Együtt, 1992 (2. évfolyam, 3-13. szám)

1992-01-01 / 3. szám

A­z Idő szárnyának csattogása még fülünkben, de a „pályavégezett év”. 1991 már régen sírjában szendereg... „Egy esztendő a másik sírját ássa, Gyilkolják egymást, mint az emberek”. Talán mégis ártatlan kisdedek lennének az esztendők, akiket - a költő szavaival szólva - a leghatalmasabb Heródes, az Idő halomra gyilkoltat? .Az esztendők - folytatva a költő vallomását - nem tehetnek róla, hogy ők esztendők, de az ember megcsinálta őket, tehát vannak, gördülnek egymásra, s akik élnek, sírfáknak szúrják le őket szomorú sírdombokra.’ Az egymást követő évek szigorú természete, vas­törvénye ez, ami ellen mi, emberek , bármennyire mindentudóknak hisszük is magunkat­­, tenni nem vagyunk és soha nem is leszünk elég erősek. Mert a legfélelmetessebb Heródes: az Idő „II­ n ur ! A FÖLDÖN BÉKESSÉG, ÉS AZ EMBEREKHEZ JÓAKARAT.” markának szorításából nekünk, halandó lényeknek sem adatott meg - akárcsak az egymásra gördülő esztendőknek - a végső szabadulás. Egy azonban mindenképpen megadatott: rövid földi életünk alatt megtanulni ,úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk­, hogy hazánk, egész népünk, nemzetünk-nemzetiségünk hasznára, valamennyiünk épülésére formáljuk, alakítsuk a Sors által számunkra kiszabott éveket, ó- és újesztendőket. Azokat az­­ártatlan kisdedeket­, akiktől - amíg szívünk dobog - egyfolytában búcsúzunk, illetve, akiket szüntelenül tárt karral, fogyni nem akaró reménnyel, bizakodással üdvözlünk. Köszöntünk hát, Újévi Minden jót kívánunk néked - 19921 Merészkedünk hinni, hogy az előttünk álló esztendőben jobb lesz az, ami ma van. Merjük remélni, hogy az általános jobbuláshoz a mi lapunk, az EGYÜTT is szerény lehetőségeivel és sajátos eszközeivel - az értékek kölcsönös megismertetésének kitartó gyakorlata révén - valamiként hozzájárul. Hogy az elkövetkezőkben minden dolgunk méginkább a szeretetben menjen végbe. Hogy a Szent­írás tanításának megfelelően úgy járjunk, mint illik elhívatásunkhoz: teljes türelemmel, alázatossággal, szelídséggel és hosszútűréssel egymást szeretetben elszenved­hessük (Pál. 4:1-2), akkor is, ha azonos nyelven és akkor is, ha különböző nyelven szólítjuk egymást és a magunk istenét. Hogy amiként a Könyvek Könyvében írva vagyon: legyen végre a földön békesség és jó akarat­ .Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és a Földön békesség, és az emberekhez jó akarati* (Lukács, 2:14) Mert a békesség és jó akarat a szeretet forrása. A szereteté, amely soha nem fogyhat ki életünkből. Az EGYÜTT 1992-ben ezért az egymást növesztő, egymást testvérnek megtartó szeretetért igyekszik mindent megtenni (egyelőre havilapként, mivel technikai okok miatt az első számunkban bejelentett heti megjelenést csak néhány hónap késéssel biztosíthatjuk) együtt önökkel, kedves olvasóink. Akiknek ezúton is Boldog Új Esztendőt, egészséget és sok örömet kíván az EGYÜTT szerkesztősége A csillagig, mely este kel, Az út oly véghetetlen, Hogy ezredévek múlnak el, Míg fénye ide lebben. Lehet már régen kialudt A kéklő távolokban, De rezgő fénye, a hazug, Egünkön csak ma lobban. 1886. dec. 1. A csillagkép, mely régen holt, Lassan suhan az égre; Amíg nem látta senki­ volt, Ma látjuk már, de vége. Épp így: ha béna és süket És élbe hullt a vágyunk, A holt szerelmek fényüket Még küldözik utánunk. Dsida Jenő fordítása Viorel Mărginean hitvallása Eminescu univerzumáról „Feltűnő szépség volt ! Dús, fekete fürtökkel körített klasszi­kus szépségű arc, magas, nyílt homlok, nagy szem - s a lélek eme ablakában látszott, hogy van valaki odabenn­­ szelíd és mélységesen mélabús mosoly. Olyan volt, mint egy régi ikonból kilépő ifjú szent, mint egy fájdalmakra született gyermek, akinek arcén, már ott sötét lettek az eljövendő gyötrelmek jegyei." Ilyennek látta a kortárs­ zseni és jóbarát, Caragiale megismerke­désük pillanatában a fiatal Eminescut. Századunk Emi­­nescuja, Arghezi hite szerint pedig Az estcsillag szerzője ,a román vers szeplőtlen szentje volt. Ezt az Apolló-arcú, tiszta­­tekintetű, lenyűgözően szép fiatal férfit őrzi az egyetemista Eminescuról készült, közismert prágai fénykép is. S mintha Viorel Mărginean csodálatos színpadi festmény-díszletéről is, - amely 1986-ban készült Ádám Erzsébetnek a fővárosi Kis Színházban bemutatott De ce nu-mi vii? című előadóestjéhez - a román vers ikonból kilépő, szeplőtlen Hiú szentje tekintene reánk. Mintha ama dús, fekete fürtökkel körített, klasszikus szépségű férfi arc tűnne mind­egyre elő az őrlésméretű festmény hegyvonulatai, fecske­vonulásai s a sáriga vízirózsás tó fehér fényű gyűrűzései mögül... Hajdú Győző (Folytatása a 9. oldalon) „Az én igazi vezéreszmém: a népek testvérré­ válásának eszméje, a testvérré­­válásé minden háborúság és minden viszály ellenére.“ II. évfolyam, 1 .(3.) szám 16 oldal 1992. JANUÁR óra 10 lej Összeállításunk Mihai Eminescu születésének 142. évfordulója tiszteletére­­ a 8­9. oldalon.

Next