Együtt, 1992 (2. évfolyam, 3-13. szám)
1992-01-01 / 3. szám
mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm ©UTT- ANTOLÓGIA i .Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok?’ (ADY ENDRE) „ ILLYÉS GYULA BARTÓK :Hangzavart”? - Azti Ha nekik az, ami nekünk vigaszt Azti Földre hullt pohár felcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége - ne legyen béke, ne legyen derű a bearanyozott, a fennen finom, elzárt zeneteremben, míg nincs a jaj-sötét szivekben. „Hangzavart"! Azti Ha nekik az, ami nekünk vigasz, hogy van, van lelke még a „nép”-nek, és a „nép” s hangot ad. Egymásra csikoritott vasnak s kőnek szitokváltozatait bár a zongora s a torok felhangolt húrjaira, ha igy adatik csak vallania a létnek a maga zord igazát, mert épp e „hangzavar e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát! Mert éppen ez a jaj kiált mennyi hazugul szép éneken át a sorshoz, hogy harmóniát, rendet, igazit vagy belevész a világ; belevész a világ, ha nem a nép szólal újra fölségesen. Szikár, szigorú zenész, hű magyar (mint annyi társaid közt, „hirhedett“) volt törvény abban, hogy éppen e nép lelke mélyéből, ahová leszálltál, és hogy épp e mélység még szűk bányatorka hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl a hideg-rideg óriás terembe, melynek csillárjai a csillagok? Bánatomat sérti, ki léha vigaszt húz a fülembe; anyánk a halott - a búcsúzót ne kuplé-dal zengje; hazák vesztek el - ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban ? - ha ez a gond s némán küzd már az ész, s te szólalj, szigorú, szilaj, „ agresszív" nagy zenész, hogy mégis sokunk van remélni s élni! 1 1 I 1 I S jogunk van - hisz halandók s életadók vagyunk - mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk. Mert növeli, ki elfedi a bajt Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg s majd szidjanak: nem segítettetek!. Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded, mi neked fölfedezett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt - te bennünket növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez-ez vigasztal! Bel más beszéd ez! Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is: a kétségbeeséshez. (Folytatása az 5. oldalon) •x-sI I 1 1 1 1 x 81H 1 8 8 I §. I& & 1 DECEMBER TITKAI Lapunk az 1989-es decemberi forradalom sorsdöntő jelentőségének minél elmélyültebb tudatosítása érdekében December titkai címmel sorozatot indított, amelynek keretében ismertetjük a forradalom kiemelkedő személyiségeinek a román mass médiában már megjelent, dokumentum jellegű megnyilatkozásait, értékeléseit a totalitárius diktatúrát elsöprő, mindmáig még sok titkot rejtő fordulatról. Sorozatunkat a Gelu Voican Voiculescu szenátorral készített interjúval kezdtük, amelyet e számunkban zárunk, a továbbiakban pedig helyet biztosítunk a forradalom más ismert egyéniségei tanúvallomásainak is. A FEJETLENSÉG BÉNÍTÓ HATÁSA (III.) Nyilatkozik az 1989-es decemberi forradalom egyik ismert résztvevője, Gelu Voican Voiculescu • Az ön jelenlétét Targovistén titkos szervezés elgondolás Indokolta. El akarták kerelni az esetleges kínos-kellemetlen kérdések felfedését? - Mivel én voltam az, aki aláhozakodtam a kivégzés gondolatával s annyira szorgalmaztam azt, természetes volt, hogy engem küldjenek Târgovistára. Személy szerint nem számítottam erre a lehetőségre, mert úgy gondoltam, hogy más egy ilyen ötletet fenntartani, s megint más jelen lenni a végrehajtásán. Kiváltképpen karácsony napján. Szervezési szempontból jelenlétemnek egyetlen célja volt, nevezetesen, hogy minden minél körültekintőbben zajlódjék le, gyorsított eljárásról lévén szó. Meggyőződésünk volt ugyanis, hogy a halálhír csökkenti majd a támadások hevességét s a terroristák ellenállását. Hogy milyen meglepetésekkel szolgálhatott volna e per, arról bárki meggyőződhet, ha újrahallgatja Ceauşescuék nyilatkozatait. Beszédeinek is alapját alkotó, már betéve ismert mániákus rögeszméin kívül Ceauşescunak nem volt más mondanivalója. A leghitványabb ponyvairodalom szüleményei azok a spekulációk, miszerint engem azért küldtek oda, hogy Ceauşescuék száját befogjam. Cselekedeteimet senki se sugalmazta és nevetségesnek tartom újból leszögezni: egyetlen titkos