Együtt, 1995 (5. évfolyam, 38-49. szám)

1995-01-01 / 38. szám

4 [Mc^^cGiTF'Tj' 1995. V. évfolyam, 1.(38.) szám A VEGYES HÁZASSÁGBAN ELOR «EGYFORMÁN PIROS VÉR FOLYIK A KEZÜNKBŐL FIA ELVÁGJUK»»* Erzsébetbányán, a világ végén és mégis Európa szívében Lapunk múlt év decem­berében megjelent számában adtuk közre a Petru Murefannal és feleségével, Bálint Rozáliával készült interjút, amely kapcsán ar­ról szóltam, hogy nem régen Erzsébetbányán alkalmam volt találkozni és baráti körben beszél­getni több különböző nemzetiségű bányásszal, munkással, mérnök­kel, tanügyi dolgozóval és a község polgármesterével, illetve a helyi tanács titkárával. A több­nyelvű baráti beszélgetésen az alapvető emberi-társadalmi-családi kérdések során valóban olyan vallomások, állásfoglalások kerül­tek előtérbe, amelyek - túlzás nél­kül állíthatom - bármelyik tekin­télyes hazai vagy nemzetközi fórum figyelmét megérdemlik. Ezúttal csak megismételhetem: Erzsébet­bányán „fehérek közt euró­pai’’ lelkekkel találkoztam. Euró­pa szívverését hallhattam... íme, miként „ver Európa szíve” ezen a Nagybánya melletti, hatalmas he­gyek és fenyvesek közé ékelt, Isten háta mögötti, kicsi bánya­telepen... íme, néhány önmagáért beszélő részlet, mozzanat a szó­ban forgó, meghitt hangulatú esz­mecseréből: OROSZ KÁROLY: - Nyugdíjas géplakatosként itt élek Er­zsébetbányán. - A jelenlévők megértik, ha ma­gyarul beszélünk? - Nyugodtan beszélhetünk magyarul is, románul is. Ahogy itt körülnézek, min­denki ismeri a két nyelvet. A telepen ez nem jelentett és ma sem jelent problé­mát. Egymás nyelvét gyermekkorunk óta beszéljük felváltva, észrevétlenül... az e­­gyik így szól, a másik úgy szól... Aszerint beszélünk, ahogyan könnyebb, ahogy ép­pen adódik... - A családban milyen nyelven beszélnek? - A feleségem román. Van egy fiúnk, 34 éves, nős. És van egy unokánk is. A fi­am románul, magyarul egyformán tökéle­tesen beszél. A mi családunk, ahogy mondani szokták, kétnyelvű, de ugyan­akkor két kultúrájú is. Amikor megnősül­tem, a feleségem egy szót sem tudott magyarul. Ma már szépen, helyesen ír az én anyanyelvemen is. - Kitől tanult meg helyesen írni magyarul? - Mi a véleménye a telep politi­kai atmoszférájáról? - Békességben megvagyunk együtt, egymás mellett. Egymás nemzetiségét, vallását tiszteljük. A magyarok részt­­vesznek a románok istentiszteletén, a ro­mánok meg a magyarokén... Az élet, a megélhetés nagyon nehéz, ez foglalkoz­tat bennünket Kicsi a nyugdíj... Nyolcvan­­ezer lejből hogyan lehet megélni?!...­ ­ A fiamtól. Együtt tanultak... A fiam családjában is két nyelven beszélnek. A felesége román, de jól beszél magyarul is. SPAMBAUER LAJOS:­ ­ öt éve vagyok nyugdíjas lakatos. Ki­lencvenezer tejes nyugdíjammal én sem dicsekedhetek. A nevem német hangzá­sú, a buletin szerint azonban magyar va­gyok. Három gyermeket neveltünk fel, két lányunknak már családjuk van, mindket­tőjük férje román. Unokáink, természete­sen, románul, magyarul szépen beszél­nek. - Ön milyen nemzetiségű? Ro­mán, magyar vagy német? - Ember vagyok... Az én nemzetisé­gem, hogy­ embernek tartom magamat. Hogyan mondhatnám én otthon anyám­nak: „Fogd be a szád, mert Te román vagy!”. Miképpen mondhatnék ilyesmit. POP OLGA: - Igen, magyar vagyok, de, kérem, higgyék el, számomra a nemzetiségi ho­vatartozás soha nem jelentett különö­sebb gondot. A világ legtermészetesebb dolga, hogy annak vallom magamat, ami­nek születtem. Ezzel kérkedni éppen o­­lyan felesleges és emberhez nem méltó, mint valakit nemzetisége miatt sérteget­ni, megalázni. Bizonyára azért érzek és gondolkozom így, mert az én környeze­temben engem senki nem bántott meg, nem nézett le, nem mellőzött és ma sem sért senki csak azért, mert magyar va­gyok. - Román, magyar kollégáival miként ért szót az iskolában? - Jó hangulatban dolgozunk. Akit rossz fából faragtak, az románnak, ma­gyarnak egyaránt rossz, gyűlölködő. • Az iskolában titkári beosztásban dolgozom. - Magyar nemzetiségű, amikor ő szült, ő nevelt... ő ringatott a bölcsőben... Azért van annyi baj a vilá­gon, mert egyesek nagy románként ve­rik a mellüket, mások meg nagy ma­gyarként feszítenek... gyűlölködnek... nem férnek el egymástól. - Az ön felesége? - Magyar. De ő is biztosan azt mond­ja, ha Tőle kérdezi meg, hogy­­ ember. Ez mindennél fontosabb. Az ember legyen - ember! POP LUDOVIC: - Mint Erzsébetbánya polgármestere, elmondhatom, ismerem a bányatelep vi­lágát, az emberek napi küzdelmét, min­dent - jót és rosszat egyaránt -, ami a község életében fellelhető. De engedel­­mükkel, most csak annyit szeretnék mondani, hogy apám munkásmozgalmi bányász volt, román, 39 évesen meghalt. Égett a keze alatt a munka, őróla tényleg el lehet mondani, hogy bányásznak szü­letett. Munkaérdemrenddel tüntették ki. - Miért említi mindezt? - Mert apámra büszke vagyok. Meg kell tanulnunk úgy élni és dolgozni, a­­hogy ő és bányásztársai éltek és dolgoz­tak egykor ezen a telepen. Akkor sok kíntól és nyomorúságtól megszabadul­nánk... Mivel itt többször is szóba került a vegyes házasság kérdése, meg szeret­ném jegyezni, hogy én is vegyes házas­ságban élek, a feleségem, Olga, magyar, az erzsébetbányai iskolában dolgozik. De beszéljen inkább ő életünkről, mun­kájáról.

Next