Együtt, 1995 (5. évfolyam, 38-49. szám)
1995-01-01 / 38. szám
4 [Mc^^cGiTF'Tj' 1995. V. évfolyam, 1.(38.) szám A VEGYES HÁZASSÁGBAN ELOR «EGYFORMÁN PIROS VÉR FOLYIK A KEZÜNKBŐL FIA ELVÁGJUK»»* Erzsébetbányán, a világ végén és mégis Európa szívében Lapunk múlt év decemberében megjelent számában adtuk közre a Petru Murefannal és feleségével, Bálint Rozáliával készült interjút, amely kapcsán arról szóltam, hogy nem régen Erzsébetbányán alkalmam volt találkozni és baráti körben beszélgetni több különböző nemzetiségű bányásszal, munkással, mérnökkel, tanügyi dolgozóval és a község polgármesterével, illetve a helyi tanács titkárával. A többnyelvű baráti beszélgetésen az alapvető emberi-társadalmi-családi kérdések során valóban olyan vallomások, állásfoglalások kerültek előtérbe, amelyek - túlzás nélkül állíthatom - bármelyik tekintélyes hazai vagy nemzetközi fórum figyelmét megérdemlik. Ezúttal csak megismételhetem: Erzsébetbányán „fehérek közt európai’’ lelkekkel találkoztam. Európa szívverését hallhattam... íme, miként „ver Európa szíve” ezen a Nagybánya melletti, hatalmas hegyek és fenyvesek közé ékelt, Isten háta mögötti, kicsi bányatelepen... íme, néhány önmagáért beszélő részlet, mozzanat a szóban forgó, meghitt hangulatú eszmecseréből: OROSZ KÁROLY: - Nyugdíjas géplakatosként itt élek Erzsébetbányán. - A jelenlévők megértik, ha magyarul beszélünk? - Nyugodtan beszélhetünk magyarul is, románul is. Ahogy itt körülnézek, mindenki ismeri a két nyelvet. A telepen ez nem jelentett és ma sem jelent problémát. Egymás nyelvét gyermekkorunk óta beszéljük felváltva, észrevétlenül... az egyik így szól, a másik úgy szól... Aszerint beszélünk, ahogyan könnyebb, ahogy éppen adódik... - A családban milyen nyelven beszélnek? - A feleségem román. Van egy fiúnk, 34 éves, nős. És van egy unokánk is. A fiam románul, magyarul egyformán tökéletesen beszél. A mi családunk, ahogy mondani szokták, kétnyelvű, de ugyanakkor két kultúrájú is. Amikor megnősültem, a feleségem egy szót sem tudott magyarul. Ma már szépen, helyesen ír az én anyanyelvemen is. - Kitől tanult meg helyesen írni magyarul? - Mi a véleménye a telep politikai atmoszférájáról? - Békességben megvagyunk együtt, egymás mellett. Egymás nemzetiségét, vallását tiszteljük. A magyarok résztvesznek a románok istentiszteletén, a románok meg a magyarokén... Az élet, a megélhetés nagyon nehéz, ez foglalkoztat bennünket Kicsi a nyugdíj... Nyolcvanezer lejből hogyan lehet megélni?!... A fiamtól. Együtt tanultak... A fiam családjában is két nyelven beszélnek. A felesége román, de jól beszél magyarul is. SPAMBAUER LAJOS: öt éve vagyok nyugdíjas lakatos. Kilencvenezer tejes nyugdíjammal én sem dicsekedhetek. A nevem német hangzású, a buletin szerint azonban magyar vagyok. Három gyermeket neveltünk fel, két lányunknak már családjuk van, mindkettőjük férje román. Unokáink, természetesen, románul, magyarul szépen beszélnek. - Ön milyen nemzetiségű? Román, magyar vagy német? - Ember vagyok... Az én nemzetiségem, hogy embernek tartom magamat. Hogyan mondhatnám én otthon anyámnak: „Fogd be a szád, mert Te román vagy!”. Miképpen mondhatnék ilyesmit. POP OLGA: - Igen, magyar vagyok, de, kérem, higgyék el, számomra a nemzetiségi hovatartozás soha nem jelentett különösebb gondot. A világ legtermészetesebb dolga, hogy annak vallom magamat, aminek születtem. Ezzel kérkedni éppen olyan felesleges és emberhez nem méltó, mint valakit nemzetisége miatt sértegetni, megalázni. Bizonyára azért érzek és gondolkozom így, mert az én környezetemben engem senki nem bántott meg, nem nézett le, nem mellőzött és ma sem sért senki csak azért, mert magyar vagyok. - Román, magyar kollégáival miként ért szót az iskolában? - Jó hangulatban dolgozunk. Akit rossz fából faragtak, az románnak, magyarnak egyaránt rossz, gyűlölködő. • Az iskolában titkári beosztásban dolgozom. - Magyar nemzetiségű, amikor ő szült, ő nevelt... ő ringatott a bölcsőben... Azért van annyi baj a világon, mert egyesek nagy románként verik a mellüket, mások meg nagy magyarként feszítenek... gyűlölködnek... nem férnek el egymástól. - Az ön felesége? - Magyar. De ő is biztosan azt mondja, ha Tőle kérdezi meg, hogy ember. Ez mindennél fontosabb. Az ember legyen - ember! POP LUDOVIC: - Mint Erzsébetbánya polgármestere, elmondhatom, ismerem a bányatelep világát, az emberek napi küzdelmét, mindent - jót és rosszat egyaránt -, ami a község életében fellelhető. De engedelmükkel, most csak annyit szeretnék mondani, hogy apám munkásmozgalmi bányász volt, román, 39 évesen meghalt. Égett a keze alatt a munka, őróla tényleg el lehet mondani, hogy bányásznak született. Munkaérdemrenddel tüntették ki. - Miért említi mindezt? - Mert apámra büszke vagyok. Meg kell tanulnunk úgy élni és dolgozni, ahogy ő és bányásztársai éltek és dolgoztak egykor ezen a telepen. Akkor sok kíntól és nyomorúságtól megszabadulnánk... Mivel itt többször is szóba került a vegyes házasság kérdése, meg szeretném jegyezni, hogy én is vegyes házasságban élek, a feleségem, Olga, magyar, az erzsébetbányai iskolában dolgozik. De beszéljen inkább ő életünkről, munkájáról.