Egyetértés, 1885. május (19. évfolyam, 119-148. szám)
1885-05-04 / 122. szám
e lyisségek közt. A távolból nagy sokaságban összesereglett közönség részvéte mellett megtartott isteni tisztelet után következett az egyház tagjai által rendezett 82 terítékű társas ebéd. A 1 lkes felköszöntések, melynek elsejét a királyra Jró Sándor körjegyző, mint az egyház gazdája, másodikat Nagy Gedeon az egyházra, harmadikat Oroszi Jenő Tisza Kálmán egyházkerületi főgondnokra, Balás Ferencz főszolgabíró gróf Gyürky Ábrahámra és az egyházmegyei gondnokra. * A beregmegyei magyar közművelődési egyesület érdekében Beregmegye törvényhatósága a következő felhívást bocsátotta ki: Amaz országszerte megindult nagy fontosságú és üdvös mozgalom, mely a magyar nyelv és nemzetiség terjesztése s a magyar állameszme megszilárdítása végett — a legújabb időkben — megindult, nem hagyta érintetlenül Bereg megye hazafias érzelmű közönségét sem, mert e közönség még 1883-ban nagy lelkesedés közt alakította meg a fentebbi czélokra «a megyei magyar közművelődési egyesületet.» — Azóta ez az egyesület tényleg működik is s üdvös tevékenységet fejt ki alapszabályaiban kitűzött irányelveinek érvényre juttatása végett. — Fájdalommal kell azonban bevallanunk, hogy magasztos czéljaink érdekében — mindazokat, amiket lelkesedésünk és hazafias buzgalmunk szerint különben tenni óhajtanánk, megtenni képesek nem vagyunk, mert korlátolt anyagi erőnk és szegénységünk gátat vet a mi törekvéseinknek. Pedig alig van törvényhatóság, hol indokoltabb lenne egy hasonczélú egyesület létesítése. Itt e kárpátalji vegyes ajkú megyében igen hálás tér nyílik, ilyen irányú működésre, mert a megye felső részén lakó ruthén ajkú nép, természettől fogva szelíd, könnyen hajlítható, s a magyar állameszme, s a magyar nyelv iránt, egyáltalán nem ellenséges érzületei, sőt a magyar nyelvet igen könnyen elsajátítja, nemzetiségi aspirácziói pedig egyáltalán nincsenek. Itt tehát megfelelő anyagi erővel, egy rendszeresen és tervszerűleg működő egyesület aránylag rövid idő alatt igen nagy eredményeket lenne képes létesíteni. Hogy megyénk felvidéke mily hálás tér, a magyar állameszme és magyar nyelv terjesztésére, eléggé mutatja a közoktatásügyi kormányzat Bereg megyében követett oktatásügyi politikája, mely szerint már 52 teljesen felszerelt állami elemi népiskolát tart fen, alig néhány kivételével, e megye orosz ajkú községeiben, és igen számbavehető eredménnyel. Ily kedvező viszonyok között tehát bűn lenne az ügyet zátonyra juttatni és megfelelő anyagi erő hiányából a nagy reményekkel kibontott zászlót — helyrehozhatlan veszteség lenne — újra elejteni. Eme viszonyaink között elhatároztuk hozzátok fordulni, kedves atyánkfiai, tihozzátok az alföld tősgyökeres magyarjaihoz, a kik az édes hazai nyelv zengésén kivül körültetek mást nem hallotok. Ti nem nézhetitek azt közönnyel, miként küzd a felvidéki maroknyi magyarság e minden magyar előtt szent és magasztos czél érdekében, nektek meg kell testvéritek segélyszavát hallanotok, nektek segítségünkre kell lennetek! — Soha úgy szentebb és fontosabb nem volt, soha pénz hasznosabban s áldásosabban be nem fektettetett, mint e szent czélra! — Minden garas, minden forint, a mely e hazafias czélra összegyűl, a haza oltárára tett szent áldozat, a melynek gyümölcse a nemzetiségében és állami erejében megizmosodott Magyarország s egy erős, és konszolidált nemzet lesz büszkeségére a magyarnak, s félelmére ellenségeinknek. Vájjon van-e magyar, kinek szive meg ne dobbanna a szent czél hallatára, vájjon Magyarország legnagyobb részben magyar ajkú törvényhatóságai késlekedhetnek-e ily nagy fontosságú czélra anyagi áldozatokkal járulni? Mi azt hisszük, hogy nem! S e reményben fordulunk hozzátok, s kérünk benneteket, hogy a bereg megyei magyar közművelődési egyesület részére, amely a magyar nyelv terjesztését s a magyar állameszmének a haza nem magyar ajkú lakosai közötti megkedveltetését tűzte ki e nagyrészben nem magyar ajkú törvényhatóság területén megvalósítandó feladatául, anyagi tehetségtekhez mérten adománnyal járuljatok, s egyesületünk javára közadakozás megindítását eszközöljétek, s a begyűlendő összegeket megyénk alispánjához elküldeni szíveskedjetek. Kelt Beregszászban, Beregmegye közönségének 1885. évi márczius hó 26. és 27-ik napjain tartott közgyűléséből. A megye közönsége nevében: Jokuty Gyula alispán. * Az orosházi izr. hitközség templom- és iskolaépítő bizottsága e hó 22-én tartott ülésében a templomépitésre beérkezett pályaművek közül az első dijat, 100 frtot, Kunfalvy Nándor szegedi építész «Menora» jeligéjű tervének adta ki. Kardos Sámuel hódmezővásárhelyi mérnök terve 60 frt feltételes jutalmazásban részesült. Az «Ipar», «Kassa 1885.» és «Sárga pont» jeligék alatt beérkezett tervek a beküldők rendelkezésére állanak. Figyelmeztetjük és kérjük tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetésük a m. hó végével lejárt, hogy újabb megrendeléseiket mielőbb megtenni méltózhassanak. JAt j_ ! EGYET ÉRTÉS, HÉTFŐ, MÁJUS 4. Lapuunk előfizetési ára: egy hóra . . . . 