Együtt, 1994 (4. évfolyam, 26-37. szám)

1994-01-01 / 26. szám

p­­ hm mmm mmm mmm mmm mmm mmm hmm mmm mmm mmm mm| (§Y©1TU -ANTOLÓGIA •Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem­ magyarok?” (ADY ENDRE) MIHAI EMINESCU E NYÁRFÁK MELLETT TÁRSTALAN... E nyárfák mellett társtalan Sokszor elmentem én. Ismert boldog-boldogtalan - Te nem néztél felém. Az ablakodra annyiszor Pillantott fel szemem. Értette azt mindenki Jól -Csupán csak te, te nem! Hányszor lestem, hogy halk szavak Suttogják válaszod! Egy napot adtál volna csak - Csak annyit egy napot Egy órát csak, míg két barát Hőn egymásra talál; Hogy halljam csöpp szád dallamát, Majd­­ jöjjön a halál! Ha szép szemed egy sugarat Küld akkor énfelém, Egy csillag gyűl ki s ott marad A Jövendők egén. Hideg karoddal fényesen, Márvánnyá dermedett, Ragyogtál volna végtelen A századok felett, Imádott arc, örök való, Páratlan, mint azok A múlt ködén átcsillanó Szép tündér-alakok. Mert fájdalommal telt, pogány Szemekkel vágytalak! Kín közt, mi századok során Apáktól rám maradt.. Ma ritkán Járok erre én, S már nem fáj, ami volt Az arcod szomorúan felém Hiába fordítod. Ma már mint bárkié, olyan A Járásod, ruhád, Holt szemmel, hűvös-komolyan Pillantok tere­d. Érezned kellett volna a Varázsos, szent erőt, És mécsest gyújtanod éjszaka A szerelem előtt r­ang. 2./szept Sl Kiss Jenő fordítása­i^©TFKz 1994. IV. évfolyam,1.(26.) szám „EMINENCE A ROMÁM KÖLTÉSZET SZEPLŐTLEN SZENTJE” KORTÁRSUNK • Mihai Eminescu szobra Bukarestben, az Athénéul Romin előtti téren A hazai Irodalom nemrégen elhunyt nagy alakja, Geo Bogza rendíthetetlen hűséggel emlékeztetve a román líra esthajnalcsillagá­­nak, Mihai Eminescunak a születésnapjára, minden év Január 15.-án elküldte a hozzá leg­közelebb álló író-társainak és barátainak a költői bukaresti szobráról készült felvételt Az Itt közölt fotóval 1975. január 15-én engem is megtisztelt, postán juttatva el címemre, a marosvásárhelyi IGAZ SZÓ-hoz a sokatmon­dó, jelkép értékű fényképet Hátlapjára az el­maradhatatlan zöld színű tintával rárajzolta - sajátos Geo Bogza-i stilizáltsággal.­­ Emines­­cu átszáll, magányos nyárfáját Az egyetlen vonalba sűríte­tt-összegeze­tt, legendássá vált rajzkompozícióban Geo Bogza mintegy felki­áltójelekkel fordult környezetéhez, embertár­saihoz, az egész világhoz. Mintha csak ezek­kel a minden év január 15-én szétküldött fel­kiáltójel-nyárfákkal évtizedeken át azt a gon­dolatot továbbította volna szent konoksággal lélektől-lelkra, amely Nichita Stanescu emlé­kezetes Eminescu-vallomásában feszül: Azt felejtsétek el, csak azt, hogy ő mielőttünk élt, csak ennyit, térden kérlek, ennyit felejtsetek el~ Geo Bogza Eminescu-szerelmét-rajongá­­sát-hűségét ezzel szemben nem szabad, nem lehet elfelejtenünk. Legnagyobb román kor­társunk, Mihai Eminescu előtt nyitogatta, tár­ta szélesre a lelkek kapuit.. HAJDÚ GYŐZŐ SZŐCS GÉZA A román Irodalom legjelesebb lírikusát akarom bemutatni A román Irodalom kávéssá Ismerstas a mi kö­zönségünk előtt. Egyik legérdakasibb, legmoder­nebb, legjelesebb lírikusét akarom ezúttal bemutatni. Teszem kegyeletből a szomorú véggel kimúlt kettő emlékezete Iránt, s teszem a magyar-román testvé­riség, jóbarátság erősítése, nevelése céljából. Ha erőm és tehetségem engedi, megismertetek a mi jeleseink