Élelmezési Dolgozó, 1963 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

Milyen küldöttségek jönnek, hová utazhatunk? Milyen delegációk érkeznek ebben az évben hazánkba, ho­vá utaznak magyar szakszer­vezeti küldöttek? Szakszerve­zetünk az IBUSZ-szal közösen milyen külföldi szakmai és társasutazásokat szervez? Ezekre a kérdésekre kértünk választ az illetékesektől. Csak ízelítőül mondunk el néhá­nyat. Ez is mutatja, hogy 1963-ban számos utazásra ke­rül sor. Tovább bővülnek nemzetközi kapcsolataink. Dolgozóink újabb országokkal ismerkedhetnek meg. — MILYEN DELEGÁCIÓK ÉRKEZNEK HAZÁNKBA? — Ausztriából 2 küldöttség is jön, az egyik az Osztrák ÉDOSZ Egységfrakció, a má­sik pedig az Osztrák Élelmezé­si Ipari Dolgozók Szakszerve­zete. Azért jönnek, hogy meg­ismerkedjenek a szakszerveze­ti bizottságok berügyi és ér­dekvédelmi tevékenységével. Olaszországból össz-szakszer­­vezeti küldöttség jön, ők vi­szont a szakmai oktatásra kí­váncsiak. A Szovjetunióból konzerv- és baromfifeldolgozó ipari delegáció érkezik. Bul­gáriából hazánkba utazó kül­döttek elsősorban az újító­­mozgalommal, anyagtakaré­­kossággal kívánnak foglalkoz­ni. Romániából a szocialista brigádmozgalom iránt érdek­lődő csoport jön. Lengyelor­szágból is érkezik hozzánk küldöttség. De jönnek távolab­bi országokból. Angliából a Dohányipari Dolgozók Szak­­szervezetének küldöttei, ők a Lágymányosi és a Debreceni Dohánygyár szakszervezeti munkájával ismerkednek meg közelebbről. Franciaországból a szakszervezet főtitkára jön hazánkba. — ÉS AZ ÉDOSZ KÜLDÖT­TEI MELY ORSZÁGOKBA UTAZNAK? -tv — Egy delegációnk Finnor­szágba kapott meghívást. En­nek eleget is tesz. Főként a Finn Élelmezési Ipari Dolgo­zók Szakszervezetének irányí­tó munkáját, valamint a bizal­miak tevékenységét tanulmá­nyozzák. Szakszervezetünk képviselteti magát az Olasz Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete Kongresszusán. S eljutunk egy távoli ország­ba, Japánba is. Amikor Sato elvtárs, a Japán Dohányipari és az Össz Japán Élelmezési Ipari Dolgozók Szakszerveze­tének vezetője hazánkban tar­tózkodott, meghívta az ÉDOSZ küldötteit hazájába. A meghí­vást elfogadtuk. — MILYEN UTAK LESZNEK AZ IBUS­­SZAL KÖZÖSEN? — 1963-ban 39 utat szervez­tünk. Ezeknek célja egyrészt, hogy szakszervezetünk tagjai szervezett külföldi, szakmai utakon vegyenek részt, más­részt, ezek üdülő jellegű tár­sasutazások. Nem tudjuk vala­mennyit felsorolni, hiszen 39- ről van szó, csak néhányat. Így iparunk dolgozói elutaz­hatnak a Bécsi Vásárra, a Lép­csei Vásárra, körutazást tehet­nek Romániában, Csehszlová­kiában, Lengyelországban, Szovjetunióban az NDK-ban. — MIKOR KEZDŐDNEK EZEK AZ UTAK? — Az első március 16-án és­­ még novemberben is utazik­ egy csoport Ki­je­v­be és Moszk­­­­vába. — Általában milyen JÁRMŰVEL UTAZNAK? Autóbuszon, vonattal, ha­jóval, repülővel. Tehát vala­mennyi közlekedési eszközt igénybe veszünk. — HÁNY NAPOSAK AZ­­ UTAK ÉS MENNYIBE KE­RÜLNEK? — A Bécsi Vásár például 4­0 napos, de a romániai köruta­­­­zás 10, a szovjetunióbeli 12.