Elektromos Híradó, 1993 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7-8. szám

8 ELEKTROMOS HÍRADÓ jelzi de hogy ezek milyen érté­kek voltak, azt a kicsit is hozzáértők számára bemutatom. (A rövidítéseknél: Ek) a megengedett legkisebb vízszintes megvilágítás; egy a világítás jóságára jellemző, a legkisebb és a legnagyobb megvilágítás hányadosaként adódó, ún. határegyenletességi mutató): 1926. év útközepes rendszer 3 lux 0,02 1987. évi Magyar Szabvány, 4. útosztály 4 lux 0,10 ua, de 1. útosztály 24 lux 0,30 A húszas-harmincas évek lámpa­oszlopai, kandeláberei méltán képviselték a kor technikai színvo­nalát. Ezek az oszlopok túlnyomó részben húzott acélcsőből készül­tek, amelyekhez alul a villamos sze­relvényeket és a tápkábelt is be­fogadó díszes, legtöbbször címeres ajtóval ellátott öntöttvas lábazat, felül pedig kovácsoltvas díszítésű lámpakarok (3. ábra) csatlakoztak. (Az ötvenes évek egyik "fontos" ideológ­iai indíttatású kampánya volt e címerekről a korona fáradt­ságos leszerelése.) Úgy gondolom, a míves kandeláberek gyártói közül méltó megemlíteni a Ganz-gyár mellett az Oetl, a Burghardt és a Schlick öntödéket, amelyekhez később a csepeli Weiss Manfréd Művek is csatlakozott. A főváros 1944. évi ostroma ha­talmas pusztítást okozott a közvi­lágításban, ezért az azt követő heroikus újjáépítésnek számtalan nehézséggel kellett szembenéznie, elsősorban az általános anyaghiány hátráltatta a munkákat. Nem ritkán a romok alól előbányászott alkat­részekből sikerült egy-egy használ­ható világítóberendezést összeépí­teni. Szerencsének mondható, hogy a vállalat izzólámpa-készlete épség­ben átvészelte az ostromot, s így a lámpagyártás 1947. évi újraindulá­sáig az utánpótlást megoldhatták. Az újjáépítés történelmi sikere mellett számtalan kisebb-nagyobb epizód szájhagyományként örök­lődött, ebből egyet szeretnék megemlíteni. A Lánchíd újjáépí­tésén dolgozó szerelőink egyike­­ talán a feszített munkatempó, talán a böjti szelek ellen fogyasztott védőital miatt, ez ma már kideríthetetlen - belezuhant a Dunába. "Rocsó, rocsó" - kiáltozta kétségbeesetten kapálózva a vízben a motoros mentőcsónak népszerű nevét. Veszélyes helyzetéből ugyan szerencsésen megmenekült, de ezután rajtaragadt a Rocsó be­cenév, olyannyira, hogy egy ízben vezetői dicséretet mint "Bocsó elvtárs" vehetett át. A nátriumlámpák közvilágítási alkalmazását a hetvenes évek elején kezdte meg az ELMŰ. Az élénk sárga színű fényforrást eleinte csak a gyalog­átkelőhelyekhez szánták, hogy a kiemelten veszélyes pon­tokra ne csak nagyobb fényerővel, de eltérő színnel is hívja fel a figyel­met. így, amikor az első, teljesen nátriumlámpás világítás az Alkot­mány utcában megvalósult, kézen­fekvőnek látszott, hogy itt a gyalogátkelőhelyek kiemelésére a régi, kékesfehér színű higanylám­pákat használják fel. A berendezés párját ritkítóan valóban így is készült el, s majd csak a későbbi gyakorlati tapasztalatok bizonyítot­ták, hogy egy jól megvilágított úton az ilyen kiemelés fölösleges. A nátriumlámpák elterjedését az első időkben jelentősen gátolta a színével szembeni szubjektív el­lenérzés. (Különösen a hölgyek nehezményezték a monokroma­tikus fény által pirosról barnára torzított színű ajkak és körmök csökkent vonzerejét...) Jó néhány évnek kellett eltelni, amíg a meg­szokás - és a lámpa színvisszaadá­sának javulása - a lakott területe­ken is elfogadtatta az új, jó hatásfokú lámpafajta alkalmazását. A technikatörténeti füzet kellő részletességgel tárgyalja a hetvenes évek végére lassan már uralhatatlan mennyiségű, ún. "népi" vagy "uni­verzális" lámpák által eredménye­zett előnyöket. Itt most érdekesség­ként a lámpa születésének kevesek által ismert eseményét elevenítem fel. A tervezők előtt világos volt, hogy az olcsóság érdekében az új konstrukciónak lehetőleg egy már meglévő és nagy mennyiségben előállítható alapanyagra kell támaszkodni, ezt azonban jó ideig nem sikerült megtalálni. Végül egy egészen más célú székesfehérvári látogatáskor az Aluminiumgyár reklámvitrinében fedeztek fel egy négyzet kereszt­metszetű, zártszelvé­nyű aluminiumidomot. "Jé, ebben éppen elférnének a szükséges szerelvények" - mondták a látogatók, majd megkérdezték, hogy ezt a terméket gyártják-e? "Kilométerszámban" - hangzott a felelet -, hiszen ez az Ikarus autóbuszok alvázának egyik fő eleme. Így történt, hogy amíg út­jainkon az Ikarus autóbuszok bonyolítják le egyre növekvő tö­megközlekedésünket, addig ezeket az utakat az alvázból készült, túl szépnek ugyan nem mondható, de annál praktikusabb lámpák világít­ják meg egyre szaporodó számban. Az egy lámpatesten elhelyezett fényforrások (égők) száma mindig érdekes meggondolásokra adott al­kalmat. Az első villamos lámpák kézenfekvően egyfényforrásosak voltak, majd a távvezérlés fellő- 2. számú ábra. 3. számú ábra. Ek ег

Next