Elektromos Híradó, 1993 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám

legelső napokban kibontakozott. Nagy tőkebefektetéssel és lázas sietséggel építették ki termelő és szolgáltató berendezéseiket. A Magyar Villamossági Rt. látta el hálózatáról a királyi palotát és összes melléképületeit, valamint a Nemzeti Színházat, az Osztrák- Magyar Bank épületeit, az Állami Nyomdát, az Óbudai Dohánygyárat, több szállodát és nagyvendéglőt, grófi, bárói palotákat, számos lakóházat. Hálózatai kiterjedtek a budai külterületekre is. A Budapesti Általános Villamos­­sági Rt. fogyasztói közé tartozott az Országház, az Operaház, a Műegye­tem, az Orvosi Egyetem és a klinikák, valamint több múzeum, a városligeti korcsolyapálya, nyom­dák, szórakozóhelyek és paloták. Kezdetben kizárólagosan kábel­­hálózat üzemelt, az első szabadve­zetéket 1903-ban a budai Fillér utcában építették meg. A technikai fejlődés jelentős eseményeként ünnepelte a korabeli sajtó, hogy "....a fővárosban a lebo­ruló alkonyat sötétjét egy új fényforrás világította meg amikor legelőször kigyulladtak az utcai vil­lamos lámpák". 1903-ban történt ez, és színhelye a Rákóczi út volt. Mind a hatóság, mind a közönség rendkívül elégedett volt a vil­lanylámpás közvilágítással, aminek fokozatos kiépítése alig 10 év után már 25 százalékos részarányt ért el a korábban általánosan alkalmazott kőolaj- és gázvilágítás helyében. A teljes átállás azonban még sokáig elhúzódott. Az utolsó kőolajlám­pák a Szentendrei úton világítottak, és csak 1930 szeptemberében cserélték le. A gázvilágítás leváltása a második világháborút követő évekre tolódott ki, s azóta már csak néhány helyen égnek - emlék­megőrző jelleggel - egyes útszaka­szokon gázlámpák. A villamosenergia-fogyasztók szá­ma és az energiafogyasztás évről­­évre jelentősen növekedett. Ezt a folyamatot az első világháború évei sem hátráltatták számottevően. Segítette ezt egyebek mellett az is, hogy Budapest lakossága a század­fordulót megelőző­ és követő évtized folyamán mintegy kétsze­resére gyarapodott. A város anyagi terhei a lakosság szaporodásával ál­landóan növekedtek, s az így keletkezett hiányok fedezésére kézenfekvőnek kínálkozott a jól jövedelmező közszolgáltatások városi kezelésbe vétele. A két áramszolgáltató, közülük is főképpen a BÁV Rt. üzleti ered­ményei a bővülő forgalommal látványosan megnövekedtek, meg­váltásukat a főváros már az 1910-es évekre célul tűzte ki. A községe­­sítés azonban a megváltáshoz szük­séges pénz hiánya folytán elhúzódott; az MV Rt.„ létesít­ményei 1914-ben, a BÁV Rt. berendezései pedig 1918-ban kerültek a főváros tulajdonába. Már a megváltásokat megelőzően létrehozta a főváros saját áramszol­gáltató üzemét. A Kelenföldi Erőmű építése 1912 augusztusában kezdődött, és mai mértékkel mérve is rövid idő elteltével, 1914 júli­usában lépett üzembe 10 000 kW teljesítőképességgel és közel 200 km hosszú kábelhálózatával. Műszaki paraméterei az akkor is­mert legfejlettebb technika szintjén álltak. A generátorok 10 kV üzem­feszültségű 3 fázisú 50 periódusú váltakozó áramot termeltek. Az erőműből kiinduló 9 db 10 kV-os kábel feszültségszintje lényegében ma is megegyezik a főváros középfeszültségű elosztóhálózatá­nak feszültségszintjével. Az első világháború éveiben az Elektromos Művek is üzemi kato­nai parancsnok felügyeletével működött. Az erőművek üze­meltetését súlyosan érintő