1 frt S0 kr. hat hóra.......................10 frt két hóra frt 60 kr. egész évre....................20 frt három hóra . . 5 frt — kr. Lapunk mindennap, tehát hétfőn és ünnepek után következő napokon is megjelelt. T. előfizetőink abban a kedvezményben részesülnek, hogy az «Ország-Világ» czimü, legdíszesebb képes hetilapot 10 frt helyett 8 írtért, félévre 4 írtért, negyedévre 2 írtért kapják. Az előfizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán olvashatósig kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Előfizetést a hó bármely napjától elfogadunk. Régi előfizetőink legczélszerűbben cselekszenek, ha czimszalagjukat a posta-utalvány szélére ragasztva beküldik a kiadó-hivatalnak. Az előfizetési pénzek és posta - utalványok Budapestre az „Egyetértés“ kiadó-hivatalába (Kecskeméti utcza 6. szám alá) küldendők. A„ Egyetértés“ kiadó-hivatala, tovább a Glairefont-család ellen szőtt összeesküvést, mutatott rá a kelepczére, a melyben Róbertet oly ügyesen fogták meg, nem kimélve többé semmit, csapást csapásra mérve, lankadatlanul sivittatva gúnyjának sebes, gyilkos nyilait. A szövetségesek pedig rettegve látták, hogy ellenfelük dühe előtt mint esnek el egymás után az ő hadállásaik. Ő volt most már a csatatér ura, megdöntött, elsöpört mindent — vádból nem maradt semmi. Fleury, Tondeur és Chassevent rémült pillantásokat váltottak egymással. Pourtois pukkadt hólyagként lapult meg padján s váltók sóhajtozott. Pascalnak a győzelme bizonyos volt. A már megnyert hallgatóság hullámzani kezdett, mintegy szükségét érezve annak, hogy tüntessen, tapsoljon. A szónok pedig, hirtelen visszatérve beszéde kezdetének szelíd lágyságára, rátért a befejezésre, mely zengzetesebb, gyöngédebb volt, mint egy Az egyes mondások ringatózva lebegtek el, imádság, mint a tömjén füstbodrai. Semmi ostorozás, semmi harag sem volt többé szavaiban, csak mély szánalom a szerencsétlen ifjú iránt, ki oly méltatlanul szenvedett. A szegény áldozat árnya szinte ott lebegett fölötte. Oltalmazóan, esedékben, maga is közbenjárva az ártatlan érdekében. Kéjes csillapultság szállt a lelkekbe. A feketeség, mintegy varázsütésre, eloszlott, s tiszta és szeplőtelen lett minden. Pascalnak a hangja mély csöndben halt el, s a sokaság ajkán moraj kelt, hosszas, lihegő, mint a zokogás. Antoinette és nagynénje reggel óta most néztek először egymásra elfogódottság nélkül. Arczukat köny árasztá el, de fájdalmukba visszatért a remény. Kezeik reszketve szoritvák meg egymást. Beszélni még nem mertek. Örömükből egyszerre zajlás riasztá föl őket. A magánfél ügyvédje dühösen emelkedett föl, hogy válaszoljon. csapásokat És szükségét érezvén annak, hogy döntő mérjen ellenfelére, habozás nélkül kezdett személyeskedni. Ördögi ügyességgel kapta föl azt, a mit Pascal a Clairefont család ellen szőtt összeesküvésről mondott s rosszakaratú czélzásokra ragadtatta magát. Lám csak! Pascal leplezi le ezeket a tényeket? S csakugyan olyan rosszalandók-e azok, holott — úgymondják — épen az ő apja volt kezdeményezőjük? Vagy talán közönséges hitelműveleteket akarnak itt úgy feltüntetni, mint sötét üzelmeket? A meggyőzni akarás heve nagyon messze ragadta a védőt, s megfeledkezett arról, mivel tartozik az igazságszolgáltatásnak s mivel tartozik magának. Mert azok az okok, amelyek arra bírták, hogy Robert védelmét elvállalja, megmagyarázhatanok, s ezalatt tagadhatatlanul valami fogás lappang, melynek czélja az esküdtek félrevezetése. Ez a nehány fagyos, metsző mondat kérelmetlenséget idézett elő a hallgatóságban. Az esküdtek egymásra néztek. Antoinettenek elszorult a szive. Fölfogta, hogy ezek a gonosz szavak mily fájdalmasan hatnak Pascalra. Halálos viadalt sejtett. Megszokta nagynénje karját, hogy szinte fájt, imádkozni akart s csak annyit tudott mondani: — Istenem! én istenem! .... Pascal felszökött ültéből, úgy rázta fejét, mint a sebzett oroszlán, szeme villámokat tövell s öklével döngetve a korlátot, fölkiáltott: — Ide viszik hát! Látva, hogy nem semmisíthetik meg azt, a kit védelmezek, az én személyemben akarják sújtani. Azzal vádolnak, hogy megfeledkeztem arról a névről, amelyet viselek, midőn erre a helyre ültem. És lelkiismeretemhez mernek kérdést intézni. Nos hát, az felelni fog! (Folytatása következik.) 