s tiszta és szeplőte­len lett minden. Pascalnak a hangja mély csöndben halt el, s a sokaság ajkán moraj kelt, hosszas, lihegő, mint a zokogás. Antoinette és nagynénje reggel óta most néztek először egymásra elfogódottság nélkül. Arczukat köny árasztá el, de fájdalmukba visszatért a re­mény. Kezeik reszketve szoritvák meg egymást. Be­szélni még nem mertek. Örömükből egyszerre zaj­lás riasztá föl őket. A magánfél ügyvédje dühösen emelkedett föl, hogy vá­laszoljon. csapásokat És szükségét érezvén annak, hogy döntő mérjen ellenfelére, habozás nélkül kez­dett személyeskedni. Ördögi ügyességgel kapta föl azt, a mit Pascal a Clairefont család ellen szőtt összeesküvésről mondott s rosszakaratú czélzásokra ragadtatta magát. Lám csak! Pascal leplezi le ezeket a tényeket? S csak­ugyan olyan rosszalandók-e azok, holott — úgy­mond­ják — épen az ő apja volt kezdeményezőjük? Vagy talán közönséges hitelműveleteket akarnak itt úgy feltüntetni, mint sötét üzelmeket? A meggyőzni akarás heve nagyon messze ragadta a védőt, s meg­feledkezett arról, mivel tartozik az igazságszolgálta­tásnak s mivel tartozik magának. Mert azok az okok, a­melyek arra bírták, hogy Robert védelmét elvállalja, megmagy­a­rázhat­­anok, s ezalatt tagadha­tatlanul valami fogás lappang, melynek czélja az esküdtek félrevezetése. Ez a nehány fagyos, metsző mondat kérelmetlen­séget idézett elő a hallgatóságban. Az esküdtek egy­másra néztek. Antoinettenek elszorult a szive. Fölfogta, hogy ezek a gonosz szavak mily fájdalmasan hatnak Pascalra. Halálos viadalt sejtett. Megszok­ta nagynénje karját, hogy szinte fájt, imádkozni akart s csak annyit tu­dott mondani: — Istenem! én istenem! .... Pascal felszökött ültéből, úgy rázta fejét, mint a sebzett oroszlán, szeme villámokat tövell s öklével döngetve a korlátot, fölkiáltott: — Ide viszik hát! Látva, hogy nem semmisíthetik meg azt, a kit védelmezek, az én személyemben akarják sújtani. Azzal vádolnak, hogy megfeledkez­tem arról a névről, a­melyet viselek, midőn erre a helyre ültem. És lelkiismeretemhez mernek kérdést intézni. Nos hát, az felelni fog! (Folytatása következik.) 1885 ÚJDONSÁGOK. — május 3. — Személyi híreit. A király ő felsége kedden reggel 6 óra 20 perczkor érkezik Bécsbe az állam­­vasút futárvonatán. ■— Királynénk és Mária Valéria királykisasszony e hó 11-én érkeznek meg Heidel­­bergből Bécsbe. Hir szerint visszaérkezésük után csakhamar ismét elhagyják Bécset s hosszabb tar­tózkodásra Meránba mennek. — Ghika János herczeg a londoni román követ és V. Alecsandri, a párisi román követ Bécsbe érkeztek. — Khevenhüller- Metsch gróf,­a belgrádi osztrák-magyar követ a na­pokban Nisbe megy s onnan Krusevacz és Usitze­­nen keresztül Bosznia felé folytatja útját. — Kállay Albert szegedi főispán ma a fővárosba érkezett. — Kovács Kálmán miniszteri tanácsos vezeti most Pauler miniszter betegsége alatt az igazságügymi­­nisztériumot. — Udvari hírek. Ő felsége a király holnap reggel 8 órakor a budai vérmezőn nagy katonai szemlét tart, és onnan a várpalotába visszatérve, a kihallgatásra je­lentkezőket fogadja. A király este 9 óra 30 perczkor az osztrák államvasut rendes személyvonatának első szaka­szában Bécsbe utazik. —■ Rudolf trónörökös fenséges nejével holnap délután 2 órakor az osztrák-magyar ál­lamvasut futárvonatával visszatér Bécsbe, illetve Laxen­­burgba. — Károly Lajos főherczeg fiával, Ottó fő­­herczeggel már holnap reggel 8 óra 30 perczkor az osztr.