Egyetértés, 1921. május-augusztus (3. évfolyam, 98-195. szám)

1921-05-04 / 100. szám

DEBRECZEN,1921 III. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM. SZERDA, MÁJUS 4 előfizetési ár helyben és vidéken: ■gy hónapra 50'— K Félévre. . 220*—K Negyedévre 110*- K Egész évre 440* — K EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA. Kapható az összes dohánytőzsdékben és az utcai árusítóknál Szerkesztőség és kiadóhivatal. Ferencz József-út 26., I. em. (passage) a városi bérházban. Budapest, május 3. Hegedűs Loránt pénzügyminiszter a korona emelkedéséről ezeket mondotta: — A korona értékének emel­kedése egyáltalában ne­m­ mond­ható váratlan eseménynek. Ez az örvendetes emelkedés szüntelenül tart és remélhető, hogy egyhamar nem is fog megszűnni. Ismételten hangsúlyozom, hogy én sem közvetve, sem közvetle­nül nem gyakoroltam befolyást a korona árfolyamának emelkedé­sére. Azonban ebben a pillanat­ban az ország szempontjából na­gyon fontos, hogy a korona ér­téke tartósan javuljon s én egyetlen lépést sem fogok tenni az irányban, hogy a korona értékét külföldön bár­mily módon befolyásoljam s nem fogok tenni semmit, hogy az emelkedés megszűnjön. De nem fogom tétlenül nézni, hogy az ország szempontjából oly fontos és örvendetes folyama­tot bizonyos tényezők arra hasz­nálják fel, hogy maguknak illegi­tim hasznot szerezzenek. Az értékpapírpiac mostani visszaéléseit nem tartom reá­lisnak és mindent el fogok követni, hogy a zürichi kurzus és az értékpapír kurzusát összhangba hozzam. A korona 2985. Budapest, május 8. A keddi tőzsdén a valutapiac zárlata a következő volt: Napoleon 600—585, angol font sterling 810—870, dollár 210—200, francia frank 18'10—15­70, márka 3­35—819, líra 10'85, osztrák korona 0-32, rubel 69—68, lei 3 26—3*22, szokol 2'95—2,88, korona dinár 5'80—5-95, lengyel márka 0'26— 0-28/*, Zürich, május 3. A keddi tőzsdén a devizák a következő árfolyammal zá­rultak : Berlin 8­77­/i, Hollandia 199'*/*, New­ York 5­67, London 22,53, Páris 44-50, Milánó 27-50, Brüsszel 44'—, Kopenhága 103-50, Stockholm 133'—, Krisztiania 88’—, Madrid 79-25, Buenos­ Aires 1-85, Prága 7-921/*, Budapest 2*85, Zágráb 4-06, Bukarest 9'30, Varsó 0 68, Wien 1-70, osztrák lebélyegzett 0'98. Bécs, május 3. A bécsi piacon bu­dapesti kifizetés 2'95. Budapesti árutőzsde! ’Jelentés: Budapest, május 3. Budapesti tudó­sítónk jelenti: Köles 5—6-75 K. Ta­karmányárpa 10—10*50 K. Sörárpa 11-25-11-75 K. • Svájci frankban kerek harminc százalékot le­hetett keresni Zürichben pén­tekről hétfőre a magyar ko­ronán. Hit­lapos MÉM kap­oíttjai. A lengyelek betörtek német területre. Bécs, május 3. Május 12-én vonul be a francia hadsereg a Ruhr-vidékre, ha addig a németek nem fogadják el a francia követeléseket. A feltételek négymilliárd aranymárka fizetése 36 éven keresztül, a vámsorompók ellenőrzése, az aranykészlet ki­szolgáltatása. A német kormány ultimátumot kap, amelyre hat nap alatt igennel, vagy nemmel kell felelnie. Ha igennel felel, akkor olyan aranyáradat indul meg Párisba, amilyet még a világ nem látott. Ha nem­mel felel, akkor következik Németország leggazda­gabb területére, a Ruhr-vidékre való bevonulás. Az előkészületek már­is megtörténtek. Berlin, május 3. A határidő kitűzését elrendelő jegyzék még nem érkezett meg Berlinbe. Ha megérkezik, akkor ez az amerikai közvetítés kudarcát jelenti. Berlin, május 3. Hughes amerikai külügyi államtitkár jegyzék­ben tudatta a német külügyminiszterrel, hogy a német javaslatokat a jóvátételi tárgyalások alapjául nem fogadta el az antant s azt ajánlja, hogy a német kormány újabb javaslattal forduljon közvetlenül a szövetségesekhez. Reményét fejezi ki, hogy sikerülni fog a kérdést közmegelégedésre megoldani. Boroszló, május 3. Ma éjjel bekövetkezett az, amire Felső­­sziléziában mindenki számított. Lengyel fegyveres katonák és felfegyver­kezett polgári emberek betörtek német területre. A­ telefon összeköttetés Boroszlóval és Baytennel megszakadt. Reggel lengyel csapatok elfoglalták Kattowitz városát és területét, valamint