Egyetértés, 1922. január-április (4. évfolyam, 1-98. szám)

1922-03-29 / 72. szám

4 n­­em­ nagyon veszik a csizmát. A keddi hetivásárra városunk szorgalmas­­ csizmadia-mesterei sok szép portékát felvittek. Azon­ban a mai drágasághoz képest nem kapták meg az árát. A ve­vők nem igértek. A vásár alig csepegett. Nagyon jó, puhaszaru csizmát lehetett kapni 1100 koro­náért, a gyengébb kiállításul 800 koronáért is. Igazán jó, bélelt szárat 1400 koronáért, gyengébbet 1100 koronáért. Box csizmát 1800 -2200 koronáig lehetett venni. Szegény embernek adni kell,­­ ahogy veszik, módosabb tarthatja Az is adhatja olcsóbban, aki meg olcsón vette a bőrt és a készítmé­nyeket most dobja piacra. — A vevők mind egyformán igértek. Közönségesebb munkát vidéki kereskedők vásároltak nagyobb tételekben. Tegnapi halottak. A debreczeni állami anyakönyvi hivatalban teg­nap a következő halálozásokat j­lentették be : özvegy Tokai István, református 74 éves, Kálmánczhelyi Lajos református 82 éves, özvegy Rommersbach Péterné református 87 éves, Varga Simonné izr. 34 éves, Imre István református 46 éves. Keresek egy, esetleg két szoba és konyhából álló lakást kertben, július és augusztus hónapra.­­ Szíves ajánlatok Salamander ci­pőüzletbe Piac­ utca 22—24. , Az Egyetértés részére előfiz­etése­ket elfogad a kiadóhivatal. l. Sildjei epis­­lipi Dérhéh. Érdekes látogatói lesznek a hé­ten városunknak. Szerdán éjjel 11 órakor Nyíregyháza felől 20 svájci diák és 2 diákkisasszony érkezik, kiket a pályaudvaron a kulturegye­­sületek vezetőségei és az egyetemi diákság fogadnak s a várostól, meg magánosoktól küldött fogatokon magánosoknál szívességből felaján­lott szállásukra kísérnek Csütörtökön, 30-án, délelőtt fél 9 órakor különvonaton a Ballagin támadnak ki vendégeink, ahol az Akadémia ifjúsága és tanári kara fogadja őket. Délben pedig az Aka­démia vendégei lesznek. Délután fél 2 órakor visszatérés különvonaton. A város és egy-két gyár megtekin­tése. Este 8 órakor a MANSz, a Bika szállóban műsoros előadással egybekötöt­t zenestélyt rendez a svájciak tisztelője, melyre külön meghívók adat­tak ki. Pénteken, 31-én, délelőtt 9 órakor a kollégiumi oratóriumban ima és hivatalos üdvözlés, azután a kollé­giumi könyvtárnak és városi mú­zeumnak megtekintése. Délben az egyetemi Mensa Academica látja vendégül a svájci diákokat, kik dél­után egyetemi kollégáik és több or­vosprofesszor kalauzolása mellett megtekintik a nagyerdei egyetemi telepet. Este 7 órakor vacsora a református kollégiumban, majd 9 órakor estély az Angol­ Királynő szállóban, melyet a Csaba és Wer­­bőczy-baj­társi egyesületek rendez­nek. Szombaton, 1-én, délelőtt a diákok a Baross­ Szövetség meghívására néhány gyárat tekintenek meg. Dél­ben a diákokat vendéglátó gazdáik vendégelik meg. Ebéd után (1 óra 20 perc) a­ svájciak a Budapest felé induló vonattal tovább utaznak. Reméljük, hogy városunk közönsé­ge mindent megtesz, hogy a külföldi diákok jól érezzék magukat körünk­ben és a legmagyarabb városnak jó hírét viszik a­ nagyvilágba, ahol minket oly kevéssé vagy pedig rosz­­szul ismernek. E a Y E T É R T É s 1922 március 29. 