­­magy. államvasut gyorsvonatán, Lajos Viktor főleg d. u. 2 órakor hagyja el a fővárost. — Albrecht főlig, ki tegnap este Bécsbe utazott, ma este 9 óra 12 percz­kor ismét Budapestre érkezik, hogy jelen lehessen a holnapi katonai szemlén, d. u. 2 órakor már ismét Bécsbe indul. — József főherczeg ma délben, a Mar­­git-szigeten a régi főherczegi kastélyban családi ebédet adott, melyen a jelenleg fővárosunkban időző főherczegek valamennyien részt vettek. — Mária Anna, magyar királyné, V. Ferdinánd neje halálának évfordulóján e hó 5-én, kedden d. e. 10 órakor a budavári helyőrségi templomban gyászisteni tisztelet lesz, melyen a polgári és katonai hatóságok fejei meg fognak jelenni. — IV. Béla király állítólagos utódjai. Múlt hó 30-diki számunkban említést tettünk arról, hogy egy rossz anyagi viszonyok között levő fiatal ember, kiről rokonai azt állítják, hogy IV. Béla ma­gyar királynak sarja, elmebeli fogyatkozása miatt Bécs város községének oltalmára és támogatására szorult. Ugyanerre vonatkozólag a W. Tageblattban a következő újabb adatokat olvassuk: A tizenhat éves fián kivül, kinek Frigyes a neve és kinek el­látásáról testi és szellemi fogyatkozásai miatt Bécs város községének kell gondoskodnia, ez idő szerint IV. Béla magyar királynak még két sar­ja, az imént em­lített fiúnak testvérei vannak Bécsben. Ezeknek a fiuknak sorsa elég érdekes, hogy minapi közléseinket még némelyekkel pótoljuk. A királyi sarjak atyja Kaposmérői Mércy Béla, ki mint hadapród az osz­trák akarata hadseregben szolgált, később gazdag rokonai ellenére egy szegény lányt vett nőül s e miatt egészen elidegenedett a családjától. Az árvák­nak meg volt ugyan magyarországi illetőségük, de a gyermekeknek egy öreg bátyja, Wolff Károly Lajos nyugalmazott őrnagy különböző okokból hotrányos­nak vélte Magyarországba való átköltözésüket, s az árváknak, a­mennyire szűk anyagi viszonyai meg­engedték, gondját viselte és kieszközölte, hogy szá­mukra az osztrák illetőség megadassák. A derék 76 éves katona a gyermekek anyjának 1877-ben a bé­csi szegények házában bekövetkezett halála után, Frigyest a bécsi cs. k. árvaházban, Lajost a Vincentinum árvaházban, Henriettet pedig egy császári leánynevelő intézetben helyezte el. En­nek a derék katonatisztnek és emberbarátnak, összes rokonai közül a legszegényebbnek köszönhe­tik a szegény gyermekek, hogy szomorú sorsuk né­mileg tűrhetővé vált. — Eddig az idézett bécsi lap közleménye. Mi ezek után újra ismételjük, hogy a szóban forgó gyermekeknek az Árpádoktól való szár­mazása semmi által sincsen bizonyítva és bár a bécsi lap állítása épen nem tartozik a lehetetlensé­gek közé, a gyermekek törzsfájának az Árpádokig való visszavezetését mégis koczkáztatottnak tartjuk. A Kaposmérői Mérey család Somogy megyének és egész Magyarországnak legkiválóbb és legtekintélye­sebb nemesi családjai közé tartozik,­ mely törzsfáját ősrégi időkre képes visszavezetni és nagyon könnyen le­hetséges az, hogy e családnak egyik őse az Árpádház­nak valamely herczegnőjét vagy távolabb eső roko­nát vette nőül, és az is meglehet, hogy az árva gyermekek rokonai képesek ily módon az Árpád­házzal való rokonságokat kimutatni, ebből azonban még koránt sem következik az, hogy a fiuk IV. Béla magyar királynak közvetlen sarjai, vagy — a­hogy magát a fent idézett bécsi lap kifejezi — utódjai, mert ily utódok a történelem tanúsága sze­rint nem léteznek és ha léteznének, mindenesetre közelebbi és jogosultabb igényeket támaszthatnának a magyar trónra mint a Habsburg-ház, mely tudva­levőleg csak női ágról áll az Árpádokkal rokonság­ban. Az eset minden esetre nagyon érdekes és meg­érdemelné, hogy illetékes köreink behatóbban fog­lalkozzanak vele, de továbbá a magyar nemzet