1885 ÚJDONSÁGOK. — május 3. — Személyi híreit. A király ő felsége kedden reggel 6 óra 20 perczkor érkezik Bécsbe az államvasút futárvonatán. ■— Királynénk és Mária Valéria királykisasszony e hó 11-én érkeznek meg Heidelbergből Bécsbe. Hir szerint visszaérkezésük után csakhamar ismét elhagyják Bécset s hosszabb tartózkodásra Meránba mennek. — Ghika János herczeg a londoni román követ és V. Alecsandri, a párisi román követ Bécsbe érkeztek. — Khevenhüller- Metsch gróf,a belgrádi osztrák-magyar követ a napokban Nisbe megy s onnan Krusevacz és Usitzenen keresztül Bosznia felé folytatja útját. — Kállay Albert szegedi főispán ma a fővárosba érkezett. — Kovács Kálmán miniszteri tanácsos vezeti most Pauler miniszter betegsége alatt az igazságügyminisztériumot. — Udvari hírek. Ő felsége a király holnap reggel 8 órakor a budai vérmezőn nagy katonai szemlét tart, és onnan a várpalotába visszatérve, a kihallgatásra jelentkezőket fogadja. A király este 9 óra 30 perczkor az osztrák államvasut rendes személyvonatának első szakaszában Bécsbe utazik. —■ Rudolf trónörökös fenséges nejével holnap délután 2 órakor az osztrák-magyar államvasut futárvonatával visszatér Bécsbe, illetve Laxenburgba. — Károly Lajos főherczeg fiával, Ottó főherczeggel már holnap reggel 8 óra 30 perczkor az osztr.magy. államvasut gyorsvonatán, Lajos Viktor főleg d. u. 2 órakor hagyja el a fővárost. — Albrecht főlig, ki tegnap este Bécsbe utazott, ma este 9 óra 12 perczkor ismét Budapestre érkezik, hogy jelen lehessen a holnapi katonai szemlén, d. u. 2 órakor már ismét Bécsbe indul. — József főherczeg ma délben, a Margit-szigeten a régi főherczegi kastélyban családi ebédet adott, melyen a jelenleg fővárosunkban időző főherczegek valamennyien részt vettek. — Mária Anna, magyar királyné, V. Ferdinánd neje halálának évfordulóján e hó 5-én, kedden d. e. 10 órakor a budavári helyőrségi templomban gyászisteni tisztelet lesz, melyen a polgári és katonai hatóságok fejei meg fognak jelenni. — IV. Béla király állítólagos utódjai. Múlt hó 30-diki számunkban említést tettünk arról, hogy egy rossz anyagi viszonyok között levő fiatal ember, kiről rokonai azt állítják, hogy IV. Béla magyar királynak sarja, elmebeli fogyatkozása miatt Bécs város községének oltalmára és támogatására szorult. Ugyanerre vonatkozólag a W. Tageblattban a következő újabb adatokat olvassuk: A tizenhat éves fián kivül, kinek Frigyes a neve és kinek ellátásáról testi és szellemi fogyatkozásai miatt Bécs város községének kell gondoskodnia, ez idő szerint IV. Béla magyar királynak még két sarja, az imént említett fiúnak testvérei vannak Bécsben. Ezeknek a fiuknak sorsa elég érdekes, hogy minapi közléseinket még némelyekkel pótoljuk. A királyi sarjak atyja Kaposmérői Mércy Béla, ki mint hadapród az osztrák akarata hadseregben szolgált, később gazdag rokonai ellenére egy szegény lányt vett nőül s e miatt egészen elidegenedett a családjától. Az árváknak meg volt ugyan magyarországi illetőségük, de a gyermekeknek egy öreg bátyja, Wolff Károly Lajos nyugalmazott őrnagy különböző okokból hotrányosnak vélte Magyarországba való átköltözésüket, s az árváknak, amennyire szűk anyagi viszonyai megengedték, gondját viselte és kieszközölte, hogy számukra az osztrák illetőség megadassák. A derék 76 éves katona a gyermekek anyjának 1877-ben a bécsi szegények házában bekövetkezett halála után, Frigyest a bécsi cs. k. árvaházban, Lajost a Vincentinum árvaházban, Henriettet pedig egy császári leánynevelő intézetben helyezte el. Ennek a derék katonatisztnek és emberbarátnak, összes rokonai közül a legszegényebbnek köszönhetik a szegény gyermekek, hogy szomorú sorsuk némileg tűrhetővé vált. — Eddig az idézett bécsi lap közleménye. Mi ezek után újra ismételjük, hogy a szóban forgó gyermekeknek az Árpádoktól való származása semmi által sincsen bizonyítva és bár a bécsi lap állítása épen nem tartozik a lehetetlenségek közé, a gyermekek törzsfájának az Árpádokig való visszavezetését mégis koczkáztatottnak tartjuk. A Kaposmérői