Élelmezési Dolgozó, 1970 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Tovább növekszik az élelmezésipar jelentősége Január 6-án szakszervezetünk székházában rendezték meg az élelmiszeripar tanácskozását, melyen mintegy 350—400 gazdasági és mozgalmi vezető, szocialista brigádvezető, s a társszervezetek képviselői vettek részt. Dr. Sághy Vilmosnak, a miniszter első helyettesének megnyitója után. Dr. Dimény Imre miniszter beszámolójában többi között a következőket mondotta: — Két éve annak, hogy a gazdaságirányítás új rendszerét egész népgazdaságunkban bevezettük. Több mint két és fél év telt el azóta, hogy létrejött a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. Az eltelt idő lehetőséget nyújt arra, hogy felmérjük az új szervezetben végzett munkánk eddigi eredményeit, kijelöljük további feladatainkat, s elemezzük, megbeszéljük azt, hogyan lehetünk úrra jelentkező gondjainkon. Az élelmiszertermelésben, annak egyes ágazataiban, az elmúlt esztendőkben jelentős eredmények születtek. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termelésben elért viszonylag kedvező változások, eredmények előtérbe állították a megtermelt termékek realizálásának, ezzel összefüggésben a termékek választékának, minőségének és önköltségének kérdéseit is. Az élelmiszertermelés üteme és mértéke az utóbbi 10 esztendőben, a mezőgazdaság szocialista átszervezése nyomán létrejött nagyüzemi termelési viszonyok, a mezőgazdaság korszerű termelőeszközökkel való fokozottabb ellátása, s az élelmiszeriparban végrehajtott rekonstrukciók, valamint bővítések eredményeként jelentősen emelkedett. Az utóbbi 10 év átlagában a mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelésnek évenkénti növekedése átlagosan 4,8 százalék volt. Ezen belül a mezőgazdaságé 2,5 százalék, az élelmiszeriparé pedig 8,4 százalékos emelkedést mutat. Az előző esztendőkben elért eredmények, továbbá a műszaki-anyagi bázis, valamint a szellemi tőke növelése érdekében tett erőfeszítések jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy 1969-ben az élelmiszergazdaság egészében, lényegében sikeres esztendőt zártunk. Az élelmiszeripar termelése — beleértve a termelőszövetkezetek ilyen irányú feldolgozó tevékenységét is — 1969-ben 6 százalékkal nőtt 1968-hoz viszonyítva. Az elmúlt esztendőben — mezőgazdasági vonatkozásban — főleg a növénytermesztés területén értünk el számottevő eredményeket. A termeléshez kapcsolódva fejlődés következett be az ipari feldolgozó kapacitások növekedésében, továbbá a munka szervezettségében is. Ehhez nagymértékben hozzájárult a Gabona Tröszt és vállalatai jó és eredményes munkája. Az összhang és az arányosság — a mezőgazdasági termelés és felvásárlás, illetve feldolgozás között — azonban nem minden területen volt meg, így például a kenyérgabona termelés növekedésével nem tartott lépést a raktártér bővítése. Komoly problémát jelent a gabona vertikum végső szakasza, a sütőipar is. A tanácsi irányítás alatt álló sütőipar az elmúlt 15 év alatt a kenyér termelését 25 százalékkal, a péksüteményét pedig 60 százalékkal növelte. Kenyérrel mennyiségileg ki tudjuk elégíteni az igényeket, a minőségre viszont továbbra is sok a panasz. Az elmúlt évben megindulta hűtőtárolók gyorsabb ütemű létesítése, de még így is mintegy 100 ezer tonna tárolótérre lenne szükség. A növénytermelés gyorsabb ütemű fejlődésének megfelelően az élelmiszeriparon belül leggyorsabban a tartósító iparok, ezen belül is a konzervipar fejlődött. Új konzervgyárak és hűtőházak létesültek, s nagyarányú kapacitás-bővítéssel is együttjáró rekonstrukciókra került sor. A gyümölcskonzerv termelés 1969-ben — 1950-hez képest — több mint hatszorosára, a főzelékkonzervgyártás több mint tízszeresére növekedett. Új iparágként alakult ki a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés, forgalmazás és feldolgozás, s a gyorsfagyasztó ipar, amely 1957-ben még csak 700 tonna, 1969-ben pedig már 30 ezer tonna árut termelt. Több