Együtt, 1998 (8. évfolyam, 72-76. szám)

1998-03-01 / 72. szám

Az Együtt-împreuna Hajdú Győz fi iimszerkesztésnek Kedves Győző! Már hálás vagyok Neked, mert lehetőséget adsz, hogy együttműködjem az Együtt-tel, mely nem a „határok nélküli” határtalan uszítást tűzte célul, ellenkezőleg, inkább annak az ösvénynek a szélesítését, amely az együttélés lehetőségeihez vezet. A bizalom büszkévé tesz, s remélem, hogy a közös erőfeszítés és az eredményeink jogossá teszik azt. Igyekszem majd olyan hírekkel jelentkezni, amelyek fontosak az ottaniak/ Olvasók/ tájékozódása érdekében, hogy - Velük együtt - rádöbbenjünk, hol tartunk/ a hadak útján/, milyen veszélyek leselkednek ránk, s merre mehetünk. Ezért persze én egyetlen petákot nem várok, s el sem fogadok. Az ügyet kívánom szolgálni - fizetsé­gem a haszna legyen. Elsőként talán arról ille­ne tudósítást adnom a lap kedves Olvasóinak, hogy november 28-án az Ezredvég/ Vasas-Ezredvég zenés-iro­dalmi­ esték 1997-évi utolsó redezvényén vettem részt, a vasasokhoz méltó szakszervezeti székház szép dísztermé­ben, a Magdolna utcában, Józsefvárosban. A rendezvények az újjá- és havi folyóirattá szerveződött Ezredvégnek amolyan hangos melléklete, s immáron 7 éve a „szezon" minden hónapjában, az utolsó pénteken, nagyszámú és lelkes közönséget vonzanak. A házigazda - mint mindig - Baranyi Ferenc József Attila-díjas költőnk volt, kit hatvanadik születésnapja alkalmából a köztársasá­gi elnök is kitüntetett. Ő talán a legnagyobb élő költőnk egyike, aki hihetetlen bölcsességgel élteti ezeket az ös­szejöveteleket: szerkeszt és szervez, költ, s korhol bennünket. Egyébként miként ezeken a találkozásokon igazi jó gazdának bizonyul, estéről-estére, ugyanúgy sikeres volt már több tv-és rádiós műsor élén is - újabban pedig a Magyar Rádió Bartók adóján a zenei műsorvezetők egyik állandó tagja. (Amikor csak tehetem, megnézem, meghallgatom.) Az est két részében két nagyon megnyerő művésznő idézte meg Ady szellemét, melyben az együttélés, az együtthaladás, az egymásra utaltság volt a vezérlő eszme, s nem a bujtogatás, meg az uszítás, mint ez napjaink magyarkodó „nemzetmentőinél" megfigyelhető. E Nagy Szellem jelenléte ezúttal alkalmi jellegű volt: 120 éve született­ halhatatlannak. Ez természetesen min­denki számára ismertté vált, de az is, hogy mennyire idő­szerű­­ volt, és lesz, miként ma is az, nagyon-nagyon az. Meg kell vallanom - mert az igazsághoz tartozik -, nem gondoltam rá, hogy én erről még tudósítok, s úgy figyeljek, ezért átengedtem magamat a szépség élvezeté­nek - gyönyörű Ady versek hangzottak el, jobbnál jobb ze­nei megerősítéssel vagy kísérettel. Örültem a sikernek. A műsor egyik felében Kassai Franciska és csapata/ Szabó Gábor dalénekes és Sztankovits Béla gitárművész/ szólaltatta meg a költőt, ha jól emlékszem, mindegyik vers a művésznő megzenésítésében volt hallható! - Igényesen. Szépen. Mértéktartóan­. Az est folyamán valaki összehasonlította ezeket a fel­dolgozásokat Reinitz Ady­ dalaival. Kétségtelen, ez az össze­vetés a közös forrás és a hitelesség révén is megtehető, bár amazok már évtizedek óta érlelődnek. Kassai Franciskát sokszor hallottam, s mindig szíve­sen. Úgy vélem, hogy most az egyik csúcsát érte el a telje­sítményeinek - ha nem éppen a legnagyobbikát. A „hálaadás” egyik felének a rejtelmeibe a költő, a másikba Te vezettél be bennünket, az alkalomhoz méltóan szólva, figyelmeztetve, és láttatva. Ádám Erzsébettel most ismerkedtem meg, tehát először láttam és hallottam, s bizonyára ez okozta, hogy még jobban belefeledkez­tem mindabba, amit elébünk varázsolt - mint egy Mágus. Tündeként jelenve meg, hogy mindent el is hitessen. Én egy hatalmas Adyt láttam magam előtt: mintha nem több vers füzére lett volna az - szorosan egymáshoz kapcsolva -, hanem egyetlen vers, a Felszállott a páva variációjaként, miként Kodálynál. Amikor mindezt elmondtam az egyik ismerősömnek, ő sorra felidézte, hogy mi minden hangzott el ott: Az Értől az Óceánig, Én nem vagyok magyar? Fölszállott a páva, magyar jakobinus dala, stb., s Baranyitól A Szent Mihály útján. Egyben viszont biztos vagyok: nagyszerű volt minden, a versek, a „megjelenítésük”,­­ mert hiszen valóban ez tör­tént, telve mind nagy-nagy hittel, szeretettel, alázattal. Szó szerint kell érteni: a Hálás közönség valóban hálás volt, kitörő örömmel fogadta a művészek adományát, érez­tetvén, rájuk is figyelnek-gondolnak, nem félve a disznó­fejű Nagyúrtól. Végezetül: mint józsefvárosi önkormányzati képviselő, mindent megteszek - a jogaim és lehetőségeim határain belül -, hogy művésznőt újra a körünkben láthas­suk. Ilyen lehetőséget kínál az 1848-as évforduló, amire most nagyon figyelni kell, itt egyesek mindeféle fegyvert kiásnak, ami az új úri Magyarország mellett felvonul­tatható. Az Együtt-impreuná­ról: kell, kell és kell! Nem szabad hagyni, hogy azok örüljenek, akik a vesztét akarják. Ezért magam is a támogatóik közé állok-írásaimmal, terjesztés­sel segítem, előfizetőket is gyűjtök. Szerényi Győző Budapest 1989 február Budapesti levél VIII. évfolyam, 1998. 3. (72.) szám „A magyarok istenére esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” Ádám Erzsébet, a marosvásárhelyi Nemzetti Színház magyar társulata színművésze pódiumműsora Petőfi Sándor születésének 175., a magyar forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére. A műsort Hajdú Győző szer­kesztette a költő versei, cikkei, levelei és naplója, valamint a Himnusz és Szózat szövege alapján. Ádám Erzsébet újabb pódium-vállalkozását Bukarestben és Budapesten mutatja be 1848 március 15.-két köszöntő művelődési-irodalmi és művészeti rendezvények keretében. Az alábbiakban részle­teket közlünk a műsorból. KÖLCSEY FERENC Himnusz Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel, Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt! 1823 PEST, március 15., 1848 „Szabad sajtó!... Ma született a magyar sza­badság, mert ma esett le a sajtóról a bilincs... Üd­­vez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvözellek, ki imádkoztam és küz­döttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet! Óh szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar... Ezzel köszöntelek, ez legyen útravalód az életben. Élj boldogul! Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsemő­­szép vagy te, szebb minden országbeli testvéred­nél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak, és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, do­bogó szívek. Jó éjszakát!... ha elalszom, jelenj meg álmomban úgy, amilyen leszesz férfikorod­ban, amilyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek!... 1848 március 15-kén egész nap esett az eső... az ég a megszületett szabadságot keresztelte...” PETŐFI SÁNDOR VÖRÖSMARTY MIHÁLY SZOZAT Hazádnak rendületlenül Légy híve, ó magyar, Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Légy híve rendületlenül Hazádnak, ó magyar: Ez élteted, s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. PETŐFI SÁNDOR NEMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!­­A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Eszküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. (1804). március 13

Next