Mérey család Somogy megyének és egész Magyarországnak legkiválóbb és legtekintélyesebb nemesi családjai közé tartozik, mely törzsfáját ősrégi időkre képes visszavezetni és nagyon könnyen lehetséges az, hogy e családnak egyik őse az Árpádháznak valamely herczegnőjét vagy távolabb eső rokonát vette nőül, és az is meglehet, hogy az árva gyermekek rokonai képesek ily módon az Árpádházzal való rokonságokat kimutatni, ebből azonban még koránt sem következik az, hogy a fiuk IV. Béla magyar királynak közvetlen sarjai, vagy — ahogy magát a fent idézett bécsi lap kifejezi — utódjai, mert ily utódok a történelem tanúsága szerint nem léteznek és ha léteznének, mindenesetre közelebbi és jogosultabb igényeket támaszthatnának a magyar trónra mint a Habsburg-ház, mely tudvalevőleg csak női ágról áll az Árpádokkal rokonságban. Az eset minden esetre nagyon érdekes és megérdemelné, hogy illetékes köreink behatóbban foglalkozzanak vele, de továbbá a magyar nemzet önérzete és dicső múltjára való büszkesége nem tűrheti meg azt, hogy egy magyar királynak, ha csak távolabbi rokona is idegen földön nyomorban sinlődjenek. — A katonai szemle. A király által holnap reggel 8 órakor tartandó szemléhez a m. kir. honvédség részéről a következő csapatok fognak kivonulni. A m. kir. honvédségi Ludovika akadémia részéről 2 század és pedig egy a növendékekből, a másik pedig a szabadságolt állományú tisztképző tanfolyam hallgatóiból és az egy évi önkéntesekből; a m. kir. 1. és 63. zászlóaljak összesítve egy diszszázaddá az 1-ső honvéd zászlóalj zászlajával; az 1/1. és 2/1. tanzászlóaljak; az 1. honvéd huszár ezredtől egy század három szakasszal. A kivonulás a Ludovika akadémia, az 1. és 63. zászlóaljból alakított század és honvéd lovasság részéről — eltérőleg az eddig történt intézkedésektől — díszben, de az uj kék nadrággal; a tanzászlóaljak részéről pedig — az eddigi intézkedések érvényben maradása mellett — menet öltözetben, kék sapkával, posztózubbony, kék nadrággal, házi bőrönddel, fegyverrel és egy tölténytáskával, köpeny nélkül történik. — A kivonuló csapatok holnap reggeli 7 óra 45 perczkor a lehető legnagyobb létszámmal tanbrucki Braunmüller Tivadar cs. és kir. altábornagy parancsnoksága alatt a vérmezőn összpontosított felállításban arczczal a vár felé felállítva lesznek és a király megjelenését bevárják. A kivonuló csapatok nem lesznek féldandárba alakítva, tehát a két tanzászlóalj egy-egy önálló századot fog képezni. Az 1/1 tanzászlóalj parancsnoka Oberkamp Gyula alezredes, a 1/2 tanzászlóaljé pedig Fürdők István őrnagy lesz. Az 1. és 63. zászlóalj által alakított díszszázadot Gyulaffy százados fogja vezetni. A tanzászlóaljnál beosztott századparancsnokok közül csakis egy-egy és pedig a tanzászlóalj parancsnoka helyettesítésére hivatott rangban legidősebb fog lóháton kivonulni. A tanzászlóaljak balszárnya és a 16. és 17. számú egészségügyi csapat között a csapattal kivonuló tábornokok, törzs- és lovasított főtisztek részére legalább 20 lépés hely fog hagyatni. A csapatokkal ki nem vonuló tábornokok, törzs- és lovasított főtisztek a királyt a vérmező délkeleti bejárásánál fogják várni. Kedvezőtlen időjárás esetén a kivonulás elmaradására nézve a csapatok részéről ideje korán a cs. és kir. térparancsnokságnál kérdés fog intéztetni, s erről a kivonulás elmaradásakor a 79. gyalogba e tárgy bele nem illenék pisztolyának csövébe, Mr. Mellish. Első teendőnk tehát olyan embert találni, kinek mellénygombjai Crosby, birminghami gyárostól valók és ha arról egyik gomb hiányzik és hozzá megtudjuk, hogy ezen ember egyikét azon bankjegyeknek felváltotta, melyeknek számait Mr. Floyd felirta, akkor azt hiszem a bűnös csakhamar körmünk közt leend. Ezen jósszerű mondással eltávozott Grimstone és azonnal Doncasterbe ment, ott egy felhívást nyomatni és száz példányban közzé tenni, mely szerint 200 font sterling igértetik mindazoknak, kik Conyers gyilkosának felfedezésére vezetnek. Ezen díjat Mr. Mellish tűzte ki és az állam által kitűzött díjazástól külön állott, dandár parancsnokság a honvéd állomás parancsnokságnak jelentést fog tenni. A dandár segédtiszt és a két tanzászlóalj segédtisztje a honvédségi csapatok felállításának jelzésére holnap reggel 62 órakor a vérmezőn megjelennek és Steinitzer vezérkari őrnagynál jelentik magukat. — A közös hadsereg katonái már reggeli fél 8 órakor a vérmezőn fel lesznek állítva, mindannyian — a 26. számú vadászzászlóalj és 43. számú sorgyalogezred kivételével, — melyek legényei tábori öltözetet vesznek fel teljes díszben vonulnak ki. — A helyőrség összes zenekarai szintén kivonulnak.