Elektromos Híradó, 1976 (2. évfolyam, 1-11. szám)

1976 / 1. szám

Beszámoló a mai szakszervezetek Mllll. Kongresszusáról 1975. december 8-án, az építők székházában kezdte meg munkáját a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa. A karzatok mellvédjén olvasható jelszavak a szakszervezeti mozgalom egy-egy időszerű, fontos gondolatát emelték ki: „Együtt a szervezett dol­gozókkal a XI. pártkongresszus határozatainak végrehajtásáért, a fejlett szocialista társadalomért!” „Erősítsük a szakszervezetek termelést segítő, moz­gósító, nevelő és érdekvédelmi tevékenységét!” Pontban két órakor elfoglalták helyüket az el­nökség tagjai, többek között: Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Lázár György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács el­nöke, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára, és Méhes Lajos, a vasasszakszervezet főtitkára, vala­mint a külföldi delegációk vezetői. Földvári Aladár megnyitó beszéde, és a kong­resszus napirendjének, valamint a kongresszus munkabizottságainak megválasztása után került sor Gáspár Sándor elvtárs előadói beszédére, a Szak­­szervezetek Országos Tanácsa beszámolójára. A szóbeli beszámoló méltatta a szakszervezeti mozgalom két kongresszus között végzett eredmé­nyes munkáját, értékelte a választások és az ipar­ági-ágazati szakszervezetek kongresszusainak ta­pasztalatait. A több mint 4 milliós szakszervezeti tagság és a több százezer tisztségviselő tenniakarása biztosíték arra, hogy a szakszervezetek még többet tegyenek a munkáshatalom erősítéséért, a dolgozók érdekei­nek védelméért. A szakszervezetek teljes mérték­ben egyetértenek a XI. pártkongresszus által elfo­gadott irányvonallal, amelyet a kongresszus hatá­rozata és a programnyilatkozat tartalmaz. A továbbiakban Gáspár Sándor elvtárs részlete­sen szólt népgazdaságunk helyzetéről és a szakszer­vezetnek a gazdaságpolitika megvalósítását, a ter­melést segítő tevékenységéről. Célunk ma a népgazdaságnak a korábbinál sze­rényebb, de egyenletes, fejlődése. Ennek útjait és módjait a népgazdaság új ötéves terve tartalmazza. Kimunkálásában a szakszervezetek is részt vettek. Az V. ötéves terv olyan célokat tartalmaz, ame­lyekért a szocializmus minden hívének, minden tisztességes és becsületes állampolgárnak még fe­gyelmezettebben, még nagyobb odaadással kell és érdemes dolgozni, mint eddig. A feladatok nagyok. Megkövetelik, hogy min­denki, akitől valamilyen mértékben függ a terme­lés és a minőség, minden vezető, aki irányít, az eddiginél nagyobb odaadással dolgozzék. Tovább kell fejleszteni a szocialista munkaver­senyt, a brigádmozgalmat. A dolgozók aktivitásá­nak feltételei közé tartozik általában a munka, kü­lönösen a fizikai munka fokozottabb megbecsülése. Rendet kell tehát teremteni. Helyre kell állítani a munka becsületét mindenütt, ahol erre szükség van. Érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a mi társadalmunkban csak az boldogulhat, aki tisztességesen és becsületesen dolgozik. Támogatni kell az új formai kezdeményezéseket is. Azonban csakis azoknak az új fórumoknak a meghonosítását támogatjuk, amelyek valóban a munkások közvetlenebb bevonását szolgálják a munkahelyek ügyeinek intézésében. A mostani időszak jellemzője a rendszeres bér­­fejlesztés — mondotta Gáspár elvtárs — a rövi­­debb munkaidő, a társadalmi juttatások növekvő színvonala, s a termelői és a fogyasztói árak egy részének bizonyos, összességében előre meghatá­rozott arányban történő emelkedése. Ez az áreme­lés a mostani helyzetben szükségszerű. De beillesz­kedik az életszínvonal-politikába, hiszen ennek megfelelően alakulnak a reálbérek. Ez megnyug­tató dolgozó népünk és a szakszervezetek számára. Nálunk nincs és nem is lesz gazdasági válság. Az egyes dolgozók béremelésére vonatkozó dön­tést 1968 óta kizárólag a gazdasági vezetőkre bíz­tuk. A szakszervezeti bizalmiak jogait e területen csökkentettük. A tapasztalat azt mutatja, hogy a végrehajtásnál sok a szubjektivitás. A gazdasági vezetők nem eléggé támaszkodnak a kollektíva vé­leményére és a szakszervezetek tapasztalataira. Ezért vissza kell állítanunk a szakszervezetek jo­gait, az egyéni bérek alakításával kapcsolatban. A szocialista demokráciának fontos követelmé­nye, hogy a mi rendszerünkben lehetőleg senkit ne érjen jogsérelem és mindenütt az kapjon igaz­ságot, akinek valóban igaza van, nem pedig az, aki a társadalom ranglétráján magasabban van. A magyar szakszervezeti mozgalom ma már — mint a munkásosztály legátfogóbb osztályszerveze­te, amely képviseli a munkások, a bérből és fize­tésből élők érdekeit — több mint négy millió szervezett dolgozót tömörítő egységgé vált. Olyan szervezetté, amely aktív részese a politikai hata­lomnak és tevékenyen foglalkozik a társadalmi élet minden területét, a társadalmi fejlődést, a dol­gozók élet- és munkakörülményeit érintő kérdé­sekkel. A mi politikánk gyakorlatában egyértel­mű a szakszervezetek helye, szerepe, növekvő tár­sadalmi célja és önállósága. 1975. december 13-án, a Magyar Szakszervezetek XXIII. Kongresszusa titkos szavazással megválasz­totta a Szakszervezetek Országos Tanácsának 207 fős tagját, és a szaktanács tisztségviselőit. Elnök: FÖLDVÁRI ALADÁR Alelnökök: Kiss Károly, Ligeti László, Ország Ferencné, Pavlovszky Ferenc. Főtitkár: Gáspár Sándor. Titkárok: Duschek Lajosné, Gál László, Herczeg Károly, Timmer József, Vinizlay Gyula. Földvári Aladár elvtárs zárszavában kérte a kül­dött elvtársakat, hogy vigyék magukkal és vissza­térve hazájukba, munkahelyeikre adják át a ma­gyar szervezett dolgozók elvtársi, testvéri üdvöz­letét. A Kongresszus minden résztvevőjének pedig, eredményekben gazdag munkát, sok sikert, jó egészséget kívánt, és a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusát bezárta. Bánkuti Béláné

Next