Élelmezési Dolgozó, 1966 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
ÜDVÖZLETEK ÖT VILÁGRÉSZBŐL Sok sikert kívánunk 1966-ra Egymásután érkeznek szakszervezetintézet a világ minden tájáról az üdvözletek. Testvérszakszervezeteink eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánnak Központi Vezetőségünknek és az élelmezési ipar valamennyi dolgozójának. Üdvözletet küldtek a Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia, a Koreai Népköztársaság, Franciaország, Jugoszlávia, Anglia, Görögország, Albánia, Bulgária, Uruguay, a Német Demokratikus Köztársaság, Japán, a Kínai Népköztársaság, Ausztria, Lengyelország, Kuba, Libanon, Ghána, Olaszország élelmezési szakszervezetei. Az üdvözletekből néhányat csokorba kötöttünk és átnyújtjuk olvasóinknak. HŐSI MÚLTÚNKBÓL A mezőhegyesiek példát mutattak Mezőhegyes! Csinos családi házaik, modern iskolák, óvodák, rendezett utak. Ezt találja a látogató ma. S aki először jár erre, el sem hinné, hogy fél évszázaddal ezelőtt nyomorúságos vályog vagy vertfalú, nádtetős kis viskók álltak itt. Abban az időben csak a templom, a plébánia, a kocsma, no meg a nép elnyomására fennatartott szerveik — csembőrség, szolgabírói hivatal — épületek emelkedtek ki, s keltek „versenyre” a cukorgyár égnek törő kéményeivel, tataival. Ezekben az időkben a falvak lakói kényükre kedvükre ki voltak szolgáltatva a hatalmas állami birtok urainak. Igaz, tavasztól őszig az állami birtok földjein mindig akadt valami munka. Olyan szerencsés ember, aki állandó keresethez jutott, nagyon kevés volt Így egyenesít a szerencse fiának érezhette magát az, aki a cukorgyárba került dolgozni. A helybeli urak alaposan ki is használták a nép kiszolgáltatottságát. Növelte ezt a helyzetet még az is, hogy az ország különböző vidékeiről hozták az itt lakóknál még nyomorultabb körülmények között élő román, ruszin és szlovák munkásokat, akik, hogy családjukkal éhen ne pusztuljanak, vállaltak minden munkát, bármilyen bérért és bánásmód mellett. A cukorgyárban a bérek tűrhetetlenül alacsonyak voltak. A napszámkorona 60 fillértől 1 korona 80 fillérig terjedt, amiből azonban különféle címeken levonásokat eszközöltek. A fizetés napján a munkások alig kaptak valami pénzt a kezükhöz. A levonások jelentős része különféle büntetésekből tevődött össze. Miért is járt büntetés? Ha valamelyik munkás nem köszönt elég hangosan vagy nem emelte meg elég gyorsan a kalapját a munkavezető előtt. Ha valamelyik munkás pedig „visszafeleselt”, „elöljárójának” az már főbenjáró bűnnek számított. A kiszabott büntetések gyakran az egész napszámot elvitték. A bánásmódról csak annyit, hogy igen gyakori volt az elöljárók részéről a tettlegesség. A munkások „sakkbantartására” hajcsárokat tilalmaztak. Ezek bizony igen sűrűn megfeledkeztek magukról, s könnyen eljárt a ke-Wik. Mindezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy 1906. szeptember 5-én, a mezőhegyesi cukorgyár munkásai sztrájkba léptek. A sztrájk közvetlen oka pedig a következő volt: a gyár igazgatója pofonütött egy munkavezetőt, annak volt bátorsága hozzá és visszaadta a pofont. A szerződtetett hajcsárok nekiestek, alaposan elverték, és a gyárból elbocsátották. Ez az ember elbocsátása és megveretetése miatt panaszt tett a battonnyai főszolgabírónál, aki — természetesen — panaszát elutasította, sőt távozásba kényszerítette. Mikor az amúgy is ingerült munkások ezt megtudták — megtagadták a munkát. A gyár sztrájkoló munkásaival szolidaritást vállaltak a raktár építkezésén dolgozó építőmunkások is, ami