Egyetértés, 1920. szeptember-december (2. évfolyam, 199-299. szám)
1920-09-17 / 212. szám
!jjr*«*** ■ - i5£0. H. ÉVFOLYAM 3. 212. SZÁM. PÉNTEK, SZEPTEMBER 17 KK. rms SZÁMÁRA 1 K r.z9mmxba 4»xim^«»*14M'tet»c4i «* Köffisii tons«Mfemái AJsMiebfvstal: 26... am. (passage) MAferbwi. .. í* jháMfiffl — an ^íiTimft^c. Íjjá a m%m vm i takiHnttt — Az Egyetértés tmicsitéjátél. — Debreczen város törvényhatósági bizottsága csütörtökön tartott folytatólagos közgyűléséből a következő felirattal fordult Teleki Pál gróf miniszterelnökhöz: Nagyméltiségu Miniszterelnek Ur! Milliárdokra számítják azt a roppant veszteséget, amely nemzetünket, hazánkat a közelmúltban gyászosan sújtotta. A milliárdos anyagi kárt azonban a munka, a szorgalan és takarékosság, ha nem is egy napról másnapra, de mégis visszahozza, kipótolja. Az erkölcsi veszteséget azonban nem pótolja sem szorgalom, sem takarékosság. — Az erkölcsi veszteség megbénítja az erőket, leveri az önbizalmat, megsemmisiti az ellenállási képességet, az élőhalottakhoz tesz hasonlókká. Magyar nemzetünknek voltak s vannak kincsei a múltból, amelyekre hanaadósunk, pirulás lepi el arcunkéit azért, hogy azok nem a mieink, nincsenek birtokunkban, nem képezik nemzeti erőnket, nagy múnltunk dicsőségét. És ilyen kincsünk, történeti múltúnk számos ereklyéje fekszik reánk nézve immár idegen helyen. Ezekhez elévülhetetlen jogunk van. Ezeket vissza kell szereznünk, ezek a mieink, mert a magyar nemzet kincsei. Ha nem tesszük most, amikor alkalmunk van reá, amikor azokat a kincseket a velünk háromszázados szövetségbe, de olyan sokszor ellenséges viszonyba jutott Ausztria akarja magáénak nyilvánítani s mint ilyet értékesíteni : olyan erkölcsi szégyen, erkölcsi vereség ér, amelyet nem kárpótolhat semmi sem. Ezek alatt a kincsek alatt értjük azokat a történelmi tárgyakat, amelyeket annak idején a császári hatalom elvett, elvitt Bécsbe, a császári kincstárba, köztük a dicső emlékezetű fejedelmünk, Bocskay Istvánnak a török szultán által 1607-ben ajándékozott arany diadémot, történelmünkben Bocskay István koronája néven ismert emlékünket. Ezt kívánjuk, ezt követelnünk kell, hogy végre méltó helyére, Magyarország nemzeti múzeumába visszahelyeztessék, hogy szemeinkkel lássuk, lelkünkkel lelkesülhessünk szabadságharcaink első dicsőséges és győzedelmes hadvezérének emlékezetén. Kérjük azért Nagy Méltóságú Miniszterelnök Urat s személyében az önazminisztériumot, tegyenek lépést, ki vessenek el minden lóhátot arra, hogy történelmi kincsüint, köztük a megjelölt fejedelmi korona hozzánk, a jogostulajdonosokhoz visszakerüljön s a Magyar nemzeti múzeumban hirdessék e nemzetünk múltja dicsőségét és jövője édes reménységét. A feliratot megküldik a nemzetgyűlésnek, az összes társtörvényhatóságokhoz és Hajdú vármegye törvényhatóságához is pártolás végett. Mestzamilicsi taok mennek Belgrádija i Khridék kérdésében. — Az Egystérice tadánitéján. — Bécs, szeptember 16. A Neue Freie Press» írja. A skuptsina elnökének kijelentése szerint a magyar nemzetgyűlés elnökétől azt az értesítést kapta, hogy a jövő héten pénteken 13 képviselőtársával látogatást óhajt tenni Belgrádban. A jugoszláv kormány, amelyhez előzően fordultak, arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a skupzsina belső ügye, tehát a magyar nemzetgyűlés elnöke odafordult. A látogatást — mondta az elnök — szívesen veszik. Magyar részről a látogatás célja, hogy a délvidék és Bácska ^^pV~THVi*rninTi 1 ’*“**“ I nyílt kérdésének megoldására a meg- felelő javaslatot dolgozzanak ki. A magyarok — írja a N. Fr. Pr. — azt szeretnék, hogy a délvidék és Bácska magyar-jugoszláv dominum legyen külön autonómiával, mind a két állam garanciája mellett. A jugoszlávoknak pedig az az álláspontja, hogy ez a kérdés már nem vitatható, mert ennek a megoldása jugoszláv kompetenciába tartozik, miután a saint-germaini és trianoni békeszerződések a határokat már végleg megállapították. „Legyetek igazi magyarok, igazi keresztyének!