önérzete és dicső múltjára való büszkesége nem tűrheti meg azt, hogy egy magyar királynak, ha csak távolabbi rokona is idegen földön nyomorban sinlődjenek. — A katonai szemle. A király által holnap reggel 8 órakor tartandó szemléhez a m. kir. honvédség ré­széről a következő csapatok fognak kivonulni. A m. kir. honvédségi Ludovika akadémia részéről 2 század és pedig egy a növendékekből, a másik pedig a sza­badságolt állományú tisztképző tanfolyam hallgatóiból és az egy évi önkéntesekből; a m. kir. 1. és 63. zászló­aljak összesítve egy diszszázaddá az 1-ső honvéd zászló­alj zászlajával; az 1/1. és 2/1. tanzászlóaljak; az 1. honvéd huszár ezredtől egy század három szakas­szal. A kivonulás a Ludovika akadémia, az 1. és 63. zászló­aljból alakított század és honvéd lovasság részéről — eltérőleg az eddig történt intézkedésektől — díszben, de az uj kék nadrággal; a tanzászlóaljak részéről pe­dig — az eddigi intézkedések érvényben maradása mel­lett — menet öltözetben, kék sapkával, posztó­zubbony, kék nadrággal, házi bőrönddel, fegyverrel és egy tölténytás­kával, köpeny nélkül történik. — A kivonuló csapatok hol­nap reggeli 7 óra 45 perczkor a lehető legna­gyobb létszámmal tanbrucki Braunmüller Tivadar cs. és kir. altábornagy parancsnoksága alatt a vérmezőn összpontosított felállításban arczczal a vár felé felállítva lesznek és a király megjelenését bevárják. A kivonuló csapatok nem lesznek féldandárba alakítva, tehát a két tanzászlóalj egy-egy önálló századot fog képezni. Az 1/1 tanzászlóalj parancsnoka Oberkamp Gyula alezre­des, a 1/2 tanzászlóaljé pedig Fürdők István őrnagy lesz. Az 1. és 63. zászlóalj által alakított díszszázadot Gyulaffy százados fogja vezetni. A tanzászlóaljnál be­osztott századparancsnokok közül csakis egy-egy és pe­dig a tanzászlóalj parancsnoka helyettesítésére hivatott rangban legidősebb fog lóháton kivonulni. A tanzászló­aljak balszárnya és a 16. és 17. számú egészségügyi csapat között a csapattal kivonuló tábornokok, törzs- és lovasított főtisztek részére legalább 20 lépés hely fog hagyatni. A csapatokkal ki nem vonuló tábornokok, törzs- és lovasított főtisztek a királyt a vérmező délkeleti bejárásánál fogják várni. Kedvezőtlen időjárás esetén a kivonulás elmaradására nézve a csapatok részéről ideje korán a cs. és kir. térparancsnokságnál kérdés fog in­téztetni, s erről a kivonulás elmaradásakor a 79. gyalog­ba e tárgy bele nem illenék pisztolyának csövébe, Mr. Mellish. Első teendőnk tehát olyan embert ta­lálni, kinek mellény­gombjai Crosby, birminghami gyárostól valók és ha arról egyik gomb hiányzik és hozzá megtudjuk, hogy ezen ember egyikét azon bankjegyeknek­­ felváltotta, melyeknek számait Mr. Floyd felirta, akkor azt hiszem a bűnös csakhamar körmünk közt leend. Ezen jósszerű­ mondással eltávozott Grimstone és azonnal Doncasterbe ment, ott egy felhívást nyo­matni és száz példányban közzé tenni, mely szerint 200 font sterling igértetik mind­azoknak, kik Co­nyers gyilkosának felfedezésére vezetnek. Ezen díjat Mr. Mellish tűzte ki és az állam által kitűzött díja­zástól külön állott, dandár parancsnokság a honvéd állomás parancsnokság­nak jelentést fog tenni. A dandár segédtiszt és a két tanzászlóalj segédtisztje a honvédségi csapatok felállítá­sának jelzésére holnap reggel 6­2 órakor a vérmezőn megjelennek és Steinitzer vezérkari őrnagynál jelentik magukat. — A közös hadsereg katonái már reggeli fél 8 órakor a vérmezőn fel lesznek állítva, mindannyian — a 26. számú vadászzászlóalj és 43. számú sorgya­logezred kivételével, — melyek legényei tábori öltözetet vesznek fel teljes díszben vonulnak ki. — A helyőrség összes zenekarai szintén kivonulnak.