­­ Általában 6—8 naposak út-­­­jaink. Például a kijen—moszk­­­­vas­út júliusban vonattal 2 100­­ forintba kerül, plusz 481 forin­­­­tot beváltanak. Vagy a Berlin­­ —Potsdam 5 napos út vonattal , 1250 forintba kerül, s 399 fo­­­­rintért kapnak költőpénzt. — HOL KELL JELENTKEZ­NI, HOVA, MILYEN CSO­PORTOK MENNEK? — Az üzemi szakszervezeti bizottsághoz kell bejelenteni az igényt. A szakszervezeti bi­zottságnál megvan, hogy az egyes iparágaknak mikor, hord és mennyiért vannak a társasutazásai. AZ ORSZÁGÚTON E­lmondok önnek most va­lamit. Megtudtam, részt vett megmentésemben. Amíg ért, oda voltam szegezve a földhöz, nem beszélhettem. Ott szorgoskodtak felettem. Az ön gondolatait nem isme­rem. Biztosan sok minden megfordult fejében. Amikor a traktor hirtelen megbillent, s átrepült felettem, majd az árok mélyén­­a jobb oldala­mat a földhöz szorította, hir­telen elveszítettem eszmélete­met. Azt hiszem, csak egy pillanatra. Nem tudom, volt-e már életveszélyben? Csak azt éreztem, nem mozdulhatok, a traktor teljesen megbénított. Nem tudtam felemelni a fe­jemet. Piros, lila, kék, sárga, absztrakt alakok ugráltak előttem. Ha kinyitottam a szemem, akkor is csak ezt láttam. Aztán zajt hallottam, autó fékezett, majd futó lép­tek közeledtek. Ketten lehet­tek. Szólítottak, vigasztaltak, segítenék rajtam. Aztán újabb kocsi fékezett, néhány perc múltra egy másik. Megint nem tudtam sem­­miről. Talán kétszer is elve­szítettem eszméletemet. A te­her néha csökkent, aztán új­ra pokoli erővel nehezedett rám. Egyszer csak azt érez­tem, szállok a levegőben. Ké­sőbb odaszólt valaki. — Élsz még? Tartsál ki. Csak a bal lábamat tud­tam megmozdítani. — Köszönöm, élek, köszö­nöm, emberek. Arra ébred­tem, hogy egy takaróba csa­­varta­k és vittek. Köszönöm, amit értem tettek. Magamról csak annyit, traktoros va­gyok a ráhoshalmai tsz-ben. Nőtlen, 25 éves. Most, bár be­teg vagyok, boldognak érzem magam. Soha nem felejtem el, amit értem tettek. É É­s mi, akik ott álltunk fe­­­­lette? Nem tudom, érez­ték-e már, milyen apróságokon múlik egy ember élete. Emel­tük, nyomtuk, majd belesza­kadtunk, hogy megmozdítsuk a traktort. Néha-néha meg­mozdult, aztán visszaesett. Egyszer vala­ki megszólalt. — Élsz­ még? Önkénytelenül is tegeztük, úgy éreztük, egyek vagyunk ezzel az emberrel, akit soha nem láttunk. Mennyi idő tel­hetett el, ezzel a harccal a traktorral. Ami addig történt, mintha álom lett volna. Eről­ködtünk a traktorral és nem gondolkodtunk. Egyszer meg­szólalt valaki. — Ásó kellene, ki kell ás­ni a másik oldalt, hogy arra tudjuk billenteni. S ahogy szinte centiméterenként vág­ták fel a fagyott partoldalt, úgy nőtt bennünk a remény, hogy talán kibírja még. Azzal vigasztaltuk egymást, túl kell hogy élje, élnie kell, olyan fiatal még. Aztán megmozdult a trak­tor. Még néhány pillanat, s ott feküdt előttünk, most már kiszabadítva. Aztán elrobo­­gott vele az egyik autó. S mi, á­llunk az országúton, észre sem vettük, milyen hideg van. Mintha a mi életünk folyta­tódna, mintha valami nagy doleg függne tőle, úgy vártuk a választ, mit mondanak az orvosok. Eddig észre sem vet­tük egymást. Most már volt időnk körülnézni. A Kiskun­félegyházi Húsfeldolgozó Vál­lalat két embere érkezett el­sőnek, ők tettek legtöbbet azért, hogy megmentsék a traktorost. Amikor elbúcsúz­tunk, s az ember már bizton­ságban volt, kezet fogtunk egymással­ Még a nevüket sem kérdeztük m­eg, így is maradnak meg az emlékeze­tünkben — névtelenül. A traktoros fekszik a fehér­es ágyon, s