35°lo lesz az útadó 1922-ben. A jog- és pénzügyi bizottság ülése. A város jog- és pénzügyi bi­zottsága tegnap Vargha Elemér dr. tb. főjegyző elnöklete alatt ülést tartott, amelyen több köz­gyűlési tárgyat intéztek el. Vásár­i István dr. tanácsnok ismertette az 1922. évi útadó költ­ségvetést s ennek kapcsán a köz­igazgatási bizottságnak javasla­tát, hogy a­­kavicsszállításhoz közel­ alkalmaztassák. A tanács­nok kérte e javaslat elvetését, mert júniusban a kivételes hatalomról szóló rendelkezések a békeszerző­dés értelmében hatályukat vesz­tik úgyis, másrészt a rossz idő hátráltatta a mezőgazdasági mun­kát s az igaerő nagyon leromlott. A bizottság elfogadta Vasán­­y István dr. érvelését s javasolja a közgyűlésnek, hogy a közerő al­­■1­rmazásának gondolatát mel­lőzve, a kiadásokat 5.244,132 ko­ronában, a deficitet 5.180,229 ko­ronában állapítsa meg s ennek fedezetéül az állami adó alapul vétele mellett 35 százalékos út­adót vessen ki. A kereskedelemügyi miniszter ama kívánságával szemben, hogy több állami illat törvényhatósági kezelésbe vegyen a város, java­solja a bizottság, hogy a közvet­len érdekeltségére tekintettel csu­pán a debreczen—nyíregyháza — csapi vonal debreczeni szakaszát vegyék át. A tüdőbeteg gondozó intézet részére 50.000 korona segélyt ja­vasol megadni a bizottság. Elfogadásra ajánlja a bizottság a nyomdavállalat költségvetését. IIj árverés kitűzését javasolja a debreczen—fehértemplomi úti fe­lüljáró vasbeton korlátjának fel­építésére, a Simonffy­ utca 1. sz. bérház 5. számú üzlethelyiségé­nek bérbeadására és a Nagyálom-zug és Istenföldje egységes ha­szonbérletére. Javasolja a bizottság, hogy a Lovaregylet által az idei ver­senyre kiírandó „Debreczen vá­­ros dí­já“-t 20,000 koronára emel­je föl. Javasolja, hogy a Salétrom­laktanya mögött lévő területet ke­reskedelmi vagy ipari célra adják bérbe. Javasolja, hogy a nagyobb me­­zőrendőri szolgálatra tekintettel még két mezőrendőri állást szer­vezzen a közgyűlés. Fel­iratot javasol a bizottság a kormányhoz a sertések oltásának kötelezővé tétele s Debreczen ré­szére sertéskiviteli piac engedé­lyezése iránt. A Vasutas Sport Club és a Deb­­reczeni Máv. Testgyakorlók Kö­rének kérésére, hogy 10,000 tég­lát és 1500 cserepet tribünépítésre önköltségi áron adjon a város, ja­vasolja a bizottság, hogy a sza­bályzat tiltó rendelkezése miatt ezt ne teljesítse a közgyűlés, ha­nem a kereskedelmi és önkölt­ségi ár között mutatkozó 10,300 korona fejében 10,000 korona se­gélyt szavazzon meg a közgyűlés. Mészáros János ny. községi fő­jegyző 10,000 korona, Horovitz Farkas cipész 1000 korona, Szászi László kocsikenőcs és vazelingyá­ros 5000 korona, Schwartz Áron szatócs 5000 korona, özv. Bakó Béláné 300 korona felvételi díj ellenében való fölvételét javasolja a bizottság a községi kötelékbe. A magyar állampolgárság el­nyerése esetében kilátásba he­lyezni javasolta a községi köte­lékbe fölvételt Weinblatt Mayer orosz állampolgár bolti szolga 200 korona fölvételi díj kiszabása ellenében. Debreczen skót vendégei. A debreczeni rét­­egyház és a liszántúli egyházkerület vendé­geiként i. hó 30-án városunkba érkeznek Macgregor W. glasgowi egyetemi tanár, a Skót Szabad Egyház volt zsinati elnöke és Be­veridge Vilmos, a budapesti Skót Misszió nemrég beiktatott lelki­­pásztora, úgyszintén kísérőjük és tolmácsukként if­j. Victor János. A kiváló vendégek 31-én, pénte­ken délelőtt 10 órakor a Kossuth­­utcai templomban ünnepi isten­­tisztelet keretében fognak szólani Debreczen református közönségé­hez, idejük többi részét pedig a vezető emberekkel való érintke­zésre és értekezésre, valamint az egyház és a város kultúrintézmé­nyeinek a megtekintésére fogják fordítani. Szeretettel várjuk őket és reméljük, hogy a szenvedő ma­gyar és református szívbe az ő hittestvéri lelkük szeme mélyen be fog pillantani