­­—A tudomány áldozata. A napokban érkezett ameri­kai lapokban azt a hírt olvassuk, hogy Victor d’Estroy meghalt. Ki volt Victor d’Estroy? Közönséges ember, ki egykor nagyot akart, a tudományért akart élni és halni és áldozatul esett tudomány szórójának. Érdekes, de egyúttal szomorú esetét egy barátja következőképen be­széli el: Victor d’Estroy és barátja gróf Gastaine Fri­gyes, meglátogattak bennünket; atyám d’Estroy atyjá­nak barátja és orvos volt. A két fiatal orvostanhallgató rajongott a tudományáért és sokszor bámulatos ékesszó­lással szóltak terveikről, kísérleteikről és tudományos felfedzéseikről, d’Estory erőteljes, ritka szép fiú volt, vas­izmokkal és rendkívüli erővel. A gróf ugyanoly testal­katú volt, valódi típusa a flammandinak. Az egyetemre visszatérve, Victor eleinte gyakran, majd ritkán s aztán egyáltalában nem írt. Látogatása óta másfél év múlt el, ekkor atyám az öreg d’Estroytól levelet kapott, hogy látogatná meg azonnal. Atyám elutazott és néhány nap múlva utasítást kaptam tőle, hogy készítenék elő mindent egy súlyos beteg fogadására. Nemsokára megérkezett atyám a beteggel, d’Estroy Viktor volt — azaz csak később tudtuk meg, hogy ő volt az, mert a felismerés lehetetlen volt. Élő ember roncsa! Képtelen volt szólni, összeúszott, mélyen az üregekben fekvő szemekkel, félig nyitott száj­jal és szederjes ajkakkal •— ez maradt meg a szép, erőteljes fiúból. Mi történt? Csakhamar megtudtuk. Mi­után a két tanuló visszatért az egyetemre, új tért ke­restek kísérleteiknek. A két fiatal ember előtt­­ az élet kevés becseset bírt, mihelyt arról volt szó, hogy a tudo­mánynak szenteljék. A kutatásnak különösen egy tere gyakorolt reájuk vonzóerőt. Az állati melegség! Ezt a melegséget, mely az élettel kezdődik és a halállal végződik, akarták maximumában és minimumában kiku­tatni, hogy megállapítsák, mily hőfokig tartható fenn az állati élet. A maximumot illetőleg tisztában voltak. Láz­betegeket, kik 40 fok testmeleg mellett tombolnak, na­ponkint láttak a kórházban, sőt egy hagymázas beteg 42 foknál többet ért el, mielőtt meghalt. De a minimum ismeretlen volt előttük oly embereket, akik megfagytak, nem lehetett fokozatosan megfigyelni; a fokoknak számát, melyek az életfeltételhez szükségesek, még nem bírták megállapítani. Ennek konstatálását tökélték el szilárdul d’Estroy és Gastaine. Azt mondják, hogy a mérték nél­küli tanulás őrültté teszi az embereket, kétségtelen, hogy a két fiatal ember is őrült volt, mikor arra tökélték el magukat, hogy ezt a kísérletet ön­magukon fogják meg­tenni. Az is meglehet, hogy azt hitték, hogy a testi me­leg megvonása nem árt meg egészségüknek — elég hozzá, hogy megvalósították a tervüket. Saját lakásuk épen megfelelt a czélnak. A pinczehelyiséget rendezték be tervük kivitelére. Első eszméjüket, hogy a melegsé­get a táplálkozástól való tartózkodás által megapas­szák, nem valósították meg. Aztán elhatározták, hogy kiteszik magukat a megfagyásnak. Tervük kivitele előtt két hó­nappal sorsot húztak, hogy kin hajtassák végre a kí­sérlet. Gastaine irigyelte d’Estoryt, mikor neki jutott a kedvező sors. Titokban tartották előkészületeiket, mert a tudományos felfedezés dicsőségében nem akartak mást részesíteni. Minthogy épen tél ideje volt, a pinczéjükbe rendelt tetemes jégszállítást azzal indokolták, hogy nyá­rára jégpinezét akarnak berendezni. A jégpinezében fa­gyos zord lég­mérséklet uralkodott, de ezenkívül egyéb előkészületeket is tettek a hideg belehelésére. Végre min­den