még dühödtebbé tette a gyár vezetőit. Elbocsátották a szervezett munkásokat és mindazokat, akik a sztrájkot vezették. A csendőrség és a gyár vezetői azt hitték, hogy ezzel megtörik a sztrájkot. Tervük azonban nem sikerült. Az eltoloncolt sztrájkvezetők után a munkások százai költöztek el Mezőhegyesről, s ezzel megbénították a munkát. A harc a végsőikig kiéleződött! " Az állami birtokok leállították a csépléit és az ott dolgozó ruszin munkásokat „kölcsön adták” a gyárnak, hogy így biztosítsák az üzem menetét. Mikor ezek az írni olvasni nem tudó munkások megtudták, hogy mire akarják őket felhasználni — fényes tanújelét adva a proletárszolidaritásnak — vállalva a nincstelenséget, a csendőri vegzatúrát, sorba szökdösitek el, nemcsak a gyárból, de Mezőhegyesről is. Amikor a gyár vezetői ezeket a „kölcsön adott” embereket éjszakára bezárták a gyárba — így kényszerítve őket munkára —, kimásztak az ablakokon és úgy szeketek meg. A sztrájk kitörésekor 1200 munkás lépett harcba, később számuk „a kölcsön adottakkal” növekedett. Végül is félgyőzelemmel ért véget a sztrájk, mert a munkások az állam hatalmával, a csendőrséggel, főszolgabírókkal, úri fondorlatokkal szemben nem voltak eléggé szervezettek. De némi javulást eredményezett, javultak a bérek, a bánásmód, megszűnt a rugdosás, a pofozás, és a cukorgyáriak sztrájkja bebizonyította a mezőhegyesi munkások előtt, hogy a harcot győzelemre vinni csak szervezetten lehet. K. A. TAPASZTALATCSERÉN A nagy távolságok sem akadályozzák az szb jó munkáját Decemberi számunkban a Kaposvári Cukorgyár szakszervezeti bizottságának munkájával foglalkoztunk. A cukorgyár zárt egység, s termelési profilja is homogén: a répafeldolgozás. Most egy más típusú szakszervezeti bizottság munkájáról, tevékenységéről számolunk be. A Somogy megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat számtalan felvásárló teleppel és kirendeltséggel, malmokkal és takarmánykeverő üzemekkel rendelkezik. A vállalat modern irodaházban kerestük fel Dódity elvtársat, a szakszervezeti bizottság titkárát. Mivel foglalkozott ő azon a napon, mikor ott jártunk. Tárgyalt a munkaügyi osztállyal, a munkaruhaellátás problémáiról, a bércsztállyal — a vidéki tapasztalatok alapján megbeszélte, hogy a bérfejlesztés szétbontásában milyen reklamációkkal találkozott. Foglalkozott a szerződtetett ipari tanulókkal való megfelelő foglalkozás kérdésével, egy fél délutánt a műszaki osztályon töltött, ahol a bolgári malom fürdőjének derítője ügyében tárgyalt Ez két éve megoldatlan probléma, most házilag igyekeznek lezárni ezt az ügyet. És végül a szakszervezeti bizalmiak év végi jutalmazásának kérdését igyekezett nyugvópontra helyezni. Jellegüket tekintve a megoldott problémák hasonlóak. Mégis, míg a cukorgyár esetében a szakszervezeti bizottság titkára döntéseinél kikérte az illetékes reszortbizottságok, vagy legalább azok vezetőinek véleményét, addig a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat szb-titkára mindenben egymaga dönt, egymaga intézkedik. Nem arról van itt szó, hogy Dodity elvtársinak valamiféle ferde elképzelései lennének a kollektív vezetés elvéről, a reszort bizottság munkájáról, vagy a bizalmiak tájékoztatásáról. Jól tudja, hogy mit értenek kollektív vezetés alatt, mit kíván a szakszervezeti mozgalom, az üzem dolgozói a reszort bizottságoktól, de az adott helyzet — a vállalat munkahelyeinek szétszórt volta — kényszeríti bele abba, hogy esetenként — ez nem is ritka — a reszort bizottságok bevonása nélkül intézkedjen. A vállalati