vajon mire gon­dol? S mire gondol a sofőr, aki nap mint nap ezen az úton jár, szállítja a húst. S mire gondol az „öreg”, a m­i gépkocsivezetőnk, aki a leg­kritikusabb pillanatokban se­gített, s az ő ötletei oldották fel egyhelyben topogásunkat. Bennünk az a pillanat ma­radt meg, amikor visszatért az üres gépkocsi. — Ijeiben marad? —* kér­deztük lélegzetvisszafojtva. — Igen. Az orvosok szerínt, újén. A sok ismeretlen ember, oly boldogan szorongatta egy­más kezét, mintha a másik az ő életét mentette volna meg. ■jz­ét vezetővel beszélgettem. .­. az embereikről esett szó, ki hogyan dolgozik, ki mit ér­demel. A két történetet kom­mentár nélkül is elmondhat­nám, de nem tehetem. — Nézze — kezdte az egyik —, ha én mindennel törőd­nék, akkor nem tudnék ren­desen irányítani, meg hát nem­ is az én feladatom, hogy a legkisebb ügyekben is döntsék. Azért vannak itt a munkatársaim. Igaz, hogy én írtam alá ezt a prémiumlis­tát, de hát... Nem mondom el végig vé­dőbeszédét. Az történt, hogy munkásai, akik határidőre el­végeztek egy fontos munkát, 30 forintos célprémiumot kap­tak, egy másik esetben pedig 50 forintos jutalmakat Ez egyébként szabálytalan is. És a másik történet. —­ Nagyon jó munkás. Min­dig lehet rá számítani, csak egy baja van, nem tanul, pe­dig olyan sokszor magyaráz­tam neki, hogy ez a saját ér­deke is. Két éve „birkózunk”. Annyit már elértem, hogy­­ ha olvasgat. Most valameli nap odaállt elém s azt mér­ta, beiratkozik a techniká­ba. Úgy örülök. Azt hittem, először a ezzel az emberrel tesz ki­telt az igazgató, de nem­­ van. Végigmentünk együtt ü­zemen, mindenkihez v egy-egy kedves szava,­szt valamennyi munkatársát merte. Mi lehet a titka emn az igazgatónak és a más­nak? Az egyik szereti az em­beket, a másik sem. Sokáig nem hagyott n­godni ez a gondolat. Gon­datban végigmentem mind munkahelyen, mintha én­­­nék az igazgató. Először s ahogy szégyelltem magam, másik esetben, úgy érezt­­ettem valamit az embe­kért. S olyan jó, amikor ember tehet valamit a m­iért. Azt hiszem, az elő­igazgató ezt még sokaj érezhette. Őszintén sajnál érte. Színe és visszája 2 ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓ • Kerül Kubából Kedves levél érkezett hoz­zánk Kubából, írója Gilberto Laxrea, a „Chile Cukor­köz­pont” szakszervezeti bizottsá­gának titkára számolt be ne­künk arról, milyen eredménye­ket ért el a kubai cukoripar. Íme a levél néhány sora: „Testvéri üdvözletem kül­döm az egész magyar munkás­­osztálynak, különösen pedig a magyar cukoripari dolgozók­nak. Büszkén tudatom az elv­társakkal, hogy a mi cukor­központunk nyerte el az 1962. évi cukoripari kampányban az első helyet. Igen szép teljesít­mény ez, büszkék vagyunk eredményeinkre. Elvtársaink, barátaink megfogadták, hogy 1963-ban a szezon során ismét elnyerik az első díjat, amelyet Jesus Menendezről, a kiváló hazafiról neveztek el.