mint kétszeresével növekedett az állami szőlőfeldolgozás és bortárolás kapacitása Ennek ellenére az elmúlt évi mintegy 5,4 millió hektoliter bortermelés elhelyezése gondokat okozott. Mind a nyers, mind pedig a feldolgozott termékek előállításánál különösen nagy súllyal esik latba a minőség, a választék, valamint az önköltség kérdése. Ezzel kapcsolatban nyomatékosan fel kell hívjuk a figyelmet arra, hogy nem halogathatjuk a minőségi szabványok kiigazítását, s minden területen meg kell követelni azok következetes érvényesítését. A húsipar a nyershús termelését — 1950-hez viszonyítva — megháromszorozta, a baromfihús-termelés több mint hatszorosára nőtt, a fogyasztási tej termelése megkétszereződött, s emellett a sajttermelés több mint tízszeres növekedést ért el. A belföldi szükségletek kielégítésének legproblematikusabb kérdése élelmiszerellátásunkban az igény szerinti húsellátás biztosítása volt. Ez egyrészt mennyiségi kérdés, másrészt minőségi és választéki kérdés. A legtöbb gond tehát itt jelentkezik, s itt kell további nagyarányú munkát és erőfeszítést tenni a helyzet megváltoztatására. Ma sincs megoldva — elsősorban csomagolási és szállítási nehézségek miatt — a lakosság elégséges és egyenletes tejellátása sem. Az élelmiszereket tovább feldolgozó, részben élvezeti cikkeket gyártó iparágaink gyorsan fejlődtek, termelésüket egyrészt az igények, másrészt a kapacitás — néhol az import nyersanyag — határozta meg. E területek sem mentesek azonban a problémáktól. Nincs biztosítva például a nyári hónapokban a sörellátás. A filteres cigaretta iránti egyre növekvő igényeket, valamint az édesipari lisztes áruk iránti keresletet sem tudjuk maradéktalanul kielégíteni. A továbbiakban dr. Dimény Imre élelmiszergazdaságunk külkereskedelemben betöltött szerepével foglalkozott. Szólt arról, hogy népgazdaságunk összes exportjának 25 százalékát, a tőkés exportnak mintegy 40 százalékát az élelmiszergazdaság teljesíti. Az élelmiszerexport növelése nemcsak népgazdasági, hanem jól felfogott vállalati érdek is. Egyes iparágakban a termelés egyharmada vagy fele exportra kerül. A IV. ötéves terv időszakában ez az arány fokozódik. A világpiacon azonban csak úgy állhatjuk a versenyt, ha termékeink minősége és önköltsége a piaci árszínvonalhoz képest is megfelelő. A gazdaságirányítás új rendszere jelentős változásokat hozott az export érdekeltségben is. Ennek során azonban még nem alakultak ki azok a formák, amelyek az élelmiszerexportban a mezőgazdasági termelőüzemek közvetlen érdekeltségét megfelelően biztosítanák. A megoldás járható útja, csak a minőségi követelményeket kifejező szabványok szigorú betartása, a megfelelő minőséghez igazodó árak fizetése, s a külkereskedelem által elért áraktól függő végső elszámolás lehet. Az élelmiszeripar műszaki színvonalának egyik legfőbb mutatója a termelékenység — mondotta a miniszter. — A magyar ipar többi ágazatához viszonyítva is, az államosítás óta élelmiszeriparunk termelékenységének növekedése számottevő. Élelmiszeriparunk ugyanis a foglalkoztatottak 80 százalékos növekedésével, a termelést — ez idő alatt — négyszeresére növelte. Ennek ellenére a termelékenység jelenlegi színvonala mintegy 25 százalékkal alacsonyabb az élenjáró baráti államokénál, s a nyugat-európai országok élelmiszeriparához képest lemaradásunk mintegy 40 százalékra becsülhető. Súlyosbítja a helyzetet, hogy iparágunk 1969-ben nem érte el termelékenység területén a számításba vett szintet. Emellett nem mehetünk el szó nélkül. Itt az ideje, hogy a munka szervezettségében, intenzitásában, a munkafegyelemben gyökeres fordulatot teremtsünk. Használjuk ki az e téren meglevő tartalékokat, a gazdasági szabályozók módosítása adta lehetőségeket. A szabályozók módosítása és a vállalati magatartás változása megteremti a feltételeit annak, hogy a munka termelékenysége még ebben az esztendőben elérje a kívánt szintet. Ez egyben azt is jelenti, hogy vállalataink vezetői és