Elektromos Híradó, 1977 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám

a VASAS főtitkárával Szakszervezet Központi Vezetősége, annak Elnöksége nevében elvtársi szeretettel és tisztelettel köszönttette az ELMÜ jelenlevő aktíváit, szakszervezeti tisztség­­viselőit. Megemlítette azt, hogy a délelőtti megbeszélés, majd az alállomás meglátogatása rendkívüli élményt nyúj­tott számára. Az alállomásban megtudta, hogy energiaellátást az Erőművektől kezdve az országos távvezetékeken át az ELMÜ hálózatán keresztül igen sok gép, műszer, ve­zeték és munkájukat jól ellátó szakemberek biztosít­ják, amit a fogyasztó nem lát és nem is ismer. Más iparág jobban tudja magát produkálni, propa­­gandisztikusan bemutatni. Pl. autóbusz-gyártás stb. A villamosenergia szolgáltatás folyamata rejtve ma­rad a nagyközönség előtt, ami egy kicsit méltatlanul hátrányos is mindazokra, akik ilyen területen dolgoz­nak. Sajnálatos, hogy a munkásszállás bizonyos részei elavultak. Más vállalathoz viszonyítva azonban jelen­tős eredmény, hogy a dolgozók 10%-ának tudnak szál­lást biztosítani. A Sporttelep nem volt számomra ismeretlen, vala­mikor oda jártam úszni, és onnan házasodtam — ■csak jó pár évvel ezelőtt, szép emlékem maradt ez a hely. Az az összbenyomás alakult ki bennem a mai nap folyamán, és az a megítélésem, hogy az ELMÜ dol­gozói egyre feszítettebb körülmények között, egyre na­gyobb követelményeknek tesznek eleget. Az egész villamosenergiaipar dolgozóira, nagy tisz­telettel nézünk, s Ёп a mai nap szerezte ismereteim alapján külön tisztelettel az ELMÜ dolgozóira. Nemrég a Párt KB-n értékelte az ország gazdasági helyzetét az V. ötéves terv első évének eredményeit. 3 iparág volt kiemelve, s jóleső érzés volt a számom­ra, hogy a mi szakszervezetünkhöz tartozó 3 iparág közül 2 is kiemelésre került. Tervszint feletti teljesítményt hozott: 1. a Villamos­energiaipar, tervszintet 2. a Gépipar és a 3. Vegyipar. Mindenki tudja, hogy azon a szinten nem minden eredmény nélkül dicsérnek. Külön jelentőséget tulajdonítok az Elektromos Mű­vek tevékenységének. Az Elektromos Művek fejlesz­tése — úgy tűnik — egy kicsit elmaradt attól a fej­lődéstől, amely az ország villamosenergia-hálózatának fejlesztésében végbement, az elmúlt évek során. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni annak érdeké­ben, hogy az ELMÜ műszaki fejlődése, szocialista és bérpolitikai fejlődése is fokozottabb, gyorsítottabb ütemben haladjon előre. Az egy esztendővel ezelőtt megtartott kongresz­­szusunkon azt mondottuk, hogy a következő ötéves terv időszakában a személyi bérek vonatkozásában milyen alapállása legyen a szakszervezetnek. Ebbe tartozott az, hogy a nehéz fizikai munka a kvalifikáltabb munka, a több műszakos munkarend­ben dolgozók bérfejlesztésével fokozottabban kell tö­rődni. A IV. ötéves terv során sok konkrét intézkedés elle­nére a villamosenergiaipari dolgozók bére elmaradt az ipari átlagtól, s kongresszusunk úgy határozott, hogy az V. ötéves terv során a személyi béreket gyor­sítottabb ütemben kell előbbre vinni. Intézkedéseket tettünk, jeleztük a különböző kor­mány- és pártszervek felé, hogy az eredetileg terve­zett bérfejlesztés ezen a téren nem megfelelő. Tárgyal­tunk Simon Pál miniszterrel is, amelynek eredménye volt a másfél százalékos bérpreferencia. A Párt Központi Bizottsága legutóbbi határozatába belekerült, hogy az 1977. évi központi bérintézkedé­sek között az egyik ilyen kiemelt terület, ahol vala­mit tenni és cselekedni kell, a villamosenergiaipar. Végrehajtása attól függ, hogyan alakul az ország gazdasági helyzete, milyen anyagi javak fognak ren­delkezésre állni. Tehát gyakorlati, konkrét intézkedésekre 1977. II. félévében lehet csak számítani. Az anyagtakarékosság vonatkozásában úgy érezzük következetesebben kell előbbre lépni. Egyszerűbbé kell tenni az anyagszállítást és mozgatást, a munkaerővel való ésszerűbb gazdálkodás megteremtésével. A követelményt magunk elé kell állítani. A munka­­fegyelemmel kapcsolatban szakítani kell az általáno­sítással. Nagyon helyes volt kongresszusunknak az az állásfoglalása, hogy szakszervezetünk kiáll, a rendet és fegyelmet megkövetelő vezetők mellett és támo­gatja őket munkájukban. Végezetül, a szakszervezeti demokrácia lényege, hogy a szakszervezeti tagság beleszólhat a szakszervezeti döntésekbe, az üzemi demokráciáé pedig az, hogy a dolgozókat be kell vonni a sorsukat érintő vállalati kérdések eldöntésébe. Az 1977. esztendőben lesz szakszervezetünk születésé­nek centenáriumi éve. 100 évvel ezelőtt alakult meg, s mi ezt az évet méltóképpen kívánjuk megünnepel­ni. Nem központi ülésre, néhány munkásgyűlésre gon­dolok, hanem arra, hogy egész évi munkánkat kísérje végig a centenáriumi esztendő, a sok történelmi tra­díció és hagyomány. Ezeket kívánjuk átadni a mai és az utánunk követ­kező nemzedéknek. Azt szeretnénk, hogy a centenáriu­mi év a­z iparágunk dolgozóit még jobb egységbe hozza össze. Horgosi József zárszavában kifejtette: az aktíva ér­tekezlet hasznos befejezése a mai látogatásnak. Meg­köszönte a VASAS Elnökség jókívánságait. Biztosan tudja és reméli, hogy a vállalat dolgozói és vezetői — a párt, szakszervezet, KISZ-szervet vezetésével és segítségével — mindent megtesz az ötödik ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. A munkásszálláson véleménycsere Peresztegi Imrével, a Nyugdíjas Klub vezetőjével Sporttelepi szemle (Fotó: Bednarik) 3

Next