** Megalapozott vállalati terveket A második ötéves terv har­madik évében járunk. A vál­lalatok már megkapták az 1963 évi tervezési keretszámo­kat. E számok megszabják a fő irányt, a tervezés kiindu­lási alapját, s megjelölik, hogy milyen fő célok megol­dására kell a figyelmet össz­pontosítani. A keretszámok azonban nem tárhatják fel mindazokat a tartalékokat és lehetősége­ket, amelyek az egyes vállala­ti részlettervek kidolgozása során felszínre kerülhetnek. A vállalati terv olyan tartalékot tárhat fel, mely végső soron visszahat az iparág, az orszá­gos vállalat, illetve az egész tröszt tervére is. A terv vég­rehajtásának viszont elenged­hetetlen feltétele, hogy a dol­gozókat már a tervkészítés munkájába bekapcsoljuk. Vállalati szakszervezeti szerveinknek tehát a tervek kidolgozása terén is segíteni kell a gazdasági vezetést A szakszervezeti­ bizottság kép­viselői részt vesznek a mun­ka megindításában, bekapcso­lódnak a tervfejezetek rész­letes kidolgozásába, s tájéko­zódnak a tervjavaslat főbb mutatószámairól. A szakszer­vezetnek ez­ a tevékenysége csak akkor eredményes, ha ismeri az üzem dolgozóinak álláspontját." A szakszervezeti bizottsá­gok által összegyűjtött anya­got vitára kell bocsátani. Egyrészt a vállalat gazdasági vezetőivel, másrészt a dolgo­zókkal kell megbeszélni. Helyes egybekötni ezt a tervtájékozta­tóval. Ez egyik feltétele annak, hogy a dol­gozók további javaslatokat tegyenek. A dolgozóknak a tervezésbe való bevonására két módszer is alkalmazható:­­ Az egyik módszer, tár­sadalmi munkabizottságok alakítása, akiket egy-egy terv­fejezet, illetve egy-egy prob­léma megoldásával bízunk meg. Különösen alkalmas a termelési, a műszaki-fejlesz­tési és a munkaügyi terv­fejezet arra, hogy ezek ellen­őrzését, vizsgálatát egy-egy bizottságra ruházzuk. A társa­dalmi bizottságok feladata kettős. Egyrészt a­lposan megvizsgálják az egyes terv­fejezetekben foglalt irányel­veket és mutatószámokat és egyben kialakítják az ezzel kapcsolatos véleményt. Más­részt, előkészíti az üzemi tervismertető értekezleteket, kiválasztja azokat a legfonto­sabb kérdéseket, amelyeket a dolgozók körében vitára kí­vánnak bocsátani. A másik módszer és az eredményes munka előfeltéte­le az, hogy a különböző tervfe­jezeteket lebontják üzemré­szekre. Az üzemrészekre lebontott tervjavaslatok megvitatásá­nak nagy előnye éppen konk­rétságában rejlik. A dolgozók­nak olyan kérdésekhez kell hozzászólniuk, melyek közvet­lenül mindennapi tevékeny­ségükkel, munkájukkal kap­csolatosak. A két módszer közül a szakszervezeti bizottságok azt alkalmazhatják, mely az adottságoknak a legjobban megfelel. A követelmény vi­szont az, hogy a dogozók előtt ne az elkészült tervet ismertessük, hanem a tervké­szítés során vonjuk be őket a munkába és kérjük javasla­taikat, mert csak ezzel a mód­szerrel biztosítható a vállalati tervek megalapozottsága és a tervfeladat végrehajtása. Kell-e az üdülőjegy? Hol lehet a hiba? Egymás után kapjuk a hírt, hogy a szakszer­vezeti bizottságok nem használják fel az üdülési beutalókat. Ilyenkor vagy az történik, hogy a jegyeket átadják más szakmáknak, vagy egy­szerűen kifizetik a csoportvagyonból. Hogyan történhet ez meg? Talán nem szeretnek dolgozóink télen üdülni? Nem hisszük el például, hogy a Dunaújvárosi Sütőüzemben senki sem akad, aki most a téli hónapok­ban elmenne Galyatetőre, vagy Mátraházára. Egyszerűen arról lehet szó, hogy a dolgozók nem is tudnak róla, beutalójegy van, vagy az utolsó pillanatban szólnak. Ilyenkor már két okból sem mehet el, aki egyébként talán szeretne. Egyrészt minden vállalatnál elkészítik a sza­badságolási tervet, másrészt van egy családi terv is. Nem lehet