Együtt, 1991 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1991-11-01 / 1. szám

E­lső szavunk az olvasót köszönti, aki figyelmével meg­tisztelt bennünket s aki előítélet nélkül, bizalommal vette kezébe lapunkat. Eljövendő olvasótáborunk­nak szól a szerkesztőségi üdvözlet. Annak a közös­ségnek, amelynek anya­nyelvi művelődése, szellemi világa gazdagítása érde­kében vállalkoztunk a „Komoly és remek játékra“, új magyar művelődési lap elindítására hazánk főváro­sában, Bukarestben. Az ez év végéig havonta, 1992 januárjától pedi­g hetente megjelenő lapunkat nem szánjuk politikai sajtó­fórumnak, ,arénának“, amely a különböző politikai szerve­zetek és pártok egymás közti csatáit visszhangozza. Alapvető célkitűzésünk: az általunk szerkesztett lapot önművelődésünk hasznos és hatékony eszközévé tenni az 1989-es decemberi fordulat után annyira megszaporodott és színessé lett hazai magyar sajtótermékek sorában. Emblémánk az emberi összetartozást és össze­fogást jelképes erővel kifejező, világhírű remeklés: Constantin Brâncuşi szobra. Ugyanaz mint az EGYÜTT Művelődési és Baráti Társaságé, lévén lapunk a Társaság kiadványa. Programunkat a lap címe pontosan jelzi. Akárcsak az embléma, s akárcsak a népek testvérré válásának eszméjét mint a legmagasz­(Folytatása a 12. oldalon) 1991 NOVEMBER „Az én igazi vezéreszmém, a népek testvérré­ válásé­nak eszméje, a testvérré­­válásé minden háborúság és minden viszály ellenére.“ I. évfolyam, 1 . szám 1­6 oldal, ára 1­0 lej PETŐFI SÁNDOR ITT VAN AZ ŐSZ, min ÚJRA Itt van az ősz, itt van újra S szép, mint mindig, énnekem Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem. Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya. És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg. Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet. Aludjál hát, szép természet Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik. Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpendítem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem.­Kedvesem, te ülj le mellém, Ülj itt addig szótlanul, Míg dalom, mint tó fölött a Suttogó szél, elvonul. Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet. (Erdőd, 1848. november 17-30)

Next

/
Thumbnails
Contents