készen állott, Gastaine térdein csúszva kérte barátját, hogy cserélje fel vele a szerepet, mert ő erőteljesebb— de d’Estroy semmi áron sem akart a neki jutott kedvező sorsról lemondani. Karöltve mentek le jégpinczéjükbe, d’Estroy levetkőzött és egy asztalra feküdt és Gastaine barátjának kezeit és lábait csatos szíjakkal az asztalhoz erősítette. A közben vígan csevegtek és végül kezet szo­rítottak. Gastaine azután tömlőt erősített az egyik jeges ládához. A tömlő d’Estroy szájához torkolt és fél arczát elfedte. A tömlőben levő szelep a jéghideg levegőt egye­nesen d’Estroy tüdőjébe vezette, melyen át a vérrel érintkezett. Úgy számítottak, hogy a jeges levegő meg­tölti a tüdőt, megmerevíti a sejteket és az átömlő vért és az ily módon lehűtött vér leszállítaná a hőmérsékle­tet a test legtávolabb eső részeiben is — ez volt az el­méletük, melyet most a gyakorlatban akartak megkísér­leni. d’Estroy később azt mondta, hogy emlékezete csak addig ért, hogy eleinte szúró fájdalmat érzett a tüdőben, aztán erős főfájást kapott, aztán rendkívül jól eső, kéjes má­morba esett, melyben víziói voltak, aztán teljesen eszmélet­len állapotba merült. Mikor sok óra múlva ismét eszme­találkozott, mégis, miután azon hírben állott, hogy a lovakkal kitűnően tud bánni, ezen ügyessége által csakhamar kaphatott volna Doncasterben, vagy an­nak környékén foglalatosságot. Steeve azonban feltűnő módon kerülte ismerőseit, kik őt ajánlhatták volna és kitérő feleleteket adott, midőn kérdezék, miért nem keres magának helyet. Mellish­ Parkban tartózkodása alatt megtakarított ma­gának kis pénzecskét, szokta ilyenkor mondani és nem fog mindjárt mások könyörületességére szo­rulni, ha egy pár hétig nincs is munkája. Mellish John sokkal nagylelkübb uraság hírében állott, hogy sem ily válasz bárkinek is feltűnt volna. A bárgyú ekként háboritlanul folytathatta útjait, kó­borolt a környéken, napokat és éjjeleket töltött a korcsmában és senkivel sem közlekedett. Egyik napon a vasúti indóházban tartózkodott és tanulmányozta a falon függő különböző menetterve­ket. Minthogy azonban segítség nélkül magát tájé­kozni nem tudta, kénytelenítve látta magát egyik ott foglalkozó és jókedvűnek látszó hivatalnok se­gélyét kikérni. — Szeretném tudni, mikor megy a vonat Liver­poolba és nem tudok ezen papirosból kiokosodni. A megszólított tisztviselő ismerte Hargravest, azért látható meglepetéssel tekintett reá. — Mi a manó Steeve, mit keres maga Liver­poolban? Azt nem is képzeltem, hogy maga valaha is tovább menjen Yorknál. — Lehet, hogy nem voltam tovább, felesé a bár­gyú mogorván. De ebből nem következik, hogy ezen­túl nem teszem meg. Hallottam egy helyről Liver­poolban, mely nekem, azt hiszem, jó lesz. ■— Bizonyára nem jobb, mint a­milyen Mr. Mel­lishnél volt. — Talán nem, motyogá Steeve homlokát rán­­czolva, de a Parkban nincs már helyem régóta. A tisztviselő nevetett. A városban köztudomású volt, miként fenyítette meg Aurora sajátkezüleg a bárgyút, s azért a város sportkedvelő lakói még inkább csodálták Mellish- Park­ úrnőjét, mint azelőtt Hargraves megkapta a kivánt utasítást és vissza csoszogott a város felé Egy kopott külsejű emberke, ki szintén felvilágo­sításra várva, ugyanazon hivatalnoktól, fültanuja volt e rövid párbeszédnek, követte Steevet a vá­rosba és ha a «bárgyú» kissé éberebb megfigyelő tehetséggel bír, észrevehette volna, hogy ezen egyé­niség egész napon át történetesen mindenütt ott van, a­hova ő megy. Hargraves azonban észre sem vette ezen hűséges árnyékot, mely őt mindenüvé ki­sérte. Különben is korlátolt észbeli tehetsége