Elektromos Híradó, 1963 (12. évfolyam, 1-11. szám)
1963-01-01 / 1. szám
ELEKTROMOS HÍRADÓ Tehát 70 évvel ezelőtt az előzőkben említett két erőmű üzembehelyezésével vette kezdetét a főváros lakosságának villamos energiával való ellátása. Azi növekvő villamosenergia igényt figyelembevéve, 1912-ben fővárosunk1 vezetősége úgy döntött, hogy annak kielégítésére saját nagynyomású gépegységekkel rendelkező erőművet létesít. Egyidőben tárgyalásokat is folytatott a magántőke birtokában lévő erőművek megváltására is. E határozat 1914-ben megvalósításra került akkor, amikor európai viszonylatban is korszerűen megépített kelenföldi erőmű üzembe került. Ugyancsak 1914-ben sikerült az MVRT-vel megállapodásra jutni a Váci úti erőmű és a hozzá tartozó elosztóhálózatnak a főváros közönségének tulajdonába való átvétele tekintetében és létrehozta a Budapest Főváros Elektromos Műveit. A magántőke birtokában lévő erőművek és hálózatok megváltása után a vilamosenergia szolgáltatás rohamosan fejlődésnek indult, úgy menynyiségi, mint minőségi vonatkozásban, így pl. a 30-as években a 30 kV-os kábelhálózat és a hozzá tartozó alállomások létesítésével,majd a Mátravidéki Erőmű és a hozzá csatlakozó 120 kV-os szabadvezetékhálózat létesítésével. A felszabadulás után e fejlődés még erősebb üteművé vált, a táppontok szaporításával, és a hálózatok nagysramú fejlesztésével. Kiépült a 120 kV-os körhálózat, valamint a 220 kV-os nemzetközi kooperáló hálózat. A fogyasztói feszültség vonatkozásában is lényeges fejlődést értünk el azzal, hogy a különböző áramnemű és feszültségű hálózati rendszereket fokozatosan megszüntetve, egységesen a 3 x 220/ 380 V feszültségre folyamatosan átépítjük. Az elmúlt 70 év folyamán a főváros lakossága villamosenergia ellátásának fentiekben röviden vázolt fejlődése a jövőben még csak fokozódni fog, az életszínvonal fokozatos emelkedése, a gyáripar fejlődése és a mezőgazdaság villamosítása folyamán. Ez szükségszerűen az áramszolgáltató vállalatokkal szemben is nagyobb követelményeket von maga után, így Vállalatunkkal szemben is. Ezért dolgozóink szorgalmán és megfelelő szakmai felkészültségén múlik, hogy a reánk váró feladatokat maradéktalanul végrehajthassuk és a követelményeket kielégítsük. 21 ÉVE 1942. FEBRUÁR 1.-én JELENT MEG AZ ILLEGÁLIS "SZABADKÉP " ELSŐ SZÁMA, EZ ALKALOMMAL BÜSZKÉN EMLÉKEZÜNK - S HAJTJUK MEG A KEGYELET ZÁSZLÓIT AZOK ELŐTT, AKIK ÉLETÜKET ÁLDOZTÁK A SZABAD MAGYAR SAJTÓ ÜGYÉÉRT. Abban a Budapesti Általános Villamossági RT erőműve és hálózata is megváltást nyert, így ettől az időponttól kezdve a Budapest Főváros Elektromos Művei kizárólagos jogosultságot nyert a főváros lakosságának villamosenergiával való ellátására. 2 1963. JANUÁR