Beuthent. Délelőtt francia csapatok érkeztek, akik a középületeket őrzik. Rub­itzben összeütközés támadt a lengye­lek és németek között. A lengyelek több bányát feldúltak, sok munkást megöltek. A sebe­sültek száma is nagy. Eg mázsa külföldi búza 1050 koronába fog kerülni. Budapest, május 3. A gazda­sági miniszterek értekezletet tar­tottak, amelyen az 1921—22. évi gabona forgalmáról beszéltek. Mayer János tervezetét főbb vo­násokban elfogadták, amely a kö­vetkező : Teljes szabadforgalom, őrlési tanúsítvány eltörlése. Rekvirálás többé nem lesz. Az ellátatlanok szükségletét más formában fogják biztosítani. Hegedűs Lóránt pénz­ügyminiszter kijelentette, hogy augusztusban a korona reménye szerint 5 frankra emelkedik, s száz koronáért öt svájci frankot adnak s így a Rotterdamban vá­rolt huta mástása 760 koronába fog kerülni, amihez hozzá kell számítani 300 korona szállítási költséget, így összesen 1060 ko­ronába fog kerülni, ami nivel­lálni fogja az itteni árakat is. Bevetett terület összeírása. Kormányrendelet szerint az őszi és tavaszi bevetett területek össze­­írandók. Felhívjuk mindazokat, akik 100 katasztrális holdnál na­gyobb területen akár tulajdonos­ként, akár bérlőként gazdálkodnak, hogy amennyiben összeírási lapot­­ nem kaptak volna is, saját érde­ kükben feltétlenül jelentkezzenek a városi statisztikai hivatal ideigle­nes helyiségében (Piac­ u. 9. föld­szint, jobbra) legkésőbb május hó 7-éig. Városi Közéletm égési ügyosztály. N­ Itségi és tipicül. Budapest, május 3. A nemzetgyűlés ülését 11 órakor nyitotta meg Ra­­kovszky István elnök. Gaál Gaszton a házszabályokhoz szólva szóváteszi, hogy az általános választások alkalmával egyhangúlag kép­viselővé választották, miután ellenfelé­nek ajánlási levelét a választási elnök súlyos törvénysértés címén visszauta­sította. A petíció a hármas számú bí­ráló bizottság elé került, de ezt még egy esztendő múlva sem tárgyalta. Somogyi István kijelenti, hogy nem lévén elnöke a bíráló bizottságnak, a bíráló bizottság ülésének kitűzésére nézve semmi ingerenciája nincs. Ezután Szijj Bálint a házszabályokhoz kér szót. A nemzetgyűlés ülésének végén Winter László képviselő a nemzetgyűlés kisgazda tagjainak ezeket mondotta: — Menjenek kapálni. Visszautasítja ezt a sértő gúnyolódást, amely az egész ország kisgazdáit érinti. Winter László kijelenti, hogy meg­jegyzése nem volt sértő szándékú. Iklódy Szabó János pénzügyi elő­adó ismerteti a költségvetési javaslatot. A költségvetés Hegedűs pénzügyminisz­ter szempontjából készült. Ebben a költségvetésben a bevétel és a kiadás még nincs egyensúlyban, mégis a kül­földnek az ország konszolidációját bi­zonyítják. A deficit 9 milliárd, míg pél­dául Ausztriában 52 milliárd. A javaslathoz elsőnek Szádeczky László szólal fel. Szünet után Kerekes Mihály beszél. Magyarországon a destrukciót különböző formákban állították be. Ha valaki bírálja a kormányt, vagy a közszabadságokért küzd, akkor azt mondják rá, hogy des­trukció. Ezzel szemben ő azt tartja des­trukciónak, ha valaki a közszabadságok ellen a Petőfi szobornál tart nagy beszédet. Nem látja a kormány gazdasági mun­káját. Nem látja a termelés megindítá­sát. Pedig pusztán adóbevételekből nem lehet az országot fenntartani. Nagy probléma a tisztviselő probléma. A fe­lesleges tisztviselőket falura kell küldeni s ott munkára kell fogni. Sokorópátkai Szabó : Nem értenek hozzá ! Kerekes: Tanfolyamokat kell fel­állítani s a gazdasági művelésre taní­tani őket. A megmaradt tisztviselőket pedig jól kell fizetni. — Szóvá teszi a vasutaknál uralkodó állapotokat. Erő­szakkal lépnek fel, hogy ide, vagy oda belépjeenk. Vázsonyi Vilmos: A következő re­zsimben pedig kilépnek. Kerekes Mihály: Az internálási tá­borokat meg kell szüntetni. Felhívja a figyelmet a csendőrségre és rendőrségre. »timHr*»i nfrr~-nnfr~r­—-ívm n Árverési hirdetmény. 1921 május ,7-én délután 5­7­ órakor Debreczenben Péterfia­ u. 11. sz. a. elárverezek 1184 koro­nára becsült sifont, ruhanemüe­­ket stb. Rosner Imre bírósági végrehajtó

Next