egé­szen más tervekkel volt elfoglalva és így figyelme más tárgyra egyidejűleg ki nem terjedt. Grimstone, a Talbot és Johnnal tartott értekezés után nem tétovázott. Eleget hallott, melynél fogva a maga elé tűzött irányban biztosan haladjon, s azért létre tért, a szobájában feküdt és körülötte orvosok és orvostanha Ugatók állottak. Sok hét telt bele, a­míg ismét annyira helyre állott, hogy képes volt eszmélni és gon­dolkodni. Aztán Gastaine után kérdezősködött . . . Gas­taine meghalt. Mikor látta, hogy d’Estroy élettelen lett, és hogy lehetetlen őt életre hozni, kétségbeesett. Kevés szóval megírta tanárjának a tényállást, megküldte neki azt a lapot, a­melyre negyedóránkint feljegyezte a hő­mérséklet alászállítását — 36 G °-ról 7 fokra — és agyon lőtte magát. A tanár lesietett a pinczébe, ott találta d’Estroyt és eszméletre hozta őt, de beteg, tönkretett ember maradt teljes életére. Nem­rég Mohaveban, az Egyesült­ Államokban, melynek égalja legjobban tetszett neki, harmincz évvel a fenti eset után meghalt. Az öt­ven éves férfiú úgy nézett ki, mint egy száz éves agg. Sohasem nősült, de Gastaine képét a szívén találták meg. Végrendeletében azt a kívánságát fejezte ki, hogy holttestét Gastaine barátja mellé temessék. —A Vezúv megnyílt. Egy nápolyi sürgönyünk jelenti: Mintegy 200 méternyire a felső vasúti állo­más fölött a Vezúv két tölcsére megnyílt. A Torre del Greco és Pompeji közti területre nagy lávafo­lyamok ömlenek. — Római tudósítónk távirata eze­ket mondja: Nápolyi jelentések szerint a Vezúv nagy kitöréssel fenyeget. Az első nyílás közelében süppedés támadt, két másik helyről pedig, melyek közül az egyik alig van 200 méternyire a hegyre vezető vasút felső kiszálló házától, a láva nagy tö­megekben gyorsan omlik a Torre del Gregs és Pom­peji felé. — Kiállítási babona. Két nagy kiállítást, tehát a művelődésnek, a haladásnak, a felvilágosodásnak ünne­pét nyitották meg tegnap ünnepélyesen — az egyiket Budapesten, a magyar nemzet haladási törekvéseinek központján, a másikat Antwerpenben, a legmodernebb kulturállam legiparosabb városában. Mind a két ünnepre egy és ugyanazt a napot választották, de a­ki tekintetbe veszi a hagyományos szokásokat, melyek három évtized óta a kiállítási ügyben polgárjogot nyertek, annak önkénytelenül feltűnt, hogy ez a közös felavatási ünnep épen május másodikára esett, míg ed­dig Európának majdnem valamennyi nagy ki llltását — az első londonitól a tavalyi amsterdamiig — május elsején nyitották meg. Vajjon mi lehetett annak az oka, hogy épen az idén úgy Budapesten, mint Antwerpenben május elsejét, mely pedig mintegy hivatottnak látszik ily reményteljes, örvendetes tavaszi ünnepre, miként egy diszmó első oldalát üresen hagyták és a megnyitási ünnep szingazdag illusztrált czimét a második lapra tet­ték? A hónap napjának kellett jóvá tennie azt, a­mit a hét napja vétett. A tegnapelőtti május elseje péntekre esett és azt hisszük, nem tévedünk, ha a czivilizált Euró­pában ez előtt az állítólag szerencsétlen nap előtt gyö­keret vert félelmet tekintjük annak okául, a­miért úgy Budapesten, mint Antwerpenben a kiállítás megnyitá­sát május 2-ikára tették. A nemzet intelligencziájának színejava rendezte mind a két városban a kulturművet; bizonynyal — és joggal rossz néven vennék, ha azzal gyanúsítanák őket, hogy ők is rabjai ily középkori előitéle­­leteknek. •— de a közvéleménynek tartozni véltek azzal, hogy a kiállítást ne pénteken nyissák meg. Ki tudja, mi történhetik és ha tényleg kellemetlen eset fordult volna elő, nem nyerne-e ez által a szerencsétlen péntekre