máról holnapra előkészületlenül otthagyni a lakást, családot, gyereket. De vegyünk más példát. Az Ercsi Cukorgyárban, a Szabadegyházi Szeszgyárban, a Fejér megyei Malom-, Terményforgalmi Vállalatnál állítólag a dolgozók nem igénylik az üdülési beutalókat. Az üdültetés a jó munka egyik elismerési formája. Ne járassuk le tervszerűtlen kapkodással, nemtörődömséggel ezt a nálunk már kiala­kult formát. Készítsék el időben a szabadságolási tervet, beszéljék meg azokkal, akiket jutalomüdülésre küldenek időben, akkor nem történ­het meg ilyen eset. S a tervek elkészítésénél ne feledkezzenek meg arról, hogy az őszi, téli hónapokban is lehet üdülni. A MAKÓI TEJÜZEMBEN A Csongrád megyei Tejipari Vállalat korszerű tejfeldolgozó üzemet létesített Makón. A higiéniai követelményeknek meg­felelően a teljesen zárt gépi berendezésekben a nyersanyag sehol sem érintkezik a levegővel. Az új ipari létesítményben megkezdődött a próbaüzemelés, s az 1963-as évben 17 millió liter tejből készítenek majd sajtot, illetve vajat. A felső képen: ellenőrzik a tejszínék­elő bárkák működését kent, kipróbálják a vajkészítő berendezést. A mi nyugdíjasaink Néhány jó tapasztalatot szereztünk a vállalataink­tól nyugállományba vonult dolgozókkal való foglalko­zás területén. Ezekről sze­retnék most röviden beszá­molni. Nálunk Fejér me­gyében, szakszervezeti bi­zottságaink jó er­edménye­­ket értek el. Például az Er­csi Cukorgyárban már ha­gyománnyá vált, hogy min­den évben rendkívüli se­gélyben részesítik nyugíja­­saikat. Az Adatforgalmi Vállalat a termelési tanács­kozásra is meghívja volt idős dolgozóit. A Szabad­egyházi Szeszgyár szakszer­vezeti bizottsága pedig fel­kereste a nyugdíjasokat, s az év vége előtt nagyobb összegű rendkívüli segély­ben részesítette őket. Megyebizottságunk mel­lett már korábban létrehoz­tuk a helyi csoportot, ahol 7 telep dogozóit tartjuk nyilván. Ezeknek az idős embereknek volt vállalat, nem Székesfehérváron van s a nagy távolság miat nem tud velük foglalkozn régi szb-jük. Most 12 ilyen nyugdíjast tartunk nyilván Valamennyien igen rend­szeretők, pontosan fizeti­ a tagdíjat. Elhatároztuk hogy az új tankönyvek kia­dása alkalmával egy-eg csomagot is átadunk vala­mennyiüknek. Az átadó már megtörtént, s mond­ot­tam nagyon boldogok vol­tak idős kollégáink. Nem nagy dolgok ezek, az is igaz, nem oldottun még meg minden problé­mát. De igyekeztünk embe­ri módon, becsülettel gor­doskod­ni róluk. Mi csak arra kér­j­ük idő sz­aktársainkat forduljana bizalommal szakszerre?a bizottságainkhoz. A velü való törődés a szakszerve­zeti munka szerves rész Mavunk területén szere­nénk elérni, hogy idő nyugdíjasaink életük k­á­ralevő részét jó egészség­ben, nyugodt körülménye között töltsék el. Járosy Ferenc Agronómusbrigád Tavaly májusban alaku meg az Orosházi Barom­­feldolgozó Vállalatnál­­ agronómus-brigád. Oly­ vállalást tettek, hogy sza­mai továbbképző­ tanfoly­­yamot tartanak a termel szövetkezetekben, ugya akkor ők maguk is növel szakmai tudásukat, tanu­nak. Azt is megfogadta hogy 150 óra társadal munkát végeznek. Az ere­mények már mutatkozna Nott a felvásárolt állati darabonkénti átlagsúly részt vettek a város szer­zési munkálataiban, t­pasztalatcserelátogatást szerveztek a tsz-ek bárói figondozói között.

Next