“ A skót misszió tagjainak emlékezete. — Látogatás a kollégiumban. — Az elutazás. — Az „Egyetértés“ tudósítójától. — A skót egyházi misszió, vagyis teljesebben a Presbyteri Világszövetség küldöttségének debreczeniartózkodásáról már beszámolunk. Most még a következő részeteket közölhetjük. A misszió tagjait szerdán délben a tiszántúli református egyházkerület elnöksége látta vendégül szűkkörű bankett keretében. Ezután a skót vendégek gróf Degenfeld József főgondnok, dr. Erdős József kollégiumi igazgató, dr. Erdöss Károly lelkészképzöntézeti igazgató, dr. Révész Imre elkész és Viktor János budapesti lelkész, tolmács kíséretében meglátogatták a kollégiumot, hol klönösen az anyakönyvtárban öltöttek sok időt. Itt dr. Varga Zsigmond könyvtárigazgató kaauzolta a vendégeket, kik kijeentették, hogy irásban és képben lágyon jól ismerik a világhíres lemeczeni kollégiumot, lejekben már sokszor voltak itt az ősmagyar református főiskola falai között. Legfőbbképpen az anyakönyvtár gazdag bibliagyűjteménye iánt érdeklődtek. Csaknem egy óráig foglalkoztak az értékes gyűjtemény megtekintésével. William H. Curtis, ki egyetemi tanár, a legteljesebb csodálatát fejezte ki, hogy ily gazdag gyűjteményt tudott megőrizni a kollégium, mikor pedig igazán zivataros idők vonultak el fölötte. William Curtis felvetette azt az eszmét is, hogy a könyvtárban meglévő duplikátumokkal lehetne cserélni. Az edinburghi egyetem könyvtárából rendelkezésre bocsájtanának és Debreczenbe küldenének olyan példányokat, melyek nem szerepelnek a debreczeni főiskolai könyvtárban és viszont. Éppen ezért sürgette, hogy nyomasson a könyvtár igazgatója részletes katalógust és majd annak idején küldjék meg nekik, hogy a cserét meg lehessen ejteni. A skót vendégek beírták nevüket a látogatási könyvbe. Ugyancsak megörökítették nevüket a Konfirmált Leányegyesület emlékkönyvében is a következő mondattal : „Legyetek igazi nők, legyetek igazi magyarok , legyetek igazi keresztyének“. A kollégiumból kijövet megtekintették a református főgimnáziumot, hol Karai Sándor igazgazgató kalauzolta őket. Nagy érdeklődéssel szemlélték Csokonai és Bocskay szobrát, a gályarabok emlékoszlopát, a Szombati- Vörösmarti emléket, a legendás lyceumfát és a Kossuth-szobrot történelmi mellékalakjaival együtt. Majd kimentek a Nagyerdőre, hol az egyetemi építkezéseket tekintették meg. A skót vendégek általában a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak a debreczeni fogadtatásról. Jólesően vették tudomásul, hogy a debreczeni református társadalom értékelte nemes munkájukat és tudatában van missziójuk nagyjelentőségéről. A sajtó iránt is érdeklődtek. Az „Egyetértés“ szerda esti kiadásának vezércikkét és a nagytemplomi istentiszteletről szólóudósítást szó szerint lefordították maguknak és azt jelentették ki, hogy igen örülnek annak, milyen erős kálvinista szellem hatja át a várost és hogy a sajtó egy része méltán ad kifejezést ennek a szellemnek. Az Egyetértés csütörtök reggeli számát is meghozatták maguknak, sőt elviszik magukkal Angliába. Este a skót vendégek szűk körben megvacsoráztak és korán nyugovóra tértek. Ma reggel már az erdélyi úthoz készülődtek. Aitken skót kapitány, ki útrakészen már hosszabb idő óta Debreczenben tartózkodik, mint az antant képviselője, vállalkozott arra, hogy automobilján átviszi a skót vendégeket a demarkácionális vonalon. Gróf Degenfeld József egyházkerületi főgondnok búcsúzik el az egyetemes konvent nevében a skót vendégektől és megköszönte nekik a magyar református egyház érdekei iránt tanúsított nemes érdeklődésüket. Tíz óra után állott elő egy hatalmas Mercedes autó a Bikaszálló elé és Aitken skót kapitány kíséretében elutaztak vendégeink Nagyvárad felé. Viktor János budapesti lelkész, az országos Diákszövetség titkára, ki eddig mint tolmács, kíséretükben volt, nem utazott velük a demarkációs vonalon át, hanem visszautazott Budapestre. A misszió hosszabb időt tölt Erdélyben, mert az ottani magyar református egyház velünk való egységének biztosítására döntő lépéseket akarnak tenni. Erdélyből, illetve, ha szükség lesz rá, Budapestről, már a keleti expresszen utaznak vissza hazájukba.