vo­natkozó babona új tápot? Nehogy tehát a babonának uj tápot nyújtsanak aggodalmakra és sejtelmekre, inkább előzetesen hoztak egy kis áldozatot. Egyébként a péntek­től való félelem már­is indokoltnak bizonyult. Ha a kiállításokat Budapesten és Antwerpenben pénteken nyitották volna meg, úgy az ünnep csúnyául elázott volna, míg tegnap legalább nálunk Budapesten szép ta­vaszi idő kedvezett a megnyitásnak. Bécsben az 1873-ki egyetemes kiállítás megnyitása szintén május 1-ére és pedig csütörtökre esett, a­mi azonban nem zárta ki azt, hogy ezen a napon a leggyalázatosabb idő volt, kilenc­ nappal utóbb beköszöntött a hires «krach» és néhány nappal rá a kolera tartotta bevonulását. Ma nem kell ily szomorú napoktól tartanunk és szivünkből óhajtjuk, hogy kiállításunknak mindvégig a legszebb idő kedvez­zen és hogy fényes siker koronázza a szép müvet! — A szegedi szinházégés ügyében folyt vizsgá­latról jelenti a Szegedi Napló a következőket: Egyre ha­tározottabb nyomokra terelődik a törvényszéki vizsgálat a színházégés ügyében. A vizsgálat során kiderült az a fontos körülmény, hogy a színházban a télen erős ké­ménytűz volt. A tüzet lehetőleg gyorsan elfojtották , azonnal a munkához fogott, mely által az ígért ju­­talmat magának biztosítsa. Doncaster és környékének minden szabó-üzletét felkereste, élesen látó szemeivel vizsgálgatva minden ruha­darabot, melyen birminghami Crosby-féle gom­bokat felfedezhetne. De sok ideig hiába fáradozott. Az összes szabóknál nem kapott oly gombot, mely a magával hordott, vérrel borított mintához hason­lított volna. Az egész napi munkától fáradtan és kimerülve már a szállására menni szándékozott, hol mint a glenfiedi keményitő-gyár ügynöke ideiglenesen tar­tózkodott, a midőn egyik zsibárus kirakatában sze­meibe ötlött egy rakás kabát és mellény, melyek ott különféle más tárgyak társaságában feküdtek. — Nem érzem még magam legyőzve, mormogá magában, midőn a zsibárus ajtaja előtt megállott. — Ezen embernek mellényei vannak, vegyük tehát szemügyre. Belépett a bódéba, s közönyösen kérdezte, nem kaphatna-e olcsó, sötét­ szinü mellényt. A zsibárus a bódé hátteréből egy egész rakás mellényt czipelt elé és Grimstone választására bizta. •­ Nincsen aféléje, melyen étezgombok volná­nak? kérdé Grimstone, midőn az eléje tett nagy mennyiséget eredménytelenül vizsgálá keresztül. A kereskedő tagadólag rázta a fejét. — Érczgombokat nem igen viselnek mostanában. — De megálljon, most jut eszembe, hogy van olyan a­milyet valószínűleg ön keres. Egy alkalommal, egy birminghami­ ház utazójával, a­ki három évvel ez­előtt az őszi versenyen itt volt és Hectoron szerfe­lett sok pénzt vesztett, szokatlan üzletet csináltam. Ezen ember hagyta itt azon holmit, hogy össze­hozza azon összeget, mire épen szüksége volt. E szónál «Birmingham» Grimstone füleit hegyezé. A zsibárus ismét visszavonult az üzlet titokzatos hátterébe és hosszas keresés után egy csomaggal tért vissza, melyet felnyitva, belőle több tarka és pórias kinézésű mellényt vett elő.­­ Itt vannak az áruk, ízlésesek és elég élénkek. Egy egész tuc­at volt belőle, de már csak ezen öt darab maradt hátra. Grimstone egyik világos-koczkás mellényt kezébe véve, megtekintő a világosságnál. — Igen, végre ezért értem! A gombok alsó ré­szén olvasható volt: Crosby, Birmingham. — Tehát csak ez az öt darab van a tuc­at­­­ból? s e szerint hetet eladott? ■— Eladtam.