—A tudomány áldozata. A napokban érkezett amerikai lapokban azt a hírt olvassuk, hogy Victor d’Estroy meghalt. Ki volt Victor d’Estroy? Közönséges ember, ki egykor nagyot akart, a tudományért akart élni és halni és áldozatul esett tudomány szórójának. Érdekes, de egyúttal szomorú esetét egy barátja következőképen beszéli el: Victor d’Estroy és barátja gróf Gastaine Frigyes, meglátogattak bennünket; atyám d’Estroy atyjának barátja és orvos volt. A két fiatal orvostanhallgató rajongott a tudományáért és sokszor bámulatos ékesszólással szóltak terveikről, kísérleteikről és tudományos felfedzéseikről, d’Estory erőteljes, ritka szép fiú volt, vasizmokkal és rendkívüli erővel. A gróf ugyanoly testalkatú volt, valódi típusa a flammandinak. Az egyetemre visszatérve, Victor eleinte gyakran, majd ritkán s aztán egyáltalában nem írt. Látogatása óta másfél év múlt el, ekkor atyám az öreg d’Estroytól levelet kapott, hogy látogatná meg azonnal. Atyám elutazott és néhány nap múlva utasítást kaptam tőle, hogy készítenék elő mindent egy súlyos beteg fogadására. Nemsokára megérkezett atyám a beteggel, d’Estroy Viktor volt — azaz csak később tudtuk meg, hogy ő volt az, mert a felismerés lehetetlen volt. Élő ember roncsa! Képtelen volt szólni, összeúszott, mélyen az üregekben fekvő szemekkel, félig nyitott szájjal és szederjes ajkakkal •— ez maradt meg a szép, erőteljes fiúból. Mi történt? Csakhamar megtudtuk. Miután a két tanuló visszatért az egyetemre, új tért kerestek kísérleteiknek. A két fiatal ember előtt az élet kevés becseset bírt, mihelyt arról volt szó, hogy a tudománynak szenteljék. A kutatásnak különösen egy tere gyakorolt reájuk vonzóerőt. Az állati melegség! Ezt a melegséget, mely az élettel kezdődik és a halállal végződik, akarták maximumában és minimumában kikutatni, hogy megállapítsák, mily hőfokig tartható fenn az állati élet. A maximumot illetőleg tisztában voltak. Lázbetegeket, kik 40 fok testmeleg mellett tombolnak, naponkint láttak a kórházban, sőt egy hagymázas beteg 42 foknál többet ért el, mielőtt meghalt. De a minimum ismeretlen volt előttük oly embereket, akik megfagytak, nem lehetett fokozatosan megfigyelni; a fokoknak számát, melyek az életfeltételhez szükségesek, még nem bírták megállapítani. Ennek konstatálását tökélték el szilárdul d’Estroy és Gastaine. Azt mondják, hogy a mérték nélküli tanulás őrültté teszi az embereket, kétségtelen, hogy a két fiatal ember is őrült volt, mikor arra tökélték el magukat, hogy ezt a kísérletet önmagukon fogják megtenni. Az is meglehet, hogy azt hitték, hogy a testi meleg megvonása nem árt meg egészségüknek — elég hozzá, hogy megvalósították a tervüket. Saját lakásuk épen megfelelt a czélnak. A pinczehelyiséget rendezték be tervük kivitelére. Első eszméjüket, hogy a melegséget a táplálkozástól való tartózkodás által megapasszák, nem valósították meg. Aztán elhatározták, hogy kiteszik magukat a megfagyásnak. Tervük kivitele előtt két hónappal sorsot húztak, hogy kin hajtassák végre a kísérlet. Gastaine irigyelte d’Estoryt, mikor neki jutott a kedvező sors. Titokban tartották előkészületeiket, mert a tudományos felfedezés dicsőségében nem akartak mást részesíteni. Minthogy épen tél ideje volt, a pinczéjükbe rendelt tetemes jégszállítást azzal indokolták, hogy nyárára jégpinezét akarnak berendezni. A jégpinezében fagyos zord légmérséklet uralkodott, de ezenkívül egyéb előkészületeket is tettek a hideg belehelésére. Végre minden készen állott, Gastaine térdein csúszva kérte barátját, hogy cserélje fel vele a szerepet, mert ő erőteljesebb— de d’Estroy semmi áron sem akart a neki jutott kedvező sorsról lemondani. Karöltve mentek le jégpinczéjükbe, d’Estroy levetkőzött és egy asztalra feküdt és Gastaine barátjának kezeit és lábait csatos szíjakkal az asztalhoz erősítette. A közben vígan csevegtek és végül kezet szorítottak. Gastaine azután tömlőt erősített az egyik jeges ládához. A tömlő d’Estroy szájához torkolt és fél arczát elfedte. A tömlőben levő szelep a jéghideg levegőt egyenesen d’Estroy tüdőjébe vezette, melyen át a vérrel érintkezett. Úgy számítottak, hogy a jeges levegő megtölti a tüdőt, megmerevíti a sejteket és az átömlő vért és az ily módon lehűtött vér leszállítaná a hőmérsékletet a test legtávolabb eső részeiben is — ez