itt, a magyar és református őserőnek ezen a ha­talmas központ­já­n. * A vendégek csütörtökön dél­után érkeznek meg. Este közva­csora lesz a kollégium kistanács­termében. Pénteken délelőtt a Kossuth­ utcai templomban isten­tisztelet lesz, amely után a ven­dégek látogatást tesznek dr. Bal­tazár Dezső püspöknél. Délután a th­eológiai tanárokkal, egyházi ve­zérférfiakkal és a theologus ifjú­sággal konferenciát tartanak, este pedig a Testvéregyesü­let rendez szeretet-vendégséget a tisztele­tükre. A vendégek szombaton délelőtt megtekintik a város és az egyház nevezetességeit s délután utaz­nak el. az árpád-téri lelkészi állás betöltése. Az Árpád-téri templom lel­készsége megüresedett. A refor­mátus hívek most mozgalmat in­dítanak, hogy e megüresedett lel­készségre Molnár Ferenc segéd­­lelkészt válasszák meg, aki az el­hunyt nagyemlékű Zih Sándor lelkész mellett működött s aki te­hetségével és kiváló tulajdonsá­gaival a hívek tiszteletét és nagy­rabecsülését vívta ki magának. Hívei már is táborba csoporto­sultak s ezek nevében most töb­ben a következő felhívást bocsá­tották ki a gyülekezethez: FELHÍVÁS a debreczeni ref. egyház híveihez. Református Testvérek ! Néhány őszinte és igaz szóval for­dulunk gyülekezetünk minden rendű és rangú tagjaihoz. Bizonyára senki sincs e gyüleke­zetben, aki kétségbevonná annak az igazságát, hogy a legutóbbi évek lelkészválasztásai idején minden al­kalommal felmerült a gyülekezet kebelében az az óhajtás, hogy a mi volt kedves, jó papunknak, bol­dog emlékezetű Zih Sándornak egykori segédlelkészét­­. Molnár Fe­renc, mostani vallástanító-lelké­­szünket helyezték az Árpád téri lel­kesei állásba, mint aki már a Zih Sándor oldala mellett is derekasan megállotta a helyét s akit kiváló szónoki képessége már ifjú segéd­lelkész korában a legelső papjaink sorába emelt. Erről mindenki jó lé­lekkel bizonyságot lehet, aki hal­lotta valaha őt. A gyülekezet óhajtása azonban­­ mindeddig nem teljesült. Azt akinek tehetségénél fogva élt volna a leg­­méltóbb helye az igehirdetés­ kated­rájában, vagy ahol bátorító és vi­gasztaló szavaival szólhatna meg­gyötört szivü embertársaihoz , ak.t az embert iskolai tanítás szűk kere­tei között* továbbra is ott hagyni, nagy hiba volna.­­ Ez az egyház szemontjából Aglhibázott cselekedet. A gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy a véka alá rejtsék. Molnár Ferenc vallástaintő lel­kész úr eddig minden alkalommal kitért a mi kérésünk elől, azt hozván fel okul, hogy ő az egyház békessé­gét­ és nyugodalmát feldúlni soha nem fogja. Most azonban, midőn a pálya mindenki előtt szabad, ismé­­­­telt kérésünkre és a gyülekezet egyenes kívánságára pályázni fog­­ az Árpád téri lelkészi állásra, a Református Hívek ! Mi azt gond­­­doljük, hogy a gyülekezet kebeléből­­ önként fakadt vágy és óhajtás a leg­jobb ajánlólevél egy lelkipásztor mellett. Hallgassunk tehát végre a gyülekezet kívánságára és ne­m — idegenek — ajánlgatására­­ , tömö­rüljünk egy táborba mindazok, akik az Árpád-téri lelkészi állásra Mol­nár Ferenc vallástanító lelkész urat kívánják megválasztani. A református hívek szóban vagy írásban való csatlakozását kérik Kossuth­ utca 6., vagy Csapó­ utca 30. szám alatt. A bizottság megbízásából: Deák István, Ekly József, Falusi György, Jóna István, Szabó Lajos kántor, Strébeki Lajosné, özv. Tóth Miklósné. A fiatalság kedvelt szövete a valódi „Berberry“ „Cower Coalo“ kapható Fischer Adolf és fiánál l’uae­ utea ül. szám alatt, ooooo

Next