Együtt, 1991 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1991-11-01 / 1. szám
Első szavunk az olvasót köszönti, aki figyelmével megtisztelt bennünket s aki előítélet nélkül, bizalommal vette kezébe lapunkat. Eljövendő olvasótáborunknak szól a szerkesztőségi üdvözlet. Annak a közösségnek, amelynek anyanyelvi művelődése, szellemi világa gazdagítása érdekében vállalkoztunk a „Komoly és remek játékra“, új magyar művelődési lap elindítására hazánk fővárosában, Bukarestben. Az ez év végéig havonta, 1992 januárjától pedig hetente megjelenő lapunkat nem szánjuk politikai sajtófórumnak, ,arénának“, amely a különböző politikai szervezetek és pártok egymás közti csatáit visszhangozza. Alapvető célkitűzésünk: az általunk szerkesztett lapot önművelődésünk hasznos és hatékony eszközévé tenni az 1989-es decemberi fordulat után annyira megszaporodott és színessé lett hazai magyar sajtótermékek sorában. Emblémánk az emberi összetartozást és összefogást jelképes erővel kifejező, világhírű remeklés: Constantin Brâncuşi szobra. Ugyanaz mint az EGYÜTT Művelődési és Baráti Társaságé, lévén lapunk a Társaság kiadványa. Programunkat a lap címe pontosan jelzi. Akárcsak az embléma, s akárcsak a népek testvérré válásának eszméjét mint a legmagasz(Folytatása a 12. oldalon) 1991 NOVEMBER „Az én igazi vezéreszmém, a népek testvérré válásénak eszméje, a testvérréválásé minden háborúság és minden viszály ellenére.“ I. évfolyam, 1 . szám 16 oldal, ára 10 lej PETŐFI SÁNDOR ITT VAN AZ ŐSZ, min ÚJRA Itt van az ősz, itt van újra S szép, mint mindig, énnekem Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem. Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya. És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg. Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet. Aludjál hát, szép természet Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik. Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpendítem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem.Kedvesem, te ülj le mellém, Ülj itt addig szótlanul, Míg dalom, mint tó fölött a Suttogó szél, elvonul. Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet. (Erdőd, 1848. november 17-30)