dolgozói előtt nehéz, de nagyszerű feladatok állnak — ilyen többek között a műszaki fejlődés gyorsítása. Fokozott energiával kell nekilátnunk a gyártmány- és gyártásfejlesztés korszerűsítésének, nevezetesen a korszerűbb technológiák bevezetésének, a csomagolás fejlesztésének, az anyagmozgatás fokozottabb gépesítésének, az elavult gépek és berendezések kicserélésének, a raktárkapacitások fejlesztésének, a korszerűbb raktározási módszerek alkalmazásának. Az élelmiszeripar különböző szintű vezetői, a műszaki beosztásban dolgozó szakemberek, az iparág dolgozói az elmúlt két évtized nehéz körülményei között kovácsolódtak össze. Számtalanszor bebizonyították hozzáértésüket, szakmájuk szeretetét. Úgy gondoljuk, hogy e gárda tudásának, ügybuzgalmának, lelkesedésének számításbavétele, s a velük való helyes gazdálkodás elsőrendű kötelességünk. Biztosak vagyunk abban, hogy a jelenlegi szervezetben — a MÉM keretei között — alkotó kezdeményezésük még inkább érvényesülhet, és segítségükkel élelmiszeriparunk gyorsabb ütemű fejlődését, céljainkat meg tudjuk valósítani. A gazdaságirányítás új rendszere helyesen kapcsolja össze a központi tervezést a vállalati önállósággal. A vállalatok, döntéseiket a népgazdasági érdekeket kifejező közgazdasági környezetet figyelembevéve, önállóan hozzák. Vizsgálataink megállapították, hogy a tröszti szervezetben dolgozó vállalataink önállósága elsősorban a termelésszervezés területén, s a belföldi kapcsolatok kialakításánál mondható megfelelőnek. Elfogadható az anyagi érdekeltségi rendszer trösztön belüli szabályozása is. Néhány vonatkozásban azonban, mint például a pénz- és hitelgazdálkodás vagy a fejlesztés kérdése, a vállalatok érdekét nem szolgáló hatáskört tartottak meg maguknak a trösztök. Az országos vállalatok nagy többségénél a gyáregységek nem rendelkeztek olyan mértékű önállósággal, hogy termelésüket, anyagbeszerzésüket, értékesítő tevékenységüket saját hasznukra vagy kárukra önállóan szervezhessék. Sok esetben tájékozatlanok voltak tevékenységük eredményességét illetően. Anyagi részesedési rendszerükben nem, vagy csak részben jutott és jut még ma is kifejezésre a végzett munka minősége. A jelenlegi helyzet elemzéséből kitűnik, hogy az élelmiszeripar termelőegységeinek többsége nem rendelkezik olyan méretű önállósággal, amely lehetővé tenné, illetve gyorsítaná az új gazdaságirányítási rendszer kibontakozását, a gazdasági munka hatékonyságának megfelelő mérvű növekedését. Szükséges és időszerű tehát az élelmiszeripar jelenlegi szervezetének és működésének korszerűsítése. (Ezt követően a miniszter elvtárs kitért azokra a rendező elvekre, amelyek az irányítás korszerűsítésével szervesen és szorosan összefüggnek, és amelyek megnövekedett felelősséget rónak, illetve megnövekedett feladatokat állítanak a gazdasági vezetője elé. Itt elsősorban a lakosság jobb ellátásáról és a megnövekedett exportigények megfelelő mértékű kielégítéséről, a választék bővítéséről van szó, és ezért minden további szervezeti intézkedés nagy körültekintést, alapos munkát igényel. Ebben az évben ünnepeljük hazánk felszabadulásának 25. évfordulóját. Most a jubileumi év kezdetén időszerű ez a tanácskozás azért is, hogy méltóan készüljünk fel a feladatok teljesítésére s tegyünk meg mindent a IV. ötéves terv sikeres megalapozására — mondotta a miniszter. Úgy gondoljuk, az elmondottakból világosan kitűnt: élelmiszergazdaságunk és ezen belül élelmiszeriparunk jelentősége az előttünk álló időszakban tovább növekszik. Iparunk a gazdaságirányítás új rendszerében számottevően fejlődött. Most arról van szó, hogy a további, még gyorsabb fejlődés elől az akadályokat elhárítsuk, növeljük a termelékenységet, a hatékonyságot, s olyan szervezeti formákat hozzunk létre, amelyek alkalmassá teszik iparágunkat a feladatok maradéktalan valóra váltására. Biztosak vagyunk abban, hogy e nagy feladatokat lelkiismeretes, odaadó munkával a vállalatok vezetői, a pártszervezetek és a