volt az elméletük, melyet most a gyakorlatban akartak megkísérleni. d’Estroy később azt mondta, hogy emlékezete csak addig ért, hogy eleinte szúró fájdalmat érzett a tüdőben, aztán erős főfájást kapott, aztán rendkívül jól eső, kéjes mámorba esett, melyben víziói voltak, aztán teljesen eszméletlen állapotba merült. Mikor sok óra múlva ismét eszmetalálkozott, mégis, miután azon hírben állott, hogy a lovakkal kitűnően tud bánni, ezen ügyessége által csakhamar kaphatott volna Doncasterben, vagy annak környékén foglalatosságot. Steeve azonban feltűnő módon kerülte ismerőseit, kik őt ajánlhatták volna és kitérő feleleteket adott, midőn kérdezék, miért nem keres magának helyet. Mellish Parkban tartózkodása alatt megtakarított magának kis pénzecskét, szokta ilyenkor mondani és nem fog mindjárt mások könyörületességére szorulni, ha egy pár hétig nincs is munkája. Mellish John sokkal nagylelkübb uraság hírében állott, hogy sem ily válasz bárkinek is feltűnt volna. A bárgyú ekként háboritlanul folytathatta útjait, kóborolt a környéken, napokat és éjjeleket töltött a korcsmában és senkivel sem közlekedett. Egyik napon a vasúti indóházban tartózkodott és tanulmányozta a falon függő különböző menetterveket. Minthogy azonban segítség nélkül magát tájékozni nem tudta, kénytelenítve látta magát egyik ott foglalkozó és jókedvűnek látszó hivatalnok segélyét kikérni. — Szeretném tudni, mikor megy a vonat Liverpoolba és nem tudok ezen papirosból kiokosodni. A megszólított tisztviselő ismerte Hargravest, azért látható meglepetéssel tekintett reá. — Mi a manó Steeve, mit keres maga Liverpoolban? Azt nem is képzeltem, hogy maga valaha is tovább menjen Yorknál. — Lehet, hogy nem voltam tovább, felesé a bárgyú mogorván. De ebből nem következik, hogy ezentúl nem teszem meg. Hallottam egy helyről Liverpoolban, mely nekem, azt hiszem, jó lesz. ■— Bizonyára nem jobb, mint amilyen Mr. Mellishnél volt. — Talán nem, motyogá Steeve homlokát ránczolva, de a Parkban nincs már helyem régóta. A tisztviselő nevetett. A városban köztudomású volt, miként fenyítette meg Aurora sajátkezüleg a bárgyút, s azért a város sportkedvelő lakói még inkább csodálták Mellish- Park úrnőjét, mint azelőtt Hargraves megkapta a kivánt utasítást és vissza csoszogott a város felé Egy kopott külsejű emberke, ki szintén felvilágosításra várva, ugyanazon hivatalnoktól, fültanuja volt e rövid párbeszédnek, követte Steevet a városba és ha a «bárgyú» kissé éberebb megfigyelő tehetséggel bír, észrevehette volna, hogy ezen egyéniség egész napon át történetesen mindenütt ott van, ahova ő megy. Hargraves azonban észre sem vette ezen hűséges árnyékot, mely őt mindenüvé kisérte. Különben is korlátolt észbeli tehetsége egészen más tervekkel volt elfoglalva és így figyelme más tárgyra egyidejűleg ki nem terjedt. Grimstone, a Talbot és Johnnal tartott értekezés után nem tétovázott. Eleget hallott, melynél fogva a maga elé tűzött irányban biztosan haladjon, s azért létre tért, a szobájában feküdt és körülötte orvosok és orvostanha Ugatók állottak. Sok hét telt bele, amíg ismét annyira helyre állott, hogy képes volt eszmélni és gondolkodni. Aztán Gastaine után kérdezősködött . . . Gastaine meghalt. Mikor látta, hogy d’Estroy élettelen lett, és hogy lehetetlen őt életre hozni, kétségbeesett. Kevés szóval megírta tanárjának a tényállást, megküldte neki azt a lapot, amelyre negyedóránkint feljegyezte a hőmérséklet alászállítását — 36 G °-ról 7 fokra — és agyon lőtte magát. A tanár lesietett a pinczébe, ott találta d’Estroyt és eszméletre hozta őt, de beteg, tönkretett ember maradt teljes életére. Nemrég Mohaveban, az Egyesült Államokban, melynek égalja legjobban tetszett neki, harmincz évvel a fenti eset után meghalt. Az ötven éves férfiú úgy nézett ki, mint egy száz éves agg. Sohasem nősült, de Gastaine képét a szívén találták meg. Végrendeletében azt a kívánságát fejezte ki, hogy holttestét Gastaine barátja mellé temessék. —A Vezúv megnyílt. Egy nápolyi sürgönyünk jelenti: Mintegy 200 méternyire a felső vasúti állomás fölött a Vezúv két tölcsére megnyílt. A Torre del Greco és Pompeji közti területre nagy lávafolyamok ömlenek. — Római tudósítónk távirata ezeket mondja: Nápolyi jelentések szerint a Vezúv nagy kitöréssel fenyeget. Az első nyílás közelében süppedés támadt, két másik helyről pedig, melyek közül az egyik alig van 200 méternyire a hegyre vezető vasút felső kiszálló házától, a láva nagy tömegekben