Elektromos Híradó, 1976 (2. évfolyam, 1-11. szám)
1976 / 1. szám
Beszámoló a mai szakszervezetek Mllll. Kongresszusáról 1975. december 8-án, az építők székházában kezdte meg munkáját a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa. A karzatok mellvédjén olvasható jelszavak a szakszervezeti mozgalom egy-egy időszerű, fontos gondolatát emelték ki: „Együtt a szervezett dolgozókkal a XI. pártkongresszus határozatainak végrehajtásáért, a fejlett szocialista társadalomért!” „Erősítsük a szakszervezetek termelést segítő, mozgósító, nevelő és érdekvédelmi tevékenységét!” Pontban két órakor elfoglalták helyüket az elnökség tagjai, többek között: Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, és Méhes Lajos, a vasasszakszervezet főtitkára, valamint a külföldi delegációk vezetői. Földvári Aladár megnyitó beszéde, és a kongresszus napirendjének, valamint a kongresszus munkabizottságainak megválasztása után került sor Gáspár Sándor elvtárs előadói beszédére, a Szakszervezetek Országos Tanácsa beszámolójára. A szóbeli beszámoló méltatta a szakszervezeti mozgalom két kongresszus között végzett eredményes munkáját, értékelte a választások és az iparági-ágazati szakszervezetek kongresszusainak tapasztalatait. A több mint 4 milliós szakszervezeti tagság és a több százezer tisztségviselő tenniakarása biztosíték arra, hogy a szakszervezetek még többet tegyenek a munkáshatalom erősítéséért, a dolgozók érdekeinek védelméért. A szakszervezetek teljes mértékben egyetértenek a XI. pártkongresszus által elfogadott irányvonallal, amelyet a kongresszus határozata és a programnyilatkozat tartalmaz. A továbbiakban Gáspár Sándor elvtárs részletesen szólt népgazdaságunk helyzetéről és a szakszervezetnek a gazdaságpolitika megvalósítását, a termelést segítő tevékenységéről. Célunk ma a népgazdaságnak a korábbinál szerényebb, de egyenletes, fejlődése. Ennek útjait és módjait a népgazdaság új ötéves terve tartalmazza. Kimunkálásában a szakszervezetek is részt vettek. Az V. ötéves terv olyan célokat tartalmaz, amelyekért a szocializmus minden hívének, minden tisztességes és becsületes állampolgárnak még fegyelmezettebben, még nagyobb odaadással kell és érdemes dolgozni, mint eddig. A feladatok nagyok. Megkövetelik, hogy mindenki, akitől valamilyen mértékben függ a termelés és a minőség, minden vezető, aki irányít, az eddiginél nagyobb odaadással dolgozzék. Tovább kell fejleszteni a szocialista munkaversenyt, a brigádmozgalmat. A dolgozók aktivitásának feltételei közé tartozik általában a munka, különösen a fizikai munka fokozottabb megbecsülése. Rendet kell tehát teremteni. Helyre kell állítani a munka becsületét mindenütt, ahol erre szükség van. Érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a mi társadalmunkban csak az boldogulhat, aki tisztességesen és becsületesen dolgozik. Támogatni kell az új formai kezdeményezéseket is. Azonban csakis azoknak az új fórumoknak a meghonosítását támogatjuk, amelyek valóban a munkások közvetlenebb bevonását szolgálják a munkahelyek ügyeinek intézésében. A mostani időszak jellemzője a rendszeres bérfejlesztés — mondotta Gáspár elvtárs — a rövidebb munkaidő, a társadalmi juttatások növekvő színvonala, s a termelői és a fogyasztói árak egy részének bizonyos, összességében előre meghatározott arányban történő emelkedése. Ez az áremelés a mostani helyzetben szükségszerű. De beilleszkedik az életszínvonal-politikába, hiszen ennek megfelelően alakulnak a reálbérek. Ez megnyugtató dolgozó népünk és a szakszervezetek számára. Nálunk nincs és nem is lesz gazdasági válság. Az egyes dolgozók béremelésére vonatkozó döntést 1968 óta kizárólag a gazdasági vezetőkre bíztuk. A szakszervezeti bizalmiak jogait e területen csökkentettük. A tapasztalat azt mutatja, hogy a végrehajtásnál sok a szubjektivitás. A gazdasági vezetők nem eléggé támaszkodnak a kollektíva véleményére és a szakszervezetek tapasztalataira. Ezért vissza kell állítanunk a szakszervezetek jogait, az egyéni bérek alakításával kapcsolatban. A szocialista demokráciának fontos követelménye, hogy a mi rendszerünkben lehetőleg senkit ne érjen jogsérelem és mindenütt az kapjon igazságot, akinek valóban igaza van, nem pedig az, aki a társadalom ranglétráján magasabban van. A magyar szakszervezeti mozgalom ma már — mint a munkásosztály legátfogóbb osztályszervezete, amely képviseli a munkások, a bérből és fizetésből élők érdekeit — több mint négy millió szervezett dolgozót tömörítő egységgé vált. Olyan szervezetté, amely aktív részese a politikai hatalomnak és tevékenyen foglalkozik a társadalmi élet minden területét, a társadalmi fejlődést, a dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekkel. A mi politikánk gyakorlatában egyértelmű a szakszervezetek helye, szerepe, növekvő társadalmi célja és önállósága. 1975. december 13-án, a Magyar Szakszervezetek XXIII. Kongresszusa titkos szavazással megválasztotta a Szakszervezetek Országos Tanácsának 207 fős tagját, és a szaktanács tisztségviselőit. Elnök: FÖLDVÁRI ALADÁR Alelnökök: Kiss Károly, Ligeti László, Ország Ferencné, Pavlovszky Ferenc. Főtitkár: Gáspár Sándor. Titkárok: Duschek Lajosné, Gál László, Herczeg Károly, Timmer József, Vinizlay Gyula. Földvári Aladár elvtárs zárszavában kérte a küldött elvtársakat, hogy vigyék magukkal és visszatérve hazájukba, munkahelyeikre adják át a magyar szervezett dolgozók elvtársi, testvéri üdvözletét. A Kongresszus minden résztvevőjének pedig, eredményekben gazdag munkát, sok sikert, jó egészséget kívánt, és a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusát bezárta. Bánkuti Béláné