szakszervezeti bizottságok segítségével, a dolgozók aktív támogatásával meg fogjuk oldani. Biztosak vagyunk ebben azért is, mert számítunk a szocialista brigádok kezdeményező, hatékony munkájára, dolgozóink nagyfokú alkotó tenni akarására. Ez a nagyfokú tenni akarás, szívós munka, szakmaszeretet, szakértelem, párosulva azzal a közgazdasági környezettel, amely közepette munkánkat végezhetjük, biztos alapot ad sikereiknek, feladataik ellátásának — mondotta befejezésül dr. Dimény Imre. 2 ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓ Fontos munkát végzett Berlinben az V.konferencia Az élelmezési, dohány- és vendéglátóipari dolgozói, szakszervezeteinek V. nemzetközi konferenciáját 1969. november 28-a és december 1-e között tartották meg Berlinben. A magyar Élelmiszeripari Dolgozói Szakszervezetét Putics József főtitkár vezetésével öttagú delegáció képviselte. A konferencia munkájáról, az ott hozott dokumentumokról, határozatokról s szervezeti változásokról beszélgettünk szakszervezetünk főtitkárával. — Minden testületnek, szervezetnek időközönként újjá kell választania vezetőit, át kell tekintenie alapszabályát, és munkaprogramját. A VII. szakszervezeti világkongreszszus után a mi nemzetközi szövetségünknek ez volt lényegében az első konferenciája — mondotta Putics József.— Mi volt a konferencia célja? — Mindenekelőtt az, hogy számot adjon az elmúlt négy évben végzett munkáról, meghatározza a VII. szakszervezeti világkongresszus határozatai alapján a világ élelmezési, dohányipari dolgozók előtt álló legfontosabb feladatokat, elemezze a jelenlegi helyzetet, s meghatározza az ebből adódó legfontosabb tennivalókat. Ugyanakkor feladata volt a konferenciának az is, hogy kiemelten foglalkozzon azokkal a kérdésekkel, amelyek a béke, a szabadság, a függetlenség, a világ élelmezési, dohány- és vendéglátóipari dolgozói életés munkakörülményei javításával függnek össze. Természetesen ide tartozott, hogy a konferencia elemezze az egyes kontinensek speciális helyzetét. Ezekkel a kérdésekkel függött össze az általános határozat, melyet végül is a konferencia egyhangúlag elfogadott. Azért mondtam, hogy végülis, mert az általános határozat beterjesztése után a különböző bizottságok sok jogos és hasznos észrevételt tettek, melyeket a végleges szövegezésnél figyelembe vettünk. — Milyen változást hozott a szervezeti felépítésben a konferencia? — A korábbi években tevékenykedő elnökség mint testület megszűnt, s helyette a konferencia létrehozta a Nemzetközi Szövetség Irodáját. A felépítés tehát most a következő: konferencia, adminisztratív bizottság, iroda, titkárság, s ezt a választott testületet egészíti ki az ellenőrző bizottság. Az új alapszabály lehetővé teszi, hogy a szükségleteknél megfelelően egyes adott témák vizsgálatára az iroda különböző bizottságokat hozzon létre, illetve küldjön ki, így pl. a dél-amerikai kérdésekkel, az ázsiai ügyekkel foglalkozó témakörben külön-külön bizottság végez felmérő, ellenőrző, elemző munkát. — Milyen fontosabb felhívásokat, dokumentumokat fogadott el a konferencia? — Kilenc felhívást fogadott el és adott ki a konferencia. Lényegében mindazokban a kérdésekben felhívást fogadtunk el, amelyek a béke, a szabadság és a függetlenség biztosítását szolgálják; az imperializmus — különösen az amerikai imperializmus háborús politikája — elleni harcra hívnak fel, és a világ élelmezésipari dolgozói élet- és munkakörülményeinek továbbjavításával kapcsolatosan. Felhívást fogadott el a konferencia a monopóliumok elleni harccal, s a politikai függetlenségüket kivívott népek önállósága, gazdasági függetlensége, életszínvonalával összefüggő kérdésekben, s nem utolsó sorban a vietnami néppel való szolidaritás kérdésében. — Hogyan értékeli a kon,ferencia és a résztvevő delegációk munkáját? — A konferencián 37 ország, 50 szakszervezete képviseltette magát. A 119 résztvevőből 90 küldött és 29 megfigyelő volt. Újszerű volt ezen a konferencián, hogy munkájában