gyorsan omlik a Torre del Gregs és Pompeji felé. — Kiállítási babona. Két nagy kiállítást, tehát a művelődésnek, a haladásnak, a felvilágosodásnak ünnepét nyitották meg tegnap ünnepélyesen — az egyiket Budapesten, a magyar nemzet haladási törekvéseinek központján, a másikat Antwerpenben, a legmodernebb kulturállam legiparosabb városában. Mind a két ünnepre egy és ugyanazt a napot választották, de aki tekintetbe veszi a hagyományos szokásokat, melyek három évtized óta a kiállítási ügyben polgárjogot nyertek, annak önkénytelenül feltűnt, hogy ez a közös felavatási ünnep épen május másodikára esett, míg eddig Európának majdnem valamennyi nagy ki llltását — az első londonitól a tavalyi amsterdamiig — május elsején nyitották meg. Vajjon mi lehetett annak az oka, hogy épen az idén úgy Budapesten, mint Antwerpenben május elsejét, mely pedig mintegy hivatottnak látszik ily reményteljes, örvendetes tavaszi ünnepre, miként egy diszmó első oldalát üresen hagyták és a megnyitási ünnep szingazdag illusztrált czimét a második lapra tették? A hónap napjának kellett jóvá tennie azt, amit a hét napja vétett. A tegnapelőtti május elseje péntekre esett és azt hisszük, nem tévedünk, ha a czivilizált Európában ez előtt az állítólag szerencsétlen nap előtt gyökeret vert félelmet tekintjük annak okául, amiért úgy Budapesten, mint Antwerpenben a kiállítás megnyitását május 2-ikára tették. A nemzet intelligencziájának színejava rendezte mind a két városban a kulturművet; bizonynyal — és joggal rossz néven vennék, ha azzal gyanúsítanák őket, hogy ők is rabjai ily középkori előitéleleteknek. •— de a közvéleménynek tartozni véltek azzal, hogy a kiállítást ne pénteken nyissák meg. Ki tudja, mi történhetik és ha tényleg kellemetlen eset fordult volna elő, nem nyerne-e ez által a szerencsétlen péntekre vonatkozó babona új tápot? Nehogy tehát a babonának uj tápot nyújtsanak aggodalmakra és sejtelmekre, inkább előzetesen hoztak egy kis áldozatot. Egyébként a péntektől való félelem máris indokoltnak bizonyult. Ha a kiállításokat Budapesten és Antwerpenben pénteken nyitották volna meg, úgy az ünnep csúnyául elázott volna, míg tegnap legalább nálunk Budapesten szép tavaszi idő kedvezett a megnyitásnak. Bécsben az 1873-ki egyetemes kiállítás megnyitása szintén május 1-ére és pedig csütörtökre esett, ami azonban nem zárta ki azt, hogy ezen a napon a leggyalázatosabb idő volt, kilenc nappal utóbb beköszöntött a hires «krach» és néhány nappal rá a kolera tartotta bevonulását. Ma nem kell ily szomorú napoktól tartanunk és szivünkből óhajtjuk, hogy kiállításunknak mindvégig a legszebb idő kedvezzen és hogy fényes siker koronázza a szép müvet! — A szegedi szinházégés ügyében folyt vizsgálatról jelenti a Szegedi Napló a következőket: Egyre határozottabb nyomokra terelődik a törvényszéki vizsgálat a színházégés ügyében. A vizsgálat során kiderült az a fontos körülmény, hogy a színházban a télen erős kéménytűz volt. A tüzet lehetőleg gyorsan elfojtották , azonnal a munkához fogott, mely által az ígért jutalmat magának biztosítsa. Doncaster és környékének minden szabó-üzletét felkereste, élesen látó szemeivel vizsgálgatva minden ruhadarabot, melyen birminghami Crosby-féle gombokat felfedezhetne. De sok ideig hiába fáradozott. Az összes szabóknál nem kapott oly gombot, mely a magával hordott, vérrel borított mintához hasonlított volna. Az egész napi munkától fáradtan és kimerülve már a szállására menni szándékozott, hol mint a glenfiedi keményitő-gyár ügynöke ideiglenesen tartózkodott, a midőn egyik zsibárus kirakatában szemeibe ötlött egy rakás kabát és mellény, melyek ott különféle más tárgyak társaságában feküdtek. — Nem érzem még magam legyőzve, mormogá magában, midőn a zsibárus ajtaja előtt megállott. — Ezen embernek mellényei vannak, vegyük tehát szemügyre. Belépett a bódéba, s közönyösen kérdezte, nem kaphatna-e olcsó, sötét szinü mellényt. A zsibárus a bódé hátteréből egy egész rakás mellényt czipelt elé és Grimstone választására bizta. • Nincsen aféléje, melyen étezgombok volnának? kérdé Grimstone, midőn az eléje tett nagy mennyiséget eredménytelenül vizsgálá keresztül. A kereskedő tagadólag rázta a fejét. — Érczgombokat nem igen viselnek mostanában. — De megálljon, most jut eszembe, hogy van olyan amilyet valószínűleg ön keres. Egy alkalommal, egy birminghami ház utazójával, aki három évvel ezelőtt az őszi versenyen itt volt és Hectoron szerfelett sok pénzt