szénhiány miatt állami intéz­kedések korlátozták a fogyasztók igényeinek kielégítését. Ezek limitálták a fogyasztás mennyiségét, az alkalmazható égők teljesít­ményét, a közvilágítást, az üzletek, vendéglők megvilágítását stb. A fogyasztók számbeli növekedése folytán ezek a korlátozások még­sem eredményezték az értékesített összes villamos energia látványos csökkenését. A katonai behívások miatt nagy számban dolgoztak orosz hadifoglyok az üzemekben. Ezekben a nehéz években számot­tevően kifejlődött a vállalat dolgo­zóinak ellátását célzó szociális rendszer. Szervezett gondoskodás­sal segítették az élelmiszerellátást, e célból még saját kertgazdaság is létesült. Támogatásban részesültek a hadbavonult dolgozók családjai is. 1916-ban hozta létre a vállalat saját nyugdíjintézetét. A BÁV Rt. létesítményeinek 1918. évi megváltásával az egész budapesti villamosenergia-szolgál­­tatás fővárosi kezelésbe került. Ez azonban leginkább csak könyvviteli és egyéb gazdasági kérdésekben volt tényleges egyesítés. A vil­­lamossenergia-szolgáltatás egysé­ges rendszerének kialakítását csak évtizedek múltával fejezték be. Az egyenáramú, egyfázisú és három­fázisú rendszereket továbbra is külön kellett kezelni és üzemüket irányítani. Az új elnevezésű vállalat, Buda­pest Székesfőváros Elektromos Művei kezdeti működéséhez az első világháborút követő válságos évek is nehéz feltételt jelentettek. A háborús vereség, az ország területének jelentős megcsonkítása, belső forradalmak, az antant hatal­mak gazdasági blokádja, az egyre növekvő infláció megbénította a termelés és az ellátás teljes rend­szerét. Szén- és anyaghiány további kényszerű intézkedéseket váltott ki a vállalat szolgáltatói tevékenysé­gében. Működőképessége és belső szervezeti kapcsolatai azonban megmaradtak, s ez a szervezet min­dig arra törekedett, hogy az adott feltételek mellett elérhető legjobb teljesítményt nyújtsa a fogyasztók ellátásában. Az újrarendeződés az­ 1920-as évek elején a villamosenergia­igények látványos növekedését eredményezte. 1920-ban kereken 20 000 lakóépület volt Budapesten, s ezek alig több mint felében volt villanyvilágítás. Az 1930-as évek közepére másfélszeresére gyarapo­dott a fővárosi lakóépületek száma, és ezek 9/10-ed része volt vil­lamosítva. Gyors növekedésnek indult az ipari termelés, bővült a villamos közlekedés, s a szolgáltató ágazatok is mind nagyobb villa­­mosenergia-igénnyel jelentkeztek. A főváros irányító szerveivel együttműködve az Elektromos Művek részletes, több évre szóló programot dolgozott ki termelő és elosztó berendezésinek fejlesz­tésére, abból a célból, hogy a fogyasztók igényeit gazdaságosan kielégítse. Ennek a "gazdaságosítási programnak" végrehajtása megfe­lelő bővítés útján alkalmassá tette a Kelenföldi Erőművet az egész főváros villamosenergia-igényének kielégítésére úgy, hogy a régi telepek már csak a téli csúcster­helés idejére maradtak üzemben. Kelenföldön 30 kV-os kapcsolóbe­rendezés létesült. Megépült a 30 kV-os főelosztóhálózat a főváros fogyasztói csomópontjaiban elhe­lyezett 30/10 kV-os transzformá­torállomások táplálására. Jelentős teljesítményű forgó átalakítók felállításával lehetővé vált, hogy az egyenáramú hálózatot kelenföldi árammal táplálják. Megfelelő transzformációval megoldást nyert a régi egyfázisú hálózat 10 kV-os háromfázisú hálózatról való táplálása is. (folytatjuk) Kaszás István

Next