közül is egyet-kettőt a román közön­séggel. Remélem, hogy tehetséges. jó tollú írónk közül azok, akik értik a román nyelvet, készséggel fogják követni példámat Nehogy félreértsen valaki, nem akarok politizálni. Egy jeles román költővel kívánom megismertetni ol­vasóközönségünknek azt a kis részét, amelynek ke­zébe kerül könyvem. Román ajkú honfitársainknak pedig be akarom mutatni egy magyar embernek - s el merem mondani: Jó magyar embernek a felfogását az ő jeles költőjükről. Örömmel említem meg att, hogy a művelt román közönség részéről élénk érdeklődés nyilvánult, már eleve is. Igénytelen munkám Iránt (19) FRANYÓ ZOLTÁN ötven év Eminescural Mindezek az apróbb vagy nagyobb viszon­tagságok, amiket Eminescu verseinek fordítása során 50 év alatt átéltem , persze csak külsőségek. Ami a munka lényege volt a lelkesedés, a láz, a siker vagy a megtorpanás, a kiváltságosan szép szavak megtermékenyítő sugallata, a hajnalig átdolgozott éjszakák erőpróbája, a gyönyör és a csömör, vagy a magasztos feladat izgalma, melynek mindig megvolt a reakciója is,­­ végül az a megnyugtató tudat, hogy én mint a versek fordítója egyáltalában nem kell vét­kesnek éreztem magam amiatt, hogy Eminescu sok versét két vagy három változatban igyekeztem egyre tökéletesebben megformálni, ha Ő maga természe­tesnek tartotta, hogy mind magasabb lépcsőfokokon jusson feljebb a költői nyelvben megvalósítható ama megoldásig, amelyben a majdnem kimondhatatlan­nak megteremti azt a végső alakját, mely által önma­gát a legigazabban tudja kifejezni. (1975) SZEMLÉM FERENC A kiteljesítt műremek A román költészet Eminescuval lép be az európai Irodalomba. Az előtte járó nemzedék még csak a kí­sérleteknél tart Vezéregyénisége, Alecsandri is csu­pán az ígéret földjének kapujáig jutott el a latinságról írt énekével. Alecsandri a vázlat, Eminescu a kitelje­sült műremek. Eminescu az első román költő, akit nemcsak műveltsége, szándékai és az irodalmi hatá­sok, hanem tehetsége és jelentősége kapcsolnak be­le az európai Irodalom nagy áramába. (1995) SZILÁGYI DOMOKOS A költő életei Igen, több élete volt Aminthogy több halála is.. Hányszor kezdte elölről. És hányszor kellett abbahagynia. A cserovid kisdiák („haja: fekete, szeme: fekete, orra: rendes, arca: sötétbarna“ - így írja le apja az útlevél-kérvényben) több mint száz kilométert kutyagol hazáig, ipotesti-ig; szökik az iskolából, amikor először ébred rá, mi a szabadság. Aztán megszökik a Tardini-truppal. Aztán Balázs­­falvára gyalogol. Dicsőszentmártonban kijelenti a két román szeminaristának, ki útitársul fogadta: „Uraim, én költő vagyok, és anyagot kell gyújtanom“. S gyűjt Aztán ismét: a színház, most már Bukarestben. Aztán a bécsi diákévek. Aztán a berliniek. Aztán lati: a könyvtár, a tanfelügyelőség (és közben, hogy ne feledjük: költészet és szerelem!). Aztán az „el­­bitangolt barmok lapja“ lasi-ban és a Timpul Buka­restben. Majd, a sok kényszerű halál és újrakezdés után a szellem végleges halála 1193 nyarán. És 18SS- ben I tette. Életet? Igaz, ami Igaz: értőkön s Jóbarátokon (a kettő nem ugyanaz) kívül a fiatalok rajongtak érte már a nyolcvanas években. De - figyelmeztet Ştefan Aug. Doinaş - a mai Eminescu-kép csak az első világháború után kezd körvonalazódni. Utolsó élete, a visszavonhatatlan. (1095)

Next