­­— Nem emlékezik, hogy kinek? A zsibárus gondolkozólag vakara fejét, — úgy emlékszem, többet adtam el a kőszén­­bánya-munkásoknak. Ezen emberek minden két hét­ben kapják fizetésüket és szombatonként egyik­másik betekint hozzám, hogy egyet-mást vegyen, vagy kiváltson. Bizonyosan tudom, hogy négyet-ötöt ily módon adtam el. — Hát arra nem emlékszik, hogy más valakinek FLOYD AURORA. REGÉNY Irta BRADDON M. E. 63 MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) XVII. Fejezet. Kibékülés. Talbot minden lélekerejét elvesztő. Ez halál­csa­pás volt reá nézve, nem tartván valószínűnek, hogy Aurora, e heves, gondatlan asszony a bankjegyek számait feljegyezte légyen. •— Fölmegyek tudakozódni Mrs Mellishnél, de fé­lek, kevés kilátásom van reá, hogy megkaphatom a kivánt adatokat. Ezzel eltávozott, de alig öt percz múlva, diadal­mas arczczal tért vissza. — Mrs Mellish a bankjegyeket atyjától kapta, mondá és Mr. Floyd feljegyezte a számokat, mielőtt a pénzt leányának átadta volna. — Lesz tehát oly szíves, e számokat Mr. Floyd­­tól mihamarabb megszerezni, akkor tudom majd, hogy merre irányozzam vizsgálódásaimat, folytatá Brimstone. Én sem voltam azonban rest ma délután uraim. Még egyszer visszatértem a tóhoz és talál­tam ott valamit, mel­lyel fáradozásom meg van ju­talmazva. Ezzel kivett mellényzsebéből egy kis tárgyat, me­lyet hüvelyk- és mutató­ujja közt tartva, a két ur­nak megmutatá. Kíváncsian nézték John és Talbot a mocskos tár­gyat, nem tudtak azonban vele tisztába jönni. — Nem láttak benne egyebet, mint egy rozsdás ércz­­darabot. — Nem egyéb ez, mint egy étezgomb, mondá a rendőr nyugodt mosolygással. A gyáros neve Crosby, Birminghamben. A rajta levő foltok nagyon hason­lítanak vérfoltokhoz és nagyon kellene csalódnom. XVIII. Fejezet. A birminghami Crosby-féle ércz-gomb, Harrison Matthew és Prodder kapitány a «Sánta házinyúlnál» megfelelő szállást találtak. Mig azon­ban az első különféle titokzatos ügyleteivel egész napon át el volt foglalva és csak este éhesen és fá­radtan tért vissza szállására, addig a tengerész, ki­nek nem volt semmiféle foglalkozása, s azonfelől lelkét is aggodalom terhe nyom­­ta, unatkozott, da­czára annak, hogy társaságot kedvelő és vidám ke­délyével nem mindennapi szállásán csakhamar ott­honosan érezte magát. Harrisontól sokfélét tudott meg, azon szorult hely­zet felől, mel­lyel húga küzködött. A kutya-idomitó Conyerst gyermekkora óta ismerte, úgy szintén en­nek atyját is, ki a brightoni társaskocsinak volt hi­res kocsisa és több nemes ember és előkelő úr czimborája. Harrison ismerte Conyerst rövid és vi­haros házassága alatt és elkísérte őt külföldön tett utazásában, melynek költségeit Floyd Archibald fe­dezte. A becsületes kapitánynak forrt a vére, a­mi­dőn a tapasztalatlan iskolás leány irányában elkö­vetett árulás és zsarolás történetét hallotta. Ah, ha jelen lehetett volna, hogy szeretett testvére gyerme­kének gyalázatát megboszulja! Dühe Conyers isme­retlen gyilkosa irányában megkétszereződött, midőn arra gondolt, mily kényelmesen menekült ez meg­bosszuló karjai elől. A «bárgyú» óvakodott a «Sánta házinyúlhoz» kö­zelíteni, mert nem érzett kedvet a kapitán­nyal másodszor is találkozni, mindazonáltal továbbra is Doncasterben kóborgott, a­hol annak egyik zugut­­czájában távol fekvő rejtek­helyet talált, a­mely a helységben járatlan által nem oly könnyen volt fel­fedezhető. Távozása Mellish­ Parkból, a­hol született és fel­nőtt, nagyon nehezére esett ugyan, minthogy azon­ban szolgálatának vége volt és utolsó jóltevője is meghalt, egyedül maradt a világon, s ezért új fog­lalkozás után kellett néznie. E tekintetben azonban nem fejtett ki túlbuzgósá­got. Igaz, nem is bírt valami megnyerő külsővel és hozzá és tevékenységéhez illő szolgálat nem is sok

Next