vesztett, szokatlan üzletet csináltam. Ezen ember hagyta itt azon holmit, hogy összehozza azon összeget, mire épen szüksége volt. E szónál «Birmingham» Grimstone füleit hegyezé. A zsibárus ismét visszavonult az üzlet titokzatos hátterébe és hosszas keresés után egy csomaggal tért vissza, melyet felnyitva, belőle több tarka és pórias kinézésű mellényt vett elő. Itt vannak az áruk, ízlésesek és elég élénkek. Egy egész tucat volt belőle, de már csak ezen öt darab maradt hátra. Grimstone egyik világos-koczkás mellényt kezébe véve, megtekintő a világosságnál. — Igen, végre ezért értem! A gombok alsó részén olvasható volt: Crosby, Birmingham. — Tehát csak ez az öt darab van a tucatból? s e szerint hetet eladott? ■— Eladtam.— Nem emlékezik, hogy kinek? A zsibárus gondolkozólag vakara fejét, — úgy emlékszem, többet adtam el a kőszénbánya-munkásoknak. Ezen emberek minden két hétben kapják fizetésüket és szombatonként egyikmásik betekint hozzám, hogy egyet-mást vegyen, vagy kiváltson. Bizonyosan tudom, hogy négyet-ötöt ily módon adtam el. — Hát arra nem emlékszik, hogy más valakinek FLOYD AURORA. REGÉNY Irta BRADDON M. E. 63 MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) XVII. Fejezet. Kibékülés. Talbot minden lélekerejét elvesztő. Ez halálcsapás volt reá nézve, nem tartván valószínűnek, hogy Aurora, e heves, gondatlan asszony a bankjegyek számait feljegyezte légyen. •— Fölmegyek tudakozódni Mrs Mellishnél, de félek, kevés kilátásom van reá, hogy megkaphatom a kivánt adatokat. Ezzel eltávozott, de alig öt percz múlva, diadalmas arczczal tért vissza. — Mrs Mellish a bankjegyeket atyjától kapta, mondá és Mr. Floyd feljegyezte a számokat, mielőtt a pénzt leányának átadta volna. — Lesz tehát oly szíves, e számokat Mr. Floydtól mihamarabb megszerezni, akkor tudom majd, hogy merre irányozzam vizsgálódásaimat, folytatá Brimstone. Én sem voltam azonban rest ma délután uraim. Még egyszer visszatértem a tóhoz és találtam ott valamit, mellyel fáradozásom meg van jutalmazva. Ezzel kivett mellényzsebéből egy kis tárgyat, melyet hüvelyk- és mutatóujja közt tartva, a két urnak megmutatá. Kíváncsian nézték John és Talbot a mocskos tárgyat, nem tudtak azonban vele tisztába jönni. — Nem láttak benne egyebet, mint egy rozsdás érczdarabot. — Nem egyéb ez, mint egy étezgomb, mondá a rendőr nyugodt mosolygással. A gyáros neve Crosby, Birminghamben. A rajta levő foltok nagyon hasonlítanak vérfoltokhoz és nagyon kellene csalódnom. XVIII. Fejezet. A birminghami Crosby-féle ércz-gomb, Harrison Matthew és Prodder kapitány a «Sánta házinyúlnál» megfelelő szállást találtak. Mig azonban az első különféle titokzatos ügyleteivel egész napon át el volt foglalva és csak este éhesen és fáradtan tért vissza szállására, addig a tengerész, kinek nem volt semmiféle foglalkozása, s azonfelől lelkét is aggodalom terhe nyomta, unatkozott, daczára annak, hogy társaságot kedvelő és vidám kedélyével nem mindennapi szállásán csakhamar otthonosan érezte magát. Harrisontól sokfélét tudott meg, azon szorult helyzet felől, mellyel húga küzködött. A kutya-idomitó Conyerst gyermekkora óta ismerte, úgy szintén ennek atyját is, ki a brightoni társaskocsinak volt hires kocsisa és több nemes ember és előkelő úr czimborája. Harrison ismerte Conyerst rövid és viharos házassága alatt és elkísérte őt külföldön tett utazásában, melynek költségeit Floyd Archibald fedezte. A becsületes kapitánynak forrt a vére, amidőn a tapasztalatlan iskolás leány irányában elkövetett árulás és zsarolás történetét hallotta. Ah, ha jelen lehetett volna, hogy szeretett testvére gyermekének gyalázatát megboszulja! Dühe Conyers ismeretlen gyilkosa irányában megkétszereződött, midőn arra gondolt, mily kényelmesen menekült ez megbosszuló karjai elől. A «bárgyú» óvakodott a «Sánta házinyúlhoz» közelíteni, mert nem érzett kedvet a kapitánnyal másodszor is találkozni, mindazonáltal továbbra is Doncasterben kóborgott, ahol annak egyik zugutczájában távol fekvő rejtekhelyet talált, amely a helységben járatlan által nem oly könnyen volt felfedezhető. Távozása Mellish Parkból, ahol született és felnőtt, nagyon nehezére esett ugyan, minthogy azonban szolgálatának vége volt és utolsó jóltevője is meghalt, egyedül maradt a világon, s ezért új foglalkozás után kellett néznie. E tekintetben azonban nem fejtett ki túlbuzgóságot. Igaz, nem is bírt valami megnyerő külsővel és hozzá és tevékenységéhez illő szolgálat nem is sok