szakszervezeti bizottságban képviselve van a gabonarészleg, a malom, a nagymalom, a szárítótelep, a kirendeltség, és a központ is. Az összetétel tehát a vállalat keresztmetszetét tükrözi. Ez az elv egy nemrég összevont vállalatnál feltétlen helyes, de egyben ez maga után vonja azt is, hogy nem ad lehetőséget a kollektív munkára. A reszort bizottságok vezetői a megye különböző telephelyein vannak, így a munkájukban felmerülő kérdésekre az esetek többségében az szb-titkár ad választ, helyettük intézkedik és tárgyal a vállalat gazdasági vezetőivel, illetve az illetékes szervekkel. Természetesen megtett intézkedéseiről tájékoztatja a szakszervezeti bizottság tagjait. A vállalat szétszórtsága miatt a munkát másként megszervezni nem is igen lehet Vegyünk egy konkrét eseteit a munkásellátási bizottság hatásköréből. A szakszervezeti bizottság munkásellátási felelőse az egyik kaposvári termelőegységnél dolgozik termelőmunkában. A megyei szintű intézkedési joggal bíró gazdasági vezetők viszont a központban vannak. A munkásellátási felelősnek és a bizottságnak sem áll módjában, hogy a megyei problémákat maga vizsgálja felül, azokat részleteiben megismerje, s intézkedés végett azt a gazdasági vezetőkkel megtárgyalja A telephelyeket gyakorlatilag csak a függetlenített szbtitkár látogatja, ő tartja a kapcsolatot a vidéki üzemek dolgozóival, szakszervezeti bizalmiaival, így a bolgár malom derítőjének ügyét is Dodity elvtárs észlelte először. Neki panaszkodtak a dolgozók minden alkalommal, mikor ott járt. A munkásellátási bizottság tud erről a panaszról, hiszen az két éve húzódik. De arról, hogy ez most már megoldható, azt nem tudják, s hogy a gazdasági vezetők a szükséges intézkedéseket valóban megtegyék, ebben a függetlenített szb-titkárnak kell eljárnia. És ez a többi reszortbizottság munkájánál is többé-kevésbé így van. Felvetődik a kérdés, hogy ezért a munkastílusért elmarasztalható-e Dodity elvtárs? ♦Szerintünk nem! A Somogy megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat szakszervezeti bizottsá-CSENDES, SZORGALMAS, becsületes ember, munkatársai szeretik, bíznak benne. Röviden így lehetne jellemezni Lugosi Sándort, a Magyar Országos Söripari Vállalat II. számú erjesztő pincéjének szakszervezeti bizalmiját. Munkájáról tevékenységéről azonban már sokkal többet mondanak munkatársai. Üzemrészében a szervezettség 100 százalékos. Lugosi bácsi — mert üzemében mindenki csak úgy ismeri — a munkahelyén nem ismer el semmiféle megkülönböztetést, tevékenyen kiveszi részét a gazdasági és a társadalmi munkából is. Az utóbbit ha lehet, olyan időszakban végzi, amikor ez nem akadályozza a gazdasági feladatok teljesítését Évek óta részt vesz a vállalat segélyezési munkájában. Hasznos javaslataival nagyon sok munkatársának problémáit segíti megoldani. Számos esetben hívja és hívja fel a vállalat vezetőinek figyelmét egyegy különösen nehéz szociális körülmények között élő munkatársának problémájára. Azt az érvet vallja, hogy a jó bizalminak nem szabad megvárni míg a műhelybizottságtól, vagy a szakszervezeti bizottságtól felkeresik és egyegy kérdés végrehajtására megbízást adnak. Állandóan és rendszeresen tartja a kapcsolatot a műhelybizottság titkáraival, illetve a gazdasági felelőssel. Az üzemrészben ketten vannak bizalmiak, így a szakszervezeti munkát felosztották egymás között. Lugosi bácsihoz tartoznak a tagdíjakkal kapcsolatos tennivalók, a másik bizalmihoz pedig az üdülőjegyek, a tüzelőutalványok és egyéb juttatások kérdése. A leglényegesebb problémát azonban — az új dolgozókkal való foglalkozást — közösen végzik. Ennek tudható be, hogy a vállalat egész területén kevés olyan jól öszszeszokott kollektíva van, mint a II-es számú erjesztő pincében, így elmondva ez igen egyszerűnek hat. De aki ismeri ezt az üzemrészt, az tudja, hogy nagyon sok munka, nagyon sok fáradság árán lehetett csak ezt elérni. Az erjesztő pincében — mondhatnánk — elég egészségtelen munkakörülmények között dolgoznak az emberek, és ezt a munkahelyet megszerettetni az új dolgozókkal, bizony nem kis fáradságába kerül az aktíváknak. 1959-ben Lugosi bácsi az elsők között volt, aki megszervezte vállalatunk első szocialista brigádját — a Koska brigádot —, melynek ő maga is mind a mai napig tagja. A brigád már hatszor nyerte el a kitüntető címet, a brigádvezető kormánykitüntetést kapott, és a brigád valamennyi tagja többszörösen kitüntetett kiváló dolgozó. Nagy érdeme van Lugosi bácsinak a második szocialista brigád megszorvának munkáját jónak eredményesnek tartjuk. A tény, hogy a kollektív ütés elve így alacsony színvonalon jut érvén mint egy zárt egységű ürben, náluk nem szemlélet okokra vezethető vissza, szakszervezeti bizottságira — sőt a gazdasági vez is . Látják a problémai de azokat ilyen váll® szervezeti felépítésre megoldani másként nem jók. Ami tehát alapvető körvény a Kaposvári Ct gyárban, és minden más jellegű üzemben, az egy , szórt jellegű vállalatnál nem úgy jelentkezik. Ami mindennapi gyakorlat, az mindennapi harc, s a fegelő és hatékony módsze keresésének egy-egy eredményéért is elismerés Hegyi Káré vezésében is, amely 1965 negyedszer kapta meg a tisztelő szocialista címet, üzemrész valamennyi deig ja részt vesz politikai akton. PÉLDAMUTATÓ MUNKÁÉRT, magatartásáért gazdasági munka terén , sikereiért Lugosi Sándor - szer kapta meg a kiváló gozó címet. Az üzem dóig egyminden igényt kieső kultúrparkot létesítettek, egy kisebb állatkert is Ebben a parkban tartják nácskozásaikat az üzem dolgozói, itt töltik el pita idejüket. A park létrehozában és rendbetartásában amit munkaidő után a szólista brigádok végeznek élenjár Lugosi Sándor s szervezeti bizalmi. Sándor Sánd Csoportjában mindenki tagja a szakszervezetnek Akit mindent szeret Törékeny, fiatal assza Salamon Lajosné, a Baro ipari Országos Vállalat kéméti gyáregységének dezója. 12 éve szakszervezet zalmi. Minden választó egyhangúlag Marikát bí meg munkatársai ügyeik tézésével. Szívesen vállal megbízatást és segíti csődjártak minden tagját. Gran fordulnak hozzá, s a különbözőbb ügyekben segítségét, tanácsát. Marika fáradhatatlanul térkedik. Megbeszéli a fégezési felelőssel, hogy adnak ki rendkívüli segélyt 5 gyermekes édesanya Felkeresi a vállalat főmékét és megkéri, adjanak csőn egy-két gerendát csalja egyik tagjának, hogy a ázott háztetőt ideiglenesei tudják támasztani. Javas készít a szakszervezeti világhoz teli kiadásra, hogy férjhezmenő kislány „s rangja” teljes legyen. Salamon Lajosné azon nemcsak szakszervezeti leni.e egyben a szocia címmel háromszor kitűnt a „Béke” brigád vezetője, brigádtagok gyakran ti e-diti szabadidejüket. Ki fásokra járnak, családi ötjöveteleket szerveznek, vendégelik a nyugdíjas, törődnek az idősebbekkel, s amennyien tanulnak, teleményük évek óta 102 százalék. Igyekeznek vall szocialista módon dáig tanulni és élni, s ebben kis része van Salamon Josnénak. Áldozatkészkenységéért, magatartási sikeres gazdasági munkái nemcsak szakszervezeti pontjának és brigádjának fái szeretik, de tiszteli az egység minden dolgozója,zetője. Király Marg sízb-titkár