minden delegátus tevőlegesen részt vett. Igen sok bizottság működött, minden anyagot, dokumentumot külön-külön bizottság szerkesztett, állított össze. Egy-egy bizottságban olyan küldöttek vettek részt, akik azt a témát a leginkább ismerik. A magyar delegáció tagjai a jelölő bizottság és az alapszabály m módosító bizottságban végezték munkájukat. Ezenkívül a világ élelmezési, dohány- és vendéglátóipari dolgozóihoz szóló felhívást a magyar delegáció terjesztette a konferencia elé. Ez az újszerűség igaz, nehezítette a munkát, de ugyanakkor a legszélesebben biztosította a demokráciát, s ezt mindenki örömmel vállalta. A konferencia alapjában megoldotta a rábízott feladatokat. Megoldotta azért, mert az egész tanácskozást, az elfogadott felhívásokat, az általános határozatot áthatotta a proletárinternacionalizmus szelleme. Megoldotta azért is, mert napirendre tűzte mindazokat a kérdéseket, amelyek napjainkban és az elkövetkező időiben a világ élelmezési, dohány- és vendéglátóipari dolgozói előtt állnak, illetve megoldásra várnak. A konferencia határozataiból adódóan igen sok feladat hárul a Nemzetközi Szövetség Adminisztratív Bizottságára. A tagszervezeteknek — így a mi szakszervezetünknek is — az a feladatuk, hogy ehhez a legmesszebbmenő segítséget, támogatást megadják az adminisztratív bizottságnál, az irodának, hogy képesek legyenek a napi operatív munkák mind eredményesebb elvégzésére — mondotta befejezésül Putics József. Akkor örül, ha segíthet Az óév utolsó napján beszélgettünk Jeszenszky Jenőnével. Ilyenkor mindenki rohan. Gondolatban már a szilveszteri vidámságokra gondol. Arra, hogy mit főzzön a családnak, mivel kedveskedjen a vendégeknél, milyen süteményt tegyen az asztalra. Jeszenszkyné nem sietett. — A szakszervezeti munka? Arról szívesen beszélgetek. Annyi szépség van benne, hogy napokig is tudnék mesélni róla. Hol is kezdjem? • Élete kész regény. 1943-ban került az iparba, a King cukrászdában dolgozott a műhelyben. Hamar kapcsolatba került a szakszervezeti munkával. Fiatal lány volt akkor. Az első feladatot 1943-ban kapta, amikor társaival együtt meg kellett regulázni egy sztrájktörőt. A felszabadulás után artista lett, járta Európát, majd az állami fodrászatban volt pénztáros. Aztán visszakerült az iparba, amelyhez csak időlegesen lett hűtlen. A Halom utcában dolgozik a Tejipari Szállítási Szolgáltató és Készletező Vállalatnál. Anyaggazdász és szakszervezeti titkár. Mit is ért el a szakszervezeti munka területén? Egy kívülálló számára talán nem is nagy dolgokat. Ma már természetesnek veszi mindenki, hogy minden délben meleg étel van ebédre. Aztán az sem mindegy, hogy ma már más a munkafegyelem, mint korábban. Hogy a törzsgárda tagjai érzik, szeretik és megbecsülik őket. Amikor aktivista lett, sokan csak legyintettek: — Megint egy nő lett a vezető! Ugyan mit tud majd csinálni? Mostanában már azt mondják: — Menjünk a Jucikéhoz, majd ő segít. Eddig mindig mellettünk volt, ha igazunk védelméről esett szó. Az szb-nek öt tagja van, s nyolc bizalmi tartozik a bizottsághoz. — Nem díjbeszedő automatákat nevelünk belőlük, hanem emberek ügyes-bajos dolgaival törődő aktivistákat — mondja, amikor módszerei felől érdeklődtünk. — Az emberek elvárják és szeretik, ha törődnek velük, meghallgatják ügyes-bajos dolgaikat. Arcin csak lehet segítünk, hiszen ez a szakszervezet egyik feladata. — A szervezettség? — ismételte kérdésünket. — Most visszaesés vn. Korábban száz százalékos volt, 1970-ben szeretnénk újra elérni ezt a szintet. Észre sem vettük, már az új esztendő feladatait taglaltuk. — Kinőttük üzemünket — mesélte. — Most kerül sor a telep rekonstrukciójára. Nagy gondot fordítunk majd arra, hogy a szociális létesítmények helyzete is javuljon. Jelenleg még orvosi szobánk sincsen, pedig nagyon elkelne. • Idén 42 éves, két lánya van, férje a csokoládégyár egyik szocialista brigádjának vezetője. Boldog ember, mert szereti munkáját, családját, s szeret segíteni. V. B.