szervezetnek se vagyok az ügynöke, se a CIA-nak, se a KGB-nek, sem pedig a Mosszadnak. Persze az is igaz, hogy ha valaki tagja e szervezeteknek, azt nem ismeri be egy interjú során. • Hogyan jellemezné Ceauşescuék viselkedését a törvény előtt? - Megátalkodottnak. Úgy tűnt valami szédítő valótlanságba csöppentek. Túlságosan szimplisták és mániákusok voltak. Sajátos rögeszméiket fújták, nem lehetett dialógust folytatni velük. Tévelygők, de hajthatatlanok, vagy inkább elszántak maradtak. - Hogy haltak meg? * - Méltósággal. - Sírhantjuk a Ghenceéban található? • Ahhoz, hogy erre pontosan válaszolhassak, látnom kellene a sírokat ahova az utóbbi időben egyesekelzarándokolnak*. Mivel nem láttam, nem válaszolhatok konkrétan. Mindenesetre sírjuk a ghenceai temetőben van, barna fakereszttel jelölve, míg a sírhantokon, amelyekről az emberek mesélnek, nincsenek keresztek. Még elmondhatok egy részletet: a sírjaik nincsenek egymás mellett hanem bizonyos távolságra. Ha odamennék, azt hiszem, még felismerném azokat - A per megrendezése és a formális ítélethozatal felmenti önt a felelősség alól? - Részben igen. Olyan értelemben, hogy-bár a különleges helyzet nyomása alatt - én voltam a kivégzés értelmi szerzője és kezdeményezője, a döntést hosszas vita után közösen hoztuk meg. Ami a pert illeti, ebben a formában valóban hiányos volt, elsősorban az ügyészek és ügyvédek elfogult, elragadtatott magatartása miatt, lényegében azonban vitathatatlan jogcselekménynek számít. Ha figyelembe vesszük a vád súlyosságát az ítélet nem is lehetett más. És tiszteletben tartották a bűnvádi eljárás összes követelményeit. A fellebbezés jogára vonatkozóan megjegyzem, hogy magának a renkívüli katonai törvényszéknek a létrehozásával az ítélet fellebbezhetetlenné s azonnal végrehajtandóvá vélt ilyen körülmények között mellékes az a tény, hogy maguk a vádlottak sem éltek a fellebbezés jogával, össze- GELU VOICAN VOICULESCU rajta gérésül: sommás végzés volt egy sürgősségi bűnvádi eljárás keretében. Ami a felelősséget illeti, szükségesnek tartom kiemelni, hogy kollektív határozatunk, amelynek a kezdeményezője, kitartó szószólója voltam, lényegében kifejezte az egyöntetű óhajt amelyet a tömeg mér december 21- én skandált az utcákon .Ceauşescut elítélték a kiontott vérért. - Erre nyilván mi is emlékszünk, de halálos ítéletről lett volna szó? - Kétségkívül. Még kételkednek ebben? Nem emlékeznek arra, hogy a tîrgoviştei acélmű munkásai meg akarták lincselni őket s alig szabadultak ki a kezük közül? Nem tudják, hogy később a tömeg valósággal megostromolta annak a tüzérezrednek a laktanyáját, ahol fogva tartották őket és fejüket követelték? Halálra ítélésük jogosságát illetően nem merülhet fel semmi kétség. Szeretném felhívni a figyelmet egyes adatokra, amelyeket ma félremagyaráznak azok, akiket elfogott a diktatúra iránti nosztalgia, s akik visszasírják a teljhatalmat, önkényes uralmukat A Ceauşescu-házaspárt mindenekelőtt a genocídum, a népirtás vádjával ítélték halálra a büntetőtörvénykönyv 357. cikkelye 1. bekezdésének C pontja alapján. Márpedig ez a C pont olyan népirtásra utal, amelyet a lakosság életfeltételeinek megváltoztatásával, jövőjének súlyos kompromittálásával követnek el. Vagyis pontosan ahogyan nálunk történt, 1979 óta megfosztottak bennünket a normális élelmezés lehetőségeitől: télen dideregtünk a lakásokban, sok idős ember, sok csecsemő/ gyerek, s a kórházakban rengeteg beteg pusztult el; hiányzott az orvosi- és a gyógyszerellátás. Mindez egyet jelentett a lassú népirtással, biológiai létünk veszélyeztetésével. Ezeknek az embertelen körülményeknek a következtében egész sor degenerációs tünet kezdte éreztetni hatását a lakosság körében, alapjában károsítva meg a nemzet életerejét. Noha a bűnösség bizonyításához jogilag szükségtelen e helyzet következményeinek számokban történő kimutatása, a bírói testület mégis kötelességének érezte, hogy utaljon bizonyos számú (64.000) áldozatra. Ez nem azoknak a száma - mint később a tényeket egyesek tendenciózusan elferdítve magyarázták, akik a forradalom mártírjaiként estek el, hanem azoké, akiket a kiéheztetés,az alultápláltság, a hideg vitt el. (Folytatása az 5. oldalon) IncSTTK 1992 II. évfolya